Gellérfi Gergő
278 napja2025-04-11 18:50:00
Tsunodát és a Williamst is büntették egy-egy incidens miatt
https://formula.hu/parc-ferme/39222
Yuki Tsunodát megrovásban részesítették a sportfelügyelők az F1-es Bahreini Nagydíj első szabadedzésén történt incidens miatt. Eredetileg úgy tűnhetett, hogy a vizsgálat a Williams csapata és Alexander Albon ellen irányul, hiszen a thai pilóta autóját a garázsból Tsunoda elé engedték ki, azonban kiderült, hogy a „célpont” a japán volt, aki elkerülő manővere után megelőzte a Williamst a bokszban. Az indoklás így hangzik:
A 22-es rajtszámú autó versenyzője [Tsunoda] elmondta, hogy látta, amint a 23-as autó [Albon] elhagyja a garázsát, és úgy érezte, ha fékezne, hogy elkerülje, akkor könnyen blokkolhatnának a kerekei, és nekimehetne annak az autónak. Ezért inkább úgy döntött, jobbra húzódik, hogy elkerülje az ütközést. A sportfelügyelők elfogadják ezt a magyarázatot. Ugyanakkor, miután sikerült elkerülni az ütközést a 23-as autóval, a 22-es autó versenyzőjének vissza kellett volna sorolnia a 23-as autó mögé, ahelyett, hogy megelőzi azt. Egyértelműen rögzítve lett – különösen a közelmúltbeli események fényében –, hogy a bokszutcában történő előzés tilos, kivéve rendkívüli körülmények esetén, és a jelen eset nem tekinthető ilyennek.

A Williams sem úszta meg azonban büntetés nélkül az edzést, hiszen mindössze percekkel ezen incidenst követően Albon és a Sainz helyére beugró Luke Browning veszélyesen közel kerültek egymáshoz, miután a csapat nem figyelmeztette a versenyzőket a veszélyhelyzetre. A bírság mértéke 7500 euró, az indoklás pedig a következő:
A versenyző [Albon] elmondta, hogy nem kapott figyelmeztetést a 46-os autó [Browning] közeledéséről, és lehetetlen volt észrevennie annak érkezését a tükrökben a közeledés sebessége, az autó állásszöge, valamint egy harmadik autó (a 34-es, Felipe Drugovich) jelenléte miatt. A csapat képviselője elmondta, hogy a helyzet figyeléséért felelős mérnökök „mindketten el voltak foglalva”, és nem adták meg a szükséges figyelmeztetést. A büntetés enyhítése kapcsán a sportfelügyelők figyelembe vették, hogy a 46-os autó kivezető körön volt, nem pedig gyorskörön, ugyanakkor a helyzet a nagy sebességkülönbség miatt így is komoly következményekkel járhatott volna.
