DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Vasseur szerint a McLaren már nyár eleje óta ilyen jó

A július óta remek formában lévő McLaren minden eddiginél erősebb hétvégét teljesített Suzukában, aminek kapcsán Andrea Stella csapatfőnök a verseny után nem győzte méltatni istállóját, azt hangsúlyozva, hogy mekkora utat jártak be a bahreini szezonnyitó óta. Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke viszont kissé máshogy értelmezi a látottakat, szerinte ugyanis a McLarennek csak a szezon legelején voltak nagy problémái:

vasseur

„Szerintem máshogy értelmezzük a szezont. Az elején komoly gondjaik voltak, de nagyon gyorsan magukra találtak, hiszen már Barcelonában is a második sorban voltak. Ha jól emlékszem, Max és Carlos után Lando és Lewis jött a második sorban. Már ekkor versenyképesek voltak. És talán ez a pálya most jobban feküdt az ő autójuknak, mint a miénknek” – mondta a francia szakvezető.

Vasseur arra is kitért, hogy az autó fejlődése a versenyzőre is jó hatással van, ezáltal egy-egy fejlesztés többet is hozhat összességében, mint amennyivel maga az autó jobb lesz: „Minden egyes alkalommal, amikor előrelépsz, azzal a versenyző előrelépését is segíted, ezzel egyfajta hólabda-hatást hozol létre. De persze ezek csak kis lépések, ha a Red Bullhoz mérjük őket!”

norris-singapore-3

Marko: Hadjar nem hibáztatja az autót, csak önmagát

Helmut Marko különösen elégedett volt Isack Hadjar hollandiai teljesítményével, aki első dobogós helyezését szerezte a Racing Bulls színeiben. A fiatal francia pilóta a negyedik rajthelyről indulva végül harmadikként ért célba Max Verstappen mögött, és ezzel igazi örömre adott okot a Red Bull számára, hiszen az energiaitalosok két versenyzője állhatott a más ligában játszó McLaren győztese, Oscar Piastri két oldalán.

„Hadjar hiba nélkül vezetett, pedig nagy nyomás nehezedett rá” – nyilatkozta Marko a Sky Deutschlandnak. – „Ilyen fiatalon dobogóra állni nagyon ígéretes. A nehézségeket pedig kivételesen jól kezeli, harmadik szabadedzésen például tönkrement az akkumulátor, a másodikon egy szenzorral volt probléma, de ő mindig pozitívan áll hozzá.”

hadjar-trophy

Marko külön méltatta Hadjar hozzáállását is: „Sosem hibáztatja az autót. Ha történik valami, csak annyit mond, bocsánat, az én hibám volt. Nagyon ambiciózus, őszinte és gyors!”

A négyszeres világbajnok Verstappen Hollandiában szinte tehetetlen volt a McLarenek ellen. A Red Bull tanácsadója szerint a tempókülönbség óriási volt: „Amikor akarták, egy másodpercet vertek ránk körönként. Ez megmutatja, hogy még sok a tennivalónk” – mondta Marko, elismerve azt is, hogy Norris kiesése nélkül Verstappen nem végzett volna a második helyen.

Wolff ismét utalást tett a Mercedes 2026-os párosára

Toto Wolff újabb részleteket osztott meg a Mercedes jövőbeli terveiről, és határozottan utalt arra, hogy a brackley-i istálló a jelenlegi pilótapárossal folytatja a 2026-os szezonban is.

Az elmúlt hónapokban több spekuláció is napvilágot látott arról, hogy az Ezüstnyilak próbálták megszerezni Max Verstappent a Red Bulltól – miután azonban világossá vált, hogy a holland világbajnok 2026-ban is marad a címvédő alakulatnál, a Mercedes figyelme a meglévő felállás stabilizálására összpontosult.

„Ez biztosan meg fog történni” – jelentette ki Wolff a Viaplaynek Zandvoortban, amikor arról kérdezték, hogy a jelenlegi párosukkal folytatják-e 2026-ban is.

„Nincs okunk arra, hogy ne folytassuk ezzel a kettőssel, hiszen jól teljesítenek. George a legtöbb hétvégén többet hoz ki az autóból, mint amire az képes, Kimi esetében pedig csak az önbizalmát kell visszaépítenünk. A sebessége megvan, így minden rendben lesz.”

Ki mikor verte meg a csapattársát utoljára időmérőn?

Fernando Alonso beállította karrierje leghosszabb időmérős sikersorozatát, miután zsinórban 27. alkalommal is megelőzte Lance Strollt – ugyanilyen sok, 27 időmérős győzelme volt sorozatban a 2017-es Japán és a 2021-es Bahreini Nagydíj között nagyobbrészt Stoffel Vandoorne, illetve az utolsó versenyen Esteban Ocon ellenében.

alonso-zandvoort-2

Ennek kapcsán összeszedtük, ki mikor előzte meg utoljára csapattársát időmérőn. Tíz pilóta, név szerint Oscar Piastri, Max Verstappen, Isack Hadjar, George Russell, Charles Lerclerc, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Gabriel Bortoleto, Pierre Gasly és Esteban Ocon esetében a válasz egyszerű: tegnap, a Holland Nagydíj időmérőjén. Na de mi a helyzet a többiekkel?

Lance Stroll után a második leghosszabb sikertelenségi sorozat Yuki Tsunodáé, aki utoljára a szezonnyitón tudott csapattársa fölé kerekedni egy időmérőn – míg a Racing Bulls színeiben Isack Hadjar ellen. Kimi Antonelli eddigi egyetlen időmérős győzelme Miamiból származik, a negyedik leghosszabb vereségsorozat pedig némi meglepetésre az összességében remek szezont futó Nico Hülkenbergé, aki Hollandiában zsinórban ötödször kapott ki Bortoletótól.

Lewis Hamiltonnak a tegnapi volt sorozatban a harmadik csapaton belüli veresége, senki más nincs a felsoroltakon kívül, aki az elmúlt három időmérőn egyszer sem győzte le csapattársát. A csapaton belüli párharcok alakulásáról ide kattintva olvashattok bővebben.

Lance Stroll

2024, Silverstone

27

Yuki Tsunoda

2025, Melbourne

14

Kimi Antonelli

2025, Miami

9

Nico Hülkenberg

2025, Montreal

5

Lewis Hamilton

2025, Silverstone

3

Lando Norris

2025, Spa

2

Alexander Albon

2025, Spa

2

Franco Colapinto

2025, Hungaroring

1

Oliver Bearman

2025, Hungaroring

1

Liam Lawson

2025, Hungaroring

1

Nem büntették meg Verstappent Zandvoortban

A sportfelügyelők nem büntették meg Max Verstappent a Holland Nagydíj időmérőjét követően. A négyszeres világbajnok azért került vizsgálat alá, mert megszegte a maximális köridőre vonatkozó előírást az egyik bevezető körén. Az eset vizsgálatát követően azonban felmentő döntés született.

A sportfelügyelők megállapították, hogy az 1-es rajtszámú Red Bull 3,8 másodperccel túllépte a versenyigazgatói jegyzetekben meghatározott maximális időtartamot a második és első biztonsági autós vonal között. Ez a Q3 végén, a bokszba bevezető kör során történt, miután Verstappen áthaladt a kockás zászlón, és nem lassított le azért, hogy elengedejen el más versenyzőt.

A vizsgálat során a versenyző és a csapat képviselője egyaránt jelen volt, és bemutatták a telemetriai adatokat is. Ezekből kiderült, hogy Verstappen egy sárga zászló miatt volt kénytelen jelentősen lelassítani a kör vége felé – ennek köszönhetően csúszott ki az időkeretből. A sportfelügyelők elfogadták ezt az indoklást, így végül úgy döntöttek, hogy az esetben nem történik további intézkedés.

verstappen-zandvoort-2

A Mercedest megbírságolták, Russellt figyelmeztették a bokszbejárati Alonso-esetért

A harmadik szabadedzés után sem maradtak vizsgálat nélkül a felügyelők az F1-es Holland Nagydíjon: George Russellt és Fernando Alonsót idézték be magukhoz az esetért, amely a bokszbejáratnál történt a tréning vége felé. Alonso épp a gyorskörét készült befejezni, amikor utolérte Russellt a célegyenes elején, aki épp széles ívről ráfordulva készült behajtani a bokszutcába. A Mercedes-pilótának az ütközés elkerülése érdekében ki kellett térnie, míg a spanyol, aki belülről akart elmenni a brit mellett, kénytelen volt a bokszba hajtani.

A stewardok arra jutottak, és ezt aztán a Mercedes is megerősítette, hogy Russellnek nem szóltak Alonso érkezéséről, ezzel veszélyes helyzetet teremtve. A zandvoorti felügyelők emiatt 7500 eurós bírságot szabtak ki az alakulatra, viszont magát Russellt is figyelmeztetésben részesítették. Indoklásuk szerint ugyan a döntött utolsó kanyar beláthatatlan, éppen ezért a tükörbe nézés sem sokat enyhített volna a helyzeten, viszont a brit a várható nagy tempókülönbségek miatt jobban jobbra húzódhatott volna a bokszba hajtást jelezve.

„Félig szarkasztikus” elméleti felvetés: Wolff tisztázta a 400 km/h-s megjegyzését

Nagy visszhangot váltott ki Toto Wolff múlt heti nyilatkozata, amelyben azt ecsetelte, hogy maximális energialeadás mellett akár a 400 km/h-s végsebességet is elérhetik majd a 2026-os autók. Rögtön két aggály is felmerült: az egyik a biztonság kérdése, a másik pedig az, hogy tényleg ekkora előnyben lehet-e a motorjával a Mercedes, mivel a rivális gyártók és csapatok pilótái a megszólalásaikkal arra utaltak, hogy az ő szimulációkban nem láttak ilyen értéket.

Wolff aztán a pénteki csapatfőnöki sajtótájékoztatón Zandvoortban tisztázta: ő csak elméleti síkon gondolta ezt, nem pedig egy tényleges várható forgatókönyvként. „Jól hangzik, nem? Mindenki lehúzza ezeket a motorokat, ezért ki kellett találnom, van-e valamilyen pozitívum. És van: ha – nyilván félig szarkasztikusan mondva – egyetlen egyenesben adnád le a teljes energiát, akkor ezek az autók elérhetnék a 400 km/h-s sebességet. Nem tudom, valaki megijedt-e ettől, de képesek lennénk rá. Viszont akkor nem sok elektromos energia maradna a pálya többi kanyarjára” – magyarázta Wolff, utalva arra, hogy emiatt nem lenne értelme egyetlen egyenesben ellőni mindent egy adott pályán.

f1-fia-2026-auto-2

Piastrit nem büntették, csak a McLarent

A Holland Nagydíj második szabadedzésén történt bokszutcai incidens miatt a McLaren 5000 eurós pénzbírságot kapott az FIA sportfelügyelőitől. Az eset Oscar Piastri és George Russell között történt a piros zászlós periódus alatt.

A jegyzőkönyv szerint Piastri a gyors sávból próbált befordulni a csapat bokszába, azonban az útját a McLaren személyzete blokkolta, akik éppen egy hátsó emelőt toltak. Egy másik csapattag jelzett az ausztrál versenyzőnek, hogy kerülje ki az akadályt és hajtson tovább a következő állásig. Piastri így egy pillanatra visszatért a gyors sávba, majd onnan fordult be újra a bokszba.

Csakhogy a manőver következtében a mögötte érkező George Russell erősen fékezésre és kitérő manőverre kényszerült. Bár komolyabb baj nem történt, a sportfelügyelők szerint a szituáció komoly kockázatot jelentett, és akár személyi sérülést is okozhatott volna a bokszutcában dolgozó személyzetnek.

A McLaren elismerte, hogy Piastrit nem figyelmeztették időben, és a csapat hibázott. A felügyelők szerint a csapatnak körültekintőbben kellett volna irányítania a pilótát, ezért végül a Sportszabályzat 12.2.1.h cikkelye alapján 5000 eurós bírságot szabtak ki az istállóra.

Mindössze három csapat érkezett fejlesztéssel az F1-es Holland Nagydíjra

Nem túl hosszú az FIA felé lejelentett újítások listája a hétvégi Formula-1-es Holland Nagydíjra: az összegző dokumentum szerint mindössze a Red Bull, az Alpine és a Sauber érkezett egy-egy aprósággal Zandvoortba, a többi csapat autóira hivatalosan nem kerül fel semmilyen újdonság.

Az említett trió esetében sincs szó nagy dolgokról. A Red Bullnál az első szárnyak elemeinek húrhosszúságát növelték meg, alkalmazkodva a zandvoorti pályán tapasztalható terhelésekhez. Az Alpine és a Stake pedig egyaránt a hátsó fékcsatorna körüli elemekhez nyúlt hozzá, hogy javítsák az ottani légáramlást.

fejlesztes-zandvoort-redbull

„Lewis hihetetlen versenyző, nem kell bizonyítania semmit” – Alonso

Volt csapattársa, George Russell mellett egykori nagy riválisa, Fernando Alonso is védelmébe vette Lewis Hamiltont azok után, hogy a brit a nyári szünet előtt érezhetően mélypontra került a Ferrarinál nyújtott teljesítménye miatt, amit jól jeleztek az olyan megszólalásai, mint amikor haszontalannak nevezte magát. Russell szerint badarságokat beszélt önkritikája során Hamilton, de Alonso szerint is előbb-utóbb magára fog találni a hétszeres világbajnok:

„Úgy gondolom, kívülállóként sosem tudhatod biztosra, mi zajlik, de Lewisnak nem kell bizonyítania semmit” – nyilatkozta Alonso a Holland Nagydíj csütörtöki sajtónapján a Formula.hu jelenlétében. „Ő egy hihetetlen versenyző, és előbb vagy utóbb ki fogja találni, hogyan lelje meg a legerősebb tempót. Ő és a Ferrari mindig egy olyan kombináció lesznek, akiket nagyon tisztelni kell.”

f1-alonso-hamilton

fotó: DPPI

Év végéig még számít Bottas munkájára a Mercedes

Csak az év végén köszönnek el a Cadillac által szerződtetett Valtteri Bottastól, addig folytatják a közös munkát – derült ki Toto Wolff Mercedes-főnök szavaiból. A jövőre tizenegyedik csapatként érkező Cadillac kedden jelentette be, hogy Sergio Perez mellett Bottas lesz 2026-ban a versenyzőjük. A két pilóta viszont már idén szerepet kaphat az egyik rivális – minden bizonnyal a Ferrari – korábbi autóival teljesítendő TCP-teszteken is.

Perez esetében ebből semmi probléma nincs, elvégre nem foglalkoztatja senki a mexikóit 2025-ben, Bottas viszont jelenleg a Mercedes teszt- és tartalékversenyzője – és ezt a szerepkörét meg is tartja az esztendő végéig, legalábbis ez derül ki abból, ahogy Wolff nyilatkozott a finn bejelentése kapcsán, ami persze még nem zárja ki azt, hogy egy megállapodás után a Cadillacnél is vezessen:

„Nagyszerű látni, hogy Valtteri visszaszerezte a helyét az F1-es rajtrácson a következő évre” – fogalmazott Wolff a Mercedes honlapján közzétett nyilatkozatában. „Még sokat tud nyújtani versenyzőként, és megérdemli, hogy felsorakozhasson Melbourne-ben a 2026-os szezonra. Természetesen szomorúak vagyunk, hogy távozik. Fontos szerepet játszott a csapatunkban, és kivételes volt az, amivel harmadik versenyzőként hozzájárult a munkánkhoz. Egyelőre folytatni fogjuk ezt a munkát az év végéig, mielőtt a legjobbakat kívánjuk neki a jövő és azt követő évekre.”

f1-bottas-wolff-mercedes-1

„Nem hagyok ki semmit, ha nem megyek az F1-be” – Palou is cáfolja a Red Bull-pletykát

Nagy figyelmet generáló sajtóhír látott napvilágot az Egyesült Államokban: az IndyCar elmúlt éveit domináló négyszeres bajnokot, Alex Palout összekapcsolták a Red Bull második ülésével, Max Verstappen csapattársaként Yuki Tsunoda helyén. A spanyol sztár főnöke, Chip Ganassi hamar cáfolta és kattintásvadászatnak nevezte a spekulációt, majd így tett maga az érintett versenyző is.

„Ebben semmi, tényleg semmi nincsen, senki sem keresett meg minket. Annyit hallottam, hogy egy IndyCar-versenyző menedzsere akart beindítani valamit, mert az illető az ülésemre pályázik” – mondta az Associated Pressnek Palou.

A spanyol versenyzőt – korábbi nyilatkozatainak megfelelően – nem hozza lázba a Formula-1: úgy gondolja, 29 évesen már késő lenne váltania.

„Nem mehetsz az F1-be 29 éves újoncként és kérhetsz két évet, hogy megtanuld a pályákat és megtanuld az autót, ők pedig várják meg, amíg jönnek az eredmények. Ha odamész, azonnal kell teljesíteni. Nem gondolom, hogy bármit kihagyok, ha nem megyek az F1-be.”

Helyszíni: Dugóba került és lekéste médiamegjelenését Carlos Sainz

Elkezdődött a Holland Nagydíj hétvégéje, ahol már a csütörtöki médianapon meggyűlt a baja a pályára jutással egy versenyzőnek: Carlos Sainz beragadt a forgalomba, ezért lekéste saját sajtósessionjét.

A Formula.hu helyszínen levő tudósítója, Mészáros Sándor megörökítette, ahogy Sainz végül befutott a paddockba a szemerkélő esőben.

További helyszíni bejelentkezésekre és érdekességekre számíthattok a megszokott módon a teljes hétvége folyamán a Formula.hu különböző felületein.

Immár minden F1-es csapat rendelkezik névadó szponzorral

A McLaren szerda este jelentette be, hogy a velük eddig is együttműködő Mastercard névadó szponzorrá lép elő 2026-tól, így a következő idénytől McLaren Mastercard Formula 1 Team lesz a hivatalos nevük. A wokingiak hosszú ideje nem rendelkeztek névadó támogatóval – legutóbb még a Vodafone töltötte be ezt a szerepkört náluk –, a mostani bejelentéssel viszont immár minden istállónak van vagy lesz névadója (a jövőre csatlakozó Cadillac a kivétel, ők még nem jelentettek be ilyesmit). Mutatjuk a listát:

McLaren: Mastercard (2026-tól)

Ferrari: HP

Mercedes: Petronas

Red Bull: Oracle

Williams: Atlassian

Aston Martin: Aramco

Sauber: Stake, Kick (jövőre a Revolut lesz az Audi névadója)

Racing Bulls: Visa, Cash App

Haas: MoneyGram

Alpine: BWT

(Cadillac: ???)

f1-start-2025

Nem a Cadillac kérésére változott meg Bottas hajstílusa

Azt nem tudjuk, hogy új munkaadója jó szemmel nézi-e majd Valtteri Bottas gyakori meztelenkedését, az mindenesetre beszédesnek tűnt, hogy a Cadillac-bejelentést követő online sajtótájékoztatón a tőle mostanában megszokott úgynevezett mullet hajstílus nélkül, jóval visszafogottabb frizurával jelent meg, de egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy szó sincs arról, hogy valamiféle vállalati döntés miatt végleg megvált volna a mostanra már szinte a védjegyévé vált hajkoronától.

„A mullet most is megvan, csak történt egy kis baleset” – kezdte válaszát Bottas. „Négy hete elmentem egy fodrászhoz Monacóban, és kiderült, hogy Monacóban nem értenek ehhez a hajformához. Szóval túl rövidre vágták, de a stílus megmaradt, és visszanő, szóval ne aggódjatok! A mullet nem megy sehova, semmiféle döntés nem született erről.”

bottas-2025-5

Több újabb pilótabejelentés várható a Cadillactől

A Cadillac F1-es csapata ma mutatta be első két állandó versenyzőjét, Valtteri Bottast és Sergio Perezt, ám a felállás ezzel még nem teljes, hiszen mint Graeme Lowdon csapatfőnök a bemutatót követő sajtótájékoztatón (melyen a Formula.hu is részt vett) elárulta: a tartalék-, teszt- és szimulátoros versenyző személyéről egyelőre nem született döntés.

„Még nem született döntés a tartalékversenyzőkről, egyelőre arra koncentráltunk, hogy meglegyen a két állandó pilótánk, és nagyon örülök, hogy eljutottunk arra a pontra, hogy bejelenthessük Checót és Valtterit. Viszont nem választottuk ki a tartalékversenyzőnket, ahogy tesztpilótát és szimulátorversenyzőt sem neveztünk meg” – mondta Lowdon, hangsúlyozva, hogy egynél több pilóta leigazolására is lehet számítani:

„Mivel nagyon kiterjedt szimulátoros programunk van, összességében sok betöltésre váró szerep van még a színfalak mögött, szóval egy ponton újabb versenyzők bejelentésére számíthatnak a Cadillac F1-es csapatától. Jelenleg viszont még nem döntöttünk.”

Mindez azt is jelenti, hogy a Cadillacnél hamarosan újabb pilóták nevei kerülhetnek nyilvánosságra, akár amerikai versenyzők is, akik tartalék- vagy tesztpilótaként kapcsolódhatnak a gárdához. Lowdon a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a csapat hosszabb távon akár amerikai pilótáknak is lehetőséget adhat, így nem kizárt, hogy a rajongók már a közeljövőben megláthatják az első lépéseket ezen az úton.

cadillac-logo

Keanu Reeves a Cadillac, „egy ország üvöltésének” visszatérése Perez bejelentős videójában

Kedden hivatalossá vált, hogy Valtteri Bottasszal és Sergio Perezzel érkezik meg 2026-ban a Cadillac a Formula-1-be. A leendő tizenegyedik istálló igazi amerikai stílust tette meg a bejelentést – a hivatalos sajtóközleményen kívül –, hiszen a kiposztolt rövid videót, amelyben leleplezték két pilótájukat, nem más narrálta, mint az alakulatról majd dokumentumfilm-sorozatot is készítő Keanu Reeves. „Keveseket hívnak, még kevesebbeket választanak ki” – indul a videó, amelyet mutatunk is:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cadillac Formula 1 Team (@cadillacf1) által megosztott bejegyzés

Perez eközben maga is megosztott egy érzelmes videót, amelyet elsősorban arra helyezett ki, hogy vele együtt a szurkolói, mindenekelőtt a mexikói rajongók is visszatérnek az F1-be: „Emlékeztek, amikor azt mondtam, még találkozunk?” – fogalmaz a pilóta a közösségi oldalán megosztott videóban. „Ez nem csak rólam szól. A családommal, a barátaimmal együtt versenyeztem, a szurkolásotokkal minden egyes kanyarban, milliók reményével, akik osztoztak az álmomban. Mindig hálás leszek a támogatásotokért, ezért mondom ma azt: nem egyedül térek vissza. Egy ország üvöltése, egy kontinens ereje, szívek milliói térnek vissza. Ez a következő fejezet.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés

Bottas is hozta a tőle megszokott stílust: ő egy fotót osztott meg magáról, amelyen szinte minden amerikai jellegzetességet felvonultatott a szörftől a zászlón át a sörig:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

Lawson: Ez a kulcs a középmezőnyben

Liam Lawson szerint a Racing Bulls jelenlegi legnagyobb gyengesége az, hogy nem tudnak következetesen magas szinten teljesíteni az időmérőkön.

Az új-zélandi versenyző remek formában zárta a nyári szünet előtti szakaszt, az utolsó hét futamból négyszer szerzett pontot, és két egységnyire csökkentette hátrányát csapattársával, Isack Hadjarral szemben. A hétvégi Holland Nagydíj különösen emlékezetes lehet számára, hiszen két éve itt debütált a Formula–1-ben.

„Az F1 most hihetetlenül szoros, a csapatok között nagyon kis különbségek vannak, ezért még fontosabb, hogy az időmérőn mindent kihozzunk az autóból és saját magunkból. Az autónk tempója rendben van, de eddig nem mindig sikerült mindent összeraknunk – ezen folyamatosan dolgozunk” – fogalmazott Lawson, aki szerint a Q3-ba való állandó bejutás kulcskérdés a további előrelépéshez.

53 évesen nyert újoncként bajnokságot Rubens Barrichello

Bajnoki címet ünnepelhetett a hétvégén Rubens Barrichello: a korábban csaknem két évtizeden át a Formula-1-ben szereplő pilóta a NASCAR Brasil Seriesben ért fel a csúcsra. Tette mindezt 53 évesen, ráadásul úgy, hogy ez volt az első szezonja a sorozatban, azaz újoncnak számított. Barrichello az Autodromo Velo Citta versenypályán aratott győzelmével biztosította be az elsőségét: összesen egyébként öt diadalt jegyzett a veterán brazil, az elsőket épp az F1-ből is ismert Interlagosban.

barrichello-brazil-nascar

Hamilton: Tovább kell mennünk akkor is, amikor nehéz!

Sokatmondó bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán Lewis Hamilton. A Ferrarinál egyelőre jobbára csak küszködő, a leállást megelőző utolsó futamon, az F1-es Magyar Nagydíjon újabb mélypontra jutó brit a nyári szünetéről tett közzé pár fotót, amely mellé egy üzenetet is mellékelt az Instagramon, amelybe nem nehéz belelátni a saját Formula-1-es nehézségeivel kapcsolatos gondolatokat is:

„Mindig nagyon hálás vagyok ezért az időért, valamint a lehetőségért a pihenésre és a feltöltődésre. Sok mindenen elgondolkodtam. Mindannyian rengeteg dologgal küzdünk, mind egyénileg, mind globálisan. Rendkívül fontos, hogy befogadjuk az igazság és a szeretet fényét, és figyeljünk magunkra, hogy még jobban gondoskodhassunk másokról. Nem fordulhatunk el. Tovább kell mennünk akkor is, amikor nehéz.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

IndyCar: Új győztes csavarta ki Palou kezéből az újabb elsőséget

Christian Rasmussen karrierjének első győzelmét hozta az IndyCar idei utolsó előtti futama Milwaukee-ban. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy a negyedik bajnoki címét már két hete bebiztosító Alex Palou fog diadalmaskodni, a spanyol ugyanis a pole-ból indulva uralta a versenyt. Ám amikor a szemerkélő eső miatt sárga zászlós szakasz következett, ő a pályán maradt, míg Rasmussen több társához hasonlóan friss gumikra váltott.

indycar-rasmussen-milwaukee

Amelyeken aztán az újraindítást követően remek tempót diktált, megelőzte az előtte haladókat, a hajrához közeledve pedig Palout is maga mögé utasította egy külső íves előzéssel. Kettejük mellé Scott McLaughlin állhatott még fel a dobogóra, megelőzve Alexander Rossit és Pato O’Wardot – utóbbi ezzel egyébként immár bebiztosította összetettbeli második helyét a néhány nap múlva esedékes nashville-i évadzáró előtt. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 1.9463
3. Scott McLaughlin Team Penske 10.6611
4. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 11.4582
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 12.0829
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.8287
7. Josef Newgarden Team Penske 14.4043
8. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 15.0925
9. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 15.6486
10. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 16.4456
11. Colton Herta Andretti Global 16.8168
12. Kyle Kirkwood Andretti Global 17.8815
13. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 19.0209
14. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 19.8603
15. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 20.2184
16. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 22.9954
17. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /0.6682
18. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /9.5887
19. Marcus Ericsson Andretti Global 1 kör /10.9202
20. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /22.8723
21. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /1.4458
22. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 2 kör /3.0690
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 2 kör /26.3463
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /6.5056
25. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett