DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 21. csütörtök

Ezúttal Milton Keynes városában parádézott a Red Bull

Az energiaitalosok éves szinten jó néhány látványos eseményt tartanak a rajongók számára, most azonban egy számukra is nagyon különleges helyen ünnepelték meg a világbajnoki címeket. Az istálló főhadiszállása ugyanis Milton Keynes városában található, így stílusosan itt buliztak egy nagyot az MK Homerun keretein belül, ahol Max Verstappen és Sergio Perez a 2011-es RB7-es modellel autóztak a beszámolók szerint 30 000 ember előtt. Nagyon büszke pillanat, hogy egy ilyen hihetetlen szezon után a versenyzői és a konstruktőri trófeát is hazahozhatjuk a városunkba. Mi mással is ünnepelhetnénk jobban ezeket az eredményeket, mint azzal a várossal, amely a kezdetektől fogva az otthonunk. Szeretnénk köszönetet mondani Milton Keynes tanácsának, a hatóságoknak mindazért, amit a mai nap szervezéséért tettek, de a legfontosabb, hogy köszönetet mondjunk a szurkolóknak” – idézte Christian Horner szavait a Racefans.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

„Több mint egy évtizedet elveszítettünk a tiszta versenyzés szempontjából” – Alonso

Lesújtó véleményt fogalmazott meg az F1 hibrid korszakáról Fernando Alonso. A téma annak kapcsán került elő a spanyol pilóta montreali sajtóbeszélgetésén, hogy az FIA a Miami Nagydíj óta eltelt időben döntött arról, hogy az idei autókkal és motorokkal kapcsolatos kritikákra reagálva 2027-től növelik a belsőégésű motor szerepét a jelenlegi 55-45 százalékos arányról nagyjából 60-40-re.

Amikor erről kérdezték a kétszeres Formula-1-es világbajnok véleményét a kanadai sajtónapon, hogy szerinte előrelépést jelent-e majd a módosítás, így felelt az idei szabályokkal rendre kritikus 44 éves pilóta: „Várom a következő ciklust. Ezeknek a hajtásláncoknak a DNS-e mindig ugyanaz marad, és mindig azt fogja jutalmazni, ha lassan mész a kanyarokban. Szóval nem hiszem.”

Amikor pedig felvetették Alonsónak, hogy legalább az jónak tekinthető-e, hogy ha késve is, de hallgatnak a megszólalásokra az FIA-nál, a spanyol így reflektált: „Mindig hallgatnak. Végigsöpört anno forgószélként az elektrifikáció gondolata. Azt gondolták, ez a jövő, de ez nem vonatkozik a versenyzésre. A versenyzés más tészta. Most visszatérünk a 60/40-es arányhoz, aztán a jövőben még egyre kevesebb lesz. Sajnos itt volt ez az időszak, 2014 óta a turbókorszakkal, és most már majdnem egy évtizedet vagy még többet is elveszítettünk a tiszta versenyzés szempontjából.”

alonso-f1-aston-martin-kanada-day0

Mikor áll működésbe a Red Bull új F1-es szélcsatornája?

Továbbra is a Formula-1-es mezőny legrégebbi szélcsatornáját használja a Red Bull, amelynek hiányosságaira az elmúlt két évben látott kisebb-nagyobb küszködés során többször is rámutattak az energiaitalosok szakemberei. A korábbi csapatfőnök, Christian Horner is beszélt róla annak idején, hogy mindez kihatással van a korrelációra, azaz nem feltétlenül ugyanazt tapasztalják a szélcsatornában, mint a versenypályán, ami nyilván nehezíti a problémáik beazonosítását és megoldását.

Az idei szezont szintén gyengébben kezdte a Red Bull, Miamiban viszont a fejlesztések révén előreléptek. De vajon javult-e az a bizonyos korreláció? Erre Pierre Wache technikai igazgató válaszolt: „Igen, jó irányba haladunk vele, de továbbra is ugyanazok az eszközeink és problémánk. Korlátoz minket… Nos, próbáljuk kihozni a maximumot abból, amink van, aztán a többit meglátjuk. De hamarosan jön az új eszköz, és az remélhetőleg újabb előrelépést jelent számunkra” – utalt Wache a készülő új modern szélcsatornájukra. A szakember ugyanakkor azt is elárulta, hogy a tervek szerint csak 2027-ben számíthatnak az újításra: „Reméljük, hogy a jövő év elején működésbe állhat” – fogalmazott a technikai igazgató.

redbull-f1-miami_1

„Ez egy rakás szemét” – Hunt így látná a mai F1-et?

Az 50 évvel ezelőtt Niki Lauda ellenében egy legendás szezon végén világbajnoki címet nyerő James Hunt pályafutása befejezése után televíziós kommentátorként is rendkívül népszerű lett, Murray Walker oldalán dolgozott a BBC közvetítésein, mielőtt 45 éves korában szívroham következtében elhunyt.

Fia, Freddie Hunt most a The Telegraphnak beszélt arról, hogy időnként régi közvetítéseket néz vissza csak azért, hogy újra hallhassa édesapja hangját: „Még mindig emlékszem a hangjára” – mondta. Néha megnézek régi nagydíjakat, amelyeket ő kommentált, csak hogy halljam őt. Hangulatfüggően van úgy, hogy apáról beszélve úgy sírok, mint egy kisgyerek, és teljesen elérzékenyülök. Máskor viszont nem.”

A formulaautós és endurance-versenyzéssel is próbálkozó ifjabbik Hunt arról is beszélt, szerinte mit gondolna apja a modern Formula–1-ről és annak jelenlegi irányáról: „Mindent a mesterséges intelligencia irányít” – fogalmazott. „Már önmagában ez az akkumulátoros irány is elég rossz… El tudom képzelni, hogy azt mondaná, hogy ez egy rakás szemét, aztán inkább más munka után nézne.”

hunt

Vasárnapra megérkezhet az eső Kanadába

Újabb kaotikus Kanadai Nagydíjra számíthat a Formula–1 mezőnye, miután az előrejelzések szerint vasárnap eső zavarhatja meg a montreali hétvégét. A Gilles Villeneuve-versenypálya hírhedt a kiszámíthatatlan időjárásáról: elég csak a 2011-es, több mint négyórás futamra vagy a 2024-ben a hétvége egyes pontjain feltűnő jégesőre gondolni.

Pénteken jelen állás szerint nyugodt körülmények várják a csapatokat. Az egyetlen szabadedzésen nincs esőveszély, a hőmérséklet 19 Celsius-fok körül alakulhat, mérsékelt szél mellett. Ez különösen fontos lehet a sprintes lebonyolítás miatt, hiszen a csapatoknak kevés idejük lesz az autók finomhangolására. Szombaton sem várható komoly fennakadás: a sprintverseny és az időmérő idején mindössze egy százalék az eső esélye, miközben a hőmérséklet és a szélviszonyok is hasonlóak maradnak.

Vasárnapra azonban teljesen megváltozhat a helyzet. Az eső valószínűsége 60 százalékra emelkedik, a hőmérséklet csökkenni fog, a szél pedig erősebbé válhat. A Szent Lőrinc-folyó szigetén fekvő pályán ráadásul az időjárás rendkívül gyorsan képes változni, ami komoly stratégiai fejtörést okozhat a csapatoknak.

montreal-rain-2023-1

Nem a tabella, hanem a pszichológia számít, ezért kell válaszolnia Russellnek Brundle szerint

Martin Brundle arra figyelmezteti George Russellt, hogy Kanadában mindenképpen válaszolnia kell Kimi Antonelli remek formájára – főleg a Miamiban kapott méretes pofon után. Nem a húszpontos lemaradása, hanem elsősorban a pszichológiai előny miatt lenne kulcsfontosságú ez a Sky Sports munkatársa szerint.

„Még hosszú út áll előttünk. Még 482 pontot lehet szerezni ebben a bajnokságban. Nem hiszem, hogy a ponthátrány olyan nagy probléma lenne George Russell számára. De George-nak meg kell állítania Antonellit, és kicsit csökkentenie kell a lemaradását, és szerintem ez inkább pszichológiai kérdés, mint matematikai” – utalt arra, hogy egyelőre nem a pontállás számít, hanem a forma, és a mentális fölény.

„Kimi Kivételesen jól teljesít; a sebessége, a stabilitása. Miamiban nyomás alatt is megőrizte a hidegvérét. Russell viszont mindig küzd Miamiban, de Kanadában nagyon erős. Tehát Kimi nagyobb kihívásra számíthat Montrealban, ráadásul sok csapat hoz fejlesztéseket. De Kimi puszta sebessége és kiegyensúlyozottsága eddig rendkívül lenyűgöző volt.”

M582194_Australian_Grand_Prix__Saturday__Steve_Etherington_resize_1

fotó: Mercedes-AMG Petronas F1 Team

„Antonelli lemészárolta Russellt”

A korábbi GP2-bajnok, jelenleg népszerű televíziós szakértő Davide Valsecchi szerint Kimi Antonelli már messze túl van azon, hogy egyszerűen csak jól kezelje a Formula–1 jelentette nyomást – az olasz úgy véli, fiatal honfitársa „mészárlást rendezett” házon belül. Valsecchi szerint a Miami Nagydíj különösen látványosan megmutatta a két pilóta közötti különbséget: „Az első körtől az utolsóig lemészárolta Russellt” – mondta a Formula1.it-nek. „Miamiban egyszerűen nem volt összehasonlítható a tempójuk. Az egész hétvégén három tizeddel gyorsabb volt nála.”

Az olasz szakértő szerint Russell helyzete különösen érdekes, mert sokan a szezon előtt még világbajnokjelöltként tekintettek rá: „Nem tudom, Antonelli hogyan kezeli majd hosszú távon a nyomást” – fogalmazott. „De Russell számára sem könnyű ez, mert én például arra számítottam, hogy harcban lesz a vb-címért, ha a Mercedes erős autót ad neki. Sokkal rutinosabb, és az elmúlt években bebizonyította, hogy a világ öt legjobb versenyzője közé tartozik.”

Éppen ezért tartja ennyire meghökkentőnek Antonelli fölényét: „Mondjatok nekem egy versenyzőt az elmúlt évekből, aki folyamatosan három-négy tizeddel lassabb volt a csapattársánál” – mondta. „Verstappennel kapcsolatban erről ne is beszéljünk, ilyen gyakorlatilag soha nem történt. Ha a csapattársa megverte, az inkább véletlen volt.”

Valsecchi szerint Antonellit most már hagyni kellene versenyezni anélkül, hogy folyamatosan túlzott elvárásokat helyeznének rá: „Szerintem nem egyszerűen mestermunkát végez, hanem annál is többet” – fogalmazott. „Még mindig csak egy srác, és közben legyőz valakit, akit az elmúlt két-három évben a világ öt legjobb pilótája között emlegettek. Hagyjuk, hadd csinálja a dolgát, és egyszerűen örüljünk neki.”

antonelli-miami-3

A baleset után megműtötték Rossi kezét és bokáját

Sikeres műtéten esett át Alexander Rossi, miután súlyos balesetet szenvedett az Indianapolis 500 hétfői edzésén. A 2016-os Indy 500-győztes bal kezének egyik ujját és jobb bokáját operálták meg hétfő este, miután a gyakorlás során nagy sebességgel csapódott a SAFER-falnak. Az Ed Carpenter Racing közleménye szerint Rossi jó hangulatban van, és e sérüléseken kívül nem szenvedett további károsodást.

Az amerikai versenyző visszatérését az IndyCar orvosi csapata felügyeli, a cél pedig egyértelmű: Rossi szeretne ott lenni a pénteki utolsó edzésen, valamint a vasárnapi Indianapolis 500-on is. A csapat addig egy tartalékautót készít elő számára. Rossi egyébként vasárnap pályafutása legjobb indy 500-as időmérős eredményét érte el a második rajthellyel.

A baleset hétfőn történt a második kanyarban, amikor Rossi megpördült, majd nagy erővel a falnak ütközött. A mögötte érkező Pato O’Ward próbálta elkerülni az incidest, de fékezés közben ő is megpördült, és eltalálta Rossi autóját.

Hármas baleset az Indy 500 előtti edzésen: Rossi, O’Ward és Grosjean is a falban – videó

Egészen a verseny hétfőjének edzéséig kellett várni az első nagyobb balesetre az idei Indy 500 gyakorlásain, az első hét a kvalifikációval együtt lement komolyabb incidensek nélkül. Hétfőn viszont Alexander Rossi hibázott és a falnak ütközött, mögötte Pato O’Ward erre reagálva fékezett és ő is a falba és riválisa autójába forgott, majd utána Romain Grosjean is hibázott. Íme, a három résztvevős eseménysor – amely után szerencsére mindhárom pilóta viszonylag épségben szállt ki az autókból (FRISSÍTÉS: Rossit kórházba vitték további vizsgálatok céljából, de az IndyCar közlése szerint magánál van és jól van) – videón:

Megtiltja a Nordschleifén való versenyzést Antonellinek a Mercedes – legalábbis egyelőre

Max Verstappen utóbbi hónapokban mutatott érdeklődése a GT3-as versenyzés és a Nordschleife iránt – ahol a hétvégén csak a technika ördöge miatt nem nyerték meg csapatával a nürburgringi 24 órást – más Formula-1-es pilótákból kiváltotta azt a más szakágak iránti lelkesedést, többen is beszéltek arról, hogy egyszer szívesen kipróbálnák magukat például a Zöld Pokolban. Közéjük tartozik a jelenlegi F1-es vb-éllovas, Kimi Antonelli is, aki nemrég beszélt is arról egy videóban, hogy szeretné „az év végéig megszerezni” a nürburgringi induláshoz szükséges különengedélyt.

Nos, a Mercedes azonban nem támogatja az olasz elképzeléseit: „Nem” – jelentette ki határozottan Nitrónak az Ezüst Nyilak helyettes csapatvezetője, Bradley Lord az erre vonatkozó kérdésre. „Beszéltem vele erről. Azt hiszem, inkább viccnek szánta!” – fogalmazott Lord, hozzátéve, hogy „talán majd négy világbajnoki cím után” megpróbálhatja Antonelli, utalva Verstappenre, akinek szerinte „nagyobb a mozgástere”, köszönhetően a rutinjának és az eredményeinek.

antonelli-mercedes-f1-1

Norris FE-autót akart tesztelni

Lando Norris elárulta, hogy „tervezte”, hogy kipróbál egy Formula–E-autót, miután a McLaren sztárja részt vett az elektromos bajnokság monacói E-Prix versenyén vendégként. A regnáló F1-es világbajnok Jake Dennis és az Andretti Formula E vendégeként volt jelen, és látták, ahogy több versenyzővel is beszélgetett a rajtrácson.

„Sokukkal együtt nőttem fel, vagy velük versenyeztem” – mondta Norris a Formula–E-nek. 

„A pilóták szintje itt a legmagasabb – ennél jobbat nem is lehetne elképzelni. Olyan sorozatot néztek, amelyben világszínvonalú sportolók szerepelnek, a világ legjobbjai közül néhányan – ezt élvezem nézni, és részese lenni.”

A RacingNews365 értesülései szerint Norris azt tervezte, hogy tesztel egy Gen4-es autót, de ezek a tervek nem valósultak meg az ütemterv ütközései és a az F1 intenzív munkaterhelése miatt.

„Azt terveztem, hogy valamikor egy kicsit vezetek egy FE-autót” – árulta el Norris. 

„Beszéltem Jake-kel [Dennis] és néhány másik sráccal, akik már vezettek itt. Nem minden egyezik meg a kettő között [F1 és FE], de mindig vannak dolgok, amiket meg lehet tanulni, ha beszélünk és hallgatunk a kategória élvonalában lévő pilótákra.”

fe5

Horner a MotoGP után a Formula-E hétvégéjén is megjelent, élvezi a szabadidőt

A múlt hétvégén először láthatták egy Formula–E futamon, a monacói eseményen Christian Hornert, a Red Bulltól tavaly távozó korábbi F1-es csapatfőnököt – az elektromos széria futamán a John C. Malone üzletember által irányított Liberty Global vendégeként jelent meg.

Arra a kérdésre, hogy vajon a monacói FE-rajtrácson tervezi-e következő lépését, CHorner a talkSPORT-nak így válaszolt: 

„Élvezem ezt a kis szünetet, és nagyon jó érzés egy olyan versenyen lenni, ahol egyáltalán nincs nyomás rajtam. Általában ha itt állsz a rajtrácson, aggódsz a következő két óra miatt, de én csak azért vagyok itt, hogy egy kicsit többet megtudjak a Formula–E-ről. A Liberty Global vendégeként jöttem, és nagyszerű látni, hogyan alakul ez a bajnokság.”

Sok spekuláció kering arról, hogy Horner mihez kezd majd a jövőben, hiszen felmerült már, hogy bevásárolja magát az Alpine F1-es csapatába, de a MotoGP vezérigazgatói posztjával is kapcsolatban is bedobták a nevét. 

Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozott az utóbbi időben, Horner így válaszolt: „Igen, elmentem a MotoGP-re, hogy megnézzem a motorokat, elmentem néhány Coventry City-meccsre – bejutottak a Premier League-be –, azzal foglaltam el magam. És igen, 30 év után először volt egy kis szabadidőm, főleg a családommal, szóval jó volt.”

fe6

A safety car okozott tömegbalesetet az orosz F4-ben

Könnyen tragédiába torkollhatott volna az az incidens, melyet az orosz F4-es sorozat, az SMP bajnokság nyitófordulóján váltott ki az érkező mezőny elé kiguruló biztonsági autó. Az élen haladó két autó összeütközött, de a legnagyobb veszélyben egy hátrébb érkező versenyző volt, aki egy hajszállal kerülte csak el az ütközést a kommunikációs hiba nyomán a pályára gördülő autóval.

Óriási baleset miatt szakadt félbe a MotoGP Katalán Nagydíja

A MotoGP Katalán Nagydíjának 12. körében óriási baleset történt: az élen haladó Pedro Acosta alatt meghibásodott a motor a 9-es kanyar kigyorsításán, Alex Marquez pedig telibe találta hátulról a KTM-et, lesodródott a fűre és elesett.

Marquez kissé a falat is eltalálta, a Gresini Ducati ripityára tört, kettészakadt, az egyik alkatrész Fabio di Giannantonio alól is kisöpörte a motort. Természetesen azonnal piros zászlóval szakították félbe a versenyt, Marquezről pedig annyi hír érkezett, hogy eszméleténél volt és az orvosi központba vitték, majd kórházba szállították.

A verseny végén természetesen jelentkezünk a szokásos beszámolónkkal.

FRISSÍTÉS: Egyelőre nehéz lenne megmondani, mikor érkezik meg az a bizonyos beszámoló, hiszen az újrarajtnál történt baleset nyomán azonnal újra belengették a piros zászlót – Johan Zarcót hosszú ideig a bukótérben kellett ápolni.

Azonnal elvették a korábbi F1-es pilóta Nordschleife-licencét

Súlyos büntetést kapott Timo Glock a nürburgringi 24 órás versenyen: az egykori Formula–1-es pilótát kizárták a futamról, és elveszítette Nordschleife-licencét is. A korábbi Toyota-versenyző a Michael Schumacher 1995-ös Benettonját idéző festésű #69-es McLarennel indult a viadalon, ám egy éjszakai etap során komoly szabályszegést követett el.

Glock egy 60-as zónában a megengedett sebesség közel kétszeresével, 112 km/órás tempóval haladt, amiért a versenyirányítás szigorú büntetést szabott ki rá. Mivel ez már a második hasonló vétsége volt, automatikusan elveszítette Nordschleife-licencét is: „Timo Glock másodszor kapott büntetést” – állt a sportfelügyelők jelentésében. „Mivel újabb két büntetőpontot kapott, ez a Nordschleife-licencének elvesztését eredményezte. Egyúttal ez kizárást is jelent.”

A német pilótának most újra kell kérelmeznie a licencet, valamint ismét teljesítenie kell a kötelező online tanfolyamot is, hogy a jövőben újra rajthoz állhasson a Nordschleifén. Csapattársai – Martin Kirchhöfer, Ben Dörr és Timo Scheider – ugyanakkor folytathatták a versenyt, csak immár Glock nélkül.

n24-doerr

Hamiltonból kettes számú pilóta lett?

Az egykori F1-es pilóta – nem mellesleg Max Verstappen sógora –, Nelson Piquet Jr. szerint Lewis Hamilton mára egyértelműen Charles Leclerc mögé szorult a Ferrarin belül. A brazil expilóta a Pelas Pistas podcastban beszélt arról, hogy szerinte a monacói versenyző jelenleg kétségkívül a csapat első számú versenyzője.

„Egyenlő státuszban vannak? Nem. Leclerc az egyes számú, Hamilton pedig a kettes. Jelenleg ő a második, és Leclerc az esetek nyolcvan százalékában előtte van” – jelentette ki Piquet, aki szerint a Ferrari számára emiatt már nem is jelent különösebb problémát a belső erősorrend kezelése: „A csapatnak emiatt nem kell aggódnia, mert Leclerc már előtte van. Általában jobban kvalifikálja magát és jobb eredménnyel is zár. Tavaly óta ő a vezér.”

Piquet ugyanakkor hozzátette, hogy Hamilton nehézségei szerinte egyáltalán nem meglepőek karrierje jelenlegi szakaszában: „Tavaly Leclerc fölényesen jobb volt, idén Hamilton egy kicsit csökkentette a különbséget” – fogalmazott. „De Hamilton már húsz éve a Formula–1-ben van, és a karrierje vége felé jár. Ez teljesen normális.”

vasseur-leclerc

„A 2016-os F1-es autókkal volt a legklasszabb versenyezni” – Ricciardo

Az F1 szinte minden szabályrendszerében kardinális kérdés, hogy mennyire lehet követni egymást és mennyire könnyű előzni. Daniel Ricciardo úgy érzi, hogy legalábbis a saját karrierje idején a hibrid korszak első generációján utolsó versenygépei, azaz a 2016-os autók voltak erre a legalkalmasabbak:

„Az autó, amelyet valószínűleg a legjobban szerettem, a 2016-os volt. Addigra már a szabályrendszer harmadik évében jártunk, szóval a fejlesztések elég jók voltak. Az autók szűkek, kicsik voltak, inkább érződtek gokartnak, ahol van helyed a pályán, hogy tiszta levegőben autózz és előzéssel próbálkozz. Nem közvetlenül a kanyar csúcspontján fékeztünk. Ez volt a legklasszabb, valószínűleg azzal éreztem magam a legkomfortosabban versenyzés közben.”

ricciardo-2016

Videó: Így vette át a vezetést Verstappen a nürburgringi 24 óráson

A harmadik óra végéhez közeledve élre állt Max Verstappen a nürburgringi 24 óráson. A #3-as rajtszámú Mercedes a negyedik helyről startolt, Daniel Juncadellával a volánnál, az első pilótacseréknél azonban már a négyszeres F1-es világbajnok ült be a GT3-as autóba. Verstappen pedig olyan tempóval zárkózott fel az előtte haladókra, hogy hamarosan a vezetést is átvette. Íme, egy korábbi előzés a hollandtól és az első helyet érő manőver:

Alonso addig maradna, hogy a fia lássa versenyezni az F1-ben

Nemrég fontos változás állt be Fernando Alonso életében azzal, hogy megszületett párjával közös első gyermekük. Felmerülhet a kérdés, hogy mindez befolyásolja-e majd a kétszeres F1-es világbajnokot abban a döntésben, hogy mikor intsen búcsút a száguldó cirkusznak. Nos, a 44 éves spanyol szerint igen – de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk!

„Van bennem néhány gondolat, nem fogok hazudni. Megváltoztatja azt, ahogy az életet látod” – mondta az apaságról Alonso a Sky Sports F1-nek. „Azt kell mondanom, hogy az ellentétes irányba halad. Versenyezni akarok, hogy lásson versenyezni. De amíg tudatában lesz a dolgoknak, addig még van néhány év, és nem akarok még négy-öt évig versenyezni!”

„Azon gondolkodtam, hogy ha még egy vagy két évig versenyzek, lesz-e emléke vagy érteni fogja-e bármennyire, mi zajlik a paddockban meg hasonlók. Nem akarom azelőtt abbahagyni, hogy a paddockba jöhetne vagy beülhet az autómba, meg ilyesmi. Ezek olyan pillanatok, amikre egész életedben emlékezni fogsz, szóval valóban megváltoztatja a hozzáállásodat, ha apa leszel.”

alonso-aston-f1-miami-1

„Ilyet nem csinálsz” – Costa kiakadt Newey megszólalásán

A Ferrari és a Mercedes korábbi vezető mérnöke, Aldo Costa kemény kritikával illette Adrian Neweyt a Terruzzi Racconta podcastben, miután az Aston Martin technikai guruja nyilvánosan bírálta a Hondát az idény eleji problémák miatt. A melbourne-i hétvége után Newey többek között arról beszélt, hogy a Honda nem ugyanazokkal az emberekkel dolgozik a projekten, mint korábban, és jelentős lemaradásban vannak a teljesítmény terén. Costa szerint azonban ezt teljesen rosszul kezelte.

„Nyíltan kimondom, még soha nem történt meg velem korábban, hogy Newey egy megszólalását ennyire helytelennek éreztem volna” – fogalmazott. „Ráadásul ezt ilyen erőszakos és nyilvános módon tette a bajnokság legelején, a saját partnerük ellen. Ilyet egyszerűen nem csinálsz. Sajnos ez a menedzsment és a vezetés hiányát mutatta meg” – mondta. „Amikor később azt nyilatkozták, hogy »novemberben elmentünk Japánba, láttuk, hogy nem ugyanazok az emberek dolgoznak a régi Formula–1-es projekten, és hogy le vannak maradva teljesítményben…« Novemberben?! Ezt már november előtt tudni kellett volna.”

newey-bahrain-test

A veterán szakember szerint egy jó vezetőnek teljesen másképp kellene kezelnie az ilyen helyzeteket: „Szerintem egy főnök nem olyan ember, aki azt mondja: »ha nyerünk, én nyerek, ha veszítünk, ti veszítetek«” – jelentette ki. „Ilyet soha nem szabad csinálni. Ha jó vezető vagy, akkor szerintem pontosan az ellenkezőjét kell tenned.”

Costa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is óriási tisztelettel tekint Neweyra: „Soha nem dolgoztam vele, de hatalmas tisztelettel vagyok iránta, vitathatatlanul ő a Formula–1 történetének legsikeresebb embere” – mondta. „De akik dolgoztak vele, mind azt mondják, hogy a legnagyobb tehetsége technikai téren van, míg szervezeti és vezetői kérdésekben valamivel kevésbé erős.”

Horner ellenezte Verstappen előléptetését 2016-ban

Helmut Marko elárulta, hogy Christian Horner eredetileg ellenezte Max Verstappen 2016-os Red Bullhoz történő előléptetését. A holland pilóta mindössze néhány futammal a második Formula–1-es szezonja kezdete után került fel a nagycsapathoz Daniel Ricciardo mellé, miután a Red Bull lefokozta Danyiil Kvjatot a Toro Rossóhoz.

Kvjat nehéz idénykezdeten volt túl, az utolsó Red Bull-os futamán pedig kétszer is nekiment Sebastian Vettelnek az Orosz Nagydíj első körében: „Kvjat azon a versenyen kétszer is ütközött” – idézte fel Marko a De Telegraafnak. „Az előző évben megfelelően teljesített, néha még Daniel Ricciardónál is gyorsabb volt, különösen esőben. De 2016-ban már nem ugyanaz a versenyző volt, és már a tesztek első napjától kezdve a fékekre panaszkodott. Nyilvánvaló volt, hogy lépnünk kell valamit.”

verstappen-2016

A Red Bull végül Verstappent választotta Carlos Sainz helyett, aki természetesen csalódott volt a döntés miatt: „Max csapattársa, Carlos Sainz nagyon csalódott volt, hogy nem őt választottuk” – mondta Marko. „De számunkra ez egy egyértelmű és egyszerű döntés volt.”

Verstappen pedig rögtön meghálálta a bizalmat: első Red Bull-os futamán megnyerte a Spanyol Nagydíjat, ezzel minden idők legfiatalabb Formula–1-es futamgyőztese lett. Marko ugyanakkor elárulta, hogy a Red Bull vezetőségén belül sem mindenki támogatta a merész lépést: „Christian Horner csapatfőnök nem értett egyet azzal, hogy Maxot már négy futam után előléptessük 2016-ban” – mondta az osztrák. „Ellenezte. Sokan nekem estek a riválisok és a kritikusok közül, és azt mondták, Max még túl fiatal, ez pedig veszélyes lépés.”