DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

MotoGP: Vinales révén KTM-vezetéssel indult a mugellói hétvége

Némi meglepetésre Maverick Vinales elsőségével zárult a MotoGP Olasz Nagydíjának pénteki edzésnapja. Azok után, hogy a délelőtti tréningen még ezredre azonos idővel végzett elsőként az apriliás Marco Bezzecchi és a KTM-es Pedro Acosta, a délutáni gyakorláson utóbbi Tech3-s márkatársa 1:44,634-es kört repesztve maga mögé utasította a Ducati-armadát, ami erős utalás arra, hogy előreléphetett az aragóniai teszten is próbálgatott aerodinamikai fejlesztésekkel az osztrák gyártó

Őt ugyanis Francesco Bagnaia, Marc Marquez és Alex Marquez, azaz a vb-összetett első három helyezettje követte a sorban, majd az ötödik helyen jött az a Fabio Quartararo a Yamahával, aki az edzés első felében bukott és a kificamított vállát is vissza kellett rakniuk az őt ellátó sportbíróknak. Bezzecchi és Acosta ezúttal hatodik és nyolcadik lett, közéjük a másik yamahás, Alex Rins fért be, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be a VR46-os duó, Franco Morbidelli és Fabio di Giannantonio jutott be – a többieknek már az időmérő első szakaszában is lesz jelenésük szombat délelőtt.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'44.634  
2. Francesco Bagnaia Ducati 1'44.744 0.110
3. Marc Márquez Ducati 1'44.780 0.146
4. Álex Márquez Gresini Ducati 1'44.787 0.153
5. Fabio Quartararo Yamaha 1'44.945 0.311
6. Marco Bezzecchi Aprilia 1'44.995 0.361
7. Alex Rins Yamaha 1'45.084 0.450
8. Pedro Acosta KTM 1'45.100 0.466
9. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'45.144 0.510
10. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'45.279 0.645
11. Miguel Oliveira Yamaha 1'45.404 0.770
12. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'45.405 0.771
13. Jack Miller Pramac Yamaha 1'45.441 0.807
14. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'45.486 0.852
15. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'45.610 0.976
16. Joan Mir Honda 1'45.652 1.018
17. Johann Zarco LCR Honda 1'45.881 1.247
18. Brad Binder KTM 1'45.898 1.264
19. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'45.998 1.364
20. Takaaki Nakagami Honda 1'46.068 1.434
21. Lorenzo Savadori Aprilia 1'46.341 1.707
22. Somkiat Chantra LCR Honda 1'47.327 2.693

motogp-vinales-mugello

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Módosítottak a Haas kinézetén a főszponzor távozása után

Az Olasz Nagydíjat követően a Haas és balhés névadó szponzora, a Rich Energy végleg különváltak. Ennek megfelelően a csapat a Szingapúri Nagydíjra eltünteti a VF-19-ről, továbbá a ruházatról az energiaital nevét és logóját. A fekete-arany alapszín, melyet szintén a támogatótól vettek, azonban marad.

Az autó új kinézetéről egy képet weboldalára töltött fel a csapat – ez még nem végleges verzió, de radikálisabb változásra aligha kell számítani.

Ilyen lesz majd az IndyCar-autók látványa a legendás Dugóhúzó kanyarban

Teszten már jártak ott még februárban, és az akkor készült képek is látványosak, hát még milyenek lesznek azok, amelyeket akkor készítenek, amikor jövő héten versenykörülmények között is visszatér ide a mezőny!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

T H E C O R K S C R E W

NTT IndyCar Series (@indycar) által megosztott bejegyzés,

 

El tudod képzelni, hogy hangzik a csapatrádiózás az F1 hivatalos e-bajnokságában?

Mert hogy van ám itt is! Kicsit steril, kicsit 2019, nagyon más, mint a valós F1-ben, de van!

 

Testközelből, ahogy megőrül az olasz tömeg Leclerc győzelme láttán

Nyilván voltak kamerák, illetve kamerás mobilok a tömeg közepén is.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

One week ago... go right to the heart of the Monza madness, courtesy of the fans who were there . #F1 #Formula1 #ItalianGP #Tifosi #Fans #Monza

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Bravúros volt Sergio Perez védekezése Max Verstappen ellen

Az F1 hivatalos twitterén is ezt a múlt heti olasz eseménysorozatot elevenítették fel nekünk.

 

Ez történt a tavalyi Szingapúri Nagydíjon

A mostani vasárnapot Formula-1 nélkül kell kihúznunk, jövő hétvégén következik a szezon éjszakai futama a Távol-Keleten. Vigaszként elhoztuk a tavalyi verseny összefoglalóját: a fülledt utcai pályán Verstappen megizzasztotta Hamiltont, de végül a brit megszerezte szezonja hetedik győzelmét.

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)

Két káoszfutam: A WTCR vasárnapi összefoglalói

Egészen akciódús futamokat produkált a túraautó-világkupa Ningbóban vasárnap. A második és harmadik verseny is megjósolhatatlanul alakult, hullottak a résztvevők, köztük a bajnokesélyesek, többeknél leszállt a vörös köd, Michelisz ütközött, majd törött autóval nyert.

Sosem tudhatod, mi vár rád, ha Ricciardóval ökölpacsizol

Nico Rosbergnek és Paul di Restának minden rendben ment, de a Sky Sports gyanútlan F1-es műsorvezetőjét, Simon Lazenbyt kellemetlen tréfa érte…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Stay alert at all times

Falat ennél jobban kicentizni nem biztos, hogy lehet

Noah Gragson a NASCAR másodosztályában, az Xfinity Series Las Vegas-i időmérőjén játszott a tűzzel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rate the @noahgragson save from #XfinitySeries qualifying on a scale of 1-10. #NASCAR #LasVegas #Vegas

NASCAR (@nascar) által megosztott bejegyzés,

 

Láttál már 360 fokos kamera lencséjén keresztül szingapúri kört?

Tavaly Szingapúrban egy ilyet szereltek fel Lewis Hamilton autójára, amely a pole-kört is rögzítette.

 

Nagy titkok tudója lehet az a jegyzettömb

A monzai nyerő taktika lehetett oda leírva?

 

Nagy bukás részese volt Fernando Alonso

A kétszeres F1-es világbajnok spanyol egy dél-afrikai versenyen indult a bajnokságon kívül, itt szenvedték el ezt a bukást navigátorával, Marc Comával.alonso

alonso1

 

Elektromos betétsorozatot kap a ralikrossz-világbajnokság

Projekt X néven mutatták be azt az autót Rigában, a helyi motorsport-múzeumban, amely majd a ralikrossz-világbajnokság teljesen elektromos betétszériájában versenyez majd, már jövőre. Az autót az IMG Motorsports és az osztrák STARD nevű cég készítették, a teljesítménye 450 kW (613 LE), végsebessége pedig 240 km/óra körül lesz.

„Nagyon izgalmas időket élünk. Az új versenyhétvége-formátumnak köszönhetően a rajongóinknak arra is meglesz a lehetősége, hogy a klasszikus, belső égésű motorok hajtotta autókat nézzék 2020-tól, de betekintést adunk nekik a küszöbön álló jövőbe is” - fogalmazott Paul Bellamy, az IMG Motorsports elnök-helyettese. „Amiben ez a sorozat más lesz a többitől, hogy itt a résztvevők utcai elektromos motorokat is használhatnak.”

1968-ban valami mindörökre megváltozott a Formula-1-ben

Megjelentek az első szponzorfeliratok, erre emlékezik vissza az F1 Twittere animált, angol nyelvű videójában.

 

Nehéz az egyszeri autóversenyző élete

Az IndyCar-ban például James Hinchcliffe-et Conor Daly vitte fel a színpadra... a hátán.

 

Mennyire ismerik a pilóták a híres rockszámok szövegeit?

Az F1 többek között Sebastian Vettelt, Daniel Ricciardót és Nico Hülkenberget is megkérte, folytassák két híres rockzene, a Red Hot Chili Peppers Give It Away és a Fatboy Slim The Rockafeller Skank című számnak szövegét. Íme a végeredmény:

Különleges archív fotókat osztott meg a McLaren

Bár már több mint 15 éve áll, a McLaren Technológiai és Gyártói Központja jin-jangra hajazó alaprajzával mai napig egy építészeti kuriózumnak számít. A wokingi bázist 2004-ben körülbelül 300 millió angol fontért húzták fel, az építésről pedig olyan légi fotók is készültek, amit a csapat most közösségi médián is megosztott.

Ez a WTCR-es pálya olyan, mint Monaco korlátok nélkül

Ezen a hétvégén egy európai néző által ritkán hallott pályán, Ningbóban állomásozik a WTCR mezőnye. A kínai helyszín bár városon kívül helyezkedik el, kanyarjai, technikás stílusa miatt könnyű belelátni az olyan utcai pályákat, mint Monaco, esetleg Makaó. Íme egy kör Tom Coronel szemszögéből.

Öt évvel ezelőtt vette kezdetét a Formula-E, egy hatalmas balesettel

2014. szeptember 13-án tartották a már hatodik szezonjára készülő elektromos széria történetének első versenyét. Pekingben Nick Heidfeld és Nicolas Prost harcoltak a győzelemért. Az utolsó pillanatokra maradt egy drámai fordulat: a páros összeért, Heidfeld autója a magasított rázókövön levegőbe repült, majd a gumifalba csapódott. Ijesztő baleset volt – ekkor a halo még tervben sem létezett –, szerencsés kimenetellel, a történelmi első futamgyőzelem pedig Lucas di Grassi ölébe hullt.

Ilyen külsőt kapnak a DTM-en induló japán autók

Bemutatták az október 5-6-i hockenheimi finálé vendégszereplőinek fényezését. A hétvégén rajthoz álló Honda NSX-GT, Nissan GT-R és Lexus LC500 festése nagyrészt megegyezik a Super GT-ben használttal, pár apróbb különbséggel: a DTM szponzorai felkerültek az autókra, a Lexusról pedig hiányzik a Red Bull.

A Team Kunimutsu Hondáját Jenson Button, a NISMO Nissanját Tsugio Matsuda és Ronnie Quintarelli, a TOM’S Lexusát pedig Nick Cassidy és Ryo Hirakawa vezetik a hétvégén, a párosok két tagja egy-egy futamon kap lehetőséget.