DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

NASCAR: Kialakult a legjobb 12 mezőnye

Egyetlen futam volt hátra a Cup Series idei rájátszásának első köréből, melyet Bristolban rendeztek meg, a verseny tétje pedig nem volt kicsi, hiszen a végén négy pilóta biztosan kiesett, ezzel elveszítve esélyét a bajnoki címre, amiért már csak 12-en küzdhetnek a folytatásban. Az első sorból Aric Almirola és Chase Briscoe indulhattak, de számukra nem sok babér termett a folytatásban. Az első szakaszt még Brad Keselowski nyerte, ám az RFK Racing versenyzője az élről volt kénytelen feladni egy defekt miatt, amivel többen is szembesültek, így például Denny Hamlin is. A második szakaszt már Christopher Bell vitte el, akinek úgy tűnt a végjátékban is lehet majd esélye, előtte azonban még történt pár dolog.

A továbbjutás reményében küzdő Kyle Buschnak például nem sok esélye volt a motorproblémáknak köszönhetően, de más Toyotás versenyzők, Bubba Wallace, Ty Gibbs és Martin Truex Jr. is technikai gondokkal küzdöttek. A rájátszásból egyébként Busch mellett még Tyler Reddick és Austin Dillon is kiesett, akik a futam egyik legnagyobb balesete miatt búcsúztak, míg a negyedik kieső Kevin Harvick lett, aki hatalmas drámán ment keresztül. Az utolsó kiállások előtt a Stewart-Haas Racing versenyzője simán vezetett, ám a csapat rosszul rögzítette az egyik kereket, amivel jelentős időt veszített. A legvégén aztán Chris Buescher örülhetett, akinek kapóra jött, hogy az élre kerülő Bell 30 körrel a leintés előtt defektet kapott, ezzel pedig átvette az első helyet, de ezek után sem volt könnyű dolga, mivel Chase Elliott jelentős tempóban érkezett mögötte. Buescher végül karrierje második győzelmét aratta, és sikerével az a kissé hihetetlen dolog állt elő, hogy a playoff első három futamán kizárólag olyanok nyertek, akiknek nem sikerült kiharcolniuk a továbbjutást az alapszakaszból.

Hamilton Harry herceggel együtt nyitotta meg az új silverstone-i múzeumot

Egyik utolsó eseményén vett részt ebben a minőségében Harry herceg, aki a hatszoros világbajnok F1-es pilótával – valamint rajtuk kívül jelen volt még Damon Hill, George Russell és Alexander Albon is – együtt nyitotta meg a vadonatúj múzeumot Silverstone-ban. Harry herceg egy elektromos Mercedes EQC 400 AMG-vel érkezett meg a megnyitóra, amelyet Hamilton vezetett. Az új múzeum többek között interaktív show-kat és rengeteg versenyzéssel kapcsolatos emléktárgyat kínál a közönségnek.

 

Magnussen az ausztrál természetben kapcsolódott ki

Kevin Magnussen Ausztráliában, a Daintree Rainforest ökológiai parkban kapcsolt ki és hangolódott a közelgő szezonnyitóra.

 

Ocon kedvenc sajtja pedig...

Rajongók kérdéseire felelt a Renault-nál visszatérő Esteban Ocon. Kiderült, milyen versenyzős játékokat szeret, mi vonzotta az F1-ben, és még az is, hogy melyik fajta sajt a kedvence. A light kiadású camembertet szereti a legjobban.

Mennyit gyorsult a Williams 8 év alatt?

Egymás mellett Pastor Maldonado 2012-es pole-pozíciós köre és George Russell idei legjobb ideje a téli tesztről.

Colin McRae unokaöccse formulaautós mezőnyben debütált

A McRae család a szemünk láttára válik autóversenyzői dinasztiává. Az alapokat Jimmy McRae fektette le, őt követte két fia, Colin és Alister, mostanra pedig Max személyében beért a harmadik generáció is. A 15 éves örökös tavaly év végén az ausztrál Formula-1000-ben nyert lehetőséget a bizonyításra. Ennek első fordulójára múlt hétvégén a Barbagallo Racewayen került sor.

A második helyről rajtolva az első futamot nem sikerült befejeznie, a másodikon viszont a mezőny végéről felkapaszkodott a negyedikre, így a záróversenyen sikerült a második helyen célba érnie. Ennek köszönhetően összesítve a harmadik legjobbként zárta a hétvégét. Saját bevallása szerint nagyon izgult, de az adrenalin ettől is erősebben dolgozott benne.

Persze nem egy McRae-ről lenne szó, ha a ralizás nem kerülne szóba. Max is kacsingat a szakág felé, idén édesapjával és nagyapjával közösen indul egy versenyen.

ausf1000

 

A W Series pilótanői ugyanolyan jól bánnak a golyókkal, mint a kormánnyal

Jimmy White snookerlegenda egy poolasztalon tanított meg néhány fogást a női versenyzőknek. Az idei mezőny tagjai közül Emma Kimilainen, Sarah Moore, Miki Koyama, Tasmin Pepper és az újonc Ayla Agren ragadtak dákót, és amíg a szponzor elkészítette a szükséges felvételeket, még jól is érezték magukat. A W Series második szezonja május 30-án startol az új orosz pályán, a Szentpétervár közelében épült Igora Drive-on.

Róma elesett, elhalasztják a Formula-E olaszországi fordulóját

Az FE olasz hétvégéje az első jelentősebb európai autósport-esemény, ami áldozatul esik a koronavírus miatti szigorításoknak. A szervezők ma bejelentették, hogy az egészségügyi vészhelyzet miatt törlik az április negyedikére kitűzött Róma ePrix-t, aminek megpróbálnak az év későbbi szakaszában egy újabb dátumot találni. A sorozatnak idén ez a második törölt versenyhétvégéje, az előző a márciusi, kínai forduló volt.

romaeprix2019

Fotó: DPPI

Az eddigi legjobb F1-es Jóbarátok-főcím

Egyre több a jópofa versenyző az F1-ben, egyre több a poénkodás a paddockban és a közösségi médiában, így egyre könnyebb vicces válogatást összeállítani is belőlük. Többen is megkíséreltek már a népszerű sorozat, a Jóbarátok főcímzenéjére F1-es videót összevágni, például ez is nemrég készült, a Formula-E-ben pedig már az egyik csapat is elkészítette a saját verzióját. De ez a legújabb talán mindegyiknél jobb. A főbb szerepekben Ricciardo, Norris, Leclerc, Sainz, és igen, még Raikkönen is.

Ricciardo beletrollkodott az F1 új előzetesébe

Szigorú, elszánt arcok, a Formula-1 fülbemászó főcímzenéje, érezzük a feszültséget, amely fokozódik az Ausztrál Nagydíj előtt, a versenyzők meg sem mozdulnak, a többség még csak nem is pislog: és akkor Daniel Ricciardo egyszer csak elvigyorogja magát. Nem vették fel újra a jelenetet.

Holnap a Spíleren: Autósport és Formula Magazin

Március 7-én 12 órakor a Spíler 1 csatornán.

A tartalomból:

- Stúdióvendégünk a Forma-1-es e-sportoló, Bereznay Dániel.

- Kezdetét vette a rali-világbajnokság.

- Előzetes: mindjárt itt a hazai rali szezon.

- Kipróbálta a havas száguldást a téli olimpiai bajnok.

- Michelisz Norbert a terveiről beszélt.

- 3D nyomtatással készül a Cupra TCR.

Visszatekintő: Ez történt a 2010-es Ausztrál Nagydíjon

Hamilton és Webber összeütközik, a Ferrarinál csapatutasítás hangzik el, Button a negyedik pozícióból nyer - így zajlott le a tíz évvel ezelőtti szezonnyitó, amire most rádiós bevágásokkal megspékelve tekinthetünk vissza.

Nosztalgiázik a Haas: Már négy év telt el a bravúros bemutatkozás óta

2016-ban az újonc Haas berobbant a Formula-1-be, és Romain Grosjean volt az istálló sztárja: a francia pilóta hatodik helyezést szerzett Ausztráliában a vadonatúj formációval, melyet a következő alkalommal, Bahreinben ötödikre javított.

A szenzációs bemutatkozás óta azonban a Haas nem nevezhető sikersztorinak, erősebb időszakok és hullámvölgyek jellemzik az elmúlt szezonokat, jelenleg is egy utóbbiban vannak. A csapat folytatása is kérdéses, Gene Haas tulajdonos mérlegelni fogja, megéri-e még öt évig maradni.

A Williams szponzora karolta fel az Alfa Romeo tesztpilótanőjét

Tatiana Calderon, az Alfa Romeo Racing tesztpilótája és nagykövete új szponzorral gyarapodott: szezonját a japán Super Formulában az a ROKiT támogatja, amely a Williams névadó partnere. Egyébként ugyanez a cég segíti Lewis Hamilton öccsét, Nicolas Hamiltont is a BTCC-ben.

Egy további érdekesség, hogy az Alfa jelenlegi főszponzora, az Orlen tavaly még a Williamst támogatta Robert Kubica szereplése folytán – sok összefonódással találkozhat, aki az F1-ben jelenlevő cégek sokaságával kezd foglalkozni.

Ők lesznek a MotoGP kommentátorai az új csatornán

Ahogy beszámoltunk már róla, a motoros világbajnokság közvetítése egy újonnan induló sportcsatornára, az Arena4-re kerül az eddigi jogtulajdonostól, a Spílertől. Az adó indulásáig a Galaxy4 adja a futamokat, mint a hétvégi Katari Nagydíj esetében, amelynek MotoGP kategóriáját törölték, de a Moto2 és a Moto3 szerepelni fog.

A csatorna vasárnap 14 és 17 között közvetít, de a pénteki és szombati szabadedzéseket, illetve időmérőket is követni lehet majd az Arena4 weboldalán.

Kiderült az is, kik lesznek a kommentátorok: Czollner Gyula és Szabó Róbert, a Spíler motorsportos csapatának korábbi tagjai igazoltak át, derül ki az Indexről.

Idén is a mezőnyben lesz a WTCR Showmanje

Tom Coronelről van szó, a versenyhétvégéin saját műsort készítő 47 éves túraautó-veteránról, a mezőny egyik legnépszerűbb tagjáról, aki 2020-ban is a belga Comtoyou Racinggel versenyez, de márkát váltva Cupra helyett Audi RS 3 LMS típussal.

A holland a 31-es rajtszámot választotta pályafutása 31. versenyszezonjára. Coronel pár társával együtt összeült, és számolgatni kezdtek: figyelembe vették összes indulását az ETCC/WTCC/WTCR állomásain, más TCR-versenyeken, a holland bajnokságban és egyéb túraautós sorozatokban, és összesen 484 futamig jutottak. A Showman tehát túllépi az 500. versenyt idén, ha minden terv szerint halad.

Coronel csupán az ötödik biztos induló a WTCR aktuális szezonjában. Eddig a négy Honda-versenyzőt jelentették be, Esteban Guerrierit, Nestor Girolamit, Tiago Monteirót és Tassi Attilát, akikkel kapcsolatban friss hír, hogy mindannyian a Münnich Motorsporttal állnak rajthoz.

Ilyen volt a zandvoorti mókázás Verstappen szemszögéből

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az F1-es mezőnyből elsőként a Red Bull pilótája próbálhatta ki a felújított holland versenypályát, amiről a sajtóval is megosztotta tapasztalatait. A csapat ezt követően egy jól összevágott videót tett közzé az alkalomról.

Videó: ennyi a különbség Schumacher 2002-es és Vettel 2020-as Ferrari-köre között

A barcelonai pályán:

 

Videó: Hírességek reagálnak az F1-re

Ilyen válogatást még nem láttunk. Két színész, két énekes és a brit királyi család sarja is felkerült az alábbi toplistára.

Nem tartott sokáig a „nyugdíj”: Lorenzo máris újra versenyezni fog

A tavalyi évadzáró Valenciai Nagydíjon jelentette be visszavonulását a 2019-ben sérülésektől és a nehezen kezelhető Hondától szenvedő Jorge Lorenzo. Az ötszörös világbajnok ugyanakkor nem fordított teljesen hátat a MotoGP-nek, ugyanis elfogadta a Yamaha tesztmotorosi ajánlatát, s ebben a minőségében részt is vett a sepangi kollektív teszt utolsó napján.

Már a yamahás bejelentéskor felmerült, hogy a spanyol esetleg szabadkártyásként rajthoz állhat egy-két futamon, s ma végül megerősítették, hogy a találgatásoknak megfelelően Lorenzo ott lesz a Katalán Nagydíj rajtrácsán. A versenyző korábban elmondta: csak akkor szeretne újra indulni futamon, ha képesnek érzi magát top 5-ös helyezés elérésére – úgy tűnik, az eddigi két tesztnap meggyőzte arról, hogy újra versenyképes lehet egykori legnagyobb sikerei helyszínén. A barcelonai futamra júniusban kerül sor. Lorenzo amúgy egy videó formájában tudatta a nagy hírt:

 

Verstappen nem bírja tartani a gamerek tempóját

Max Verstappen előszeretettel versenyez szimulátoros játékokban online, Lando Norrisszal párban (természetesen) meg is nyertek tavaly egy 24 órás futamot, de a holland F1-es pilóta szerint ez azért más világ és hiába ő a jelenleg az egyik legjobb autóversenyző, a szimulátorban azok uralkodnak, akik ezzel töltik az idejüket.

"Nem tudom megközelíteni azokat, akik alapvetően is gamerek, nem tudok versenyezni velük. Jobbak nálam, mert ezt csinálják minden nap, nekem viszont nincs erre időm" - idézi Verstappen szavait Joe Saward újságíró, aki a Missed Apex podcastben árulta ezt el a pilótáról, aki egy tavalyi beszélgetésük során nyilatkozott a témában.

A szimulátorozás úgy jött elő, hogy felmerült, a koronavírus terjedése miatt online is versenyezhetnének a Formula-1-es pilóták, de Saward szerint az idősebb generációnak erre esélye sem lenne a fiatalok mellett.

pf10_5

fotó: dppi