„Idén kiderül, hanyatlásnak indultam-e már” – Marquez
https://formula.hu/parc-ferme/37552
Marc Marquez 11 évnyi hondázás után a Gresini Racing 2023-as specifikációjú Ducatiján vág neki a hétvégén Katarban startoló 2024-es MotoGP-szezonnak. Mivel a bolognaiak uralják az elmúlt néhány évben a királykategóriát, a spanyol pedig a mezőny legsikeresebb tagja, sokan máris azt várják, hogy Marquez visszatér a MotoGP trónjára. Maga a nyolcszoros világbajnok ugyanakkor rendre óvatosan fogalmaz, s a katari sajtónapon is elismételte: botorság lenne a győzelmekre gondolnia egyelőre, főleg úgy, hogy szerinte a Ducatin belül is gyorsabb nála pillanatnyilag Francesco Bagnaia, Jorge Martin és Enea Bastainini, akik a GP24-es Desmosedicin ülnek. Ráadásul a saját bevallása szerint magát komfortosan érző, de a dobogós csatákra még nem készen álló 31 éves motoros hozzátette:
„Nem felejthetjük el, hogy minden sportolónak megvan a maga pillanata, majd utána elkezd visszaesni. Ekkor egyre keményebben kell dolgoznia, hogy tartsa a lépést. Érkeznek a fiatalok, mint anno Fabio az első évében, most pedig Pedro, emellett Pecco és Martin elképesztően gyorsak. Úgyhogy tanulnom kell a fiataloktól, hogy a lehető legtovább megpróbáljam fenntartani a szintet” – idézi szavait a Crash.net portál.
Amikor arról kérdezték, hogy nála elérkezhetett-e már az említett hanyatlási pont kezdete, így felelt Marquez: „Idén meglátom. Tavaly küszködtem, de így is a legjobb hondás voltam. Korábban hét év alatt hat bajnokságot nyertem és egy harmadik helyet szereztem. 2020 viszont megváltoztatta az életemet, azóta egy rémálom volt, rendkívül nehéz négy esztendő. Most szeretnék sok kérdést magamnak is megválaszolni. Emiatt időre van szükségem, nem kell ezeket mind az első versenyen megválaszolnom. Lépésről lépésre kell haladnom, mint az előszezonban is. Ha egyik nap 14. leszek, nem kell pánikolni. Egyszerűen csak újra versenyképesnek akarom érezni magam. De ez nem a bajnokság megnyerését jelenti, hanem azt, hogy az első öt-hat helyért harcolhassak. Ezt akarom, de nem egyből az első futamon. Egy házat sem lehet a tetőtől kezdve felépíteni.”
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Tragédia történt a Marokkó Ralin
https://formula.hu/parc-ferme/38524
Tragédia árnyékolta be a tereprali-világbajnokság szezonzárója, a Dakar főpróbájának is beillő Marokkó Rali első versenynapját. A sivatagi megmérettetésen másodszor részt vevő francia Frederic Baudry a 97. kilométernél elesett motorjával egy dűnén, s bár az orvosi helikopter nagyon gyorsan helyszínre érkezett, s hamar a Zagorai kórházba szállították, életét már nem lehetett megmenteni.
Nyugodjék békében!
Alonso szeretné, ha Bortoleto a megfelelő időben mutatkozna be
https://formula.hu/parc-ferme/38523
Az F2 bajnoki éllovasa, a tavaly az F3-ban bajnoki címet szerző Gabriel Bortoleto az elmúlt időszakban az egyik fő esélyesnek tűnt a Sauber jövő évi ülésére, azonban mostanra egyre inkább úgy tűnik, hogy az Audivá alakulás küszöbén álló svájci csapat választása Valtteri Bottasra esik majd. A fiatal brazil mentora, Fernando Alonso úgy érzi, nem a világ vége, ha Bortoleto nem kerül be azonnal az F1-be, és semmiképpen nem érdemes siettetni a bemutatkozását:
„Ő egy hihetetlen tehetség, Brazíliának pedig nagy múltja van az F1-ben, sok nagyszerű versenyzőjük volt, és ezzel talán jár némi nyomás is. Gabriel ideje is el fog jönni a Formula–1-ben. Nem kell semmilyen kiskaput keresnünk, ami veszélyeztethetné a tehetsége kibontakozását. A megfelelő időben kell odajutnia, amikor teljesen felkészült, méghozzá a megfelelő csapatban és környezetben.”
„Ez a legnagyobb kihívás számunkra, hogy az F1-be kerüléssel kapcsolatos nyomást és a motivációt összekapcsoljuk a józan ésszel, hogy megválasszuk a legjobb időt” – mondta Alonso, akit arról megkérdeztek, problémát jelenthet-e a brazil leszerződése szempontjából az, hogy jelenleg a McLaren programjába tartozik: „Az biztos, hogy Gabriel jelenleg mindenki számára nagyon vonzó lehetőség. Az F1-ben pedig soha nincsenek problémák, mindent meg lehet oldani.”
De Meo: Nem fogom eladni az Alpine-t, nem vagyok hülye
https://formula.hu/parc-ferme/38522
A Renault F1-es motorprogramjának 2025-tel véget vető cég első embere, Luca de Meo nemrég adott egy interjút a L’Equipe-nek, melyben azt fejtegette, hogy mennyire nehezére esett meghozni a végső döntést a motorprojekt felszámolásáról. Az olasz üzletember arra is kitért, hogy komoly nehézséget jelentett számukra az is, hogy annak ellenére, hogy elvileg gyári csapatként üzemeltek, valójában két külön országban két külön szervezet gyártotta az autót és az erőforrást, s ezt aligha lehetett volna könnyedén orvosolni.
„Enstone-ban nagyon önállóak, hozzászoktak ahhoz, hogy különböző csapatok színeiben dolgoznak. Ha mindent át kellett volna csoportosítani, az Angliában történt volna” – mondta De Meo, aki határozottan cáfolta azt a felvetést, hogy Flavio Briatorét azért szerződtették néhány hónapja, hogy előkészítse az Alpine piacra dobását: „Olvastam, hogy azzal bíztuk meg, hogy csomagolja össze a projektet, hogy végül eladhassuk. Ez teljesen hamis.”
„Minden második héten kapok hívásokat pénzemberektől, különcöktől, akik be akarnak szállni az F1-be. Tudják, hogy 2026 után sokkal drágább lesz. Nem fogom eladni, nem vagyok hülye. Az F1-ben való szereplés elengedhetetlen az Alpine mint márka számára. Egy zárt klub tagjai vagyunk, ami hitelessé teszi a márkát az autóversenyzés rajongói körében. Nincs szükségünk pénzre.”
Korábbi F1-es pilóta fiát igazolta le pilótanevelő programjába a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/38520
Hivatalosan is a McLaren versenyzői akadémiájának tagja lett Brando Badoer – jelentette be hétfőn a wokingi csapat. A megfogalmazás azért így pontos, mivel a 18 éves pilótával már tavaly opciós szerződést írt alá a wokingi gárda, amely most egy év után úgy döntött, él ezzel az opcióval, és immár a pilótanevelő program teljes értékű tagja lesz az olasz. Badoer idén a Formula Regionalban versenyez, ahol az európai sorozatban hét dobogós helyezésnél jár, jövőre viszont már fellép a Formula-3-ba, ráadásul a Prema Racinget fogja erősíteni egy másik McLaren-növendék, Ugo Ugochukwu mellett.
Badoer keresztneve nem véletlenül cseng ismerősen az F1-es berkekben, hiszen Brando a korábbi versenyző Luca Badoer fia: az apára elsősorban a ferraris tesztelőként eltöltött évei és a Felipe Massa hungaroringi sérülése utáni balul elsült beugrása miatt emlékezhetünk, de annak idején a Minardival is kis híján pontot szerzett az 1999-es nürburgringi futamon.
Csaknem a komplett mezőny belekeveredett a talladegai NASCAR-balesetbe – videó
https://formula.hu/parc-ferme/38519
Bizonyos szempontból minden idők legnagyobb tömegbalesete történt a NASCAR Cup Series vasárnapi versenyén Talladegában: öt kör volt hátra a versenyből, amikor a tömörülésben hátulról megpöckölték Austin Cindric autóját, amely az érintéstől megpörgött, és összegyűjtötte a mögötte érkező majdnem teljes mezőnyt. Összesen 28 autó volt érintett az incidensben, ami a legnagyobb szám a NASCAR csúcskategóriájának történetében.
Alábbiakban mutatjuk videón az esetet – a futamot pedig egyébként hat ezredmásodperces előnnyel Ricky Stenhouse Jr. nyerte.
Az Aston csapatfőnöke szerint emiatt gyengélkedik Stroll
https://formula.hu/parc-ferme/38518
Az Aston Martin pontjainak több, mint 70%-át Fernando Alonso szerezte a 2024-es szezonban, ami jól mutatja, hogy Lance Stroll teljesítménye jelentősen elmarad kétszeres világbajnok csapattársához képest.
Mike Krack, a silverstone-i istálló csapatfőnöke úgy véli, hogy ez a teljesítménybeli deficit teljes mértékben a nem túl ideálisan működő versenyautójuknak köszönhető.
„A magabiztosság hiányát láthatjuk Strollnál. Ha Lance számára olyan autót tudunk biztosítani, ami képes teljesíteni, akkor ő is nagyon, nagyon jól megy. Emlékezzünk csak vissza a zandvoorti Q2-re – nagyszerű kört rakott össze. Ilyen az, amikor bízik az autóban” – mondta Krack.
„Ha nincs meg a kellő magabiztossága az autóban, akkor sokkal nehezebb a falakhoz közel autózni. A mi feladatunk az, hogy olyan autót adjunk neki, amiben magabiztosan tud teljesíteni” – tette hozzá Krack.
Newey bölcs volt, a Ferrari rövidlátó az egykori világbajnok szerint
https://formula.hu/parc-ferme/38516
Adrian Newey jobban járt az Aston Martinnal, a Ferrari viszont egyértelműen óriási lehetőséget szalasztott el: ezt gondolja Nigel Mansell, aki 1992-ben a Williams FW14B-vel ért fel a Formula-1 trónjára – az első Newey-tervezésű világbajnok autóval.
„Az, hogy az Aston Martinhoz ment, bölcs tőle, mivel így nem gabalyodik bele a Ferrari politikájába és az őket körülvevő felhajtásba” – idézi a Racingnews365 Mansellt.
„A Ferrari viszont nyalogathatja a sebeit, mert meg kellett volna szerezniük őt, ezért minden elismerés jár az Aston Martinnak. Amint hallottam, hogy a Ferrari hezitál Adrian lehetséges bérigénye miatt, úgy gondoltam, hogy rövidlátók. Elbuktak egy lehetőséget, mert bárki szerzi meg Adrian Newey-t, szinte garantált, hogy néhány fantasztikus éve következik.”
Kerékpáros világbajnokságra jutott ki Valtteri Bottas
https://formula.hu/parc-ferme/38517
Az egyre komolyabban kerékpározó finn F1-es tavaly én végén jelölt ki magának egy mellékes célt: hogy kvalifikáljon a kerékpáros UCI gravel (murvás) világbajnokságra saját korosztályában. Sikerült a bravúr, így vasárnap a júliusi spái futamot követően visszatért Belgiumba, ahol a brabanti erdőkben versenyzett, a Halle és Leuven közti 182 kilométeres távon, Finnországot képviselő kerékpárral és trikóban.
Elvárásairól előzetesen így posztolt: „Célok? Kihívást akarok saját magam számára. Egy darabban akarom befejezni a versenyt. És ami a legfontosabb, élvezni akarom, hogy része vagyok ennek, teljes mértékben!”
Bottas végül 133. helyen zárta a 232 fős 35-39 éves kategóriát – sikerült beérnie a célba, egy darabban. Belgiumba nem egyedül utazott, hétvégén profi kerékpáros párja, Tiffany Cromwell is versenyzett: ő 36. helyen végzett a női Elite mezőnyben.
„Nem elégszik meg azzal, hogy elég jó legyen” – Norrisnak bajnoki kvalitásai vannak Damon Hill szerint
https://formula.hu/parc-ferme/38515
Ha sikerülne fordítania 52 pontos hátrányán, Lando Norris a 11. brit világbajnokká válna: egyik elődje a szigetországból Damon Hill volt, aki szerint honfitársában megtalálhatók a bajnokok ismérvei.
„Megvannak benne a kvalitások. A második hellyel már elégedetlen. Láttam a nyári szünet során tett megjegyzéseit arról, hogy nem volt elég jó a szezon első részében. Ez annak a jele, hogy tényleg a végletekig fogja feszíteni a húrt. Nem elégszik meg azzal, hogy elég jó legyen, a legjobb akar lenni” – mondta az 1996-os világbajnok.
Norris csapattársában, Oscar Piastriban hasonló a potenciál Hill szerint – de még sokat kell tanulnia, hogy kiaknázza: „Adjunk Oscarnak még egy pár szezont, annyit, amennyit Lando teljesített, és akkor már rengeteget tanult. Vissza fog tekinteni a mostani teljesítményére, és rádöbben, hogy még nem voltak meg benne az összetevők, melyekre most szüksége lenne. Még mindig tanul, de egyértelműen megvan a tehetsége, akárcsak az elszántsága. Oscar nagy benyomást tett rám.”
Az idősebb Sainz támogatja fia Williamshez szerződését
https://formula.hu/parc-ferme/38513
Az idén hatvan felett is Dakar-győzelmet arató ralilegenda, az idősebb Carlos Sainz a Marcának nyilatkozva arról beszélt, hogy teljes mértékben támogatta fia döntését, amikor az úgy döntött, hogy a Ferraritól való kényszerű távozása után a Williamsnél folytatja karrierjét: „Nos, én mindig is mellette álltam ebben. Az idei év valóban nehéz volt számára, miután a szezonkezdet előtt kiderült, hogy Hamilton a Ferrarihoz kerül, és ez egy bonyolult helyzet.”
„Édesapjaként az unokaöcsémmel együtt segítettük, amennyire csak tudtuk, minden lehetséges lehetőséget kerestünk. De az én szerepem ebben nem változott. Ez az ő döntése, és ezt tiszteletben kell tartani” – mondta az idősebb Sainz, majd így folytatta: „Nem volt könnyű döntés, és nem is volt egyértelmű. Három vagy négy lehetőség volt, és végül is neki kellett döntenie a jövőjéről, mi pedig maximálisan támogattuk őt.”
„A Williams egy felfelé ívelő projekt, az év végére el is kezdett jobban menni neki, így bízunk benne, hogy jövőre is folytatódik a felfelé ívelő tendencia. Azoknál a csapatoknál, ahol megfordult, Carlos jó emlékeket hagyott maga után a munkájával és a tudásával. Az istállók fejlődtek, amikor megérkezett, és ez a fontos egy profi esetében, ez legyen az elvárás. Úgy gondolom, Carlos komoly versenyző, így világosan tudja, hogy hol kell lennie.”
Verstappen szerződésében is van kilépési záradék
https://formula.hu/parc-ferme/38514
A háromszoros világbajnok Max Verstappen szerződése 2028-ig tart a Red Bull csapatával, ennek ellenére az idei szezonban rengeteg találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a holland esetleg átigazolna a Mercedeshez a zűrzavaros helyzetbe került energiaitalosoktól – míg maga Verstappen arra tett utalást többször, hogy nem biztos benne, hogy ki akarja tölteni a szerződését, és bizonyos okok arra késztethetik, hogy hátat fordítson a sportágnak.
A Sport.de portálon megjelent nyilatkozatában Helmut Marko rámutatott, hogy valóban megvan az esély Verstappen távozására, már csak azért is, mert van teljesítményalapú kilépési záradék a holland szerződésében: „A veszély fennáll. Max nem az a srác, aki meg akarja dönteni Schumacher vagy Hamilton rekordjait.”
„Amikor az autóban ül, győzni akar, de a környezetnek is megfelelőnek kell lennie. Ha az egész már nem fekszik neki, akkor benne van, hogy egyik napról a másikra azt mondja majd: ennyi volt! A legtöbb élversenyzőnek van teljesítményalapú kilépési záradéka. Maxnak is van egy. Ez azt jelenti, hogy ha nem tudunk neki olyan autót biztosítani, amelyben az élen tud vezetni, biztosan el fog gondolkozni ezen.”
„Nem akartuk, hogy beszennyeződjön” – ezért nem küldte más csapathoz Antonellit a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/38512
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Autosprint című lapnak nyilatkozva arról beszélt, miért döntött úgy, hogy ifjú tehetségét, Andrea Kimi Antonellit nem küldi el valahova – például a Williamshez – pallérozódni egy kicsit, hanem egyből beültette őt a nagycsapatba George Russell mellé:
„Lewis távozása után most van itt a generációváltás ideje, mert semmi sem lesz olyan, mint korábban. Jövőre egy fiatal csapattal fogunk dolgozni, egy új korszakot nyitunk azzal, hogy George-dzsal és Antonellivel vágunk neki a szezonnak. Az előző korszak nagyszerű volt, és most itt az ideje, hogy lapozzunk egyet és újrakezdjük” – mondja, majd rátért az indoklásra:
„Azért ül Antonelli azonnal a Mercedesbe, és azért nem a Williamsnél debütál, mert azt akarjuk, hogy friss legyen, és ne szennyeződjön be, ha lehet így fogalmazni, külső tapasztalatoktól. Ha először egy másik csapathoz menne, akkor más dolgokat, viselkedési formákat tanulna, más elképzelései lennének a technikai dolgokról, mint nekünk. Ezt szeretnénk elkerülni. Szerintem csak előnyökkel jár, ha egy fiatal versenyző rögtön nálunk kezd.”
Vowles ismét hangoztatta: Colapinto megérdemel egy F1-es ülést
https://formula.hu/parc-ferme/38511
A Williams csapatfőnöke, James Vowles ismét hangot adott azon meggyőződésének, hogy a csapat juniorversenyzője, a monzai F1-es debütálása óta remek teljesítményt nyújtó Franco Colapinto helyet érdemelne az F1-ben – kizárásos alapon a Saubernél, hiszen már csak ott van szabad ülés. „Franco nyers teljesítményt tud hozni a csapatnak, semmi kétség afelől, hogy a zoknit is levezeti az autóról. Megérdemli, hogy helyet kapjon a Formula–1-ben” – mondta az F1 hivatalos csatornájának a brit szakember.
Vowles azt is leszögezte, hogy ha Colapinto nem kap ülést 2025-re, akkor szeretnék a legjobb lehetőségeket biztosítani számára a további fejlődéshez: „A mi felelősségünk vele szemben, hogy tesztlehetőségeket biztosítsunk egy régi autóval, hogy itt lehessen és velünk dolgozzon, hogy a lehető legjobb formában tartsuk őt, hogy aztán ha lehetőség adódik, akkor élni tudjon vele.”
Az már korábban is kiderült, hogy Vowles szeretné védencét bejuttatni a Sauberhez, csakhogy a hírek szerint a svájci csapat hamarosan szerződést hosszabbít Valtteri Bottasszal – az ülésre esélyes lehet(ett) még a fiatal Gabriel Bortoleto és egyes hírek szerint Mick Schumacher is.
A Ferrari nem tudta elérni Bearmant a beugrása előtt
https://formula.hu/parc-ferme/38510
A jövőre már a Haas állandó versenyzőjeként az F1-ben szereplő Oliver Bearman idén két remek beugrással bizonyította, hogy gyengécske F2-es szezonja ellenére is megállja a helyét a királykategóriában, melyek közül az elsőre még év elején került sor, amikor a vakbélgyulladásban diagnosztizált Carlos Sainz helyét vette át a Ferrarinál Dzsiddában. A fiatal brit egy érdekes sztorit osztott meg ennek kapcsán: elmondta, hogy a hírről való értesülése egyáltalán nem volt zökkenőmentes!
„A menedzseremnek elfogyott a kreditje a telefonján, vagy valami ilyesmi, így nem tudta fogadni a hívást. Majdnem lemaradtam a versenyről, mert a menedzserem nem töltötte fel a perceit!” – idézte fel Vasseur hívásáról. „Aztán rögtön visszahívtam, mert hála istennek, volt elég mobiladatom , s ekkor közölte velem a hírt, hogy a hétvégén a Ferrarinál versenyzek.” – mondta, majd azt is elmondta, hogy Vasseur igyekezett őt megnyugtatni a hír közlése után:
„Azt hiszem, elég hamar megértette, hogy nagyon ideges vagyok abból, ahogyan beszéltem vele. Azt mondta: Ollie, nyugodj meg, minden rendben lesz. Emlékszem, azt mondtam, hogy 10 perc múlva a pályán leszek, pedig a szállodám olyan félórányira volt, de nem akartam lemaradni a lehetőségről. Oda akartam érni, és biztos akartam lenni benne, hogy meg tudom csinálni, szóval igen, az a három óra aközött, hogy megkaptam a hírt, és bepattantam az autóba az FP3-ra, nagyon gyorsan eltelt.”
Schumacher: Ne becsüljük le Rob Marshall szerepét!
https://formula.hu/parc-ferme/38509
A Red Bullt elhagyó szakemberek sorában természetesen Adrian Newey kívánkozik az élre, de nem szabad lebecsülni annak a Rob Marshallnak a fontosságát sem, aki 17 éven át dolgozott az energiaitalosoknál, mielőtt tavaly átigazolt a McLarenhez – erre hívta fel a figyelmet a Formel1.de honlapon megjelent nyilatkozatában Ralf Schumacher:
„Nem szabad alábecsülni őt, több mint 20 éves tapasztalata van [valójában kicsit kevesebb – a szerk.] az Adrian Newey-val való közös munkában, rengeteget lehet ott tanulni, ezért ezek a pozíciók nagyon fontosak egy csapatnál” – mondta a többszörös nagydíjgyőztes versenyző, aki kitért a McLaren elmúlt hetekben nagy viharokat kavaró „trükkös szárnyára” is, s nincs meggyőződve arról, hogy valóban annyit számított ez a megoldás, mint amekkora jelentőséget egyesek tulajdonítottak neki:
„Nem tudom, hogy ez fontos-e a teljesítmény szempontjából. Szerintem a Mclaren marad a legerősebb autó, Lando Norrist pedig nem szabad lebecsülni, ő is ad majd egy lökést, érdekes lesz a verseny kettőjük között” – utalt Schumacher az elmúlt időben Norris és Verstappen között kibontakozó világbajnoki küzdelemre.
Ismeretlen élmény Verstappen számára, ami Szingapúrban történt
https://formula.hu/parc-ferme/38508
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a Formel1.de portál által közölt nyilatkozatában felidézte Max Verstappen reakcióját Lando Norris brutális szingapúri fölénye kapcsán. Mint a veterán szakember elmondta, a holland klasszis azt mondta neki, hogy „idegen számára” az a dominancia, amit brit riválisától tapasztalt, különösen a közepes gumikon:
„Kilenc tizedet-egy másodpercet vert ránk körönként! Még ha a mi autónk is, mondjuk úgy, hogy optimális lett volna, akkor sem tudtunk volna ilyen időket autózni a közepes gumikon. És mindannyian csodálkozunk, hogyan csinálta” – mondta Marko, majd így folytatta: „Amikor Norris körönként kilenc tizedet-egy másodpercet ver ránk, az egy teljesen új világ . És ne felejtsük el, hogy a második stintben Leclerc ugyanolyan gyors volt, mint Lando, majdhogynem egy kicsit gyorsabb. Szóval szinte azt mondanám, hogy számunkra a második hely olyan volt, mint egy győzelem.”
A konstruktőri cím egyre messzebbre sodródik a Red Bulltól, de Marko korábbi szavaival ellentétben teljesen még nem mondott le róla: „Optimista vagyok, hogy ha Max ismét futamokat nyer, Sergio pedig harmadik vagy negyedik helyeken tud befutni, akkor a dolgok ismét másképp fognak kinézni. De a hangsúly egyelőre elsősorban a pilóták bajnoki címén van. Ám ha ezt megszerezzük, és szerintem csak akkor lehetséges, ha Max még legalább két futamot nyer, akkor a konstruktőri bajnokságban is ígéretesebb lesz a helyzet.”
A Haastól igazolt versenyzőnőt a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/38507
Az F1-ben 2026-tól kezdve „összebútorozó” Red Bull–Ford kettős meghosszabbította együttműködését az F1 Academy sorozatot illetően, így jövőre is Red Bull Ford Academy néven fut majd az a program, mely az F1 női nevelősorozatában szereplő Red Bull-tehetségekkel foglalkozik. Ebből a társaságból kikerült a holland Emely de Heus, ugyanis a 21 esztendős holland versenyző már második szezonját futja az F1 Academyben, s a szabályok értelmében legföljebb két szezont lehet eltölteni a sorozatban.
Helyére az idén a Haas képviseletében jelenleg a bajnokság negyedik helyén álló amerikai Chloe Chamberst szerződtették, akit Chrisitan Horner így köszöntött a csapartnál: „Mindenki alig várja, hogy a Red Bull családban köszönthesse Chloe-t, aki a 2025-ös F1 Academy-szezonban a felállásunk kulcsszereplője lesz.”
„Egy olyan amerikai versenyző szerződtetése, akit a Forddal is kapcsolatban áll, izgalmas előrelépést jelent a Ford Performance-szal való partnerségünkben. A Red Bull és a Ford közös értékeket képvisel, egységesen azon vagyunk, hogy több lehetőséget biztosítsunk a fiatal és feltörekvő tehetségeknek a motorsportban, és már alig várjuk, hogy Chloe 2025-ben a Red Bull Ford színeiben pályára gördüljön.”
A kétszezonos szabály miatt egyébként komoly változások lesznek az F1 Academy mezőnyében, hiszen a Red Bull másik két „növendéke”, Hamda és Amna Al Qubaisi, a listavezető Abbi Pulling, továbbá Nerea Marti, Lola Lovinfosse, Carrie Schreiner, Jessica Edgar és a közönségkedvenc Bianca Bustamante is távozik a szezon végén.
Piastri sokat tanult a kihagyott évben – de inkább versenyzett volna
https://formula.hu/parc-ferme/38506
Annak ellenére, hogy zsinórban háromszor nyert juniorbajnokságokat, köztük az F3-at 2020-ban és az F2-t 2021-ben, Oscar Piastri nem léphetett be azonnal az F1 kapuján, s 2022-ben egyáltalán nem versenyzett, hanem az Alpine tartalékjaként teljesített kiterjedt tesztprogramot. Bár ez kétségkívül hasznosnak bizonyult, az ausztrál versenyző ennek ellenére aligha meglepő módon hangsúlyozta, hogy a versenyzést semmilyen tesztprogram nem pótolhatja:
„A versenyzés jobb lett volna, nincs olyan környezet, amelyben jobban fel tudnál készülni” – nyilatkozta Piastri az Auto Motor und Sportnak. „A tesztszezonomban elsősorban a pilótafülkén kívül tanultam meg sokat a Formula–1 világáról, többet, mint amire számítottam. Hasznos dolgokat tanultam arról is, hogyan kell mentálisan felkészülni a versenyekre, s ott voltam az összes megbeszélésen az Alpine-nál.”
„Láttam, hogy a mentális megközelítés szempontjából nem lehet összehasonlítani a junior kategóriákkal” – folytatta az ausztrál. „Ez más játszótér, amihez az autó fejlődése is hozzájárul, hiszen az F3-ban vagy az F2-ben azzal az autóval kell dolgoznod, amit kapsz. Bizonyos, hogy értékes volt mindezt úgy magamba szívni, hogy közben nem kellett nyomás alatt teljesítenem, de ha választani lehetne, ma is azt választanám, hogy egyből folytassuk az F2 után.”
Mansell: Norris ostoba hibát követett el Ausztriában
https://formula.hu/parc-ferme/38505
Az 1992-ben világbajnoki címet szerző Nigel Mansell meglehetősen kritikusan nyilatkozott honfitársáról, a 11. britként világbajnoki címet szerezni vágyó Lando Norrisról, aki szerinte hatalmas hibát követett el Ausztriában, amikor a kiesésével végződő kockázatos támadást indított Max Verstappen ellen: „Nem lehet kívülről megelőzni egy többszörös világbajnokot. És az a futam az övé lehetett volna” – mondta a 71 éves egykori versenyző, akit arról kérdeztek, hogy a McLaren hibázott-e azzal, hogy nem állították be már a szezon korábbi szakaszában Piastrit Norris mögé.
„Nem igazán, mert mindkét pilóta követett el hibákat a szezon elején. Lando ostoba hibája Ausztriában 25-26 pontot jelentett, szóval mindenfélével lehetne érvelni” – felelte Mansell. „Úgy gondolom, hogy a McLaren hihetetlenül profi módon viselkedett mindkét versenyzővel. Lenyűgöző munkát végeztek értük, és gratulálni kell nekik” – fejtette ki a brit „oroszlán”, s nem csak ezért illette dicsérő szavakkal a wokingiakat, hanem az elmúlt időszak kommunikációjáért is:
„Előálltak és megosztották velünk az álláspontjukat arról, hogy mi fog történni az év hátralévő részében” – mondta, majd hangsúlyozta, hogy Norris sorsa a saját kezében van: „Szerintem most Landón múlik minden, mert legalább olyan gyorsnak, ha nem gyorsabbnak kellene lennie, mint Oscar, és meg kell csinálnia. És ahogy ő maga is mondta, szeretné a sikert saját érdemei alapján elérni.”
Fotó: DPPI
Ez jelentheti Mick Schumacher F1-es karrierjének végét
https://formula.hu/parc-ferme/38503
Helmut Marko, a Red Bull F1-es alakulatának tanácsadója szerint abban az esetben, ha a Sauber Valtteri Bottas szerződésének meghosszabbítása mellett dönt 2025-re, az Mick Schumacher F1-es pályafutásának a végét eredményezheti. Marko szerint tehát a Sauber lehet Mick utolsó esélye – jelen állás szerint azonban vajmi kevés esély van arra, hogy a Mattia Binottóék a 25 éves németet válasszák...
„A Sauber jövőre biztosan nem lesz győztes autó. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz nyomás a két versenyzőn – ha nem teljesítenek elég jól, 2026-ra még lehet változtatni.”
„Ha Schumacher nem kapja meg ezt az ülést, akkor véleményem szerint az F1-es történet véget ér számára. Ha ez így alakul, akkor az endurance versenyzésre kellene koncentrálnia, hiszen ott nagyon sikeres tudott lenni” – tette hozzá Marko.