DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Marc Marquez épp a világ legboldogabb bátyja

A Repsol nagyágyúja már a Maláj Nagydíj leintésénél elmondta nyilatkozatában: második helyénél jobban foglalkoztatja, hogy néhány órával korábban öccse, Alex Marquez bebiztosította a Moto2 világbajnoki címét, ami nem jött könnyen, öt évig próbálkozott a géposztályban. A gyorsasági motoros vb három kategóriájából kettőt nyert Marquez 2019-ben: akárcsak 2014-ben, amikor Alex a Moto3-ban lett bajnok, Marc pedig a MotoGP-ben védett címet.

Egy képen a McLaren négy 2020-as pilótája

Austinban összeállt egy csapatképre a McLaren négy versenyzője, akiket 2020-ra leszerződtettek: az F1-es istálló és a Schmidt Peterson Motorsporttal közös új IndyCar-részleg párosa. Carlos Sainz és Lando Norris társaságában a kép szélén Oliver Askew, mellette Patricio O’Ward láthatók. A McLaren SP fiatal, az IndyCarban rutintalan, de sokra hivatott párost igazolt: O’Ward és Askew nyerték meg az elmúlt két évben a nevelőkategóriát, az Indy Lightsot.

Hollywood, NASCAR, NASA: Megadták a módját az USA Nagydíj felvezetésének

Az Egyesült Államok nagydíja előtt a megszokottnál is több – és nagyobb szabású – programot rendeznek az F1-esek részvételével. A legnagyobb durranás kétségtelenül a Los Angeles-i parádé volt a Hollywood Boulevardon:

 

Grosjean és Magnussen a Haas NASCAR-autóját próbálhatták ki az austini pályán:

Ha pedig Texas, a Toro Rosso párosát a NASA főhadiszállására, Houstonba vitték, ahol Kvjat a Nemzetközi Űrállomás parancsnokával telefonált:

Videó: Az időmérő edzés összefoglalója

Az első három egy tizeden belül! Rendkívül szorosan alakult az USA Nagydíj kvalifikációja, nézzétek meg az összefoglalót, a YouTube-ra átkattintva!

Ma 13:00-kor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Ha a hónap első vasárnapja, akkor Ralihíradó: november 3-án 13:00-kor kerül adásba a FIX TV-n legfrissebb műsorunk. Hogy mivel várjuk kedves nézőinket?

Bajnokot koronáztak a Mecsek Ralin. Vincze Ferenc már az utolsó előtti fordulón bebiztosította az idei abszolút elsőséget: a verseny eseményeiről összefoglalót mutatunk önöknek. Stúdiónkba a ralikrosszból is ismert Szikszai Bészi érkezik, akivel a San Marinó-i Rally Legenden szerzett élményeiről beszélgetünk. Ezután nemzetközi pályákon száguldunk tovább, a WRC legutóbbi futamairól és a Fernando Alonso részvételével zajló Marokkó Raliról számolunk be. Az adás végén már Nyíregyházára készülünk, ami túlzás nélkül az év legnagyobb raliversenye lesz idehaza, hiszen az ORB és az Európa-bajnokság szezonja is itt ér véget.

Tartsanak velünk!

rali

Helyszíni: Megérkeztek a cheerleaderek az USA Nagydíjra

Austinban tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor folyamatosan információkkal és hangulatjelentéssel lát el bennünket az USA Nagydíj helyszínéről. Ezúttal néhány csinos hölgyet pillantott meg a paddockban, akik egytől egyig cheerleaderek. Alakul a hangulat Texasban, mi pedig bár Sanyi helyében lehetnénk!

Óriási bukfenc a gyorsulási versenyen

Doug Gordon szerencsére elsétált autójától, iiletve annak maradványaitól egy Las Vegas-i gyorsulási versenyen, mely előbb a falnak csapódott, majd fejjel lefelé csúszott az aszfalton.

Ne maradj le: vasárnap reggel a MotoGP, este az F1 futamát nézhetjük

Csak két kiemelt eseményre kell figyelni vasárnap a motorsport világában: reggel a MotoGP, este pedig a F1 futama kerül a tv-k képernyőire. Íme:

08:00-08:45 MotoGP, futam (Spíler1 TV)

20:10-22:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

44_4

fotó: dppi

Ez Leclerc terepe: Austint is beveszi a szezon pole-királya?

Íme az idei pole-pozíciók pilótákra lebontva - ízlelgessük a listát az USA Nagydíj időmérője előtt:

poles

Ne feledjétek: vasárnap 13 órakor jön a legfrissebb Ralihíradó!

Ha a hónap első vasárnapja, akkor Ralihíradó: november 3-án 13:00-kor kerül adásba a FIX TV-n legfrissebb műsorunk. Hogy mivel várjuk kedves nézőinket?

Bajnokot koronáztak a Mecsek Ralin. Vincze Ferenc már az utolsó előtti fordulón bebiztosította az idei abszolút elsőséget: a verseny eseményeiről összefoglalót mutatunk önöknek. Stúdiónkba a ralikrosszból is ismert Szikszai Bészi érkezik, akivel a San Marinó-i Rally Legenden szerzett élményeiről beszélgetünk. Ezután nemzetközi pályákon száguldunk tovább, a WRC legutóbbi futamairól és a Fernando Alonso részvételével zajló Marokkó Raliról számolunk be. Az adás végén már Nyíregyházára készülünk, ami túlzás nélkül az év legnagyobb raliversenye lesz idehaza, hiszen az ORB és az Európa-bajnokság szezonja is itt ér véget.

Tartsanak velünk!

rali

Aki lemaradt a pénteki F1-es napról: röviden itt van a lényeg

Az első szabadedzés videós összefoglalója itt, a második szabadedzésé itt, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kipróbálta, de nem használja új első szárnyát a Haas

Kevin Magnussen kipróbált egy új első szárnyat az USA Nagydíj pénteki napján, ám végül úgy döntöttek, hogy ezen a hétvégén nem vetik be a folytatásban. A Haasnál már 2020-ra készülnek, ez a szárny is a jövő évi képbe illik inkább, de Magnussen szerint egyáltalán nem volt jobb tőle az autó, úgyhogy nem vetik be szombaton és vasárnap. Egyébként is sok új dolgot próbáltak ki a második szabadedzésen, amely miatt saját bevallásuk szerint is hátrányban vannak az autó finomhangolását illetően - nem úgy hangzik, mint egy sima hétvége...

kmag_2

fotó: dppi

Látványos piruett végén írta le autója elejét Romain Grosjean

A második szabadedzésnek onnantól vége is volt a francia haasos számára.

 

Perezt súlyosan megbüntették, a bokszutcából rajtol

Sergio Perez a második szabadedzésen követett el hibát, amikor kiintették mérgelelésre, de nem állt meg, továbbhajtott, csapata pedig kerékcsere-gyakorlatot hajtott végre az autóján. Az FIA meghallgatta ugyan a pilótát és a csapatot is, de nem volt más választása, a szabályok erre vonatkozóan teljesen egyértelműek és nagyon szigorúak: a kötelező mérlegelés elmulasztása miatt a mexikói versenyző kénytelen a bokszutcából rajtolni a vasárnapi USA Nagydíjon.

00119023_673

fotó: dppi

Vettelt is megtréfálta a koszos és huplis austini aszfalt

Sokan forogtak a két pénteki szabadedzésen, ő sem volt kivétel. Szerencséjére viszont megúszta az esetet, Grosjean például sokkal rosszabbul járt nála.

 

Egészen leegyszerűsödött a képlet Hamilton vb-címét illetően

Bottasnak mindenképp nyernie kellene ahhoz, hogy elodázza csapattársa címvédését és egyben hatodik világbajnoki elsőségét, és ez még csak a munka egyik fele, ugyanis egy Bottas-győzelem esetén is elég Hamiltonnak már egy nyolcadik (leggyorsabb kör nélkül) vagy egy kilencedik (leggyorsabb körrel) pozíció.

 

Ki másnak öltözne be Halloweenkor egy olyan autóversenyző, akit Andrettinek hívnak?

Marco Andretti például nagyapját, a legendás Mariót idézte meg.

 

Emlékeztek még a tavalyi amerikai futam házi hangutánzó emberére?

Azóta nyilván mém lett Neeeow Guyból.

 

Miért ne jutott volna erre a hétvégére is egy embertelen Marc Marquez-mentés?

Csak a szokásos - amikor az ember azt hinné, hogy a spanyol eldől, valahogy mindig fel tudja állítani a motort. Mint legutóbb a Maláj Nagydíj szabadedzésén.

 

Egy furcsa „vendég” is tiszteletét tette az austini F1-es hétvégén

A Haas F1-es csapata kölcsönkérte egy kis parádézásra a NASCAR-os testvéristálló, a Stewart-Haas Racing #14-es számú Fordját.