DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

Egy szürreális bakit és a McLaren-junior balesetét hozta az F3 időmérője

A Formula-1 mellett a juniorkategóriák számára is megkezdődött a 2025-ös szezon Ausztráliában. A Formula-3 újoncokkal teletűzdelt mezőnye gurult ki először a pályára a széria időmérőjére, amelyet nem úsztak meg piros zászló nélkül: pár perccel a kvalifikáció vége előtt a McLaren-junior Brando Badoer – a korábbi F1-es versenyző Luca Badoer fia – hibázott, és tette háttal a falba a Premát.

A hátralévő pár percben sem folytatódhatott zavartalanul a körözés. Először Theophile Nael csapata, a Van Amersfoort Racing bakizott egy hatalmasat, ugyanis rajtahagytak a pilóta autóján egy hűtőberendezést, és így engedték vissza a pályára. Majd Christian Ho autója állt le a pályán, piros zászlós megszakítást okozva, amely után már nem folytatták a kvalifikációt.

Végül a Trident sajátította ki az első két helyet: Rafael Camara szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Noah Stromsted zárt. Nael a VAR buta hibája ellenére is jól járt, ugyanis maradt a harmadik helyen. A Formula-3 hétvégéje magyar idő szerint szombat hajnali 1:15-kor folytatódik majd a sprintfutammal, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

A Formula-3 melbourne-i időmérőjének végeredménye:

Hely  Pilóta  Csapat  Idő  Hátrány 
Rafael Câmara Trident 1:34.999    
Noah Stromsted Trident 1:35.128 0.129  
Théophile Naël Van Amersfoort Racing 1:35.566 0.567  
Nikita Bedrin AIX Racing 1:35.770 0.771  
Tim Tramnitz MP Motorsport 1:35.825 0.826  
Charlie Wurz Trident 1:35.839 0.840  
T.Inthraphuvasak Campos Racing 1:35.924 0.925  
Ugo Ugochukwu Prema Racing 1:36.038 1.039  
M.K.Stenshorne Hitech TGR 1:36.119 1.120  
10  Roman Bilinski Rodin Motorsport 1:36.125 1.126  
11  Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 1:36.232 1.233  
12  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 1:36.268 1.269  
13  Josh Dufek Hitech TGR 1:36.292 1.293  
14  A.Giusti MP Motorsport 1:36.336 1.337  
15  Louis Sharp Rodin Motorsport 1:36.344 1.345  
16  Nikola Tsolov Campos Racing 1:36.490 1.491  
17  L.Van Hoepen ART Grand Prix 1:36.655 1.656  
18  Callum Voisin Rodin Motorsport 1:36.669 1.670  
19  Brando Badoer Prema Racing 1:36.702 1.703  
20  Noel León Prema Racing 1:36.742 1.743  
21  F.J.Sagrera AIX Racing 1:36.818 1.819  
22  James Wharton ART Grand Prix 1:36.988 1.989  
23  Christian Ho DAMS Lucas Oil 1:37.181 2.182  
24  Mari Boya Campos Racing 1:37.426 2.427  
25  Tuukka Taponen ART Grand Prix 1:37.574 2.575  
26  Gerrard Xie Hitech TGR 1:37.819 2.820  
27  I.F.Domingues Van Amersfoort Racing 1:38.117 3.118  
28  N.Marinangeli AIX Racing 1:38.786 3.787  
29  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 1:49.362 14.363  
30  B.del Pino MP Motorsport 1:36.971 1.972  
       

Giovinazzi haja bánta élete első pontját

Az olasz versenyző a hétvégi Osztrák Nagydíjon végre megszerezte élete első pontját, ami miatt be kellett tartania egy elég kellemetlen ígéretét. Az olasz pilóta ugyanis abban egyezett meg csapatfőnökével, hogy levágják a haját, amennyiben pontot szerez vasárnap...

 

Kubica lett a nap versenyzője

Nem mondhatjuk, hogy túl nagy figyelmet kap mostanában, de még mindig futamról futamra szavazhatnak a rajongók a nap legjobb teljesítményt nyújtó pilótájára. Az Osztrák Nagydíjon a lelkes Robert Kubica-drukkerek – vagy éppen a vicces kedvű netezők – összefogtak, és a 20. helyen végző, csapattársától is kört kapó lengyelt választották a spielbergi verseny kiválóságának.

Történt egyszer egy hasonló, amikor bevezették az online szavazást 2016-ban, és a lelkes indonéz drukkerek a Manor versenyzőjét, Rio Haryantót választották meg a nap versenyzőjének. Azt a szavazást érvénytelennek nyilvánították, és új győztest hirdettek – meglepő, hogy évek múlva hasonlóan megpuccsolják a voksolást.

Az év eddigi legjobb versenye: Az Osztrák Nagydíj hivatalos összefoglalója

A szokásosnál kicsit hosszabb, több mint 7 perces lett a Formula-1 YouTube-csatornájának videója. Ezúttal volt mit bevágni…

(A videó szerzői jogok miatt a YouTube-ra kattintás után indul.)

A helyszínen dolgozó magyar felügyelő szerint jár a büntetés Verstappennek

Megkérdeztük a helyszínen kisebb kategóriákban dolgozó magyar sportfelügyelő, Móni István véleményét a Verstappen-Leclerc incidensről, aki azon a véleményen van, hogy járna Verstappennek a büntetés: "A legalacsonyabb kategóriában egy hasonló esetet követően, ugyanabban a kanyarban, ötmásodperces büntetést kapott a véleményes manővert bemutató versenyző, így véleményem szerint most is megállná a helyét egy hasonló ítélet" - hangzott a válasz, bár a Formula-3-as futamon Svarcman konkrétan nekiment a féktávon Armstrongnak, itt pedig egy koccanásról beszélhetünk a kanyarban. Egy biztos, bármilyen döntés is születik, az hatalmas visszhangot fog kiváltani a rajongók körében.

A versenybírák 18:00-ra idézték be Leclerc-t és Verstappent az eset kivizsgálása céljából.

Verstappen inkriminált előzése Leclerc ellen (videó)

Max Verstappen fantasztikus versenyzéssel nyerte meg a Red Bull hazai versenyét, az Osztrák Nagydíjat, de az addigi éllovas Charles Leclerc elleni manővere három körrel a vége előtt vitás megmozdulás volt: jelenleg a sportfelügyelők vizsgálják az esetet, hogy eldöntsék, érdemel-e büntetést a holland.

Mick Schumacher édesapja autóját fogja vezetni

Édesapja utolsó világbajnok autóját, az F2004-et fogja pályára vinni a Német Nagydíj hétvégéjén Mick Schumacher Hockenheimben. Michael Schumacher ezzel az autóval győzelmet is aratott 15 évvel ezelőtt hazájában, így biztosan szép emlékeket fog előidézni mindenkiből ez a pár kör.

Szépen halad Robert Wickens felépülése az újabb műtét után

Robert Wickens még tavaly szenvedett súlyos sérülést Poconóban, azóta pedig valósággal újra kellett tanulnia járni az amerikai versenyzőnek, akin nemrég egy váratlan bokaműtétet kellett végrehajtani. Azóta most edzett először, és láthatóan könnyedebb a mozgása, mint néhány hónappal ezelőtt.

 

Kanyart neveztek el Niki Laudáról

Talán nem meglepő, hogy az Osztrák Nagydíjnak otthont adó Red Bull Ring egyes kanyarja viseli mostantól az idők végezetéig a Lauda-kanyar nevet. Az osztrák legenda májusban hunyt el, hazai pályán pedig egy alkalommal, 1984-ben tudott diadalmaskodni.

Az Osztrák Nagydíj időmérőjének összefoglalója

Így szerezte meg második pole-pozícióját az F1-ben Charles Leclerc, illetve a további rajtsorrend eképp született meg:

Utolsó körös ütközés döntött az F3-ban

Zendeli és Hughes várhatták az első sorból a piros lámpák kialvását az F3-as Osztrák Nagydíjon. Piquet már az első kanyart követően kiforgott. A rajtnál nagy volt a helyezkedés, az első kör végén Zendeli, Hughes, Armstrong volt a sorrend.

A továbbiakban Svarcman, Hughes, Armstrong és Zendeli versenyeztek az első helyért, akik folyamatosan előzgették egymást. Utóbbi folyamatosan vesztette a pozíciókat, így hárman maradtak harcban a győzelemért. A két premás vívott az utolsó körökben ölre menő harcot a győzelemért, mégis a Campos két pilótája ütközött össze. Az utolsó körben aztán Svarcman és Armstrong összeértek, így az új-zélandi a harmadik helyre esett vissza, ráadásul defektet is kapott, így elbaltázta esélyét a győzelemre.

A második helyet Hughes, a harmadikat pedig Daruvala szerezte meg.

FRISSÍTÉS: A versenyt követően Svarcman ötmásodperces időbüntetést kapott, így Hughes szerezte meg a futamgyőzelmet az Osztrák Nagydíjon.

Az első tíz sorrendje:

1. Hughes

2. Daruvala

3. Svarcman

4. Fewtrell

5. Pulcini

6. Vips

7. Zendeli

8. Kari

9. De Francesco

10. Beckmann

Mintha már láttunk volna ilyet Charles Leclerc és Max Verstappen közös múltjában...

Pózoltak már ők egymás mellett időmérő végén - méghozzá 2012-ben, még gokartos éveik során.

 

Hülye kérdésre hülye válasz - gondolhatta Kimi Raikkönen

Mert hát nyilván megkérdezték tőle, mit csinált előtte Lewis Hamilton. Blokkolt, hangzott a Jégember válasza. Mi mást csinált volna? Hát nem egyértelmű?

 

Soha nem értek még körbe gyorsabban a Red Bull Ringen Charles Leclerc-nél

Íme a monacói pole-pozíciót érő köre az Osztrák Nagydíj időmérőjéről.

 

Négy futam, mindegyik a tv-ben - íme a vasárnapi program

A Formula-1 és a MotoGP mellett a Formula-2 és a Formula-3 vasárnapi versenyét is élőben nézhetjük. Íme a program:

9:35-10:20 Formula-3, második futam (M4 Sport)
11:00-11:50 Formula-2, második futam (M4 Sport)
14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler 1)
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

program_6

fotó: dppi

Russell és Hamilton incidensei, mennyet és poklot is átélő Ferrari - ez volt az osztrák időmérő

Ezek voltak az Osztrák Nagydíj szombati időmérőjének legérdekesebb, leghajmeresztőbb és legvitatottabb pillanatai.

 

Wéber Gábor: Nem tudom, hányan hiszik, hogy a csajom...

"Nem tudom, hányan hiszik, hogy a csajom, pedig csak a gyerekkel jöttem Slash-t és egyebeket hallgatni :D " - írta az alábbi fotóhoz Wéber Gábor F1-es kommentátor és szakértő a közösségi oldalán.

wéber

Így érkezett meg Kimi Raikkönen a Red Bull Ringre

Egy Husqarna nyergében pózolt az Alfa pilótája - két napja pedig még nagyon melege volt az Instagramra feltöltött fotója szerint...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Riding with @husqvarna1903

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Its hot.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Így sem sűrűn készítettek még interjút Verstappennel

A Red Bull holland F1-es pilótáját beültették egy driftautóba, majd megautóztatták a Red Bull Ringen, miközben kérdésekre kellett válaszolnia - nem szokványos feladat, de jól bírta...

 

Időmérők, futamok, F1, F2, F3, MotoGP - íme a szombati menü

Az utánpótlás-szériákban már futamokat rendeznek, az F1-ben és a MotoGP-ben az időmérőké lesz a főszerep - mutatjuk a programot.

Szombat

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

10:25-11:10 Formula-3, első futam (13:10-től M4 Sport)

12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)

15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

16:45-17:50 Formula-2, első futam (M4 Sport)

szombat_1

fotó: dppi

Videón Verstappen és Bottas balesete, illetve Vettel mázlija

A két sztárpilóta egymás után dobta el az autót az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén, de Vettelnek sem sok hiányzott...