„Túl elnézőek voltak Verstappennel, áthajtásost kellett volna kapnia”
https://formula.hu/parc-ferme/39273
Max Verstappennek áthajtásos büntetést kellett volna kapnia a Szaúd-arábiai Nagydíjon a korábbi F1-es főnök, Gian Carlo Minardi szerint.
A futamra reflektálva Minardi, aki korábban a saját alakulatát vezette, úgy érezte, hogy a stewardok túlságosan elnézőek voltak a Red Bull pilótájával szemben.

„Szaúd-Arábiában a McLaren, de különösen Oscar Piastri nevével fémjelzett hétvégét láthattunk, aki erőből elfoglalta az első helyet a csapaton belül” – kezdte Minardi a saját weboldalán közzétett bejegyzésében.
„Azzal, hogy megszerezte a harmadik győzelmét a szezonban, megerősíti, hogy ő egy teljes értékű pilóta, de Verstappen mindig jelen van. Pole-pozíciót szerzett a nehéz bahreini hétvége után, azonban nem értek egyet a büntetéssel.”
„Úgy gondolom, hogy öt másodperc túl kevés, figyelembe véve az általa szerzett előnyt, és azt is, hogy a verseny elején történt. Rengeteg ideje volt arra, hogy felzárkózzon, a második helyen haladt át a célvonalon, 2,8 másodperccel Piastri előtt. Egy áthajtás következetesebb lett volna."
Megnehezítené a kihívó elnökjelöltek indulását Ben Sulayem?
https://formula.hu/parc-ferme/39343
A BBC Sport beszámolója szerint az általuk látott dokumentumok alapján olyan javaslatokat terjeszthet elő az utóbbi időben is sokat kritizált Mohammed ben Sulayem, amelyek tovább erősíthetik a hatalmát és megnehezíthetik az esetleges kihívók dolgát a decemberi elnökválasztás előtt. A lap riportja szerint például az egyik záradék kimondja, hogy „az FIA elnöki listáján induló jelöltek előéletében nem lehet semmi, ami megkérdőjelezi a szakmai feddhetetlenségüket”.
Bár az indoklás szerint mindez csupán azt a célt szolgálná, hogy összhangba hozzák a gyakorlatot más FIA-nál betöltött pozíciókkal, egyesek szerint a javaslat alapján a jelölőbizottság vizsgálná az elnökjelöltek esetleges összeférhetetlenségét és azokat az etikai bizottsághoz továbbítanák. Egy ilyen szabály pedig lehetőséget adna arra, hogy idősebb Carlos Sainz múlt héten felmerült esetleges indulását meggátolják, hivatkozva arra, hogy a fia az F1-ben versenyez.
A választás időzítését illetően állítólag a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke 21-ről 49 napra hosszabbítaná meg a bejelentési időszakot: a szabályok értelmében a Szenátus lehetséges elnökét, a sportért és mobilitásért felelős alelnököt és a regionális alelnököket is meg kell nevezni, a kritikusok pedig attól tartanak, hogy ez a változtatás egyszerűen több időt adna a jelölőbizottságnak, hogy indokokat találjon a jelöltek vagy a 11 fős jelöltcsapatuk tagjainak elutasítására.

Monacóba és Montrealba a leglágyabb, Barcelonába a legkeményebb F1-es gumikat viszi a Pirelli
https://formula.hu/parc-ferme/39342
Újabb három nagydíj gumikiosztását ismertette a Pirelli: ennek értelmében Monacóban és Kanadában a most hétvégi imolai fordulóhoz hasonlóan a három leglágyabb – közte a vadonatúj C6-os a C4-es és a C5-ös mellett – keverék, míg a két futam közötti Spanyol Nagydíjon a három legkeményebb abroncs (C1, C2, C3) lesz használatban. Az F1 hivatalos gumiszállítójának közleménye szerint nem meglepő a két utcai helyszínen a legpuhább gumik kiválasztása, és értelemszerűen Monte-Carlóban és Montrealban is lágyítást jelent ez 2024-hez képest az új C6-os abroncs miatt.

Azt a Pirelli is elismeri, hogy mivel Monaco utcáin szinte képtelenség előzni, aligha jelent bármi különbséget a keverékválasztás, mivel az alacsony tempó és az aszfalt révén alig van gumikopás – igaz, ezen igyekszik javítania az FIA azzal a szabállyal, hogy a hercegség futamán kötelező lesz idén a két kerékcsere –, Montreal azonban a nagyobb sebesség révén nagyobb terhelést jelenthet a C4–C5–C6-os triónak. Barcelona pedig eleve az egyik legkeményebb az abroncsokkal, így ott sem váratlan a legstrapabíróbb keverékek bevetése, amelyeket idén eddig Suzukában és Bahreinben láthattunk.
A Pirelli által eddig használt és ismertetett gumikiosztások 2025-ben:

Az F1-es törésteszteken átmenne, de egyelőre túlsúlyos a Cadillac karosszériája?
https://formula.hu/parc-ferme/39341
Bár a hivatalos megerősítést a csatlakozási engedélyről alig két hónapja kapták meg az FIA-tól és az F1-től, a háttérben már hosszú ideje zajlanak a munkálatok a 2026-ban tizenegyedik istállóként érkező Cadillacnél. Most ennek kapcsán osztott meg néhány értesülést a Motorsport.com, amely úgy tudja, hogy miközben folyamatosak a pletykák a Dallarával való esetleges együttműködésről a karosszéria kapcsán, a Cadillac már épített egyet, amelyet a számos törésteszthez használnak. Ezeken a teszteken át is menne az amerikaiak első karosszériája, amely azonban jócskán a 2026-os szabályokban meghatározott minimumsúly fölött van – ami persze aligha meglepő, pár hete Christian Hornerék is panaszkodtak arra, hogy nagy kihívás, hogy a közelébe kerüljenek.
Az idézett portál arról is ír, hogy nagyjából 600 alkalmazottat igazolt a csapat, akiknek körülbelül a fele már munkába is állt Nick Chester technikai igazgató irányítása alatt, a többiek a kertészkedési szabadságukat töltik. A 2029-ben érkező erőforrás munkálatai kapcsán is érkeztek pozitív fejlemények a napokban, erről itt írtunk nemrég, a versenyzőfelállást illetően azonban egyelőre még nincs hivatalos bejelentés, csupán egy újabb nyilatkozat az igazgatótanácsban helyet foglaló Mario Andretti részéről.

Videó: Színezett felvételeken a legelső F1-es nagydíj összefoglalója!
https://formula.hu/parc-ferme/39340
Napra pontosan 75 éve, 1950. május 13-án rendezték a legelső Formula-1-es világbajnoki futamot, az Európa és Brit Nagydíj néven is futó versenyt Silverstone-ban. Az évforduló apropóján pedig az F1 közzétett egy néhány perces videós összefoglalót a számos érdekességet felvonultató és Nino Farina győzelmét hozó – a versenyről korábbi Retro cikkünkben írtunk bővebben – futamról, méghozzá az eredeti fekete-fehér felvételek színezett verziójával. A videó IDE vagy a képre kattintva tekinthető meg:
Vettel: Mick Schumacher megérdemelne egy második esélyt az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/39339
Sebastian Vettel szerint Mick Schumacher ma már jóval érettebb versenyző, és megérdemelné, hogy újra lehetőséget kapjon az F1-ben – akár a 2026-ban debütáló Cadillackel.
Vettel továbbra is figyelemmel kíséri Mick Schumacher pályafutását, és úgy véli, honfitársa készen állna a visszatérésre.
„Természetesen tartjuk a kapcsolatot. Mindannyian láttuk, hogyan ért véget számára az F1-es időszak – szorítok neki, hogy kapjon még egy esélyt. Meggyőződésem, hogy abszolút tudná tartani a lépést a többiekkel” – mondta a négyszeres világbajnok.
Vettel hozzátette, szerinte Schumacher a Haasnál töltött időszakhoz képest mára sokkal érettebb lett: „A Haasnál nem érezte jól magát, de azóta rengeteget fejlődött. Nagyon jó munkát végez az Alpine-nál a WEC-ben – mindezek alapján megérdemelne egy második lehetőséget, akár a Cadillacnél. Minden jót kívánok neki.”

Toto Wolff nem lesz ott az imolai F1-es hétvégén
https://formula.hu/parc-ferme/39338
Toto Wolff kihagyja az Emilia-romagnai Nagydíjat Imolában, a Mercedes csapatfőnöke már másodszor marad távol egy F1-es hétvégétől az idei szezonban.
Míg az elsőre, a Japán Nagydíjra az 53 éves csapatvezető rendszeresen nem utazik el, a második azt jelenti, hogy Wolff nem lesz ott a pálya mellett Kimi Antonelli első hazai F1-es versenyén - de jó okkal.
Az osztrák a fia diplomaosztóján vesz részt az Egyesült Államokban, ahelyett, hogy Olaszországba utazna, számolt be a Racingnews365.com.
A Mercedes kommunikációs főnöke, Bradley Lord ezért átveszi Wolff szokásos feladatainak egy részét az F1-es szezon hetedik fordulóján, ahogyan azt Suzukában is tette.

fotó: Mercedes-AMG Petronas F1 Team
Megérkezett az F1 című film végső előzetese – videó!
https://formula.hu/parc-ferme/39337
Közzétették az F1 című mozifilm utolsó, teljes trailerét, amely az alábbi videóban tekinthető meg. A tényleges nagydíjhétvégéken is forgatott alkotás főszereplője a Brad Pitt által játszott Sonny Hayes, aki visszavonult versenyzőként tér vissza a Formula-1-be a fiktív APX GP csapat színeiben. A film június 26-án debütál a mozikban.
„Nem jó látni, hogy nem élvezi” – Russell sajnálja Hamiltont
https://formula.hu/parc-ferme/39336
Lewis Hamilton korábbi csapattársa a Mercedesnél, George Russell nem örül a brit gyengélkedésének új istállójánál, a Ferrarinál. Az ifjabbik brit – Toto Wolff mercedeses csapatfőnökkel egyetemben – hisz benne, hogy hamarosan magára talál a hétszeres világbajnok.

„Ő egy bajnok, egy győztes, és jelenleg egy olyan pozícióban van, ahol ezt nem tudja elérni. Nem könnyű ezt elfogadni. Nagyon tisztelem és személyesen is kedvelem őt. Nem jó látni, hogy nem élvezi.”
„Ha széles mosollyal vigyorogna, akkor megkérdőjeleznéd, hogy miért csinálja ezt. De miért is kéne élveznie? Neki ez nem a pénzről szól, hanem az eredményekről. Jelenleg nem jönnek neki össze a dolgok, de biztos vagyok benne, hogy idővel megoldja” – idézi Russellt a Motorsport Week.
Új rekord – Ez a valaha volt legdrágább F1-es sisak
https://formula.hu/parc-ferme/39335
Rekordáron, nem kevesebb mint 720 ezer fontért (nagyjából 344 millió forintért, 851 ezer euróért) kelt el nemrégiben egy árverésen Ayrton Senna egyik Shoei márkájú sisakja, amelyet az 1992-es Belga Nagydíjon viselt. A sisak az RM Sotheby nevű aukciós ház árverésén kelt el, ahol a sisakon kívül több más F1-es relikvia, főkent Nigel Mansell tulajdonában álló trófeák és egyéb versenyzői tárgyak voltak megvásárolhatóak.

Ez a spái futam több dologról is emlékezetes volt: ekkor aratta első F1-es futamgyőzelmét Michael Schumacher, valamint ezen a hétvégén történt Erik Comas emlékezetes balesete, miután Senna az eszméletét vesztő pilóta segítségére sietett.
Ezzel a hatalmas összeggel Senna ezen sisakja vált a valaha volt legértékesebb F1-es sisakká. A rekordot korábban Charles Leclerc speciális festésű bukója tartotta, amelyet 306 ezer euróért adtak el, és az abból befolyt összeget a 2023-as, az Emilia-Romagna régiót sújtó áradások károsultjainak szánták.
Ötből négy: Palou újabb győzelemmel hangolt az Indy 500-ra
https://formula.hu/parc-ferme/39334
Alex Palou (szinte) megállíthatatlan a 2025-ös IndyCar-szezonban: a legendás Indy 500-at hagyományosan megelőző utolsó futamon, az indianapolisi épített versenypályán sem talált legyőzőre. Pedig a pole-ból induló spanyol már a startnál elveszítette a vezetést Graham Rahallal szemben, akit végül csak a 85 körös viadal 58. körében előzött vissza. Onnan viszont már vissza sem nézett a Chip Ganassi versenyzője, aki ezzel idén öt verseny alatt negyedik győzelmét aratta – és mivel anno Long Beach utcáin is második lett, az elmúlt 60 év legerősebb idénykezdetét produkálta az IndyCarban, s így érkezhet majd meg az Indy 500-ra, amelyet a háromszoros bajnok eddig még nem tudott megnyerni.

Mellé a dobogóra amúgy két felzárkózó pilóta állhatott: az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward a nyolcadik, a Penske színeiben szereplő Will Power a hetedik rajthelyről indulva végzett második-harmadik pozícióban. Rahal végül csupán hatodik lett, Scott McLaughlin és Scott Dixon is beférkőzött elé. Az összetettben Palou előnye döbbenetesen nagyra, csaknem 100 pontosra hízott, miután Kyle Kirkwood és Christian Lundgaard csak 8. és 16. lett – így rájuk is esett O’Ward a tabellán.
A szezon az indianapolisi 500 mérföldessel folytatódik, amelynek edzései már a jövő héten megkezdődnek. Addig is a mostani verseny videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi | |
| 2. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 5.4840 |
| 3. | Will Power | Team Penske | 8.4529 |
| 4. | Scott McLaughlin | Team Penske | 10.5391 |
| 5. | Scott Dixon | Chip Ganassi | 11.2645 |
| 6. | Graham Rahal | RLL Racing | 19.0760 |
| 7. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 19.9644 |
| 8. | Kyle Kirkwood | Andretti | 21.9958 |
| 9. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 22.6144 |
| 10. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 23.2313 |
| 11. | Louis Foster | RLL Racing | 26.1276 |
| 12. | Josef Newgarden | Team Penske | 26.4758 |
| 13. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 26.7236 |
| 14. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 27.7751 |
| 15. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 30.8434 |
| 16. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 31.0414 |
| 17. | Devlin Defrancesco | RLL Racing | 32.2808 |
| 18. | Robert Shwartzman | Prema | 33.1043 |
| 19. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 33.4520 |
| 20. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | 34.3925 |
| 21. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 34.7544 |
| 22. | Callum Ilott | Prema | 6 kör /35.5387 |
| 23. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | Kiesett |
| 24. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | Kiesett |
| 25. | Colton Herta | Andretti | Kiesett |
| 26. | Marcus Ericsson | Andretti | Kiesett |
| 27. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi | Kiesett |
Ocon: Tudok azonosulni Hamilton helyzetével
https://formula.hu/parc-ferme/39332
Esteban Ocon megérti, miért küszködik Lewis Hamilton a Ferrari autójával – a francia pilóta saját tapasztalataiból tudja, mennyire nehéz egy teljesen eltérő koncepciójú autóhoz alkalmazkodni.
Esteban Ocon a sajtónak nyilatkozva fejtette ki, hogy pontosan érti Lewis Hamilton nehézségeit, hiszen korábban maga is Mercedes-motoros autót vezetett, most pedig egy Ferrari-erőforrással hajtott gépben ül.
„Ez nagyon nehéz, különösen, amikor az ember egy teljesen más filozófia alapján épített autóba ül át. A Haas és a Ferrari hasonló karakterisztikát mutat, így abszolút át tudom érezni, min megy most keresztül Lewis” – mondta Ocon.
„A múltban vezettem Mercedest, és azt az autót másképp kell megközelíteni, ha ki akarjuk hozni belőle a maximumot. A Ferrari karaktere teljesen más – nem könnyű ehhez alkalmazkodni, de biztos vagyok benne, hogy Lewis hamar bele fog rázódni.”

Top 10-es eredménnyel és dupla pontszerzéssel debütált a MotoE vb-n Varga Tibor
https://formula.hu/parc-ferme/39333
A hétvégén a MotoGP Francia Nagydíjának betétsorozataként elrajtolt a MotoE Világbajnokság 2025-ös idénye is, az elektromos széria mezőnyében pedig ott van Varga Tibor, akinek köszönhetően hosszú évek után van ismét magyar szereplője a gyorsaságimotoros-vb-nek. A Snipers Team színeiben induló motoros a pénteki időmérőn a 15. helyet szerezte meg a 17 fős mezőnyben, és saját bevallása szerint is rá kell még éreznie a MotoE-gépekre.
A szombat déli első futamon – amelyet egy baleset miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani – a 12. helyen futott be Varga Tibor. Ezt követően módosítottak és kockáztattak még a beállításokkal, és ez láthatóan bejött: bár néhány bukás is hozzájárult ehhez, de a délutáni második versenyen már a 10. pozícióban intette le őt a kockás zászló. Varga ezzel összesen tíz pontot gyűjtött karrierje első MotoE világbajnoki hétvégéjén. A két versenyt amúgy Oscar Gutierrez és a 2023-as bajnok Mattia Casadei nyerte Le Mans-ban.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
„Jól döntöttünk Tsunodával, hiszen sokkal közelebb van Verstappenhez, mint Lawson” – Marko
https://formula.hu/parc-ferme/39331
A Red Bull tanácsadója magabiztos azt illetően, hogy jó döntést hoztak a 2025-ös szezon kezdetén, amikor mindössze két versenyhétvégét követően visszafokozták Liam Lawsont a Racing Bullsba, és Yuki Tsunodának adtak lehetőséget Max Verstappen mellett.
„Yuki sokkal közelebb van Verstappenhez, mint Liam" – mutatott rá Marko.
„Már a második futamán pontszerző helyen végzett a Red Bullban. Ez nagyszerű teljesítmény, valamint bizonyíték arra, hogy jól döntöttünk.”
„Mikor volt utoljára, hogy két autónk is a pontszerző helyeken zárt? Én nem emlékszem rá...” – tette hozzá Marko.

Vettel nem zárja ki, hogy Marko utódja legyen
https://formula.hu/parc-ferme/39329
Helmut Marko két évtizede tölt be kulcsszerepet a Red Bull F1-es alakulatánál, a sportszakmai tanácsadó azonban nemrég ünnepelte 82. születésnapját, így ő is tisztában van vele, hogy lassan elérkezik a búcsú ideje. Jóllehet, ő maga elmondása szerint még nem áll készen erre, viszont máris megtalálta az ideális utódjelöltet: Sebastian Vettelt. A Red Bull-lal anno négy vb-címet nyerő visszavonult pilótát most meg is kérdezte az ORF arról, hogy elképzelhető-e, hogy ő vegye majd át Marko helyét:
„Még mindig nagyon jól kijövök Helmuttal, és beszélgetünk is. Ezt a témát illetően még nem annyira intenzíven és mélyen, de talán játszhatok valamiféle szerepet. Még meglátjuk, milyen formában. Helmut mondta már párszor, hogy befejezi, de még mindig itt van – és remélem, még sokáig itt is lesz! Egy ponton az élet megállíthatatlanul megy tovább, és ezt szerintem Helmut is tudja. Brutálisan realista és mindent nagyon jól és őszintén tud felmérni. Szerintem észlelni fogja, mikor jön el az idő.”
„Marko nem pótolható, fogalmazzunk így. Egy igazi karakter, és óriási mértékben hozzájárult a csapat sikereihez 2005 óta. Bárki is lesz az utód, jó lenne, ha a befektetett munkájuk folytatódna. Úgy vélem, én jól ismerem ezt a pozíciót az ott eltöltött időszakomból, de hogy őszinte legyek, az utóbbi években nem jártam annyira közel Helmuthoz. De szerintem tudom, mit csinál” – fogalmazott Vettel, aki amúgy nemrég arról beszélt, hogy a gyerekei miatt nem fog már visszatérni az F1-be.

MotoGP: Marquez uralta a pénteket Le Mans-ban
https://formula.hu/parc-ferme/39330
Bekezdett a Francia GP edzésnapján Marc Marquez, aki a tét nélküli délelőtti, valamint a Q2-es helyekről döntő délutáni tréningen is a leggyorsabbnak bizonyult – ráadásul utóbbin futott 1:29,855-ös eredménye új körrekord is Le Mans-ban. Hozzá a fejlesztett specifikációjú motorblokkot bevető Yamahán ülő Fabio Quartararo került a legközelebb, megelőzve a gyári ducatis csapattársat, Francesco Bagnaiát. Őket a Gresini Ducati duója követte az újonc Fermin Aldeguer és a vb-éllovas Alex Marquez révén.
A top 10-be és ezáltal az időmérő második felvonásába a Pramac Yamahát erősítő Jack Miller, a KTM-es Pedro Acosta és Maverick Vinales, valamint a VR46-os Franco Morbidelli és az apriliás Marco Bezzecchi fért még be. Vinales amúgy bukott a hajrában, ahogy begyűjtött egy esést Brad Binder, Johann Zarco és Joan Mir is, akiknek viszont mind lesz a Q1-ben is jelenésük.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Marc Márquez | Ducati | 1'29.855 | |
| 2. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'30.032 | 0.177 |
| 3. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'30.039 | 0.184 |
| 4. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'30.221 | 0.366 |
| 5. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'30.256 | 0.401 |
| 6. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'30.277 | 0.422 |
| 7. | Pedro Acosta | KTM | 1'30.308 | 0.453 |
| 8. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'30.490 | 0.635 |
| 9. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'30.509 | 0.654 |
| 10. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'30.622 | 0.767 |
| 11. | Luca Marini | Honda | 1'30.675 | 0.820 |
| 12. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'30.754 | 0.899 |
| 13. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'30.801 | 0.946 |
| 14. | Joan Mir | Honda | 1'30.821 | 0.966 |
| 15. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'30.942 | 1.087 |
| 16. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'31.165 | 1.310 |
| 17. | Alex Rins | Yamaha | 1'31.254 | 1.399 |
| 18. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'31.257 | 1.402 |
| 19. | Brad Binder | KTM | 1'31.417 | 1.562 |
| 20. | Takaaki Nakagami | Honda | 1'31.555 | 1.700 |
| 21. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'32.325 | 2.470 |
| 22. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'32.425 | 2.570 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
„Még semmi sincs veszve, mindkét bajnoki cím elérhető” – Marko
https://formula.hu/parc-ferme/39328
Pályafüggő teljesítmény, szűk működési tartomány, kemény riválisok – Helmut Marko szerint azonban még koránt sincs vége a küzdelemnek: a Red Bull nem engedi el a 2025-ös címeket.
"A nehéz a megfelelő szó. Nehéz helyzetben vagyunk, mert az autónk működési tartománya rendkívül szűk" – mondta Marko a német Bildnek.
"Amikor minden jól alakul, gyorsak vagyunk és nyerünk – lásd Japán. Egy héttel később Bahreinben viszont a senki földjén voltunk... Mint egy zsákbamacska. A teljesítményünk pályafüggő, főként az autó egyensúlyával küzdünk. A Mercedesnek és a Ferrarinak is vannak problémái, egyedül a McLaren teljesít jól minden körülmények között."
"A bajnoki tabellán a harmadik helyen állunk, még semmi sincs veszve. Továbbra is minden esélyünk megvan arra, hogy mindkét világbajnoki címet megnyerjük. Végzetes lenne feladni csak azért, mert a dolgok jelenleg nem a terv szerint alakulnak" – tette hozzá a 82 éves osztrák.
Christian Horner csapatfőnök korábban egyébként úgy nyilatkozott, hogy az egyéni bajnokság a prioritásuk.

Verstappen GT3-as Ferrarival tesztelt a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/39327
Álnéven tesztelt egy GT3-as Ferrarit a Nordschleifén Max Verstappen – adta hírül a német Auto Motor und Sport. A szaklap szerint a négyszeres F1-es világbajnok álnéven vett részt a helyi sportautós széria, az NLS tesztjén: az autójára „Franz Hermann” név került fel a holland zászló mellé. Az AMuS szerint azonban a pilóta overallján már a saját neve szerepelt, így bukott le – pedig állítólag igyekeztek titokban tartani az eseményt, a garázson kívül nem is engedték a fotózást. A német portálnak azért így is sikerült lebuktatnia őt, lásd a lentebbi posztokat.
Verstappen évek óta szívesen tesztel GT-autókat, a Hungaroringen is többször járt már ilyen apropóból, sőt Verstappen.com Racing néven saját csapata is van, amelynek színeiben az Emil Frey Racinggel együttműködve menedzserének fia, Thierry Vermeulen is versenyez. A holland abból sem csinált soha titkot, hogy a Nordschleife az egyik kedvenc pályája, az AMuS értesülései szerint pedig Verstappen ráadásul még idén szeretné megszerezni a legendás 25 kilométeres pályán való versenyzéshez szükséges licenszet és engedélyt, amellyel az NLS futamain és a patinás nürburgringi 24 óráson is rajthoz állhatna. Úgy tűnik tehát, hogy újdonsült apukaként is szeret versenyautózni a szabadidejében a 27 éves pilóta.
Max Verstappen is running a Ferrari 296 GT3 in todays official NLS test on the Nürburgring Nordschleife. He tried to stay unnoticed using the name "Franz Hermann" on his car. We've got some pics and infos.
— Tobi Grüner (@tgruener) May 9, 2025
AMuS exclusive (in German): https://t.co/hnxUvdEYVC pic.twitter.com/Rf1u1mpVdS
Más fotos de Verstappen en Nürburgring
— SoyMotor.com (@SoyMotor) May 9, 2025
Planea obtener este año el Nordschleifen-Permit, la licencia de competición necesaria para poder participar en eventos oficiales de la NLS y también en las legendaria24 horas en Nürburgring
Os imagináis https://t.co/9jU5vOQF43 pic.twitter.com/CErXKaV0ie
Hazai pályán kap F1-es lehetőséget a McLaren IndyCar-sztárja
https://formula.hu/parc-ferme/39326
Pato O’Ward vezetheti a McLaren egyik autóját az október végi Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj első pénteki szabadedzésén – jelentette be meglehetősen korán az alakulat. O’Ward az IndyCarban versenyez évek óta az Arrow McLaren színeiben, több futamot is nyert már, idén egy dobogós helyezéssel az összetett negyedik helyén áll. A wokingiak tehetségnevelő programjának tagjaként viszont már nem először fog F1-es autóba ülni: először a 2021-es fiatal pilóták tesztjén tette meg ezt Abu Dhabiban, azóta pedig már több pénteki szabadedzésen is lehetőséget kapott, legutóbb épp tavaly ugyancsak hazai közönség előtt Mexikóban.
A 2025-ös szabályok értelmében a csapatok immár négyszer – autónként két-két alkalommal – kötelesek lehetőséget adni fiatal újoncoknak az FP1-eken, O’Ward mexikói szerepeltetésével ebből tudnak le majd egyet a McLarennél.

Lekerült a védőborítás a Hungaroring célegyeneséről
https://formula.hu/parc-ferme/39325
Újabb helyzetjelentést adott a felújítási munkálatok haladásáról az F1-es Magyar Nagydíjnak szűk három hónap múlva otthont adó Hungaroring. „A célegyenes autóversenyzésre kész (lekerült róla a védőborítás, amely hónapig elcsúfította), a bokszokba szinte már most beköltözhetnének a csapatok, a főlelátó pedig hamarosan megtelhet nézőkkel. Naponta 1200 ember dolgozik a Hungaroringen, ahol lassan célegyenesébe fordul a felkészülés a Magyar Nagydíjra” – írták egy fotós posztban a közösségi oldalakon.
Formula1.5 – Albon tovább szárnyal
https://formula.hu/parc-ferme/39324
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Alexander Albon lett az idei szezon másodosztályának első duplázója, így tovább növelte előnyét a tabella élén: a Bahrein kivételével az összes eddigi nagydíjat az első két hely egyikén záró thai pilóta már 44 pontos előnyt épített ki az ezúttal harmadikként záró Isack Hadjar előtt. Bár a sprinten kiesett, a nagydíjra ismét pole-t szerző Sainz második lett, ezzel felzárkózott a gyenge hétvégét produkáló Bearman mögé a tabellán.

Lawson ismét pontot szerzett, ezúttal a sprinten, de a nagydíjról történt kiesése azt jelentette, hogy négy hétvége is kevés volt ahhoz, hogy elérje Yuki Tsunoda két hétvége alatt gyűjtött pontmennyiségét – Gabriel Bortoleto pedig továbbra is messze le van szakadva a többiektől.

