DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

A Mercedes és a Ferrari akadémistája lett bajnok a Közel-Keleten

Hétvégén Abu Dhabiban fejeződött be két téli formulaautós bajnokság, ahol az alacsonyabb szériák számos ígéretes szereplője bukkant fel. A Formula Regional Közel-Kelet-bajnokság az európai FR és a Formula-3 felkészülési terepe. A januárban és februárban öt fordulón, 15 futamon át zajló széria legjobbja Andrea Kimi Antonelli lett: a Mercedes kötelékébe tartozó olasz tehetség egyedüliként nyert három futamot, és 40 pontos előnyt épített ki. A tavaly olasz és német F4-et letaroló 16 éves tehetség először szerepelt Formula Regional szinten – az Európa-bajnokságra melegítve –, alig másfél éve tartó formulaautós pályafutása harmadik bajnoki címét szerezte.

A bajnokság második helyén végzett Taylor Barnard, aki Nico Rosberg védence és az FIA Formula-3 újonca lesz idén, a harmadik pedig a Ferrari-akadémista Rafael Camara lett. Antonelli ellenfele lehetett volna a két győzelmet szerző Dion Beganovic, de az olasz-svéd Ferrari-támogatott, aki szintén fellép az F3-ba, csak az első két fordulón vett részt. A teljes szezont futó Révész Levente 25. helyen zárta a bajnokságot – csak négy pozícióval Sebastian Montoya mögött, aki pocsék szerepléssel hangolt F3-as debütálására.

Ugyanezeken a pályákon zajlott az Egyesült Arab Emirátusok Formula-4-es bajnoksága. Két Ferrari-akadémista, James Wharton és Tuukka Taponen egyaránt négy-négy futamgyőzelmet ért el. 20 pontos előnnyel a bajnok lett az ausztrál, drámai módon: az utolsó futam első körében összeütköztek. A bajnoki harmadik, Ugo Ugochukwu szerezte a legtöbb futamgyőzelmet, a McLaren amerikaija ötször is nyert. A trió csupán két futamot nem nyert meg – 2023-ban még sokszor összecsaphatnak, hiszen mind F4-es szinten folytatják.

Antonelli, Camara, Wharton és Taponen egyaránt a közel-keleti színtér nyerő csapata, a Mumbai Falcons színeiben versenyeztek: az indiai gárda a Premával ápol műszaki együttműködést.

Neves csapattal tesztelt formulaautót Keszthelyi Vivien

Az ország legismertebb hölgyversenyzője fotót osztott meg közösségi oldalán rajongóival, melyhez csak rövid leírást fűzött. Ebből annyi derül ki, hogy egy Dallara 320-at tesztelt Portimaóban, a Carlin istállóval, a formulaautózás szinte minden szintjén érdekelt brit csapattal.

A 19 éves, tavaly W Seriesben szereplő pilóta terveit egyelőre titokban tartja. A kevés információból azonban el lehet indulni: a Dallara 320 versenygépet az Euroformula Open szériában használják, ahol érdekelt a Carlin is. A csapatnál pedig egyelőre van egy kiadó hely az augusztusban Hungaroringen startoló, közép- és dél-európai pályákon folytatódó szezonra.

Red Bull-os vált Red Bull-ost – a mezőny hatoda átalakult az FE-szezon szuperdöntőjére

Már azt is tudjuk, mely három vonalvezetés használatával bonyolítja le kilenc nap alatt szezonbeli utolsó hat versenyét a berlini Tempelhof repülőtéren a Formula-E, és ezzel egyidejűleg egy újabb megüresedett ülés is gazdára talált a mezőnyben. A korábban az F1-ben a Toro Rossónál is megfordult Brendon Hartley öt verseny után kiszállt a Dragon üléséből és a sorozatból, helyét pedig egy újonc, a brazil Sergio Sette Camara veszi át a hat szezonzáró versenyre, ami tulajdonképpen a 11 futamot tartalmazó évad több mint fele. A 22 éves pilóta az előző két évben a Formula-2 élmezőnyének környékén harcolt, hátterét illetően pedig az elmúlt időszakban a Red Bull és a McLaren pilótája is volt - az energiaitalosok tőlük nem szokatlan módon 2017-ben kidobták őt a programukból, majd idén visszavették. Sette Camara emellett a Super Formulában is versenyezni fog idén.

Ezzel együtt már négy pilótacsere ment végbe az FE-ben a március óta tartó kényszerszünetben:

- Az Audi menesztette Daniel Abtot, és René Rastot ülteti a helyére.
- Abt átnyergelt a NIO 333-hoz, ahol Ma Csing-hua az utazási korlátozások miatt nem tud versenyezni. 
- A Mahindrától váratlanul távozó Pascal Wehrlein autójába Alex Lynn ül.
- A Dragonnál Brendon Hartley-t Sergio Sette Camara váltja.

A hatfutamos berlini őrület augusztus 5. és 13. között tart majd.

7camara

 

Verstappen megkapta ajándékba a Hungaroringen eltört futóműalkatrészt

Egy igazán emlékezetes meglepetést kapott Max Verstappen a Magyar Nagydíjat követően. A pilóta azt az eltört futóműelemet viheti haza, amit az istálló szerelői percekkel a vasárnapi futam rajtja előtt cseréltek ki, miután a versenyzői a bokszból kivezető körén falnak koccant. A felvételeken egyébként jól látszik, milyen közvetlen a viszony a pilóta és a szerelők között.

A Hagyományos, a Fordított és az Új – bemutatták a Formula-E berlini vonalvezetéseit

Augusztus elején folytatódik és zárul a Formula-E hatodik, 2019/2020-as idénye, méghozzá nem kevesebb, mint hat berlini futammal. Mivel azonban a helyszín a Tempelhof repülőtér, a szervezőknek lehetőségük van többféle nyomvonal kialakítására, és ezzel – viszonylag – éltek is. Összesen három vonalvezetést fognak használni majd a pilóták – pontosabban csak kettőt, az egyik ezek közül ugyanis a már az előző évekből ismert pálya, csak fordított irányban fognak rajta haladni. Ezzel a duplával indul majd a berlini maraton augusztus 5-én és 6-án, majd jön a hagyományos irányú pálya 8-án és 9-én. Az utolsó páros versenyhétköznapra (merthogy ezek szerdára és csütörtökre esnek) pedig néhány plusz kanyart betoldottak a vonalvezetés középső szekciójába, így 12-én és 13-án tényleg némileg módosított nyomvonal köröznek majd a pilóták. Íme, a három verzió:

berlin-fe-palyak-1-v1

Videó: A Magyar Nagydíj legjobb onboard felvételei

A rádiós összeállítás mellett természetesen megérkezett a belső kamerás felvételek válogatása is a 35. hungaroringi F1-es futamról (a videó átkattintás után indul!):

 

Különleges információk a Magyar Nagydíj zárt kapui mögül

Legutóbbi podcastadásunkban természetesen a hungaroringi F1-es futamot veséztük ki, ráadásul törzsgárdánk tagja, Mészáros Sándor egyedüli magyar újságíróként a pályáról követhette az eseményeket, és rengeteg kulisszatitkot meg is osztott veletek. Hallgassatok belénk!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Latifi hungaroringi rajtja is megér egy visszajátszást

A Williams kanadai pilótájáról nem sok szó esett a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon, pedig a rajtja óriásira sikeredett: a tizenötödik helyről indulva a kör végére a tizedik helyig kapaszkodott fel. Sajnos a bokszkiállását követően a csapat hibájából fakadóan nekiütközött az egyik McLarennek, és kénytelen volt defektes autóval egy teljes kört megtenni, így az esélytelen utolsó helyre csúszott vissza.

Néhány szerencsés Budapesten összefuthatott F1-es pilótákkal

Bár a Formula-1 idei szezonja során az eddigieknél is nehezebb közel kerülni a versenyzőkhöz, néhány alkalom azért így is adódik rá. A Magyar Nagydíj hétvégéjén például Budapest elkerülhetetlen állomásnak számított a futamról repülőgéppel hazautazók számára, így néhány szerencsés rajongó összefuthatott például Kimi Raikkönennel, Charles Leclerc-rel, Lando Norrisszal, Lewis Hamiltonnal vagy éppen Daniel Ricciardóval. Schneider Erika fotói közül válogattunk, aki jókor volt jó helyen.

IMG_8849_02-1024x683

IMG_8772_02-1024x683

IMG_9095_02-1024x683

IMG_8943_02-1024x683

IMG_8966_02-1024x683

 

Két lány és két autó: Betekintés egy fotózás forró kulisszái mögé

Az Autósport és Formula Magazin egyik népszerű rovata az Egy lány és egy autó. A sorozat legutóbbi fotózására nem csupán fényképezőgéppel, hanem kamerával is felszerelkezve érkeztünk, hogy megmutathassuk nézőinknek, mi történik a színfalak mögött. Két csinos hölgy, Szabina és Virág állt modellt nekünk, és természetesen főszerepet kapott két versenyautó, egy Mitsubishi Lancer Evo 9 és egy Citroen C2.

Készül Ferjáncz Attila egykori bajnok raliautója

Az örökös magyar bajnok Ferjáncz Attila a nyolcvanas években a Renault több típusával is uralta a hazai bajnokságot - az egyik éppen készül egy műhelyben... Méhes László képei:

Ferjáncz1

Ferjáncz2

Ferjáncz3

Olvasónk bemutatja: ilyen jól lehetett látni a Magyar Nagydíjat a kerítésen túlról

Rába Ármin már az időmérő után is küldött nekünk helyszíni felvételeket a Hungaroringről, amelyekből az otthon maradók is képbe kerülhettek azzal, milyen élményekkel gazdagodott, akit a zárt kapuk sem tántorítottak el az idei mogyoródi kalandtól. Olvasónk vasárnap is ott volt a helyszínen, alább egyedi futamösszefoglaló videóját láthatjátok.

Visszaszólt Hamilton a bajnokoknak: Sajnos vannak ilyenek az öregek között

A múlt két F1-es világbajnoka, Mario Andretti (1978) és Jackie Stewart (1969, 1971, 1973) kritizálta Lewis Hamiltont azért, amiért a feketék jogaiért kampányolva eltúlozza, hogy hátrányos helyzetből indulnak a színesbőrűek az autósportban. „Úgy érzem, amit most csinál, az egy kicsit képmutató. A motorsportban senkit sem érdekel a bőröd színe” – mondta Andretti.

„Csalódást keltő, de sajnos a realitás az, hogy az öregebb generációból néhányan, akiknek még mindig figyelnek a hangjára, nem képesek eltérni a régimódi gondolkodástól, és nem ismerik fel, mi a probléma” – reagált a felbosszantott Hamilton szokásos felületén, az Instagramon, felszólítva a 80 éves Andrettit, hogy tájékozódjon. „Ez színtiszta tudatlanság, de engem nem fog meggátolni, hogy tovább küzdjek a változásért. Sosem késő tanulni, ezért remélem, hogy ez az ember, akit mindig is tiszteltem, időt szán majd arra, hogy edukálja magát.”

Stewart megjegyzésére – aki szerint „nincs akkora probléma, mint amekkorának tűnhet” – már csak tömören reagált: „Megint, egy újabb. Egyszerűen csalódást keltő” – posztolta Hamilton, aki az FIA elnökét, Jean Todtot is meg akarja keresni, hogy az autósport felelősségvállalásáról beszéljen vele.

Hamilton azt hitte, Verstappen már kiesett – így szólt a rádió a Hungaroringen

A Magyar Nagydíj után is megérkezett a szokásos rádiós válogatás, benne a versenyhétvége legjobb üzenetváltásaival (a videó átkattintás után indul!):

 

Vettel megállította az interjút, hogy az egyik technikus ne ázzon meg

A Magyar Nagydíjon Sebastian Vettelt éppen a Sky Sports interjúvolta meg Johnny Herberttel, Vettel azonban szólt neki, hogy álljunk meg, a hangosító kolléga teljesen elázik az esőben, adjanak már neki egy esernyőt - Herbert bocsánatot kért a technikustól, megoldották a gondot és így folytatódhatott az interjú:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Help the sound guy first, interview second . #F1 #Formula1 #HungarianGP #Hungaroring #SebastianVettel #ScuderiaFerrari @scuderiaferrari

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Bereznay Dani kielemezte a Magyar Nagydíjat: Hamilton idén is bajnok lesz?

A magyar F1-es szimulátoros versenyző legújabb videójában a Magyar Nagydíjat vette górcső alá és jó pár témát érintett - íme:

Volt legalább valami, amit nem a Mercedes nyert meg a hétvégén

A leggyorsabb kiállások különértékelésében dobogón sem végzett a Mercedes: a Williams produkálta a harmadik és második, a Red Bull pedig a legjobb kiállást a Magyar Nagydíjon. Max Verstappen autóján 2,04 másodperc alatt varázsolták fel- és le az abroncsokat. A szerelőgárdában azok után maradt még lendület, hogy 20 perc alatt javították meg Verstappen futam előtt, kivezető körön összetört autóját.

A leggyorsabb körért ugyancsak kiosztanak egy különdíjat a pluszponton felül: ezt már a Mercedes és Lewis Hamilton söpörte be 1:16,627-es eredményével a legutolsó körben. Hozzá kell tenni, a Mercedes idén először futott leggyorsabb kört, Ausztriában mindkétszer a McLarené lett az extra bajnoki egység.

Ez a Mercedes az összes versenyt megnyerheti!

Podcastünk triója az első három nagydíj egyik fő konklúziójáról:

 

Visszanézhető a júliusi Motorsporthíradó: Beindult a hazai szezon

Tartalom:

- Kakucson indult el a ralikorssz szezonja

- Új hibrid versenykategória indul hazánkban

- Domaházán is megküzdöttek a ralisok

- Lélegeztetőgépek gyártására álltak át a Formula-1-es csapatok

- Látogatás egy fotózáson: Két hölgy és két autó a kulisszák mögött  

Michelisz és Kiss Norbert az árva macskákért

Meglátogatta a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány védenceit Michelisz Norbert WTCR-bajnok, valamint Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok. A két legsikeresebb magyar autóversenyző közösen ültetett el az alapítvány területe előtt egy koreai jegenyefenyőt, mellyel kifejezték: azonosulnak a macskaárvaház céljaival, küldetésével, s letették névjegyüket a felelős állattartás mellett.

Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke a rendezvényen elmondta: az árvaház magánkezdeményezésből nőtte ki magát a jelenlegi szintre, melyhez nélkülözhetetlen volt a helyi közösség, az önkormányzati testület, valamint a működésüket biztosító segítők támogatása. Az alapítvány főként beteg, sérült vagy idős, gazdához kerülésre kevés eséllyel bíró macskák minőségi ellátására szakosodott,

A macskaárvaház területén ültetett fák mind egy-egy közszereplő voksát jelentik az állatvédelem mellett. Több Heves megyei cég és civil szervezet mellett van már itt fája a Gender Racing Team-nek, illetve Horváth László országgyűlési képviselőnek is.

DSC_1483-696x477

fotó és forrás: kekesonline.hu

Videó: Döbbent csend a holland stúdióban Verstappen hibáját követően

Avagy így reagáltak Max Verstappen honfitársai a Magyar Nagydíj rajtja előtti kicsúszásra. A Tom Coronel túraautó-pilóta és Robert Doornbos egykori F1-es versenyző arckifejezése is tévéképernyőkre került.