DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 1. péntek

Használja-e a Ferrari F1-es vétóját Vasseur?

Bár többször is felmerült, hogy eltörölhetik, még a legutóbbi Concorde-egyezményben is helyet kapott a Ferrari vétója, amelyet még 1980-ban harcolt ki csapatának Enzo Ferrari annak érdekében, hogy a Bernie Ecclestone-féle FOTA (azaz a csapatok szövetsége) ne alakíthassa át az F1 szabályait a maranellóiak beleegyezése nélkül. A vétó értelmében a Scuderia elméletileg bármely szabályváltoztatás elé akadályt gördíthet, amelyről úgy véli, hogy árthat a sportnak, a gyakorlatban azonban csak elvétve alkalmazták ezt: legutóbb 2015-ben, amikor leszavazták, hogy korlátozzák a partnercsapatoktól a motorokért kérhető árat.

Amikor felvetették neki a témát, Frederic Vasseur, a Ferrari új csapatvezetője is arra utalt, hogy nem kívánnak élni a vétó lehetőségével, mert meg vannak elégedve a szabályalkotók munkásságával: „Azt hiszem, a Ferrari sosem élt korábban a vétó erejével, köszönhetően az F1 Bizottságban végzett munka színvonalának – még ha olykor nem is vagyunk egy véleményen és harcolunk egymással. Úgy gondolom, az F1 Bizottság munkájának színvonala nagyon jó, s ha valamivel előállunk, a következő lépésben már közel véglegesítjük is. Úgyhogy őszintén szólva nem igazán látom, hol használhatnánk a vétónkat rövid távon” – idézi Vasseurt az F1i.com szakoldal.

f1-vasseur-ferrari_1

fotó: DPPI

Alonso: Ezek a szabályok mindig azt díjazzák, ha lassabban mész, hiába változtatunk

Több versenyző is kifejtette a véleményét az ettől a hétvégétől kissé átalakuló idei szabályrendszerről, és bár egyesek próbáltak pozitívabban hozzáállni, de az általános vélekedés továbbra sem ilyen – a legtöbben úgy fogalmaztak, hogy várjuk meg, mi lesz belőle, de túl sok reményük nincs.

Fernando Alonso is a „várjuk meg, mi lesz” táborba tartozott, de kétségbe vonta, hogy a változtatásoknak jelentős hatása lenne: 

„Várjuk meg, mi lesz. Őszintén szólva nem hiszem, hogy ez teljesen megváltoztatná azt, amit az első három futamon láttunk. Ez a motorformula és ez a szabályozás mindig azt fogja jutalmazni, ha lassabban veszed be a kanyarokat, mert így több energiád marad” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.

„A kis módosítások kicsit javíthatnak a superclippingen, de nem vagyok biztos benne, hogy ha visszamegyünk Suzukába, ahol beszéltem a csapattal, és a jelenlegi szabályok szerint versenyezünk, akkor több clippingünk lesz, mint volt. Kicsit ellentmondásos az, amit az elmúlt hetekben olvastam, és amit ma hallottam, ezért kell megnéznem a pályán, milyen érzés.”

2266553655_resize

fotó: Aston Martin Aramco F1 Team

A WhatsApp-csoportban szavazták meg a szabályváltoztatásokat az F1-es pilóták

A híres WhatsApp-csoportban szavaztak a Miami Nagydíjra meghozott változtatásokról az F1-es pilóták. Valtteri Bottas többek között a Formula.hu részvételével zajló beszélgetésen mesélte el, hogyan zajlott ez:

„Nekünk, pilótáknak van egy csoportunk a WhatsAppon. Elég sokat tartottuk a kapcsolatot ezen a csatornán. Különösen Japán után tartottunk szavazásokat és hasonló dolgokat. De valójában mindenben egyetértettünk. Néha csak néhány pilóta beszél az FIA-val, de általában mindannyiunk nevében szólnak” – mondta a finn.

A Cadillac pilótája szerint ezért valamilyen értelemben mind a 22 pilóta elégedett volt a javasolt intézkedésekkel: „Szerintem mindenki egyetért abban, hogy ez egy lépés a jó irányba, de most meg kell néznünk, hogy ezek a dolgok a gyakorlatban hogyan működnek. De szerintem minden pilóta egyetért.”

cad

Közlemény: az FIA-nak van vészterve, ha vihar csap le az F1-es Miami Nagydíjra

Az FIA nyilatkozatot adott ki azokra az aggodalmakra reagálva, amelyek a hétvégi Miami Nagydíj viharok miatti esetleges megszakításával kapcsolatban merültek fel.

Míg a rendezvény pénteki és szombati napjain várhatóan meleg és napos időjárás lesz, a vasárnapi versenynap már egészen más képet mutathat. Az időjárási radar viharok lehetőségét jelzi, és a jelenlegi előrejelzések szerint erős esőzések érhetik el a pályát a verseny rajtja előtt.

A helyzetet kissé bonyolítja egy amerikai törvény, amely előírja, hogy minden nagyobb szabadtéri nyilvános rendezvényt le kell állítani, ha vihar közeledik, a villámcsapás kockázata miatt. Ilyen esetekben a nézőket felszólítják, hogy hagyják el az érintett területet.

Az F1 esetében a mentőhelikopter nem szállhatna fel, ami közvetlenül leállítaná a pályán zajló tevékenységeket.

Az FIA azonban megpróbálta megnyugtatni az érdeklődőket, és hangsúlyozta, hogy szükség esetén alternatív tervekkel rendelkezik.

„Szorosan figyelemmel kísérjük a hétvégi időjárás-előrejelzést” – mondta az FIA szóvivője.

„Mivel tavaly Miamiban már szembesültünk hasonló helyzettel, amikor zivatarok fenyegettek, rendelkezünk egy vészhelyzeti tervvel, amelyet szükség esetén életbe léptetünk, hogy a pályán zajló program zavarait a lehető legkisebbre csökkentsük.”

A RacingNews365 értesülései szerint az FIA jelenleg bízik abban, hogy a versenyt a tervek szerint meg lehet rendezni.  Ha azonban az időjárás problémákat okozna, az FIA jogosult módosítani a verseny rajtidőpontját, ami a 2024-es brazíliai futamon is megtörtént.

fia-flag-baku-1_8

Visszavonul az autóversenyzéstől az FE ikonja, Lucas di Grassi

A Formula–E sztárja, Lucas di Grassi bejelentette, hogy az év végén visszavonul a motorsporttól, annak minden fajtájától.

A brazil pilóta, akit sokan „Mr. Formula–E-nek” neveznek, mivel tagja volt annak a csoportnak, amely a bajnokság létrehozásához vezetett, az augusztusi londoni szezonzáró után búcsúzik a sorozattól.

Di Grassi szinte minden FE-versenyen rajthoz állt a 2014-es pekingi első E-Prix óta, karrierje során pedig az F1-ben és a WEC-ben is versenyzett

A kategória harmadik szezonjában megszerezte a Formula–E bajnoki címet, legutóbb pedig a tavalyi szezonban, Miamiban állt dobogóra.

„Miután egész életemet a versenyzésnek szenteltem, 2026-ban lezárul a profi versenyzői karrierem, és egy új fejezet kezdődik” – mondta di Grassi. 

„A motorsport az életem része, amióta csak az eszemet tudom; fegyelmet és kitartást tanított nekem, még mielőtt tudtam volna, miért van rájuk szükségem, és célt adott azoknak a pillanatoknak, amikor az előttem álló út egyáltalán nem volt egyértelmű. Sao Paulo külvárosától Monacóig a versenyzés olyan módon alakította az életemet, ahogyan azt soha nem is álmodtam volna. Mélyrehatóan megváltoztatott versenyzőként, emberként, apaként és emberként. Mindent beleadtam ebbe a sportba, és cserébe olyan életet kaptam, amiről álmodni sem mertem volna.”

digrassi-dppi

fotó: DPPI

Norris reméli, a Mercedes-pilóták belharca segíthet nekik

Lando Norris szerint minél több pontot vesz el egymástól Kimi Antonelli és George Russell, annál jobb esély van arra, hogy ha a McLaren felzárkózik, akkor még a világbajnoki tabellán sem lesznek behozhatatlan hátrányban. A 2026-os F1-es idény eddig egyértelműen a Mercedesről szólt, a vb-összetettet is fölényesen vezeti Antonelli és Russell párosa. Miamiban azonban sokak szerint új bajnokság kezdődhet, és például a McLaren is szinte teljesen átszabja várhatóan az autóját. Norris pedig reméli, hogy amíg a konstruktőri címvédő alakulatával fel nem zárkóznak, addig legalább az Ezüst Nyilak két pilótája egymástól is vesz el pontokat:

„Egyértelmű, hogy minél többet csatáznak, annál jobb. Jó ezt látni. Kimi a második szezonját teljesíti az F1-ben, és jó munkát végez, klassz ezt látni. Nagyon jó srác, és remekül teljesít a Formula-1 legmagasabb szintjét” – dicsérte az éllovast a regnáló világbajnok brit. „Volt néhány jó versenye, szóval jó látni, hogy rátalált erre a kis extra tempóra és meggyőzően csatázik George-dzsal, ami egyrészt klassz, másrészt jó hír számunkra is.”

„Tudjuk, hogy kissé hátrányban kezdtük az idényt. Nyilvánvalóan bízunk benne, hogy fel tudunk zárkózni, és minél több pontot vesznek el egymástól, annál jobb – ugyanúgy, ahogy azt tavaly láthattuk a mi esetünkben és Max visszatérésével a csatába. Remélhetőleg hasonló történet lesz ez az idei is, csak fordítva.”

norris-antonelli-f1

Viharok csaphatnak le az F1-es Miami Nagydíjra

A jelenlegi előrejelzések alapján benne van a pakliban, hogy komoly esőzések és viharok zavarhatják meg a hétvégi Formula-1-es Miami Nagydíj versenynapját. A RacingNews365 által idézett előrejelzések szerint a heves esőzések vasárnap délelőtt érkezhetnek meg a floridai régióba, s egészen a délutáni futamig kitarthatnak.

Ami a hétvége további részét illeti, a péntek és a szombat száraznak és melegnek ígérkezik, 30-33 fokos hőmérsékletekkel, de vasárnapra megérkezhet a csapadék. Tavaly egyébként a sprintet kavarta meg az eső – olyannyira, hogy Charles Leclerc a rajtrácsra kivezető körén falnak csapta a Ferrarit.

Az F1-es Miami Nagydíj hétvégi menetrendje magyar idő szerinti időpontokkal és a tv-közvetítésekkel ide kattintva böngészhető.

miami-sprint-eso-f1-2025

„Ostobaság lenne leírni a Red Bullt” – Brown

Hiába kezdte gyengén a 2026-os Formula-1-es szezont a Red Bull, a rivális McLarent irányító Zak Brown szerint képesek lehetnek az energiaitalosok a feltámadásra. Max Verstappenék a legutóbbi két nagydíjon, Kínában és Japánban konkrétan inkább tűntek a középmezőnyhöz tartozó gárdának, semmint élcsapatnak, Pierre Gasly és az Alpine például rendre jobbnak bizonyult náluk. Brown ugyanakkor rajta tartja a szemét a Red Bullon:

„Nagy ostobaság lenne leírni a Red Bullt. És szerintem az Audi is nagyon jó munkát végzett” – tette hozzá a McLaren vezérigazgatója. „Úgyhogy szerintem ostobaság lenne nem azt gondolni, hogy a többi csapat gyorsan fel fog zárkózni. A dolgok idővel csak összerázódni fognak, nem pedig távolodni egymástól a különbség. Látjuk, mennyire gyorsan tud változni ez a sport, és milyen gyorsan tudnak egyesek versenyképessé válni, vagy olykor épp nem.”

Annak kapcsán, hogy a Red Bull az utóbbi hónapokban rengeteg fontos szakembert elveszített – nem egy közülük épp a McLarenhez szerződött át –, Brown úgy fogalmazott, hogy egyfajta újjáépítésre lehet szükség Milton Keynes-ben: kicsit hasonlónak érzi most az erre általa abszolút képesnek tartott Laurent Mekies helyzetét, mint amilyenben ő volt, amikor a wokingi istálló élére került.

brown-mclaren-f1_1

Fejlődött a szünetben a Honda, de ez a pályán még nem lesz látható

A Honda általános pályaigazgatója és főmérnöke, Shintaro Orihara elárulta: a bő egy hónapos szünetet arra használták, hogy a japán gyárukban folytatott tesztelések révén csökkentsék a motorban fellépő vibrációt. Ehhez első alkalommal tudták használni az Aston Martin ténylegesen F1-es versenyautóját, hiszen legutóbb Japánban volt a futam, és Orihara szerint előre is léptek – de úgy érzi, nem akkorát, hogy ez Miamiban teljesítményben is érezhető legyen:

„Hosszú, de intenzív időszak volt ez a versenyek között, rengeteg munkával az Aston Martin csapatával együttműködve mind Japánban, mind az Egyesült Királyságban” – fogalmazott Orihara a Honda Miami előtti előzetesében. „A Japán Nagydíj megmutatta, hogy jó irányba halad a munka, és ez segített megtalálni a motivációt, hogy tovább nyomjuk.”

„A verseny után megragadtuk a lehetőséget, hogy az egyik AMR26-ost ott tartsuk Sakurában első alkalommal további statikus tesztekre Sakurában, az erőfeszítéseinket a vibráció csökkentésére és ezáltal a megbízhatóság javítására koncentrálva. Elértünk némi fejlődést, amely lehetővé teszi néhány további ellenintézkedés bevezetését Miamiban és a szezon későbbi szakaszában. Reálisan nézve ez az előrelépés nem lesz látható hatással a motor teljesítményére a pályán, szóval nem szabad nagy ugrásokra számítunk ott” – mondta el a szakember, aki hozzátette: az energiamenedzsment optimalizálása mellett a Miami Nagydíjon az is kulcskérdés lesz, hogy az idei első melegebb időjárásban zajló versenyén a motor hőmérsékletét kordában tudják tartani.

aston-martin-honda-f1

„Még mindig furcsa a Red Bullnál versenyezni” – Hadjar

Isack Hadjar elismerte: még mindig néha meg kell csípnie magát, hogy felfogja, hogy a Red Bullnál szerepelhet az F1-ben. A franciát évekkel ezelőtt igazolta le a juniorcsapatába az energiaitalos alakulat, a Formula-1-ben pedig tavaly debütálhatott a Racing Bullsnál, ahol kiváló teljesítményt nyújtott – egy dobogót is szerzett –, így 2026-ra átvette Yuki Tsunoda helyét a nagycsapatnál Max Verstappen oldalán. Hadjar az F1 YouTube-csatornájának nyilatkozva mesélte el, hogyan jutott idáig:

„Az aláírás az első lépés, egy nagy lépés” – utalt a junioros szerződésére a pilóta. „De még akkor is úgy érzed, hogy ’oké, most már tudom, mi vár rám, van előttem egy út, tudom, hogy mostantól a teljesítményről szól ez, és bár az esély továbbra is alacsony, hogy elérhetem, de van esély’. És ha visszatekintek az előző néhány évre, hogy mit nyújtottam és milyen nyomás alatt álltam, hogy ma itt ülhessek, azt kell mondanom, még mindig meg kell csípnem magam, hogy felfogjam, hogy mennyire furcsa, hogy az egyik legnagyobb csapatnál dolgozom.”

Ami a rá nehezedő nyomást illeti, Hadjar elmondta: a gokartos karrierje óta együtt él azzal, hogy sosem ült domináns autóban, így sosem volt könnyű az útja ahhoz, hogy feljebb lépjen egy kategóriát, ezért folyamatosan bizonyítania kellett.

hadjar-redbull-f1

Százezrek előtt bemutatózott Argentínában Colapinto, Fangio egykori Mercedesébe is beült

Igazi fesztiválhangulatot varázsolt Buenos Aires utcáira a hétvégén Franco Colapinto: hiába nem szerepel az F1-es naptárban már lassan három évtizede Argentína, több százezren voltak kíváncsiak a pilótára, jelezve, hogy valóban lenne közönsége, ha visszatérne a dél-amerikai országba a sport. Colapinto egy átfestett 2012-es Lotusszal bemutatózott – azzal, amellyel anno Kimi Raikkönen futamot nyert Abu Dhabiban –, de beülhetett egy replika W196-os Mercedesbe is, amellyel 1954-ben és 1955-ben honfitársa, Juan Manuel Fangio világbajnokságot nyert a Formula-1-ben. Íme, néhány felvétel:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BWT Alpine Formula One Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

Jótékonysági céllal teljesítette a London Maratont Vettel – kevesebb mint három óra alatt

Formula-1-es vonatkozása is volt a vasárnapi, történelminek bizonyuló London Maratonnak, amelyen két óra alá vitte a világcsúcsot a kenyai Sabastian Sawe. Sebastian Vettel ugyanis szintén teljesítette a 42 195 méteres távot, az F1 riportere, Tom Clarksor társaságában. A visszavonult négyszeres világbajnok futása jótékony célokat szolgált, két alapítvány – a Grand Prix Trust és a Brain & Spine Foundation – számára gyűjtöttek adományokat. Vettel egyébként kevesebb mint három óra alatt, egész pontosan 2 óra 59 perc és 8 másodperc alatt teljesítette a maraton távját.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1 (@f1) által megosztott bejegyzés

Herta gyorsabb volt Raikkönennél a szimulátorban

Colton Hertával kapcsolatban többször is felmerült az F1-es szereplés lehetősége, végül azonban 2025 végéig az IndyCarban maradt, majd a Cadillac tesztpilótája lett, miközben a Formula–2-ben is szerepel, hogy megszerezze a szükséges szuperlicenszpontokat.

A 2022-es Sauber-projekt azonban komoly lehetőségnek tűnt számára, amikor Michael Andretti megpróbálta felvásárolni a svájci istállót, sőt a tárgyalások során Herta egy hinwili szimulátoros teszten is részt vett, ahol a csapat akkori versenyzői, Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi is jelen voltak.

A pletykák szerint a „hungaroringi” teszten Herta mindkettejüknél gyorsabb volt – amit most maga is megerősített. „Igen, ez igaz volt” – mondta a Beyond the Grid podcastben, hozzátéve, hogy igyekezett helyén kezelni az eredményt. „Menő dolog azt mondani, hogy gyorsabb voltál náluk a szimulátorban, de ez nem jelent sokat, ha a valóságban nem tudod megcsinálni.”

Szerinte ugyanakkor egy ilyen teljesítmény segíthet felhívni magára a figyelmet: „Ez jó jel a csapatoknak, mert azt mondják, talán megéri egy tesztet adni neki. Jó érzés, amikor kiszállsz a szimulátorból. De hogy ebből lehet-e valós siker is? Talán igen, talán nem. De ettől még egy menő történet.”

herta-2025

Videón Jos Verstappen bukása és a 27 autós NASCAR-baleset

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, Max Verstappen az elmúlt években ralira szakosodó édesapja, Jos a Rally des Wallonie-n szenvedett csúnya balesetet, szerencsére az anyagi kárt leszámítva komolyabb következmények nélkül. Az esetről azóta egy videó is napvilágot látott:

„Egy jobbos kanyar volt, amit negyedik fokozatban kellett bevennem. Poros volt, kavicsok voltak az aszfalton” – magyarázta Verstappen a belga ralibajnokság közösségi médiájában. „Azt hiszem, egy kicsit túl gyorsan mentem be a kanyarba, és a kanyar végén megcsúszott az autó. Ezután nekicsapódtunk egy oszlopnak, ami megpördítette az autót, majd a fejtetőn landoltunk.”

A hétvége leglátványosabb bukása címet azonban alighanem a talladegai Big One érdemelte ki, melybe 27 autó keveredett bele azt követően, hogy Ross Chastain megpöckölte hátulról Bubba Wallace-t. A versenyt a harmadik teljes szezonját futó Carson Hocevar nyerte, aki 2018 óta íródó autós karrierje során eddig kizárólag a Truck Seriesben tudott versenyt nyerni.

Montoya szerint a Red Bullnak el kellene tiltania a GT-zéstől Verstappent

Juan Pablo Montoya úgy gondolja, az egy hete a Nordschleifén történt halálos baleset után a Red Bullnak át kellene gondolnia, hogy engedi-e Max Verstappen GT-versenyeken indulni. A holland a nürburgringi 24 órás azon kvalifikációs versenyén is indult, amelyen a 66 éves Juha Miettinen életét vesztette egy hétautós tömegbalesetben. A kolumbiai ex-F1-es ezek után elmélkedett minderről a MontoyAS podcast adásában: „Van egy kérdésem ezzel kapcsolatban. Tudom, hogy ami történt, borzalmas. De vajon átgondolja-e a Red Bullnak, hogy milyen engedélyt ad Maxnak arra, hogy versenyezzen ezekkel az autókkal? Nem, mert félnek, hogy elveszítik őt” – utalt a volt pilóta arra, hogy Verstappen az energiaitalosok által nyújtott szabadság miatt is versenyez náluk.

Amikor megkérdezték Montoyát, hogy ő eltiltaná-e a négyszeres világbajnokot a GT-zéstől, így felelt: „Száz százalékig. Nem, bocsánat: 200 százalékig. Történhet baleset, eltörheti a lábát vagy a karját. A pénz, amit a Red Bull belé fektetett, elegendő ok lenne arra, hogy azt mondják, hogy ’nézd, eddig megadtuk a lehetőség, de ezzel a balesettel átgondoltuk ezt, és szerintünk nem kellene ezt tenned’. Személy szerint ezt tettem volna, ha én lennék a Red Bull főnöke. Felhívtam volna, hogy uram, kérem, ne üljön többé abba az autóba’. Ezt tényleg át kell gondolniuk” – vélekedett Montoya, aki aztán felelevenítette, hogy a karrierje során őt is többször hívták például raliautót vezetni és tesztelni, de aktuális csapatai ezt sosem engedték. „Befektetsz a pilótádba: ez egy nagy befektetés. Utána pedig meg kell védened őt” – magyarázta Montoya.

verstappen-gt

Nagyot borult egy raliversenyen Jos Verstappen

Idő előtt véget ért a Rally des Wallonie verseny Jos Verstappen számára: a korábbi Formula-1-es pilóta vasárnap délelőtt az egyik szakaszon lesodródott az útról a Skodájával, amelyre felborulva állt meg. A közösségi médiában megjelent fotók tanúsága szerint a feje tetejére állt autó csúnyán összetört, de szerencsére az idősebb Verstappen és navigátora, Jasper Vermeulen – aki az állandó társ, Renaud Jamoul bokatörése után ugrott be – a hírek szerint sérülés nélkül megúszták az incidenst.

Max Verstappen édesapja egyébként a harmadik helyen zárta még az első napot, de mivel gyorsan hajtott egy összekötő szakaszon, 40 másodperces büntetést róttak ki rá, így a 17. helyig csúszott hátra a vasárnapi kezdésre.

„Érdekes időszak ez, nagyszerű a versenyzés és a show” – Horner a MotoGP paddockjában tűnt fel

Meglepő vendéget szúrtak ki a kamerák a MotoGP Spanyol Nagydíjának szombatján: Christian Horner, a Red Bull F1-es alakulatának tavaly nyáron elküldött korábbi főnöke tett látogatást a jerezi paddockban. Egész pontosan a Honda és a HRC-főnök Koji Watanabe társaságában tűnt fel Horner, akivel a Red Bull és a japán gyártó közös korszakából jól ismerik egymást.

Mindenesetre természetesen egyből találgatások indultak arról, hogy esetleg Horner – aki egyébként állítólag az Otro Capital Alpine-ban birtokolt részvényeiért érdeklődik – is arra az útra lép, mint korábbi rivális kollégája, Günther Steiner, aki az idei évtől a Tech3-t irányítja a MotoGP-ben. Bár erről nem ejtett szót, a Red Bull volt főnöke kifejezetten lelkesedve beszélt a motorsport királykategóriájáról és arról, hogy immár az F1-hez hasonlóan ott is a Liberty Media a kereskedelmi jogok birtokosa, miután felvásárolták a Dorna 86 százalékát:

„Mindig is nagy rajongója voltam a MotoGP-nek, és mivel van egy kis időm, azt gondoltam, ez jó lehetőség eljönni és ránézni kicsit a bajnokságra” – mondta el Horner a MotoGP nemzetközi közvetítésében. „Nyilván új most a tulajdonos, közös a Formula-1-gyel, és nagyszerű látni a motorokat és azt, hogy hogyan fejlődtek. Legutóbb 2005-ben Estorilban jártam MotoGP-n, szóval jó régen. Úgy vélem, ez egy nagyon érdekes időszak a MotoGP számára, ez egy változó időszak az új tulajdonosi körrel, úgyhogy el akartam jönni, hogy kicsit a saját szememmel is lássam.”

„Nagyszerű a versenyzés, remek a show. A versenyzők és a motorok hihetetlenek. Csak akkor ismered el, mennyire őrültek ezek a gépek, amikor élőben látod őket. Úgy gondolom, sportként rengeteg tud nyújtani. Szóval remélhetőleg a liberty-s srácok az F1-es tapasztalatukkal támaszkodni tudnak erre. Tudom, hogy Stefano is roppant szenvedélyes, vele vagyok ma itt. Úgyhogy lesz itt némi szinergia” – tette hozzá Horner.

Russell: Ez a szabályrendszer jobban fekszik a Mercedesnek

Arról kérdezték George Russellt, hogy mit gondol, miért talált bele ennyire az új szabályrendszerbe a Mercedes – a vb-esélyes szerint egyszerűen ez jobban fekszik a csapatnak, jobban illik a csillagosok erősségeihez.

„Már régóta remek mérnökökből és tervezőkből álló csapatunk van, de a korábbi szabályrendszer mellett egyszerűen nem sikerült kézben tartanunk a dolgokat” – magyarázta a brit pilóta.

„De ezek az új szabályok, ez az új autó és ez az új motor jobban illeszkednek ahhoz, amit csapatként tudunk, és valószínűleg jobban megfelelnek az erősségeinknek. Úgy gondolom, hogy az a meggyőződés, hogy visszajuttassuk a Mercedest a csúcsra, tényleg eljuttatott minket idáig” – zártagondolatait a világbajnokság jelenlegi második helyezettje.

f1-russell-mercedes-2026

BYD: Tényleg beszélünk az F1-es beszállásról

Ténylegesen foglalkoztatja az F1-be való beszállás ötlete a BYD-t – árulta el a 2026-os Peikingi Autószalon keretein belül Stella Li, a vállalat alelnöke.

A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója kapcsán már egy ideje keringenek olyan pletykák, hogy a világméretű ismertség felé vezető úton olyan motorsport-szériát keresnek maguknak, amely illik a portfólióba, és a jelenlegi F1 ilyen lehetne.

„Találkoztunk Stefano Domenicalival. Szeretem az F1-et, mert a szenvedélyről és a kultúráról szól, az emberek pedig arról álmodoznak, hogy az F1-ben szerepeljenek. Hogy konkrét lehetőség-e az F1-be való beszállás? Igen, jelenleg ezt tárgyaljuk. Ez egy valódi lehetőség a technológiánk tesztelésére” – fogalmazott Li a SportMediasetnek adott interjújában.

byd-logotipo-stand

Todt elárulta, hogyan kereste meg anno a Red Bull, és miért mondott nemet nekik

Érdekes történetet osztott meg a High Performance Podcast adásában Jean Todt, aki elárulta, hogy miután 2007 végén távozott a Ferrari F1-es csapatfőnöki posztjáról – másfél évtized, valamint a Michael Schumacherrel (és Kimi Raikkönennel) elért világbajnoki sikerek után –, a Red Bull alapító-tulajdonosa, Dietrich Mateschitz felkereste őt, hogy legyen az istálló és a motorsportos projektjeik vezére. Csakhogy a francia szakember, aki aztán 2009-től 2021-ig az FIA elnökeként tevékenykedett, már másra fókuszált ekkor az életében:

„2008-ban úgy döntöttem, hogy itt az idő valamit visszaadnom, ez vált a célommá. Egyébként emlékszem, amikor elhagytam a Ferrarit, Dietrich Mateschitz azt akarta, hogy csatlakozzam hozzájuk, ezért kétszer is eljött velem ebédelni otthon Párizsba. Azért, hogy vezessem a csapatot és a Red Bull motorsportos tevékenységeit. De nemet mondtam, mert számomra az a fejezet már lezárult. Már sikerrel vezettem egy ikonikus márkát. Úgyhogy bizonyos értelemben már nem tudtam volna jobban csinálta, és mást akartam már csinálni. És itt volt az ideje, hogy visszaadjak valamit.”

„Ez az életem része volt, és még mindig az, hogy vissza akarok adni valamit. Néha, ha versenyképes vagy meg van pénzed, az emberek elfelejtik ezt. Ezért fontos utazni, hogy lássuk a szegénységet, azokat az embereket, akik nem férnek hozzá az orvosi ellátáshoz, tömegközlekedéshez, és próbáljuk nekik segítő kezet nyújtani. Merész lenne kijelenteni, hogy megváltoztathatjuk a világot, de ha még keveset is adunk, látva azoknak a szemét, akik rászorulnak, és látni őket mosolyogni, mosolyt csalni az arcukra, már az is győzelem. Másfajta győzelem, de szerintem roppant fontos” – fogalmazott Todt.

todt-f1

fotó: DPPI

Videó: Alesi történelmi F1-es Ferrarit tört Monacóban

A napokban rendezik a történelmi versenyautókat felvonultató Monaco Historic Grand Prix hétvégét, amely azonban nem indult zökkenőmentesen Jean Alesi számára. Pénteken ugyanis a franciák egykori F1-es kiválósága és egyszeres futamgyőztese az alagút kijárata után a korlátnak csapta a 312-es kódjelű 1969-es Formula-1-es Ferrarit. Íme, videón az incidens: