DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Vettel vezetésével emlékeztek Sennáékra az F1-esek Imolában

Idén van a 30. évfordulója az 1994-es tragikus imolai hétvégének, amely során előbb Roland Ratzenberger, majd Ayrton Senna is életét vesztette egy halálos balesetben. A Formula-1-es mezőny a hétvégén versenyez az Emilia-romagnai Nagydíj helyszínén, a visszavonult négyszeres világbajnok Sebastian Vettel pedig csütörtökre egy különleges megemlékezést szervezett a pilóták részvételével. A versenyzők #ForeverSenna feliratú pólóban futottak – vagy épp kerékpároztak – végig az imolai aszfaltcsíkon, de közben megálltak a Tamburello-kanyarban is, ahol a Senna tiszteletére emelt szobornál tisztelegtek a brazil legenda és Ratzenberger emléke előtt.

f1-senna-vettel-imola-1

f1-senna-vettel-imola-3

f1-senna-vettel-imola-4

Fotók: F1, DPPI

Véletlenül került a WEC-be Jacques Villeneuve

Kemény dolga lesz a WEC-ben az 51 esztendős egykori F1-es világbajnoknak, Jacques Villeneuve-nek a csapatfőnöke, Colin Kolles szerint, mivel nagyon keveset tudott tesztelni, épp ezért a sebringi „prológuson” a lehető legtöbb időt fogja kapni a Vanwalltól. Kolles azt is elárulta az Autosportnak, hogy a sors keze hozta Villeneuve-öt a csapathoz:

„Hogy őszinte legyek, ez tulajdonképpen véletlenül történt. Sok éve ismerjük egymást az F1-ből, és egy közös barátunk révén kapcsolatba kerültünk. Úgy tűnt, hogy szeretne újra egy teljes versenyszezont futni, ezért leszerveztünk neki egy barcelonai tesztet, hogy kiderüljön, fekszik-e neki az autó. Mivel így volt, megpróbáltuk leigazolni és sikerült is, ami nemcsak nekünk fontos, hanem a sorozatnak is, hiszen így egy F1-es és IndyCar-bajnok, Indy 500-győztes pilóta csatlakozott hozzánk” – mondta Kolles, aki kitért arra is, hogy sajnálja João Paulo de Oliveirát, aki Villeneuve miatt lemaradt az ülésről.

A kanadai versenyző az F1-ből való 2006-os távozása óta több kevesebb rendszerességgel indul ugyan autóversenyeken, de teljes szezont az elmúlt 17 évben csak egyszer futott, még 2019-ben az európai NASCAR-sorozatban.

vanwall

Az Andretti „igazi amerikai” csapat lenne

A Total Motorsportnak nyilatkozva az 1978-as világbajnok, a fiával és csapatával az F1-es indulásért küzdő Mario Andretti finoman visszaszólt a Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek, aki nemrég Andrettiék befogadása ellen beszélt egy interjúban, mivel a bővítés nem hozna magával semmit, csak kockázatot. Legalábbis nehéz máshogy értelmezni az alábbi megszólalást, melyben arra utal, hogy bár a Haas amerikai istálló, „igazi amerikai” csapat nincs az F1-ben:

„Úgy érezzük, hoznánk magunkkal valamit a buliba, hiszen a General Motors a Cadillackel elkötelezte magát mellettünk, ami nagy nyereség, pozitívum lenne a sportágnak. Dan Gurney All-American Racerse óta nem láttunk igazi, tőrőlmetszett amerikai csapatot, szóval miért ne fogadnának be minket? Az amerikai szurkolói bázis nagyon erős, legyen hát egy csapat, mely rendesen képviseli az országot.”

pf-seanbull-andretti

Grafika: Sean Bull Design

F1-es ihletésű Aston Martin 1,7 milliárdért

Egészen elképesztő 4,8 millió dolláros, azaz mintegy 1,7 milliárd forintos árcédula kerül arra az Aston Martin Valhallára, melyet egy szingapúri szalonban tettek közszemlére. A beszámolóban az is kiderül, hogy a kelet-ázsiai országban mindössze öt példányt adnak majd el a modellből – s ebből három mér gazdára is talált bő másfél évvel a szállítás előtt.

pf-valhalla-1

A hibrid, V8-as ikerturbó erőforrással, valamint három elektromotorral felszerelt, kombináltan 1000 feletti lóerőt és 1000 Nm nyomatékot produkáló, nyolcsebességes duplakuplungos autóban számos F1-es ihletésű összetevő található – köszönhetően a cég királykategóriás szerepvállalásának.

pf-valhalla-2

Horner Wolffnak: Módosítsd azt a kib***ott autót!

Rövidesen érkezik a Drive to Survive új évada, melynek epizódcímeit már közzétették, s a Bounce back cím alapján úgy tűnik, hogy a második részt a delfinezés jelenségének szentelik majd. Egy interneten keringő kivonat részletet is közöl az epizódból: a Kanadai Nagydíjon a Mercedes és a Red Bull csapatfőnöke szólalkozott össze egymással – Christian Horner meg is kérdezte, hogy kiküldjék-e a Netflix stábját…

„Meg kell mondanom, nagyon veszélyes játékot játszotok: ha egy autó a falban köt ki, mert túl merev vagy leér az alja, akkor sz*rban leszel, és elkaplak! Ha azt hiszed, hogy csak szórakozom, akkor nagyon-nagyon tévedsz” – mondta Toto Wolff, mire Horner lakonikus tömörséggel így felelt:

„Toto, ha problémád van, akkor módosíts azon a kib***ott autón!”

horner-wolff

Szavazz: Melyik a legszebb 2023-as festés?

Kedves olvasók, a kérdés roppant egyszerű: nektek melyik autó 2023-as festése tetszik a legjobban?

Videó: Visszatért a Formula-2

A Formula-1-hez hasonlóan a juniorok is újra pályára gurulnak március első hétvégéjén Bahreinben, a Formula-2 mezőnye pedig idén is hemzseg az F1-es csapatok által támogatott tehetségektől. Szezonelőzetesünket ide kattintva olvashatjátok! Február 14-16-ig a Formula-1 előszobájának versenyzői töltötték meg a bahreini aszfaltcsíkot, egy héttel megelőzve a királykategória csapatait. Lássunk néhány mozgóképet a bahreini gyakorlásról! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Button szerint a Mercedes titkolózik

A Brawn GP-vel 2009-ben a vb-címig meg sem álló Jenson Button úgy gondolja, hogy 2023-ban három csapat versenyzői küzdhetnek majd meg a világbajnoki címért. Elmondása szerint a címvédő Red Bullt mindenképpen a végső győzelemre esélyesek közé sorolná, bár nem tudja, hogy mekkora hátrányt jelent majd számukra a fejlesztési korlátozás. "A Ferrari is jónak néz ki, látszik, hogy sokat dolgoztak azokon a területeken, ahol gyengébbek voltak, máshol pedig kockázatokat vállaltak. A Mercedes már nehezebb falat. Az autó maga gyönyörű, de nekem furcsa, hogy megtartották az oldaldoboz nélküli koncepciót. Lehet, hogy ezen változtatni fognak még a szezon kezdete előtt, én legalábbis meglepődnek, ha nem így alakulna. Mindenesetre reménykedem benne, hogy három csapat is harcban lehet idén a világbajnoki címért."

Idén összejön a dupla 250 a Ferrarinak?

Jelen pillanatban 242 futamgyőzelemnél és pontosan ugyanennyi pole-pozíciónál tart a Scuderia F1-es történelme során. Vajon idén összejön nekik a 250. pole, vagy futamgyőzelem? Esetleg mindkettő? Nehezítő tényező, hogy az elmúlt négy évben összesen hét győzelmet aratott a Ferrari vasárnap, amivel pont nem lenne meg a bűvös szám.

 

Esküvő volt a Sainz családban

Nagy a boldogság a Sainz családban, hiszen szombaton délután a ralilegenda Carlos Sainz legfiatalabb lánya, Ana férjhez ment. A 24 éves Ana Sainz és párja, Rodrigo Fontcuberta Avilában mondták ki a boldogító igent, az eseményről pedig a Ferrari F1-es pilótája is örömmel posztolt.

 

Fél másodperccel lassabb lesz idén az F1! Vagy mégsem?

Az Alfa Romeo technikai igazgatója, Jan Monchaux szerint fél másodperces veszteséget jelentenek az FIA által eszközölt módosítások, melyek leginkább a diffúzort és a padlólemez végződését érintették. Azonban úgy gondolja a szakember, hogy ezzel már mindenki megbirkózott. "Semmi kétségem, hogy a legtöbb csapat már visszaszerezte ezt az időveszteséget az egyéb fejlesztéseivel. Nagyon fontos lesz, hogy ki mennyit tudott ebből a fél másodpercből ledolgozni, de talán még fontosabb, hogy szezon közben mennyit sikerül előrelépni, hiszen tavaly nagyon jól kezdtük az évet, de szezon közben lemaradtunk."

Jos Verstappen egészségügyi okok miatt kihagyja első versenyét

Jos Verstappen már 2022-ben is részt vett a belga ralibajnokság egyes futamain, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az idei szezon első megmérettetését azonban kénytelen kihagyni egészségügyi problémák miatt. A kétszeres Formula-1-es világbajnok édesapját visszatérő migrének gyötörték az elmúlt időszakban, s néhány kivizsgálás és egy kis pihenés után visszanyerte egészségét, azonban az orvosok tanácsára nem fog rajthoz állni az első fordulóban.

Mint azt a Verstappen.com-on írják, Jos természetesen rendkívül csalódott emiatt, azonban belátja, hogy egészsége a legfontosabb, így a további kivizsgálásokig nem fog versenyezni, fiát azonban elkíséri Bahreinbe a február 23-24-i tesztre.

Tsunoda díszvendég volt a Juventus meccsén

A Juventus Nantes elleni Európa-liga mérkőzésére látogatott ki csütörtökön Yuki Tsunoda, az AlphaTauri pilótája, aki saját mezt is kapott a torinói csapattól, lőtt pár képet a zebrák világbajnok középpályásával, Paul Pogbával és körbevezették őt a stadionban is. "Az első élő meccsem. Egész jók ezek a juventusos srácok ebben a foci nevű dologban. Köszönöm, hogy körbevezettetek és meghívtatok" - írta Tsunoda. A találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget.

 

Újra pályán körözött a Formula-2 mezőnye

Február 14-16-ig a Formula-1 előszobájának versenyzői töltötték meg a bahreini aszfaltcsíkot, egy héttel megelőzve a királykategória csapatait. Az F2-esek a száguldó cirkusszal együtt kezdik meg a szezont - amelynek beharangozója itt olvasható - így a juniorszéria pilótái is igyekeztek felkészülni a 2023-as idényre.

A háromnapos gyakorlás során az összesített legjobb időt Richard Verschoor futotta, aki a tavalyi szezont is jól kezdte, hiszen megnyerte a nyitófutamot. Őt az ART versenyzői, a Formula-3 2022-es bajnoka, Victor Martins és az F2 ezüstérmese, Théo Pourchaire követték. Természetesen ilyenkor az idők alapján nem érdemes komoly következtetéseket levonni, az viszont mindenképpen érdekes, hogy az első 18 köridő egy másodpercen belül van. A legtöbb kört Pourchaire futotta, rajta kívül még ketten, Oliver Bearman és Frederik Vesti, a PREMA versenyzői lépték át a 200-as határt.

Az F2-es bahreini teszt összesített eredménye:

  Versenyző Csapat Legjobb idő Teljesített körök száma
1 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing 1:42.140 192
2 Victor Martins ART Grand Prix 1:42.148 197
3 Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:42.165 202
4 Arthur Leclerc DAMS 1:42.293 191
5 Dennis Hauger MP Motorsport 1:42.378 159
6 Ralph Boschung Campos Racing 1:42.489 159
7 Jack Doohan Virtuosi Racing 1:42.523 190
8 Ayumu Iwasa DAMS 1:42.617 186
9 Kush Maini Campos Racing 1:42.623 195
10 Oliver Bearman PREMA Racing 1:42.640 201
11 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:42.659 161
12 Jehan Daruvala MP Motorsport 1:42.766 159
13 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:42.841 180
14 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:42.905 174
15 Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:42.989 193
16 Frederik Vesti PREMA Racing 1:42.991 201
17 Clément Novalak Trident 1:43.071 124
18 Zane Maloney Rodin Carlin 1:43.094 170
19 Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:43.226 174
20 Roman Stanek Trident 1:43.353 162
21 Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 1:43.372 154
22 Amaury Cordeel Virtuosi Racing 1:43.621 142

Kedvcsináló videó a 2023-as F1-es szezon elé

A YouTube-on osztotta meg az alábbi kedvcsináló videót az F1. A három hét múlva kezdődő szezon előtt még érkezik a Drive to Survive 5. évada is, így lesz időnk ráhangolódni a 2023-as idényre. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

 

Maranellóban kapták lencsevégre Binottót

A Ferrari főhadiszállása előtt fotózták le a Ferrari eddigi és jelenlegi csapatfőnökét. Mattia Binotto egyelőre nem ismert okokból tett látogatást Maranellóban, ám minden bizonnyal valamiféle adminisztrációs okból járt a Ferrari főhadiszállásán, és ha már ott volt, elbeszélgetett utódjával, Frederic Vassuerrel. Ők ketten eddig is jó viszonyt ápoltak, hiszen amikor a francia még az Alfa Romeónál dolgozott, akkor is sokat beszélgettek, emellett pedig fontos stratégiai partnere volt a Ferrarinak az Alfa, Binotto pedig a feladatok átadásakor is sokat segített Vasseurnek.

 

Elérkezett az igazi aranykor: nem lehet nem várni a WEC-szezont

Ha eddig nem hozott lázba az endurance-világbajnokság előttünk álló szezonja, komoly esély van rá, hogy az alábbi videó felpörgeti az érdeklődésed!

Idén is a WEC-ben száguld a leghosszabb nevű autóversenyző

A belga W Racing Team megerősítette, hogy Sean Gelael és Robin Frijns mellett Ferdinand Zvonimir Maria Balthus Keith Michael Otto Antal Bahnam Leonhard von Habsburg-Lothringen vezeti majd a #31-es rajtszámú LMP2-es prototípust – a televíziós feliratok készítőinek nagy szerencséjére a két évvel ezelőtt Frijns oldalán WEC-bajnoki címet szerző pilóta természetesen idén is rövidített nevén, Ferdinand Habsburgként szerepel a nevezési listán. A WRT számára ez lesz az utolsó "másodosztályú" szezon, hiszen jövőre már a BMW LMDh autóit üzemeltetik a csúcskategóriában – valamint a bajorok GT3-as egységeit is ők fogják futtatni.

wrt

Fotó: WRT

Megoldotta a Mercedes a delfinezést...?

A Mercedes hivatalos csatornáin megosztott videóból vágták ki az alábbi részletet, melyről nem feltétlenül úgy tűnik, mintha megoldódott volna a delfinezésként ismert kellemetlen jelenség...

Új helyszínre látogat a WRC!

A 2013 óta a Rali Európa-bajnokság proramjába tartozó Liepāja Rali a következő szezontól kezdve szintet lép, s immár a világbajnoki naptár részét fogja alkotni – ezt jelentette be Peter Thul, a WRC promóterének szenior sportigazgatója. „Mindig fenn akartunk tartani legalább egy helyet a WRC naptárában arra, hogy felhozhassunk egy futamot az Európa-bajnokságból. A Lett Rali lesz az első, mely ezt a helyet megkapja a kiváló sportszakmai és promóciós tevékenység, illetve a lett kormány rali iránti elkötelezettsége elismeréseként.”

Lettország az elmúlt években egy világbajnoki rangú sorozatban, a WRX versenynaptárában kapott helyet.

liepaja

Kép forrása: Csomós Miklós - Nagy Attila Facebook

Ezzel a felállással tesztel a Haas Bahreinben

Közeledünk az egyetlen szezont megelőző teszthez, amelyet már az idénynyitó helyszínén, Bahreinben tartanak majd három napon át. A munka február 23-án veszi kezdetét a csapatoknak pedig a lehető legtöbb időt ki kell használniuk majd a kevés gyakorlási lehetőség okán. Az istállók között elsőként a Haas jelentette be, hogy a következő héten milyen felállásban dolgoznak majd. A csütörtöki nyitónapon Nico Hülkenberg hajthat majd ki délelőtt a pályára, majd a délutáni program során csapattársa, Kevin Magnussen váltja őt. Ez felosztás megcserélődik a pénteki napon, míg szombaton ugyanabban a sorrendben ülhetnek autóba, mint csütörtökön.

Az amerikai istálló ezzel a bejelentéssel még egy dologban első lett, hiszen idei festésüket is ők mutatták meg először, a VF-23-as nevet viselő autót pedig múlt szombaton mutatták meg teljes valójában.