Michelisz idén is a Hyundai versenyzőjeként száll harcba a címvédésért a TCR-ben
https://formula.hu/parc-ferme/39264
A Hyundai Motorsport bejelentette, hogy változatlan versenyzői felállással, azaz a Michelisz Norbert, Mikel Azcona, Nestor Girolami trióval állnak rajthoz a TCR Világsorozat 2025-ös idényében. Michelisz még a széria előző inkarnációja, a WTCR 2018-as indulása óta erősíti a BRC Hyundai alakulatát, amelynek színeiben 2019-ben, 2023-ban és tavaly is megnyerte az aktuális bajnokságot, azaz a mostani évadnak is címvédőként vág neki.
„Nagyon hálás vagyok a Hyundai Motorsportnak és a BRC Hyundai N Squadra Corse csapatnak, hogy egy újabb szezont tölthetünk együtt a TCR World Tourban” – fogalmazott Norbi. „Az elmúlt nyolc év karrierem egyik legsikeresebb időszaka volt, idén pedig ugyanabban a helyzetben vagyok regnáló bajnokként, mint 2024-ben. Már ötödik éve használjuk a Hyundai Elantra N TCR-t, de még így találtunk területeket, ahol fejlődhetünk, és szerintem jó lépéseket tettünk előre. Tovább kell dolgonunk, mert lesz néhány pálya idén, ahol gyorsan meg kell majd találnunk a szűk beállítási tartományt.”
A TCR World Tour jövő hétvégén startol amúgy Mexikóvárosban, viszont eddig a Hyundai hármasa mellett csupán a GOAT Racing két Hondájának indulását erősítették meg hivatalosan Esteban Guerrierivel és Ignacio Montenegróval – de persze várhatóan lesznek még versenyzők például a Lynk & Co részéről is.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|