DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

Egy szürreális bakit és a McLaren-junior balesetét hozta az F3 időmérője

A Formula-1 mellett a juniorkategóriák számára is megkezdődött a 2025-ös szezon Ausztráliában. A Formula-3 újoncokkal teletűzdelt mezőnye gurult ki először a pályára a széria időmérőjére, amelyet nem úsztak meg piros zászló nélkül: pár perccel a kvalifikáció vége előtt a McLaren-junior Brando Badoer – a korábbi F1-es versenyző Luca Badoer fia – hibázott, és tette háttal a falba a Premát.

A hátralévő pár percben sem folytatódhatott zavartalanul a körözés. Először Theophile Nael csapata, a Van Amersfoort Racing bakizott egy hatalmasat, ugyanis rajtahagytak a pilóta autóján egy hűtőberendezést, és így engedték vissza a pályára. Majd Christian Ho autója állt le a pályán, piros zászlós megszakítást okozva, amely után már nem folytatták a kvalifikációt.

Végül a Trident sajátította ki az első két helyet: Rafael Camara szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Noah Stromsted zárt. Nael a VAR buta hibája ellenére is jól járt, ugyanis maradt a harmadik helyen. A Formula-3 hétvégéje magyar idő szerint szombat hajnali 1:15-kor folytatódik majd a sprintfutammal, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

A Formula-3 melbourne-i időmérőjének végeredménye:

Hely  Pilóta  Csapat  Idő  Hátrány 
Rafael Câmara Trident 1:34.999    
Noah Stromsted Trident 1:35.128 0.129  
Théophile Naël Van Amersfoort Racing 1:35.566 0.567  
Nikita Bedrin AIX Racing 1:35.770 0.771  
Tim Tramnitz MP Motorsport 1:35.825 0.826  
Charlie Wurz Trident 1:35.839 0.840  
T.Inthraphuvasak Campos Racing 1:35.924 0.925  
Ugo Ugochukwu Prema Racing 1:36.038 1.039  
M.K.Stenshorne Hitech TGR 1:36.119 1.120  
10  Roman Bilinski Rodin Motorsport 1:36.125 1.126  
11  Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 1:36.232 1.233  
12  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 1:36.268 1.269  
13  Josh Dufek Hitech TGR 1:36.292 1.293  
14  A.Giusti MP Motorsport 1:36.336 1.337  
15  Louis Sharp Rodin Motorsport 1:36.344 1.345  
16  Nikola Tsolov Campos Racing 1:36.490 1.491  
17  L.Van Hoepen ART Grand Prix 1:36.655 1.656  
18  Callum Voisin Rodin Motorsport 1:36.669 1.670  
19  Brando Badoer Prema Racing 1:36.702 1.703  
20  Noel León Prema Racing 1:36.742 1.743  
21  F.J.Sagrera AIX Racing 1:36.818 1.819  
22  James Wharton ART Grand Prix 1:36.988 1.989  
23  Christian Ho DAMS Lucas Oil 1:37.181 2.182  
24  Mari Boya Campos Racing 1:37.426 2.427  
25  Tuukka Taponen ART Grand Prix 1:37.574 2.575  
26  Gerrard Xie Hitech TGR 1:37.819 2.820  
27  I.F.Domingues Van Amersfoort Racing 1:38.117 3.118  
28  N.Marinangeli AIX Racing 1:38.786 3.787  
29  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 1:49.362 14.363  
30  B.del Pino MP Motorsport 1:36.971 1.972  
       

Váratlan futam érkezhet! Mediterrán Nagydíj a Magyar GP után?

Legutóbbi podcastadásunkban meghánytuk-vetettük a 2020-as F1-es versenynaptár alakulásának lehetőségeit, számolva azzal, hogy jó eséllyel a kényszerhelyzet egészen váratlan nagydíjneveket is szül majd. Hallgassatok bele beszélgetésünk ezen részébe az alábbi videóban:

Kimi-fanok, figyelem: Raikkönen utolsó győzelmét ismétli az F1

Ahogy azt a koronavírus-járvány kitörése óta megszokhattuk, minden szombaton egy modern klasszikust „tűz műsorára” a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája. Ezúttal a 2018-as USA Nagydíj lesz soron, amelyen Kimi Raikkönen több mint öt év után tudott győzni, maga mögött tartva Max Verstappent és Lewis Hamiltont. A közvetítés 16 órakor kezdődik az alábbi videóban, amely átkattintás után indul majd:

 

Te miért nézed az F1-et? – segíts olvasónknak az alábbi kérdőív kitöltésével!

Megkeresett minket egy olvasónk, Csépányi Sándor, aki Formula-1-es tematikájú szakdolgozatot ír, hogy segítsünk az ahhoz kapcsolódó kérdőív terjesztésében. A rövid kérdéssor a rajongók F1-hez kapcsolódó szokásairól és preferenciáiról szeretne képet kapni, kitöltése pedig teljesen anonim. 

Ha készen álltok pár kérdésre önmagatok és a Formula-1 viszonyáról, IDE KATTINTVA megtaláljátok a kérdőívet.

interlagos

Így készült a Red Bull legutóbbi videója

A holland túrájuk háttérvideóját is kiadták:

Ezt várhatjuk Kun Agüerótól a Red Bullban

Vasárnap a Manchester City klasszis futballistája, Sergio Kun Agüerő is rajthoz áll a virtuális F1-es futamon, méghozzá a Red Bull színeiben - kikerült egy videó arról, hogy gyakorol:

Raikkönen az asszonyt is beszervezte az Alfa Romeo új reklámfilmjébe

Már 3,8 másodperc alatt gyorsulnak 0-ról 100-ra az Alfa Romeo új Giulia és Stelvio Quadrifoglio modelljei. De csak akkor, ha akarjuk, Kimi Raikkönennél ugyanis a gyorsulási versenyek nem játszanak a közutakon, akkor meg főleg nem, ha Minttu is ott ül a másik ülésen.

Ennyi a különbség az F1 2019 és az F1 2020 között

Hamarosan érkezik az új F1-es játék, a megmutatott gameplay alapján pedig már össze is lehet hasonlítani, hogy mi változott az elődjéhez képest.

Schumacher vagy Hamilton? Az első kétszáz futamuk összehasonlítása

A szerzett pontok alapján mérték össze egy közös idővonalon Michael Schumacher és Lewis Hamilton első kétszát Formula-1-es futamát. Fontos, minden szezont a 2019-es pontozással számoltak:

„A nevem George Russell, nyolcéves vagyok, és a célom, hogy F1-es pilóta legyek”

Érdekes iskolai feladatot ásott elő a Williams pilótája (valószínűleg informatika órára kellett Wordben gyakorolniuk mindenféle formázást, elnézve a keretet meg a képbeszúrásokat), amelyből kiderül, hogy már nyolcévesen is a Formula-1-ről álmodott. A kis George „életvidám” arckifejezéséért pedig bónuszpont!

 

Ez volt Alonso 10 legjobb F1-es pillanata

320 km/órával kívülről megelőzni Michael Schumachert, pontot szerezni erősen sérült autóval Baku utcáin, futamot nyerni mindenkinél fiatalabban - ez csak három abból a tíz mozzanatból, ami az F1 szerint Fernando Alonso kiválóságát tükrözi. A száguldó cirkusz az alábbi videóval hajt fejet a kétszeres világbajnok előtt.

Amikor még a Mercedes is egy Ferrarit posztol: Gilles Villeneuve-re emlékezik ma a Formula-1

Már 38 év eltelt az autósport történetének egyik fekete napja, a zolderi tragédia óta: 1982-ban május 8-án veszítette életét a Belga Nagydíj időmérő edzésénén a hatszoros futamgyőztes, világbajnoki második helyezett Gilles Villeneuve, a közönségkedvenc, akit máig a sportág egyik legnagyobb tehetségeként tartanak számon.

A sportág más szereplőihez hasonlóan a Mercedes is tisztelgett a kanadai örökségének. Mivel Villeneuve egyetlen mclarenes futamot leszámítva teljes pályafutását a Ferrarinál töltötte, szokatlan látvány fogad minket a brackley-i csapat Twitterén, egy vörös autó, Villeneuve 27-ese virtuóz pillanat közben.

„Ma Gilles Villeneuve-re emlékezünk. Figyelemreméltó tehetség és valódi versenyző volt. Egy férfi, aki megtestesítette az F1 úttörő szerepét és túlságosan korán vették el a sporttól” – olvasható a leírásban.

A fotó, amelyre órákat várt Rossi utódja

Fabio Quartararo nemrég már elmesélte, hogyan várt órákat a Yamaha vendéglátóegysége előtt még 2007 körül azért, hogy csinálhasson egy közös képet példaképével, Valentino Rossival. Most pedig a francia meg is osztotta a szóban forgó képet az Instagramján: „Ma reggel a régi fotóimat nézegettem, de amikor ezt meglátom, mindig elámulok. Arról álmodoztam órákat várva a hospitality előtt, hogy készíthetek egy fotót a példaképemmel, most pedig vele versenyzem. Szerintem már vagy háromszor posztoltam ezt a képet, de nem számít. Ezt nevezem én ÁLOMNAK!” – írta Quartararo, aki nemcsak hogy együtt versenyez Rossival, hanem jövőre az ő helyét veszi át a Yamaha gyári csapatánál.

 

Mint a mellékelt ábra mutatja, Raikkönenéknél is véget értek a kijárási korlátozások

A Raikkönen família továbbra is Finnországban tölti az idejét, ahol apa és fia ellátogattak Vantaa gokartpályájára egy kis edzésre, Kimihez és Robinhoz pedig a finn sportautós ász, Toni Vilander is csatlakozott.

 

Robin Raikkönen egyébként a napokban nemcsak az aszfalton, hanem a terepen való vezetést is kipróbálta ezzel a mini buggyval.

rai1

rai2

Hat perc erejéig bújjunk egy WRC-szerelő bőrébe

Ezt csinálja egy szerelő a rali-vb-n:

Szim-ház az egész világ, avagy mivel játszanak az autóversenyzők?

Ezt a legkevésbé sem egyszerű kérdést válaszoltuk meg a magazinunk legújabb számában publikált e-sport-körképben! Sorravesszük a 15 legfontosabb virtuális bajnokságot, és segítünk eligazodni a különböző platformok között, na meg abban, hogy az internetet elárasztó online versenyek közül melyiken találkozhatunk Leclerc-rel, Verstappennel, valamint az F1 és az egyéb bajnokságok más sztárjával. 

A bárki számára térítésmentesen elérhető digitális magazinunkban ezt és temérdek egyéb témát is megtaláltok: 

Az Autósport és Formula Magazin 2020. májusi száma online megtekintéséhez kattints ide!

szim

Az IndyCar-szezonnyitó egy hónappal megelőzi az F1-et

Egyértelmű tendencia kezd kibontakozni a globális autósportban: a versenysorozatok sorban döntenek az újraindítás mellett nézők nélküli versenyekkel és megfelelő óvintézkedések mellett, annak ellenére, hogy a koronavírus továbbra is jelentős fenyegetés világszerte.

A Formula-1 július 5-re, a NASCAR május 17-re jelölti ki a szezonnyitó, illetve folytatás időpontját. A másik nagy amerikai széria, az IndyCar is bejelentette: június 6-án, a Texas Motor Speedwayn az egynapos Genesys 300 futammal kezdetét veszi a 2020-as szezon, melynek eredeti nyitányát St. Petersburgben az utolsó pillanatokban fújták le.

A texasi futamon természetesen számos egészségügyi óvintézkedés lesz érvényben: nézők nem léphetnek be, limitálják a személyzet létszámát, védőfelszerelést biztosítanak mindenkinek és követik a résztvevők egészségi állapotát, valamint a közösségi távolságtartásra is szabályokat dolgoznak ki. A június 6-i szezonrajt egyébként nem újdonság abból a szempontból, hogy az IndyCar áprilisban módosított versenynaptárában már szerepelt: most azonban zöld utat kapott a texasi futam. A további fordulók szintén ennek a menetrendnek megfelelően alakulnak.

Ennél durvább virtuális őskáosz még nem volt, és nem is lesz

Az SRO E-sports egy virtuális GT-versenyeket lebonyolító szervezet, és bár nem derült ki, hogy kiknek és hogyan sikerült összehozni az alábbi videón látható, az 1998-as spái F1-es rajtot is fényévekkel felülmúló "roncstelepet", de aligha egy hivatalos versenyen történt ez a jeles alakítás.

Ahogy az Intercontinental GT Challenge Twitter-fiókjának felelőse frappánsan megjegyezte: "Ki hívta meg Pagenaud-t?" 

84%-ot zuhantak az F1 bevételei, a csapatok semmit nem kaptak az első negyedévben

A Liberty Media közzétette a Formula-1 2020-as első negyedévének üzleti mérlegét, amely - köszönhetően a koronavírus-járvány miatt a gazdasági életben és a sportban látható recessziónak - igencsak lehangoló képet fest. A Formula-1 Csoport az év első három hónapja során 39 millió dolláros bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakában jegyzett 246 millió dollárral szemben, ami 84%-os visszaesést jelent. Pedig ez még csak a januártól március végéig tartó időszakot jelenti, amelybe a máig törölt vagy halasztott tíz F1-es futamból csak kettő, az Ausztrál és a Bahreini Nagydíj esett bele. Bele kell azonban még számolni egy felesleges melbourne-i szállítmányozás költségeit is a kiadásokba, hiszen az F1 versenyzés nélkül utazott el és vissza a naptár Európából nézve legtávolabbi pontjára. 

Az F1 legfőbb veszteségei a rendezési jogdíjak, a televíziós közvetítési jogdíjak valamint a szponzorációs pénzek nagy részének hiányából fakadtak ebben a három hónapban, és mivel az év második negyedévében sem számol egyetlen futammal sem a sport (éppen ezután, július első hétvégéjén jönne az Osztrák Nagydíj), a visszaesés a továbbiakban még nagyobb lehet.

A károk mérséklésének jegyében az F1-nek sikerült csökkentenie saját működési költségeit (52 millió dollárról 43 millió dollárra az első negyedévben), és az is kiderült, hogy ebben az időszakban a csapatoknak sem utaltak az őket illető pénzekből, hiszen a bevett gyakorlat szerint az istállók az F1-től érkező bevételeket részletekben, a nagydíjak időpontjaihoz kötődően kapják meg, most pedig egyetlen nagydíj sem volt. Áprilisban bejelentette ugyan a Liberty, hogy 1,4 milliárd dolláros segélyt nyújt a csapatoknak, ez viszont várhatóan majd a következő negyedév kimutatásaiban lesz megtalálható.

chase-carey

Aki lemaradt róla, most visszanézheti az 1982-es Monacói Nagydíjat

Az F1 szerda este "közvetítette" az 1982-es Monacói Nagydíjat, ez pedig most a Youtube-on vissza is nézhető - ahogy a futam rövid videós összefoglalója is. A videók a Youtube-ra átkattintva indulnak!

Hogyan írnák körül a pilóták egy ötévesnek, hogy mi is az az F1?

Ez volt a témája a Formula-1 YouTube-csatornájára felkerült összeállításnak: a legtöbben persze a sebességet és a gyors autókat emelték ki, de volt, aki inkább az élményt próbálta körülírni, míg Valtteri Bottas az aerodinamika összetettségét is karcolgatta. (A videó átkattintás után tekinthető meg!)