DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

F3: Colapinto nyert, még hatan versenyben a címért

Az olasz forduló a Formula-3-as bajnokság utolsó állomása és a sprintverseny előtt heten is esélyesek voltak a bajnoki címre: Victor Martins, Isack Hadjar (aki az időmérőn balesetet szenvedett az utolsó kanyarban), Roman Stanek, Oliver Bearman, Zane Maloney, Arthur Leclerc és Jak Crawford. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első sorból Franco Colapinto indult Caio Collet mellől, aki a legutóbbi fordulóban nyerte meg a holland sprinfutamot. A bajnokesélyesek közül Crawford az ötödik, Bearman a hetedik, Leclerc a nyolcadik, Martins a kilencedik, Stanek a tizedik, Maloney a tizenegyedik, Hadjar pedig a tizenötödik helyről rajtolhatott.

A mezőny eleje változás nélkül elrajtolt, Leclerc és Martins azonban összeért, így a tabella éllovasa a kavicságyba kényszerült és visszacsúszott, míg Hadjar kiegyenesítette a második sikánt, de ő nem vesztett pozíciót. A negyedik körben a biztonsági autó a pályára látogatott, ugyanis Zak O'Sullivan csúszott ki a célegyenes végén. A nyolcadik körig folytatták a visszafogott száguldást a versenyzők, ekkor az esélyesek közül csupán Bearman, Crawford és Maloney állt a pontszerzők között. Az újraindítást követően Colapinto és Collet is megtartotta helyét, őket Jonny Edgar és Josep María Martí követte. Az ezt követő körökben Bearman és Martí csatázott a negyedik helyért, amiből végül a Prema versenyzője jött ki győztesen, miután utóbbi hibázott a 2-es Lesmo kanyart követően, így elment még mellette Crawford, Maloney és az Art versenyzője, Grégoire Saucy is. Hadjar balszerencséje közben folytatódott, ugyanis ki kellett állnia a bokszba új első szárnyért. Közben Bearman folytatta menetelését, kihasználva Edgar és Collet csatáját, egyszerre mindkettejüket megelőzve megszerezte a második helyet. Csapattársa, Arthur Leclerc is jó versenyt futott az első körös incidenst követően, folyamatosan jött előre a verseny során, ahogy tette ezt a másik érintett, Martins is, végül mindketten pontot szereztek.

A kockás zászló végül az első rajthelyről induló Colapintót intette le győztesként, akit az utolsó kanyarban is még támadott Bearman, de be kellett érnie a második pozícióval. A dobogó harmadik helyére Collet állhatott, a negyedik Maloney lett. Ötödikként Edgar, hatodikként Saucy futott be. A futam előtti esélyesek szerezték meg a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyet is Crawford, Leclerc és Martins sorrendben. A kilencedik Martí lett, aki első pontjait szerezte a Formula-3-ban. Hatan maradtak versenyben a bajnoki címért, Martins 127 ponttal vezet, mögötte Hadjar és Bearman áll 121 és 114 egységgel. Matematikailag még esélyes lehet a végső győzelemre Maloney (109), Stanek (109) és Leclerc (104) is, hiszen a holnapi versenyen még 26 pont szerezhető. Vasárnap a pole-ban álló Alexander Smolyar mögül 5 bajnokesélyes indul, így izgalmas lesz a bajnoki finálé, a hatodik Hadjar pedig a tizenötödik helyről várja majd a rajtot.

 

A magyar csapattulajdonos, aki a Toyota új WRC-pilótájának adott autót

Az Autósport és Formula Magazin műsorában Topp Zoltán, a Topp Cars tulajdonosa szerepelt – az ő R5-ös Skodájával nyerte a Szilveszter Ralit a hétvégén már Monte-Carlo Ralin vitézkedő finn Kalle Rovanpera, ez azonban csak egy apró epizód az alakulat eredménydús történetében.

Mennyire ismered jól a Schumacher testvérek történetét?

Mindent tudsz Michael és Ralf Schumacher pályafutásáról? Teszteld tudásod a Formula.hu kvízjátékával - a kérdéssor erre a linkre kattintva kitölthető!

 

dppi_6

fotó: dppi

Így dobja fel a szezon előtti edzést Daniel Ricciardo

Hamisítatlan ricciardós stílus...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

When the sessions going good you just gotta let natural causes take place. Panic not my friends. Panic not.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Már túl vagyunk az F1-es téli szünet felén

Az F1 Instagram oldala tett közzé egy szerkesztett képen, amin az látható, hogy a 104 napos téli szünet 53. napjánál tartunk, úgyhogy túl vagyunk a felén - igaz, a felirat szerint "Vizsgálat alatt" van ez a szünet, mert "túl hosszú". A kép alá aztán meg is érkeztek az érintettek: Carlos Sainz rögtön megjelölte Lando Norrist és beírta, hogy "Higgy nekem, nem ilyen lenne az arcod, ha második lennél", mire jött Norris válasza, hogy "Szó szerint így nézek ki most". De megérkezett a Racing Point is, a csapat oldalának kezelője annak örvendezett, hogy dupla pontszerzés van kilátásban a tabella szerint...

 

Hamiltont egy McLaren F1-ben szúrták ki Los Angelesben

A brit F1-es világbajnokot egy elképesztő(en drága) hiperautóban vette észre egy gyalogos Los Angeles elitnegyedében, Beverly Hillsben. Ha igaza van a szemfüles személynek, és a szóban forgó gép a 44-es alvázszámmal rendelkezik, akkor a videóban egészen pontosan ebben a kocsiban ül Lewis Hamilton, ami egy 2017-es árverésen 4,7 milliárd forintért cserélt gazdát. 

A típusból mindössze 69 darab utcai változatot gyártottak, és hosszú ideig ez számított a világ leggyorsabb közúti autójának. Egyik szembetűnő jellegzetessége, hogy a vezető az együléses versenyautók mintájára középen foglal helyet.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I was walking in Beverly Hills and stumbled across @lewishamilton in a Mclaren F1. Seriously legendary #mclaren #F1 #lewishamilton #racecar #rare #beverlyhills #cars #racing

991.2 GT3RS & M4 (@carmodification) által megosztott bejegyzés,

Fontos partneréről tett bejelentést a Red Bull

Csütörtök délután bejelentette együttműködésének folytatását a Red Bull és az ExxonMobil. Ez azért fontos, mert az utóbbi években egyértelműen az egyik húzóágazattá lépett elő az üzem- és kenőanyagfejlesztés, minden topcsapat egy saját magára szabott céggel dolgozik együtt, így kiemelten fontos, hogy a Red Bull folytathatja a megkezdett munkát a partnerével. A kapcsolatuk 2017 óta tart, most pedig "több évre szóló" szerződést jelentettek be.

lead-exxonmobil-renewal-2020

fotó: Red Bull Racing

Nemet mondana az F1-es lehetőségre az IndyCar-pilóta

Felix Rosenqvist köszöni szépen, de nem kér a Formula-1-ből. A 28 éves svéd autóversenyző a múltban ígéretes együléses junior karriert teljesített Európában, ám a GP2 kapujába érve pénzügyi okokból úgy döntött, inkább Amerika felé veszi az irányt. Azóta az FE-t, a Le Mans-i 24 órást és még számos más sorozatot megjárva az IndyCarban versenyez, és nem vágyik a száguldó cirkuszba.

"Nem akarok olyan helyzetben versenyezni, amelyben nem tudok nyerni. Az F1-ben ez a helyzet, ha egy versenyző nincs a megfelelő csapatnál. Ha nagyon akartam volna, akkor bejutok, de sosem vágytam rá" - magyarázta, hozzátéve, hogy az IndyCart azért szereti, mert a különböző pályái miatt keményebb, így aki abban bajnok, az egy igazán egyben lévő versenyző. 

rosenqvist-portre-20191

Fotó: DPPI

Ritka megtiszteltetésben részesül Leclerc

Idén minimum két nagydíjhelyszínen neveznek el lelátót Charles Leclerc-ről. A nézők szülőhazájában, Monacóban, valamint a szomszédos Franciaországban is szurkolhatnak neki a róla elnevezett tribünökön. Ráadásul ez még nem is a végső mennyiség, a pilóta úgy fogalmazott Twitteren, ez volt "az első kettő."

Két nappal a teszt előtt debütál a Racing Point autója

A rózsaszín középcsapat a következő a sorban, amely felfedte az idei autó bemutatójának dátumát. Február 17-én az ausztriai Mondsee városában, a főszponzoruk főhadiszállásán lesz az esemény, mindössze két nappal a téli tesztidőszak kezdete előtt.

A fenti dátummal immár a mezőny többségének hivatalos a bemutatója: 11-ére a Ferrari, 12-ére a Renault, 13-ára a McLaren, 14-ére pedig a Mercedes és az Alpha Tauri tűzte ki dátumát. A teszt kezdete február 19.

stroll-action-20192

Indul a WRC szezonja, bemutatkozik a Toyota új pilótahármasa

Három új versenyzővel vág neki a rali-vb címvédő istállója a hétvégi Monte-Carlo Ralival elkezdődő szezonnak. A Hyundaihoz igazoló Ott Tanak, valamint a menesztett Jari-Matti Latvala és Kris Meeke helyére a hatszoros világbajnok Sebastien Ogier, az egyszeres győztes Elfyn Evans, valamint az WRC2-es világbajnok Kalle Rovanpera csatlakozik, aki az előző évet a Szilveszter Rali megnyerésével zárta nálunk, ezzel melegítve bemutatkozására.

Új csapattal hozták hírbe Kubicát

Sajtóértesülések szerint a BMW egyik privát DTM-es csapatánál folytathatja versenyzői karrierjét Robert Kubica. Az F1 mezőnyéből kiszorult lengyel az Alfa Romeóhoz igazolt fejlesztőpilótának, de emellett célja maradt, hogy egy másik szériában aktív maradjon. Itt jött képbe a németek túraautós sorozata, amelybe egy teszt erejéig tavaly év végén belekóstolt, szintén egy BMW-vel. A Motorsport.com úgy tudja, az Alfa Romeós szerződés elméletileg nem akadályozná meg a pilótát abban, hogy egy másik márka autóját vezesse.

Az viszont problémát jelent, hogy a a két sorozat versenynaptára három alkalommal is ütközik. A Kanadai Nagydíj alatt a DTM Anderstorpban, a Francia Nagydíj közben Monzában, az Olasz Nagydíj alatt Assenben rendez versenyhétvégét. Egyszerre két helyen pedig Kubica sem képes szolgálatot teljesíteni, márpedig az F1-es szerződésével kapcsolatban azt nyilatkozta, gyakorlatilag minden nagydíjon ott lesz, és versenyzőt is helyettesít, ha arra szükség van.

kubica-bmw-test-2

Jótékonysági árverést indított az F1 Ausztráliáért

Az Ausztráliában pusztító szörnyű erdőtüzek károsultjain próbál segíteni a Formula-1 is: jótékonysági árverést hirdet, amely ma, január 22-én indult el. A befolyt összeget segélyszervezetek kapják, akik a lehető leghasznosabb módon tudják azt felhaszálni az érintettek megsegítésére. Olyan dolgokra lehet licitálni, mint például Daniel Ricciardo tavalyi kesztyűje és cipője, Kevin Magnussen idén, Melbourne-ben használandó versenyruházata, vagy éppen Alex Albon, Max Verstappen, Romain Grosjean, vagy Danyiil Kvjat overallja. 

Ezen felül "programot és élményt" is lehet venni, többek között Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Toto Wolff, Max Verstappen, Alex Albon, Lando Norris, Carlos Sainz, Sergio Perez, Lance Stroll, George Russell, Nicholas Latifi, Claire Williams és Mattia Binotto is "megkapható" valamilyen időtöltésre - plusz a Renault és a McLaren gyárlátogatást is bedobott a kalapba, a Pirelli jóvoltából pedig Melbourne-ben egy-egy körre a biztonsági autóba is be lehet ülni.

pf6_13

fotó: dppi

Ez lenne a Netflix F1-es sorozatának idei premierdátuma?

A streamingszolgáltató francia nyelvű Twitter-oldalára került ki egy bejegyzés, amely szerint a Drive to Survive idei szezonja február 28-án válik elérhetővé. Mivel a sorozat első évada minden régióban ugyanazon a napon került ki, ezért arra lehet számítani, hogy ez idén is így történik, és Magyarországról is aznap megtekinthetővé válnak a részek.

A műsor készítőinek bőven szolgáltatott alapanyagot a tavalyi F1-es szezon, elég csak a Ferrari belső feszültségére, a Német Nagydíjra vagy a Rich Energy által generált balhéra gondolni. Mi már alig várjuk.

1,3 millióért kelt el Michelisz sisakja - ott voltunk az átadáson

1,3 millió forintért vette meg egy lelkes rajongó Michelisz Norbert versenysisakját, melynek eszmei értékét tovább emeli, hogy a pilóta a licit lezárása után bajnok lett a WTCR-ben. Egyébként a bevétel teljes egésze jótékony célt szolgál: a gerinceredetű izomsorvadással, közismertebb nevén SMA-val harcoló kisfiú, Ákos gyógykezelésére ajánlották fel. Az Autósport és Formula Magazin egyedüliként volt jelen, mikor a licitet megnyerő, lelkes sisakgyűjtő Rigó István átvette a relikviát Michelisz Norberttől.

Az átadásról készült galéria ezen a linken megtekinthető!

michelisz1_2

Fotó: Gál Tibor / @everythingmoment

Schumacher vagy Diocles volt a történelem legjobbja versenykocsiban?

Kollégánk, Gellérfi Gergő gyártotta az alábbi összevetést, amely a történelem két legjobb versenyzőjét helyezi egymás mellé: a Formula-1 német ikonját, Michael Schumachert, valamint a római kocsiversenyek sztárját, Gaius Appuleius Dioclest.

„Michael Schumacher nevét alighanem mindenki ismeri, de hallottatok-e már Gaius Appuleius Dioclesről?” – olvasható az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék Facebook-oldalán. „Az ókorban elképesztően népszerű kocsiversenyzés legnagyobb sztárja több mint négyezer versenyének egyharmadát megnyerte, s óriási vagyont gyűjtött össze sikereivel – hogy pontosan mekkorát, arról megoszlanak a nézetek, egyes tudósok szerint mai értékre számítva akár tízszer akkorát is, mint bármelyik modern sportoló tette.”

A több mint négyezer verseny és 1462 győzelem mellé egy kis magyarázat: egy későantik forrás szerint az év 66 napján rendeztek kocsiversenyt Rómában, egy versenynap során pedig 24 futamot tartottak. A 250 ezer nézőt befogadó Circus Maximusban rendezett versenyeken csapatok is voltak, Diocles pedig elsősorban a vörös színű formációban érte el sikereit.

Így tiltakoznak Miamiban az F1 ellen

Délelőtt beszámoltunk arról, hogy a Miami Nagydíj szervezői megváltoztatták a pálya vonalvezetését, kivéve belőle egy forgalmas utcát, hogy ezzel is gesztust tegyenek a verseny iránt lelkesnek nem nevezhető lakosságnak. Most megmutatjuk, mit tesz a másik oldal a nagydíj ellenében: az alábbi plakát egy tüntetésnek készült, amelyet a Super Bowl döntőjének napjára, az eseményt rendező Hard Rock Stadiumhoz – itt lesz az F1-es nagydíj is – szerveznek.

„Állj ellen a környezetet ért igazságtalanságnak Miami Gardensben. Mondj NEM-et a Formula-1-es versenynek a Hard Rock Stadiumnál” – olvasható a plakáton, amely a légszennyezés, zajszennyezés és útlezárások címszavakkal érvel a verseny ellen. A 2021-re tervezett futamot eredetileg már idén megtartották volna, de a városvezetéssel túl lassan haladt az egyeztetés, jelentős részben a lakossági tiltakozás miatt.

Ilyen egy igazi kommentátor, amikor izgul az események miatt

Davide Valsecchi 2012-ben a GP2 bajnoka lett, aztán az F1-ben is tesztelhetett a Lotusnál, de ennél tovább nem jutott, majd visszavonult - idén az F2 és az Esports futamait kommentálta. Méghozzá komoly átéléssel...

Megvan, hogy hol ment félre a Haas komplett szezonja

Legalábbis Günther Steiner csapatfőnök erről beszélt az F1.comnak adott interjújában: szerinte már Barcelonában rossz felé indultak el egyszerűen azért, mert nem ismerték be saját maguknak, hogy baj van. "Amikor meghoztuk a fejlesztéseket a Spanyol Nagydíjra, a pilóták nem voltak benne biztosak. Senki sem volt elég bátor ahhoz, hogy kimondja: ez nem működik. Az adatok nem voltak jók, de az autó gyorsnak tűnt. Szóval minek hiszünk? A jó dolgoknak persze. Ez a rossz döntés. Barcelona egy speciális pálya, ahol nagyon jól működik az autónk. Elindultunk erre és mire felfogtuk, hogy rossz irányba mentünk, már késő volt... Ha bátrak lettünk volna Barcelonában, akkor nem tartanánk itt."

haas_6

fotó: dppi

Megint új vonalvezetést kapott Miami

A 2021-es szezonra tervezett Miami Nagydíj szervezői változtattak az utcai pálya nyomvonalán, bár a helyszín maradt a Miami Dolphins NFL-csapat stadionjának környezete. A Hard Rock Stadium körül tekergő pálya területéről kikerült a 199. utca, melynek lezárása ellen a helyiek tiltakoztak arra hivatkozva, hogy a fontos útvonal kiesése forgalmi káoszt okozna. Ezenkívül a szervezők beleegyeztek abba, hogy pénteken 15 óra előtt ne legyen akció a pályán, hogy ne zavarják a helyi iskolákat.

A felső rajzon látható az új, az alsón a korábbi vonalvezetés: a különbség a képek alsó részén keresendő, ahol a két párhuzamos pályaszakasz közelebb került egymáshoz, így felszabadult a 199. utca.

Díjazták a legjobb magyar ralikrosszosokat

Januárban, Zalakarosban rendezték az MNASZ off-road szakágának – amelyhez a ralikrossz és az autókrossz tartozik – éves díjátadóját. Részlet az AFM Ralihíradóból.