DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

Magnussen is Perezt kritizálja: „Elkeseredett megmozdulás volt”

Négy büntetőpontot is magával visz rövid, de egészen kaotikus Japán Nagydíjáról Sergio Perez, melyek közül kettőt a Kevin Magnussennel 12. körben történt ütközésért kapott.

„Egyszerűen eltalálta a hátsó gumimat. Elég elkeseredett megmozdulás volt, de ez történt. Megforogtam, aztán ki kellett állnunk” – mondta az esetről Magnussen, akinek tervezett kétkiállásos stratégiája is meghiúsult az ütközés miatt. „Túl korán volt még a két kiálláshoz az autónk gumikopása miatt. Sokkal rosszabb helyzetbe kerültem, mert már azon a ponton ki kellett állnom. Gyakorlatilag itt véget ért a versenyem, és természetesen az övé is.”

Perez, aki az ütközés következtében állt ki, elismerte felelősségét a balesetért. „Sokat küszködtem az elsők megfékezésével, megpróbáltam bevetődni, de nem tudtam időben megállni. Az én hibám volt” – mondta a balesetről a mexikói, akivel szemben nem csupán Magnussen volt kritikus: Lando Norris is majdnem összeütközött a Red Bull-lal a VSC-fázis végén, ráadásul fel is tartotta őt Perez.

Andretti–Honda: az IndyCar után az F1-ben is?

Az Alfa felvásárlására tett sikertelen kísérlet és a minapi puhatolózásra érkezett elutasító reakció után újabb, minden korábbinál izgalmasabb forgatókönyv rajzolódott ki az Andretti F1-es beszállását illetően: két Renault-val töltött év után a sportágba „visszatérő” Honda gyári csapata lehet az amerikai alakulat. Hogy mi a helyzet aktuálisan az amerikai alakulat F1-es próbálkozásaival, arról a Formula Podcast legutóbbi adásában 01:11:12-től beszélgettünk.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Kilenc kanyarban is alakítanak a dzsiddai pályán

2021-ben a szezon utolsó előtti versenye volt a Szaúd-Arábiai Nagydíj, 2022-ben pedig a második lesz, egy héttel közvetlenül a szezonnyitó előtt. A debütáló futamon több biztonsági aggály érte a nagy átlagsebességű aszfaltcsíkot beláthatatlan kanyarjai miatt – erre reagálva a szervezők több ponton módosítanak a pályán.

A szervezők közleménye szerint a 2-es, 3-as, 14-es és 21-es kanyarban másfél-két méterrel hátrébb kerülnek a falak és korlátok, így segítve a beláthatóságot. Az utolsó, 27-es kanyarban a jobboldali falat ugyancsak kitolják másfél méterrel, ezzel magát a pályát is kiszélesítve. (A többi ponton a pálya határa változatlan marad.)

A pálya konzultált a versenyzőkkel, akik több kanyarban simább felületű falat kértek, hogy ne okozzon gondot, ha közel haladva megsúrolják. Ennek érdekében a 4-es, 16-os, 22-es és 24-es kanyarban a betonelemekre acéllemezeket szerelnek.

Az ukrán szövetség bevonatná az orosz versenyzők licencét

Napok óta zajlik az ukrán-orosz háború, amely a sportra, azon belül a Formula-1 is hatással van. Jelen állás szerint nem rendezik meg szeptemberben az Orosz Nagydíjat, emellett nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa a Haas névadó szponzorának, az Uralkalinak, s ezáltal az általuk támogatott Nyikita Mazepinnek.

Az orosz versenyző azonban más miatt is aggódhat az ülése kapcsán. Az Ukrán Automobil Szövetség ugyanis azt kérte az FIA-tól, hogy a fegyveres konfliktus okán vonják be az összes nemzetközi porondon szereplő pilóta licencét, amelyet az orosz vagy a fehérorosz szövetségek állítottak ki – ez pedig értelemszerűen Mazepint is érintheti. Az ukrán szövetség emellett azt is kéri, hogy Oroszország és Fehéroroszország ne adhasson otthont egyetlen FIA-eseménynek sem, ne használhassák a zászlójuk színeit és egyéb jelképeket, valamint zárják ki az FIA összes orosz és fehérorosz tagját.

mazepin-teszt-dppi

Bemutató Horner, bokszoló Mazepin a Drive to Survive 4. évad előzetesében

A Netflix kiadta az első, bő egyperces trélert Formula-1-es dokumentumsorozatának új évadáról, amely március 11-től lesz elérhető a szolgáltatón. A fent említett momentumok mellett Hamilton és Verstappen silverstone-i és monzai ütközése, Ocon hungaroringi győzelme és Toto Wolff emlékezetes fejhallgató-ledobása is felsejlik a lendületes pillanatképek közt.

Hülkenberg: Emlékeztek erre a kis ukrán lányra?

A Force India és Renault egykori pilótája, Nico Hülkenberg is kiállt Ukrajna mellett a kelet-európai országban zajló konfliktusban. Egy személyes kötődést is felhozott: egy ukrán kislány éveken keresztül járt a nagydíjakra, német kedvencének szurkolni.

„Gondolataim az ukrán emberek körül forognak napok óta. Nem akarom elhinni, szomorú és dühös vagyok, ahogy azt látom, mi történik. Ez elfogadhatatlan, meg kell állítani” – írta a 182-szeres nagydíjrésztvevő. „Egyesek közületek emlékezhetnek erre a kislányra, Anastasiiára Kijevből, aki 11 éves ma. Az utóbbi években eljött pár futamra apukájával, hogy engem támogasson. Olyan erős egyéniség és szereti a sportot. Most itt az idő, hogy mi támogassuk őt és az összes többi ukrán embert és családot, akiknek el kell hagyniuk otthonaikat.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés

Domenicali: Nem lesz gond Szocsi pótlása

Az F1 vezére, Stefano Domenicali egyértelművé tette, hogy az orosz-ukrán háborús helyzett miatt kiebrudalt Orosz Nagydíj pótlása nem okoz majd gondot a Formula-1-nek, hiszen már tudják, hogy nem szabad olyan merevnek lenniük: "Az elmúlt években sok tapasztalatot szereztünk azzal kapcsolatosan, miként kell gyorsan elintézni azt, hogy egy pálya beugorjon a versenynaptárba, éppen emiatt nem okoz majd gondot a szocsi verseny pótlása, ha arra kerülne a sor" - nyilatkozta az olasz az F1i-nak, emellett pedig azt is megemlítette, hogy a jövőben 25 versennyel szeretnének számolni egy szezonban.

Ki a V8-as éra királya?

Egy érdekes mozgóképes statisztika arról, ki is a 2006 és 2013 között futott V8-as korszak koronázatlan (vagy inkább mégiscsak koronázott) királya. Persze az egész csak nézőpont kérdése, hiszen nem az a versenyző érte el a legtöbb pontot, aki a legtöbb győzelmet szerezte.

MiniBikers: Az előszezon

Jöjjön a szokásos, humoros összefoglaló a MotoGP szezon előtti tesztjéről!

Miért lehet veszélyben Mazepin F1-es ülése?

Rengeteg helyen lehetett az elmúlt napokban azt a roppant egyszerű valóságértelmezést olvasni, mely szerint Nyikita Mazepin helye pusztán azért került veszélybe a Haasnál, mert orosz. Ezt a súlyos félreértést is igyekeztünk körüljárni a Formula Podcast legújabb adásában, melynek első fél órájában az ukrajnai háborús cselekmények F1-re gyakorolt hatásáról beszélgettünk.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

A legtöbb dobogó örökranglistája – 1950-től napjainkig

Már megint egy látványos mozgó infógrafika a Racing Statistics részéről: így alakult az összes dobogó ranglistája versenyről versenyre az F1 indulása óta. A csúcsot Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio, Graham Hill, Jackie Stewart, Carlos Reutemann és Niki Lauda tartotta, mígnem eljött a több mint száz dobogót felhalmozó ultraeredményes versenyzők kora: Alain Prosttól 2002-ben Michael Schumacher, tőle pedig 2020-ban Lewis Hamilton vette át a csúcsot. Mindez sokkal látványosabban:

Már pályán a befestett Alfa Romeo

A csapat nem csupán képeket mutatott a végleges színeket kapott C42-ről, de röviddel a bemutató után pályára is gurult Guanyu Zhouval a volán mögött – az Alfa Romeo a teszt után is Barcelonában maradt, és 100 kilométeres filmforgatási lehetőséget tesz még meg plusz köröket.

A legtöbb szem a dísztárcsára szegeződött, amelyet a legtöbb csapattal ellentétben az Alfa kreatív dizájnerei nem hagytak feketén, hanem beszíneztek.

Grosjean csúnyán neki ütközött Sato autójának

A hétvégén kezdődik az IndyCar 2022-es szezonja St. Petersburg utcáin, a kvalfikáción pedig Scott McLaughlin szerezte meg a pole-pozíciót, ám már ezt megelőzően is zajlottak az események. Az időmérő előtti második edzésen több baleset is történt, ezek közül viszont a két korábbi F1-es pilóta, Romain Grosjean és Takuma Sato találkozója volt a legérdekesebb. A francia pilóta nem vette észre japán kollégáját, akinek nagy tempóval ütközött neki, így a kétszeres Indy500 győztes érthető módon nem volt elragadtatva, Grosjeanra pedig elég mérges lett.

„Szégyen. Mindenki helyet akart csinálni magának és lassított. Nekem is fékeznem kellett a 9-es kanyarban. Mégis mit képzelt? Nem tudom, hogy mire gondolt, mert látnia kellett az autókat. Ez csak egy edzés, így nincs értelme az ilyeneknek, nekem még a piros abroncs sem volt feltéve” – mondta Sato az NBC számára adott interjúban.

„Egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet” – mondta Grosjean, aki szerint zászlózni kellett volna a lassú autók miatt. A francia azt hitte, csak ketten vannak előtte, holott a belátatlan kanyarban öt autóból álló csoport torlódott fel.

A kvalifikáció kettejük közül Grosjeannak sikerült a legjobban, aki az ötödik leggyorsabb volt, míg Sato csak a 22. helyen zárt. A futam magyar idő szerint 18:30-kor rajtol el.

  

 

Ritkán látjuk ilyen közelről Daniel Ricciardo szemeit

A tavalyi évben elért teljesítményük miatt a McLaren igazán büszke lehet pilótáira, ám úgy látszik, a wokingiak könnyen találnak más okot is arra, hogy elismerjék valamelyik versenyzőjüket. Ezúttal épp Daniel Ricciardót, akiről egy egészen különleges képet osztottak meg, melyen közelről nézhetjük meg az ausztrál tekintetét. A csapat a következő kérdést tette fel rajongók számára: "Látjátok a csillogást Daniel Ricciardo szemében?” – írták a posztban.

Scott McLaughlin indulhat az élről az IndyCar szezonnyitóján

A hétvégén rajtol el az IndyCar 2022-es szezonja, az első versenyt pedig St. Petersburgben rendezik. Az időmérő edzést magyar idő szerint szombaton este rendezték, melyen a Team Penske pilótája szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi versenyre. Az alakulat kiváló szériát tudhat maga mögött ezen a helyszínen, miután ez már a 14. rajtelsőségük volt az elmúlt 16 esztendőben, míg versenyzőjük pályafutása során először rajtolhat majd az élről. McLaughlin mellől a Will Power indulhat majd, a második sort pedig Colton Herta és Rinus VeeKay foglalhatja majd el.

A futam vasárnap 18:30-kor kezdődik.  

A WTCR sem utazik el Oroszországba

Sorra mondják le az Oroszországba tervezett sporteseményeket az Ukrajnában zajló háborús események miatt. Korábban az UEFA elvette Szentpétervár városától a labdarúgó Bajnokok Ligája döntéjének rendezési jogát, később pedig a Formula-1 is bejelentette, hogy jelen körülmények között lehetetlen lenne versenyt rendezni az országban. Hasonlóan tett most a Túraautó-világkupa is, melynek hivatalos oldalán egy közleményben tudatták mindenkivel, hogy az idei Szocsiba tervezett futamokat nem rendezik meg a jelenlegi helyzetben. Mindez az F1-hez hasonló reakció, így tehát a törlést hivatalosan még nem erősítették meg, főként hogy a WTCR versenyhétvégéjére majd csak augusztusban kerülne sor.

„Tekintettel az Ukrajnában történt szomorú és nyugtalanító eseményekre, a Discovery Sports Events, az FIA-WTCR promótere megerősíti, hogy a jelenlegi körülmények között nem lehetséges a 2022-es 13/14. forduló megrendezése. Gondolataink mindazokkal vannak, akik szenvednek” – áll a közleményben.

 

Jelentősen megváltoztak az autók az idei évre

A barcelonai teszteken már a pályán is láthattuk az új aerodinamikai szabályok szerint épült autókat. Az idei versenygépek nagyban eltérnek azoktól, melyeket az utóbbi években láthattunk, de a biztonság kedvéért a Red Bull ezt fotókkal is szemléltette a közösségi oldalain. A baloldali fotón az osztrák istálló 2021-as, míg a jobb oldalin a 2022-es autója látható.

Hírek, információk, beszámolók, érdekességek: csatlakozz a Formula.hu ralis csoportjához!

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Erre a linkre, vagy a képre kattintva csatlakozzatok a Formula.hu új ralis Facebook-csoportjához!

xgkuhiouwcvqshu9vkd4_lg

fotó: Béres Gábor

A Barcelona sztárjátékosa meglátogatta a teszten Verstappent

Memphis Depay már évek óta jól dokumentálhatóan szurkol honfitársának a Formula-1-ben, már 2017-ben is Max Verstappen posztjait osztotta a közösségi oldalakon. A holland válogatott futballista jelenleg az FC Barcelona játékosa, így nem kellett messzire mennie ahhoz, hogy válthasson pár szót Verstappennel a hét folyamán.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

Grosjean az IndyCar legnépszerűbb versenyzője

Egy szurkolói felmérésből az derült ki, hogy az F1-től visszavonuló francia pilóta a legnépszerűbb az IndyCar-versenyzők között - közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

A Pirelli szerint az idei F1-es autók mégis gyorsabbak lehetnek a tavalyiaknál

Érdekes dolgot pendített meg a háromnapos barcelonai teszt után Mario Isola, a Pirelli F1-es projektjének vezetője. Szerinte a gumigyártó elégedett lehet ezzel az eseménnyel, nem voltak problémák az abroncsok körül, jól vizsgáztak a vadonatúj 18-as kerekek és ők is rengeteg fontos adatot gyűjtöttek így, hogy végre igazi, aktuális autókkal dolgozhattak. Az adatokból azt látja, hogy egyelőre korai beszélni a gumik kopásáról és a különböző keverékek közötti különbségekről, mert még túl korai stádiumban jártak a csapatok a teszt során. Viszont ami a köridőket illeti:

"Nyilván nem a leggyorsabb köridő megszerzése volt a cél most, de így is láttunk néhány érdekes időt. Nagyjából egy másodpercre vagyunk a tavalyi Spanyol Nagydíj versenyben futott leggyorsabb körétől. Ebből következően valószínű, hogy ezek az autók az év végére még a tavalyiaknál is gyorsabbak lesznek" - mondta Isola.

pf9

fotó: Pirelli Motorsport