DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

Grosjean újoncként a top 12-ben, VeeKay bombaidővel nyerte a szombati kvalifikációt

Szombaton rendezték a 2022-es Indy500 időmérőjének első szakaszát, amely a második kvalifikációba jutó 12 versenyzőről, valamint a 13-33. rajthelyről döntött. Az eső miatt egy órával megrövidült edzésen a holland Rinus VeeKay remekelt, négykörös etapjában 233,655 mérföld per órás átlagtempót hozott össze – a második Pato O’Ward átlaga 233,037 volt, ehhez képest innen hátrafelé az átlagos különbség a helyezések közt egy-két tized mérföld per órát tett ki. Ez az átlagtempó annyira erős, hogy az 500 mérföldes kvalifikációinak történetében a harmadik legjobb időt jelenti: csak 1996-ban voltak nála gyorsabbak ketten, Arie Luyendyk és Scott Brayton, a nyitott kerekű érában, nagy hengerűrtartalmú turbómotorral.

A legjobb 12 közé jutott újoncként a hatodik Jimmie Johnson és a kilencedik Romain Grosjean, akik tavaly kihagyták az Indy500-at. A címvédő, Alex Palou, Marcus Ericsson és a kétszeres Indy-győztes Takuma Sato szintén a továbbjutók közt van. Kiesett viszont a 14. helyen Josef Newgarden, a 20. helyen végző 2016-os győztes, Alexander Rossi, valamint a tavaly nyertes Helio Castroneves, aki csupán a 27. lett.

Az első időmérő legjobb 12 helyezettje:

  Versenyző Cspaat Motor Átlagempó (mérföld/óra)
1 Rinus VeeKay Ed Carpenter Racing Chevy 233.655
2 Pato O'Ward Arrow McLaren SP Chevy 233.037
3 Felix Rosenqvist Arrow McLaren SP Chevy 232.775
4 Alex Palou Chip Ganassi Racing Honda 232.774
5 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing Honda 232.625
6 Jimmie Johnson Chip Ganassi Racing Honda 232.398
7 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing Chevy 232.397
8 Marcus Ericsson Chip Ganassi Racing Honda 232.275
9 Romain Grosjean Andretti Autosport Honda 232.201
10 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Honda 232.151
11 Will Power Team Penske Chevy 231.842
12 Takuma Sato Dale Coyne Racing w/RWR Honda 231.708

 

Mini Spanyol Nagydíj

Ismét megérkezett az aktuális verseny összefoglalója a MiniDriverstől, melynek fanyar humora ezútta is ütött. Tekintsétek meg:

Sokan állítják, hogy a mai F1-ben nincsenek igazi egyéniségek: szerintünk nagyon is vannak!

Legutóbbi podcastadásunkban a Formula-1-gyel kapcsolatban elhangzó tíz legpusztítóbb közhelyet szedtük ízekre, többek között a poszt címében megfogalmazott "vádat" is. 

Az adás erről szóló része 46:18-tól hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

Történelemóra Williams módra

A csapat 1977-es meglapításától, Maldonado győzelmén és Massa utolsó pole-pozícióján át egészen a felvásárlásig eleveníti fel számunkra az F1 Instagramja, hogy micsoda öröksége van a Williamsnek. Lapozzátok végig!

 

Túraautó és MotoGP – mutatjuk a szombati menüt!

Következik Nagy Daniék első versenye, a DTM ismét a Lausitzringen vendégeskedik, és kialakul a MotoGP Stájer Nagydíjának is a rajtrácsa:

Szombat

9:00-9:35 TCR Europe, időmérő edzés
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)
10:45-11:05 DTM, első időmérő edzés
12:50-13:25 TCR Europe, első futam
13:30-14:30 DTM, első futam
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)
14:10-14:50 MotoGP, időmérő edzés (Aréna4)

tcr-paul-ricard

Megint irtó gyors volt a bokszban a Red Bull

A múlt heti Spanyol Nagydíjon Max Verstappen első kerékcseréjénel két másodperc alatt állt meg a stopper. Nem is meglepő talán, hogy ismét a Red Bull tudta hozni a hétvége leggyorsabb kiállását, miután a világrekord is az ő nevükhöz fűződik.

Indy 500: O'Ward a leggyorsabb az utolsó gyakorláson, Alonso sehol

Ma este megrendezték az utolsó edzést a vasárnapi, 104. Indy 500-at megelőzően, melyen a 21 esztendős, mexikói Patricio O'Ward bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen Scott Dixon, a harmadikon pedig Alexander Rossi végzett, míg Takuma Sato a negyedik, Oliver Askew pedig az ötödik helyen zárta a Carb Dayt. A McLarennel induló Fernando Alonso csak a 23. legjobb időt autózta, de a pole-ból induló Marco Andretti is csak a 28. helyen végzett.

Ricciardo kickboxolni tanul egy világbajnoktól

A kickbox nehézsúlyú világbajnoka, a 31 éves Rico Verhoeven mutatott néhány technikát Daniel Ricciardónak, de reméljük, hogy azért az ausztrál nem a pálya szélén fogja azokat kamatoztatni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Got a few tips from @ricoverhoeven this morning. Anyone who wants some of this heat I’m packing... I’ll call Rico

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Meglepte Norris a "sisakos kislányt"

Különleges csomagot kapott a héten Eva, aki Lando Norris sisakjának dizájnját tervezte. A brit versenyző pályázatot írt ki, és az angol kislány lett a szerencsés nyertes, aki a napokban egy egészen különleges küldeményt kapott: egy videoüzenetet a pilótától és egy 1:1-es méretarányú sisakot, a saját festésével.

 

Sajtó: Ennyiért vehették meg a Williamst

Péntek délelőtt derült égből villámcsapásként ért minden F1-szerető embert a hír, hogy a Williams csapatát felvásárolta a Dorilton Capital. Továbbra sem tiszta, hogy milyen arányban oszlik meg a tulajdonjog a Williams család és a New York-i vállalat között, azonban a Motorsport-Total.com információi szerint annyit már tudni lehet, hogy a grove-i istálló 152 millió eurót kaszált a csapat eladásán.

Így sem szállunk mindennap motorra

A Moto2 első szabadedzésén Jake Dixon mutatott be egy kis akrobata mutatványt, miután elesett a Petronas Sepang Racing Team versenyzője. Egy kis segítséggel betolták a motorját, majd egy laza felszállás következett:

 

Ilyen hangja van a Mercedes F1-motoros sprotautójának

A Project One-ban elvileg az F1-es Mercedes benzinmotorja van és egy bonyolult hibridrendszerrel összekötve ezer lóerőnél is többet tud - elhúzódott a fejlesztés, de most már talán a végleges verziót tesztelik. Erről tettek közzé egy rövid videót:

Nagy Dani rögtön az élen nyitott a TCR-ben

Le Castellet-ben vette kezdetét a TCR Európa-kupa 2020-as szezonja, ami ennél jobban nem is indulhatott volna, hiszen a reggeli első szabadedzésen Nagy Dániel autózta a leggyorsabb köridőt!

Megmondjuk, mit gondolunk arról, hogy az FIA „csal”!

A Formula Podcast legfrissebb adásaiban több dolgot is kiveséztünk - például azt, hogy mi is van az FIA "csalásával". Az adás erről szóló része 32:57-től hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

„A McLaren gyönyörű autó volt” – Hamilton újra találkozott világbajnok versenygépeivel

Az emlékek ösvényén sétált Lewis Hamilton. Meglátogatta a kiállítótermet, ahol az a hat Formula-1-es konstrukció – egy McLaren és öt Mercedes – sorakozott, mellyel világbajnoki címeit szerezte. Felidézte az emlékeket, melyeket a versenygépek váltottak ki belőle, de a sikerhez vezető útról és versenyzői hitvallásáról is elmerengett.

A videó magyar nyelvű, az AFM Motorsporthíradó adásából:

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

Megkezdődnek a hétvégi események pénteken, a MotoGP és az IndyCar kerülhet a főszerepbe:

9:00-9:30 TCR Europe, első szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

13:00-13?45 DTM, első szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

14:20-14:50 TCR Europe, második szabadedzés

16:45-17:15 DTM, második szabadedzés

17:00-19:00 Indy500, utolsó edzés

A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

rossi

fotó: dppi

Hamilton a takarítónőnek ajándékozott egy aláírt sapkát

Lewis Hamilton arról posztolt videót, hogy Barcelonában a Mercedes-sapkát viselő "bájos takarító hölgy" számára aláírt egy különleges darabot és oda is adta neki:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This lovely cleaning lady was repping a @mercedesamgf1 cap and I wanted to surprise her with one of the special edition #SpanishGP ones

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta idei autóját Szabó Krisztián - nektek bejön?

Mit szóltok Szabó Krisztián idei Hyundai i20-asához? A magyar pilóta ezen a hétvégén kezdi meg az idei WRX-szezont, méghozzá ezzel a technikával: 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HELLO WORLD! How do you like it? #iloveit

Szabó Krisztián (@szabokrisz23) által megosztott bejegyzés,

Hamar megérkezhet az F1-be a Red Bull japán tehetsége

Franz Tost, az Alpha Tauri csapatvezetője szerint inkább előbb, mint később lesz Formula-1-es pilóta a japán Yuki Tsunoda. A Red Bull juniorja újoncként már futamot nyert a Formula-2-ben és többször is a dobogón végzett, a Honda pedig természetesen nagyon szeretné, ha egy japán versenyző lenne az F1-ben - az Alpha Taurinál erre lehet is esély. Sajtóinformációk szerint a Red Bull nem túl elégedett Danyiil Kvjattal, úgyhogy ha van olyan opció, ami több potenciállal kecsegtet, akkor jöhet a váltás. Tost hozzátette: természetesen Tsunodát nem a japán nemzetisége, hanem a tehetsége miatt támogatja a Red Bull-Honda.

tsunoda

fotó: dppi

Alonso elmondta, hogy mi kell neki a vasárnapi Indy500-on

Mivel Fernando Alonso csak a 26. helyről rajtolhat a 33 fős mezőnyben a vasárnapi Indy500-on, ezért szerinte az lesz a lényeg, hogy az autója a forgalomban legyen stabil és gyors. Elmondta, hogy mivel önerőből nem elég gyorsak az élmezőnyhöz, így a beállításokkal és az autón elvégzett módosításokkal próbálnak előnyhöz jutni - szerinte a versenyen gyorsabbak lesznek, mint az időmérőn. Ha tényleg úgy fog menni az autó a forgalomban, ahogy ő azt képzeli, akkor lehet esélye egy jó eredményre - bizakodva tekint a futam elé.

06120001_100

fotó: dppi

Hamilton, vagy Verstappen? Ki az idei év legjobbja eddig?

A Formula-1 hivatalos weboldalának szakírói minden F1-es versenyhétvége után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontozzák az összes pilóta teljesítményét úgy, hogy próbálják kivonni az egyenletből az autó tudását. A Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont látták a legjobbnak 9,8-as osztályzattal, Max Verstappen kapott 9-est, majd jött Carlos Sainz, Pierre Gasly, Sergio Perez, Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Kimi Raikkönen, Lance Stroll és George Russell.

Hat versenyhétvége után az öt szakértő által átlagban kapott pontok alapján így áll a szezon ranglistája - Hamilton és Verstappen között botrányosan szoros a küzdelem, a 4-6. helyen pedig teljes az egál:

1. Lewis Hamilton 54,8
2. Max Verstappen 54,6
3. Lando Norris 47,8
4-6.. Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Pierre Gasly 47,2
7. Charles Leclerc 46,8
8. Daniel Ricciardo 45,2
9. George Russell 44,6
10. Alex Albon 43,6

greats

fotó: dppi