DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 2. hétfő

Bagnaia-vezetéssel indult a MotoGP évadzáró hétvégéje

Pénteken két edzéssel vette kezdetét a MotoGP Barcelonába áthelyezett szezonzáró hétvégéje, amely a Szolidaritás Nagydíj nevet kapta, utalva a valenciai régiót sújtó áradásokra. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Takaaki Nakagami volt a leggyorsabb, a Gas Gas Tech3 párosa, Pedro Acosta és Augusto Fernandez pedig ütközött, a szabadedzés végi startpróbák során pedig a címvédő Francesco Bagnaia is bemutatott egy bukást.

A délutáni egyórás körözésnek már volt tétje, hiszen ott dőlt el, kik jutnak automatikusan az időmérő második szakaszába. A legjobb időt Bagnaia motorozta, megelőzve Marco Bezzecchit és a visszavonuló Aleix Espargarót. Johann Zarco parádés negyedik helyet ért el az LCR Hondával, ezzel még a vb-tabellát 24 ponttal vezető Jorge Martin is megelőzte. Rajtuk kívül Maverick Vinales, a két Marquez, valamint Pedro Acosta és Enea Bastianini fért még be a top 10-be és ezzel a Q2-be – ahova viszont nem kvalifikálta magát többek között a két gyári KTM és a két Yamaha sem.

A délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Francesco Bagnaia Ducati 1'38.918  
2. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'38.998 0.080
3. Aleix Espargaró Aprilia 1'39.025 0.107
4. Johann Zarco LCR Honda 1'39.197 0.279
5. Jorge Martín Pramac Ducati 1'39.214 0.296
6. Maverick Viñales Aprilia 1'39.224 0.306
7. Álex Márquez Gresini Ducati 1'39.295 0.377
8. Marc Márquez Gresini Ducati 1'39.361 0.443
9. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'39.418 0.500
10. Enea Bastianini Ducati 1'39.467 0.549
11. Brad Binder KTM 1'39.487 0.569
12. Jack Miller KTM 1'39.488 0.570
13. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'39.756 0.838
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'39.791 0.873
15. Alex Rins Yamaha 1'39.794 0.876
16. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'39.810 0.892
17. Luca Marini VR46 Ducati 1'39.994 1.076
18. Joan Mir Repsol Honda 1'40.125 1.207
19. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'40.139 1.221
20. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 1'40.404 1.486
21. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'40.635 1.717
22. Michele Pirro VR46 Ducati 1'40.786 1.868
23. Stefan Bradl Honda Test Team 1'41.028 2.110

motogp-bagnaia-barcelona-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Yann Ehrlacher nyerte a WTCR adriai időmérőjét

Utolsó előtti hétvégéjéhez érkezett el a WTCR 2021-es szezonja, melyet az olaszországi Adria International Racewayen bonyolítanak le. A hétvége legnagyobb sztorija eddig egyértelműen Gabriele Tarquini bejelentése, a veterán olasz pilóta ugyanis pénteken erősítette meg, hogy visszavonul az idény végén, szombaton viszont már köridőké volt a főszerep. Nem volt könnyű dolga a pilótáknak, mivel nem igazán volt felgumizva a pálya, így a kevés tapadás miatt az első percek gyakorlatilag csak az abroncsok melegítésével teltek el.

A Q1-nek végül Hyundai lett az egyik nagy vesztese, mivel Jean-Karl Vernay csak a 13. helyet szerezte meg vasárnapra, Tarquini pedig ugyan továbbjutott, az első szakasz végén a sóderágyban kötött ki, ezzel korán véget ért számára az edzés. A folytatás végül a Lynk&Co és az Audi számára alakult igazán jól, előbbi márka három, utóbbi kettő autót adott a Q3-ra, ahol végül Yann Ehrlacher volt a leggyorsabb, mögötte Frédéric Vervisch, Thed Björk, Gilles Magnus és Yvan Muller zárták a legjobb ötöt.

Ami a magyar versenyzőket illeti, Michelisz Norbert a hetedik, Tassi Attila a 11. Boldizs Bence pedig a 18. helyen zárt.

Folytatás holnap 10:15-től az első futammal.  

Már megrendelheted a 2022-es F1-es lapozható falinaptárunkat!

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a jövő évre szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a 2022-es F1-es futamok időpontjait is feltüntettük. A naptár IDE vagy a képre kattintva rendelhető – viszont ha MotoGP-s falinaptárunkkal együtt rendeled meg, azt akciósan teheted meg ITT!

F1-naptar

A McLaren szerint Hamilton az ő szurkolójuk, a Mercedes szerint lol

A Mercedes Twitter-oldala posztolt egy képet Lewis Hamiltonról, amelyen a világbajnok narancsszínű napszemüveget visel. Az Aston Martin oldala bekommentelt a fotó alá és megkérdezte a McLarent, hogy akkor ez most hivatalosaj papajaszínűe. A wokingiak pedig vették a lapot és hozzászóltak, hogy igen, megerősítik, ez papaja, úgyhogy Lewis Hamilton McLaren-szurkoló. A Mercedes válasza: lol.

na_1

Szenzációs új „vállkamera” debütált a MotoGP-ben – videó!

Újítással jelentkezett az Algarve-i Nagydíj közvetítésében a Dorna: Alex Rins bőrruhájára, a válla környékére szereltek fel egy kamerát, amelynek köszönhetően új nézőpontból láthattuk a suzukis motorozást az edzések során. A közönség tetszését elnyerte az új kamera, viszont többen is felhívták rá a figyelmet, hogy túl sok titkot is elárul, így például közelről látható volt a műszerfal és hogy miképp működtetik a magasságállító eszközt a suzukisok – emiatt Francesco Bagnaia például éppen ezért nem is szívesen viselné. Mindenesetre itt egy hosszabb felvétel Portimaóból a „vállkamera” szemszögéből:

 

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Kiss Norbi, Rally Hungary, WRX – jön a legfrissebb tv-műsorunk!

A hónap első szombatja van, ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy érkezik a Spíler TV-re az Autósport és Formula Magazin műsorának legfrissebb adása. Stúdióvendégünk Kiss Norbert, aki a felvétel óta megnyerte harmadik Eb-címét a kamionosok között, de lesz szó a Rally Hungaryről, a WRX-ről, a WRC-ről és egy csipetnyi az F1-es Mercedesről is – ha nem akartok lemaradni, kapcsoljatok 11 órakor a Spíler 1-re!

autosport-es-formula-musor-spiler-logo

Ez történt pénteken Mexikóban – videók

Aki lemaradt róla, most bepótolhatja, hogy mi minden történt a 2021-es Mexikóvárosi Nagydíj két pénteki szabadedzésén, amelyeket előbb Valtteri Bottas, majd viszonylag nagyobb előnnyel Max Verstappen zárt az élen. A videók a képekre kattintva tekinthetők meg!

Az első szabadedzés összefoglalója:

A második szabadedzés összefoglalója:

Olyan nagydíj „maradását” jelentette be az F1, amely zsinórban három éve marad ki a naptárból

Szombaton hajnalban rövid közleményben jelentette be a Formula-1, hogy 2025-ig meghosszabbították a Kínai Nagydíj szerződését, így elvileg további három évig láthatjuk majd a mezőnyt Sanghajban versenyezni. Az „elvileg” szó természetesen a koronavírus-járvány miatt szükséges, hiszen legutóbb 2019-ben versenyzett Kínában az F1: tavaly az első futam volt, amelyet a pandémia miatt lefújtak, s ugyanerre a sorsra jutott az idei kiírás, sőt végül a 2022-es versenynaptárban sem kapott helyet (bár a híresztelések szerint „tartalékként” számíthatnak rájuk a szervezők, ha egy másik helyszín kiesne) az ázsiai ország továbbra is szigorú intézkedései miatt (jelenleg a februári téli olimpián kívül nemigen rendeznek más sporteseményt Kínában). Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója is elmondta: sajnálják, hogy nem szerepel a sanghaji verseny a jövő évi menetrendben, de amint a járványkörülmények lehetővé teszik, újra ellátogatnak az országba.

f1-sanghaj-start-dppi

WTCR, MotoGP, WEC-futam, majd este jön az F1 - íme a szombati program

Egész nap motorsportot nézhetünk a szombati nap folyamán - íme a menetrend a tv-közvetítésekkel együtt.

Szombat

9:30-10:15 WTCR, első szabadedzés

10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)

12:00 WEC, nyolcórás futam (első és utolsó két óra, Eurosport 2)

12:30-13:00 WTCR, második szabadedzés

14:30-15:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)

15:10-15:50 MotoGP, időmérő (arena4plus.network.hu)

15:30-16:25 WTCR, időmérő

18:00-19:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (19:30-tól M4 Sport)

21:00-22:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

A hétvége teljes menetrendje itt olvasható!

00121037_152

fotó: dppi

Hamilton és Raikkönen is megúszta megrovással

Az FIA ezúttal is szigorúan figyeli a pályahatárokat, és ha valaki a fehér vonalon kívülre csúszik, egyes helyeken a bóját megkerülve kell visszatérnie. Ezt mulasztotta el Lewis Hamilton és Kimi Raikkönen a Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén, ami miatt be is idézték őket a felügyelők, rögtön a gyakorlás után. Végül mindkét pilóta csak megrovást kapott, mindkettejüknek ez az első idén.

Mexikót sem ússzuk meg motorcserés büntetés nélkül: ketten is a rajtrács végére sorolnak

A Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzése közben érkezett a hír, hogy ismét lesz két versenyző, aki a mezőny végéről fog rajtolni vasárnap, mivel túllépte a megengedett számot egyes erőforrás-komponensekből. Lance Strollról és Yuki Tsunodáról van szó, azaz egy Mercedes-motoros Aston Martinról és egy Honda-hajtáslánccal ellátott AlphaTauriról. Mindketten új belső égésű motort, turbót és MGU-H-t kaptak, míg a japán egy friss MGU-K-t is.

tsunoda-redbull-at-mexiko

Vettel és Alonso is elégedetlen: menniük kellene a veszélyes kerékvetőknek

Két pilóta is hátsérülést szenvedett a túl kemény "hurka" kerékvetők miatt a COTA-n, az esetek kapcsán pedig Fernando Alonso és Sebastian Vettel, két F1-es világbajnok is felemelte a szavát.

"Nem hiszem, hogy erre büszkék lehetünk. Két sérülésünk volt ugyanazon a hétvégén, nagyon hasonló módon és a két versenyző kórházban kötött ki. Ezt elkerülhettük volna" - mondta Vettel, aki már a hétvége közben is szorgalmazta, hogy távolítsák el azokat a kerékvetőket, de a szervezők nem hallgattak rá. "Ezeknek a kerékvetőknek el kell tűnniük, mert nem működnek és szerintem nem lehetetlen jobb megoldást találni. Monzában is volt egy hasonló eset, világos, hogy változtatni kell."

Egyetértett a némettel Alonso is. "Igazából Seb kardoskodott érte, hogy a mi futamunkra már vegyék ki ezeket. Jobb megoldást kell találnunk ezek helyett, mert nem jók. A fű mindig működik, például Zandvoortban nem voltak ilyen gondok. Ami történt (a sérülések), azt rossz volt látni."

00121037_033

forrás: Sky Sports
fotó: dppi

 

Szigorú pályahatárok: ezért jár büntetés Mexikóban

Péntek reggel véglegesítette a hétvégi Mexikói Nagydíjra vonatkozó pályahatárokat az FIA. Mindjárt a pálya elején szigorúak lesznek a felügyelők: aki az egyes-kettes kanyarban bal oldalon elhagyja a fehér vonalat, annak meg kell kerülnie egy kihelyezett terelőelemet a hármas kanyarig és csak úgy térhet vissza a pályára. Aki a négyes kanyart rontja el, annak a menekülő útvonalon kell visszatérnie a hatos kanyarnál. Aki a nyolcas kanyarban teljességgel leszalad a piros-fehér kerékvetőről, annak szintén egy terelőt megkerülve kell visszatérnie, aki pedig a tizenegyes kanyarban lemegy a pályáról, annak egyszerűen törlik a köridejét az edzések során.

00121037_006

fotó: dppi

Verstappen nem fél a Covidtól: „A nyakam is kitörhetem…”

A koronavírus-világjárványról kérdezték a világbajnokság két főszereplőjét a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón Mexikóvárosban. Lewis Hamilton álláspontja az, hogy mindig résen kell lenni: ő személy szerint nagy óvatossággal jár el, hogy ne fertőződjön meg.

„Csak két eseményen voltam idén, de ott mindenki oltott volt vagy tesztelték, és így is igyekeztem tartani a távolságot. Azon vagyok, hogy a körülöttem levőket minél sűrűbben teszteljék. Csak egy szűk csoportot engedek magamhoz közel tartósan, két embert, Angelát és Timmyt” – sorolta Hamilton. „Olvastam focistákról, akik nem igazán törődtek vele. Ha ők kihagynak egy meccset, nem annyira számít, de nálunk más a helyzet.”

Különbözőképp áll hozzá a bajnoki éllovas, Max Verstappen. A holland nem fél attól, hogy pozitív vírusteszt miatt kell nagydíjakat kihagynia.

„Ennyi erővel a zuhanyzóban is elcsúszhatok és kitörhetem a nyakam. Ugyanott leszek, nem igaz? Ha kimegyek Monacóban sétálni, elbotlok és eltöröm a lábam, az sem sokkal jobb. Nem igazán gondolkozom ezeken. Élem tovább az életem, ahogyan az elmúlt két évben, természetesen a Coviddal együtt” – mondta Verstappen a sajtótájékoztatón.

Szaúd-arábiai Nagydíj: A pálya el fog készülni időben!

A héten mutattak be egy pályabejáró videót a Formula-1-es versenynaptár legújabb aszfaltcsíkjáról, a 6,174 kilométeres dzsiddai utcai helyszínről – amely az építkezés állása alapján nem úgy tűnik, mintha egy hónapon belül, december 3-5-én F1-es versenyt tudna rendezni. A Szaúd-Arábiai Nagydíj illetékesei azonban állítják, minden a terv szerint folyik, a pálya kész lesz december elejére.

„Tekintetbe véve, hogy dzsiddai tengerparti pálya rekordidő alatt épül fel, a határidők mindig is szorosan voltak megszabva” – mondta Martin Whitaker, a nagydíj ügyvezető igazgatója a Sun lapnak. „Az építkezés tartja az ütemtervet és be fog fejeződni időben, az F1 következő havi érkezése előtt.”

Melyik versenyző és csapat javított vagy épp rontott a legtöbbet 2020-hoz képest?

Tizenhét futam ment le a 2021-es Formula-1-es szezonból, a száguldó cirkusz Instagram-oldala pedig összevette a pilóták és az alakulatok tavalyi és idei ponttermését – igaz, míg egy éve épp ennyi versenyből állt a teljes idény, ezúttal még hátravan öt forduló. Mindenesetre az élbolyban egyértelműen Max Verstappen és a Red Bull lépett előre a legnagyobbat 2020-hoz képest, de a csapatok közül említést érdemel még a Ferrari is.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Háromszoros a túljelentkezés a Miami Nagydíj lelátóira

Úgy tűnik, valóban berobbant a Formula-1 iránti érdeklődés az Egyesült Államokban. Az első teltházas austini USA Nagydíj után a jövőre debütáló második amerikai verseny is hatalmas tömegeket mozgat meg. A RaceFans.net alapján a Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei egy befektetői konferencián elmondta: 275 000 ember regisztrált előzetesen belépőjegyre – miközben a pálya tervezett kapacitása 80 000 fő, azaz a túljelentkezés több mint háromszoros. 1800-an 5000 dollár előleget tettek le, hogy luxuskörülmények között nézhessék a versenyt, a Paddock Club férőhelyei az első nap elfogytak.

Maffei azt is elmondta, az Austinba kilátogató 400 000 néző (ez a három nap nézőszámát összesítve takarja) közel 70 %-a első nagydíján vett részt, miközben ez az arány általában 30 % közelében van – a Formula-1 új rajongói bázist talált tulajdonosai hazájában.

Fotó: Alfa Romeo

Quartararo elárulta, használni fogja-e az 1-es rajtszámot jövőre

A MotoGP-ben is a regnáló világbajnokoknak járó kiváltság, hogy az #1-es rajtszámot ragaszthatják fel a motorjukra. Az utóbbi időben azonban senki sem döntött a használata mellett: legutóbb 2012-ben, Casey Stoner Repsol Hondáján láthattuk az #1-est. Azóta sem Marc Marquez, sem Jorge Lorenzo, sem idén Joan Mir nem cserélte le a saját jól bejáratott számát (pedig Lorenzo az első királykategóriás címe után még így tett), de előttük Valentino Rossi sem hagyta el soha az ikonikus #46-osát az #1-es kedvéért.

Adódott a kérdés, hogy vajon a vb-címét szűk két hete bebiztosító Fabio Quartararo miként fog dönteni. Nos, a Yamaha franciája sem töri meg az egy évtizede tartó mintázatot: „Nem fogjuk látni ezt a számot, mert a #20-assal kezdtem, és nem is érzem magam első számúnak. A pályafutásom végéig a #20-ast fogom használni, mert ez a szám volt az, amely miatt négyévesen elkezdtem a motorversenyzést. Nagyon különleges szám ez számomra” – felelte az erre vonatkozó kérdésre az Algarve-i Nagydíj csütörtöki sajtónapján Quartararo, akit a Crash.net szaklap idézett.

quartararo-vb-yamaha

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Este lesznek az F1-es programok, itt a pénteki menetrend

Délelőtt MotoGP, délután WEC, este pedig F1, így áll össze a pénteki program - íme:

Péntek

10:55-11:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

15:10-15:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

15:20-15:50 WEC, időmérő

18:30-19:30 Formula-1, első szabadedzés

22:00-23:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

00119023_842

fotó: dppi

Felhős, de száraz idő várható Mexikóban

2019 után végre ismételten visszatér a Formula-1 az Autodromo Hermanos Rodriguez pályára, az eső miatt pedig egyelőre úgy tűnik, nem kell aggódnia a résztvevőknek. Az előrejelzések szerint egész hétvégére 20 fok körüli időt jósolnak, a pénteki lehet a legmelegebb, a vasárnapi pedig a leghűvösebb nap. A szabadedzések napján akár 24 fokig is melegedhet a hőmérséklet, ami a további napokon fokozatosan csökken majd. A nagydíj idejére ugyan erősen felhős időt jósolnak, ám csapadékra állítólag nem kell számítani, így az USA Nagydíj után valószínűleg ismételten egy száraz futamra készülhetünk.

Kiállítási tárgy lesz Verstappen silverstone-i sisakja

Hogy mik történtek az idei Brit Nagydíjon, azt minden bizonnyal egyetlen F1-rajongónak sem kell elmesélni. Nem valami olyasmi, amire akár Lewis Hamilton, akár Max Verstappen büszke lehet. Valószínűleg nem is ez vezérelte a hollandot, pontosabban a menedzsmentjét, amikor eldöntötték, mi legyen az azon a hétvégén, és természetesen az ütközéskor is viselt sisak sorsa.

Verstappen Shop néven Hollandiában két áruház is üzemel, ahol a Red Bull-pilóta rajongói termékeit lehet megvásárolni, és mind a Swalmenben, mind a Batavia Stadban található üzlet egyfajta kiállítótérként is működik. Verstappen karrierjének fontosabb tárgyait őrzik ezekben, például azt az RB12-est, amivel első futamgyőzelmét aratta 2016-ban. E mellé kerül majd a bukósisak, ami védte őt abban a bizonyos silverstone-i balesetben. A fejvédőt a bolt nyitvatartási idejében bárki megnézheti.