Ecclestone cáfolja, hogy a lemondást tanácsolta volna Hornernek
https://formula.hu/parc-ferme/37447
Az utóbbi napokban több sajtóértesülés is arról számolt be, hogy többek között Bernie Ecclestone is azt tanácsolta Christian Hornernek, hogy mondjon le a Red Bull csapatfőnöki posztjáról. Az információk szerint Horner ezt nem szeretné meglépni, és a múlt héten kirobbant botrány kapcsán tartott pénteki meghallgatásán is védekezett a vádakkal kapcsolatban, illetve ott lesz csütörtökön a csapat autóbemutatóján is.
A sajtóhírekre pedig most Ecclestone reagált: az F1 korábbi ura a közösségi oldalán posztolta azt, hogy teljességgel valótlan az a híresztelés, mely szerint ő a lemondást tanácsolta volna Hornernek, de ennél többet nem tett hozzá az ügyhöz.
A Horner-ügyről részletesebben beszéltünk Pitwall című műsorunkban:
Lábfájdalmai voltak Bortoletónak az 57G-s brazíliai baleset után
https://formula.hu/parc-ferme/39993
Gabriel Bortoleto elárulta: néhány napig kisebb fájdalmakkal küzdött az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán elszenvedett balesete után. A hivatalos adatok szerint a Stake versenyzője 57G-s erővel csapódott neki a falnak. Szerencsére Bortoleto komolyabb sérülés nélkül megúszta az incidenst, másnap a futamon is rajthoz tudott állni – bár hamar kiesett –, most azonban Las Vegasban kiderült, hogy némi következménye azért volt a fallal való találkozásának:
„Nagyon szerencsés voltam. Volt egy kis fájdalom a bal lábamban, de egy-két nappal a baleset után elmúlt, szóval minden remek volt. Amikor ráléptem a fékre, a DRS még a zárási procedúra közben járt: nem volt teljesen zárt, emiatt nagyot blokkoltak a hátsók. Eltaláltam egy huplit is, amikor ráléptem a fékre, úgyhogy nekiforogtam a belső falnak. Sokat tanultam arról, mit kell csinálni, ha bevetődésre van szükségem jövőre a Sao Pauló-i 1-es kanyarban!”

fotó: DPPI
Ricciardo rajtszámára csapna le Verstappen?
https://formula.hu/parc-ferme/39992
Könnyen lehet, hogy nem a korábban használt #33-as rajtszámára váltana vissza Max Verstappen 2026-ban, amennyiben idén nem sikerülne neki a címvédés – amihez saját bevallása szerint a 49 pontos hátránya fényében „sok szerencsére” lenne szüksége. Amikor ugyanis rákérdeztek nála a hétvégi F1-es Las Vegas-i Nagydíj szerdai médianapján, milyen számot használna, így felelt a holland: „Ez egy nagyon jó kérdés! Meg fogom nézni a tél során, de a kedvenc számom a #3-as. Csak meg kell néznünk, hogy ez valójában lehetséges-e.”
Verstappen megjegyzése magyarázatot adhat arra, miért került elő az állandó rajtszámok kérdése az F1 Bizottság legutóbbi ülésén: a Motorsport információi szerint valóban a Red Bull kezdeményezhette a témafelvetést. A jelenlegi szabályok értelmében egy versenyző a teljes karrierjére választ állandó rajtszámot magának a Formula-1-ben, amelyet a világbajnoki címvédő cserélhet le #1-esre, ha úgy kívánja – ahogy ezzel Verstappen él is 2022 óta, ellentétben előtte Lewis Hamiltonnal, aki végig maradt a 44-esnél. A szabályváltoztatási javaslat értelmében viszont megengednék ezentúl a pilótáknak, hogy a pályafutásuk során rajtszámot váltsanak.
Verstappen számára viszont az is akadály lehet a #3-as használatához, hogy az Daniel Ricciardo rajtszáma volt, márpedig a szabályok értelmében legalább két idénynek el kell telnie az adott pilóta távozása után, hogy a száma újra választható legyen. Az FIA szóvivője ugyanakkor a Motorsportnak megerősítette: a módosítás részletei még kidolgozás alatt állnak, s a Motorsport Világtanács szokásos december közepi ülésén dönthetnek róla, azaz Verstappennek is addig kell majd várnia arra, hogy esetleg választhat-e a korábbi #33-asától eltérő számot magának, és lehet-e az az egykori csapattársa által használt #3-as.
A Red Bull-os egyébként más számokat is kedvel: „Valójában a #69-est akartam, de apám azt mondta, hogy az nem jó ötlet!” – jegyezte meg. „De az a szám mindenhonnan nézve ugyanúgy néz ki az autón: nagyon jó lett volna a fotók és a marketing szempontjából, meg a sapkákra is is, hiszen nem számít, hogyan viseled, mindig #69-es marad. Emellett szeretem a #27-est is, de az már Nicóé [Hülkenberg], szerintem a 2-es és a 7-es is jól mutat együtt a formát illetően. Szóval a #3-as a kedvencem, de több számot is klassznak találok.”

„Norris nagyon jól passzolt volna hozzánk” – Marko
https://formula.hu/parc-ferme/39990
Helmut Marko elárulta: az F1-es karrierjének kezdete előtt ők is tárgyaltak Lando Norris, mielőtt a McLaren megszerezte volna előlük. A tárgyalás tényéről már tavaly is nyilatkozott a Red Bull sportszakmai tanácsadója, aki akkor arról beszélt, hogy 2019-re igazolták volna le a Toro Rossóhoz a jelenlegi vb-éllovast. Most újfent előkerült a téma az F1 Beyond the Grid podcastjának adásában:
„Nagyon korai szakaszában jártunk az egyeztetéseknek Lando Norrisszal. Végül nem szereztük meg őt, de szerintem nagyon jól passzolt volna hozzánk” – vélekedett Marko. „Másfelől viszont nem szerezhetünk meg mindenkit. Bajnokokat keresünk.”

Újabb F1-es lehetőségeket kap az Aston Martin amerikai tartalékosa
https://formula.hu/parc-ferme/39991
Jak Crawford ismét autóba ülhet egy hivatalos Formula-1-es versenyhétvégén: a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén kapja meg ismét a lehetőséget – ráadásul néhány nappal később a hagyományos idény utáni fiatal pilóták tesztjén is részt fog venni. A közben a Formula-2-ben is vitézkedő – jelenleg az összetett második helyén áll – amerikai versenyző pár hete Mexikóban ejtette meg az FP1-es debütálását az Aston Martinnál, amely menet közben a Formula-E-be távozó Felipe Drugovich helyére harmadik versenyzőnek, azaz gyakorlatilag tartalékosnak léptette őt elő.
A szabályok idén már négy alkalmat írnak elő a csapatoknak, amikor fiatal újoncot kell ültetniük az autójukba egy nagydíjhétvége első szabadedzésén, és az előző évekhez hasonlóan sokan az évadzárón pipálják ki az utolsót. Crawford és az Aston Martin mellett már a Williams is jelezte, hogy Luke Browning is bevetésen lesz december első péntekjén, de további bejelentések várhatók ilyen fronton, hiszen több istálló is még adós a negyedik alkalommal.

Nem ad ki jövőre új F1 26-os videojátékot az EA Sports
https://formula.hu/parc-ferme/39989
Meglepőnek tűnő bejelentést tett a hivatalos Formula-1-es játékokat hosszú évek óta fejlesztő EA Sports: 2026-ban nem adnak ki új videojátékot. A közleményük szerint ehelyett teljes mértékben egy átszabott, még autentikusabbnak ígért 2027-es kiadásra fognak koncentrálni, míg a rajongók a jövő évi autókkal, csapatokkal egy „fizetős bővítés” révén játszhatnak majd az érdeklődők az F1 25-ön belül.
A döntés egybeesik az F1 jelentős jövő évi szabálymódosításaival: nem kizárt, hogy az EA Sports is inkább kivár azzal, hogy felmérje az új technikai előírások hatásait, hogy azt majd minél realisztikusabban építhessék be a 2027-es videojátékba – valamint ez természetesen lehetőséget kínál arra is, hogy tényleg alaposabban átszabják az egész játékot.

Perez már „álomszerű forgatókönyvként” éli meg az egyéves kihagyást
https://formula.hu/parc-ferme/39988
Sergio Perez most már úgy érzi, jót is tett neki, hogy a Red Bulltól való elküldésével szabaddá vált az idei éve, így feltöltődhetett a cadillaces kalandra. A mexikóinak ugyan érvényes szerződése volt 2025-re, ám a gyenge eredményei okán nem maradhatott az energiaitalosoknál. Jövőre viszont visszatér a leendő 11. csapattal – a kihagyás alatt pedig rájött, hogy hiányzik neki a Formula-1:
„Az elején az első néhány hónap nagyszerű volt. Ráeszméltem, hogy hiányzik az F1, mert elkezdtem követni. Felkeltem a versenyekre. Láttam, mi történik, beszéltem paddockbeli barátokkal, és rájöttem, hogy talán jobban hiányzik, mint gondoltam. Aztán elkezdődtek az egyeztetések a Cadillackel, és láthattuk a versenyzés iránti szenvedélyt. Igen, úgy éreztem, maradt még bennem valami” – fogalmazott Perez az F1.com hasábjain.
„Így most visszatekintve, mintha egy álomszerű forgatókönyv lett volna, hogy ki tudtam hagyni egy évet és felfrissülhettem. Nagyjából 15 Formula-1-ben eltöltött év után ez a felfrissülés és az, hogy újra megvan bennem az energia a karrierem utolsó szakaszára…”

„Colapinto egy fizetős versenyző” – Villeneuve
https://formula.hu/parc-ferme/39987
Kemény kritikát fogalmazott meg az Alpine-nal nemrég 2026-ra is hosszabbító Franco Colapinto kapcsán Jacques Villeneuve. Az nem titok, hogy az idén menet közben tesztpilótából állandó versenyzővé előlépő komoly szponzori háttérrel rendelkezik, ám a szerződés aláírása után Steve Nielsen, az Alpine ügyvezetője jelezte: a pilóta eredményei számítottak, az anyagi vonatkozás „csak kellemes egybeesés” számukra. Villeneuve azonban másképp látja:
„Úgy gondolom, ez nagyon hasonló a fizetős versenyzők időszakához. A csapat egyi versenyzője egy fizetős pilóta, aki finanszírozza az istállót. Colapinto pontosan ez” – jelentette ki az 1997-es F1-es világbajnok a BetVictor Casinónak nyilatkozva. „Nem a kívülről látott pályán nyújtott eredmények igazolhatják a hosszabbítást az Alpine-nál. Voltak pillanatai, amikor megmutatta a gyorsaságát, de ez nem konstans.”

Ecclestone: Mikor leszek már túl öreg a pletykákhoz?
https://formula.hu/parc-ferme/39986
A 95 esztendős Bernie Ecclestone a közelmúltban nemcsak az úgynevezett Massa-ügy miatt került a figyelem középpontjába került, hanem azért is, mert felmerült, hogy Christian Hornerrel közösen Formula–1-es csapatot vásárolhatnak. A Red Bulltól a nyáron távozó Horner állítólag több hatalmat szeretne a jövőben, akár tulajdonosként vagy részvényesként, ez pedig találgatásokat indított el kettejük lehetséges összefogásáról.
Ecclestone a spekulációkra fanyar humorral reagált a svájci Blicknek: „Hány évesnek kell lennem ahhoz, hogy ezek a pletykák végre abbamaradjanak?” – tette fel a költői kérdést, majd szóba került az Aston Martin is, amelynak kapcsán Ecclestone ironikusan megjegyezte: Még egy csapat, amit állítólag meg kellene vennem Hornerrel. De hát nem azért hagyta ott Adrian Newey a Red Bullt az Aston Martin kedvéért, mert már nem akart együtt dolgozni Hornerrel?”
Emellett az Alpine is opció lehet Horner számára, hiszen jó kapcsolatot ápol Flavio Briatoréval, de a Ferrari körül kering a legtöbb vele kapcsolatos hír, noha a csapat idén szerződést hosszabbított Frederic Vasseurrel. Ecclestone szerint azonban semmit sem lehet biztosra venni: „Nem zárnám ki a Ferrarit! Teljes káosz van ott. És Elkann most már a két versenyzőjét is sértegeti.”

Már megint a Racing Bulls hozta a legdögösebb speciális festést!
https://formula.hu/parc-ferme/39985
Az Alpine, a Stake és a Williams is különleges festéssel készül Las Vegasra, de ahogy az mostanában lenni szokott, a Racing Bulls ismét az etalon – szerintünk legalábbis mindenképpen…




MotoGP: Kettős Aprilia-vezetés a teszten, Razgatliogluék debütáltak
https://formula.hu/parc-ferme/39984
A hagyományoknak megfelelően az idényzáró utáni keddig Valenciában maradt a MotoGP mezőnye a szokásos szezon utáni tesztnapra, ahol már a 2026-os technikák voltak főszerepben. Már amikor éppen motorokat láthattunk a pályán, az éjszakai esőzések miatt az első két-három órában még nedves foltok tarkították az aszfaltot, így szinte senki nem gurult ki a garázsból – emiatt félórával meg is toldották a gyakorlást.
Bár a köridőknek nyilván nincs túl nagy jelentősége, de azért említést érdemel, hogy a két nappal ezelőtti futamhoz hasonlóan ismét kettős Aprilia-vezetést láthattunk, csak most épp Raul Fernandez bizonyult a leggyorsabbnak Marco Bezzecchi előtt – aki pedig egy radikálisan új aerodinamikai csomagot próbálgatott az RS-GP-n. A gresinisek követték őket, ám míg Alex Marquez szintet lépve a 2026-os Ducatit vezethette, addig Fermin Aldeguer „csak” a GP25-esre váltott. Pedro Acosta lett az ötödik legjobb KTM-esként, de Maverick Vinales és Brad Binder is a top 10-ben zárt közülük. Ott egyébként az egyedi festésekkel köröző gyári Ducatik tűntek még fel: ezúttal a WSBK-menő Nicolo Bulega előzte Francesco Bagnaiát, aki egy esést is begyűjtött.

De ha már szóba került a Superbike-vb: az újoncok is most debütáltak, közülük Toprak Razgatlioglu a 18., a Moto2-ből hozzá hasonlóan világbajnokként érkező Diogo Moreira a 21. időt motorozta a Pramac, illetve az LCR Honda színeiben. Előbbi egyből a V4-es Yamahára ült fel, amely azonban nem muzsikált túl jól: Fabio Quartararo is csupán 15. lett, ráadásul végsebességben látványosan elmaradtak a riválisoktól. Volt egy harmadik beugró is amúgy a sor végén szereplő Celestino Vietti személyében, aki a megsérülő Franco Morbidellit pótolta a VR46-nál.
A teszt végeredménye:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Kockás zászlós festéssel ünnepli a Stake-korszak végét a Sauber
https://formula.hu/parc-ferme/39983
A Williams és az Alpine után egy harmadik csapat is egyedi festéssel áll rajthoz a hétvégi F1-es Las Vegas-i Nagydíjon: a Stake az „Utolsó kör” névre hallgató dizájnt mutatja be a szezont záró tripla forduló első állomásán. Az elnevezés nem véletlen, a Sauber ezzel szeretné ünnepelni a Stake-kel való hároméves együttműködésük lezárását a jövőre induló Audi-érát megelőzően. Mindezt pedig eléggé egyértelmű jelképpel, a kockás zászlóval szimbolizálják, annak mintája került be a fényezésbe a szokásos zöld mellé:



Több pinkkel zárja az F1-es szezont az Alpine
https://formula.hu/parc-ferme/39982
Minimálisan változtat az autófestésén a 2025-ös idény utolsó három állomására az Alpine: a hátralévő Las Vegas-i, Katari és Abu Dhabi Nagydíjakon valamelyest több pink kerül a dizájnba. A névadó szponzor, a BWT alapszíne az előző években is megjelent néhány futamon dominánsabb mértékben az enstone-i alakulat versenygépeinek fényezésében: 2022-ben és 2023-ban az első versenyeken, míg tavaly a mostanihoz hasonlóan az évad hajrájában került több rózsaszín az autóra. Igaz, mint az az alábbi fotókon is látszik, a pink mennyisége azért ezeken az egyedi színezéseken is tendenciózusan egyre kevesebb:

Az Alpine mellett eddig a Williams mutatott még be speciális festést, ők a most hétvégi Las Vegas-i fordulóra borulnak szinte teljesen feketébe.


„Hornert megváltoztatta a Drive to Survive-val járó hírnév” – Brown
https://formula.hu/parc-ferme/39981
A McLaren elnök-vezérigazgatója, Zak Brown szerint Christian Horner csak egy bizonyos idő után vált olyan riválissá, akivel nem jöttek ki jól a pályán kívül. A Red Bull nyáron távozott főnöke többször került összetűzésbe a wokingiak első emberével az előző években – de Brown most arról beszélt, hogy Horner nem mindig volt ilyen: „Több mint 30 éve ismerem Christiant. Korábban jól kijöttünk. Az eredményei lenyűgözők, szóval le a kalappal. De megváltozott. Úgy gondolom, a Drive to Survive-nak köszönhető hírnév, a pénz, a dicsőség mind hozzájárult kicsit ehhez” – nyilatkozta a The Telegraphnak.
Amikor arról kérdezték, Horner fair módon küzdött-e, így felelt Brown: „Időnként nem. Anno, amikor versenyeztem, voltak pilóták, akik keményen versenyeztek és két kerékkel leszorították a pályáról az ellenfeleiket. Ez rendben van. Mások viszont mind a négy kerékkel leszorítanak. Az már nincs rendben. Én kétkerekes srác vagyok, Christian viszont négykerekes” – mutatott rá a kettejük közötti különbségekre egy párhuzammal. „Megvádolta a csapatunkat. Nem hiszem, hogy ő maga hitt bennük, csak szimplán meg akart zavarni minket. Függetlenül a szabályosságtól, mindenki tudja ebben a sportban, hogy technikai okokból nem tennél ilyesmit.”

Vegasi fényezést villantott a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/39980
Ahogyan arra számítani lehetett, több csapat is egyedi festéssel rukkol elő az előttünk álló Las Vegas-i Nagydíj alkalmából. A Williams különkiadású, szinte teljesen fekete fényezéssel áll rajthoz a Las Vegas-i Nagydíjon, amelyet névadó partnerük, az Atlassian és úttörő AI-megoldásuk, a Rovo inspirált. Az autó fekete alapját szivárványszínű díszítések törik meg, utalva a Strip vibráló fényeire és a Rovo által kínált gyorsaságra és teljesítményre.



A Porsche két gyári csapattal indul jövőre a Formula-E-ben
https://formula.hu/parc-ferme/39979
A Porsche bejelentette, hogy a Formula-E új, Gen4-es autóival két gyári csapattal áll majd rajthoz. A versenyautókat Weissachban, a Porsche fejlesztőközpontjában készítik, és a Gen4 a sorozat 13. szezonjában, 2026 végén debütál.
A második gyári csapat célja, hogy fiatal tehetségeket támogasson, miközben a Porsche továbbra is működtet egy ügyfélcsapatot. A cég szerint a Formula-E nemcsak a versenyzésről szól, hanem a technológiai fejlesztések és a fiatal pilóták felkutatásának lehetőségét is kínálja.
A Porsche ezzel a Formula-E történetében elsőként két teljesen független gyári csapatot indít, miközben 2025-ben ünnepli a Porsche Motorsport fennállásának 75. évfordulóját. A márka célja, hogy az elektromos versenyzésben is hasonló sikereket érjen el, mint a hagyományos motorsportban.

Fotó: Porsche Motorpsort
Leigazolta pilótanevelő programjába Hakkinen lányát a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/39978
Két új taggal a McLaren által nevelt fiatal hölgyversenyzők csoportja: a hétfői bejelentés értelmében Ella Stevens és Ella Hakkinen csatlakozik az F1 Academyben már idén is a papaja színeket képviselő és összetettben harmadik helyen álló Ella Lloydhoz (nem elírás, tényleg mindhármójuk keresztneve Ella!). A wokingiak közleménye szerint Stevens fogja a másik autójukat vezetni a női széria 2026-os kiírásában, személyében viszont Ella Hakkinen szerződtetése az érdekesebb, hiszen nem véletlen a névegyezés: az 1998-ban és 1999-ben épp a McLaren színeiben Formula-1-es világbajnokságot nyerő Mika Hakkinen 14 éves lányáról van szó. A McLaren hangsúlyozta: ezzel a megerősített felállással igyekeznek segíteni és támogatni a jövő női autósportos tehetségeit.

A képen balról jobbra: Ella Hakkinen, Ella Stevens és Ella Lloyd
MotoGP: Így pontoztuk a versenyzők valenciai teljesítményét
https://formula.hu/parc-ferme/39977
Bár a Formula Motocast idén már csak egy szezonértékelő adással fog jelentkezni néhány hét múlva, az idén bevezetett versenyzői pontozás az évadzáró Valenciai GP kapcsán sem maradhat el. A műsor két állandó stábtagja, Balogh Tamás és Papdi Tamás ezúttal is 1-től 10-ig terjedő skálán értékelte a motorosok teljesítményét, a két pont átlagából pedig kijött a végső pontérték.
Tökéletes hétvégét senki sem produkált, de többen is közel jártak hozzá: mindenekelőtt a csak a sprinten kissé haloványabb Marco Bezzecchi, a minden tétre menő eseményt harmadikként záró Fabio di Giannantonio, a Trackhouse Apriliát vasárnap második helyig vezető Raul Fernandez és a KTM-ből újfent mindent kifacsaró Pedro Acosta. A lista másik végén pedig az állandó szereplő Somkiat Chantra mellett a szezonját „méltóképp” egy katasztrofális fordulóval lezáró Francesco Bagnaia, valamint a már a rajtrácson bizarr balesetet előidéző Franco Morbidelli található. Íme, tehát a Valenciai Nagydíj versenyzői pontszámai:
| Ducati Team | Tech3 KTM | ||
| Francesco Bagnaia | 3,5 | Maverick Vinales | 4 |
| Nicolo Bulega | 5 | Enea Bastianini | 5 |
| Gresini Ducati | Monster Yamaha | ||
| Alex Marquez | 8 | Fabio Quartararo | 6 |
| Fermin Aldeguer | 7 | Alex Rins | 3,5 |
| Augusto Fernandez | 4 | ||
| VR46 Ducati | |||
| Fabio di Giannantonio | 8,5 | Pramac Yamaha | |
| Franco Morbidelli | 3,5 | Jack Miller | 6,5 |
| Miguel Oliveira | 4 | ||
| Aprilia Racing | |||
| Jorge Martin | 5 | Honda HRC | |
| Marco Bezzecchi | 9 | Joan Mir | 5 |
| Luca Marini | 7 | ||
| Trackhouse Aprilia | Aleix Espargaro | ||
| Raul Fernandez | 9 | ||
| Ai Ogura | 6,5 | LCR Honda | |
| Johann Zarco | 5,5 | ||
| KTM Factory | Somkiat Chantra | 2 | |
| Pedro Acosta | 8,5 | ||
| Brad Binder | 6 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Button elmondta, melyek voltak a kedvenc F1-es autói
https://formula.hu/parc-ferme/39976
Bő egy hete a WEC bahreini fináléjával végleg lezárta profi autóversenyzői pályafutását Jenson Button, aki a sportautós és egyéb kalandok előtt bő másfél évtizedet töltött el a Formula-1-ben. Karrierje csúcspontja természetesen a 2009-es világbajnoki cím a Brawnnal, ám mégsem feltétlenül a Brawn akkori autóját nevezné a kedvencének az F1-ből:
„A legjobb autó szerintem a 2011-es McLaren volt: azt mondanám, az volt a legjobb autó, amelyet valaha az F1-ben vezettem” – idézi a Motorsport Buttont, aki az említett szezonban vb-ezüstérmesként zárt. „Aztán ami az érzetet illeti, alighanem a 2004-es BAR-Hondát mondanám. Hajlékony hátsó szárnyunk volt, és jó érzés volt vezetni a V10-es motorral. Nem volt annyira gyors, mint a Ferrari, de egyszerűen csak kellemes volt vezetni. Szereztem vele tíz dobogót, bár versenyt nyertem.”
„És aztán ott volt a Brawn. Ami vicces, hogy mindenki azt gondolja, az volt a legjobb autóm, amit vezethettem. De valójában ott történt egy szabályváltozás, amely révén kisebb lett a leszorítóerő 2009-re. Szóval bár jobb autó volt a többinél, de nem volt annyira gyors, és voltak gyengeségei is. De persze az emlékeim arról az autóról fantasztikusak. És persze a legelső F1-es autóm, az FW22-es is különleges. Semmi rossz nem volt vele, csak remek volt vezetni, mint egy nagy gokartot. Tavaly vezethettem is Silverstone-ban, ami nagyszerű volt” – utalt a 2000-es debütálásakor vezetett Williamsre a brit.

„Két agysejtre van szükséged ahhoz, hogy megértsd, mennyire rosszak” – Montoya a Ferrariról
https://formula.hu/parc-ferme/39974
Gyenge hétvégét zárt Brazíliában a Ferrari, ezzel jelenleg csupán a konstruktőri bajnokság negyedik helyén állnak az olaszok. John Elkann, a Ferrari elnöke kifejezetten erős kritikát fogalmazott meg a pilótákkal szemben a csalódást keltő hétvégét követően, mondván, a versenyzőknek a beszéd helyett a vezetésre kéne koncentrálniuk.
Elkann ezen kijelentésére reflektált Juan Pablo Montoya korábbi Formula-1-es versenyző. A kolumbiai szerint nyomás nehezedik az istállón belül az elnökre, ezért tette kritikus kijelentését.
„Azért mondta ezt, mert van egy belső nyomás ellene a csapaton belül. Ezt úgy tudja a legjobban kezelni, ha kifelé tükrözi, de egy ponton muszáj lesz rájönnöd, hogy a dolgok jelenlegi állása nem működik.”
„A Ferrari legnagyobb problémája a politika, rengeteg politika” – fogalmazott Montoya az AS Colombiának.

Montoyát a Ferrari autójának viselkedése sem nyűgözte le Brazíliában: „Ha megnézzük Max fedélzeti kamerájának felvételét, amikor Lewis mögött ment. Lewis autója… húha. A Ferrari igazán nem jó a hepehupás részeken, egyszerűen nem értem.”
„Nagyjából két agysejtre van szükséged ahhoz, hogy megértsd, mennyire rosszak. Egy ponton el kell engedned a dolgot és azt mondani, hogy igen, tévedtem, amit csinálunk, az nem működik, inkább próbáljunk ki valami mást” – mondta az ex F1-es.
„Teljesen kiakadtam” – Verstappen nem büszke erre a manőverére
https://formula.hu/parc-ferme/39975
Immár 49 pont a hátránya Max Verstappennek Lando Norrishoz képest az F1-es világbajnoki küzdelemben. Amikor a Red Bull pilótája a Viaplaynek mesélt idei szezonjáról, kitért azon frusztrációjából eredő döntésére is, ami kilenc ponttal hátravetette őt a bajnoki pontversenyben. A Spanyol Nagydíj végjátékában Verstappent arra utasították George Russell-lel való összecsapása után, hogy adja vissza a pozíciót a britnek, a holland azonban nem értett egyet a döntéssel, s látszólag direkt belevezette autóját a Mercedesbe – ennek az esetnek pedig egy tízmásodperces büntetés lett a vége.
„Az egyetlen pillanat, amit kritizálni lehet, az értelemszerűen a barcelonai volt. A manőver, valamint a teljes incidens, nem volt helyes, de ez azért is történt, mert nagyon fontos ez nekem. Azt is gondolhattam volna, hogy úgysem működik ez az autó, inkább hagyjuk az egészet” – mondta Verstappen a Viaplaynek.

„Nem tudom elfogadni saját magammal szemben, hogy úgy szállok ki az autóból, hogy tudom, nem tettem meg mindent. Aztán pedig mérges leszek magamra, úgyhogy emiatt nem vezethetek 80 százalékon. Amikor kiszállok az autóból, azt kell tudnom mondani magamnak, hogy minden tőlem telhetőt megtettem.”
„Ezért voltam ilyen mérges Barcelonában – először azért, ami az újraindításnál történt az egyenesben, majd az első kanyarban, utána pedig azt mondták nekem, hogy adjam vissza a pozíciót. Ekkor teljesen kiakadtam.”
„Hibáztam, de tudok tanulni belőle. Jövőre már nem lesznek ilyen pillanataim, még akkor sem, ha hasonló helyzetben leszünk az autóval. Ezekből az apró jelekből tanulunk, de összességében, a teljesítmény szempontjából teljesen jó volt a szezonunk” – értékelt a holland.