F2: Prema-pole a szezonnyitó időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/39117
A Formula-3 után a Formula-2 pilótái is kigurultak a pályára Melbourne-ben a széria idei első időmérőjére. Az újoncokkal és ismerősen csengő nevekkel teli mezőny leggyorsabbja az első negyedóra után a regnáló F3-as bajnok, Leonardo Fornaroli volt az Invicta volánja mögött, őt a Prema szintén az F3-ból fellépett pilótája, Gabriele Mini követte. A harmadik helyen az a Jak Crawford állt ekkor, aki az egyike volt annak a néhány versenyzőnek, akik már a szezon kezdete előtt rajthelybüntetést kaptak a hétvégi futamokra. Arról, hogy ez hogyan volt lehetséges, itt írtunk bővebben.
Az utolsó percekben folyamatosan javultak az időeredmények: először a már rutinosnak számító Victor Martins ugrott az élre, Crawford is javított a második helyre. Hamarosan Mini taszította le az élről Martins-t a Premával, miközben csapattársa, a másik premás Sebastian Montoya szenvedett, csupán a mezőny második felében kullogott.

A gumik nem bírták az időmérő végéig, a többség nem tudott javítani a harmadik szektorban utolsó próbálkozásaik során, így az olasz Alpine-junior maradt az élen, és ő kezdheti majd a pole-pozícióból a főfutamot – hacsak idő közben nem büntetik meg feltartás miatt, jelenleg is vizsgálják az esetet. Így aztán a második Martins még reménykedhet. Montoya épphogy lemaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióról, de végül csak a 11. lett, így Fornaroli kezdheti majd az élről a sprintfutamot. A Red Bull akadémistája, Arvid Lindblad csupán a 14. helyen végzett.
A Formula-2 melbourne-i időmérőjének végeredménye:
| Hely | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | ![]() |
| 1 | Gabriele Mini | Prema Racing | 1:29.286 | ||
| 2 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:29.400 | 0.114 | |
| 3 | Jak Crawford | DAMS Lucas Oil | 1:29.587 | 0.301 | |
| 4 | R.Verschoor | MP Motorsport | 1:29.650 | 0.364 | |
| 5 | Alex Dunne | Rodin Motorsport | 1:29.802 | 0.516 | |
| 6 | Roman Staněk | Invicta Racing | 1:29.835 | 0.549 | |
| 7 | Dino Beganovic | Hitech TGR | 1:29.851 | 0.565 | |
| 8 | Luke Browning | Hitech TGR | 1:29.867 | 0.581 | |
| 9 | Joshua Duerksen | AIX Racing | 1:29.938 | 0.652 | |
| 10 | L.Fornaroli | Invicta Racing | 1:29.948 | 0.662 | |
| 11 | S.Montoya | Prema Racing | 1:30.013 | 0.727 | |
| 12 | Ritomo Miyata | ART Grand Prix | 1:30.017 | 0.731 | |
| 13 | Kush Maini | DAMS Lucas Oil | 1:30.058 | 0.772 | |
| 14 | Arvid Lindblad | Campos Racing | 1:30.089 | 0.803 | |
| 15 | Sami Meguetounif | Trident | 1:30.239 | 0.953 | |
| 16 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:30.271 | 0.985 | |
| 17 | Amaury Cordeel | Rodin Motorsport | 1:30.352 | 1.066 | |
| 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:30.656 | 1.370 | |
| 19 | Oliver Goethe | MP Motorsport | 1:31.308 | 2.022 | |
| 20 | John Bennett | Van Amersfoort Racing | 1:31.406 | 2.120 | |
| 21 | Cian Shields | AIX Racing | 1:31.516 | 2.230 | |
| - | Max Esterson | Trident | - | ||
![]() |
Vips ül Perez helyére Barcelonában pénteken
https://formula.hu/parc-ferme/32385
Az első 60 perces szabadedzésen ideiglenes csapattársat kap Max Verstappen a Red Bullnál: Jüri Vips, az utánpótlásprogram Formula-2-ben szereplő tagja, az istálló teszt- és tartalékpilótája vezetheti Sergio Perez RB18-asát. A nagycsapatoknál a kisebb formációkkal ellentétben eddig nem volt megszokott tesztpilóták bevetése szabadedzéseken, a 2022-es szabályok azonban minden alakulat számára kötelezően előírják két első szabadedzésen egy újonc (legfeljebb két nagydíjon indult) versenyző beültetését. Vips 2020 végén szuperlicenszet szerzett, így megfelel a feladatra.
Hasonló oka van, hogy a Formula-E bajnoka, Nyck de Vries a Williamsnél Alex Albon autóját vezeti ugyancsak a Spanyol Nagydíj első tréningjén. Az Alfa Romeo is változtat a felálláson a szabadedzés erejére, Robert Kubica kapja az FP1-es tréninget, Guanyu Zhou helyén. A lengyel természetesen nem számít újoncnak, így az Alfának az év későbbi részében mág fel kell használnia a két alkalmat.

Kettő vagy egy kiállás? Ez a Pirelli kérdése Barcelona előtt
https://formula.hu/parc-ferme/32384
Hétvégén olyan versenyhelyszínre érkeznek a pilóták, ahol a téli teszten rongyosra koptatták a 2022-es gumikeverékeket, igaz, míg a teszteken a puhább és skála közepén levő keverékek kaptak nagyobb hangsúlyt, a Spanyol Nagydíjon várhatóan jelentősebb szerep jut a legkeményebb, C1 guminak, amely a C2 és C3 mellett a csapatok rendelkezésére áll.
„Az időjárási körülmények sokkal melegebbek lesznek, és valószínűleg többet fogják használni a kemény abroncsot, mint a tesztelésen, talán ez lesz a kulcs a futamon” – fejtegette a Pirelli előzetesében Mario Isola. „Barcelona tradicionálisan kétkiállásos futam, ezért érdekes lesz látni, hogy az új generációs gumikkal megcélozza-e bárki az egy kiállást” – mutatott rá a szakember egy stratégiai kérdésre.

Sebastian Vetteltől idézett az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/32382
A négyszeres világbajnok sokszor osztja meg gondolatait a nyilvánossággal, ezúttal pedig csapata osztott meg tőle egy különleges idézetet. „Amikor az autóban ülök és vezetek, elfelejtek mindent magam körül: elfelejtem, mennyi az idő, elfelejtem a problémáimat. Mindenről megfeledkezem, mert annyira koncentrálok arra a pillanatra - és ezt imádom. Ennyi év után ez az érzés még mindig ugyanaz” – áll a bejegyzésben, ahol néhány statisztikai adatot is leírtak a német pilótáról. Vettel egészen idáig 282 versenyen állt rajthoz, négyszer lett világbajnok, 53 futamgyőzelmet aratott, 122 alkalommal volt a pódiumon, és összesen 3065 pontot szerzett 2007-es bemutatkozása óta.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az Alonsomania után jöhet a Sainz-láz?
https://formula.hu/parc-ferme/32378
A Formula Podcast legújabb adásában a Fernando Alonso által a sportágra gyakorolt hatásról is beszélgettünk a Spanyol Nagydíj beharangozója kapcsán, valamint arról is, hogy az F1 második spanyol ásza, Carlos Sainz képes lehet-e fenntartani a spanyolok F1 iránti szeretetét és elkötelezettségét azt követően is, hogy a kétszeres világbajnok másodszor is visszavonult. Az adás e szakaszát 42:20-től hallhatod.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Sűrű lesz az F2-esek júliusa, plusz egy versenyt beszúrtak a naptárba
https://formula.hu/parc-ferme/32383
Öt hétvége leforgása alatt négy helyszínen is versenyezni fog a Formula-2-es bajnokság, miután Le Castellet-t július 23-24-én beiktatták a naptárba, az osztrák és magyar fordulók közé. A Paul Ricard pályán utoljára 2019-ben szerepelt az F2, akkor Nyck de Vries és a pár hónappal később elhunyt Anthoine Hubert szerzett futamgyőzelmet.
Franciaországgal együtt az eredetileg tervezett 14 állomásból áll a Formula-2-es szezon – Le Castellet gyakorlatilag a törölt Szocsit pótolja. A Formula-1-ben ellenben nem jelöltek ki helyettest, hivatalossá vált, hogy 22 nagydíjat tartanak meg idén.
Az utoljára Imolában szereplő F2 menetrendje a hétvégi barcelonai futamtól kezdve besűrűsödik: Monzáig, azaz a következő 11 nagydíjon egyedül Kanadába nem kíséri el a királykategóriát a másodosztály.

A Mercedes ismét egy junior pilótáját élteti
https://formula.hu/parc-ferme/32381
A gokart után az idei évben kezdte meg formaautós pályafutását Kimi Antonelli, aki már az idei év elején is kiváló formában volt, ez pedig azóta sem változott. A német márka által támogatott fiatal tehetség legutóbb egy tökéletes hétvégét zárt az ADAC F4-ben, ahol három győzelmet aratott, erre pedig érthetően a Mercedes is büszke volt. „Tudja, mit csinál. Tökéletes hétvége a junior versenyzőnk, Andrea Kimi Antonelli számára az ADAC F4-ben! Három futam, három győzelem az olasznak” – áll a csapat Twitterre feltöltött bejegyzésében.
He knows what he's doing. A perfect weekend for our Junior Driver Andrea Kimi Antonelli in ADAC F4!
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) May 18, 2022
Three races. Three wins for the Italian. pic.twitter.com/nx9avKJkXB
A Formula-E sorozatát egy vonzó opciónak tartotta a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/32380
Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, az előző szezonban világbajnoki címet szerző Mercedes elhagyja a Formula-E bajnokságát, helyét pedig a McLaren veszi át 2023-tól. A márka vezérigazgatója nemrégiben kifejtette, miért döntöttek így.
„A nyilvánvaló izgalmakon túl, a Formula E, mint verseny és marketingplatform, a technikai szempontokkal együtt nagyon vonzó opció volt a számunkra, és az, hogy megszerezzük a világbajnokságban szereplő csapatot, amely megnyerte a legutóbbi monacói futamot, amelyen ott voltunk. Egy működő vállalkozás megszerzésével nagyrészt csak annyit kell tennie a csapatfőnök Ian Jamesnek, hogy jövőre pólót cserél, és máris megvan a csapata” – mondta Zak Brown a döntésük hátteréről.
.jpg)
Miért féltjük Barcelonát?
https://formula.hu/parc-ferme/32377
A Formula Podcast legutóbbi adásában arról is beszélgettünk, hogy bár a Spanyol Nagydíj helyszíneként a katalán aszfaltcsík több mint három évtizede kirobbanthatatlan a versenynaptárból, mostanában nem volt olyan év, hogy ne kellett volna aggódni a Circuit de Barcelona-Catalunya jövőjéért. Hallgasd meg a Spanyol GP beharangozó adását, melynek e szakaszát 04:29-től találod.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Domenicali mielőbb elvinné Afrikába az F1-et
https://formula.hu/parc-ferme/32376
Kyalamiban utoljára 1993-ban rendeztek Formula-1-es futamot, azóta pedig nem is látogatott el a fekete kontinensre a száguldó cirkusz. Most egy ideje újból terítéken van, hogy visszavigyék a Formula-1-et Dél-Afrikába, ezt pedig az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali is megerősítette. "Jelenleg két komolyabb pályázónk van, ahol új versenyeket rendeznénk meg. Az egyikük Kyalami, ahová szeretném, ha a lehető leghamarabb el tudnánk jutni. Egy ideje már terítéken van ez a lehetőség, most megvizsgáljuk, mi a leghamarabbi lehetséges időpont" - mondta Domenicali a The New York Timesnak. "Amerikában egyre jobb a helyzetünk, de szeretnénk Afrikát is a versenynaptárban tudni, majd Ázsiában is terjeszkednénk" - tette hozzá az olasz.

A McLaren újra pályára küldi a 2008-as McLarent, Glock trollkodott
https://formula.hu/parc-ferme/32374
A 2008-as világbajnokság az egyik legdrámaibb volt a száguldó cirkusz történelmében, Lewis Hamilton akkori McLarenjét pedig azóta is legfeljebb csak kiállították, de nem nyúlt hozzá senki sem. Ns, ez most úgy tűnik, hogy megváltozik, ugyanis a McLaren Instagramra feltöltött videója alapján ellenőrzik a vezetékeket, a motort, a fékeket és minden egyebet az autón, mivel az hamarosan visszatér a pályára, a 2008-as Brazil Nagydíj óta először. A show-t persze Timo Glock hozzászólása vitte el, aki megkérdezte, hogy mi is történt pontosan a 2008-as Brazil Nagydíj utolsó körén.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mazepin a Selyemút Ralin térhet vissza a volán mögé
https://formula.hu/parc-ferme/32375
Nyikita Mazepint az orosz-ukrán konfliktus hatásai után menesztette a Haas F1-es üléséből, az esetet követően pedig azt mondta az orosz pilóta, hogy reményei szerint csak szünetel Formula-1-es pályafutása, és mielőbb visszatérhet a királykategóriába. Egyelőre ha oda nem is, de a versenypályákra mindenképp visszatér Mazepin, aki sajtóértesülések szerint az orosz Selyemút Ralin vesz részt, amely július 6-tól 16-ig tart. A versenyzők Asztrahánból indulnak majd, a 11. napon pedig Moszkvában zárul a megmérettetés. A Tass hírügynökség árulta el - egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva -, hogy Mazepin erősen gondolkodik a részvételen.

Sato kezdett az élen Indyben
https://formula.hu/parc-ferme/32373
Megkezdődött az Indy 500 programja az első szabadedzéssel, melyen Takuma Sato autózta a legjobb kört. Sokáig Scott Dixon állt az élen 227,768 mérföld/órás átlagsebességgel, azonban az edzés végéhez közeledve a Dale Coyne Racing japán pilótája átvette a vezetést 228,939 méfrföld/óra átlagtempójú körével. A harmadik helyet Jimmie Johnson szerezte meg, őt csapattársa - egy másik korábbi F1-es - Marcus Ericsson követte. A 33 fős mezőnyben 7 újonc is található, akik szintén nem teljesítettek rosszul. Például Sato csapattársa, a húszéves David Malukas a hetedik helyen zárta az első szabadedzést.

Megszakad a Mercedes évtizedes spanyol rekordja?
https://formula.hu/parc-ferme/32365
Az idei erőviszonyokat látva jó esély van rá, hogy nem valamelyik Mercedes-pilóta szerzi meg az első rajtkockát a szombati időmérő edzésen Barcelonában, erre pedig egészen 2012 óta nem volt példa. A 2013-as kvalifikáció óta hatszor Lewis Hamilton, kétszer Nico Rosberg, egyszer pedig Valtteri Bottas autózta a legjobb időt a kvalifikáción, így utoljára tíz évvel ezelőtt, 2012-ben esett meg, hogy nem egy Mercedes várta a sor legelején a piros lámpák kialvását a másnapi futamon.
Akkor egy bizonyos Pastor Maldonado indulhatott az élről a Williamsszel, miután az akkor még McLarennel versenyző Hamiltont kizárták az időmérő edzésről, mivel nem hozta vissza a bokszba az autót, hanem megállította azt a pályán, a későbbiekben pedig kiderült, hogy nem maradt elegendő üzemanyag a mintavételhez a McLarenben. Ahhoz, hogy tényleg egy olyan időmérőt keressünk, amin a győztesnek abszolút semmi köze sem volt a Mercedeshez, egy évvel korábbra, 2011-be kell visszamennünk, akkor ugyanis Mark Webber érte el a leggyorsabb köridőt a Red Bull színeiben. Vajon meglesz zsinórban a tizedik Mercedes-pole Barcelonában, vagy vége szakad ennek a hosszú sorozatnak?

Bernie Ecclestone fia már egy versenyautóban ült
https://formula.hu/parc-ferme/32371
Egy nagyon kedves fotó látott napvilágot nemrégiben. A Formula-1 korábbi első emberének fia, Ace még csak idén lesz két éves, de alighanem a vérében lesz a motorsport iránti szeretet szüleinek köszönhetően. Ezt az alábbi kép is bizonyítja, melyet a fiú édesanyja, Fabiana Ecclestone készített a TCR South America sorozat interlagosi fordulóján. A hölgy jelenleg az FIA dél-amerikai sportért felelős alelnökeként tevékenykedik, az eseményre pedig a családja is elkísérte.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Michael Jordan cipője hozta meg Kurt Busch szerencséjét Kansasben
https://formula.hu/parc-ferme/32366
Különleges sikert ért el a NASCAR Cup Series rutinos pilótája. A 2004-es bajnok már több mint 20 éve van jelen a kategóriában, ám egészen idáig nem tudott futamot nyerni a Kansas Speedwayen. Kurt Busch az idei évre a Michael Jordan és a mezőnyben autózó Denny Hamlin által birtokolt 23XI Racing pilótája lett, a múlthétvégén rendezett versenyen pedig először nyert a mumusának számító pályán, valamint szintén először győzött a Toyota színeiben. A 43 éves pilóta így minden jelenlegi márkával nyert már futamot, hiszen a Chevrolet, és a Ford színeiben is volt szerencséje elsőként meglátni a kockás zászlót, de korábban a Dodge márkájával is megtette már ugyanezt.
A győzelme még különlegesebb lett, hiszen a csapat autóján először jelent meg szponzorként az Air Jordan márka, mely a legendás játékoshoz köthető, ráadásul Busch versenyruhája, és cipője is egyedi tervezésű volt. A kansasi futam sok defektet, ezáltal pedig rengeteg fordulatot hozott, melynek utolsó szakaszában, nyolc körrel a leintés előtt dőlt el a győzelem sorsa a címvédő Kyle Larson, és Kurt Busch csatájával, ami után meglett a szezon idei 11. győztese. A verseny összefoglalóját az alábbi videóban lehet megtekinteni.
A kettős szezon kihívásai: Michelisz Norbertet kaptuk mikrofonvégre
https://formula.hu/parc-ferme/32369
Még a franciaországi szezonnyitó előtt beszélgettünk Michelisz Norberttel, aki idén karrierje legkülönlegesebb szezonját teljesíti: a WTCR és ETCR bajnokságokban is teljes évet vállalt, melyek többször ugyanazon a hétvégén zajlanak. Michelisz teljesítménytrénerével, Matics Zsolttal is beszélgettünk – vele egy bővebb szöveges interjút is olvashattok az oldalon.
Az utolsó napokban fújták le az ETCR törökországi versenyét
https://formula.hu/parc-ferme/32372
A hétvégén rendezték volna meg az Elektromos Túraautó-világkupa második, ezúttal a WTCR-től külön futó isztambuli állomását. A szervezők azonban kedden rövid közleményben jelezték, hogy az esemény promóterével, az FIA-val és a török szövetséggel történt egyeztetés után arra jutottak, hogy elhalasztják a versenyt. A közlemény szerint a „rendezéshez szükséges verseny előtti feltételeknek” nem felelt meg az Isztambul Park – hogy pontosan miről van szó, nem részletezték. A török fordulót novemberben tervezik pótolni, ez pedig azt is jelenti, hogy a Michelisz Norberttel felálló mezőny legközelebb június közepén, a WTCR-rel és a Kamion-Eb-vel közös hungaroringi hétvégén csap össze.

Idén is feltűnik a Honda neve a Formula-1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/32370
A japán márka 2021 végén kiszállt a kategóriából – bár az általuk kifejlesztett motorok gyakorlatilag továbbra is a Red Bull és AlphaTauri autóiban dolgoznak, ezek már RBPT (Red Bull Powertrains) néven futnak.
A Honda név azonban hivatalos kapacitásban rövid időre visszatér a Formula-1-be: a suzukai pálya tájékoztatása szerint az autóipari vállalat lesz a 2022-es Japán Nagydíj névadó szponzora. A Honda 2018-ban már volt a verseny főtámogatója, és 2021-ben is betöltötte volna ezt a szerepet, de az a futam a 2020-ashoz hasonlóan a koronavírus miatt elmaradt.

Kimi Raikkönen egy sztárcsapatban tér vissza
https://formula.hu/parc-ferme/32367
Ismét az F1-es pilóták között lesz a finnek 2007-es világbajnoka, igaz már csak a focipályán. Kimi Raikkönen ugyanis csatlakozik játékosként ahhoz a jótékonysági mérkőzéshez, melyet Monacóban rendeznek majd. Az eseményen rengeteg jelenlegi Formula-1-es versenyző részt vesz, így a jégember olyanokkal léphet pályára, mint Fernando Alonso, Max Verstappen, vagy Sebastian Vettel. A pilóták csapata az All Stars Formula 1 Drivers nevet kapta, és a Star Team For The Children ellen fognak játszani, melyben olyan nevek szerepelnek, mint II. Albert monacói herceg, vagy a korábbi MotoGP-bajnok Max Biaggi. A meccsre május 24-én kerül sor.

A Lamborghini is beszáll a WEC csúcskategóriájába
https://formula.hu/parc-ferme/32368
LMDh modelljével 2024-től csatlakozik a WEC és IMSA sorozatokba a Lamborghini Squadra Corse – jelentették be pénteken. A márka nem tervez gyári csapatot indítani, hanem ügyfeleket lát el modelljével. melyet a Ligier-vel együttműködésben fejleszt ki.
A Lamborghini ezzel az Acura, Alpine, BMW, Cadillac és Porsche mellé érkezik a 2023-ban induló LMDh géposztályba. Korábban az Audi is bejelentette csatlakozását, de a német márka programja hivatalosan szünetel, várhatóan pedig vissza fognak lépni – a szaksajtó szerint a 2026-os Formula-1-es tervek miatt.












