DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Ilyen elegáns még sosem volt a Ferrari: Ezentúl Armanit hord Leclerc és Sainz

Egy nappal szerdai autóbemutatója előtt új szponzorról adott hírt a Ferrari, amely akkora fogalomnak számít Olaszországban, mint maga a Scuderia, hiszen a divat iránt közömbösöknek sem nagyon kell bemutatni a Giorgio Armani házat. A divatcég tengerészkék öltözéket és kiegészítőket biztosít a két versenyzőnek a hivatalos eseményekre, valamint szintén tengerészkék utazóruházatot a csapattagok számára. Említésre méltó, hogy az Armani eleinte személyesen Leclerc-rel működött együtt tavaly, mielőtt kiterjesztette a kapcsolatot a csapatra.

„A Ferrarit világszerte Olaszország szimbólumaként ismerik, én pedig büszke vagyok erre az együttműködésre” – mondta el maga Giorgio Armani. „Elegáns ruhatárat állítottam össze a versenyzők számára, amely alkalmas az utazásaikra, remélve, hogy hamarosan mindannyian újra mozoghatunk, és együttesen felkészülhetünk hazánk talpra állására.”

Videó: Így fest néhány kör Imolában Tsunoda szemszögéből

Ennél közelebb aligha kerülhetünk egyszerű halandóként ahhoz, hogy vajon mit is lát a versenyző egy F1-es autó volánja mögött: az AlphaTauri a japán újonca, Yuki Tsunoda sisakjára szerelt fel egy kamerát Imolában néhány kör erejéig.

A Rali-Eb szezonja és a 35 éves Hungaroring volt a téma a stúdióban

Herczig Norbert azért érkezett az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételére, hogy idei csapat- és autóváltásáról beszéljen: a Rali Európa-bajnokság magyar élmenője a Volkswagen Polót a Topp-Cars Skoda Fabiájára cseréli, arra az autóra, amellyel Andreas Mikkelsen a magyar csapattal megnyerte a Rally Hungaryt. A vele készült beszélgetés vasárnap 13 órakor lesz látható a FIX TV-n.

Szamos Miklóssal az idén 35 éves Hungaroringhez és Magyar Nagydíjhoz fűződő különleges emlékeiről beszéltünk: számtalan pozícióban, köztük versenyigazgató-helyettesként és az MNASZ elnökeként 1986-tól a közelmúltig személye elválaszthatatlan volt a versenytől. Szamos Miklós korábban a Formula Podcastben is vendég volt.

 

 

A nő, aki meghackelte az F1-et: Carmen Jorda

A Formula Podcast nőnapi különkiadásában az F1-ben és az egyetemes autósportban kiemelkedően teljesítő hölgyversenyzők mellett szóba került Carmen Jorda is. Vajon csak a szépsége miatt kapott szerepet? A törzsgárda tagjai nem értettek egyet! A vonatkozó részt 40:06-tól hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Karrierje egyetlen F1-es győzelmével köszöntjük a ma 36 éves Pastor Maldonadót

Betöltötte 36. életévét a főként a baleseteiről ismert venezuelai pilóta, aki a 2012-es Spanyol Nagydíjon aratott a szinte a semmiből jött győzelmet, ami ráadásul máig a Williams utolsó sikerének számít. A Formula-1 közösségi oldalai is ezt a barcelonai futamot elevenítették fel Maldonado születésnapja alkalmából:

Nissany ülhet először a Williamsbe Bahreinben

A felkészülési időszak rövidsége ellenére egy egész napot a volán mögött tölthet Roy Nissany Bahreinben. A pénteken kezdődő háromnapos előszezoni teszten a Williams magyar kötődésű teszttpilótája kezdi a gyakorlást, majd szombaton Nicholas Latifin, vasárnap pedig George Russellen lesz a sor. Az izraeli származású Nissany 2020 óta a csapat tesztpilótája, így a tavalyi szezon során három első szabadedzésen is részt vehetett, emellett a Formula-2-ben versenyzett a Trident istállójával.

Meglesték tesztelés közben a Glickenhaus Le Mans-i kihívóját

Dávidként száll harcba a Góliátot megtestesítő Toyota ellen a WEC 2021-es idényében a Glickenhaus. Az egzotikus autókat gyártó céget az idén bevezetésre kerülő új szabályrendszer vonzotta a a Hosszútávú-világbajnokság szériájába, ahol az 007LMH nevű projektjével száll harcba. A gépet a napokban a kétszeres Le Mans-győztes Romain Dumas tesztelte Monzában. A márka két autót indít a WEC csúcskategóriájában, pilótái között pedig Dumais mellett ott lesz többek között Gustavo Menezes és Ryan Briscoe is. A szezonnyitót a jelenlegi tervek szerint május elsején rendezik Spában.

Eladó a Porsche, amely Fittipaldi, Penske és Escobar birtokában is volt

Egy igazán különleges múltbéli versenyautót kínálnak eladásra röpke 2,2 millió dollárért (700 millió forint): egy Porsche 911 RSR IROC-kiadást. Ebből az autóból 15 darab készült 1974-ben, az abban az évben induló amerikai International Race of Champions sorozatra. A most eladásra kínált példányt a legendákkal zsúfolt verseny egyik legnagyobb neve, a Formula-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi vezette eredetileg.

 

Az autó később John Tunstall és Roger Penske tulajdonában is megfordult, az utolsó gazdája pedig, aki versenyzett is vele, Pablo Escobar volt. Az a bizonyos Pablo Escobar, a hírhedt kolumbiai drogbáró, aki eseménydús élete során autóversenyző is volt, a 70-es évek végén Renault 4-gyel és a szóban forgó Porschéval szerepelgetett a hazai színtéren, csapattársaiként a kartell más tagjaival. Don Pablo 1979-ben még egy bajnoki második helyet is szerzett a Copa Renault 4 sorozatban – a beszámolók szerint hiába volt egyenautós a széria, az ő gépe valahogyan többet tudott a riválisokénál.

Escobar Porsche 935-kasztnival versenyzett, de az autót később helyreállították eredeti formájába, így Fittipaldi neve díszeleg rajta. Az IROC-kiadású Porschék közül utoljára a Peter Revson által vezetett példányt adták el, 2,31 millió dollárért.

Nagyságrendileg 77 milliárd forintért kelhet el a McLaren főhadiszállása

Ahogy arról tavaly ősszel mi is beszámoltunk, a McLaren a világjárvány okozta gazdasági helyzetre reagálva (papíron) megválik legnagyobb jelképétől, a Wokingban található Technology Centre-től. Az impozáns épületegyüttest a csapat tovább szándékozik használni, mindössze a saját anyagi terheit csökkentené azzal, hogy tulajdonosból bérlővé válik a létesítményben. A brit Sky értesülései szerint akár már a jövő hónapban megszülethet az egyezség a világ egyik legnagyobb magántőke-társaságával, a TPG-vel, ami a hírek szerint 180 millió fontért (kb. 77 milliárd forint) vásárolná meg a főhadiszállást.

A csapatnak az a szándéka, hogy a létesítményben dolgozók semmit ne észleljenek a tulajdonosváltásból, így zavartalanul folytatódjon a felkészülés a 2021-es F1-es szezonra.

Ehjh5enX0AI7iHm

Nézd vissza a márciusi Autósport és Formula Magazint

Tartalom: 

- A McLaren kezdte az F1-es autóbemutatók sorát.

- Megjárta a Dakar Ralit Fazekas Károly.

- Vb-sztár a hazai ralibajnokság indulói közt.

- Így zajlik egy üléspróba a Formula-1-ben.

- Európa legnagyobb csapatruha-gyűjteménye idehaza található.

Le Mans-ba is autót küld az Alpine, csak nem Alonsóval

Fernando Alonso hiába nyerte meg kétszer a Le Mans-i 24 órás versenyt, új F1-es csapata nem őt küldi az idei la sarthe-i megmérettetésre. Az Alpine fennállása első F1-es szezonjára készül, ami mellett a WEC Hypercar kategóriájában is autót indít, így kézenfekvő lenne számára a spanyol ász bevetése a maratoni futamon. A márka új vezérigazgatója azonban ezt nem tartja jó ötletnek, szerinte ezzel csak megosztanák a pilóta figyelmét az F1 és a WEC között, ami semmi jóra nem vezetne. Esteban Ocon sem kivétel.

"Jelen pillanatban csak és kizárólag a Formula-1-re koncentrálnak. Ez sok munkával jár. Nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy a megfelelő körülmények között egyszer rajthoz állnak, de most nem keverjük össze a két szériát. Nem terelhetjük el a figyelmüket" - idézte Laurent Rossit a PlanetF1.

Az Alpine új, A480-ra keresztelt versenyautója a WEC május elsejei szezonnyitóján debütál Spában. A volán mögé Nicolas Lapierre, Andre Negraoés Matthieu Vaxiviere ülhet be. A széria menetrendjében a napokban több halasztás is történt, a legfrissebb versenynaptár itt található.

lemans-2020-start

Fotó: DPPI

Tabu lesz eldobható műanyag palackból inni a paddockban

A Formula-1 2030-ra tűzte ki nagy célját, hogy karbonsemleges legyen, amely felé kis lépésekkel vezet az út. A lépések egyike az egyszer használatos műanyag száműzése. Az eredeti határidő 2025 volt az eldobható palackok eltüntetésére a paddockból, a sportág vezetése azonban gondolt egy merészet, és úgy döntött, már idén, a bahreini teszttől radikálisan visszaszorítja őket – írja az Autosport.

Az ásványvizes és üdítős palackokat tartalmazó hűtők helyére újratöltőket telepítenek a bahreini pályára (és később a többi versenyhelyszínre), beleértve az irodákat és garázsokat. A paddocktól távolabb eső területeken dolgozó munkatársak (például az operatőrök) nagy térfogatú kulacsokat kapnak, amely biztosítja napi folyadékigényüket.

Egy másik változás is történt: a személyzet, csapatok, sajtó és vendégek által használatos paddockbelépők újrahasznosított műanyagból készülnek. A számítások szerint 143 275 kidobott műanyag palackot használtak fel a belépőkártyák legyártására.

Videó: Nézz idén először pályára guruló MotoGP-motorokat!

A hétvégén teljesítette a megduplázott hosszúsági katari teszt első felét a MotoGP mezőnye – íme, a két nap videós összefoglalói (amelyek a YouTube-ra átkattintva nézhetők meg!):

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„A tehetségnek nincs neme” – zseniális nőnapi videóval készült a Sauber

„A kormány nem tudja, ki fejleszti őt”, „a rendszer nem tudja, ki látja el őt információval”, „a szél nem tudja, ki méri őt” – ilyen gondolatok hangzanak el az Alfa Romeónál dolgozó női szakemberektől a Sauber Group által készített, a nemek közötti egyenlőséget hangsúlyozó nőnapi videóban:

Közvetve, de mégis a Red Bullnak fog dolgozni Hülkenberg

F1-es ülést ugyan nem szerzett magának 2021-re, de így is a Red Bullnak fog dolgozni ebben az évben Nico Hülkenberg. A kiváló német pilóta ugyanis bejelentette, hogy a Red Bull tulajdonában álló Servus TV-nél lesz kommentátor - a csatorna Ausztriában közvetíti a Formula-1-es futamokat, ehhez "igazolták le" Hülkenberg szakértelmét. 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés

Piros Mercit kapott párjának a zöld Aston - ezek az idei biztonsági autók

Melyik biztonsági autó néz ki jobban az idei kettőből?

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Megvan, hogy mikor ül autóba Mick Schumacher

A Haas F1-es csapata közzétette, hogy hogyan osztja be a bahreini tesztnapokra két pilótáját, Mick Schumachert és Nyikita Mazepint. A csapat nem variál, a két fiatal mindhárom nap során autóba ülhet, így mindegyik alkalommal fél-fél napokat tölthetnek el a technikában - pénteken és vasárnap Schumacher, szombaton pedig Mazepin kezdhet reggel. Günther Steiner csapatfőnök annyit tett hozzá, hogy mivel szinte teljesen a tavalyi autójuk az idei is, így nem nagyon kell megismerkedniük vele és a fő cél az lesz, hogy a fiatalok minél több kilométert és tapasztalatot gyűjtsenek ebben a három napban.

ha

fotó: dppi

Egyél tésztát, menj gyorsabban! - ez volt Gasly titka?

A monzai F1-es pályáról osztott meg egy fotót Pierre Gasly - a feliraton az szerepel, hogy eat pasta and ride fasta, vagyis egyél tésztát és menj gyorsabban. Talán ez volt Gasly titka  tavaly, amikor éppen Monzában szerezte meg F1-es pályafutása első győzelmét az Alpha Taurival...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Kik teljesítették a legtöbb nagydíjat ugyanannál a csapatnál?

A Racing Statistics tulajdonképpen a leghűségesebb F1-es versenyzők toplistáját állította össze a legújabb videójában – többek között az is kiderül belőle, hogy Lewis Hamiltonnak bizony biztosan 2022-ben is a Mercedesnél kell versenyeznie, ha ezt a rekordot is ő akarja tartani:

Újra feltűnhet a WRC-ben az Audi?

Az Audi Quattro EKS JC Team építette meg az A1-es Audi Rally2-es (R5) verzióját, amellyel szeretnének visszatérni a WRC mezőnyébe. Ugyan időpont még nincs, de elképzelhető, hogy hamarosan tesztjelleggel megjelenik az autó egy-két futamon. A projektet Mattias Ekström, 2016 ralikrossz-világbajnoka vezeti az általa alapított EKS JC csapat és a dél-afrikai Rally Technic céggel közreműködve. Ekström egyébként a múlt hétvégi Arctic Ralin újra rajthoz állt 15 év után, és a kategóriája ötödik helyen végzett.

Elmondása szerint amikor piacra dobták az új Audi A1-et, már tudták, hogy valamit építeni fognak belőle. Az új autó négyhengeres, 1,6 literes turbófeltöltős motorral van szerelve, ami 263 lóerő leadására képes. Jelenleg havon és murván tesztelik az autót, de hamarosan egy aszfaltos tesztet is szeretnének.

Szöveg: Makkay Zoltán