DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

„Ha nem tudjuk az F1-be juttatni, el kell engednünk De Vriest”

A Francia Nagydíj pénteki napján ismét Formula-1-es autóba ülhetett az első edzésen Nyck de Vries, aki a Williamsnél teljesített barcelonai szolgálat után ezúttal a Mercedest vezethette. A regnáló Formula-E-világbajnok az elektromos szériában is értelemszerűen a Mercedest erősíti, és bár tavaly röppentek fel olyan pletykák, hogy esetleg az F1-ben is esélye nyílhat az ülésre, ez a lehetőség távolodni látszik. Márpedig Toto Wolff csapatfőnök szerint ez esetben szabadon kell engedniük a fiatal hollandot, akinek pénteki munkájával egyébként elégedett volt:

„Úgy gondolom, ha nem tudunk egy érdekes Formula-1-es projektet kínálni neki, akkor el kell engednünk őt. Figyeli a különböző lehetőségeket, kezdve a sportautózással, aztán talán a Formula-E-vel. De sosem szabad feladni, hogy egyszer adódik a lehetőség és megnyílik egy F1-es ajtó” – idézi a RaceFans.net szaklap Wolffot, aki hozzátette: nem igazán tudnak ebben segíteni De Vriesnek. „Nem igazán mondhatjuk egyik csapatnak sem, hogy nézzék és fontolják meg őt, mert az olyan lenne, mint egy beavatkozás.”

De Vries jövője a Formula-E-ben is a levegőben lóg, hiszen a Mercedes csapatát átvevő McLaren már jelezte, hogy nem tartja meg a német márka jelenlegi versenyzőit. Arról, hogy a holland egyszerre indulhat az elektromos sorozatban és a WEC-ben, itt írtunk.

devries-f1-paulricard-dppi

Sepang megbánta, hogy elengedte az F1-et

Hibának nevezte a Malajziai Nagydíj korábbi versenypályájának vezetője, hogy anno lemondtak a Formula-1-ről, most már ugyanis a sok jelentkező és a magas díjak miatt roppant nehéz visszakerülni a száguldó cirkusz vérkeringésébe. A Sepang International Circuit 1999-ben debütált az F1-es versenynaptárban, amelynek egészen 2017-ig volt állandó szereplője, és bár a pilóták és a rajongók között is népszerű volt a helyszín, ezt követően kikerült a menetrendből. Azhan Shafriman, a sepangi létesítmény vezérigazgatója a helyi New Strait Times lapnak viszont arról beszélt, hogy részükről lenne szándék a nagydíj felélesztésére:

„Nem akarjuk megismételni a múltban elkövetett hibákat. Elengedtük a Formula-1-et, és most nagyon nehéz visszakerülni. Remélem, nem követjük el ugyanezt a hibát a MotoGP-vel” – utalt arra Shafriman, hogy a motoros vb továbbra is ellátogat Sepangban. „Várólista van az F1-es visszatérésre, és természetesen nagyon magasan a költségek: 70 millió dolláros versenydíjat említettek. Ez egy kiírásra vonatkozik, és nem tartalmazza az előkészületi költségeket, amelyek minden egyes eseménynél 10-20 millió ringgit körül mozognak. Összesen több mint 71 millió dollárba kerülne évente visszahozni a versenyt. Sokan állnak sorba, így nem lesz könnyű, de ha igazán komolyan gondoljuk, akkor talán megkezdhetjük az egyeztetéseket.”

A pálya vezetője megjegyezte: nemcsak ők akarják visszacsábítani a Formula-1-et Malajziába, de a kormány és a vállalati szektor több képviselője is szívesen felélesztené a nagydíjat – és Shafriman szerint pontosan egy ilyen összefogás és együttműködés szükségeltetik ehhez.

f1-sepang-start

Talmácsi tiszteletkört teljesít világbajnok motorjával a magyar MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábor több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel annak idején világbajnoki címet szerzett a 125 köbcentis kategóriában – derül ki a szervezők közleményéből. A MotoGP Magyar Nagydíj vasárnapján, egész pontosan a királykategória rajtja előtt fél órával Talma megtesz egy tiszteletkört a régi idők emlékére – abban a ruhában, és azzal a motorral, amellyel annak idején Valenciában világbajnok lett. 

„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy tehetek egy tiszteletkört a Balaton Park Circuit-en, hálás vagyok a lehetőségért, főleg mert nem tudom, fogok-e még valaha ilyen népes közönség előtt motorozni, úgyhogy próbálom majd élvezni minden pillanatát – nyilatkozta Talmácsi. –  A világbajnoki motorom régóta állt egy helyben, úgyhogy el kellett küldeni a csapathoz, ahol a régi szerelőim rendbe tették, hogy bírja a gyűrődést. Múlt héten kipróbáltam, és mondhatom, hatalmas élmény volt. Az utóbbi időben négyütemű motorokon ültem, szinte el is felejtettem, hogy ez a kétütemű mennyire érzékeny, milyen kicsi tartományban működik a legjobban, mennyi mindenre kell figyelni. Ehhez képest egy mostani Moto3-as gépre csak ráül az ember, és megy vele.”

Talmácsi elárulta, már a teszt nagyon megdobogtatta a szívét, hiszen ez a tiszteletkör egy kicsit visszatekintés a múltba, ugyanakkor a jelennek szól, annak, hogy a magyar MotoGP-futam végre tényleg valósággá vált. Majdnem húsz éve vár erre a pillanatra világbajnokunk. 

„A MotoGP-futam rajtja előtt fél órával, 13.20 és 13.30 között megyek majd egy kört, ami egyértelműen nem a gyorsaságról szól, hanem inkább a motorsport szeretetéről, a belső ünneplésről. Úgy tervezem, hogy a pálya első felében a közönségnek motorozok, a tizenegyes kanyartól pedig, ahol már nem ülnek nézők, megpróbálom kihozni a motorból a maximumot, persze, az észszerűség határain belül. Biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen élmény lesz, hiszen már az is az volt, hogy a régi ruhámban a régi motoromon ülhettem” – árulta el Talmácsi.

TalmacsiGabor-v2

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Még minden nyitott” Tsunoda jövőjét illetően

Csak a nyári szünet után kezdik meg az értékelést, és azt követően döntenek a második ülés sorsáról – árulta el Helmut Marko, a Red Bull Racing F1-es sportszakmai tanácsadója. Max Verstappen jelenlegi csapattársa, Yuki Tsunoda az idei Formula-1-es Japán Nagydíj óta versenyez a nagycsapatnál, miután mindössze két forduló után visszafokozták Liam Lawsont a Racing Bullshoz. Bár a japán produkciója sem igazán meggyőzőbb elődjénél, Markóék többször kijelentették, hogy Tsunoda biztosan végigcsinálja a 2025-ös idényt.

De mi a helyzet 2026-tal? Marko az F1-Insidernek arról beszélt, hogy még nem született döntés: „Hagyományosan a nyári szünet után végezzük el a pilótáink értékelését, és aztán eldöntjük, hogyan nézzen ki a jövő évi felállásunk, talán részben még kicsit később is. Jelenleg minden nyitott… Értékeljük a teljesítményeket. Semmilyen döntést nem hoztunk egyik irányban sem.”

f1-tsunoda-redbull_1

„Sok a színház Lewisnál” – Ralf Schumacher

Ralf Schumacher is beállt a Lewis Hamilton teljesítményét kritizálók sorába: a német ex-F1-es szerint lehet, hogy a brit már túl idős ahhoz, hogy alkalmazkodjon a Ferrarihoz. Hamilton egyelőre küszködik a Scuderiánál: még a csapatfőnök Frederic Vasseur is elismerte, hogy alighanem alábecsülték a kihívást. Ralf Schumacher szerint pedig nem segítenek a hétszeres világbajnok kritikái sem – igaz, azt nem tartja valószínűnek, hogy Hamilton idő előtt hátat fordítson az F1-nek:

„Már a szezon előtt is mondtam, hogy ez rosszul sülhet el. Jelenleg sok színházat látok tőle. Bírálja a csapatát, belülről kritizálja őket, és vitatkozik az autóval – ez senkin sem segít. Az autó Leclerc-hez passzol, nem hozzá. Talán túl idős ahhoz, hogy alkalmazkodjon. Vagy egyszerűen nem tud ezzel megbirkózni. Úgy vélem, a Leclerc-t érintő döntés már rég megszületett. De nem hiszem, hogy ki fog szállni a szezon közben.”

f1-hamilton-ferrari-2_1

Piastri igazán naggyá válhat, de Verstappen még más szint Marko szerint

A Red Bull F1-es sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko összességében Oscar Piastrit látja a jobb versenyzőnek a McLaren két világbajnoki aspiránsa közül – minderről az F1-Insider hasábjain beszélt: „Piastrinak megvannak az idegei, kiegyensúlyozottabb, és mindig kihozza magából a legjobbat. Őt sosem láttam annyira érzelmileg töltöttnek, mint Norrist. Norris lehet, hogy gyorsabb egy körön, de összességében Piastrit látom előrébb.”

Az ausztrál vb-éllovas méltatása mellett ugyanakkor Marko azt is megjegyezte, hogy az őket erősítő Max Verstappen még más ligát jelent egyelőre: „Piastrinak hihetetlen eddig a karrierje, és évről évre fejlődik. Tavaly komoly hullámzást produkált pályától függően, de már nem ez a helyzet. Viszont Verstappen az Verstappen. Piastrira még hosszú út vár. A potenciál ugyanakkor megvan benne, hogy egy igazán nagy versenyző váljon belőle.”

f1-piastri-verstappen

„Csak az bosszant, hogy az eredmények nem jobbak” – Sainz

Carlos Sainz elárulta, mi frusztrálja leginkább a Williamsnél eltöltött időszaka alatt. A spanyol versenyző a 2025-ös szezonban érkezett a grove-i istállóhoz, és bár összességében elégedett, úgy érzi, a futamokon nem jön ki a bennük rejlő potenciál.

„Természetesen nem bántam meg a váltást. Amit láttam, az nagyon biztatónak tűnik. A 2025-ös év meghaladta az elvárásaimat az autó teljesítménye és a csapat képességei tekintetében. Szóval nagyon elégedett vagyok a döntésemmel. Csak az bosszant, hogy az eredmények nem jobbak, mert az érzésem az ellenkezőjét sugallja, de valamilyen oknál fogva az eredmények nem jönnek” – fogalmazott Sainz a Racernek.

A négyszeres futamgyőztes ugyanakkor továbbra is optimista, és saját teljesítményében is látja a fejlődési lehetőséget. „Azt hiszem, jobban aggódnék, ha minden hétvégén három-négy tizeddel lemaradnék Alex [Albon] mögött. De mivel néha gyorsabb vagyok, néha ugyanolyan gyors, néha egy tizeddel lassabb, tudom, hogy ugyanazokat az eredményeket érhetem el – néha jobbat, néha kicsit rosszabbat.”

Marko: „Mekies technikai tudása különleges”

A F1 Insider podcastben Helmut Marko nagy elismeréssel beszélt Laurent Mekiesről, a Red Bull új csapatfőnökéről.

Az osztrák elmondása szerint Mekies az első napoktól rendkívül intenzíven dolgozott: „Naponta legalább 14 órát vagy még többet töltött Milton Keynesben, találkozott a kulcsszereplőkkel és hasznos megbeszéléseket folytatott.”

Marko azonban nem a munkabírását tartja a legfontosabb erényének, sokkal inkább Mekies mérnöki tudása nyűgözte le: „Ami megkülönbözteti őt, az az, hogy kiváló mérnök. A megbeszélések így műszaki fókuszúak, ami pontosan a célunk volt a kinevezésével.”

A monzai baleset befolyásolta Antonelli bemutatkozását?

James Allison, a Mercedes műszaki igazgatója kiemelte, hogy Kimi Antonelli első F1-es tapasztalata a tavalyi monzai hétvégén hosszabb távon is hatással lehetett a teljesítményére. Az olasz versenyző 2024-ben első F1-es szabadedzésének elején szenvedett balesetet, aminek köszönhetően a brit szakember szerint óvatosabbá vált.

„Beszélünk róla belsőleg is, és lehet, hogy csak találhatás, de a monzai becsapódás talán azt eredményezte, hogy óvatosabban állt hozzá a hétvégékhez” – mondta Allison. „Bátorítjuk, hogy bízzon a tehetségében, azt mondjuk neki, hogy jobban támaszkodhat rá, mint gondolná. Ahogy nő a magabiztossága, gyorsabban találja meg a ritmust a hétvégék során is.”

A 18 éves pilóta egyelőre vegyes szezonon van túl George Russell mellett: Melbourne-ben egy remek 4. helyet szerzett önhibáján kívüli Q1-es kiesése után, de eredményei azóta hullámzóak, az utolsó nyolc versenyéből haton nem szerzett pontot – igaz, az egyik pontszerzése karrierje első dobogója volt. Jelenleg a pilóták között a 7. helyen áll, egy pozícióval elődje, Hamilton mögött.

antonelli-monza-crash

Varga Tibor századokra a dobogótól a MotoE-ben!

A MotoGP-vel együtt a Varga Tibor révén magyar érdekeltségű MotoE is visszatért a nyári szünetéről a Red Bull Ringen. A Snipers Team motorosa pedig eddigi legerősebb hétvégéjét futotta az elektromos világbajnokságon: már az időmérőn is remekelt, hiszen első helyen lépett tovább a Q1-ből, a Q2-ben pedig a kilencedik helyre kvalifikálta magát.

A szombati első versenyen remek rajttal és egy szép előzéssel a hatodik pozícióban futott be, ami messze a legjobb eredménye Vargának a MotoE-ben (előtte a tizedik volt a legerősebb helyezése). A délutáni második futamon pedig erre is rátett még egy lapáttal a magyar versenyző: remek motorozással és mások hibáját kihasználva dobogós pozícióban is haladt a hajrában, de végül a címvédő Hector Garzo visszaelőzte, így negyedik lett, 68 ezreddel lemaradva a dobogóról – ami így is természetesen a legjobb eredménye Vargának. Így összesen 23 ponttal hangolt a jövő hétvégi Magyar Nagydíjra, ahol a Balaton Park Circuiten versenyezhet majd hazai közönség előtt. A spielbergi futamokat egyébként Matteo Ferrari nyerte.

motoe-vargatibor-spielberg

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Mire készül a Williams a felforduló pilótapiacon?

James Vowles, a Williams csapatfőnöke szerint 2026 végén újra komoly átrendeződés várható a Formula–1 pilótapiacán. A Sky Sportsnak adott interjúban így fogalmazott: „Szerintem 2026 végén megint nagy pilótapiaci mozgás következik, mivel sok szerződés akkor jár le” – mondta a grove-i alakulat vezetője, aki ugyanakkor bízik benne, hogy a csapat jelenlegi versenyzőpárosa hosszabb távon is velük fog maradni:

„Két olyan pilótám van, akik hisznek abban, amit építünk. Hisznek a csapat hosszú távú befektetéseiben, a bajnoki címekhez vezető irányban. Az én feladatom az, hogy ezért a bizalomért méltányosan jutalmazzam őket, és hogy ők is részesei akarjanak maradni ennek az útnak” – fejtette ki Vowles, aki szerint a Williams olyat kínálhat a versenyzőinek, amit kevés más istálló: aktív beleszólást a jövőbeli autó fejlesztésébe.

„Ők a csapat kulcsfontosságú vezető beosztású tagjai, akik közvetlenül formálják, hogyan néz ki az autó holnap és egy év múlva. Nem úgy kezeljük őket, mint különálló entitásokat, hanem szerves részei a projektnek. A másik fontos tényező a megtartásukhoz, hogy 2026 elején időben leüljünk a tárgyalóasztalhoz.”

albon-sainz-lego

Ricciardo kisebb sérüléssel megúszta motorbalesetét

Daniel Ricciardo Ausztráliában motorbalesetet szenvedett: a nyolcszoros F1-es futamgyőztes egy dirt bike-ot vezetett Queenslandben, a festői Daintree esőerdőben, amikor elveszítette uralmát a jármű fölött és a bukás következtében kisebb kulcscsontsérülést szenvedett.

A baleset után a pilótát a környékbeli Mossman kórházba szállították, nagyjából 50 kilométerre a helyszíntől. Szerencsére Ricciardo gyorsan ellátást kapott, és beszámolók szerint jó hangulatban hagyta el az intézményt. A sérülés nem tekinthető komolynak, így komolyabb következmények nélkül megúszta az esetet.

Ricciardo 2024-ben, a Szingapúri Nagydíj után távozott a Formula–1-ből, és azóta kerüli a reflektorfényt. Visszavonulása után azonban így is igazi közönségkedvenc maradt, és nemrég egy konferencián is feltűnt, ahol még új, szokatlan szakálláról is megkérdezték. Pár hete pedig Alaszkában kalandozott, aminek kapcsán viccesen megjegyezte, hogy a legnagyobb bónusz az volt, hogy nem ütötte agyon egy grizzly medve.

ricciardo-alaszka

Szavazás: Olvasóink kétharmada szerint Piastri nyeri az idei F1-es világbajnokságot

A nyári szünetet kihasználva a múlt héten szavazásra invitáltuk olvasóinkat: arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik McLaren-pilóta nyeri meg 2025-ben a Formula-1-es világbajnokságot. Nos, több mint 2000 beérkezett szavazat után egyértelmű a tabellán is kilencpontos előnnyel rendelkező Oscar Piastri fölénye: az ausztrál a voksok 66 százalékát zsebelte be, míg Lando Norris csak 34 százalékot kapott, azaz csaknem kétharmados többsége van a fiatalabb versenyzőnek 14 futam elteltével, 10 fordulóval a vége előtt.

szavazas-pia-nor-eredmeny

„Nem lepne meg, ha Hamilton felhívná Vettelt”

Egy korábbi Ferrari-szerelő, Francesco Cigarini szerint ugyanazzal küzd most Lewis Hamilton a vörösöknél, mint az utolsó ott töltött éveiben Sebastian Vettel: nem tud megfelelően alkalmazkodni a Charles Leclerc által preferált és nála jól is működő beállításokhoz. Hamilton számára egyelőre a küszködésről szól leginkább a ferraris kaland, leszámítva a kínai sprintgyőzelmet. A hétszeres F1-es világbajnok régóta panaszkodik az SF-25-ös hátuljának instabilitására, ennek orvoslása érdekében pedig az Osztrák Nagydíj óta a Ferrari bevallása szerint a brit is elment csapattársa beállításai irányába.

Ám ami a monacóinál beválik, az Hamiltonnál jelenleg nem – és a Sky Sports Italiának nyilatkozó Cigarini szerint ugyanez volt a helyzet anno Vettelnél is: „Leclerc egy roppant élesen beállított autót preferál, amelynek hátsó része szabadon mozog és sok érzetet igényel. Amikor Vettel megpróbálta másolni ezt a beállítást, végül úgy festett, mint egy kezdő. Úgy gondolom, ugyanez történik most Hamiltonnal is. Nem lepne meg, ha Hamilton felhívná Vettelt, hogy megpróbáljon kimászni ebből” – jegyezte meg a maranellóiak korábbi szerelője.

f1-hamilton-vettel

MotoGP: Marquez ott folytatta, ahol a nyári szünet előtt abbahagyta

Visszatért nyári szünetéről a MotoGP, a szokásos két pénteki tréninggel kezdetét vette az Osztrák Nagydíj programja a spielbergi Red Bull Ringen. A délelőtti szabadedzésen a vb-éllovas Marc Marquez vezetésével a két gyári Ducati diktálta a tempót, de a lényeg persze a délutáni egyórás gyakorlás volt, amelyen eldőlt, ki melyik szakaszába jut a szombati időmérőnek. Az edzés ugyanakkor nem volt zökkenőmentes: Jorge Martin már az elején bukott, míg Fabio Quartararo nagyjából félidőben, és mivel előtte Jack Miller felolajozta a pályát, illetve a francia Yamahájának becsapódása miatt a légfalat is szerelni kellett, hosszú percekre piros zászlóval félbeszakították a körözést.

Végül ezúttal is Marquez volt a leggyorsabb: 1:28,117-es kört futva zárt az élen a Ducatival. Mögötte viszont márkatársait megelőzte a KTM hazai versenyén szereplő Pedro Acosta, aki bő két tizeddel maradt el honfitársától. Őt Francesco Bagnaia és Alex Marquez követte a sorban, majd legjobb apriliásként és hondásként Raul Fernandez és Joan Mir jött, míg a top 10-be a sérülésből visszatérő Franco Morbidelli, valamint Johann Zarco, Fermin Aldeguer és Brad Binder fért még be – azaz ők kvalifikálták magukat a Q2-be. Nem sikerült ez azonban többek között a VR46-os Fabio di Giannantoniónak, az Aprilia két gyári versenyzőjének, Marco Bezzecchinek és Martinnak, valamint Quartararónak, így nekik már a Q1-ben is jelenésük lesz.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Ducati 1'28.117  
2. Pedro Acosta KTM 1'28.345 0.228
3. Francesco Bagnaia Ducati 1'28.385 0.268
4. Álex Márquez Gresini Ducati 1'28.435 0.318
5. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'28.519 0.402
6. Joan Mir Honda 1'28.694 0.577
7. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'28.696 0.579
8. Johann Zarco LCR Honda 1'28.765 0.648
9. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'28.769 0.652
10. Brad Binder KTM 1'28.845 0.728
11. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'28.866 0.749
12. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'28.877 0.760
13. Luca Marini Honda 1'28.938 0.821
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'29.015 0.898
15. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'29.058 0.941
16. Jorge Martín Aprilia 1'29.066 0.949
17. Alex Rins Yamaha 1'29.160 1.043
18. Marco Bezzecchi Aprilia 1'29.469 1.352
19. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'29.633 1.516
20. Jack Miller Pramac Yamaha 1'29.623 1.506
21. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'44.877 16.760

motogp-marquez-day1-spielberg

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Sargeant visszatér a versenyzéshez

Először fog versenyen rajthoz állni Logan Sargeant azóta, hogy tavaly év közben leváltotta őt a Williams F1-es csapata: az amerikai pilóta hazája sportautó-bajnokságában, az IMSA-ban fog szerepelni az utolsó két fordulón. A Formula-1-ben másfél szezont eltöltő versenyző a PR1 Mathiasen Motorsports #52-es Oreca Gibsonját fogja vezetni a hatórás indianapolisi futamon, illetve a szezonzáró tízórás Petit Le Mans-on a Road Atlantán, két csapattársa Benjamin Pedersen és Naveen Rao lesznek.

Sargeant versenyzése fordulat az év eleji hírekhez képest, amikor az IDEC Sport azt a bejelentést tette közzé, hogy a korábban leigazolt pilótájuk mégsem indul az ELMS-ben, mivel „úgy döntött, visszalép a versenyzéstől, hogy más érdekeltségekbe fogjon”. Sargeant viszont a minap került be a Le Mans-i kategóriagyőztes Oliver Gavin által vezetett menedzsmentcsoport ügyfelei közé, ami arra utalhat, hogy nagyon is hosszabb távon tervez még az autósportban.

sargeant

Russell: Az év eleji négy dobogóból csak kettőt érdemeltem meg

George Russell szerint a szezon első hat futamán elért négy dobogójából mindössze kettő volt valóban megérdemelt. A Mercedes brit pilótája erősen kezdte az idényt, de elismeri, hogy a jó eredményekhez a szerencse is hozzájárult.

„Volt négy dobogóm az első hat versenyen, de talán csak kettőt mondanék igazán megérdemeltnek” – mondta Russell a Motorsport.com-nak. „Melbourne-ben Piastri kicsúszott, Miamiban pedig a VSC játszott a kezünkre. A kínai harmadik hely viszont tiszta eredmény volt, és Bahrein is nagyszerű futam volt, talán az év legjobbja Kanada kivételével.”

Russell hozzátette, hogy a Mercedes teljesítményét több tényező is hátráltatta a szezon során. „Nyilvánvalóan volt egy kis baki, és valami nem úgy működött, ahogy vártuk” – utalt az imolai fejlesztésekre. „Egyértelműen szenvedtünk a forró futamokon. Az év elején még tavasz volt, most nyár van, ez is közrejátszik. Hogy őszinte legyek, úgy érzem, a szezon elején minden a mi kezünkre játszott.”

russell-bahrein-2

„Ha nem javul a nyári szünet után, Hamilton az év végén befejezheti” – Steiner

Günther Steiner szerint nem kizárt, hogy Lewis Hamilton már a 2025-ös szezon végén távozik az F1-ből, ha az évad második felében sem javul a teljesítménye a Ferrarinál. A hétszeres világbajnok számára eddig a kínai sprintgyőzelmen és néhány villanáson kívül a küszködésről szól a maranellói kaland, a legutóbbi Magyar Nagydíjon pedig eredmények és nyilatkozatok terén is új mélypontra jutott: az időmérőn és a futamon sem jutott top 10-be, ami után a brit haszontalannak nevezte magát, és azt javasolta a Scuderiának, hogy cseréljenek versenyzőt.

A Haas egykori csapatvezetője – aki a hírek szerint rövidesen a MotoGP-s Tech3-csapatot vásárolhatja fel – pedig nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy Hamilton tényleg befejezi év végén az érvényes szerződése ellenére is: „A nyári szünet az elmélkedés időszaka lesz számára. Talán kipihentebben tér vissza a szünet után és a teljesítménye javulni fog. De lehet, hogy nem, és akkor nagyon is el tudom képzelni, hogy az év végén azt mondja: ’ennyi volt, nem fogok még egy évet végignyomni’. Rengeteg érdekeltsége van a Formula-1-en kívül, ő egy önálló márka. Sok pilótának szüksége van az F1-re platformként, de Lewisnak már nincs. És ezért is könnyebb számára, hogy meghúzza a vonalat” – nyilatkozta Steiner a Web.de portálnak.

Steiner ugyanakkor megjegyezte, hogy Hamilton valószínűleg megvárja a jövő évi nagy szabályváltozásokat – de ha akkor sem talál magára, tényleg véget érhet az F1-es karrierje: „Lewisnak az elejétől kezdve gondjai vannak a ground-effect autókkal. 2026-ban pedig új autók és motorok jönnek, és senki sem tudja, ki lesz a legerősebb. Talán ezt mondja, hogy ezt bevállalja. De ha ez sem működik, akkor vége. Még ha nem is azonnal. Ha távozni akar, időben fogja kommunikálni, hogy a csapatnak legyen ideje helyettest találni.”

f1-hamilton-ferrari-1_1

Mick Schumacher tényleg opció a Cadillacnél – csak más szerepkörben?

Hónapok óta beszédtémát szolgáltat az F1-ben, hogy vajon kik lesznek a 2026-ban tizenegyedik csapatként érkező Cadillac pilótái. A két fő esélyesnek hosszú ideje Valtteri Bottast és Sergio Perezt tartják, ám az állítólagos listán szerepel többek között Mick Schumacher neve is. A The Race most a Formula-1-ben eddig két idényt teljesítő, de 2023-ra ülés nélkül maradó német kapcsán arról ír, hogy valóban opció lehet a Cadillacnél – csakhogy nem az egyik versenyzői ülést illetően, hanem teszt- és tartalékpilótaként csatlakozhat az amerikai formációhoz a pilóta. Ezt a szerepkört korábban két évig már betöltötte a Mercedesnél

A szaklap szerint Schumacher számára azért is lehet vonzó ez a lehetőség, mert így legalább visszatérne a Formula-1 körforgásába, amely kimondva is a fő célja, de közben folytathatná a WEC-ben való versenyzést is. És itt jön be még egy érdekes adalék: az idézett portál ugyanis úgy tudja, hogy Schumacher az első számú opció a JOTA Cadillacnél a jövőre már teljes szezont nem vállaló Jenson Button helyére az Endurance-vb-n, így a német az Alpine helyett itt is az amerikai gyártót képviselhetné, miközben a franciáknál nem volt esélye F1-es szerepkörre emellett.

mickschumacher1

Előre elárverezi 2026-os F1-es autóját a McLaren

Rendhagyó aukciót hirdetett meg a McLaren: már az idei szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon elárverezik a leendő 2026-os Formula-1-es versenygépüket. Ez azt is jelenti, hogy az új szabályrendszer szerint építendő autó előbb talál gazdára, mint hogy az akár a pályára gurulhatott volna. Az autó szállítása új tulajdonosának majd 2028-ban fog megtörténni, de addig is egy 2025-ös bemutatóautó birtokosa lehet az aukció nyertese – aki emellett a McLaren technológiai központjába is meghívást kap.

Az árverésen amúgy nemcsak a jövő évi F1-es McLaren kerül kalapács alá: erre a sorsra jut az IndyCar-pilóta Pato O’Ward 2026-os masinája, amellyel a legendás Indy 500-on fog rajthoz állni, valamint egy példány a McLaren LMDh-prototípusából, amely 2027-ben debütál majd a WEC-ben. Ezzel a rendkívüli aukcióval a McLaren annak állít emléket, hogy ők az egyetlen versenycsapat az autósport történetében, amely megnyerte a tripla korona mindhárom elemét: a Monacói Nagydíjat, a Le Mans-i 24 órást és az Indy 500-at.

mclaren1

„Toto kavarta a pletykákat” – Marko

A Red Bull F1-es tanácsadója, Helmut Marko szerint a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff gerjesztette azokat a pletykákat, melyek szerint benne volt a levegőben Max Verstappen átigazolása, ám ő végig biztos volt pilótájuk maradásában, mivel értelme sem lett volna a váltásnak a 2026-os nagy szabályváltozások miatt. A téma hosszú hónapokon át tartotta lázban a Formula-1-es paddockot, a négyszeres világbajnok azonban a Magyar Nagydíj csütörtökjén végre maga mondta ki: eszében sincs elhagynia az energiaitalosokat. Mindez egybeesett azzal, hogy állítólag már nem aktiválódhatott a 2028-ig érvényes szerződésének kilépési záradéka – ám Marko szerint azzal kapcsolatban is csak találgatások láttak napvilágot:

„Idegesítő volt már a végére. Mindenekelőtt mindenki azt hitte, jobban tudnák nálunk, milyen is az a kilépési záradék” – nyilatkozta a Kronen Zeitungnak Marko, aki a Mercedes-pletykák kapcsán hozzátette: „Mindezt kicsit Toto kavarta fel. De mindig világos volt számomra a helyzet, mert értelmetlen lett volna Maxnak váltania 2026-ra. Hiszen mindenki üres lappal indul: senki sem tudja, kié lesz a legjobb motor vagy a legjobb karosszéria. Rengeteg paraméter félrecsúszhat. Verstappen helyében előbb megnézném ezt, aztán döntenék” – jegyezte meg a szakember, aki ezzel azt már nem zárta ki, hogy 2027-re mégis váltson a holland, ha úgy látja jobbnak.

f1-marko-verstappen-redbull