DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Rossi féltestvére lehet a befutó Marquez helyére a Repsol Hondánál?

Újabb csavar az egyetlen szabad 2024-es MotoGP-s ülés ügyében: a The Race, a Sky Italia és egyéb megbízható sajtóorgánumok egybehangzó értesülései szerint Luca Marini válhatott az elsődleges jelöltté Marc Marquez megüresedő motorjára. A VR46 Ducatival 2024-re is szerződéssel rendelkező olasz nevét először még a hét elején dobták be a kalapba, ám úgy tűnt eleinte, hogy maga Marini cáfolja ezeket az értesüléseket, bár magát a Honda érdeklődését elismerte. Úgy fest azonban, hogy fordult a kocka, a lapok ugyanis most arról írnak, hogy a Malajziai GP szombatján történt egyeztetést követően Valentino Rossi féltestvére közel áll a megállapodás aláírásához, hogy 2024-ben a Repsol színeit öltse magára.

Marini pénteken elmondta, hogy motiválná egy gyári ülés, de csak akkor, ha „megfelelő a projekt”. Rövid távon aligha lenne jó döntés az olasz részéről a váltás, hiszen a MotoGP-t jelenleg uraló Ducatiról ülne át a legnehezebben vezethető és tempóban is halovány Hondára. A HRC szempontjából viszont sokat jelenthet a jó műszaki meglátásairól is híres Marini szerződtetése. Mint arra a The Race rámutat, a fiatal versenyző VR46-os kötődése azt is jelenti, hogy számára akkor is lenne B opció 2025-re, ha vele is csak évig számol a japán márka – amelyet a pletykák szerint Maverick Vinales, Johann Zarco, Miguel Oliveira és Pol Espargaro is főleg azért utasított vissza, mert csak 2024-re garantálták volna a helyüket a Repsolnál. Maga Marquez egyébként elmondta, ő is úgy tudja, hogy Marini lehet az utódja, akivel a Rossi-féle rivalizálás és feszültség ellenére is jó a kapcsolata.

Már annak kapcsán is vannak pletykák, ki vehetné át Marini helyét a VR46 Ducatinál: az a Fermin Aldeguer, akit néhány napja még a Repsol-üléssel hoztak szóba, s akinek az igazolását Alberto Puig gyorsan cáfolta. Aldeguer az első nem olasz motoros lehetne Rossi csapatában. A mai Moto2-es futamot megnyerő spanyol esetleges „meglepetést” ígért a jövő hétvégi Katari Nagydíjra, ami szintén árulkodó. Aldeguer ülését pedig az így pórul járó és a MotoGP-ből is kiszoruló Fabio di Giannantonio foglalhatná el a Speed Upnál a középső vb-kategóriában.

motogp-marini-vr46

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Mindig is tudni szeretted volna, hogyan áll össze a mezőny egy ilyen fotóra?

Miközben zajlik a gyakorlás a június 15-16-i Le Mans-i 24 órásra, a szervezők egy két és fél perces timelapse-videóban megmutatták, hogyan töltik meg a pálya célegyenesét 62 autóval: (Fotó: Alexis Goure/ACO)

Sonomában parádézott a Mercedes

A fejlesztőpilótai pozícióban dolgozó Esteban Gutierrez a csapat 2016-ban világbajnoki címeket szerzett W07-esét vitte körbe a kaliforniai pályán, a Sonoma Speed Festival keretein belül.

A mexikói egyébként 1:17-es körrel nem hivatalos pályacsúcsot futott Sonomában - egy hónappal ezelőtt a Ferrari F2004-ese négy másodperccel lassabban teljesítette a 4,06 kilométeres aszfaltcsíkot.

Észbontó fűnyírás centikre az ároktól

Tud valamit a srác!

Motoron is jól mutat a BL-döntőt megzavaró szőkeség

A Liverpool 2-0-s győzelmével végződő, szombat esti Bajnokok Ligája-döntőt még a legelvakultabb futballrajongók sem fogják örökre az emlékezetükbe vésni - na jó, talán a Pool drukkerei igen -, Kinsey Wolanskit azonban annál inkább. Ő volt az a hölgy, aki fürdőruhában a pályára szaladt a madridi Metropolitano stadionban, némi pezsgést hozva a laposan csordogáló meccsbe. Ahogyan az egy influenszer-modell-youtuberhez illik, Wolanski élete minden pillanatát megosztja követőivel: itt például egy motor nyergében ül Balin.

Megható videóval emlékezik a McLaren a csapat alapítójára

Bruce McLaren 49 évvel ezelőtt, Goodwoodban veszítette életét egy McLaren-sportautó tesztelése közben.

Melyik volt az elmúlt tíz év legjobb Ferrari-párosa?

A Ferrari utoljára 2007-ben hódította el az egyéni, 2008-ban pedig a konstruktőri bajnoki címet, és nagyot kellene dobbantaniuk, ha idén végre meg szeretnék szakítani a negatív sorozatot. Sokan úgy vélik, hogy Charles Leclerc érkezése nagyot dobott a Ferrarin - többek között Sebastian Vettel is -, de vajon a jelenlegi páros lesz az, amely újra dicsőséget szerez a Scuderiának? Szavazz, és döntsd el te, melyik volt az elmúlt tíz év legjobb Ferrari-duója!

Nehéz az egyszeri ralifotós élete

A Portugál Ralin például némelyikük ipari mennyiségű port nyel. De hát a legjobb helyért áldozatokat kell hozni...

 

Videós összefoglaló az IndyCar szombati, detroiti futamáról

Ne maradj le! AFM Ralihíradó 13 órakor a FIX TV-n!

Az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójának következő adása vasárnap 13 órától látható a FIX TV műsorán.

Olvasónk is ott volt a tűz közelében a Portugál Ralin

Olvasónk is ott volt a Portugál Ralin, és ha már ott volt, küldött is szerkesztőségünknek néhány képet.

rali1rali2rali4rali5rali7rali8

Ezzel a körrel szerezte meg Rossi az első pole-t a detroiti IndyCar-hétvégén

Az Indy 500 után is dübörög az IndyCar szezonja, a hétvégén egy duplafordulót rendeznek Detroitban. Az első időmérőt Alex Rossi nyerte, méghozzá az alábbi körrel. Az időmérő teljes végeredménye ITT olvasható.

 

Centikre a faltól csak úgy driftelgetnek az IndyCarban

Felix Rosenqvist az időmérőn, kicsit korábban Alex Rossi, Graham Rahal és Scott Dixon a szabadedzésen húzta majdnem túl a bajnokság detroiti hétvégéjén.

 

 

A piros szín dominál az F1 kanadai kedvcsinálójában

Betliző Charles Leclerc, piros halót magára öltő Mercedes, rengeteg Niki Lauda-megemlékezés, na meg persze Monaco hősei - ez az F1 beharangozója Kanadára.

 

Jeles alkalomhoz közeledik Romain Grosjean Kanadában

A francia Montrealban 150. futamára készülhet.

 

Nem meglepő: Hamilton és Vettel az utcák királya

Az F1 Twitterén összegyűjtötték, kik azok a versenyzők a jelenlegi mezőnyből, akik a legtöbb kört töltötték az élen a 2019-es versenynaptár utcai versenypályáin.

Az első két helyen nincs különösebb meglepetés, az élen Lewis Hamiltont találjuk 1139 körrel, a második Sebastian Vettel 825-tel. A dobogó harmadik fokán Kimi Raikkönen lemaradása már tetemes, a finn neve mellett 254 élen töltött kör áll. Még Robert Kubica is előkelő helyen szerepel.

A teljes lista:

 

Közeledik az idei Le Mans - mutatjuk, hogy mi történt tavaly

Két hét múlva, június 15-én kezdődik és (értelemszerűen) 16-án vasárnap ér véget az idei Le Mans-i 24 órás verseny - erre hangolódva idézzük fel, hogy mi is történt tavaly. Hoztunk egy összefoglalót, de az egész futam visszanézhető, ha valakinek sok ideje van:

Amikor Leclerc nyakába csimpaszkodva készít képet egy rajongó

Bár a Formula-1 mindig is zárt közege észrevehetően kinyitotta magát a közönség előtt már a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest is, a versenypályák paddockját, a bokszutca mögötti részt továbbra is megőrzik exkluzív menekülőhelynek, ahol a pilóták többnyire zavartalanul mozoghatnak, készülhetnek a versenyhétvégék során. A csapattagok mellett leginkább a média, valamint meghívott vendégek szerezhetnek ide belépési engedélyt, de persze így sem lehet teljesen elkerülni, hogy olyanok is bebocsátást nyerjenek, akik elsősorban rajongóként tetszelegnek, mintsem más szerepkörben. Így a versenyzők azért valamilyen mértékben itt is ki vannak téve némi letámadásnak, pedig a paddockban, ahol a dolgukat végzik és általában célirányosan közlekednek, nem olyan szívélyesen fogadják, ha egy fotó vagy aláírás miatt állítják meg őket. Ezt jól példázza az alábbi videó, amelyen a Ferrari motorhome-jába tartó Charles Leclerc unott arccal veszi tudomásul egy Verstappen-sapkás lány rámenősségét. 

Hamiltonnal való csatájára emlékezett vissza Alonso

A soron következő Kanadai Nagydíj apropóján a 2013-as futamra emlékezett meg Fernando Alonso, aki a "Kanada 2013, DRS-játék a bajnokkal, Lewis Hamiltonnal" szöveget írta a posztjához, és a V8-as motorok hangját is méltatta egy hashtaggel.

 

Hakkinen autóversenyzős videóklipben játszik szigorú csapatfőnököt

A sport körül ma is gyakran sürgő-forgó kétszeres világbajnok számtalan helyen felbukkant már élete során, de elmondása szerint zenés videóklipben eddig még nem. Most ezen a területen is megejtette debütálását: a finn JVG pop-rap együttes Frisbee című, fülbemászó dalának mozgóképesített változatában játssza a csapatfőnököt, aki a 60-as éveket idéző versenyautókban száguldó pilótáit figyeli.   

D74w2ksXkAIwz3e

Alonso már megint kapott egy búcsúvideót

Mostanság sűrűbben búcsúzkodik az autósport Fernando Alonsóról, mint annak idején korábbi csapattársától, Felipe Massától, aki kétszer próbált meg visszavonulni az F1-ből. Alonso felé fél év alatt már másodszor lengetik a könnyesre sírt ruhazsebkendőt a kollégái. Tavaly év végén a Formula-1-ből távozott, most pedig a Hosszútávú-világbajnokság mezőnyétől vesz érzelmes búcsút, egy hónappal ezelőtt ugyanis bejelentette, hogy a június közepi Le Mans-i 24 órást, a szuperszezon végét követően nem folytatja a versenyzést a WEC-ben. Toyotás csapattársai üzentek a spanyolnak az alábbi videóban, akinek jövőbeli karrierútja kifürkészhetetlen, így az sem kizárt, hogy később még visszatér a sorozatba.

"Figyelni fogjuk őt, amint más sorozatokban is történelmet ír" - vetítette előre az egyik forgatókönyvet Jose Maria Lopez.

Tegyük hozzá, Alonso közel két hete egy másik búcsút is megejtett, Indianapolisból viszont egészen eltérő érzelmek forgatagában vonult ki, miután nem sikerült kvalifikálnia a versenyre. Arra viszont jó esélye van, hogy két hét múlva a Le Mans-t másodszor is megnyerje, arra pedig még jobb, hogy a futam leintésével háromszoros világbajnokká váljon.