DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

NASCAR: Kialakult a legjobb 12 mezőnye

Egyetlen futam volt hátra a Cup Series idei rájátszásának első köréből, melyet Bristolban rendeztek meg, a verseny tétje pedig nem volt kicsi, hiszen a végén négy pilóta biztosan kiesett, ezzel elveszítve esélyét a bajnoki címre, amiért már csak 12-en küzdhetnek a folytatásban. Az első sorból Aric Almirola és Chase Briscoe indulhattak, de számukra nem sok babér termett a folytatásban. Az első szakaszt még Brad Keselowski nyerte, ám az RFK Racing versenyzője az élről volt kénytelen feladni egy defekt miatt, amivel többen is szembesültek, így például Denny Hamlin is. A második szakaszt már Christopher Bell vitte el, akinek úgy tűnt a végjátékban is lehet majd esélye, előtte azonban még történt pár dolog.

A továbbjutás reményében küzdő Kyle Buschnak például nem sok esélye volt a motorproblémáknak köszönhetően, de más Toyotás versenyzők, Bubba Wallace, Ty Gibbs és Martin Truex Jr. is technikai gondokkal küzdöttek. A rájátszásból egyébként Busch mellett még Tyler Reddick és Austin Dillon is kiesett, akik a futam egyik legnagyobb balesete miatt búcsúztak, míg a negyedik kieső Kevin Harvick lett, aki hatalmas drámán ment keresztül. Az utolsó kiállások előtt a Stewart-Haas Racing versenyzője simán vezetett, ám a csapat rosszul rögzítette az egyik kereket, amivel jelentős időt veszített. A legvégén aztán Chris Buescher örülhetett, akinek kapóra jött, hogy az élre kerülő Bell 30 körrel a leintés előtt defektet kapott, ezzel pedig átvette az első helyet, de ezek után sem volt könnyű dolga, mivel Chase Elliott jelentős tempóban érkezett mögötte. Buescher végül karrierje második győzelmét aratta, és sikerével az a kissé hihetetlen dolog állt elő, hogy a playoff első három futamán kizárólag olyanok nyertek, akiknek nem sikerült kiharcolniuk a továbbjutást az alapszakaszból.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu