Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/36029
Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.
Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.
A Formula-3 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 4 | L.Fornaroli | Trident | 1:45.520 | ||
| 2 | 6 | Oliver Goethe | Trident | 1:45.646 | 0.126 | |
| 3 | 23 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:45.874 | 0.354 | |
| 4 | 24 | C.Mansell | Campos Racing | 1:45.909 | 0.389 | |
| 5 | 5 | G.Bortoleto | Trident | 1:45.910 | 0.390 | |
| 6 | 1 | Paul Aron | Prema Racing | 1:45.945 | 0.425 | |
| 7 | 15 | Gabriele Mině | Hitech Pulse-Eight | 1:46.040 | 0.520 | |
| 8 | 16 | Luke Browning | Hitech Pulse-Eight | 1:46.046 | 0.526 | |
| 9 | 10 | Franco Colapinto | MP Motorsport | 1:46.064 | 0.544 | |
| 10 | 27 | Taylor Barnard | Jenzer Motorsport | 1:46.155 | 0.635 | |
| 11 | 11 | Mari Boya | MP Motorsport | 1:46.163 | 0.643 | |
| 12 | 12 | Jonny Edgar | MP Motorsport | 1:46.169 | 0.649 | |
| 13 | 14 | S.Montoya | Hitech Pulse-Eight | 1:46.249 | 0.729 | |
| 14 | 8 | Grégoire Saucy | ART Grand Prix | 1:46.270 | 0.750 | |
| 15 | 25 | Hugh Barter | Campos Racing | 1:46.277 | 0.757 | |
| 16 | 3 | Zak O:Sullivan | Prema Racing | 1:46.332 | 0.812 | |
| 17 | 17 | Caio Collet | Van Amersfoort Racing | 1:46.468 | 0.948 | |
| 18 | 7 | Kaylen Frederick | ART Grand Prix | 1:46.620 | 1.100 | |
| 19 | 26 | Nikita Bedrin | Jenzer Motorsport | 1:46.732 | 1.212 | |
| 20 | 31 | M.Cresswell | PHM Racing by Charouz | 1:46.906 | 1.386 | |
| 21 | 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:46.971 | 1.451 | |
| 22 | 19 | Tom Smith | Van Amersfoort Racing | 1:47.037 | 1.517 | |
| 23 | 9 | Nikola Tsolov | ART Grand Prix | 1:47.054 | 1.534 | |
| 24 | 21 | Max Esterson | Rodin Carlin | 1:46.914 | 1.394 | |
| 25 | 20 | Oliver Gray | Rodin Carlin | 1:47.270 | 1.750 | |
| 26 | 22 | Ido Cohen | Rodin Carlin | 1:47.447 | 1.927 | |
| 27 | 28 | Alejandro García | Jenzer Motorsport | 1:47.560 | 2.040 | |
| 28 | 29 | Sophia Flörsch | PHM Racing by Charouz | 1:47.613 | 2.093 | |
| 29 | 30 | Roberto Faria | PHM Racing by Charouz | 1:47.778 | 2.258 | |
| 30 | 2 | Dino Beganovic | Prema Racing | 2:45.962 | 1:00.442 |
.jpg)
A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.
A Formula-2 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 6 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:39.832 | ||
| 2 | 24 | Kush Maini | Campos Racing | 1:39.945 | 0.113 | |
| 3 | 11 | Ayumu Iwasa | DAMS | 1:39.952 | 0.120 | |
| 4 | 14 | Jack Doohan | Invicta Virtuosi Racing | 1:39.957 | 0.125 | |
| 5 | 8 | Oliver Bearman | Prema Racing | 1:39.989 | 0.157 | |
| 6 | 4 | Enzo Fittipaldi | Rodin Carlin | 1:39.991 | 0.159 | |
| 7 | 3 | Zane Maloney | Rodin Carlin | 1:40.001 | 0.169 | |
| 8 | 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.019 | 0.187 | |
| 9 | 10 | Isack Hadjar | Hitech Pulse-Eight | 1:40.026 | 0.194 | |
| 10 | 7 | Frederik Vesti | Prema Racing | 1:40.052 | 0.220 | |
| 11 | 16 | Roy Nissany | PHM Racing by Charouz | 1:40.135 | 0.303 | |
| 12 | 12 | Arthur Leclerc | DAMS | 1:40.198 | 0.366 | |
| 13 | 2 | Jehan Daruvala | MP Motorsport | 1:40.314 | 0.482 | |
| 14 | 1 | Dennis Hauger | MP Motorsport | 1:40.368 | 0.536 | |
| 15 | 9 | Jak Crawford | Hitech Pulse-Eight | 1:40.400 | 0.568 | |
| 16 | 20 | Roman Staněk | Trident | 1:40.526 | 0.694 | |
| 17 | 22 | R.Verschoor | Van Amersfoort Racing | 1:40.561 | 0.729 | |
| 18 | 25 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.815 | 0.983 | |
| 19 | 17 | Brad Benavides | PHM Racing by Charouz | 1:40.950 | 1.118 | |
| 20 | 21 | Clément Novalak | Trident | 1:41.106 | 1.274 | |
| 21 | 15 | Amaury Cordeel | Invicta Virtuosi Racing | 1:41.457 | 1.625 | |
| 22 | 23 | J.M.Correa | Van Amersfoort Racing | 1:42.084 | 2.252 |
Megvan Vettel idei sisakfestése, mutatjuk
https://formula.hu/parc-ferme/25850
Egyszerű, de nagyszerű - hogy tetszik?
The tale behind the icon
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) June 29, 2020
A simple yet effective design for #Seb5, what do you think #Tifosi?
Presented by @MissionWinnow#essereFerrari pic.twitter.com/slhudOW20l
Latifi ehető Williamst kapott születésnapjára
https://formula.hu/parc-ferme/25847
Az F1-es csapat újonc pilótája hétfőn töltötte be a huszonötödik életévét, ennek örömére stílszerűen egy kék-fehér formulaautóval díszített tortát kapott. Innen is boldog születésnapot neki.
Happy cake day #NL6 #WeAreWilliams pic.twitter.com/GE86h67RBp
— WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) June 29, 2020
Elkészült a 2020-as F1-es szezon főcíme
https://formula.hu/parc-ferme/25849
A hétvégi szezonnyitó alkalmából a Formula-1 ma bemutatta a 2020-as idény főcímét. Némileg módosítottak a jól ismert zenén, valamint a háttérben most már a különböző korszakok ikonikus jelenetei pörögnek, miközben bemutatják a mezőny húsz pilótáját.
Ez volt az eddigi leggyorsabb kör Spielbergben
https://formula.hu/parc-ferme/25846
Végre ismét eljött az ideje annak, hogy a világjárvány és a kényszerszünet hatásai helyett autókról és sebességről beszélgessünk. Ennek örömére a Ferrari előásta a Red Bull Ringen valaha teljesített leggyorsabb kört, amit Charles Leclerc a tavalyi Osztrák Nagydíj időmérőjén rakott össze. A teljesítménye pole-pozíciót ért.
The fastest lap EVER in Spielberg
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) June 29, 2020
How can we forget that pole lap from @Charles_Leclerc last season?! #essereFerrari pic.twitter.com/wwiEjAVuh4
Tassi az első duplázó a virtuális WTCR-ben
https://formula.hu/parc-ferme/25845
Már a második szimulátoros szériáját futja a Túraautó-világkupa, amelyben ezúttal csak profi pilóták vehetnek részt. A hétvégén került sor a harmadik fordulóra a Slovakia Ring online változatán, ahol a második versenyt a salzburgringi nyitányon is már egy győzelmet szerző Tassi Attila nyerte. A hondás pilóta ezen kívül egy ötödik helyet gyűjtött még be, míg Michelisz Norbert egy negyedik és egy ötödik, Boldizs Bence pedig két kilencedik helyezéssel gazdagodott. Az alábbiakban a teljes versenyeket visszanézheted:
Újrahasznosította három és fél hónappal ezelőtti posztját a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/25844
Végre elérkezett az F1-es szezonnyitó hete, így a közösségi médiát elárasztották a csapatok ezzel foglalkozó bejegyzései. A McLarennek azonban eszébe jutott, hogy tartottunk már itt egyszer idén a tragikomikus-szánalmas módon az utolsó pillanatban lefújt Ausztrál Nagydíj előtt, így a wokingiak előkeresték akkori tweetjüket, és csupán két betű törlésével (milyen jó, ha két ország neve ennyire hasonlít!) újrahasznosították azt:
— McLaren (@McLarenF1) June 29, 2020
Újra magyar csapatban az Európa-bajnok: Kiss Norbert a váltásról
https://formula.hu/parc-ferme/25843
A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert járt az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételén, ahol visszatekintett a Mercedes márkával töltött elmúlt négy évre – amely során sajnos nem teljesültek a kezdeti remények – egyben előre is tekintett: az új magyar formáció, a Révész Truck Racing Team színeiben, ismét MAN-nal vág neki a 2020-as szezonnak.
Az AFM Motorsporthíradó teljes júliusi adása is visszanézhető itt:
Montoya őzétől a Mercedesek ütközéséig – az Osztrák GP legemlékezetesebb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/25842
Ráfordultunk a spielbergi évadnyitó hetére, így az F1 YouTube-csatornája az Osztrák Nagydíjak legérdekesebb momentumaiból készített top 10-es válogatást (a videó átkattintás után indul!):
Ki a legnagyobb kieséskapitány az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/25841
A Racing Statistics legújabb videója az 50 legtöbb kieséssel rendelkező F1-es versenyző nem túl nagy presztízsértékű listáját mutatja be. Persze akinek hosszúra nyúlt a karrierje, óhatatlanul is felkerült a listára, és ez még nem jelenti azt, hogy az átlagnál sűrűbben állt volna meg alatta az autó.
Alpha Tauri: Ezt a videót még Barcelonában csináltuk, maradhat?
https://formula.hu/parc-ferme/25840
Lassan már olyan régiek a felvételek, hogy komoly eszmei értékkel is bírnak, de hát ebből kell gazdálkodni. Még a március elején véget érő teszten készítettek szezonbeharangozó videót az Alpha Taurinál, és ők sem gondolták volna, hogy még június legvégén is aktuális lesz.
Itt vajon a krioterápiás kamra hűti Raikkönent, vagy fordítva?
https://formula.hu/parc-ferme/25839
Amikor a fagyosat a fagyossal párosítjuk, szinergetikus hatásuk felerősíti egymást, és egészen -119 °C-ig csökken a hőmérséklet.

Perez: Nekem az lesz a szabadság, hogy végre két hétig nem leszek otthon
https://formula.hu/parc-ferme/25838
Lassan megpróbál visszatérni a régi kerékvágásba az F1, így a Racing Point összehozta egy videochatre két versenyzőjét, hogy kiderüljön, megismerik-e még egymást. Lance Stroll bozontos frizurát növesztett, amit viccelődve azzal indokolt, hogy egyetlen borbély sem volt nyitva a közelében. Sergio Perez pedig bevallotta, a kelleténél később, csak egy hónappal ezelőtt kezdtett el újra edzeni, mert arra számított, hogy még későbbre tolódik a szezonkezdet, és több ideje marad a felkészülésre. Az időt így főként kikapcsolódással töltötte a családja körében, de azért hozzátette: "Most már muszáj versenyeznem, számomra az lesz az igazi szabadság, hogy két hétig távol leszek az otthontól!"
Libabőröztető audiovizuális élményt nyújt az új F1-es intro
https://formula.hu/parc-ferme/25837
Ez nem a főcímdalos nyitóvideó, hanem az F1 új, #WeRaceAsOne kampányához készült darab, egy igazi művészeti alkotás. Egyelőre nem tudni, fel fog-e tűnni a televízió képernyőjén a hétvégék során, de mi végtelen mennyiségben tudnánk fogyasztani.
WE RACE AS ONE #AustriaGP #F1 #WeRaceAsOne pic.twitter.com/Vn4fb3O0A0
— Formula 1 (@F1) June 28, 2020
Videó: Így teszteltek a MotoGP-sek Misanóban
https://formula.hu/parc-ferme/25836
Bár két héttel később kezdődik a koronavírus-járvány miatt megcsúszott szezonjuk, mint az F1-nek, már a MotoGP gyártói is munkába lendültek: a héten a két versenynek is otthont adó misanói pályán körözött a Ducati, a Suzuki, a KTM és az Aprilia csapata (utóbbi két márkát a kedvezmények révén a „rendes” versenyzőik segítették, míg előbbi kettő esetén a tesztmotorosok kaptak lehetőséget). Íme, egy rövid mozgóképes összefoglaló a privát gyakorlásról, amelyen a nem hivatalosan időmérések szerint Michele Pirro kiváló köridővel bizonyult a leggyorsabbnak a Ducati nyergében:
Hogy mi köti össze Baumgartner Zsoltot, a Hősök terét és a Queen dobosát?
https://formula.hu/parc-ferme/25835
Hát Eddie Jordan! Legutóbbi podcastadásunk sztárvendége nem akármilyen sztorikat osztott meg velünk – hallgassátok csak:
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Te is szeretnél egy Alonsót, aki megsétáltatja a kutyád?
https://formula.hu/parc-ferme/25824
Minimális számban fordulhatott csak elő a Formula-1 történetében, hogy egy rajongó hazavitette magával kedvenc versenyzőjét (talán csak James Huntnak voltak ilyen sztorijai), alternatívaként azonban a szerencsések már annak is örülnek, hogy szert tehettek kedvenc versenyzőjük kartonmásolatára. Így él együtt egy McLaren-rajongó hölgy már jó ideje a Ferrari-szerelésű Fernando Alonsóval, aki, mint most bemutatta, igencsak otthonosan mozog már a lakásban, kivéve a részét a házimunkából is.
Itt éppen reggelit készít:

Itt vécézni igyekszik:

Füvet nyír:

Kukkolja a szomszédot:

Kutyát sétáltat:

Majd egy fárasztó nap végén megpihen.

Jobb is, hogy végre kezdődik a szezon, mert egyre többeknek megy agyára a hosszú kényszerszünet.
Amikor nem tudod eldönteni, hogy Raikkönennek ilyen rezzenéstelen az arca, vagy csak lefagyott a Skype
https://formula.hu/parc-ferme/25822
Az Alfa Romeo egy komolyabb műsort is kerekített a gyártó fennállásának 110. évfordulója köré, amely során a márka nevét viselő Formula-1-es csapat világbajnok pilótáját, Kimi Raikkönent is fölhívták egy könnyed beszélgetésre. Az online kapcsolat azonban nem volt tökéletes, a finnek hol a hangja, hol pedig a videója veszett el az éterben. Szerencse, hogy Raikkönen egyébként sem informatív nyilatkozatairól híres, így egész biztos, hogy a hallgatóság nem maradt le semmiről a kínos technikai probléma ellenére sem.
Egyébként a teljes műsor is megérdemel egy megtekintést, különösen az Alfa Romeo és az autózás története iránt érdeklődőknek, hiszen egy igazi időutazásnak lehetünk a részesei.
Csatlakozz a Formula Retro csoporthoz!
https://formula.hu/parc-ferme/25834
Imádod a Formula.hu múltidéző cikkjeit olvasni? Akkor a Formula Retro Facebook-csoportban a helyed, ahol biztosan nem maradhatsz le az F1-es és egyéb autósportos évfordulókat felidéző írásainkról! Csatlakozni IDE vagy a képre kattintva tudsz.
Ford vs. Ferrari: Melyik motorgyártónak van a legtöbb dobogója az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/25833
A Racing Statistics YouTube-csatornája ezúttal ezt a kérdést vette górcső alá látványos videós infografikájában – érdekesség, hogy a végső top 5-ben található mind a négy jelenlegi motorgyártó:
Top 10: Sokkoló szezonnyitók az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/25831
Hőség Argentínában, káosz Melbourne-ben, sztrájk Dél-Afrikában és csodatévő újonc csapatok – az Osztrák GP közeledtével a legemlékezetesebb idénynyitókból készített válogatást az F1 (a videó átkattintás után nézhető meg!):










