F2: Először győzött a mezőny veteránja, rögtön dobogós az F3-as bajnok
https://formula.hu/parc-ferme/34928
Drámainak és körömlerágósnak nem nevezhető, de eseménydús futammal indult a Formula-2 szezonja: a 23 körös sprinten egyetlen baleset sem történt, de számos párharc vetített előre egy izgalmas évadot. Mindebből kimaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióból induló Ralph Boschung: a mezőny veteránja pályafutása első győzelmével kezdte hatodik szezonját, egy egészen sima sikerrel.
Az időmérőn szárnyaló, de ennélfogva kilencedik-tizedik pozícióból kezdő ART-k gondoskodtak a legtöbb akcióról a futam első felében: az F3-as bajnok Victor Martins ment meggyőzőbben, több roham után a második helyet is elvette Ayumu Iwasától – csak az utolsó előtti körben előzte meg őt a bajnokcsapat MP Motorsport új igazolása, Dennis Hauger.

Iwasa végül negyedik lett – Martins csapattársának, Pourchaire-nek egy ponton kinézett a dobogó is, a bajnokság fő esélyesének tartott francia azonban elfogyott a futam második felére, ötödik lett, de legalább megakadályozta Jehan Daruvalát, hogy az MP Motorsport indiaija az utolsó körben lemásolja Hauger késői előzését.
Tíz újonc szerepel az F2-es mezőnyben, akik közül a harmadik Martins mellett végül csak a hetedik Kush Maini szerzett pontot. Pedig a futam elején ennél jobbnak tűntek a kilátások, de a második pozícióból kezdő Roman Stanek csak 13. lett, a harmadiknak induló Arthur Leclerc pedig esélytelen volt a pontszerzésre elrontott rajtprocedúra miatt kapott stop-and-go büntetésével. Váratlanul gyengén indult a szintén bajnokesélyesként kezelt Jack Doohan szezonja, aki csak 11. helyen végzett, miután rosszul választott gumit, a kemény keveréket.
Az F2-es sprintfutam eredménye:
| Versenyző | Csapat | Hátrány | |
| 1 | Ralph Boschung | Campos Racing | |
| 2 | Dennis Hauger | MP Motorsport | 10.8 |
| 3 | Victor Martins | ART Grand Prix | 16.1 |
| 4 | Ayumu Iwasa | DAMS | 24.4 |
| 5 | Theo Pourchaire | ART Grand Prix | 29.7 |
| 6 | Jehan Daruvala | MP Motorsport | 30.9 |
| 7 | Kush Maini | Campos Racing | 41.5 |
| 8 | Enzo Fittipaldi | Rodin Carlin | 43 |
| 9 | Zane Maloney | Rodin Carlin | 44.1 |
| 10 | Juan Manuel Correa | Van Amersfoort Racing | 48.5 |
| 11 | Jack Doohan | Virtuosi Racing | 49.2 |
| 12 | Arthur Leclerc | DAMS | 50.1 |
| 13 | Roman Staněk | Trident | 50.6 |
| 14 | Jak Crawford | Hitech Pulse-Eight | 52.2 |
| 15 | Oliver Bearman | Prema Powerteam | 53.7 |
| 16 | Clement Novalak | Trident | 54.6 |
| 17 | Frederik Vesti | Prema Powerteam | 54.6 |
| 18 | Roy Nissany | PHM Racing by Charouz | 1:04.4 |
| 19 | Brad Benavides | PHM Racing by Charouz | 1:08.7 |
| 20 | Isack Hadjar | Hitech Pulse-Eight | 1:13.3 |
| 21 | Amaury Cordeel | Virtuosi Racing | 1:13.8 |
| 22 | Richard Verschoor | Van Amersfoort Racing | 55.5 |
Ideiglenes karanténná alakítják a korábbi F1-es pályát
https://formula.hu/parc-ferme/24966
A Buddh International Circuit 2011 és 2013 között adott otthont a Formula-1-es Indiai Nagydíjnak, most azonban teljesen más funkciót fog betölteni a versenypálya. A koronavírus-járvány ugyanis az utóbbi napokban Indiára is lecsapott, a helyi kormány pedig úgy döntött, 21 napig lezárja az országot. Emiatt azonban rengeteg munkás hagyta el a fővárost, Delhit, hogy hazatérjen, viszont a hatóságok meg akarják akadályozni, hogy ők esetleg még tovább terjesszék a járványt.
Éppen ezért az egykori F1-es pályát is magába foglaló Jaypee Sports City nevű létesítmény ideiglenes szállásként fog működni a munkások számára, amíg április 14-ig fel nem oldják a lezárást. A helyi lapok értesülései szerint az illetékesek biztosak benne, hogy akár 5000 munkást is el tudnak szállásolni erre a három hétre, a létesítményt pedig kordonokkal fogják lezárni, karanténná alakítva a pályát és a környékét.

Norris magától megforgott a játékban, majd lecsapta a magas labdát
https://formula.hu/parc-ferme/24965
Vasárnap este bárki kihívhatta a McLaren Formula-1-es pilótáját, aki a Suzukában teljesített verseny során egy kigyorsításon magától megforgott és a falnak ütközött. Az F1 – Daniel Ricciardo melletti – ügyeletes mókamesterévé avanzsált brit pedig el is sütötte Romain Grosjean mérnökének azóta mémmé vált bakui mondását: „Ericsson nekem jött!”.
Kisgyerek, kutyaugatás, panaszkodás – így készültek a MotoGP-sek a virtuális futamra
https://formula.hu/parc-ferme/24964
Megszokhattuk a MotoGP közösségi oldalainak kezelőitől, hogy a versenyek után rendre bepillanthatunk a kulisszák mögé. Nincs ez másként a virtuális mugellói viadal után sem: ezúttal azt nézhetjük meg, hogyan zajlottak az élő bejelentkezés előtti utolsó pillanatok. Volt, aki a gyerekével, más a kutyájával volt elfoglalva, a legtöbben pedig az időmérő meghosszabbításáért könyörögtek – sikertelenül.
Ötrészes dokumentumfilm-sorozat készül Alonsóról
https://formula.hu/parc-ferme/24963
Illetve egész pontosan a spanyol pilóta 2019-es idényéről, így az egyszerűen csak Fernando címre hallgató produkció végigkíséri a sikertelen Indy 500-as kvalifikációját, második Le Mans-i győzelmét, valamint az első Dakarjára való felkészülését és ottani debütálását is. Az Amazon Prime-on az év későbbi részében megjelenő alkotás készítők szerint egészen új megvilágításba helyezik majd Alonsót, akinek esetleges F1-es visszatérése is szóba kerül az öt epizód során.

Mentőautót adományozott a Ferrari a modenai kórháznak
https://formula.hu/parc-ferme/24962
Olaszország a koronavírus által egyik legsúlyosabban érintett terület, ahol most minden segítségre óriási szükség van. A Ferrari is kivette a részét a tehervállalásból, és az alábbi mentőautót adományozta Modena kórházának. Eközben a többi csapat sem ül tétlenül, Nagy-Britanniában lélegeztetőgépeket fognak gyártani a súlyos betegek ellátása érdekében.
A token of recognition for the extraordinary work that doctors, nurses, and volunteers perform each day: Ferrari donated an ambulance to the @Ausl_modena to aid in combatting coronavirus. We stand united in the fight against this pandemic with the entire medical community. pic.twitter.com/yaUVn60BvN
— Ferrari (@Ferrari) March 30, 2020
Érthetetlen: Megrongálták egy F1-es pilóta sírkövét
https://formula.hu/parc-ferme/24961
Egy svéd napilap számolt be a szomorú és felfoghatatlan hírről, miszerint Örebro városában vandálok kárt tettek három sírkőben, amelyek közül az egyik Ronnie Peterson tízszeres F1-es futamgyőztes nyughelye. Az Aftonbladet beszámolója szerint az eset vasárnap virradóra történhetett, amikor az ismeretlen tettesek a három síremlék fejkövét leborították. A temető gondnoka szerint valószínűleg nem véletlen, hogy pont ezt a három sírt választottak, de az nem derült ki, hogy mi lehetett a motivációjuk.

Melyik versenyzőnek lesz a legzordabb külseje a járvány végére?
https://formula.hu/parc-ferme/24960
Kevés fogalmunk van arról, mennyi idő alatt cseng le az egész világot lázban tartó koronavírus-járvány, ami elől emberek százmilliói zárkóztak otthonukba. Ha felmerült benned a kérdés, vajon ennek következtében hogyan fognak kinézni az F1-es pilóták néhány hónap múlva, akkor itt a válasz. A képet összeállító rajongó még arra is kitért, hogy Lando Norrist kopaszként ábrázolja, miután a brit megígérte a követőinek, hogy leborotválja a haját, ha 10 000 dollárt jótékonykodnak a járvány ellen.

A Williams tesztpilótája elzongorázta nekünk az F1 főcímzenéjét
https://formula.hu/parc-ferme/24959
Tévében úgysem mostanában fogjuk újra hallani, úgyhogy íme a szerzeményt Roy Nissany előadásában:
Missing those @F1 symphonies? pic.twitter.com/rLAi5FVso4
— Roy Nissany (@RoyNissany) March 29, 2020
Emlékezetes estéje volt Leclerc-nek egy évvel ezelőtt
https://formula.hu/parc-ferme/24958
Mindössze második futamán a Ferrarival az ifjú monacói megnyerte a villanyfényes Bahreini Nagydíj időmérő edzését.
„Pontosan egy évvel ezelőtt első Formula-1-es pole-pozíciómat szereztem. Hiányzik az érzés, hogy F1-es autót vezethessek, és őszintén remélem, a helyzet hamarosan javulni fog. Vigyázzatok magatokra, én pedig bízom abban, hogy hamarosan ehhez hasonló pillanatokban osztozhatunk!” – posztolta a rajtelsőséget érő kör felvételét Leclerc.
Exactly 1 year ago, I scored my 1st ever Pole Position on a Formula 1 Race Week-End. I miss the feeling of driving an F1 car and I really hope the situation will improve very soon. Stay safe and hope to share other moments like this one very soon pic.twitter.com/woVWZ7pwde
— Charles Leclerc (@Charles_Leclerc) March 30, 2020
Mennyit tudsz az F1 halálos áldozatairól?
https://formula.hu/parc-ferme/24954
A királykategória története nemcsak benzinnel és gumival, hanem vérrel is íródott - mennyit tudsz azokról a férfiakról, akik életüket áldozták álmuk beteljesítéséért? Tedd próbára tudásod vonatkozó kvízünkkel IDE vagy a képre kattintva!
Ezen a videón megmutatják, hogy milyen is az 1000 km/h-s tempó egy F1-es autóhoz képest
https://formula.hu/parc-ferme/24956
A bloodhoundnál igyekeznek megdönteni a sebességrekordot és bár ezzel a futással éppen nem sikerült, de így is 1000 km/h fölé jutottak - majd csináltak egy összehasonlító videót arról, hogy ez mit is jelent az általunk ismert sebességtartományokhoz képest. A zöld vonal egy F1-es autót, a kék egy Bugatti Chiront, a sárga pedig egy átlagos utcai autót jelez.
Günther Steiner volt a Formula Podcast vendége - hallgasd meg, hogy mit mondott nekünk a Haas szókimondásról ismert csapatfőnöke
https://formula.hu/parc-ferme/24957
Unatkozik-e vagy sem egy Formula-1-es főnök a koronavírus-kényszerszünetben? A Formula Podcast felhívta a Haas vezérét, a legnépszerűbb csapatvezetőt, Günther Steinert, aki észak-karolinai családi otthonából felelt a kérdésre, ráadásul sok egyéb érdekességet is elárult a jelenlegi helyzetről.
Videó: A Formula-E-szezon eddigi legnagyobb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/24953
Bár nem tudni, mikor versenyezhet újra a koronavírus miatt az elektromos sorozat, a mezőny még a járvány kitörése előtt teljesített már néhány futamot a 2019/2020-as idényből – eddig ezek voltak a legszebb manőverek:
Nézd itt, ahogy szurkolók hívják ki Lando Norrist az F1 2019-ben!
https://formula.hu/parc-ferme/24952
A McLaren gyakran szimulátorozó fiatal pilótája vállalta a kihívást, hogy rajongókkal mérkőzzön meg élőben az F1 2019-es játékban – itt követheted élőben a múlt hétvégi virtuális versenyen is a show-t ellopó brit adását (ha a saját Twitch-közvetítésére vagy kíváncsi, KATTINTS IDE):
Nem száll le a nosztalgiavonatról az F1: a legjobb felvételek a 2014-es bahreini futamról
https://formula.hu/parc-ferme/24955
Azok után, hogy szombaton teljes hosszában megismételték a „Sivatagi csataként” is elhíresült, Lewis Hamilton és Nico Rosberg ádáz küzdelme miatt emlékezetes viadalt, az F1 hivatalos YouTube-csatornája egy rövid összefoglalóval és a legjobb onboard felvételekkel is előállt (a videók a YouTube-ra átkattintva indulnak!):
Videó: Így alakult a drámai finálét hozó 2008-as szezon
https://formula.hu/parc-ferme/24951
A Racing Statistics a Lewis Hamilton és Felipe Massa párharcát és a felejthetetlen interlagosi zárást hozó 2008-as Formula-1-es idényt is feldolgozta infografikás formában:
Button kisfia már a szimulátorban indítja a napot
https://formula.hu/parc-ferme/24950
Nagyon úgy tűnik, hogy a kis Hendrix is világbajnok apja nyomdokaiba léphet majd…
Jön az első virtuális MotoGP-futam: itt nézheted élőben!
https://formula.hu/parc-ferme/24949
A MotoGP is beállt a sorba, ráadásul tíz sztárversenyzőt is sikerült beszervezniük a mugellói nyitányra, amely ma 15 órakor kezdődik, és az alábbi videóban lehet élőben követni (ehhez át kell kattintani a YouTube-ra!):
Alonso újabb brutális rajttal sokkolta a követőit
https://formula.hu/parc-ferme/24948
A kétszeres F1-es világbajnok nemrég a 2011-es Spanyol Nagydíjon bemutatott parádés elrugaszkodását osztotta meg, most pedig azt a szingapúri kilövését elevenítette fel, amikor az első kanyar külső íven jött fel a hetedik rajtkockából a harmadik pozícióba:
Rossi legnagyobb versenyeivel kedveskedik a szurkolóknak a MotoGP
https://formula.hu/parc-ferme/24947
A gyorsaságimotoros-vb is aktívan részt vesz a koronavírus miatti #maradjotthon kampányban, most például azzal, hogy ingyenesen megtekinthetővé (csak egy regisztráció szükséges hozzá) tette Valentino Rossi szerintük tíz legjobb futamát. Így többek között megnézhető a legendás Laguna Seca-i csörtéje Casey Stonerrel, a Jorge Lorenzo elleni barcelonai párharca vagy épp az első yamahás sikere Dél-Afrikában – mindez IDE vagy a képre kattintva érhető el:

