McLaren-győzelemmel indult az IndyCar hibridérája
https://formula.hu/parc-ferme/38151
Történelmi versenyt rendeztek vasárnap Mid-Ohióban az IndyCarban, hiszen a szezon közepén debütáltak a már több éve várt hibrid hajtásláncok, ezzel pedig egy új korszak vette kezdetét az amerikai formulaautós szériában. Az első verseny egyetlen hibriddel kapcsolatos kiesést eredményezett, viszont az épp a bajnoki címért is harcoló Scott Dixonnál jelentkezett már a startnál.

Az élről Alex Palou indulhatott, a második kerékcserék során azonban megelőzte őt a szintén rendkívül gyors Pato O’Ward, akit aztán hiába kergetett a fináléban fél másodperces távolságból a címvédő spanyol, megőrizte a vezetést, így a Scott McLaughlin St. Petersburg-i kizárása révén megörökölt siker után idei második győzelmét aratta az Arrow McLaren mexikói pilótája. A dobogót egyébként – az éllovas duótól jócskán lemaradva – épp McLaughlin tette teljessé Colton Herta és Marcus Ericsson előtt. Az összetettben Palou növelte az előnyét a most csak 11. helyen befutó Will Powerrel szemben, míg O’Ward Dixont átlépve feljött a harmadik pozícióba. Az alábbiakban mutatjuk a verseny rövid videós összefoglalóját:
A futam végeredménye:
| 1. | Pato O’Ward | McLaren | Chevrolet | |
| 2. | Alex Palou | Ganassi | Honda | 0.4993 |
| 3. | Scott McLaughlin | Penske | Chevrolet | 16.1558 |
| 4. | Colton Herta | Andretti/Curb-Agajanian | Honda | 24.8725 |
| 5. | Marcus Ericsson | Andretti | Honda | 31.6809 |
| 6. | Alexander Rossi | McLaren | Chevrolet | 32.2443 |
| 7. | Christian Lundgaard | RLL | Honda | 32.5714 |
| 8. | Kyle Kirkwood | Andretti | Honda | 35.2218 |
| 9. | Christian Rasmussen | Carpenter | Chevrolet | 40.3182 |
| 10. | Santino Ferrucci | Foyt | Chevrolet | 46.9084 |
| 11. | Will Power | Penske | Chevrolet | 48.6546 |
| 12. | David Malukas | Meyer Shank | Honda | 49.3906 |
| 13. | Toby Sowery | Coyne/WR | Honda | 49.8866 |
| 14. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank | Honda | 51.8162 |
| 15. | Linus Lundqvist | Ganassi | Honda | 53.4794 |
| 16. | Sting Ray Robb | Foyt | Chevrolet | 54.7413 |
| 17. | Marcus Armstrong | Ganassi | Honda | 55.8399 |
| 18. | Graham Rahal | RLL | Honda | 58.8681 |
| 19. | Rinus VeeKay | Carpenter | Chevrolet | 1'00.4550 |
| 20. | Nolan Siegel | McLaren | Chevrolet | 1'05.8591 |
| 21. | Kyffin Simpson | Ganassi | Honda | 1'07.0413 |
| 22. | Agustin Canapino | Juncos Hollinger | Chevrolet | 1 kör /3.2775 |
| 23. | Romain Grosjean | Juncos Hollinger | Chevrolet | 1 kör /10.4894 |
| 24. | Pietro Fittipaldi | RLL | Honda | 1 kör /13.0034 |
| 25. | Josef Newgarden | Penske | Chevrolet | 1 kör /18.4108 |
| 26. | Jack Harvey | Coyne | Honda | 1 kör /42.4892 |
| 27. | Scott Dixon | Ganassi | Honda | Kiesett |
A Haas vezetője vérnyomásmérőt fog viselni, ha nem nyugszik le a csapat két pilótája
https://formula.hu/parc-ferme/22845
Rajongói kérdésekre válaszolt Günther Steiner, Netflix-sorozatából is ismert F1-es csapatfőnök, aki elárulta, megnézte-e az említett műsort, szerinte van-e értelme a tankolás visszahozásának, és dán nemzetiszínűre festi-e a haját, ha Kevin Magnussen dobogóra áll idén. Ezek, és még jó pár kérdés az alábbi videóban.
You asked, Guenther answered!
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) August 8, 2019
Here's part one of our summer series of Ask Guentherpic.twitter.com/jfIpu4fKqv
Az idei F1-es szezon eddigi legnagyobb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/22844
Íme egy válogatás a nyári szünet előtti manőverekből - nektek melyik a kedvencetek?
A Mercedes a többiektől eltérő úton Spában
https://formula.hu/parc-ferme/22843
A Pirelli közzétette, hogy melyik pilóta melyik elérhető gumikeverékből hány szettet rendelt a Belga Nagydíjra - ami azonnal feltűnik, az az, hogy a leglágyabb, C3-as keverékből a legtöbb csapat tíz szettet kért, míg a Mercedes csupán nyolcat.

Jenson Button újszülött fiával relaxál
https://formula.hu/parc-ferme/22842
Jenson Buttonnak július 23-án született meg első gyermeke, Hendrix Jonathan Button, és úgy fest, a szülők, legalábbis az apuka azóta is a gyermek világrajöttének fáradalmait pihenik ki.

Kislányaival ünnepelte születésnapját Michelisz Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/22840
Hazánk népszerű túraautó-versenyzője csütörtökön lett 35 éves, amit családapaként nem is tölthetett volna másképp, mint lányai társaságában. Norbi Facebookon köszönte meg azt a számtalan jókívánságot, amit rajongóitól kapott.
Eldőlt a Mexikói Nagydíj sorsa
https://formula.hu/parc-ferme/22841
Már szerdán beszámoltunk róla, hogy csupán néhány formalitás választja el a Mexikói Nagydíj szervezőit attól, hogy meghosszabbítsák kontraktusukat az F1-gyel. Nos, a mai napon hivatalossá is vált ez a bejelentés, így az F1-es futamnak 2015 óta otthont adó közép-amerikai pálya azok után, hogy hasonlóan bizonytalan jövő elé nézett, mint korábban Silverstone, Monza vagy éppen Barcelona, ezzel az egyezséggel 2022-ig bebiztosította magát a sorozatban.

Elképesztő gépet indított be a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/22839
Az autósport születésének idén 125. évét ünneplő Mercedes a múltkori Formula-1-es Német Nagydíjon egy elég nagy showt csinált retro ruhákkal, jubileumi autófestéssel és persze rége versenyautók bemutatásával. A csapatfőnök a legendás Mercedes W196R-t hajtotta végig a pályán, azt a gépet, amellyel a márka az 1954-1955-ös években versenyzett. Ezt az autót vezette többek között Juan Manuel Fangio és Stirling Moss is, és ebben szól hátborzongatóan jól az a 2,5 literes soros nyolchengeres is, amit az alábbi videóban van szerencsénk meghallgatni.
Crank up the volume!We‘re celebrating 125 Years of Motorsport and we‘re not doing it very quiet. The 2.5 litre #inlineeight of the #mercedesbenz #w196r reached 290 PS - in 1955! Looks like the boss of @mercedesamgf1, Toto Wolff, had some fun behind the wheel #MBclassic pic.twitter.com/qBjPbX07bB
— Mercedes-Benz Museum (@MB_Museum) August 8, 2019
Több nemzetközi versenyszéria is érkezik a Hungaroringre pár hét múlva
https://formula.hu/parc-ferme/22838
A korábbi Blancpain Sprint Series új néven, Blancpain GT World Challenge Europe-ként tér vissza hazánkba 2019. szeptember 7-8-án. Az esemény igazi csemegének ígérkezik a GT autók szerelmesei számára, hiszen a legújabb fejlesztésű GT3-as autók, gyári pilóták és garantáltan kiélezett küzdelem várja a helyszínre kilátogatókat. Aston Martin, Audi, Bentley, BMW, Ferrari, Lamborghini, Lexus, Mercedes és Porsche is lesz a mezőnyben, amely autócsodákat paddock jeggyel akár közelről is szemügyre lehet venni.
A jövő ifjú reménységei két nagy múltú formaautós bajnokság keretein belül érkeznek versenypályánkra: a 29. szezonját taposó Formula Renault Eurocup szériában olyan nagy bajnokok kezdték pályafutásukat, mint Lewis Hamilton vagy Kimi Raikkönen. 2019-ben új fejlesztésű autókkal, 22 versenyző vív egymással látványos csatát a bajnoki címért és egy jövőbeni Forma-1-es ülésért. Az FIA Formula 4-es szabályrendszer szerint működő francia FFSA F4 bajnokság elődje is számos ismert versenyzőt nevelt ki, például a néhány hete kétszeres Formula-E-bajnok Jean-Éric Vergne-t is.
A különleges, 100%-ban karbon anyagból készült – félig nyitott – autókból álló KTM X-Bow Battle mezőny szezonzáró versenyének is a Hungaroring ad otthont.
A hétvége ingyenesen látogatható a nagyközönség számára, és csak a paddockba belépéshez szükséges napijegyet vásárolni (4000Ft/fő/nap), amire a www.gpticketshop.hu oldalon vagy a helyszínen van lehetőség.

fotó: dppi
Láttatok már Hamilton-festésű buszt?
https://formula.hu/parc-ferme/22837
Ha igen, kenyait valószínűleg még akkor sem: egy fotó az afrikai országból.
What can we say! This is just @Team_LH = Worldwide https://t.co/ivd7Eh33tG
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) August 8, 2019
Ki az F1-es szezon eddigi legjobb pilótája?
https://formula.hu/parc-ferme/22836
Az idei Formula-1-es szezonban minden versenyhétvége után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontozzák az összes pilótát az F1.com szakértői - az autó teljesítményétől függetlenül igyekeznek csak a versenyzők értékére koncentrálni. Az egy hétvégén megszerezhető maximális pontszám így 50, az egyes hétvégéken gyűjtött egységek átlagából pedig kijön egy erősorrend az egész szezonra vonatkozóan.
Nos, a nyári szünetben úgy állunk, hogy:
1. Max Verstappen 46 átlagpont
2. Lewis Hamilton 43,5
3. Carlos Sainz 42,2
4. Lando Norris 39,5
5. Charles Leclerc 39,1
6-7. Valtteri Bottas és Alexander Albon 38,8
8. Kimi Raikkönen 38,6
9. George Russell 38,3
10. Danyiil Kvjat 38,2
Vagyis a szezon legjobbja egyelőre Verstappen és az első három helyezett egyrészt már hetek óta tartja a pozícióját, másrészt nőttek is a különbségek - a mögöttük lévőkhöz és egymáshoz képest is. Sebastian Vettel jelenleg a 11. egyébként, négy tized ponttal van elmaradva Kvjat mögött.

fotó: dppi
Mire képes Verstappen, ha kapufázni kell?
https://formula.hu/parc-ferme/22835
A holland F1-es pilóta a New York Red Bulls futballcsapatánál járt egy kapufázós megmérettetésen.
Az F1-es szünet jó alkalom arra, hogy nyissunk egyéb sorozatok felé - mondjuk az oldalkocsis versenyzés irányába?
https://formula.hu/parc-ferme/22834
Ez azért többről szól a versenyzők számára, mint a helyes ív megválasztása...
Mozgalmas első köre volt George Russellnek
https://formula.hu/parc-ferme/22832
Olyan akciódús rajtja idén talán még egyszer sem volt a Williams F1-es párosának, mint amit George Russell a Magyar Nagydíjon a tizenötödik helyről átélt. A középmezőny pilótáinak ez egy átlagos első körnek számít, de a brit fiatal most először került a homokozó közelébe. Nem is titkolta, mennyire élvezte.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megajándékozta a McLaren a kartondobozos kis Norris-rajongót
https://formula.hu/parc-ferme/22829
Futótűzként terjedt a közönségi médiában a videó, amelyen egy kisfiú egy „Lando Norris” feliratú kartondobozban ül, és nagy beleéléssel versenyez.
A McLaren felkereste Logant, és családjával együtt meghívták a csapat központjába, Wokingba, ahol testközelből szemügyre vehette az igazi F1-es autókat. Egy meglepetést is tartogattak neki: egy kartonból készült, de a korábbinál jóval komolyabb McLarent Norris 4-es rajtszámával.
A Magyar Nagydíj legjobb pillanatai a fedélzetről
https://formula.hu/parc-ferme/22830
Közel 9 perc onboard felvételt gyűjtöttek egybe a hétvégi versenyről – a videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.
Szerződést hosszabbít a Mexikói Nagydíj helyszíne
https://formula.hu/parc-ferme/22833
Az Autodromo Hermanos Rodriguez, vagyis a Formula-1-es Mexikói Nagydíj helyszínének promótere a közösségi médiában jelentette be, hogy csütörtökön három éves szerződéshosszabbítást készül aláírni a sorozat szervezőivel.
Az F1-es futamnak 2015 óta otthont adó közép-amerikai pálya hasonlóan bizonytalan jövő elé nézett, mint korábban Silverstone, Monza vagy éppen Barcelona, ám ezzel az egyezséggel 2022-ig bebiztosította magát a sorozatban, a véglegesítéshez mindössze csak formalitásokra van szükség.

A Racing Point várhatóan nem cseréli le pilótáit
https://formula.hu/parc-ferme/22831
Előreláthatólag a 2020-as Formula-1-es szezonban is Sergio Perez és Lance Stroll alkotja majd a Racing Point pilótapárosát, ezt nyilatkozta Otmar Szafnauer csapatfőnök a Reuters lapjának. Az idei nem a legkönnyebb szezonja az istállónak, mindössze a nyolcadik helyet foglalja el a konstruktőri tabellán, de a vezetés abban bízik, hogy a formajavulásukban a két aktuális pilóta jövőre is közreműködik.

"Lance fiatal még, sok benne a potenciál. Teljesen új csapatba került, ahol időbe telik, amíg mindenkit megismer és megveti a lábát, de ebben jól halad. Sokat tanítjuk őt, amiben Sergio is segít nekünk. Ő már régóta velünk van, és szerintem jó párost alkotnak ketten" - nyilatkozta Szafnauer.
Egy képen az F1 mind a 100 pole-pozíciósa
https://formula.hu/parc-ferme/22823
Az alábbi grafikán Max Verstappennel bezárólag minden versenyző neve szerepel, aki valaha Formula-1-es rajtelsőséget szerzett.

Chandhok kirúgná Bottast és Vettelt, visszahozná Alonsót
https://formula.hu/parc-ferme/22824
A korábbi F1-es pilóta, a jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Karun Chandhok írt egy rövid "álomfelállást" a 2020-as Formula-1-es szezonra - mondhatnánk, hogy vegyük komolyan a szavait, hiszen a Ferrari egyszer még valós érvként is megpróbálta felhasználni Kanada után...
De félre a tréfával, Chandhok ötlete szerint a következő felállás pezsdítené fel igazán az élen állók csatáját az F1-ben:
Mercedes: Lewis Hamilton, Esteban Ocon
Ferrari: Charles Leclerc és Fernando Alonso
Red Bull: Max Verstappen és Sebastian Vettel
Mit szólnátok hozzá?

fotó: dppi
Ez fájhatott: ritkán látható ütközés a pódiumon
https://formula.hu/parc-ferme/22825
Nyck De Vries kapott egy "pofont" egy pezsgősüvegtől a Formula-2 hungaroringi hétvégéjén. Fiatalság, bolondság...
You don't often see a collision on the podium!
— Formula 2 (@FIA_F2) August 3, 2019
Hope you're not in too much Cham-pain, @nyckdevries #HungarianGP #F2 pic.twitter.com/3Octk5gnwU