DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 9. szerda

Már nem zárja ki a MotoGP-s csatlakozást a BMW

Alighanem ki lehet jelenteni, hogy a BMW az egyik legnagyobb azon márkák közül, amely soha nem indított gyári istállót a MotoGP-ben (a Kawasaki az előző évtized elején, a Suzuki pedig 2022 végén szállt ki a jelentősebb gyártók közül). Mindezidáig pedig a bajorok rendre ki is zárták annak lehetőségét, hogy beszálljanak a királykategóriába – ahol amúgy a hivatalos biztonsági autót ők adják –, csakhogy váltás történt a BMW Motorrad, azaz a márka kétkerekű divíziójának vezetőségében, ugyanis Markus Schramm helyét Markus Flasch vette át elnök-vezérigazgatóként. Flasch pedig már teljesen más hangvételben nyilatkozott a MotoGP-s szerepvállalásról:

„A BMW M évek óta a MotoGP járműpartnere. A BMW M főnökeként jelen voltam a versenyeken, ismerem a vezetőség embereit és márkaként van jelenlétünk ott. De az világos, hogy kell lennie értelmének számunkra a szerepvállalásnak, és pontosan ezért vizsgáljuk közelről. Nem zárnám ki a lehetőséget” – idézi az új igazgató szavait a Motorsport.com portál. Hozzá kell tenni, hogy bár a MotoGP-t hosszú ideje ellenezték, azért a kétkerekű motorsportok más szériában jelen van a BMW: a Superbike-vb-n, az Endurance-vb-n és a német IDM-ben is gyári csapatot indítanak – utóbbinál szerepel Kovács Bálint is.

A BMW esetleges MotoGP-s pálfordulásának egyik kiváltója lehet, hogy bár végleges döntés még nem született róla, de a 2027-es új szabályokkal várhatóan 850 köbcentire csökken a motorok hengerűrtartalma – márpedig legutóbb akkor jött szóba a bajorok beszállása, amikor két évtizede a 800-as versenygépeket bevezették, ám akkor nem valósult meg a projekt. A kereskedelmi jogokat birtokló Dornának amúgy feltett szándéka, hogy a Suzuki váratlan 2022-es kiszállása után újra hat gyártó szerepeljen a MotoGP-ben (jelenleg a Ducati, a KTM, az Aprilia, a Yamaha és a Honda alkotja a mezőnyt).

wsbk-bmw

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappennek jól ment a munka új mérnökével

Max Verstappen hosszú idő után először nem Gianpiero Lambiase versenymérnöki irányításával vesz részt egy F1-es hétvégén, ugyanis a Red Bull hazai futamáról személyes okok miatt hiányzik a szakember, aki 2016 óta minden versenyen ott volt a holland pilóta oldalán. Lambiasét a csapat tapasztalt mérnöke, Simon Rennie helyettesíti, aki korábban többek között Daniel Ricciardóval és Alex Albonnal is dolgozott. Rennie nevét sokan egy legendássá vált rádióüzenet miatt is ismerhetik, hiszen ő volt az, akinek Kimi Raikkönen 2012-ben Abu Dhabiban odaszólt, hogy „Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok”.

Verstappen elégedetten nyilatkozott Rennie beugrásáról: „Jól ment a közös munka Simonnal, hiszen régóta ismerem őt a garázs másik oldaláról és a szimulátoros munkákból. Rengeteg tapasztalata van, gyorsan képbe került, jó volt vele dolgozni.”

A spielbergi hétvége első napját összességében problémamentesnek nevezte a világbajnok, ugyanakkor megjegyezte, hogy az autó alulkormányozottsággal küzdött, ami mind a rövid, mind a hosszú etapokon érezhető volt – ezen igyekeznek javítani a hétvége további részére.

verstappen-spielberg

MotoGP: Hatalmas bukások és Quartararo-elsőség pénteken Assenben (videók!)

Óriási balesetek tarkították a Holland TT pénteki edzéseit a MotoGP-ben. A délelőtti gyakorláson Marc Marquez ducatis karrierje talán legnagyobb esését jegyezte – igaz, végül így is ő zárta a legjobb köridővel az FP1-et:

A délutáni edzés első perceiben bukott Alex Marquez, Fermin Aldeguer, Johann Zarco, Franco Morbidelli, Enea Bastianini és Aleix Espargaro, a leglátványosabb incidenst azonban Ai Ogura szenvedte el, akinek a motorja ki is gyulladt az esés következtében. Emiatt a piros zászlók is előkerültek, ahogy a tréning utolsó negyed órájában újra Lorenzo Savadori highside bukása miatt.

Ami az eredményeket illeti, az utolsó pillanatokban Fabio Quartararo futott 1:31,156-os kört a Yamahával, ezzel megelőzte a gresinis Alex Marquezt, a KTM-es Brad Bindert és az apriliás Marco Bezzecchit – azaz négy gyártó motorosai sajátították ki az első négy helyet. A gyári Ducatik az 5-6. helyeken Francesco Bagnaia, Marc Marquez sorrendben: a spanyol vb-éllovas a hajrában egy második kicsúszást is begyűjtött. Rajtuk kívül a VR46 duója, valamint Maverick Vinales és Johann Zarco jutott be a top 10-be és ezáltal a másnapi időmérő második felvonásába.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Fabio Quartararo Yamaha 1'31.156  
2. Álex Márquez Gresini Ducati 1'31.258 0.102
3. Pedro Acosta KTM 1'31.349 0.193
4. Marco Bezzecchi Aprilia 1'31.352 0.196
5. Francesco Bagnaia Ducati 1'31.410 0.254
6. Marc Márquez Ducati 1'31.455 0.299
7. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'31.528 0.372
8. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'31.604 0.448
9. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'31.748 0.592
10. Johann Zarco LCR Honda 1'31.776 0.620
11. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'31.777 0.621
12. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'31.805 0.649
13. Alex Rins Yamaha 1'31.831 0.675
14. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'31.942 0.786
15. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'31.953 0.797
16. Jack Miller Pramac Yamaha 1'31.992 0.836
17. Joan Mir Honda 1'32.023 0.867
18. Brad Binder KTM 1'32.366 1.210
19. Lorenzo Savadori Aprilia 1'32.452 1.296
20. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'32.617 1.461
21. Somkiat Chantra LCR Honda 1'33.114 1.958
22. Aleix Espargaró Honda 1'33.249 2.093

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Kihagyja az Osztrák Nagydíjat Verstappen versenymérnöke

Nem a megszokott hangot hallhatjuk majd Max Verstappen rádióüzeneteiben az Osztrák Nagydíjon, ugyanis a holland megszokott versenymérnöke, Gianpiero Lambiase kihagyja a mostani versenyhétvégét személyes okok miatt. A hírt az Autosport szaklapnak erősítette meg a regnáló világbajnok csapata, a Red Bull.

A szakember helyét erre a hétvégére Simon Rennie fogja átvenni. Rennie korábban a Renault és a Lotus csapatánál is dolgozott, 2013-tól kezdve pedig már az energiaitalosokat erősíti. Az évek során Mark Webber és Daniel Ricciardo versenymérnökeként is dolgozott. 

A bikások arra számítanak, hogy a silverstone-i Brit Nagydíjra már visszatérhet Verstappen eredeti mérnöke, a GP becenévre hallgató Lambiase. 

Fotó: Red Bull Content Pool

Verstappen tudta, hányat nyert Ausztriában – de nem hittek neki!

Az F1-es Osztrák Nagydíj első hivatalos sajtótájékoztatóját Tom Clarkson a következő kérdéssel nyitotta Max Verstappen felé: „Max, kezdjük veled. Hihetetlen eredménylistád van itt, a Red Bull Ringen, eddig négy győzelmet szereztél. Mennyire bízol egy ötödikben ezen a hétvégén?”

Ezt követően egy érdekes párbeszéd alakult ki:

Verstappen: Négyet? Ötöt.

Clarkson: Most mész az ötödikért.

Verstappen: Ötöt nyertem.

Clarkson: Mennyire magabiztos vagy egy újabb sikerben!

A holland tehát nem tudta meggyőzni Clarksont az igazáról, akit valószínűleg az zavart meg, hogy bár tény, hogy Verstappen „csak” négyszer nyerte meg az Osztrák Nagydíjat, ám az ugyanezen a pályán rendezett Stájer Nagydíjat is behúzta 2021-ben – azaz a hollandnak volt igaza.

verstappen-spielberg-pressconf

Verstappen: Vettelnek mindig lesz helye a Red Bullnál

Max Verstappen is megszólalt a Sebastian Vettel jövőjét övező találgatások kapcsán a Red Bull hazai versenye, az F1-es Osztrák Nagydíj sajtónapján. A német klasszis, aki mind a négy bajnoki címét a Red Bull színeiben szerezte, az utóbbi időben újra kapcsolatba került az energiaitalos alakulattal, és maga is utalt rá, hogy lehetséges a visszatérése – persze már nem versenyzőként, hanem Helmut Marko utódaként.

Verstappen világossá tette: szívesen látná Vettelt újra a csapat kötelékében, bármilyen formában is térne vissza. „Teljesen természetes, hogy valakinek, aki annyi mindent elért a Red Bull-lal, akit a Red Bull nevelt fel, mindig van helye nálunk” – fogalmazott. „Seb mindig nagyon jó kapcsolatban maradt Helmuttal, még azután is, hogy elhagyta a csapatot. Nem tudtam, hogy most beszélnek, de biztos vagyok benne, hogy mindig lesz helye Sebnek, bármilyen szerepben is.”

A nyilatkozat nem sokkal azt követően hangzott el, hogy Vettel az ORF-nek adott interjújában elismerte: eszmecserét folytat Helmut Markóval a jövőről, de még nem jutottak el komoly döntésekig. A visszatérés lehetősége tehát nem csak spekuláció, hiszsen maguk az érintettek is reális lehetőségként kezelik azt.

vettel-verstappen

„Hamiltonnak kiemelkedő autó kellene már”

A Ferrari korábbi versenyzője, Rene Arnoux szerint Lewis Hamiltonon már érződik a kora: úgy látja, hogy a hétszeres világbajnok már csak kiemelkedő autóval tudna versenyképes lenni.

„Hamilton nagyon keményen próbálkozik, de a kora csak egy hátrány” – mondta Arnoux. 

„40 évesen hihetetlenül nehéz beletenni azt az erőfeszítést, amit ezek az autók megkövetelnek. Ahhoz, hogy tartani tudja a tempót, olyan autóra van szüksége, ami jelentősen gyorsabb, mint bárki másé, és ez most egyszerűen nem így van.”

A La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában azt is kiemelte, hogy Charles Leclerc viszont minden problémát megold, az autó minden gondját felülírja a vezetési tudásával. 

f1-hamilton-ferrari-2025

fotó: Scuderia Ferrari HP

Hadjar: Hamilton minden idők legjobbja, de Senna a valaha volt leggyorsabb

Isack Hadjar szerint a teljes versenyzői csomagot illetően Lewis Hamilton minden idők legjobb Formula-1-es pilótája, nyers tempó tekintetében viszont Ayrton Senna jelenti az etalont. A Racing Bulls francia újonca a Beyond the Grid podcast adásában osztotta meg ezzel kapcsolatos véleményét:

„Ha megnézzük Hamilton vasárnapjait a tavalyi évig… Számomra ez a versenytempóról szól: ahogy a rajtrács végéről indulva kerül harcba George-dzsal, aki előrébb startolt. Amilyen előnye van versenytempóban a csapattársaival szemben. Ahogy előz, amikor a mezőnyben van, mindig más volt a hozzáállása: más ívek, elkerüli a felkavart piszkos levegőt.”

„Számomra Senna minden idők leggyorsabbja” – tette hozzá Hadjar. „Úgy gondolom, minden idők legjobb versenyzője a Formula-1-ben Lewis Hamilton, ő jelenti a teljes csomagot. De a leggyorsabb egyértelműen Ayrton. Akár esett, akár száraz volt, akár vegyesek a körülmények: mindig Ayrton Senna.”

f1-hadjar-hamilton

Sainz, Gasly és Hamilton: ők lehetnének színészek Brad Pitt szerint

Brad Pitt szerint Carlos Sainz és Pierre Gasly az a két F1-es pilóta, akiből akár professzionális színész is lehetne – ezt mondta a sztár az F1 című film londoni premierén.

A vörös szőnyegen az ABC-nek adott interjújában azt kérdezték tőle, hogy szerinte kik azok az F1-es pilóták, akik színészként is megállnák a helyüket, amire így válaszolt:

„Azt mondanám, hogy Carlos Sainz, ő egyértelműen. És azt mondom, hogy Pierre Gasly, neki van hozzá érzéke. Persze Lewis bármit meg tud csinálni” – tette hozzá a producerként a filmben is közreműködő Lewis Hamilton nevét.

f1-williams-sainz-2025

fotó: Williams

 

„Hat évet fizettek” – Perez a Red Bull-éráról

A mexikói Desde el Paddock podcastnek adott interjújában arról is kérdezték Sergio Perezt, hogy hogyan kezdődött a Red Bull-os időszaka – ami egy vicces elszólást is eredményezett:

„Amikor először találkoztam és beszéltem Christiannal személyesen, azt mondta nekem: ’Nézd, két autóval versenyzünk, mert annyival kell, de őszintén szólva elégedettek lennénk csak Maxszal is.’ Akkoriban Alex (Albon) volt a másik versenyző és tudtam, hogy nagyszerű pilóta, amit azóta bizonyít is. Szóval azt mondtam, hogy na, akkor versenyezhettek kettővel is, igazoljatok le engem – és nevetett” – emlékezett vissza Perez.

„Aztán amikor megérkeztem, a történelem egyik legjobbja ellen versenyeztem, aki mélyen beágyazott volt már ott akkoriban, a mérnökeim pedig ugyan nagyon tehetségesek voltak, de nulla tapasztalattal rendelkeztek. De nem panaszkodtam, azt mondtam, hogy ez van, erre kell koncentrálnom. A második hétvégén Max elé kvalifikáltam, az ötödiken futamot nyertem. Jó jövőt láttam ott, és végül hat évig maradtam” – fogalmazott.

A kérdező itt közbevetette, hogy az igazából csak négy volt, mire Perez így felelt:

„Nos, hatot fizettettem ki velük” – nevetett.

f1-perez-hungaroring

Marko: Lindblad akár már F1-es versenyen is vezethet

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Arvid Lindblad a Motorsport Világtanács döntése értelmében korengedménnyel megkapta az F1-es szerepléshez szükséges szuperlicencet – így a Red Bull fiatalja immár akár versenyhétvégén is lehetőséget kaphat. 

Helmut Marko a német Sky kérdésére elmondta, hogy bármikor beültethetik az autóba a fiatal tehetséget: „Lindblad mostantól már F1-es versenyen is vezethet. Még csak 17 éves és minden versenykategóriában nagyon gyors volt, valamint mentálisan is erős. Hihetetlenül lelkes a tanulás iránt.”

„Ayumu Iwasa személyében eddig csak egy tartalékversenyzőnk volt, neki azonban kötelezettségei vannak a Super Formulában. Fontos volt tehát számunkra, hogy legyen valaki más is. Lindbladnak minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy igazán nagyszerű versenyző legyen.”

Lindblad egyébként nemrég tesztelt Imolában egy 2023-as AlphaTaurit – azaz a mai Racing Bulls tavalyi autóját –, a teszt részletei elérhetők ide kattintva.

„A McLaren eldöntötte, hogy Piastrira fókuszál” – Ralf Schumacher

Ralf Schumacher szerint Lando Norris legutóbbi, kanadai hibája után eldönthette a McLaren, hogy Oscar Piastrira fog koncentrálni a világbajnoki versenyfutásban. Bár a wokingiak F1-es csapatfőnöke, Andrea Stella állította a montreali ütközés után is, hogy továbbra is maradnak a „papaja szabályok”, azaz szabad a versenyzés a két pilóta között – ami már csak azért is logikusnak tűnik, mivel összességében úgy fest, Max Verstappen is csak ideig-óráig tudja majd tartani velük a lépést, azaz kettejük között dől majd el a vb-cím sorsa –, a korábbi többszörös nagydíjgyőztes ex-F1-es szerint a konstruktőri címvédő dönthetett:

„Úgy hiszem, csapaton belül mostanra eldöntötték, hogy Piastri az ember, akire fókuszálni fognak a világbajnokságot illetően” – elemezte a helyzetet Ralf Schumacher a Sky Germany kamerái előtt. „Lando túl sok gyengeséget mutat és túl sok hibát követ el, beleértve azt, ahogy értelmetlenül belement hátulról Oscarba Kanadában. Elnézést kért érte, ami megmutatja, mennyire remek ember. De ennek nincs haszna, mivel remek emberek ritkán nyernek címeket.”

„Ez most a mélypont, mert kissé elveszítette a higgadtságát. Egy dolgot meg kell adni neki: ismét gyorsabb volt Piastrinál. Az időmérőn nem tudta ezt összerakni, de a futamon csökkentette a hátrányát és egyszerűen jobb volt. Még mindig megvan a sebessége, főleg futamon. Norrisban megvan ez az érzékenység, ami a gumik terhelését illeti. Prost idejében professzornak hívták volna. Az egyetlen probléma Lando fejében van.”

f1-piastri-norris-mclaren-1

„Nem olyan rossz a Red Bull autója, mint gondolják” – Montoya

Juan Pablo Montoya szerint valójában eléggé versenyképes a Red Bull 2025-ös F1-es autója, csak éppen egyedül Max Verstappen tudja igazán jól vezetni azt. Az eddig látottak alapján idén egyelőre határozottan a McLarené a legjobb konstrukció a Formula-1-ben, de nyert már két futamot Verstappen is a Red Bull-lal – sőt, egy győzelmet George Russell és a Mercedes, valamint egy sprintelsőséget Lewis Hamilton és a Ferrari is magáénak tudhat.

A Red Bull kapcsán nehéz pontosan belőni az autó szintjén, mivel Verstappen mindenkori csapattársa már hosszú ideje jócskán elmarad tőle: Liam Lawson az idény első két futamán a sereghajtók között kullogott, és Yuki Tsunoda is csak pár villanásra és pontszerzésre volt eddig képes. A korábbi többszörös F1-es futamgyőztes Montoya szerint azonban valójában egész jó az RB21-es:

„Nem hiszem, hogy a Red Bull autója annyira rossz, mint azt az emberek gondolják” – nyilatkozta a kolumbiai exversenyző a CasinoHawksnak. „Ez egy autó, amelyet Max számára építettek: egy autó, amit tud vezetni, amit nem egyszerű vezetni, de az autó azt csinálja, amit ő akar. Nézzük meg Lewist a Ferrarinál és ahogy a kormánnyal bánik: nem magabiztos, csúszkál. Maxnál sosem látod, hogy izgága lenne az autó, sosem veszíti el az irányítást.”

„Idén csak akkor történt ilyen, amikor a barcelonai futam végén felrakták neki a kemény gumikat, akkor gyenge volt a tempója. Kikerült a komfortzónájából és zavarba jött. De ezt leszámítva az autó versenyképes. Nagyon másképp kell vezetni ahhoz képest, mint amit mindenki más vezet. Max lenyűgöző munkát végez: ő egy agresszív verziója George-nak. George csendesebb srác, nem vállal sok kockázatot, de tempó tekintetében azt kell mondani, hogy bámulatos volt, amit Kanadában művelt azzal a Mercedesszel.”

f1-verstappen-redbull

Humoros célzást tett Bottas a Cadillac F1-es ülésével kapcsolatban

Egy rövid vicces videóban tett utalást az esetleges jövőjére Valtteri Bottas. Az idén a Mercedes tartalékosaként állandó Formula-1-es üléssel nem rendelkező finnt jó ideje a 2026-ban tizenegyedik csapatként érkező Cadillac egyik potenciális versenyzőjeként emlegetik, és erre játszik rá a finn közösségi oldalán közzétett kisvideó, amelyben a többszörös futamgyőztes egy Cadillac SUV üléseit vizsgálja.

„Ezek tényleg remek ülések! Nem bánnám” – hangzik el Bottastól- A a pilóta kamerázó társa rámutat, hogy „két ülés van”, a finn pedig visszakérdez, hogy „mindkettő szabad?”, majd amikor megkérdezik tőle, hogy „szeretnél beülni?”, a versenyző sokat sejtető, félmosollyal kísért választ ad: „Még nem…”.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

A McLaren F2-es éllovasa veszi át Norris helyét az Osztrák Nagydíj első edzésén

Nem sokkal azt követően, hogy a Ferrari jelezte, hogy Dino Beganovic lehetőséget kap Charles Leclerc autójában pénteken, a McLaren azt jelentette, hogy náluk pedig Alex Dunne ülhet Formula-1-es autóba a Red Bull Ringen. Dunne ezzel először vesz részt F1-es nagydíjhétvége keretein belül hivatalos eseményen, Lando Norris autóját vezetheti az FP1-en. Az ír pilóta idén a Formula-2-ben pallérozódik, és jelenleg két főfutamos győzelemmel vezeti a bajnoki összetettet.

„Jól felkészültem az edzésre, részt vettem korábbi autós teszteken az MCL60-assal, valamint a szimulátorban is töltöttem időt, ami fantasztikus tanulási élménynek bizonyult” – mondta el a 2023-as McLarent korábban Zandvoortban vezető Dunne, aki egyúttal köszönetet mondott Zak Brown vezérigazgatónak és Andrea Stella csapatfőnöknek is. Dunne szerepeltetésével a McLaren letudja az elsőt a kötelezően előírt négy újoncszerepeltetésből a 2025-ös F1-es szezon során.

dunne

Leclerc helyett egy fiatal ül a Ferrariba pénteken

A Ferrari bejelentette, hogy az Osztrák Nagydíj első szabadedzésén ismét Dino Beganovic ül majd az SF-25 volánja mögé.

A Scuderia akadémiájának növendéke Charles Leclerc autóját veszi majd át a Red Bull Ringen, miután korábban, Bahreinben már debütálhatott Lewis Hamilton helyett. A 21 éves versenyző jelenleg a tizedik helyen áll az F2-es pilóták tabelláján.

A spielbergi váltás azt jelenti, hogy az idei évre kiírt négy kötelező FP1-es fiatalszerepeltetés felét már teljesíti a Ferrari.

f1-ferrari-beganovic

 

IndyCar: Palou visszatért a dobogó tetejére

510239597_1136282288527554_5715896434350036290_n

Újabb győzelmet aratott a bajnokságot idén is domináló Alex Palou: a spanyol pilóta ugyan a második helyről rajtolt, de igazából nem volt meccsben a végső sikerért az IndyCar hétvégi futamán a Road America versenypályán, ám csapatával, a Chip Ganassival együtt remekül osztották be az üzemanyagot, és a szerencse is melléjük állt.

Az egész futam a spórolásról szólt, végül hat autónál is kiürült a tank a kockás zászló után, nekik ott félre kellett állniuk, Santino Ferrucci pedig víz helyett egy sört kapott a szurkolóktól, hogy közben fel tudjon frissülni.

A versenyen Palou végig okosan és taktikusan autózott, majd Josef Newgarden baleseténél a szerencse is kisegítette, mert így előnybe került a bokszkiállásoknál – a végén Scott Dixon vezetett, de nem tudott végigmenni annyi üzemanyaggal, két körrel a vége előtt kellett kiállnia, így hullott a győzelem Palou ölébe.

A listavezető mögött Felix Rosenqvist és az említett Ferrucci állhatott még fel a dobogóra, a top ötbe pedig Kyle Kirkwood és Marcus Armstrong fért még be.

A bajnokságban így kilenc fordulót követően Palou 93 ponttal vezet Kirkwood előtt.

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing 1:53:30,5
2. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing +2,1
3. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises +17,9
4. Kyle Kirkwood Andretti Global +19,1
5. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing +19,6

Perez: Lépésről lépésre kell haladnia Colapintónak

Sergio Perez dicsérő, de óvatos szavakkal beszélt Franco Colapintóról, aki Imolától kezdve Jack Doohan helyét vette át az Alpine csapatánál. A mexikói pilóta egy közösségi médiában közzétett beszélgetésben szólalt meg az argentin tehetség kapcsán.

„Szerintem Franco nagyon jó munkát végez. Nagy jövő áll előtte, de az F1-ben lépésről lépésre kell haladni, mert hosszú az út, amit be kell járni” – fogalmazott Perez.

A tapasztalt versenyző szerint Colapinto tudja, mire vállalkozott: „Biztos vagyok benne, hogy jó döntéseket fog hozni a karrierje során.”

Colapinto kapcsán nemrég Flavio Briatore is megszólalt, aki cáfolta az esetleges leváltásáról szóló pletykákat, és kijelentette, hogy az Alpine vezetése elégedett az argentin eddigi teljesítményével.

 

Alonso: „Nem mindig a legtöbbet nyerő a legjobb”

A kétszeres világbajnok szerint a paddockban sokkal árnyaltabban látják a versenyzők teljesítményét, mint azok a rajongók, akik nem követik közelről az F1-et, és csupán statisztikákból ítélnek.

Fernando Alonso kifejtette, hogy az eredménylisták nem mindig tükrözik pontosan, ki a mezőny legjobbja: „Látsz versenyzőket, akik frusztráltak az ötödik helyezéseik miatt, miközben sosem estek ki a Q1-ben, vagy nem füstölt el alattuk 12–13 motor egy idényben.”

Az Aston Martin versenyzője úgy látja, sokan kizárólag a győzelmek számából indulnak ki: „A paddockban bárkit megkérdezel, egy pillanat alatt felsorol egy top 5-ös listát. De kint, az új rajongók vagy azok, akik csak felületesen követik az F1-et, a győzelmeket látják, és azt feltételezik, hogy aki a legtöbbet nyer, az a legjobb – mindeközben a paddockban nem mindenki ért ezzel egyet.”

„Mentálisan is erősnek kell lenni. Ez a sport extrém ebből a szempontból, és a vezetésen túl rugalmasnak is kell lenned, a morált pedig mindig fenn kell tartani. Természetesen mindannyian bizonyítani akarunk, de vannak időszakok, amikor az autó egyszerűen nem teljesít.”

Túlerőlteti? Russell teóriája Hamilton küszködésére

George Russell szerint elképzelhető, hogy túlságosan is kompenzálni akarja a teljesítmény hiányát, ezért küszködik Lewis Hamilton a Ferrarinál. A hétszeres F1-es világbajnok eddigi kalandja vörösben a Kínai Nagydíj sprintjén aratott váratlan győzelemtől eltekintve nem épp diadalmenet, a nyilatkozataiban is érződik, hogy nem érzett rá az SF-25-ösre. Volt mercedeses csapattársa, az őt a három közös idényükből kettőben is legyőző Russell ennek kapcsán fogalmazott meg egy teóriát:

„Úgy gondolom, amikor egy hétszeres világbajnok vagy, bármi, ami kevesebb a győzelemnél, kudarcnak érződik, és talán túlzottan is hajtod magad és a csapatodat, hogy megpróbálj a potenciálon túlmutató eredményeket elérni, és ez valószínűleg kontraproduktív. Szóval nem tudom. Az biztos, hogy amit tavaly láttam, hogy amikor a legjobbját hozta, akkor igazi ellenfelem volt és lenyűgözően vezetett” – tette hozzá a brit, akit a MotorsportWeek.com idézett.

f1-russell-hamilton-2025

Magyar sikerek: Michelisz győzelemre, Molnár dobogóra váltotta pole-ját

Remekeltek több szériában is a magyar versenyzők szombaton. A TCR World Tour monzai állomásán Michelisz Norbert az első két forduló kisebb-nagyobb küszködése után megszerezte idei első pole-ját, amelyet rajt-cél győzelemre is váltott az első versenyen: ez volt a kétszeres bajnoki címvédő első sikere a 2025-ös idényben. A versenyen egyébként sokan defektet kaptak, köztük Michelisz csapattársa, Mikel Azcona, valamint a Lynk & Co bajnokaspiránsa, Santiago Urrutia is. Mindezek után Yann Ehrlacher és Thed Björk futott be még dobogós helyen, így Norbi minimálisan közelített csak a francia bajnoki éllovasra – igaz, viszont feljött már közben az összetett ötödik helyére. Folytatás vasárnap a fordított rajtrácsos viadallal.

Mindeközben a brit Formula-4-ben is magyar rajtelsőségnek tapsolhattunk az Oulton Parkban: a bajnokságot vezető Molnár Martin karrierje első formulaautós pole-pozícióját jegyezte. A szombat délutáni első futamon aztán riválisa, Fionn McLaughlin a rajtnál elkapta és be is húzta a győzelmet, így csökkentette a hátrányát a táblázaton. A Virtuosi Racing színeiben szereplő Molnár a második helyével viszont továbbra is tartja azt a mintázatot, hogy minden helyszínen szerzett legalább egy pódiumot – és ehhez még hozzátehet majd a vasárnapi két versenyen, amelyek közül az utolsót ugyancsak az élről kezdhet majd meg.

tcr-michelisz-monza-1