DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Szakadó eső miatt félbeszakították az F3-as főfutamot Silverstone-ban

Nagyjából a versenytáv kétharmadánál piros zászlóval félbe kellett szakítani az egyre hevesebbé váló esőzés miatt a Formula-3-asok silverstone-i főversenyét. Már eleve vizes aszfalton startolt el a vasárnapi futam, de így is csak a mezőny egy része szavazott esőgumikra, néhányan a slicken maradtak – többek között a bajnokságban élen álló Rafael Camara, valamint két üldözője, Tim Tramnitz és Nicola Tsolov is. Hamar kiderült azonban, hogy az esőgumi a jó választás, a slickesek rettenetesen hátraestek a mezőnyben, a vezetést pedig már az 1-es kanyarban Mari Boya ragadta magához. Az eső intenzívebbé válásával és a végül újraindítást nem hozó megszakítással a Campos pilótája be is húzta a győzelmet Theophile Nael és Noel Leon előtt.

f3-brit-eso

A bajnokság éllovasai egyaránt pont nélkül maradtak, így az összetett pontversenyt csak a pénteki időmérő és a szombati sprintfutam eredménye befolyásolta a brit hétvégén. A pole-ért Tsolov kapott két egységet, a sprinten viszont csak Camara végzett pontszerző, egész pontosan a nyolcadik helyen, így a brazil Ferrari-junior 27 ponttal vezet Tramnitz és 29-cel Tsolov előtt. A szombati viadalt egyébként a thai és szintén camposos Tasanapol Inthraphuvasak nyerte Martinius Stenshorne és Boya előtt.

A szombati sprintfutam végeredménye:

1. T.Inthraphuvasak Campos Racing  
2. M.K.Stenshorne Hitech TGR 1.748
3. Mari Boya Campos Racing 6.466
4. L.Van Hoepen ART Grand Prix 8.856
5. Ugo Ugochukwu Prema Racing 9.365
6. Christian Ho DAMS Lucas Oil 11.291
7. Noel León Prema Racing 12.083
8. Rafael Câmara Trident 12.757
9. Charlie Wurz Trident 15.354
10. Roman Bilinski Rodin Motorsport 16.767
11. Tim Tramnitz MP Motorsport 17.369
12. A.Giusti MP Motorsport 19.012
13. Noah Strømsted Trident 20.458
14. Brad Benavides AIX Racing 21.090
15. Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 21.449
16. James Wharton ART Grand Prix 22.072
17. Ivan Domingues Van Amersfoort Racing 22.443
18. Tuukka Taponen ART Grand Prix 22.785
19. Théophile Naël Van Amersfoort Racing 23.108
20. B.del Pino MP Motorsport 26.438
21. Louis Sharp Rodin Motorsport 28.237
22. Callum Voisin Rodin Motorsport 29.486
23. Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 30.069
24. Gerrard Xie Hitech TGR 30.735
25. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 31.715
26. James Hedley AIX Racing 32.180
27. Nikita Johnson Hitech TGR 32.703
28. N.Marinangeli AIX Racing 35.137
29. Nikola Tsolov Campos Racing 37.697
  Brando Badoer Prema Racing Kiesett

A vasárnapi főfutam végeredménye:

f3-fofutam-brit

Amikor Ericsson balesete kizavarta a mentőst a WC-ről

Az IndyCar austini hétvégéjének egyik legviccesebb elkapott jelenete: a szabadedzésen Marcus Ericsson a falnak csúszott, ami mögött egy mobilvécében éppen az ott állomásozó mentős végezte a dolgát. A csattanás hallatára - persze az is lehet, hogy épp akkor végzett -, gyorsan kirohant, de szerencsére nem volt szükség az ő bevetésére.

Ricciardo nekiment a falnak a szponzor irodájában, majd ráfogta Verstappenre

Az egész úgy kezdődött, hogy még az Ausztrál Nagydíj után Daniel Ricciardo ellátogatott az egyik személyes szponzorának a főhadiszállására, ahol előbújt belőle a gyerek, és egy kis járgánnyal elkezdett száguldozni a folyosón.

Viszont ahogy az az ilyen viccesnek szánt élethelyzetekben történni szokott, jött is a baj: mint hogy az irodát elsősorban nem autóversenyzésre tervezték, Ricciardo az egyik merész kanyarvételénél nekikoccant a fal sarokrészének, látható repedést okozva rajta. A megbotránkozás pillanatai:

A Renault pilótája azonban gyorsan kivágta magát a szorult helyzetből, miután odaírta a repedés fölé, hogy "bocsánat, Verstappen volt", ezzel egyébként újabb rongálást végezve a falon, de hát ez már kit érdekel!

D1-Sqe0X4AE4fzj

Amikor Albon már nagyon unta az aláírásosztást, átfestette magát Zorróvá

Mondjuk ezek után az lett volna a minimum, hogy autogramként belevág egy nagy Z betűt.

D25zKBbXQAEDUMF

D25zJNzXQAAthTk

„Grandissimi!” - Nézd újra Leclerc első pole-ját

Az benne a szép, hogy akárhányszor nézzük meg, mindig az első marad.

Kubica autója ledobta magáról a kamerát, de ettől se lett gyorsabb

Sőt, nem hogy segített, a lengyel szerint még negatívan is befolyásolta az autó viselkedését, hogy az orráról lerepült a kamera a Q1 végén. "Az biztos, hogy az elvesztett kamera nem segített az utolsó körömben, de csak egy pozíció múlott ezen" - mondta a lengyel, aki csupán négy századmásodperccel volt lassabb a másik Williamsben ülő George Russellnél, így viszont ugyanúgy az utolsó helyről fog rajtolni a Bahreini Nagydíjon, mint tette azt két hete Melbourne-ben.

A videóban a 18. másodperc magasságában jön az ominózus pillanat.

Vettel úgy csinált a büntetéssel, mint Hosszú Katinka a 200 vegyes világcsúcsával

Megúszta.

Gyorsan döntés született Vettel vizsgálatának ügyében, csupán 45 perc telt el a beidézésről szóló dokumentum és az ítélethirdetés publikálása között. Ez annak is köszönhető, hogy a versenybíróknak nem kellett sokáig tanakodniuk, a német pilóta beszámolója és a rendelkezésükre álló adatok alapján hamar megállapították, hogy Vettel tette semmiféle büntetést nem érdemel, így minden további nélkül megtarthatja a Bahreini Nagydíj időmérőjén megszerzett 2. helyét is.

A közlemény összefoglalja a történteket:

„A versenybírók áttekintették az időmérés adatait és meghallgatták az 5-ös autó pilótáját (Sebastian Vettel), valamint csapatának képviselőjét. A versenyző azt állította, hogy gyorskört kezdett meg, ám az 1-es kanyarba érkezve csúnyán elfékezte mindkét első kerekét. Ekkor megszakította a gyorskört, ám mivel az autón komoly vibráció jelentkezett (ahogy azt a telemetria is alátámasztja), nem tudta tartani azt a sebességet, ami az 1:55,0-s köridő teljesítéséhez kellett volna a két biztonsági autós vonal között.”

D27ZX9-WkAERl72

Vizsgálják Vettel eredményét túl lassú vezetés miatt

Akár Sebastian Vettel Bahreini Nagydíj időmérőjén szerzett 2. helyezése is veszélyben lehet, mialatt a versenybírók annak próbálnak utánajárni, megszegett-e a német egy szabályt a Q1 során. Persze nem a gyorskörén haladt túl lassan, hanem az egyik levezető körében: a sportszabályzat 27.4-es pontja kimondja, hogy a pilóták a pályán való tartózkodásuk során sohasem vezethetnek szükségtelenül lassan, vagy bármi olyan módon, ami potenciális veszélyt jelenthet más versenyzőkre vagy bármely személyre. Ezt konkrét időlimithez is kötik, így a versenyigazgató, Michael Masi pénteken közölte is a pilótákkal azt a maximális időt, amely alatt minden fel- és levezető kör során is körbe kell érni a pályán, azaz a rajta kijelölt két biztonsági autós vonal között.

Eközben egy másik ítéletet már meg is hoztak a versenybírók egy ennél egyértelműbb ügyben: Romain Grosjean három rajthelyes büntetést kapott Lando Norris Q1-es feltartásáért, így a francia a 8.-ról a 11. helyre csúszik vissza, míg Kimi Raikkönen, Norris és Daniel Ricciardo nyernek egy-egy pozíciót.

vettel_2

Így sem igazán mutatták még be F1-es pályát

Charles Leclerc-nek egy fém Bahreinen kellett végigvezetnie egy karikát, a lehető legkevesebbszer hozzáérve a pályához. Mit ne mondjunk, elég jól sikerült, kevés hibával, ráadásul még a beszédre is tudott mellette koncentrálni.

 

Lando Norris számára igen kedves helyszín Bahrein

Az akkor még F2-ben versenyző angol rögtön a szezonnyitót megnyerte az arab országban - mindössze karrierje harmadik versenyén a sorozatban!

 

Négy éves már Vettel első ferraris futamgyőzelme

Ugyanekkor Max Verstappen az F1 történetének legfiatalabb pontszerzője lett. A 2015-ös Maláj Nagydíj összefoglalója:

A Sauber élt, él és élni fog: most épp gokartcsapatot indított

Az 1993 óta ismert F1-es istállót ugyan idéntől átkeresztelték Alfa Romeóra, de a legendás svájci csapatalapító, Peter Sauber neve ezzel még nem tűnt el az autósport palettájáról, sőt, a jelek szerint csak most kezd terjeszkedni igazán! Ismeretes, hogy a Formula-2-ben felvette a Sauber Junior Team nevet a Charouz, egy friss bejelentésből pedig azt is megtudhattuk, hogy elindult a Sauber Karting Team nevű gokartcsapat is. A WSK Euro Seriesben debütálnak ezen a héten az alábbi két fiatal versenyzővel, Dexter Pattersonnal and Joshua Dufekkel.

D218DeqWwAAJ0nk

Megjelent az első elektromos cigit hirdető felirat a McLarenen

Melbourne-ben a szigorú ausztrál törvények miatt fülét-farkát behúzta az újabban alternatív dohányreklámokban utazó McLaren és Ferrari, Bahreinben viszont már szabadabban garázdálkodhatnak szponzoraik az autók felületén. A McLarenek oldalán feltűnt hatalmas Vype felirat a British American Tobacco elektromos cigarettáját népszerűsíti. Vajon ezek után ha lerobban Carlos Sainz vagy Lando Norris motorja, akkor a füstnek is vanília aromája lesz?

Hülkenberg és Giovinazzi akkorát csattantak az edzésen, hogy az még futamon is durvának számítana

Az első edzés végén történt ez a szinte még a néző számára is fizikai fájdalmat okozó ütközés a Renault és az Alfa Romeo között, miután kerekeik összeértek, amikor az olasz váratlanul beesett belső íven. A versenybírók vizsgálták is az esetet, de végül mindenki megúszta a büntetést.

Az Audi zárta a legjobb idővel a WTCR közös tesztjét

Pénteken a Leopard Racing Audiját vezető Gordon Shedden autózta a legjobb időt a WTCR évnyitó sajtórendezvényével egybekötött teszten, a brit pedig ezzel a kétnapos gyakorlás összesítését is az élen zárta. Tassi Attila összesítésben a 8. lett, míg a helyszínről érkező adatok alapján Michelisz Norbert pénteken nem körözött.

A pénteki eredmény:

D213PcGWwAAb-so

 

Az összevont eredménylista a két délelőtt és a két délután legjobb köridőivel:

EasyCapture1_7

Ne maradj le: mutatjuk a hétvégi programot

Szombat

11:10-12:15 Formula-2, első futam (M4 Sport)

13:00-14:00 Formula-1, harmadik szabadedzés 

14:50-15:35 MotoGP, harmadik szabadedzés

16:00-17:00 Formula-1, időmérő edzés (M4 Sport)

18:25-18:55 MotoGP, negyedik szabadedzés

19:05-19:45 MotoGP, időmérő edzés (20:45-től Spíler TV)

 

Vasárnap

13:15-14:05 Formula-2, második futam (M4 Sport)

17:10- Formula-1, futam (M4 Sport)

20:00- MotoGP, futam (Spíler TV)

 

D204xZWXgAAFGSx

 

Minden fontos az első F1-es szabadedzésről

Bő két percben mindaz, amit az első bahreini edzésről tudni kell - a videó a Youtube-on megtekinthető:

Hihetetlen, de ez a motor úgy szól, mint egy F1-es autó

Ahogy közelebb ér, megcsodálható a technikai fejlesztés. 

Nem árt, ha van egy haverunk, aki meg tud szólaltatni egy harsonát.

F2: A McLaren-tartalék a leggyorsabb, Schumacher a középmezőnyben az év első szabadedzésén

Péntek délelőtt a Formula-2-es szabadedzéssel indult a program Bahreinben. A DAMS párosa, Sergio Sette Camara és Nicholas Latifi – akik egyaránt tartalékpilóták egy-egy F1-es csapatnál, a McLarennél és Williamsnél – végeztek az első két pozícióban. Mick Schumacher a 12., Giualiano Alesi 15., a mezőny női tagja, Tatiana Calderon pedig 19. helyen végzett a 20 főt számláló mezőnyben.

Ma tartja a Formula-2-esek időmérőjét is 14:50-kor.

A szabadedzés eredménye:

1 S. Sette Câmara DAMS 1:43.618
2 N. Latifi DAMS 0.294
3 R. Boschung Trident 0.560
4 L. Ghiotto UNI-Virtuosi Racing 0.614
5 C. Ilott Sauber Junior Team by Charouz 0.693
6 G. Zhou UNI-Virtuosi Racing 0.705
7 N. de Vries ART Grand Prix 0.744
8 L. Delétraz Carlin 0.757
9 J. Correa Sauber Junior Team by Charouz 0.928
10 N. Matsushita Carlin 0.930
11 S. Gelael PREMA Racing 0.955
12 M. Schumacher PREMA Racing 0.977
13 A. Hubert BWT Arden 1.216
14 J. Aitken Campos Racing 1.388
15 G. Alesi Trident 1.555
16 J. King MP Motorsport 1.706
17 N. Mazepin ART Grand Prix 1.954
18 D. Boccolacci Campos Racing 2.150
19 T. Calderón BWT Arden 2.745
20 M. Raghunathan MP Motorsport 3.019

Fujiban lesz a DTM és Super GT közös versenye

A német és japán túraautós széria 2020-ban azonos szabályrendszerrel (Class One) fog működni, így átjárhatóvá válnak, közeledésük jegyében pedig már idén két közös versenyt tartanak. Az eredeti terv az volt, hogy Európában és a szigetországban is egy-egy önálló futamot rendeznek, az elképzelés aztán módosult: csak egy külön megszervezett verseny lesz, a másik helyett egy DTM-hétvégére érkeznek a Super GT-ből csapatok.

A terveket véglegesítették és pénteken bejelentették a két verseny időpontját és helyszínét. A német túraautósok október 4-6-i hockenheimi szezonzárójára csatlakozik három Super GT-autó: a Nissan, Lexus és Toyota küld egy-egy versenygépet.

A különálló közös versenyt november 23-24-én tartják a Fuji pályán, itt a Super GT mezőnye és 12 DTM-autó szerepel. A német széria formátumának megfelelően két futamot bonyolítanak le versenyzőcsere nélkül – a japán bajnokságban ugyanis egyetlen versenyt rendeznek két pilótával. Az abroncsokat a DTM beszállítója, a Hankook biztosítja.

Piquet Jr. azonnali hatállyal kiszáll a Jaguarból és a Formula-E-ből

Először távozik az elektromos sorozatból az egyik korábbi bajnoka. Nelson Piquet Jr. a Formula-E első, még teljesen azonos technikával futott 2014-2015-ös szezonját megnyerte, az azóta eltelt három és félben viszont egyetlen további dobogót sem szerzett, és sorsát az sem fordította meg, hogy a harmadik évad végén a NextEV/NIO-tól a Jaguarhoz igazolt. 

A jelenlegi szezon kiválóan példázza, hogy valami nincs rendben Piquet és a technika vagy a csapat között: bár az autó továbbra sem tudott kilépni a középmezőnyből, ám csapattársa, az új-zélandi Mitch Evans az eddigi mind a hat futamon pontot szerzett, és már 36 egységnél jár, eközben viszont Piquet neve mellett egyetlen pont szerénykedik a szezonnyitón elért 10. hely révén.

A Jaguar most bejelentette, hogy a brazil azonnali hatállyal távozik a csapattól, miután az évad eddigi alakulása nem közös elvárásaiknak megfelelően alakult. Már a helyettesét is megnevezték: a negyedik szezonban a Virginnél versenyző, bár ott Sam Birddel szemben jócskán alulmaradó Alex Lynn folytatja a szezont a Jaguarral, az április 13-i Róma ePrix-n tehát már ő lesz Evans csapattársa.

03419005_116