DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

NASCAR: Kialakult a legjobb 12 mezőnye

Egyetlen futam volt hátra a Cup Series idei rájátszásának első köréből, melyet Bristolban rendeztek meg, a verseny tétje pedig nem volt kicsi, hiszen a végén négy pilóta biztosan kiesett, ezzel elveszítve esélyét a bajnoki címre, amiért már csak 12-en küzdhetnek a folytatásban. Az első sorból Aric Almirola és Chase Briscoe indulhattak, de számukra nem sok babér termett a folytatásban. Az első szakaszt még Brad Keselowski nyerte, ám az RFK Racing versenyzője az élről volt kénytelen feladni egy defekt miatt, amivel többen is szembesültek, így például Denny Hamlin is. A második szakaszt már Christopher Bell vitte el, akinek úgy tűnt a végjátékban is lehet majd esélye, előtte azonban még történt pár dolog.

A továbbjutás reményében küzdő Kyle Buschnak például nem sok esélye volt a motorproblémáknak köszönhetően, de más Toyotás versenyzők, Bubba Wallace, Ty Gibbs és Martin Truex Jr. is technikai gondokkal küzdöttek. A rájátszásból egyébként Busch mellett még Tyler Reddick és Austin Dillon is kiesett, akik a futam egyik legnagyobb balesete miatt búcsúztak, míg a negyedik kieső Kevin Harvick lett, aki hatalmas drámán ment keresztül. Az utolsó kiállások előtt a Stewart-Haas Racing versenyzője simán vezetett, ám a csapat rosszul rögzítette az egyik kereket, amivel jelentős időt veszített. A legvégén aztán Chris Buescher örülhetett, akinek kapóra jött, hogy az élre kerülő Bell 30 körrel a leintés előtt defektet kapott, ezzel pedig átvette az első helyet, de ezek után sem volt könnyű dolga, mivel Chase Elliott jelentős tempóban érkezett mögötte. Buescher végül karrierje második győzelmét aratta, és sikerével az a kissé hihetetlen dolog állt elő, hogy a playoff első három futamán kizárólag olyanok nyertek, akiknek nem sikerült kiharcolniuk a továbbjutást az alapszakaszból.

Melyik ferraris ismer fel egy pályát csak motorhangokból?

A feladvány a monacói aszfaltcsík volt, és hát... Charles Leclerc hazai pályán sem tudott nyerni ebben a kérdésben.

A teljes Grill the Grid-epizód kettejük között ITT nézhető meg!

 

Mi a rák mászkál már megint a versenypályán? Igen, pont az!

Szombat reggel komoly vihar fogadta a MotoGP-t és kísérősorozatait Buriramban, olyannyira, hogy csúszott is a program, a Moto3 csak késve kezdte meg a Thaiföldi Nagydíj harmadik szabadedzését. A várakozás alatt a helyi élővilág egy különös tagja is a pályára tévedt. Noha a szingapúri óriásgyík óta már semmin nem lepődik meg a technikai sportok nézője, a rák azért új vendégnek számít!

Fölállt a kerekesszékből és feleségül vette kedvesét Robert Wickens

A több mint egy éve Poconóban gerincsérülést szenvedett Wickens és barátnője, Karli Woods régóta készülnek már az esküvőre, és immár a rehabilitációjával jól haladó pilóta állapota is lehetővé tette ezt. Mint az alábbi videó bemutatja, az esemény több, meglehetősen rendhagyó elemet is tartalmazott, például agy formájú díszítés került a torta tetejére, és néhány Star Wars-karakter is megjelent. És ami a legszürreálisabbnak tűnt még egy évvel ezelőtt: Wickens be tudta váltani ígéretét, és a kerekesszékből felállva felkérte egy táncra kedvesét!

Három új pálya érkezett, forradalom miatt egy kikerült az FE naptárából

Az FIA véglegesítette a november 22-én startoló hatodik Formula-E-szezon versenynaptárát, ami minden eddiginél több, 14 fordulóból áll, és tartalmaz néhány változást az előzetes verzióhoz képest. A decemberi kérdőjeles időpont helyett júniusra préseltek be egy új futamot, a Jakarta ePrix-t, ami miatt kicsit tolódtak az azt követő időpontok is. Összességében három új pálya érkezik: Szöul, Jakarta, valamint a visszatérő London új, fedett helyszíne.

Előzetesen úgy tűnt, Marrakesh kikerül a naptárból, végül viszont az ugrott be a Hongkong ePrix helyett. Kína autonóm területén a belpolitikai helyzet miatt vált veszélyessé a verseny megrendezése, miután a lakosság hónapok óta tüntet a növekvő kínai befolyás ellen.

EGDh_XFXUAkmN2v

Újragondolta az F1-es bokszkiállást egy magyar standupos

Így nézne ki egy Formula-1-es kerékcsere, ha magyar szerelők végeznék. Főszerepben Elek Péter.

Így néz ki egy bokszkiállás minden kulcsszereplő nézőpontjából

A Haas minden eddiginél részletesebben megmutatta nekünk, mit látnak a szerelők egy bokszkiállás során.

Alonso most épp a Marokkó Ralin rója a kilométereket (Videó)

Nincs megállás Fernando Alonso számára, a kétszeres F1-es világbajnok minden figyelmét a jövő évi Dakar Ralira való felkészülésre fordítja. Ennek aktuális állomása az október 3-9. között rendezett Marokkó Rali, amelynek egyik szakaszáról maga a pilóta osztott meg egy rövid fedélzeti kamerás felvételt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jump for a minute with @marc_coma and myself in the Toyota Hilux

MotoGP, WEC és DTM - mutatjuk a szombati programot

 

Szombat

2:20-3:20 WEC, harmadik szabadedzés
4:55-5:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)
6:10-7:00 WEC, időmérő
8:30-9:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)
9:10-9:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)
10:35-10:55 DTM, első időmérő
13:30-14:30 DTM, első futam

 

46

fotó: dppi

Így derül az F1-es mezőny a mosoly világnapján

Október első péntekjén tartják a mosoly világnapját, így összeállítottunk egy jókedvű gyűjteményt a pilótákról. Reméljük, hogy olvasóinknak is derűsen telik a napja. A galériáért katt ide!

ric-mosolynap

Ki cserélne ezzel a pályaszéli nézővel?

Kiváló videót rögzített a néző, aki a rali-világbajnokság walesi versenyén szurkol. Óriási élmény a pályák széléről látni a világsztárokat, de előfordulhatnak azért negatívumok is - Elfyn Evans egy kicsit szélesebben fordult, aztán...

 

Vajon Daniel Ricciardo lesz a Hónap Dolgozója?

Az ausztrál F1-es pilóta színésznek sem utolsó - az INFINITI videójában a Hónap Dolgozója címért küzd, F1-es autóval érkezik, kerékcserét mér, irányítja a többieket, megautóztatja az ügyfelet. Aztán kiderül, hogy ez mire elég...

Nico Rosberg utolsó F1-es pole-ja - Suzuka az ő pályája volt

A 2016-os világbajnok a pályafutása utolsó pole-pozícióját Japánban, Suzukában szerezte - érdekesség, hogy 2015-ben és 2014-ben is ő nyerte az időmérőt ezen a pályán, itt még Lewis Hamiltonnal szemben is nagyon ment neki. Hangolódjunk ezzel az egy hét múlva esedékes idei Japán Nagydíjra. 

Hányasra értékelitek ezt a Sainz-kört?

Charles Leclerc-től ugyan kapott 1,6 másodpercet, csapattársát, Lando Norrist viszont (egy tizeddel) legyőzte Carlos Sainz az oroszországi időmérőn - ez végül ötödik rajthelyet ért neki. A spanyol ki is posztolta a körét a közösségi oldalán azzal, hogy a maximumot hozta ki az autóból, de értékeljük a kört egy számmal:

 

Egy félig visszavonult és egy pályája kezdetén tartó versenyző járt stúdiónkban

44 évesen Bútor Róbert veteránnak számít a hazai ralizásban, manapság már csak évi egy-két versenyre tér vissza – akkor azonban megmutatja, hogy még mindig van benne tempó, mint Veszprémben, ahol győzött. A 17 éves Körmöczi Balázs, a Swift Cup Europe 1.6-os kategóriájának éllovasa ellenben még csak pályafutása kezdetén jár. A két versenyző járt az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételén egy-egy hosszabb beszélgetésen.

Az AFM Ralihíradó most vasárnap, október 6-án, a Motorsporthíradó pedig okt. 13-án lesz megtekinthető a FIX TV műsorán.

A kis Solberg előbb megbukott a vizsgán, majd legyőzte az apját

A 2003-as világbajnok Petter Solberg fia, Oliver nemrég töltötte be a 18. életévét és ahhoz, hogy elindulhasson élete első WRC-futamán, a hétvégi Wales Ralin, le kellett vizsgáznia utcai autóvezetésből Nagy-Britanniában – mivel az idő szorította, nem nagyon lehetett húzni, így a 18. születésnapját a szobájában, tanulással és készüléssel töltötte. Másnap elment vizsgázni, azonban mint bevallotta, annyira ideges volt, hogy elszúrta a tesztet és megbukott – saját bevallása szerint egy világ omlott össze benne, arra gondolt, hogy most mi lesz, nem állhat rajthoz Walesben, pedig sok időt, pénzt és munkát tettek bele, ráadásul édesapja számára is nagyon fontos lenne az esemény.

Azonban sikerült rendeznie a gondolatait, hazament, még egyszer felkészült és újra elment vizsgázni – ezúttal már sikerült neki, így óriási kő esett le a szívéről, indulhat a futamon. Azon a futamon, amely igazi családi esemény lesz a Solberg család számára: Petter az utolsó, Oliver az első WRC-versenyén áll rajthoz, mindketten ugyanabban a kategóriában, ugyanolyan autóval (VW Polo R5) veszik fel a kesztyűt.

A Wales Rali csütörtöki, tét nélküli shakedownján aztán azonnal "robbantott" is a fiatal: édesapját legyőzve a WRC2-es kategória második idejét futotta, amivel megadta a pénteken kezdődő verseny alaphangját...

oliver-solberg

F1-es erősorrend: Hamilton egyre közelebb Verstappenhez

Most már egy ideje nincs változás a Formula-1.com erősorrendjének élén: továbbra is Max Verstappen vezet Lewis Hamilton és Carlos Sainz előtt. Minden versenyhétvége után pontozzák az összes pilótát egy egytől tízig terjedő skálán, a portál öt szakértőjének pontjai alapján így egy hétvége alatt az ötven a maximálisan megszerezhető mennyiség, a megszerzett pontok átlaga pedig kiad egy folyamatos erősorrendet. Versetappen Szocsira csak 39 pontot kapott, míg Hamilton 46-ot, úgyhogy ő közeledett a riválishoz.

Az állás az Orosz Nagydíj után (pilóta neve és az átlagolt pontszáma, első tíz)

1. Max Verstappen 43,9
2. Lewis Hamilton 43,4
3. Carlos Sainz 41,3
4. Charles Leclerc 40,7
5. Lando Norris 40,3
6. Alexander Albon 38,9
7. Valtteri Bottas 38,1
8. Danyiil Kvjat 37,9
9. George Russell 37,6
10. Sergio Perez 37,1

pf8_12

fotó: dppi

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

A vadonatúj szentpétervári pályára érkezik a DTM

Ma bejelentették, hogy a német túraautó-bajnokság 2020 májusában Oroszországban, Szentpéterváron, az új Igora Drive versenypályán fog szerepelni – ezt a helyszínt az F1-es Orosz Nagydíj esetlegesen Szocsit váltó házigazdájaként is említették már a pletykák.

Ezzel teljessé vált a DTM versenynaptára, amely 10 fordulót tartalmaz, beleértve három új állomást, Szentpétervár mellett Anderstorpot és Monzát.

 

A Mercedes kéri a legkevesebb puha Pirellit Suzukára

Az F1 gumiszállítója nyilvánossá tette a csapatok választásait a soron következő Japán Nagydíjra. A mezőny Szocsihoz hasonlóan most is alig igényli a kemény (C1-es) keveréket, a pilótákra fejenként egy-két szett fog jutni. Annál népszerűbb a puha (C3-as), amiből a többség kilenc-tíz garnitúrát rendelt. A Mercedes kissé kilóg a sorból, ők eggyel kevesebbre iratkoztak fel. A közepesek (C2) száma egy-négy között változik.

1920_17-jp-selected-sets-per-driver-en-844622

Kirobbant a helyéről a versenykamion motorja

A különböző pulling versenyeken irdatlan nagy nyomatékű motorokkal szerelt traktorok és kamionok indulnak. Ez jól látszik az alábbi felvételről is, amelyen a vontató elcsavarodva próbálja elviselni saját erejét, ám erre csak néhány másodpercig képes.

A truck sneezes and blows out engine. from r/WTF

.