DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 25. szombat

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

1,91! Akárhogy számolják, a Red Bull már megint megdöntötte a kerékcsere rekordját

Első etapjának végén Pierre Gasly alatt olyan sebesen cserélték ki a négy abroncsot a Brit Nagydíjon, hogy az még a lassított felvételen is szélsebesnek érződik!

A Red Bull szerelőgárdája évek óta a mezőny leggyorsabb kerékcserélői közé tartozik, többször is javították már meg a rekordot és nyaldosták a 2 másodperc alatti időket. Most az F1 hivatalos oldala közölte, hogy ez bizony tényleg csak 1,91 másodpercig tartott. 

A kör, amivel Hamilton megviccelte Bottast

Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy a friss lágy gumikon Valtteri Bottas elvette a plusz egy pontot Lewis Hamiltontól Silverstone-ban, a brit másképp gondolta és az agyonhasznált keményebb keveréken, az utolsó körben megdöntötte csapattársa csúcsát, így ezt a vigaszdíjat is elvette tőle.

Vajon Sainz vagy Norris olvas jobban a másik szájáról?

A McLaren két pilótájának az a feladat jutott, hogy a másik által felolvasott mondatot kellett megfejteni úgy, hogy közben nem hallottak belőle semmit.

Ogier-vel szerezte első ralis élményét Gasly

A Red Bull pilótáját még a Francia Nagydíj előtt vitte el egy körre Citroen WRC-jével a hatszoros világbajnok Sebastien Ogier – a francia első ralis élményével az AFM Ralihíradó júliusi adása is foglalkozott.

„Ezek voltak az első benyomásaim a ralizásról, mert eddig csak épített pályákon versenyeztem, amióta elkezdtem gokartozni, aztán együlésesekkel folytattam. Szerettem volna a versenyzésnek ezt a formáját is megtapasztalni, és azt kell mondanom, hogy nagy hatást tett rám. Maga az autó, a vezetési stílus, az irányítás, és mindennek tetejébe az, hogy Seb mellett ültem, és láttam, hogy mennyire odateszi magát. Tényleg nagy élmény volt” – mondta el Gasly.

Frusztráció, öröm, baleset: így szólt a csapatrádió Silverstone-ban

A Brit Nagydíj legjobb rádióüzenetei ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők!

Ricciardónak megdönthetetlen bizonyítéka van arra, hogy Hülkenberg nem elég vicces

Ha valakinek még bírja a gyomra Ricciardo altesti poénjait a legutóbbi után, itt van még egy a Brit Nagydíjról. Amikor a CNN feltette neki azt az erősen provokatív kérdést, hogy szerinte ő vagy csapattársa, Nico Hülkenberg-e a viccesebb, a következőt válaszolta:

"Hát ő német, szóval egyáltalán nincs humora. Körülbelül annyira vicces, mint egy liftben a szellentés. Ezt a csatát határozottan én nyerem a hét minden napján!"

Mennyire ismerik csapattársai Robert Józef Kubicát?

Ha a teljes név stimmel is, akkor is akadt még jó pár olyan kérdés a lengyel csapattársa, George Russell, és a Williams tesztpilótája, Nicholas Latifi számára, amiről nem sok fogalmuk volt. Nem is csoda, hiszen a brit 1998-ban, a kanadai pedig 1995-ben született, vagyis olyan 8-11 évesek voltak (és alighanem saját gokartozásuk kötötte le őket a legjobban), amikor Kubica 2006-ban már az F1-ben debütált.

11 hónappal balesete után ismét autóval száguld Robert Wickens

Mint azt a múlt héten bejelentette, az IndyCar torontói futama előtt, azaz saját hazai versenyhétvégéjén egy teljesen kézi vezérlésre átalakított Honda NSX-et vitt körbe a pályán a kanadai, ami első igazán száguldása volt tavaly poconói gerincsérülése óta. Wickens a menyasszonyát vitte magával erre a rendkívüli utazásra.

Sárga sapkája van és élő adásban tökön vágja Carlos Sainzt – na, vajon melyik pilóta lehet az?

Hiába húzta le a fejét a kamera objektívje előtt, Daniel Ricciardót már önmagában az lebuktatta, hogy rajta kívül senki másnak nem jutna eszébe ilyesmi. Carlos Sainz éppen a spanyol tévében beszélt még a Brit Nagydíj előtt, de a protokollra fittyet hányva rögtön az ausztrál után sietett, hogy egy fenékbe billentéssel viszonozza a gesztust.

A verseny záró szakaszában aztán a két pilóta a pályán is egymásra talált, csatájuk végén Sainz megszerezte a 6. helyet Ricciardo előtt. A McLaren pilótája utólag a következő kommentárt fűzte az alábbi videóhoz: "A jobb oldali golyóm még abban az utolsó 12 körben is fájt."

Megnősült hazánk egyetlen gyorsaságimotoros világbajnoka

Talmácsi Gábor, a 125 köbcentis kategória 2007-es győztese sportolói Facebook-oldalán tette közzé az örömteli hírt:

 

Ti a kilowattot vagy a lóerőt szeretitek jobban?

Lucas di Grassit, az elektromos autóversenyzés nagykövetét nem lehet átverni ezzel a kérdéssel, ugyanis rögtön rávágta, hogy a két szó ugyanúgy a teljesítmény meghatározására szolgál, csupán más-más mértékegység szerint. A Formula-E braziljának az alábbi videóban szegeztek neki egy halom eldöntendő kérdést, így megismerhetjük preferenciáit a versenyzésben és az élet más területein.

Szabadedzésen történt előzés miatt esett neki Sato Bourdais-nek

Az IndyCar torontói versenyhétvégéjének egy ártalmatlan időszakában robbant ki ezt a test-test elleni harc Takuma Sato és Sebastien Bourdais között a bokszutcába. A japán azon húzta fel magát, hogy francia riválisa megelőzte őt a harmadik szabadedzés végén, amikor egy piros zászlós leállás után a mezőny tagjai utolsó gyorskörükre készültek. A bokszba való visszaparkolásuk után Sato egyenesen Bourdais-hoz ment és rángatni kezdte őt, a két pilóta lökdösődése pedig akár komolyabbra is fordult volna, ha nem választják szét őket a körülöttük állók.

Perez hiába nyomogatta a kormányát, nem működött

Sergio Perez és Nico Hülkenberg ütközéséről kevesen beszéltek a Brit Nagydíj után, főlg úgy, hogy végül versenybalesetnek nyilvánították a döntéshozók. A mexikói azonban úgy érezte, magyarázattal tartozik, ehhez pedig videót is mellékelt: "A biztonsági autó alatt tönkrement a kormányom, a fékerőegyensúly pedig túlságosan is az első kerekekre tolódott, amit nem bírtam visszaállítani. Nem tudtam eléggé lefékezni az autót, ezért ütköztem Hülkenberggel" - írta a mexikói. 

Buemi az időmérőn esett ki a bajnoki csatából, Vergne-nek a 12. rajthely is kényelmes

A Formula-E szezonzárójának napján mindenkit egyetlen kérdés foglalkoztat: Jean-Eric Vergne behúzza a bajnoki címet a papírforma szerint, vagy valami csodás fordulatnak lesz szemtanúja New York közönsége? Erre a csodára még három pilótának is esélye volt az időmérő előtt, de egyaránt szélsőséges körülményekre volt szükségük, hiszen Sebastien Buemi 26, Mitch Evans 25, Lucas di Grassi pedig 22 pontra van a tabellán Vergne-től.

A hétvége második futamának rajtrácsát meghatározó kvalifikáció ezért kulcsfontosságú volt a három kihívó számára, ám a szabály most sújtotta őket igazán fájdalmasan, hiszen a tabella élmezőnyének tagjaiként elsőként kellett kihajtaniuk időmérős körükre, így egyiküknek sem sikerült igazán jó kört futnia. Vergne a 12., di Grassi a 11., Evans a 8. lett, a közülük leggyorsabb Bueminek azonban hajszál híján, a 6. helyen sikerült becsorognia a superpole-ba. A Nissan svájcijának azonban a pole-ért járó három pontra is szüksége volt ahhoz, hogy megmaradjon matematikai esélye a bajnoki címre, és bár első kihajtóként tisztességes kört futott, később Robin Frijns és Alexander Sims is gyorsabb tudott lenni nála, így Buemi az időmérőn szállt ki a csatából. A pole a BMW Andrettit vezető Simsé lett, a szezon során első alkalommal.

Még mindig háromfős lesz azonban a bajnoki csata a 22:00-kor kezdődő évadzáró futamon, ám könnyen lehet, hogy Vergne-nek ezúttal sem kell törnie magát (illetve a másik értelmezésben akár ugyanúgy törheti is magát, mint szombaton), hiszen di Grassinak győzelem, Evansnek pedig győzelem és a leggyorsabb kör egy pontja is kellene a bajnoki címhez, ami pedig a mezőny sűrűjéből rajtolva aligha lesz egyszerű.

A vasárnapi időmérő végeredménye:

EasyCapture4

Elhunyt a Hungaroring Classic egyik sportszakmai közreműködője

A mogyoródi pálya által kiadott közleményben olvashatunk a tragikus eseményről: „A Hungaroringen rendezett autóverseny vasárnapi napján tragikus rosszullét után a főépületben elhunyt a verseny egyik sportszakmai közreműködője. A mentők néhány percen belül a helyszínre érkeztek a pályakórházból, ám kétórás küzdelem árán sem tudták helyreállítani a 39 éves sportszakember keringését. A Hungaroring mélyen együttérez a családdal, kollégákkal és barátokkal. Az elhunyt munka iránti elkötelezettségét példának tekintjük, állandó vidámságát örökre megőrizzük.” (fotó: Hungaroring Classic Media)

hring-classic-1

Így ütközött, majd kért elnézést Vettel

A szenzációs csatákat hozó Brit Nagydíj egyik csúcspontja volt, amikor a Max Verstappen ellen visszatámadni igyekvő Sebastian Vettel felöklelte a Red Bullt. A német a leintés után csapatától és a hollandtól is elnézést kért – mutatjuk ezeket meg persze magát az ütközést is:

 

 

 

Már nem csapattársak, de a kémia változatlan Ricciardo és Verstappen között

A Sky Sports kamerái előtt futott össze az idén már a Renault-nál versenyző ausztrál és a továbbra is a Red Bullt erősítő holland. A kérdésre, hogy hiányoznak-e egymásnak, Ricciardo nemes egyszerűséggel annyit felelt, hogy „sosem kedveltem a srácot”, ám itt még nem volt vége egymás ugratásának – íme, a teljes jelenet:

 

Raikkönen az első világbajnok Alfa Romeóval vezette fel a pilótaparádét

Nem akármilyen versenygépbe ülhetett be Silverstone-ban a Jégember: azt az Alfa Romeo 158-ast vezethette, amely az Alfetta becenévre hallgatott, s amely dominálta a Formula-1 történetének első két szezonját 1950-ben és 1951-ben. (Fotók: Alfa Romeo Racing)

kimi-alfetta-3

kimi-alfetta-2

kimi-alfetta-4

 

Hogy mennyi is az a hat ezred? Mutatjuk!

Ennyivel győzte le Valtteri Bottas Lewis Hamiltont a silverstone-i időmérőn, az alábbi videóban össze is hasonlíthatjuk a két mercedeses leggyorsabb körét (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):