DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Kedves üzenettel és meglepetéssel kedveskedtek Ricciardónak a zandvoorti sportbírók

Daniel Ricciardo az F1-es Holland Nagydíj második szabadedzésén ütközött neki a falnak a 3-as kanyarban, a baleset után ráadásul komoly kézfájdalmai voltak, ezért kórházba is kellett szállítani csuklósérülés gyanújával, amely végül be is bizonyosodott, így nem tudja folytatni a hétvégét. Mindenesetre az incidens helyszínén dolgozó sportbírók egy kedves üzenetet és egy kis meglepetést, szirupos ostyát küldtek Ricciardónak:

„Kedves Daniel! Reméljük, rendben van a csuklód. Szeretnénk az autóban látni a hétvégén. Bízunk benne, hogy egy darabban érkezik meg a szirupos ostya. Üdvözlettel, a 3-as kanyar sportbírói” – írták.

Formula1.5 – Alonso harmadszor nyert, Bearman kettőt előzött

Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.

Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.

A technikai nehézségekkel bajlódó Isack Hadjar nem tudta idei ötödik pole-jából a negyediket is győzelemre váltani, de így is sikerült valamennyit faragni az Alex Albonnal szembeni lemaradásán. Mögé a tabella harmadik helyére az a Fernando Alonso zárkózott fel, aki immár harmadszor nyert idén, így csapnivaló szezonkezdése ellenére is megérkezett a legjobbak közé, miközben csapattársa a mostani erős szereplésének köszönhetően tudott kicsit elszakadni a 10. helyét fenyegető Bortoletótól.

alonso-singapore-3

A középmezőny nagy nyertese Oliver Bearman volt a hétvégén, aki másodikként ért célba, de ezzel az egyaránt betliző Ocont és Hülkenberget is átugrotta annak ellenére, hogy az első kilencesből nem csupán az egyetlen, aki nem nyert eddig futamot, de Szingapúr előtt még az első kettőben sem zárt.

A konstruktőri versenyben a Williams magabiztosan áll az élen, hiszen 443 ponttal vezetik a bajnokságot a 391 pontos Racing Bulls előtt. A Haasnak 325, az Aston Martinnak 310, a Saubernek 256, míg az Alpine-nak 188 pontja van.

pf-bliga-18

Vasseur odaszúrt a McLarennek: „Gazdagok problémája”

Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke pikírten reagált, amikor a McLaren legutóbbi belső konfliktusáról, az F1-es Szingapúri Nagydíj első körében történt ütközésről kérdezték. Oscar Piastri és Lando Norris a verseny elején összeért, ezzel újraélesztve a csapaton belüli „papaja-szabályokról” szóló vitát – vagyis arról, miként kezelje a McLaren a saját pilótái közti csatákat.

Vasseur ironikusan reagált az esetre, amikor a sajtó arról kérdezte, ő hogyan kezelné a helyzetet. „Igen, igen, vannak ezek a problémák és a szabályok vagy micsodák…” – mondta, majd kifejtette, hogy a McLaren gondjai inkább irigylésre méltóak, mintsem komoly válságtünetek.

„Mindannyian küzdünk a saját gondjainkkal, de szerintem inkább a gazdag emberek problémája, amikor 1–2-ben állsz a bajnokságban” – fogalmazott. „Ez nem dráma. Mit is várhattok? Ők ketten vezetik a pontversenyt, teszik a dolgukat, és nem kell, hogy a csapat minden hétvégén beleszóljon mindenbe.”

piastri-norris-singapore-1

Wolff: Hiányzik az F1-ből a „gonosz”

Christian Horner idén nyáron, a Brit Nagydíj után vesztette el csapatfőnöki pozícióját a Red Bullnál. Bár az 51 éves szakember a múlt hónapban megállapodott a csapattal a végkielégítéséről, nem zárja ki, hogy hamarosan visszatérjen a Formula–1-be – többek között az Aston Martinnal és a Haasszal is kapcsolatba lépett. Régi nagy riválisa, Toto Wolff a Sport Bild kérdésére elárulta, hogy Horner nélkül más lett a paddock hangulata:

„Túlzás lenne azt mondani, hogy személyesen hiányzik, de kétségtelen, hogy nélküle más. Összességében hiányzik. Szükség van személyiségekre ebben a sportban. Kell, hogy legyen egy gonosz. Christian ebben mindig jó volt, mert kényelmesen érezte magát ebben a szerepben” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, majd hozzátette: „Jól értett a kamerához, és tudta, hogyan fordítsa előnyére. Ez most egy kicsit hiányzik, mert jelenleg nincs igazi súrlódás.”

Horner visszatérését illetően Wolff nem kívánt találgatásokba bocsátkozni: „Ezt neki kell eldöntenie. Nem tudom, érzi-e még, hogy van mit bizonyítania. Mindenesetre megmutatta már, hogyan kell futamokat és bajnoki címeket nyerni. Ezt senki sem veheti el tőle.”

wolff-horner-2023

Sainz: Egy körön nem Verstappen a leggyorsabb

Carlos Sainz szerint nem Max Verstappen a leggyorsabb pilóta a Formula–1 mezőnyében, ha egyetlen körről van szó. A spanyol versenyző úgy látja, Charles Leclerc és Lando Norris egykörös tempóban kissé előrébb járnak, de versenyen továbbra is a négyszeres világbajnok holland számít etalonnak. Sainz az El Partidazo de COPE című spanyol műsorban beszélt arról, kit tart a leggyorsabbnak:

„A versenyen vagy egy körön? Egy körön Charles. Talán Charles és Lando között dőlne el. De a versenyen Max” – mondta Sainz, aki különleges helyzetből ítélkezik, hiszen pályafutása során mindhárom versenyző mellett szerepelt csapattársként – Verstappen mellett a Toro Rossónál, Norris mellett a McLarennél, Leclerc mellett pedig a Ferrarinál.

Amikor arról kérdezték, ki lenne a legjobb, ha mindannyian ugyanabban az autóban ülnének, Sainz diplomatikusan válaszolt: „Ez attól függ, milyen autóban ülnénk. Ha egy Red Bullról beszélünk, egyértelműen Max. Ha Mercedesről, Russell vezeti azt nagyszerűen, nehéz lenne megverni. Ha Williamsről, akkor Albon és én lennénk a legjobbak. Minden az autón múllik.”

verstappen-sainz-baku

Bocsánatot kért a Petronas vezérigazgatója a szingapúri pezsgőzése miatt

Tengku Muhammad Taufik, a Mercedes főszponzorának, a malajziai Petronasnak az elnök-vezérigazgatója bocsánatot kért, amiért részt vett a dobogós pezsgős ünneplésben a Szingapúri Nagydíjon. Taufikot a Mercedes kérte fel, hogy George Russell győzelme után csatlakozzon a dobogón a konstruktőri trófea átvételére, ám az ünneplés hevében ő is bekapcsolódott a pezsgőspriccelésbe. „Be kell látnom, hogy a győzelem pillanatában tanúsított túláradó örömöm nem volt helyénvaló” – fogalmazott később a The Straits Timesnak adott közleményében.

A muszlim vallású vezető hangsúlyozta, hogy nem fogyasztott alkoholt, ugyanakkor elismerte, hogy már az ünneplésben való részvétel is érzékenyen érintheti a hívő közösségeket: „Muszlimként jobban tudatában kellett volna lennem annak, milyen érzékeny kérdés ez. Őszintén bocsánatot kérek mindenkitől, akit megbántottam, és teljes felelősséget vállalok a történtekért.” Bár a Közel-Kelet több futamán rózsavízzel helyettesítik az alkoholt, Szingapúrban továbbra is pezsgővel ünnepelnek – noha az ország muszlim lakossága jelentős, mintegy 15,6%-ot tesz ki.


Fotó: Mercedes

Coulthard: A McLarennek óvatosnak kell lennie az utasításokkal

David Coulthard, korábbi Formula–1-es pilóta szerint teljesen érthető, hogy Oscar Piastri nem fogadta jó szívvel, amikor a saját csapattársa nekikoccant, és így előzte meg őt a Szingapúri Nagydíj rajtjánál. A skót szakkommentátor a hétvégi eset kapcsán emlékeztetett: „Jól látszik, hogy Oscar csak annyit mondott magában, hogy ‘várjunk csak, most tényleg kilökött a csapattársam?’ – és igaza is van. A jelenet önmagáért beszél.”

Coulthard arra is felhívta a figyelmet, hogy a csapatoknak óvatosan kell bánniuk a belső utasításokkal és a beavatkozásokkal, mert ha az egyik pilóta mindig rosszabbul jár, az előbb-utóbb feszültséget szül. Saját példáját is felhozta: a McLarennél Mika Häkkinennel töltött évei alatt többször is el kellett engednie a finn csapattársat az első helyen haladva, de fordított helyzetben sosem kapta vissza ezt a gesztust. „Egyszer negyedikként haladtam, Mika harmadik volt – akkor mozdult félre. Így lettem én is harmadik. De győzelmet soha nem kaptam vissza. A versenyzők érzékenyek, és ami nem tűnik fairnek, azt sosem felejtik el.”

A Jaguarhoz igazolt a Formula-E 2020-as bajnoka

Hivatalossá vált, amit hónapok óta suttogtak a Formula-E paddockjában: Antonio Felix da Costa a Jaguar TCS Racingnél folytatja pályafutását, ahol a rutinos Mitch Evans csapattársa lesz. A portugál pilóta Nick Cassidy helyét veszi át, aki a Citroën új alakulatához igazolt. Da Costa három idény után távozott a Porschétől – bár lehetősége lett volna maradni, a gyártó szabad kezet adott neki a váltáshoz. A Jaguar komoly változásokon ment keresztül a holtszezonban, de Evans és da Costa személyében ütőképes párost állított össze.

Da Costa gyári pilótaként nemcsak a Gen3 éra záróévére, hanem a 2026-tól induló Gen4 fejlesztésére is koncentrál majd. A Jaguar célja egyértelmű: visszavágni a csalódást keltő szezonkezdés után, és újra a bajnoki címért harcolni. Az új csapatfőnök, Ian James irányítása alatt, valamint az utolsó hat futamból ötöt megnyerő zárás után, a brit alakulat lendületben van. Da Costa motiváltan nyilatkozott a váltásról, kiemelve a csapat innováció iránti elkötelezettségét és a Mitch Evansszel való szoros kapcsolatát – minden adott tehát ahhoz, hogy a Jaguar újra az élre törjön.

„Élete legrosszabb startja” után is bizakodó Tsunoda

Hiába inog az ülése 2026-ra, pont nélkül távozott az F1-es Szingapúri Nagydíjról is Yuki Tsunoda, akinek a futamát az tette tönkre, hogy hiába rakta fel a rajthoz a lágy gumikat, a 13. helyről startolva négy pozíciót bukott az első körben. „Határozottam életem legrosszabb rajta vagy első köre volt, még mindig nem hiszem el, mi történt” – ismerte el a Red Bull pilótája. „Minden kanyarban, bárhova mentem, szó szerint blokkolt valaki, egyszerűen nem volt helyem, ahova mehettem volna, rengeteg pozíciót buktam az első körben. Egyértelműen a legrosszabb startom valaha. Nem tudom, mit tehettem volna, de biztosan csinálhattam volna jobban valamit. Ez nyilván nagyon megnehezítette a dolgomat utána.”

Tsunoda végül a 12. helyen futott be a versenyen, de a nulla pont ellenére is lát biztató jeleket a japán a tempója kapcsán: „Hogy őszinte legyek, ez volt eddig az egyik legjobb tempó a Red Bull-os karrierem során. Két versennyel ezelőtt majdnem reménytelen helyzetben voltam: bármit csináltam, tempóból 18-19. voltam. De most igazán jó a tempóm, versenyképes a mezőny elejével. Most már csak ki kell használnom egy körön a tapadást: valamiért egyszerűen nem éreztem ezt. Úgy vélem, a kulcs az, hogy mindent összerakjam egy körön és hosszú etapon. Ha képes leszek erre, szerintem össze fog jönni, ez a fő célom.”

f1-tsunoda-redbull-szingapur

MotoGP: Így pontoztuk a versenyzők indonéziai teljesítményét

Bár a Formula Motocast ezúttal nem jelentkezik futamértékelő adással, a következő műsor a tervek szerint majd csak az Ausztrál és Malajziai GP-k után érkezik, az idén bevezetett versenyzői pontozás így sem maradhat el. A műsor két állandó stábtagja, Balogh Tamás és Papdi Tamás ezúttal is 1-től 10-ig terjedő skálán értékelte a motorosok teljesítményét, a két pont átlagából pedig kijött a végső pontérték.

A legnagyobb, konkrétan maximális pontszámot a friss futamgyőztes Fermin Aldeguer kapta tőlünk, akinek produkciójába legfeljebb a sprint utolsó körében elbukott elsőség okán lehet belekötni. Esélyes lehetett volna a 10-esre Marco Bezzecchi is, ám a két pocsék rajt és főleg az első körös Marc Marquez-incidens alaposan lehúzza a pontértékét.

Az ütközésben megsérülő Marquez maga amúgy a teljes Ducati-armadával együtt eléggé halovány volt, a sprinten is hibázott – igaz, a mélypontot Francesco Bagnaia szállította azzal, hogy egy héttel a japán diadala után totál utolsó volt, még Somkiat Chantrától is elmaradva, amikor bukott. Pozitív példaként említeni kell a dobogós Pedro Acostát, a sprintdobogós Raul Fernandezt és a pódiumért harcoló Luca Marinit, akiket egyaránt 8-assal jutalmaztunk, de Alex Rins is messze idei legjobb produkcióját nyújtotta.

Ducati Team   Aprilia Racing  
Marc Marquez 6 Marco Bezzecchi 6,5
Francesco Bagnaia 1,5    
    Trackhouse Aprilia  
Gresini Ducati   Raul Fernandez 8
Alex Marquez 7,5    
Fermin Aldeguer 10 KTM Factory  
    Pedro Acosta 8
VR46 Ducati   Brad Binder 6,5
Fabio di Giannantonio 5    
Franco Morbidelli 5,5 Tech3 KTM  
    Enea Bastianini 4
Honda HRC      
Joan Mir 6 Monster Yamaha  
Luca Marini 8 Fabio Quartararo 6,5
    Alex Rins 7
LCR Honda      
Johann Zarco 2,5 Pramac Yamaha  
Somkiat Chantra 2 Jack Miller 4,5
    Miguel Oliveira 5

motogp-indonezia

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Kiszáll a szezon végén a WEC-ből a Porsche

Egy ideje már terjengett erről pletyka, most azonban a Porsche hivatalosan is megerősítette, hogy az idei szezon végén távozik az Endurance-világbajnokság csúcsát jelentő Hypercar kategóriából. A német márka közleménye egy „átfogó átszervezés” részeként említi a lépést: a The Race információi szerint a gyártót sújtó anyagi nehézségek állhatnak a háttérben. A Porsche így ezentúl két gyári programra, a Formula-E-re és az IMSA-ra koncentrál – utóbbiban, az észak-amerikai sportautós bajnokságban ugyanazzal az LMDh-géppel versenyeznek, mint eddig a WEC-ben –, emellett az ügyfélprogram továbbra is fontos pillérét képezi majd a márkának.

A Porsche kiszállása nagy csapás a WEC-nek és az FIA-nak, hiszen bár egy márka már tavaly távozott a Lamborghini képében, és az Endurance-vb így sem fog rosszul állni gyártók terén, hiszen a megmaradó hét márka (Toyota, Ferrari, Cadillac, Peugeot, Alpine, BMW, Aston Martin) mellé jövőre érkezik a Genesis, 2027-ben pedig a Ford és a McLaren, de a németek a sportautózás egyik legikonikusabb márkájának számítanak. Tavaly a versenyzők világbajnokságát a #6-os egységük nyerte, és idén is maradt még esélyük a címvédésre, nem mellesleg a Le Mans-i 24 óráson is ők tartják a rekordot 19 győzelemmel. Ráadásul ezzel jelen állás szerint a Penske-nek – amely a Porsche gyári programjáért felelt a WEC-ben – is le kell tennie a legendás egynapos megnyeréséről. Igaz, arról egyelőre nem szól a fáma, hogy esetleg a privát Proton Competition továbbra is indít-e majd Porsche 963-as(oka)t jövőre (idén egy autóval vannak jelen), ami nem teljesen kizárt, hiszen mint a gyártó jelezte: az ügyfélversenyzés továbbra is a palettájuk része marad.

porsche-wec

MotoGP: Itt a pontos diagnózis Marquez sérüléséről, kihagyja a következő két futamot

Az orvosok javaslatára Marc Marquez nem áll rajthoz a következő hetekben esedékes Ausztrál és Malajziai Nagydíjakon – jelentette be a Ducati hétfő este. A friss kilencszeres világbajnok a vasárnapi Indonéz GP első körében bukott nagyot, miután Marco Bezzecchi nekiütközött. Az első vizsgálatok is a jobb karja és válla sérüléséről szóltak, hétfőn pedig Madridban alaposabban is szemügyre vették Marquezt, akinél egy kisebb csonttörést diagnosztizáltak a lapocka hollócsőrnyúlványánál, emellett a vállában is megsérültek az ínszalagok. Ami jó hír, hogy a vizsgálatok kizártak mindenféle kapcsolatot a spanyol korábbi sérüléseivel.

Viszont a doktorok konzervatív kezelési tervet választottak, amelynek fontos része a pihenés, ezért Marquezt biztosan nem láthatjuk Phillip Islandet és Sepangban – viszont a portimaói és valenciai fordulókra akár még visszatérhet, ennek eldöntése a későbbi vizsgálatok és a gyógyulás üteme alapján dől el.

„Szerencsére a sérülés nem súlyos, de fontos betartani a felépülési időtervet. A célom, hogy visszatérjek a szezon vége előtt, de anélkül, hogy az orvosok ajánlásán túl siettetném a dolgokat. Mind a saját, mind a csapat céljait elértük már, szóval most a prioritás a megfelelő felépülésé és a százszázalékos állapot visszanyeréséé” – fogalmazott Marquez.

marquez1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hadjar: Ha Alonso ezt nem élvezte, akkor elég zsémbes

Fernando Alonsónak előbb a harmadik körben kellett elmenni Hadjar mellett a hajtűkanyarban a nyolcadik helyért, majd a 37. körben ismét meg kellett előznie őt, miután időt vesztett a kiállásnál, a Racing Bulls autójában viszont motorprobléma merült fel. Alonso bosszús volt, mert a fiatal francia mögé ragadt két körön át, s ezzel mintegy öt másodpercet veszített. Nem toltam le őt a pályáról, minden tiszta volt” – reagált Hadjar a kritikákra a leintés után. „Ha neki ez a csata nem tetszett, akkor tényleg elég zsémbes, és ezzel nem tudok mit kezdeni.”

Alonso később már higgadtabban nyilatkozott, de továbbra is fenntartotta, hogy Hadjar túl nagy kockázatot vállalt: „Úgy hallottam, volt némi motorproblémája, a hosszú egyenesekben lassú volt. Néha tudni kell, mikor érdemes harcolni és mikor nem, mert a végeredményt ez is befolyásolhatja, különösen az ő szempontjából.”

A kétszeres világbajnok szerint a fiatal riválisa feleslegesen kemény volt: „Szerintem néhány kockázat felesleges volt, de megértem, ez Szingapúr, itt mindenki keményen küzd. Ő is megtette, amit tudott, de biztosan veszítettünk vele időt.” Amikor Hadjar „zsémbes” megjegyzését felvetették neki, Alonso igyekezett lezárni a történetet.

hadjar-singapore

Veszélyben Lewis Hamilton hetedik helye!

Az F1-es Szingapúri Nagydíj hajrájában Lewis Hamilton frissebb lágy gumikon támadta az ötödik helyért Kimi Antonellit, ám fékhiba miatt fel kellett hagynia az üldözéssel, csapattársa visszaelőzte, és végül néhány tizeddel Alonso előtt ért be, akit nem sokkal korábban még mintegy 50 másodperccel tudhatott maga mögött.

Azonban a brit még nem lehet biztos abban, hogy megtarthatja hetedik helyét, ugyanis a sportfelügyelők beidézték, miután többször is elhagyta a pályát, minden bizonnyal a fékek meghibásodásával összefüggően. A meghallgatásra magyar idő szerint 16:30-kor kerül sor, az eredményről beszámolunk.

hamilton-singapore-3

MotoGP: Marquez kulcscsontsérülést szenvedett, nem haragszik Bezzecchire

Még csak az Indonéz GP első körében jártunk, amikor a pole-ból rosszul rajtoló Marco Bezzecchi a visszazárkózási kísérlete közben nekiment Marc Marqueznek, aminek páros bukás lett a vége. Az már a sóderágyban is látszott, hogy Marquez fájlalja a jobb karját és vállát: az orvosi központban a Ducati közlése szerint kisebb törést diagnosztizáltak a jobb vállában, míg maga a friss MotoGP-világbajnok később a spanyol DAZN kameráinak arról beszélt, hogy a kulcscsontjában sérültek meg az ínszalagok. A 32 éves versenyző még ma hazarepül Madridba, ahol alaposabban megvizsgálják, és döntenek a további teendőkről.

„Szomorú vagyok, mert megsérült a jobb kulcscsontom. De egy versenybalesetben” – fogalmazott Marquez a Ducati által a sajtónak elküldött hangüzenetben, amelyet a The Race idézett. „Végső soron Marco már odajött hozzám és elnézést kér. Előfordul az ilyen. Néha én csinálhatok ilyesmit, máskor más, de nem volt szándékos. Marco elfogadta, hogy az ő hibája volt. Igyekszem a lehető leghamarabb Madridba repülni, hogy meglássuk az orvosokkal, hogy pontosan mi van, és megpróbáljunk a lehető leghamarabb, de a felépülés adta kereteken belül visszatérni” – mondta el a spanyol, aki a közösségi oldalán is arra kérte a rajongóit, hogy ne haragudjanak az ütközést kiváltó riválisára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

Bezzecchi sem kerülhette el a baleset után, hogy az Aprilia közlése szerint egy közeli kórházba szállítsák alaposabb kivizsgálásra, ahol viszont megállapították, hogy nem szenvedett törést. A büntetést viszont valószínűsíthetően nem fogja megúszni: a felügyelők vizsgálni fogják a történteket, de mivel Bezzecchi is kórházban járt, még nem volt lehetőségük meghallgatni őt, így az ítélet várat magára.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Gasly és a Albon is csak a bokszutcából rajtol Szingapúrban

Az Alpine Formula-1-es csapata közleményben erősítette meg, hogy azt követően, hogy a szombati időmérő edzésen műszaki hiba miatt már a Q1-ben elvérző Pierre Gasly autóján módosították a beállításokat a Parc Fermé szabályok hatálya alatt, a francia pilóta csak a bokszutcából indulhat majd a 14:00-kor kezdődő versenyen. Ezzel a Williams két versenyzője – akiket szabálytalan DRS miatt zártak ki a tegnapi kvalifikációról – egy-egy pozíciót előrébb lép a rajtrácson.

FRISSÍTÉS: Időközben a Williams is bejelentette, hogy Albon is a bokszból vágn neki a versenynek, miután módosítottak a felfüggesztésén, így mindössze 18 autó áll majd fel a rajtrácsra.


Fotó: Alpine

Így reagált a Williams az időmérős kizárásra

Komoly csapás érte a Williams Formula–1-es csapatát a Szingapúri Nagydíj időmérője után: mindkét versenyzőjüket, Alexander Albont és Carlos Sainzt is kizárták, miután autóik nem feleltek meg a technikai előírásoknak. A FIA ellenőrzése alatt kiderült, hogy a DRS aktiválása során a megengedett 85 milliméternél jobban kinyílt a szárny mindkét oldalán

James Vowles csapatfőnök csalódottan nyilatkozott az esetről. Elmondása szerint a csapat nem próbált előnyhöz jutni, és a nap folyamán saját méréseik alapján még szabályosnak találták a szárnyakat. „Mélyen csalódottak vagyunk, és sürgősen kivizsgáljuk, hogyan történhetett ez. Teljes mértékben elfogadjuk a FIA döntését” – fogalmazott Vowles. Hozzátette: már megkezdték a belső folyamatok felülvizsgálatát, hogy a jövőben elkerüljék az ehhez hasonló hibákat.

Bár a két pilóta a rajtrács végére szorul vasárnap, a csapat nem adja fel. Vowles szerint az autóik képesek lehetnek pontszerzésre, így mindent meg fognak tenni, hogy hátulról felzárkózva eredményes versenyt fussanak a villanyfényes szingapúri utcai pályán.


Fotó: Atlassian Williams Racing

 

Rueda piros zászlós győzelemmel húzta be a Moto3-as vb-címet

Egy héttel Marc Marquez révbe érése után ezúttal a Moto3-ban avattak világbajnokot az Indonéz GP-n: José Antonio Rueda biztosította be négy futammal a szezon vége előtt a címet. Tette mindezt stílszerűen, ugyanis hiába indult csak a harmadik sorból vasárnap, az Ajo KTM spanyolja az élre tört, és idei kilencedik győzelmét aratta – egy piros zászlóval leintett futamon: David Munozt lökte ki Adrian Fernandez, aki hiába állt az élen a megszakításkor, büntetést kapott, így örökölte meg Rueda az első helyet. Mindeközben a legközelebbi üldöző, Angel Piqueras csupán hetedik lett, így 100 pont fölé nőtt kettejük között a differencia (hozzá amúgy Maximo Quiles is egyre közelebb kerül a tabellán).

Rueda a szezonnyitó óta abszolút favoritnak számított, rendkívül erős és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott: a mandalikai futammal együtt 18 nagydíjból kilencet megnyert, azaz a versenyek felén győzött, további négy dobogós helyezést szerzett, egy katari műszaki hibás kiesést és egy aragóniai nyolcadik pozíciót leszámítva pedig mindig az első ötben végzett.

moto3-rueda

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„A francba, ez egy jó kör lett volna!” – Hadjar a nyolcadik rajthelye ellenére is dühös

Hiába végzett az élcsapatok pilótái mögötti legjobb versenyzőként a nyolcadik helyen az F1-es Szingapúri Nagydíj időmérőjén, Isack Hadjar mégis roppant bosszús volt a szombati nap végén. Az utolsó Q3-as gyorskörébe ugyanis belerontott a 8-as kanyarnál, ami után már a rádión kifakadt magára a Racing Bulls franciája: „Őszintén nem értem az elfékezést és a megcsúszást a kanyarban, sosem történt még ott ilyen. Semmi értelme. A francba már, ember, ez egy jó kör volt – vagyis egy jó kör kezdete. Annyira dühös vagyok!”

Később az F1TV-nek nyilatkozta Hadjar elmondta, hogy úgy érezte, akár nagyobb eredmény is kisülhetett volna a szingapúri időmérőből: „Kár ezért. Először sikerült úgy nekimennünk az időmérőnek, hogy két szett gumit tudtunk megtartani a Q3-ra, mint az élcsapatok. Kicsit bosszús vagyok, mert nem tudtam a legtöbbet kihozni az utolsó körömből. Jócskán javítottam volna, és azt gondoltam, elérhetek valami különlegeset ma, de végül csak egy átlagos eredmény jött ki. Úgyhogy ez kicsit csalódáskeltő.”

f1-hadjar-racingbulls-szingapur

Szabálytalannak találták a DRS-t a Williamseken a szingapúri F1-es időmérő után

Bajba kerülhet és a kizárás sorsára juthat a két Williams a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj kvalifikációját követően. A technikai ellenőrzések során ugyanis megvizsgálták Alexander Albon és Carlos Sainz autóján a DRS-t, egész pontosan a hátsó szárny felső terelőlapját, és mindkettejüknél átlépte a megengedett 85 mm-es határt a pozíciója.

Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja jelentette a stewardoknak a kihágást – amely technikai szabálytalanságról lévén szó, jó eséllyel kizárással jár majd a Williams duója számára. Albon és Sainz a 12. és 13. helyeken végeztek az időmérőn, ezt veszíthetik el.

williams1

Sajtó: Verstappen első számú szerelőjét is megszerezte az Audi

Újabb jeles szakembert foghatott az Audi: Max Verstappen jelenlegi első számú szerelője, Matt Caller csatlakozhat 2026-tól a jelenleg még Stake néven futó alakulathoz – számolt be értesülései alapján a The Race szaklap. Caller 2015-ben csatlakozott a Red Bullhoz eleinte második számú szerelőként, onnan lépett elő a jelenlegi posztjára 2022 augusztusában, így tevékeny részt vállalt Verstappen vb-címeinek jelentős részében is. A brit szakember ez idő alatt együtt dolgozott a Sauber F1-es csapatfőnökével, Jonathan Wheatley-vel, akivel így immár az Audinál egyesíthetik újra az erőiket.

Egyelőre egyik fél sem kommentálta az igazolást, de az idézett portál úgy tudja, a szezon végéig marad a jelenlegi pozíciójában Caller, majd az Audinál egy még jelentősebb, akár főszerelői posztot kaphat. Ezt jelenleg a szintén egykori Red Bull-os Lee Stevenson tölti be, akit egyúttal előléptethetnek majd.

Nem Caller az egyetlen neves szakember, akiről az utóbbi időben kiderült, hogy az Audihoz tart: néhány hete mi is írtunk róla, hogy a Ferrari két motorszakemberét, Wolf Zimmermannt és Lars Schmidtet szerezte meg az istálló, akik pedig Mattia Binottóval dolgoztak együtt anno Maranellóban.

verstappen