DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. november 27. szerda

Fiatal tehetségét ülteti be az első szabadedzésre Perez helyett a Red Bull

Több újonc is lehetőséget kap a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a Williams Franco Colapintót, a Haas a frissen bejelentett Oliver Bearmant, az Alpine Jack Doohant ülteti be, és most a Red Bull is jelezte, hogy változtat: az első gyakorláson Isack Hadjar fogja vezetni a borzasztó formában lévő Sergio Perez autóját Silverstone-ban.

Hadjar idén még nem vezethetett F1-es autót, tavaly év végén viszont beülhetett a szezont követő teszten. Idén jól szerepel az F2-ben, több győzelme is van, és jelen pillanatban a második helyen áll a bajnokságban.

f1-redbull-hadjar

fotó: Red Bull Content Pool

Megvan, hogy ki nyerte az F1-es LEGO McLarent

Múlt héten kihirdetett nyereményjátékunk győztese: Nagy Regina, YouTube-felhasználónevén @reginanagy4525! Regina, gratulálunk a nyereményedhez, arra kérünk, hogy írj nekünk a levelezes@formula.hu email-címen, hogy felvegyük a kapcsolatot és megbeszéljük, hogyan jut el hozzád nyereményünk, a 245 darabból álló, pilótafigurával kiegészített 2023-as F1-es LEGO McLaren!

f1-mclaren1_1

Kisebb baleset érte Norrist bulizás közben – fotók

Kihasználva a Kínai és Miami Nagydíjak közötti F1-mentes hétvégét, Lando Norris Amszterdamban bulizott a hétvégén: a beszámolók szerint egy hajón lazított a világhírű holland DJ, Martin Garrix társaságában. A jelek szerint azonban egy kisebb baleset is becsúszott a McLaren pilótája számára: a hétvégén a közösségi médiában terjedő fotókon bekötött fejjel volt látható a brit, vérfoltokkal az orránál.

 

Később aztán egy újabb képen már jól látszott, hogy nincs szó komoly sérülésről, csupán az orrát vághatta meg Norris, a híresztelések szerint egy törött üvegdarabbal – azaz természetesen attól nem kell tartani, hogy emiatt a legutóbb Sanghajban második helyet szerző versenyző kénytelen lenne kihagyni a Miami Nagydíjat:

Verstappen is a Ferrariról álmodik?

Christijan Albers, a korábbi holland F1-es versenyző meg van győződve róla, hogy egy napon Max Verstappen is a Ferrari versenyzője szeretne lenni.

„Minden versenyző a Ferrariról álmodik. Ugyanez van Verstappen esetében is, hiába mondja, hogy boldog a Red Bullnál, a Ferrari az egészen különleges, történelmi csapat” – mondta Albers.

Albers arról is beszélt, hogy szerinte a Ferraritól 2024 végén távozó Sainz számára nem a Red Bull lesz a következő állomás: „Nagyon kevés esélyt látok erre. Együtt kezdtek versenyezni a Toro Rossonál Verstappennel, ami nem ment túl gördülékenyen.”

Próbabábu hullott a pályára, kettős Penske-győzelem az IndyCarban – videó

Egy héttel Long Beach után a Barber Motorsports Parkban randevúzott az IndyCar mezőnye, ahol a vasárnapi futam 52. körében igen szürreális dolog történt: az aszfaltcsík felett elhaladó hídról ugyanis leesett a pálya mellé a Georgina névre hallgató, a pálya tulajdonosa által oda elhelyezett próbababa. Az egyik autó még az egyik kezét is elvitte a próbababának – videón az elképesztő jelenet:

 

Magán a versenyen amúgy a Penske aratott kettős győzelmet, néhány nappal az IndyCar elmúlt évekbeli legnagyobb botrányának kirobbanása után, mely során kiderült, hogy a csapat pilótái nem megengedett módon használták a Push-to-Pass rendszert a St. Petersburg-i évadnyitón. Scott McLaughlin a pole-ból indulva nyert Will Power előtt, míg a dobogóra az újonc ganassis, Linus Lundqvist állhatott fel, karrierje során először. A bajnokságot két forduló után vezető Scott Dixon csak 15. lett, így visszacsúszott a tabella negyedik helyére: azt most Colton Herta vezeti Power és az ötödikként befutó címvédő, Alex Palou előtt. Mutatjuk a verseny videós összefoglalóját:

A futam végeredménye:

1. Scott McLaughlin Penske  
2. Will Power Penske 1.3194
3. Linus Lundqvist Chip Ganassi 2.4421
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 4.5109
5. Alex Palou Chip Ganassi 5.3692
6. Christian Lundgaard RLL Racing 6.0509
7. Santino Ferrucci A. J. Foyt Racing 6.6055
8. Colton Herta Andretti 7.5124
9. Marcus Armstrong Chip Ganassi 8.0375
10. Kyle Kirkwood Andretti 8.5573
11. Graham Rahal RLL Racing 9.0288
12. Romain Grosjean Juncos Hollinger Racing 9.4495
13. Jack Harvey Dale Coyne Racing 10.1269
14. Kyffin Simpson Chip Ganassi 10.4415
15. Scott Dixon Chip Ganassi 11.3628
16. Josef Newgarden Penske 12.2355
17. Rinus VeeKay Ed Carpenter Racing 13.5092
18. Marcus Ericsson Andretti 13.8437
19. Tom Blomqvist Meyer Shank Racing 14.5751
20. Agustín Canapino Juncos Hollinger Racing 14.6807
21. Luca Ghiotto Dale Coyne Racing 15.6809
22. Théo Pourchaire Arrow McLaren 1 kör
23. Patricio O'Ward Arrow McLaren 16.4461
24. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing  
25. Alexander Rossi Arrow McLaren  
26. Sting Ray Robb A. J. Foyt Racing  
27. Pietro Fittipaldi RLL Racing  

Rosberg: Sainz bármelyik csapat számára jó választás lenne

Nico Rosberg, 2016 F1-es világbajnoka úgy véli, Carlos Sainz leigazolásával bármelyik csapat jól járna a rajtrácson.

„Ha megnézzük a versenyzői piacot, Carlos mindenhova beillik. A Mercedes és a Red Bull számára is ő lenne a legjobb választás. Úgy tűnik azonban, hogy a Red Bull nem ajánlott neki elég pénzt” – mondta Rosberg.

Ami a Mercedest illeti, Rosberg a következőket mondta: „A Mercedesnél nem tudnak egy évnél hosszabb szerződést kínálni neki, mert Kimi Antonelliben bíznak, aki egy kivételes tehetség.”

Marad az Audi? „Az Audival nagyszerű párost alkotnának, ám Sainz most akar versenyeket nyerni, az Audinál pedig mindent elölről kellene kezdeni. Ez egy nehéz döntés” – tette hozzá a német.

Newey távozásával további embereket veszíthet a Red Bull

Habár a múltban már több alkalommal is felmerült Adrian Newey Red Bulltól való esetleges távozásának lehetősége, ezúttal úgy tűnik, hogy a 65 éves mérnökzseni valóban búcsúzik, és a 2024-es szezon végén elhagyja az osztrák istállót.

A Racingnews365-nek Ernest Knoors, a Ferrari korábbi mérnöke beszélt arról, hogy Newey távozása további szakemberek elveszítését jelentheti a Red Bull számára.

„Egy ilyen esemény hatására a mérnökök és a szerelők is nyitottabbak lesznek más csapatok érdeklődésére. Ez mindig megtörténik egy olyan csapattal, amely hosszú ideig a legmagasabb szinten teljesít” – mondta Knoors.

„Eljön az a pont, amikor az emberek elkezdenek körülnézni, különösképpen azok, akik nem a legmagasabb pozíciókban vannak. Felteszik maguknak a kérdést, hogy van-e nyitott lehetőség más csapatoknál, ami megfelelő lehet számukra.”

„Ez nagy rizikó a Red Bullnak, a csapat stabilitásáról van szó. Mi történhet ezután, kik lesznek még ott a távozók között?” – tette fel a kérdést Knoors.

A tegnapi napon részletesen is beszámoltunk a Newey-ügy hátteréről, melyet ide kattintva tudtok elolvasni.

 

MotoGP délután, IndyCar este: ez a mai motorsport-program

A MotoGP jerezi hétvégéjének versenynapja, valamint az IndyCar, a NASCAR Cup Series, és a DTM futamai jelentik a mai motorsport-programot: mutatjuk a menetrendet a tv-közvetítésekkel együtt.

Vasárnap (április 28.) 

09:40-09:50 MotoGP, Warm up 

11:00 Moto 3, Futam (tv: Aréna4, élő)

12:15 Moto2, Futam (tv: Aréna4, élő)

13:30 DTM, 2. futam (tv: Match4, élő)

14:00 MotoGP, Futam (tv: Aréna4, élő)

16:15-16:45 IndyCar, Warm up 

19:30 IndyCar, Futam (tv: NET4+, online előfizetés után, élő)

20:00 NASCAR Cup Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

motogp_1

Sainznak három évre szóló szerződést ajánlott az Audi?

Újabb mondatot ejtett el Carlos Sainz audis ajánlatáról dr. Helmut Marko: a Red Bull tanácsadója szerint ők nem tudnak versenyezni azzal, amit az F1-be megérkező németek ajánlottak a Ferraritól az év végén távozó versenyzőnek.

Mint ismert, az Audi a héten bejelentette, hogy Nico Hülkenberg lesz az egyik versenyzője már 2025-től, a Stake F1 Teamnél kezdve, és minden forrás arról számol be, hogy Sainzot szeretnék csapattársnak – de a spanyol még nem döntött, igaz, a közeljövőben ezt meg kell tennie.

Erről és a Red Bull döntéséről (hogy marad-e a Verstappen–Perez páros) beszélt Marko:

„Sainz nagyszerű formát mutat jelenleg. Úgy tudom, hogy nagyon jó ajánlatot kapott az Auditól, ami három évre szól, de viszonylag hamar kell döntést hoznia. Mi viszont nem fogunk hamar dönteni, nem hagyjuk, hogy ilyen dolgok nyomást helyezzenek ránk” – mondta az OE24-nek.

Sainzról pedig még egy mondatot elejtett:

„Nos, annak idején nagyon fiatal volt még, amikor nálunk versenyzett. Közben viszont nagyon nagyot fejlődött, és hihetetlen formát mutat.”

240011-scuderia-ferrari-chinese-gp-thursday_6f2e9515-7fc2-4cc2-aca5-8da494f74ec8_resize

 

Itt az első büntetett: Quartararo elbukta a sprintdobogót, Pedrosa a harmadik

Utólag módosult a MotoGP jerezi sprintfutamának végeredménye: a bukásokkal tarkított szombati viadalon a 23. helyről indulva harmadikként befutó Fabio Quartararót nyolc másodperces büntetéssel sújtották, mivel a megengedettnél alacsonyabb volt az első kerekében a guminyomás. A tavalyi év második felétől szankcionálják ezt a MotoGP-ben, s bár az eredeti tervek arról szóltak, hogy idén már automatikus kizárás jár majd a kihágásokért, ezt a szezon előtt megváltoztatták: a sprinteken 8, a nagydíjfutamokon 16 másodperces időbüntetés jár annak, akiknél a sprinttáv 30 vagy a versenytáv 60 százalékában túl alacsony a guminyomás.

Quartararo így a harmadikról az ötödik pozícióba csúszik hátra a Spanyol Nagydíj sprintfutamának végeredményében, a dobogós pozíciót pedig a KTM-mel szabadkártyásként induló Dani Pedrosa örökli meg (valamint előrelép egyet még Franco Morbidelli is a negyedik helyre): a hivatalosan már visszavonult spanyol így 2017 után először végzett a top 3-ban – még ha ez persze statisztikailag nem is számít pódiumnak.

Nem Quartararo volt amúgy az egyetlen szankcionált: mint később kiderült, a hatodikként befutó Raul Fernandeznél is túl alacsony volt a guminyomás, így a Trackhouse Aprilia spanyolja bukta a pontjait és csak a 13. helyen értékelték. Jack Millert, Fabio di Giannantoniót és Alex Rinst ugyancsak büntették, ők azonban maradtak az eredeti pozícióikban a top 10-en kívül.

motogp-quartararo-yamaha-jerez-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Stroll eladna egy tulajdonrészt az Aston F1-es csapatából

Sajtóértesülés szerint Lawrence Stroll nyitott arra, hogy eladjon egy kisebbségi tulajdonrészt az Aston Martin F1-es csapatából. A kanadai milliárdos 2018-ban vette át a silverstone-i alakulat működtetését, 2021-ben csinált belőle Aston Martint, és azóta is folyamatosan építi, 2026-tól a Honda gyári istállója lesz a formáció, és mára már abszolút topcsapatként kell kezelni a lehetőségek és az infrastruktúra terén is, nem beszélve az eredményekről. 

Stroll tavaly már eladott egy kisebb tulajdonrészt, most pedig a Bloomberg szakportál szerint egy 25%-os szelettől válna meg: állítólag folyamatos az érdeklődés több cég részéről is, a csapat értéke pedig jelentősen nőtt az elmúlt évek fejlődése után.

f1-astonmartin

Vasseur nem ellenzi az új F1-es pontrendszert, de...

Egyelőre nem szavaztak az F1-es pontrendszer tervezett módosításáról az F1 Bizottság ülésén, további értékelésre „küldték vissza” a javaslatot, és a következő, júliusi találkozón dönthetnek arról, hogy meglépjék-e ezt a változtatást – mint ismert, az első tíz helyett az első tizenkét pilóta kaphatna pontot az új szabály értelmében.

A középcsapatok értelemszerűen támogatják a javaslatot, és a topistállók sem ellenzik, hiszen nekik mindegy – Fred Vasseur azonban elejtett egy megjegyzést ezzel kapcsolatban:

„Nem ellenzem a szabályváltoztatást, és az Alfa Romeótól érkezve pontosan értem azt a frusztrációt, hogy néha egy óriási hétvégének sincs eredménye – ha nincs kiesés, akkor úgyis csak a tizenegyedik hely elérhető. Nincs jutalom, ugyanazt kapod, ha tizenegyedik vagy ha huszadik vagy, ezt értem. Viszont most meglépjük ezt a változtatást, aztán jövőre mondjuk hat csapat lesz elöl és nem öt, akkor pedig azt mondjuk, hogy most nem a 11., hanem a 13. helyért megy ugyanaz. Figyelnünk és vigyáznunk kell ezzel. De még egyszer mondom: nem ellenzem a módosítást” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.

f1-ferrari-vasseur

Újabb hatvan embert vesz fel az Andretti

Bár továbbra sincs semmilyen fejlemény azzal kapcsolatban, hogy beengednék őket az F1-be, az Andretti tovább bővíti készülő királykategóriás csapatának személyzetét. A nemrég átadott silverstone-i bázisra ugyanis – mely egyébként az Aston Martin új központjának tőszomszédságában található – nem kevesebb, mint 60 új munkatársat keresnek.

A meghirdetett állások között szerepel egy-két vezető pozíció is, az aerorészleg és a mechanikai tervezés első emberét is keresik, továbbá aerodinamikai mérnököket és CFD-szakembereket is várnak Silverstone-ba. Az Andretti továbbá megfelelő tapasztalattal rendelkező munkatársakat keres a modelltervezés, az elektronika, a vezérlőrendszerek, az IT, a járműteljesítmény és a gyártás területén is.

andretti-gyar

Rosberg szerint Hamilton és Leclerc hasonló szinten lesz

Amikor a 2016-ban világbajnoki címet szerző Nico Rosberget, aki csapaton belül egyedüliként nyert meg bajnoki hadjáratot Lewis Hamilton ellen, arról kérdezték a Sky Sports részéről, hogy meglepődött-e egykori csapattársa Ferrarihoz szerződésén, a német klasszis így felelt: „Természetesen hatalmas meglepetésként ért. Senki sem számított rá, ahogy én sem. De ha a nagy egészet nézzük, akkor miért ne?” – mondta Rosberg, aki felidézte Hamilton eddigi egyetlen csapatváltását, mely az F1 története legsikeresebb pilótájává tette őt:

leclerc-2024

„Jelen pillanatban teljesítmény szempontjából is úgy tűnik, hogy ez a helyes döntés számára. Talán egy olyan elképesztő lépést tesz, mint annak idején, 12 évvel ezelőtt, amikor a McLarentől a Mercedeshez igazolt. A McLaren akkoriban futamokat nyert, a Mercedes sehol sem volt, és abban a pillanatban, amikor átköltözött, a McLaren visszalépett, a Mercedes pedig elkezdett futamokat nyerni. Talán sikerül újra ugyanilyen jól időzítenie” – mondta, majd kitért arra is, hogyan alakulhat a csapaton belüli harc Hamilton és új csapattársa, Charles Leclerc között:

„Mindannyian várjuk, milyen lesz a dinamika. Charles nem olyannak tűnik, aki túlságosan belemenne egy konfliktusba a csapattársával, szóval ez megkönnyíti majd a dolgukat. Ebből a szempontból talán nem lesz extrém pikáns a történet. Mindazonáltal Charles valószínűleg a második legjobb kvalifikáló Max Verstappen után, így ez egy kemény csata lesz mindkettőjük számára. Szerintem a szint elég hasonló lehet, jó lesz majd nézni.”

hamilton-kina

Halálos fenyegetések Alonso büntetése miatt

A többszörös F1-es futamgyőztes, s televíziós szakértőként is igen népszerű Johnny Herbert az Ausztrál Nagydíjon sportfelügyelői szerepet töltött be, s talán maga sem gondolta volna, milyen gyűlöletcunami veszi majd őt célba, amikor kollégáival együtt úgy döntött, hogy Fernando Alonsót 20 másodperces időbüntetés illeti az utolsó körben tanúsított veszélyes vezetésért. Ezt egy holland portálnak nyilatkozva fejtette ki a brit expilóta:

herbert

„A melbourne-i futamon steward voltam, és a következmények szörnyűek voltak. Halálos fenyegetések özönét kaptam. Szerencsére elég vastag a bőröm, de akkor is szégyenteljes, hogy így bűnbakot csináltak belőlem” – mondta Herbert, majd azt is kifejtette, hogy egyesek azt feltételezték, hogy egy régi csörtéjük miatt kimondottan utazott Alonsóra:

„Amikor még a McLarennél versenyzett, gyakran panaszkodott a csapatrádióban. Akkoriban azt mondtam a Sky Sportson, hogy ha nem tetszik neki, akkor hagyja ott a csapatot. Aztán utána odajött hozzám, hogy helyretegyen, s ezt Ausztráliában ellenem fordították” – mondta, majd így zárta szavait: „Az ilyesmi túl gyakran történik meg. A sportolókat és a bírókat halálos fenyegetésekkel bombázzák. A közösségimédia-platformoknak a helyzet magaslatán kellene állniuk, de nem így van.”

Bagnaia rekordidejével és bukásözönnel indult a MotoGP jerezi hétvégéje

A Spanyol Nagydíjjal indul az igazi európai szakasza a MotoGP-szezonnak. A péntek délelőtti tét nélküli tréningen Alex Marquez volt a leggyorsabb, fél másodperccel előzve testvérét-csapattársát, Marcot, de persze a lényeg a délutáni egyórás edzés volt, amelyen eldőlt, melyik tíz motoros jut be automatikusan a szombati kvalifikáció második felvonásába.

motogp-bagnaia-jerez-ducati-1

A legjobb időt Francesco Bagnaia motorozta, 1:36,025-ös köre ráadásul új pályacsúcsot is jelent Jerezben. A világbajnok mögött az austini győztes Maverick Vinales zárt másodikként, Marc Marquez pedig harmadikként. Marco Bezzecchi lett a negyedik, a vb-éllovas Jorge Martin az ötödik, megelőzve az ismét legjobb KTM-esként záró Pedro Acostát. Bejutott még a Q2-be Aleix Espargaro, Enea Bastianini, Fabio di Giannantonio és Alex Marquez, viszont kiszorult a top 10-ből többek között mindkét gyári KTM-es, Brad Binder és Jack Miller, valamint a velük szabadkártyázó Dani Pedrosa is. Igaz, ők hárman egyaránt a rengeteg eleső versenyző között voltak: rajtuk kívül Bezzecchi, Vinales, Raul Fernandez, Fabio Quartararo, Miguel Oliveira és Alex Marquez is begyűjtött egy esést. A Yamahák és a Hondák szokás szerint a sor végén, bár utóbbi gyártónál a tesztversenyző Stefan Bradl motorján több érdekes újítást, például egy radikálisan új ülésrészt is láthattunk a nap során:

motogp-bradl-honda

A pályán kívül is zajlanak amúgy az események a MotoGP-ben, mindenekelőtt elsősorban a Yamaha potenciális új szatellit csapata körül folyamatosak a találgatások: az elmúlt időszakban előbb a VR46-ot, nemrég a Pramacot, legutóbb pedig a Gresinit hozták szóba velük – minderről és további MotoGP-s és motorsportos hírekről és érdekességekről a Formula MotoGP Facebook-csoportban írtunk.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Francesco Bagnaia Ducati 1'36.025  
2. Maverick Viñales Aprilia 1'36.125 0.100
3. Marc Márquez Gresini Ducati 1'36.168 0.143
4. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'36.364 0.339
5. Jorge Martín Pramac Ducati 1'36.435 0.410
6. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'36.439 0.414
7. Aleix Espargaró Aprilia 1'36.446 0.421
8. Enea Bastianini Ducati 1'36.480 0.455
9. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'36.536 0.511
10. Álex Márquez Gresini Ducati 1'36.539 0.514
11. Brad Binder KTM 1'36.644 0.619
12. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'36.711 0.686
13. Jack Miller KTM 1'36.900 0.875
14. Dani Pedrosa KTM 1'36.944 0.919
15. Alex Rins Yamaha 1'36.959 0.934
16. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'36.969 0.944
17. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'37.111 1.086
18. Johann Zarco LCR Honda 1'37.277 1.252
19. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 1'37.342 1.317
20. Fabio Quartararo Yamaha 1'37.382 1.357
21. Joan Mir Repsol Honda 1'37.476 1.451
22. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'37.611 1.586
23. Stefan Bradl Honda 1'37.709 1.684
24. Luca Marini Repsol Honda 1'37.838 1.813
25. Lorenzo Savadori Aprilia 1'37.902 1.877

Vasseur: Az F1-es szabályok egyre bonyolultabbak, egyre több az ügyvéd

A Kínai Nagydíj kapcsán kérdezték arról Fred Vasseurt, a Ferrari csapatfőnökét, hogy mit gondol az F1-es szabályrendszerről – a francia pedig úgy fogalmazott, hogy egyszerűen túl bonyolulttá vált mára a szabályzat.

„Az biztosan igaz, hogy a szabályok egyre bonyolultabbá és bonyolultabbá válnak. Amikor elkezdtem itt dolgozni, a sportszabályzat 20 oldalas volt, ma pedig már 75” – idézi Vasseur szavait a Racingnews365.com.

„És mindig lesznek kiskapuk, mert egymásnak ellentmondanak a cikkelyek. Pár éve egyszer Kimi Raikkönen megforgott az imolai kivezető körön, és két különböző cikkely foglalkozott ugyanazzal az üggyel, az egyik azt mondta, hogy így van, a másik pedig azt, hogy úgy van” – tette hozzá a francia.

„Ennek az a következménye, hogy a csapatok egyre nagyobbá válnak, mert egyre több ügyvédet kell alkalmazniuk. A nap végén mindannyian ugyanabban a helyzetben vagyunk a technikai szabályokkal: mindannyian kiskapukat próbálunk találni, és a szabályrendszer egyre bonyolultabbá válik.”

f1-ferrari-vasseur

Rosberg: Soha nem gondoltam, hogy győzhetek

Nico Rosberg nemrégiben a Business of Sport podcast vendége volt, ahol a 2016-os világbajnoki címének hátteréről beszélt. A német versenyző elmondta, nem hitt abban, hogy megvan benne a kellő magabiztosság az F1-es világbajnoki cím elhódításához.

„Soha nem volt meg bennem az a magabiztosság, hogy nyerhetek, valójában soha nem gondoltam, hogy képes vagyok győzni. Ezt egészen az utolsó verseny utolsó kanyarjáig nem hittem el. Olyan gondolatok motoszkáltak a fejemben, hogy valami még így is rosszra fordulhat” – mondta Rosberg.

„Természetesen minden erőnkkel a bajnokságra összpontosítunk, de ezt nem szabad kimondani, mert végső soron hatással lesz rád. Ha tízszer elismétled, hogy te vagy a legjobb, elkezded elhinni. Kimondani azonban nem szabad, még akkor sem, ha valóban ezt gondolod. Biztosra akartam menni azt illetően, hogy a lehető legjobb munkát végzem, nem gondoltam a bajnokságra, és működött” – tette hozzá 2016 világbajnoka.

Rosberg a világbajnoki címének megnyerését követően bejelentette visszavonulását, élő szerződéséből még két év volt hátra.

Kékben pompáznak a Ferrari versenyzői overalljai az F1-es Miami Nagydíjra – fotók

Mint arról már néhány napja írtunk, a Ferrari amerikai jelenlétének 70. évfordulójára az elsőre talán furcsának ható, de a Scuderia történetébe nagyon is illeszkedő kék szín fog megjelenni az F1-es autóikon a jövő hétvégi Miami Nagydíjon. Hogy pontosan milyen árnyalatban, mértékben és formában, azt egyelőre nem leplezték le – de lehet, hogy mindezt a HP-vel kötött új névadói szponzori megállapodás is befolyásolja majd –, viszont a pilóták hétköznapi ruházata mellett immár a versenyoverallokat is megmutatták, amelyeket Charles Leclerc és Carlos Sainz fognak viselni Miamiban az autóban ülve – és mint az a csapat lapozható Instagram-posztjában megosztott fotókon látszik, ezek bizony teljes egészében kékbe borultak:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari HP (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Rosbergéknek maguknak kellett fizetniük az ütközésekből eredő károkat a Mercedesnél

Bár a Mercedes uralta a 2014-ben indult hibrid korszak első éveit, a két pilóta közötti belharc mégis olykor izgalmassá tette a versenyfutást, hiszen Lewis Hamilton és Nico Rosberg között 2014-ben és 2016-ban is csak a szezonzárón dőlt el a vb-cím sorsa – egyszer előbbi, egyszer utóbbi javára. A két versenyző ráadásul többször is ütközött a pályán, s bár azt eddig is tudni lehetett, hogy a Mercedesnél szigorú szabályok voltak érvényben az egymás elleni versenyzés kapcsán, Rosberg most a Business of Sport podcast adásában további részleteket is elárult:

„Amikor Lewis és én ütköztünk, a csapat velünk fizettette ki a károkat. Alá kellett írnunk egy szerződést, hogy mostantól ha ütközünk, nem számít, kinek a hibája, mi fizetjük a károkat. Emlékszem, mennyit kellett fizetnem: 360 ezer angol fontot kellett kicsengetnem az egyik ilyen balesetért. Eléggé fájdalmas volt. Utána nyilvánvalóan biztosra mentünk, hogy ne ütközzünk többet.”

f1-rosberg-hamilton-mercedes

Miami és Monaco esélyt jelenthet a Red Bull riválisainak

Öt F1-es versenyhétvége van a hátunk mögött 2024-ben, az öt futamból négyet Max Verstappen nyert, ebből pedig három alkalommal Red Bull kettős győzelem született. A Red Bull tehát csupán egyszer, a melbourne-i futamon nem tudott diadalmaskodni, Verstappen ezen a hétvégén technikai hiba miatt feladni kényszerült a versenyt.

Habár az osztrák csapat magabiztosan vezeti az egyéni és a konstruktőri pontversenyt is, nem dőltek hátra, sőt, a soron következő három versenyből kettő pálya is fejtörést okozhat számukra – legalábbis a csapat tanácsadójának, Helmut Markónak a véleménye szerint.

„Miami és Monaco olyan versenypályák, ahol a riválisaink egy kicsit közelebb lehetnek hozzánk. Különösképpen az időmérőn, ahol nagyon szoros lett a mezőny. Elképzelhetőnek tartom, hogy ezen a két helyszínen nem lesz könnyű pole pozíciót szereznünk” – mondta Marko.

A Miami Nagydíjat május első, a Monacói Nagydíjat pedig május utolsó hétvégéjén rendezik majd.