DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

Piros zászló az F2-esek és F3-asok időmérőjén is

Mindkét kisebb kategória időmérő edzését piros zászlók tarkították a Holland Nagydíj helyszínén. A Formula-2-ben először a bajnokság második helyén álló Theo Pourchaire ütközött a falnak a 3-as kanyarban, majd Jehan Daruvala hibázott négy perccel a kockás zászló előtt. A Formula-3-ban a Jenzer Motorsport versenyzője, William Alatalo miatt szakadt meg az edzés, aki ugyanott szenvedett balesetet, mint Pourchaire.

A Formula-2-ben a megszakítások nem zavarták meg Felipe Drugovichot, aki a belga futam után ismételten pole-pozíciót szerzett. A pontverseny élén álló brazil két tizeddel előzte meg Jack Doohant, akit Logan Sargeant követett. A holnapi fordított rajtrácsos versenyen az első helyről Drugovich csapattársa, Clement Novalak indulhat Marcus Armstrong elől. A balesetbe keveredő Pourchaire és Daruvala a 16., illetve 17. helyen végzett.

Az alacsonyabb kategóriában a piros zászló nem csupán átmeneti, hanem végső megszakítást is jelentett, ugyanis a baleset 44 másodperccel az edzés vége előtt történt, így az időmérőt nem indították újra. Az első helyet a múlt heti Belga Nagydíjon nagy balesetbe keveredő Zane Maloney szerezte meg. A második a pontverseny harmadik helyén álló Victor Martins lett, míg a harmadik helyezett Jak Crawford lett, aki az egyetlen PREMA-versenyző volt, aki be tudta fejezni a körét. A bajnokság éllovasa, Isack Hadjar a 6., a második Oliver Bearman a 14., míg a negyedik Arthur Leclerc a 20. pozicióból várhatja a vasárnapi rajtot. A korábbi Formula-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya fia, a most bemutatkozó Sebastian Montoya a hetedik helyen, míg a mezőny magyarja, Tóth László a 30. helyen végzett. A szombati versenyt első helyről Juan Manuel Correa kezdheti meg.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu