DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 19. kedd

Ez hiányzik Vettelnek az F1-ből

Tavaly év végén akasztotta szögre a bukósisakot Sebastian Vettel, aki elmondta a Bildnek, mi hiányzik számára leginkább a Formula-1 utáni életből: "Egyelőre jól elvagyok itthon, elégedett vagyok a döntésemmel, de a kihívás és a nyomás egy kicsit hiányzik" - ismerte el a négyszeres világbajnok.

A német exversenyző Goodwoodban ismét a volán mögé fog ülni, ahol saját F1-es gyűjteményéből fog meghajtani pár autót, melyeket környezetbarátabb üzemanyagok fognak hajtani. "Goodwood nem egy igazi versenypálya, így ez egyáltalán nem hozza majd vissza a régi emlékeket, de persze jó lesz egy napra belni ezekbe a járművekbe. Elsőre kissé furcsa volt megszokni, hogy nem vagyok ott a versenyeken, de mára megbékéltem ezzel, és folyamatosan követem a versenyeket."

Hármas baleset az Indy 500 előtti edzésen: Rossi, O’Ward és Grosjean is a falban – videó

Egészen a verseny hétfőjének edzéséig kellett várni az első nagyobb balesetre az idei Indy 500 gyakorlásain, az első hét a kvalifikációval együtt lement komolyabb incidensek nélkül. Hétfőn viszont Alexander Rossi hibázott és a falnak ütközött, mögötte Pato O’Ward erre reagálva fékezett és ő is a falba és riválisa autójába forgott, majd utána Romain Grosjean is hibázott. Íme, a három résztvevős eseménysor – amely után szerencsére mindhárom pilóta viszonylag épségben szállt ki az autókból (FRISSÍTÉS: Rossit kórházba vitték további vizsgálatok céljából, de az IndyCar közlése szerint magánál van és jól van) – videón:

Megtiltja a Nordschleifén való versenyzést Antonellinek a Mercedes – legalábbis egyelőre

Max Verstappen utóbbi hónapokban mutatott érdeklődése a GT3-as versenyzés és a Nordschleife iránt – ahol a hétvégén csak a technika ördöge miatt nem nyerték meg csapatával a nürburgringi 24 órást – más Formula-1-es pilótákból kiváltotta azt a más szakágak iránti lelkesedést, többen is beszéltek arról, hogy egyszer szívesen kipróbálnák magukat például a Zöld Pokolban. Közéjük tartozik a jelenlegi F1-es vb-éllovas, Kimi Antonelli is, aki nemrég beszélt is arról egy videóban, hogy szeretné „az év végéig megszerezni” a nürburgringi induláshoz szükséges különengedélyt.

Nos, a Mercedes azonban nem támogatja az olasz elképzeléseit: „Nem” – jelentette ki határozottan Nitrónak az Ezüst Nyilak helyettes csapatvezetője, Bradley Lord az erre vonatkozó kérdésre. „Beszéltem vele erről. Azt hiszem, inkább viccnek szánta!” – fogalmazott Lord, hozzátéve, hogy „talán majd négy világbajnoki cím után” megpróbálhatja Antonelli, utalva Verstappenre, akinek szerinte „nagyobb a mozgástere”, köszönhetően a rutinjának és az eredményeinek.

antonelli-mercedes-f1-1

Norris FE-autót akart tesztelni

Lando Norris elárulta, hogy „tervezte”, hogy kipróbál egy Formula–E-autót, miután a McLaren sztárja részt vett az elektromos bajnokság monacói E-Prix versenyén vendégként. A regnáló F1-es világbajnok Jake Dennis és az Andretti Formula E vendégeként volt jelen, és látták, ahogy több versenyzővel is beszélgetett a rajtrácson.

„Sokukkal együtt nőttem fel, vagy velük versenyeztem” – mondta Norris a Formula–E-nek. 

„A pilóták szintje itt a legmagasabb – ennél jobbat nem is lehetne elképzelni. Olyan sorozatot néztek, amelyben világszínvonalú sportolók szerepelnek, a világ legjobbjai közül néhányan – ezt élvezem nézni, és részese lenni.”

A RacingNews365 értesülései szerint Norris azt tervezte, hogy tesztel egy Gen4-es autót, de ezek a tervek nem valósultak meg az ütemterv ütközései és a az F1 intenzív munkaterhelése miatt.

„Azt terveztem, hogy valamikor egy kicsit vezetek egy FE-autót” – árulta el Norris. 

„Beszéltem Jake-kel [Dennis] és néhány másik sráccal, akik már vezettek itt. Nem minden egyezik meg a kettő között [F1 és FE], de mindig vannak dolgok, amiket meg lehet tanulni, ha beszélünk és hallgatunk a kategória élvonalában lévő pilótákra.”

fe5

Horner a MotoGP után a Formula-E hétvégéjén is megjelent, élvezi a szabadidőt

A múlt hétvégén először láthatták egy Formula–E futamon, a monacói eseményen Christian Hornert, a Red Bulltól tavaly távozó korábbi F1-es csapatfőnököt – az elektromos széria futamán a John C. Malone üzletember által irányított Liberty Global vendégeként jelent meg.

Arra a kérdésre, hogy vajon a monacói FE-rajtrácson tervezi-e következő lépését, CHorner a talkSPORT-nak így válaszolt: 

„Élvezem ezt a kis szünetet, és nagyon jó érzés egy olyan versenyen lenni, ahol egyáltalán nincs nyomás rajtam. Általában ha itt állsz a rajtrácson, aggódsz a következő két óra miatt, de én csak azért vagyok itt, hogy egy kicsit többet megtudjak a Formula–E-ről. A Liberty Global vendégeként jöttem, és nagyszerű látni, hogyan alakul ez a bajnokság.”

Sok spekuláció kering arról, hogy Horner mihez kezd majd a jövőben, hiszen felmerült már, hogy bevásárolja magát az Alpine F1-es csapatába, de a MotoGP vezérigazgatói posztjával is kapcsolatban is bedobták a nevét. 

Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozott az utóbbi időben, Horner így válaszolt: „Igen, elmentem a MotoGP-re, hogy megnézzem a motorokat, elmentem néhány Coventry City-meccsre – bejutottak a Premier League-be –, azzal foglaltam el magam. És igen, 30 év után először volt egy kis szabadidőm, főleg a családommal, szóval jó volt.”

fe6

A safety car okozott tömegbalesetet az orosz F4-ben

Könnyen tragédiába torkollhatott volna az az incidens, melyet az orosz F4-es sorozat, az SMP bajnokság nyitófordulóján váltott ki az érkező mezőny elé kiguruló biztonsági autó. Az élen haladó két autó összeütközött, de a legnagyobb veszélyben egy hátrébb érkező versenyző volt, aki egy hajszállal kerülte csak el az ütközést a kommunikációs hiba nyomán a pályára gördülő autóval.

Óriási baleset miatt szakadt félbe a MotoGP Katalán Nagydíja

A MotoGP Katalán Nagydíjának 12. körében óriási baleset történt: az élen haladó Pedro Acosta alatt meghibásodott a motor a 9-es kanyar kigyorsításán, Alex Marquez pedig telibe találta hátulról a KTM-et, lesodródott a fűre és elesett.

Marquez kissé a falat is eltalálta, a Gresini Ducati ripityára tört, kettészakadt, az egyik alkatrész Fabio di Giannantonio alól is kisöpörte a motort. Természetesen azonnal piros zászlóval szakították félbe a versenyt, Marquezről pedig annyi hír érkezett, hogy eszméleténél volt és az orvosi központba vitték, majd kórházba szállították.

A verseny végén természetesen jelentkezünk a szokásos beszámolónkkal.

FRISSÍTÉS: Egyelőre nehéz lenne megmondani, mikor érkezik meg az a bizonyos beszámoló, hiszen az újrarajtnál történt baleset nyomán azonnal újra belengették a piros zászlót – Johan Zarcót hosszú ideig a bukótérben kellett ápolni.

Azonnal elvették a korábbi F1-es pilóta Nordschleife-licencét

Súlyos büntetést kapott Timo Glock a nürburgringi 24 órás versenyen: az egykori Formula–1-es pilótát kizárták a futamról, és elveszítette Nordschleife-licencét is. A korábbi Toyota-versenyző a Michael Schumacher 1995-ös Benettonját idéző festésű #69-es McLarennel indult a viadalon, ám egy éjszakai etap során komoly szabályszegést követett el.

Glock egy 60-as zónában a megengedett sebesség közel kétszeresével, 112 km/órás tempóval haladt, amiért a versenyirányítás szigorú büntetést szabott ki rá. Mivel ez már a második hasonló vétsége volt, automatikusan elveszítette Nordschleife-licencét is: „Timo Glock másodszor kapott büntetést” – állt a sportfelügyelők jelentésében. „Mivel újabb két büntetőpontot kapott, ez a Nordschleife-licencének elvesztését eredményezte. Egyúttal ez kizárást is jelent.”

A német pilótának most újra kell kérelmeznie a licencet, valamint ismét teljesítenie kell a kötelező online tanfolyamot is, hogy a jövőben újra rajthoz állhasson a Nordschleifén. Csapattársai – Martin Kirchhöfer, Ben Dörr és Timo Scheider – ugyanakkor folytathatták a versenyt, csak immár Glock nélkül.

n24-doerr

Hamiltonból kettes számú pilóta lett?

Az egykori F1-es pilóta – nem mellesleg Max Verstappen sógora –, Nelson Piquet Jr. szerint Lewis Hamilton mára egyértelműen Charles Leclerc mögé szorult a Ferrarin belül. A brazil expilóta a Pelas Pistas podcastban beszélt arról, hogy szerinte a monacói versenyző jelenleg kétségkívül a csapat első számú versenyzője.

„Egyenlő státuszban vannak? Nem. Leclerc az egyes számú, Hamilton pedig a kettes. Jelenleg ő a második, és Leclerc az esetek nyolcvan százalékában előtte van” – jelentette ki Piquet, aki szerint a Ferrari számára emiatt már nem is jelent különösebb problémát a belső erősorrend kezelése: „A csapatnak emiatt nem kell aggódnia, mert Leclerc már előtte van. Általában jobban kvalifikálja magát és jobb eredménnyel is zár. Tavaly óta ő a vezér.”

Piquet ugyanakkor hozzátette, hogy Hamilton nehézségei szerinte egyáltalán nem meglepőek karrierje jelenlegi szakaszában: „Tavaly Leclerc fölényesen jobb volt, idén Hamilton egy kicsit csökkentette a különbséget” – fogalmazott. „De Hamilton már húsz éve a Formula–1-ben van, és a karrierje vége felé jár. Ez teljesen normális.”

vasseur-leclerc

„A 2016-os F1-es autókkal volt a legklasszabb versenyezni” – Ricciardo

Az F1 szinte minden szabályrendszerében kardinális kérdés, hogy mennyire lehet követni egymást és mennyire könnyű előzni. Daniel Ricciardo úgy érzi, hogy legalábbis a saját karrierje idején a hibrid korszak első generációján utolsó versenygépei, azaz a 2016-os autók voltak erre a legalkalmasabbak:

„Az autó, amelyet valószínűleg a legjobban szerettem, a 2016-os volt. Addigra már a szabályrendszer harmadik évében jártunk, szóval a fejlesztések elég jók voltak. Az autók szűkek, kicsik voltak, inkább érződtek gokartnak, ahol van helyed a pályán, hogy tiszta levegőben autózz és előzéssel próbálkozz. Nem közvetlenül a kanyar csúcspontján fékeztünk. Ez volt a legklasszabb, valószínűleg azzal éreztem magam a legkomfortosabban versenyzés közben.”

ricciardo-2016

Videó: Így vette át a vezetést Verstappen a nürburgringi 24 óráson

A harmadik óra végéhez közeledve élre állt Max Verstappen a nürburgringi 24 óráson. A #3-as rajtszámú Mercedes a negyedik helyről startolt, Daniel Juncadellával a volánnál, az első pilótacseréknél azonban már a négyszeres F1-es világbajnok ült be a GT3-as autóba. Verstappen pedig olyan tempóval zárkózott fel az előtte haladókra, hogy hamarosan a vezetést is átvette. Íme, egy korábbi előzés a hollandtól és az első helyet érő manőver:

Alonso addig maradna, hogy a fia lássa versenyezni az F1-ben

Nemrég fontos változás állt be Fernando Alonso életében azzal, hogy megszületett párjával közös első gyermekük. Felmerülhet a kérdés, hogy mindez befolyásolja-e majd a kétszeres F1-es világbajnokot abban a döntésben, hogy mikor intsen búcsút a száguldó cirkusznak. Nos, a 44 éves spanyol szerint igen – de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk!

„Van bennem néhány gondolat, nem fogok hazudni. Megváltoztatja azt, ahogy az életet látod” – mondta az apaságról Alonso a Sky Sports F1-nek. „Azt kell mondanom, hogy az ellentétes irányba halad. Versenyezni akarok, hogy lásson versenyezni. De amíg tudatában lesz a dolgoknak, addig még van néhány év, és nem akarok még négy-öt évig versenyezni!”

„Azon gondolkodtam, hogy ha még egy vagy két évig versenyzek, lesz-e emléke vagy érteni fogja-e bármennyire, mi zajlik a paddockban meg hasonlók. Nem akarom azelőtt abbahagyni, hogy a paddockba jöhetne vagy beülhet az autómba, meg ilyesmi. Ezek olyan pillanatok, amikre egész életedben emlékezni fogsz, szóval valóban megváltoztatja a hozzáállásodat, ha apa leszel.”

alonso-aston-f1-miami-1

„Ilyet nem csinálsz” – Costa kiakadt Newey megszólalásán

A Ferrari és a Mercedes korábbi vezető mérnöke, Aldo Costa kemény kritikával illette Adrian Neweyt a Terruzzi Racconta podcastben, miután az Aston Martin technikai guruja nyilvánosan bírálta a Hondát az idény eleji problémák miatt. A melbourne-i hétvége után Newey többek között arról beszélt, hogy a Honda nem ugyanazokkal az emberekkel dolgozik a projekten, mint korábban, és jelentős lemaradásban vannak a teljesítmény terén. Costa szerint azonban ezt teljesen rosszul kezelte.

„Nyíltan kimondom, még soha nem történt meg velem korábban, hogy Newey egy megszólalását ennyire helytelennek éreztem volna” – fogalmazott. „Ráadásul ezt ilyen erőszakos és nyilvános módon tette a bajnokság legelején, a saját partnerük ellen. Ilyet egyszerűen nem csinálsz. Sajnos ez a menedzsment és a vezetés hiányát mutatta meg” – mondta. „Amikor később azt nyilatkozták, hogy »novemberben elmentünk Japánba, láttuk, hogy nem ugyanazok az emberek dolgoznak a régi Formula–1-es projekten, és hogy le vannak maradva teljesítményben…« Novemberben?! Ezt már november előtt tudni kellett volna.”

newey-bahrain-test

A veterán szakember szerint egy jó vezetőnek teljesen másképp kellene kezelnie az ilyen helyzeteket: „Szerintem egy főnök nem olyan ember, aki azt mondja: »ha nyerünk, én nyerek, ha veszítünk, ti veszítetek«” – jelentette ki. „Ilyet soha nem szabad csinálni. Ha jó vezető vagy, akkor szerintem pontosan az ellenkezőjét kell tenned.”

Costa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is óriási tisztelettel tekint Neweyra: „Soha nem dolgoztam vele, de hatalmas tisztelettel vagyok iránta, vitathatatlanul ő a Formula–1 történetének legsikeresebb embere” – mondta. „De akik dolgoztak vele, mind azt mondják, hogy a legnagyobb tehetsége technikai téren van, míg szervezeti és vezetői kérdésekben valamivel kevésbé erős.”

Horner ellenezte Verstappen előléptetését 2016-ban

Helmut Marko elárulta, hogy Christian Horner eredetileg ellenezte Max Verstappen 2016-os Red Bullhoz történő előléptetését. A holland pilóta mindössze néhány futammal a második Formula–1-es szezonja kezdete után került fel a nagycsapathoz Daniel Ricciardo mellé, miután a Red Bull lefokozta Danyiil Kvjatot a Toro Rossóhoz.

Kvjat nehéz idénykezdeten volt túl, az utolsó Red Bull-os futamán pedig kétszer is nekiment Sebastian Vettelnek az Orosz Nagydíj első körében: „Kvjat azon a versenyen kétszer is ütközött” – idézte fel Marko a De Telegraafnak. „Az előző évben megfelelően teljesített, néha még Daniel Ricciardónál is gyorsabb volt, különösen esőben. De 2016-ban már nem ugyanaz a versenyző volt, és már a tesztek első napjától kezdve a fékekre panaszkodott. Nyilvánvaló volt, hogy lépnünk kell valamit.”

verstappen-2016

A Red Bull végül Verstappent választotta Carlos Sainz helyett, aki természetesen csalódott volt a döntés miatt: „Max csapattársa, Carlos Sainz nagyon csalódott volt, hogy nem őt választottuk” – mondta Marko. „De számunkra ez egy egyértelmű és egyszerű döntés volt.”

Verstappen pedig rögtön meghálálta a bizalmat: első Red Bull-os futamán megnyerte a Spanyol Nagydíjat, ezzel minden idők legfiatalabb Formula–1-es futamgyőztese lett. Marko ugyanakkor elárulta, hogy a Red Bull vezetőségén belül sem mindenki támogatta a merész lépést: „Christian Horner csapatfőnök nem értett egyet azzal, hogy Maxot már négy futam után előléptessük 2016-ban” – mondta az osztrák. „Ellenezte. Sokan nekem estek a riválisok és a kritikusok közül, és azt mondták, Max még túl fiatal, ez pedig veszélyes lépés.”

MotoGP: Acostáé a barcelonai péntek, Martin dupla bukás után Q1-es

Pedro Acosta elsőségét hozta a MotoGP Katalán Nagydíjának pénteki napja: a KTM spanyolja 18 ezreddel múlta felül a délelőtti leggyorsabb Alex Marquezt. Az osztrák gyártó erős kezdését jól mutatja, hogy a csapattárs Brad Binder pedig harmadik lett, sőt a Tech3-s Enea Bastianini is épp csak kiszorult a top 10-ből és ezzel a Q2-ből. Mögöttük is eléggé vegyes volt a felhozatal: Raul Fernandez és a vb-éllovas Marco Bezzecchi révén két Aprilia, Johann Zarco és a hajrában eleső Joan Mir révén két Honda, Fabio di Giannantonio révén még egy Ducati, valamint Jack Miller és Fabio Quartararo révén két Yamaha kvalifikálta magát automatikusan az időmérő második fázisába.

Nem jött össze ez azonban a Marc Marquez sérülése miatt egyetlen gyári ducatisnak, Francesco Bagnaiának, a múltkor dobogóra álló Ai Ogurának (igaz, mindegyikük alig négy tizedre volt az elsőtől), valamint a vb-összetettben Bezzecchitől egyetlen pontra lévő Jorge Martinnak is: az apriliás délelőtt és délután is bukott, s végül csak a 17. idő lett az övé, így neki is jelenése lesz a Q1-ben szombaton.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Pedro Acosta KTM 1'38.710  
2. Álex Márquez Gresini Ducati 1'38.728 0.018
3. Brad Binder KTM 1'38.780 0.070
4. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'38.788 0.078
5. Johann Zarco LCR Honda 1'38.789 0.079
6. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'38.819 0.109
7. Marco Bezzecchi Aprilia 1'38.831 0.121
8. Joan Mir Honda 1'38.846 0.136
9. Jack Miller Pramac Yamaha 1'38.911 0.201
10. Fabio Quartararo Yamaha 1'38.979 0.269
11. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'39.059 0.349
12. Francesco Bagnaia Ducati 1'39.060 0.350
13. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'39.115 0.405
14. Diogo Moreira LCR Honda 1'39.174 0.464
15. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'39.295 0.585
16. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'39.322 0.612
17. Jorge Martín Aprilia 1'39.389 0.679
18. Luca Marini Honda 1'39.390 0.680
19. Toprak Razgatlıoğlu Pramac Yamaha 1'39.531 0.821
20. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'39.711 1.001
21. Alex Rins Yamaha 1'39.752 1.042
22. Augusto Fernández Yamaha 1'39.935 1.225

acosta-barcelona-motogp

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ellopták Bottas autóját Miamiban, még az FBI is nyomozott

Elképesztő történetről számolt be a legutóbbi F1-es nagydíjhétvégéje kapcsán Valtteri Bottas a What’s Next podcast adásában: péntekről szombatra ugyanis ellopták a szállásuk elől az autójukat. Önmagában ez is komoly fejtörést okozhatott volna a Cadillac versenyzője számára, de ráadásul benne voltak a pályára belépést jogosító kártyái, emiatt még az FBI is nyomozott az ügyben.

„Úgy értem haza pénteken, mint szoktam. Felhajtottunk az autónkkal a kocsifelhajtóra, gyorsan megvacsoráztunk, és korán le is feküdtünk. Az autó lezárva, a kocsikulcsok bent a házban” – mesélte Bottas. „Szombat reggel felkeltem, körülbelül 15 perccel a pályára indulás előtt zuhanyoztam. És aztán Paul Harris, aki ugyanabban az Airbnb-ben szállt meg, hívott. Úgy vettem fel, hogy ’Hello, miért hívsz? Itt vagyok a szomszéd lakásban’. Mire mondta, hogy azt akarta kérdezni, hova mentem. Visszakérdeztem, hogy hogyan érti ezt, mire mondta, hogy az autó nincs ott.”

„Nem akartam elhinni. Kimentem, kinyitottam az ajtót, és tényleg eltűnt az Escalade. A kulcsok továbbra is bent voltak az aszfalton. Nem értettem, hogyan meg mi történt. Szóval az autónkat ellopták az Airbnb-nk kocsifelhajtójáról. Természetesen késve érkeztem a pályára, mert más közlekedési módszert kellett találnunk. De szerencsére küldtek egy másik Escalade autót, az elvitt minket a pályára, ahol leesett, hogy a paddockbelépőm is a kocsiban volt. Mindenesetre találtam megoldást erre. Még az FBI-t is bevonták, teljes körű nyomozást indítottak.”

„Minden lehetősége adott lett volna arra a napra: VIP-parkolás, bejárás a paddockba, belépés, elmenni a csapathoz” – magyarázta a finn. „De nem, másnap már lerakva találtak valahol egy gyanús, magas bűnözési rátájú környéken. De ezért vonták be a rendőrséget és az FBI-t, mert náluk volt a parkolási engedély, bárki bemehetett volna azzal az autóval a pályára, megvolt nekik az engedélyem, de nyilvánvalóan nem érdeklődtek az F1 iránt.”

bottas-cadillac-miami-f1

Folyamatos pontszerzéseket céloz az F1-es nyári szünet után a Williams

James Vowles szerint a fejlesztéseik révén a nyári szünetet követő időszakra kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy minden hétvégén pontszerző helyekért harcolhassanak. A Williams csalódáskeltő szezonkezdetet produkált eddig 2026-ban, főleg a tavalyi középmezőnybeli remeklés és dobogók fényében: az autó túlsúlyosnak és lassúnak is bizonyult. Miamiban aztán a fejlesztések révén elléptek a Cadillac–Aston Martin duótól és a középmezőny sűrűjében találták magukat, s a grove-i istálló a továbbiakban sem áll le az újításokkal. De vajon mikortól válhat állandóvá, hogy Alexander Albon és Carlos Sainz a top 10-ben szerepelhet?

„Amit tudok, hogy a folyamatban lévő munkáink, amelyeket elterveztünk az augusztusi szünetig és kicsit az utánra, azoknak végül olyan helyzetbe kell hozniuk minket, hogy minden hétvégén folyamatosan pontokat szerezzünk onnantól kezdve” – idézi a csapatfőnök Vowles szavait a Motorsport. „Addig szerintem egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy egy tökéletes hétvégén pontot szerezzünk, de nem feltétlenül mi leszünk az ötödik leggyorsabb csapat. Egyelőre ebben a pozícióban az Alpine van, ahhoz kell még néhány tizedmásodpercet találnunk.”

williams-miami-f1

Videó: A Hungaroringen tesztelt először F1-es Ferrarival a Formula-3-as bajnok

Egy Formula-1-es autó körözött csütörtökön a Hungaroringen: a Ferrari-akadémia neveltje, Rafael Camara teljesített egy korábbi autós (ránézésre a tavalyi, 2025-ös versenygépet porolták le az alkalomra), azaz TPC-tesztet a mogyoródi pályán a Scuderiával. Camara tavaly újoncként nyerte meg a Formula-3-as bajnokságot, idén pedig két forduló alatt két dobogós helyezést szerezve jelenleg a harmadik helyen áll a Formula-2-es összetettben.

„Ez az első alkalom, hogy F1-es autót vezetek – és remek érzés!” – mondta el a fiatal brazil a Ferrari-akadémia által közzétett rövid videóban. Íme, a felvétel Camara első F1-es métereiről:

A napokban egyébként nemcsak a Hungaroringen körözött F1-es versenygép, hiszen Pierre Gasly és az Alpine segítségével a Pirelli teljesített vizes pályás esőgumitesztet a Francia Nagydíj korábbi helyszínén, Magny-Cours-ban, mesterségesen fellocsolt aszfalton.

Újabb egyedi sportautót vett Alonso, ebbe gyerekülést is szereltek

Újabb csúcsautót vásárolt Fernando Alonso: a kétszeres F1-es világbajnok megkapta a Pagani Zonda Roadster ’Diamante Verde’ változatát. 

Az autó különlegességét az adja, hogy ez az egyetlen példány a maga nemében, amelynek értéke állítólag megközelíti a 10 millió dollárt. A járművet egy 760 lóerős Mercedes-AMG 7,3 literes V12-es motor hajtja, és van még egy további egyedülálló tulajdonsága: mivel Alonso nemrégiben apa lett, az autót kifejezetten a kis Leonardo számára szerelték fel a spanyol pilóta sisakjának színeiben készült gyermeküléssel.

Instagram-fiókján az autót leszállító Mechatronik így írt: „Néhány héttel ezelőtt ismét Monacóban jártunk egy újabb különleges szállítás miatt, ezúttal a kiemelkedő Pagani Zonda Diamante Verdét szállítottuk le. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy új otthonra lelt nem másnál, mint a motorsport-legenda Fernando Alonsónál. Ez a tiszta autóipari királyság, és gratulálunk Fernandónak, hogy újabb unikornist adott a garázsához, még ha ez azt is jelenti, hogy ezt a mércét nehéz lesz überelni.”

Alonsót amúgy is lehetett látni Monacóban egy Aston Martin Valkyrie-vel, egy Aston Martin Vallianttal, egy F40-es Ferrarival, vagy egy-egy ikonikus Mercedesszel – ehhez a flottához érkezett a Pagani egyik legkülönlegesebb darabja.

2264848041_resize

Stella elismerte: arra számított, hogy Russell lesz az erősebb Mercedes-versenyző

Elismeréssel beszélt a négy futam után a világbajnokságot vezető Andrea Kimi Antonelliről a McLarent irányító Andrea Stella. A csapatfőnök elismerte, hogy sokakhoz hasonlóan azt várta, hogy George Russell lesz erősebb a Mercedes-pilóták közül, de úgy látja, Antonelli és a körülötte lévők kiemelkedő munkát végeztek:

„Úgy vélem, igazán elismerést érdemel a vezetés minősége, a kiegyensúlyozottsága, valamint a tempója mind egy körön, mind versenytávon. El kell ismernünk azt, amit Kimi mutat, hiszen tényleg teljesít a pályán. A tesztek után azt mondtam volna, hogy George van erősebb helyzetben, és ez is volt a helyzet Ausztráliáig, de valamilyen okból kifolyólag úgy fest, megfordultak a dolgok, és úgy gondolom, ez annak a munkának köszönhető, amit Kimi végez a mérnökeivel és a körülötte lévőkkel. Mindig van egy csoport a versenyző körül, és a siker annak tudható be, hogy működik ez a szinergia, és szerintem Kiminél ezek a feltételek most mind adottak. Szép munka Kimitől, és szép munka a Mercedestől” – idézte Stellát a Crash.net szakoldal.

A McLaren-főnök ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szerinte az ő Lando Norris, Oscar Piastri duójuk a legerősebb felállás az F1-es mezőnyben: „Szerintem láthattuk Japánban egy olyan autóval, amely még nem volt versenyképes, Oscar harcban volt a győzelemért, itt pedig dobogót szerzett, míg Lando egy sprintgyőzelmet hozott és itt harcolt az első helyért. Ha különösképp a konstruktőri bajnokságot nézzük, szerintem versenyzői szempontból valószínűleg miénk a legerősebb páros. Ki akarják aknázni ezt az erősséget, de közben kicsit gyorsítanunk kell az autónkon.”

antonelli-russell-mercedes-f1

Hülkenberg üzenete a fanyalgóknak: „Ha nem tetszik, nem kell nézned…”

Rengeteg kritika érte a versenyzők és a szurkolók irányából is az F1 2026-os autóit és szabályait az energiamenedzsment és az akkumulátorhasználat jelentőségének növekedése miatt, amelynek köszönhetően sokak szerint természetellenessé és mesterségessé vált a versenyzés. Amikor azonban a The Drive arról kérdezte a mezőny egyik legrutinosabb tagját, Nico Hülkenberget, hogy mit üzenne az emiatt panaszkodó rajongóknak, az Audi német pilótája kifejtette, hogy mi állhat a szabályok mögött:

„Hogy őszinte legyek, mindig is ez volt a helyzet az F1-ben, nem? Az F1 arról szól, hogy élen jár a technológiával, és haladnunk kell a korral. Ha megnézzük az autóipart 5-10 évvel ezelőtt, nagyot változott mostanra. Ha megnézzük a mostani első versenyeket, szórakoztatók voltak. Jó volt nézni a sok pályán zajló akciót. Úgy értem, ha nem tetszik, akkor nem kell nézned…”

„Az F1 folyamatosan fejlődik. Természetesen vannak azok a puristák, akik imádják a régivágású dolgokat és a V10-es és V10-es szívómotorok hangját – beleértve magamat is! –, de a valóság nem így működik. Néhány éve a fenntarthatóság nagy téma volt, most már kevésbé. Úgy érzem, az F1 és a szabályalkotók ebbe az irányba voltak tolva kicsit, hogy aktuálisak maradjanak. Ha naprakész és érvényes üzleti és szórakoztatási modellt akarsz, akkor ezen az úton kell haladnod.”

hulkenberg-audi-f1