NASCAR: Martin Truex Jr. megmutatta, miért nem szabad feladni a reményt
https://formula.hu/parc-ferme/35813
Egy épített pályás versennyel folytatódott a NASCAR Cup Series idei szezonja. A hírhedt kaliforniai szőlővidék mellett fekvő Sonoma Racewayen rendezték meg az idei 16. futamot, amelynek első szakasza főként a Toyotákról szólt. Már a rajtot követő métereken a japán márka autói alkották a legjobb ötöt a pole-ból induló Denny Hamlin vezetésével, aki az első szakaszt is behúzta, ám eddigre már ott volt a közelében csapattársa, Martin Truex Jr. A 2018-as bajnok mindössze a 8. pozícióból vághatott neki a versenynek, ám végig kiváló tempót diktált, így az sem okozott gondot a számára, hogy néha igencsak rosszul jött ki a lépés.
Bár a 33. körben átvette a vezetést, következő kiállását pedig a második szakasz végén lévő sárga zászló alatt tudta le, ezzel a 10. helyre esett vissza, de még innen is visszakapaszkodott erőből. 42 körrel a leintés előtt az akkori éllovas, Kyle Buscht is megelőzte, aki a második szakasz legjobbja lett, nem sokkal később pedig úgy tűnt, ők ketten vívhatnak majd meg a győzelemért. 19 körrel a leintés előtt ugyanis jött a dráma, mivel az élről induló Hamlin nagyot hibázva falba tette a versenygépét, még egy sárga jelzést előidézve ezzel. Ez természetesen lehetőséget adott az újabb kiállásokra, amivel Tyler Reddick és Chase Elliott sem éltek, így a végjátékra mindketten az élen találták magukat.
A jócskán elkopott gumikon azonban nem sok esélyük volt, Reddick egy defekt miatt hamar a mezőny végére került, Elliott pedig hősiesen küzdött, de az ötödik hely volt a maximum. A 2020-as bajnokot először Truex Jr. kapta el, majd követte őt Busch, így közöttük rövid ideig egy szép csatára volt kilátás, ám a Joe Gibbs Racing veteránjával nem lehetett mit kezdeni. A 42 éves versenyző karrierje során negyedszer nyert ezen a helyszínen, amivel mindössze egy sikerre van a rekorder Jeff Gordontól. „Ezért megyünk át olyan éveken, mint a tavalyi. Soha nem adom fel, folytatnunk kell” – mondta el a leintést követően utalva arra, hogy egy éve csak a 26. helyen zárt a sonomai pályán, ezúttal azonban ismét ő kortyolhatott a győztesnek járó vörösborból. Mögöttük a harmadik helyen Joey Logano, míg a negyedik pozícióban Chris Buescher zárt.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|