DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda

Hamilton Bizottság: az F1-ben dolgozóknak csak egy százaléka fekete

Mi is beszámoltunk róla, hogy Lewis Hamilton megalapította a Hamilton Bizottságot, most pedig már adatokat is publikált közösségi oldalán. Ezek között első helyen szerepel, hogy a Formula-1-es alkalazottaknak csak egy százalékuk rendelkezik fekete gyökerekkel. Ahogy a pilóta írja, a bizottságával együtt ők ezen (is, ahogy a többi felderített adaton is) változtatni akarnak és azért dolgoznak, hogy tényleg sokszínű legyen a sportág, illetve az egész világ.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

Iwasa másodszor is F1-es Red Bullt vezethet idén

Az RB megerősítette, hogy a Red Bull-junior Ayumu Iwasa másodszor is F1-es szabadedzést kap 2024-ben, ő vezetheti Yuki Tsunoda autóját majd hétvégén Abu Dhabiban.

Az első alkalomra hazai futamán, Japánban került sor, most jön a második lehetőség, amellyel a faenzaiak teljesítik a kötelezően előírt kvótát.

f1-iwasa-redbull

fotó: Red Bull Content Pool

 

Andretti már a 12. F1-es csapatról beszél

Az F1 ugyan még nem teljesen, de nagy vonalakban elfogadta, hogy 2026-tól bővül a mezőny, és a General Motors révén jön a tizenegyedik csapat.

Ugyan a sportág a hivatalos beszámolóiban nem írta le a korábban elutasított Andretti nevét, de világos, hogy a projektet az Andretti valósítja majd meg – Mario Andretti pedig már fel is vetette, hogy már csak azért is jó, hogy gyári csapatként érkeznek, mert így később akár más istállóknak is szállíthatnak majd motort.

Az amerikai formáció 2026-ban még csak csapattal érkezik, a tervek szerint a GM/Cadillac 2028-tól tud majd saját erőforrást is gyártani.

„Nos, nyilvánvaló, hogy ha van egy gyártónk, akkor más csapatoknak is tudunk szállítani” – mondta Andretti.

„Úgy néz ki, hogy az FIA invitálhat egy tizenkettedik csapatot is. Szóval, ismétlem, mindig szükség van egy motorra.”

Az FIA-nak jogában áll 12. csapattal is bővíteni a mezőnyt, de azok után, hogy több, mint egy évig kínlódtak a felek az Andretti kapcsán, valószínűtlen, hogy más szereplővel újrakezdenék a folyamatot.

f1-cadillac-1

 

„Egyáltalán nem aggódom Hamilton formája miatt” – Vasseur

Miközben George Russell negyedikként zárt múlt hétvégén Katarban, Lewis Hamilton még pontot sem szerzett a vasárnapi futamon.

Hamilton nem csinált titkot abból, hogy saját maga sem elégedett az utóbbi időben nyújtott teljesítményével, és egyszerűen túl lassúnak titulálta a tempóját.

A média kapott az alkalmon, és Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke megkapta a kérdést, hogy aggódik-e jövő évi versenyzőjének formája miatt: „Egyáltalán nem. Nézzük csak meg a Las Vegasban teljesített ötven körét. Tizedik helyről rajt, majd gyakorlatilag George Russell sebességváltóján fejezte be a futamot. Egyáltalán nem aggódom” – jelentette ki Vasseur.

Alonso: Akkor Abu Dhabiban rágyorsítok a másik lassú autóra, hogy büntetést kapjon?

Fernando Alonso is Max Verstappen mellé állt a holland szombati büntetése kapcsán: mint ismert, a stewardok szerint a világbajnok indokolatlanul lassan vezetett a levezető körén, amivel feltartotta George Russellt.

Verstappen vasárnap este fakadt ki a büntetés miatt, amivel elveszítette a pole-pozíciót, ugyanis szerinte soha senki nem kampányolt még úgy egy riválisa büntetéséért, mint Russell ebben az esetben.

Magával az ítélettel pedig Alonso sem értett egyet.

„Max büntetése, nem tudom… egy rajthelyet kapott, nem tudom, miért. Lassú volt, de George is lassú körön járt” – fogalmazott a spanyol.

„Most akkor ha Abu Dhabiban lassú körön leszek, rágyorsítok őrült módon az előttem lévő autóra, és akkor büntetést kap, mert feltart. Gondolom. Ez az egyetlen dolog, amivel vigyáznunk kell” – formált véleményt Alonso.

f1-alonso-aston-katar

fotó: Aston Martin Aramco F1 Team

Ryo Hirakawa kapja meg Piastri McLarenjét Abu Dhabiban egy edzésre

A McLaren megerősítette, hogy Ryo Hirakawa fogja vezetni az MCL38-at a hétvégi első szabadedzésen Abu Dhabiban. A japán pilótának ez lesz az első éles bevetése F1-es autóval.

Hirakawa tavaly csatlakozott a McLaren F1-es programjához, mint fejlesztőpilóta, és jelentős szerepet játszott a szimulátoros feladatok ellátásában. A 30 éves versenyző már korábban is vezetett McLaren F1-es gépeket – nevezetesen az MCL35M-et 2023-ban és az MCL36-ot 2024-ben, méghozzá privát teszteken.

Abu Dhabiban Oscar Piastri autóját kapja majd meg a szabadedzésre.

A szezon utáni teszten Pato O’Ward kap majd lehetőséget.

hirakawa

fotó: McLaren

Mókás félrehallás zavarta össze Tsunodát az F1-es Katari Nagydíjon

A tempóhiánnyal küzdve eleve nehéz versenye volt az egész Visa Cash App RB csapatnak Katarban, beleértve Yuki Tsunodát is. Viszont még egy érdekes-mókás félrehallás is megnehezítette a japán életét a vasárnapi futamon. Történt ugyanis, hogy amikor mérnöke Alexander Albon leszakadó visszapillantójára és a törmelékre figyelmeztette, Tsunoda a „tükör” szót „hódnak” értette (angolban: „mirror” és „beaver”):

„Tükör volt? Én hódnak hallottam” – árulta el a verseny után a pilóta. „A mérnököm mondta, hogy ’van ott egy hód’. De mit keresne egy hód a Közel-Keleten? Mármint hogyan lehetséges egyáltalán, hogy itt egy hód a Közel-Keleten? De oké, talán okoz meglepetéseket a globális felmelegedés, elég sok érdekes dolog történik a Földön.”

A legtöbbünk reakcióját a „mirror” és „beaver” szavak közötti viszonylag jelentős eltérés kapcsán alighanem Christian Horner Red Bull-csapatfőnök foglalta össze, amikor viccesen reagált Tsunoda félrehallására: „Ez azért elég nagy változtatás…”.

f1-tsunoda-visarb-katar

A defektet kapó Sainz megvédte a versenyirányítást

Amikor Valtteri Bottas áthajtott Alexander Albon leszakadó tükrén, s a törmelékeken Hamilton és Sainz is defektet kapott, azt gondolhattuk, hogy ez az esemény eldöntheti a konstruktőri vb-t a McLaren javára, csakhogy mint kiderült, az ugyanezen törmelék miatt lengetett sárgánál történt gyorshajtás végül Lando Norrist lökte a pontzóna aljára.

A Ferrari spanyol versenyzőjét meg is kérdezték a Sky-on a verseny után, hogy szerencsésnek érzi-e, hogy ezen az őrült versenyen közeledni tudtak a McLarenre, de nem meglepő módon nem vetette szét az öröm emiatt: „Szerintem többet vesztettünk, mint nyertünk. Jó helyzetben voltam Charles mögött, majd kaptam egy defektet épp úgy, hogy nem tudtam bokszba hajtani, és meg kellett tennem egy teljes kört defektes abroncson, amivel sok időt veszítettem.”

„A safety car akkor jött, amikor már megjártam a bokszot, és nem akkor, amikor még defektes gumin haladtam. Ez rendkívül szerencsétlen helyzet volt, amivel sok időt és pontokat vesztettünk. Kár érte, mert ennél több pontot szerezhettünk volna ma, de a versenyzés néha ilyen” – mondta Sainz, akinél arra is rákérdeztek, hogy szerinte az új versenyigazgató hibája lehetett-e, hogy későn érkezett a safety car, de Sainz nem akarta Rui Marquesre hárítani a felelősséget: „Nem, a verseny lebonyolítása addig rendben volt, és ilyesmire nem lehet számítani. Egy nagyon valószínűtlen helyzetben kaptam defektet.”

pf-sainz

Találkozót kért az FIA-elnöktől Verstappen stábja

Max Verstappen és az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem megbeszélést folytatott a Katari Nagydíj előtt – jelentette a holland média.

A négyszeres világbajnok és az FIA új elnöke a lusaili versenypályán beszélt, miután Verstappen tábora felkereste a korábbi raliversenyzőt, hogy tárgyaljanak, jelentette a de Telegraaf.

A hírek szerint ennek nincs köze ahhoz, hogy egy utólagos büntetéssel elvették Verstappentől az F1-es Katari Nagydíj pole-pozícióját, de a pilóta és az FIA az utóbbi időben több ponton is egymásnak feszült – a káromkodásügy volt a leglátványosabb, de ezen kívül is voltak közöttük feszültségek.

f1-verstappen-redbull-katar2

fotó: Red Bull Content Pool

Alpine-akadémista az F1 női szériájának friss bajnoka

Bajnokot avatott az F1 női versenyzőknek létrehozott szériája: a brit Abbi Pulling nyerte az F1 Academy 2024-es szezonját. Az Alpine-akadémista a második helyen végzett a hölgyek katari versenyhétvégéjének első futamán, ezzel három futammal az idény vége előtt bebiztosította bajnoki címét az összetettbeli második helyezett Mercedes-junior, Doriane Pin előtt.

„Ez minden, amit akartam” – értékelt Pulling az F1 Academy hivatalos oldalának. „Nagyszerű bajnoknak lenni, de én csak a jövő évre koncentrálok. Nagyon nagy megkönnyebbülés ez nekem, keményen dolgoztam érte. A csapat is megdolgozott érte, nagyon megérdemlik. Mindent megtettek, amire szükségünk volt idén, mindent megadtak nekem, ami ahhoz kellett, hogy megcsinálhassam. Amilyen módon ezt elértük… Nincsenek szavaim.”

„Elképesztő volt. Már mondtam párszor, és elmondom megint: a szezon elején nem volt más választásom, nyernem kellett” – fogalmazott a brit, aki a Sky Sportsnak elmondta, hogy pénzügyileg küszködött az idény előtt, nem tudta előteremteni a következő szezonra a szükséges összeget.

A Rodin Motorsport versenyzője bajnoki címével kiérdemelte a csapat 2025-ös ülését a GB3-as szériában, ami Nagy-Britannia legmagasabb szintű juniorkategóriája. Ülését teljes egészében finanszírozzák neki.

Hamilton hisz magában, csak „az autó nem akar gyorsabban menni”

Csalódottan és elkeseredetten nyilatkozott a Katari Nagydíj időmérőjét követően Lewis Hamilton, miután a Mercedes hétszeres világbajnoka csupán a hatodik helyen zárt, miközben csapattársa, George Russell az első sorba kvalifikálta magát. A brit pilóta egyszavas válaszokat adott a Formula.hu jelenlétében, és többek között olyan érdekes dolgokat mondott, hogy a sebessége hiányán „nem lehet változtatni”, valamint „olyan tényezők ellen harcol, melyek kívül esnek az irányításán”.

Mindezek mellett a következők is elhangzottak a versenyző szájából – ugyanezen interjú során: „Tudom, hogy még mindig megvan bennem, ami kell. Egyszerűen az autó nem akar gyorsabban menni. De egyértelműen tudom, hogy még megvan bennem. Ez nem kérdés a fejemben. Viszont várom már a végét.”

A csapattársától ismét jócskán elmaradó Hamilton egyébként úgy fogalmazott, hogy az autó egyensúlyában a sprintfutamon fennálló hibákat sikerült megoldaniuk az időmérőre, és a versenygép „rendben volt”.

„Csodálatos lenne pontot szerezni” – Bottas

Valtteri Bottas a 13. rajtkockából várhatja a Katari Nagydíj startját, ahol megszerezné a Stake idei első világbajnoki pontját.

„Már az egy pont is csodálatos lenne” – mondta Bottas a Formula.hu jelenlétében az időmérőt követően. 

„A sprinten egy pozíciót nyertem a rajthelyemhez képest, amit kényelmesen tudtam tartani, azzal sem volt problémám, hogy Strollt magam mögött tartsam. A futamon is szükség lesz arra, hogy nyerjünk néhány pozíciót, egy vagy két kiesés segítene nekünk. Úgy gondolom, hogy most tényleg megvan a lehetőségünk, de tökéletes munkát kell végeznünk” – tette hozzá a finn.

Reális esélye lehet a pontszerzésre Bottas csapattársának is, Guanyu Zhou ugyanis egy pozícióval előrébb, a 12. helyre kvalifikálta magát.

A Red Bull minden lehetséges dolgot megváltoztatott

Azok után, hogy Max Verstappen szenvedett a sprinten, és egy pontot is alig tudott összekaparni, a Red Bull komoly változtatásokat eszközölt az autón, így sikerült megszereznie a rajtelsőséget, aminek kulcsa Christian Horner csapatfőnök szerint a módosítások mellett a remekül sikerült utolsó kanyar volt.

verstappen-katar-1

„Mindent bevetettünk, és gyakorlatilag mindent megváltoztattunk, amit csak lehetett” – mondta Horner a pole megszerzése után. „Tegnap szenvedtünk az első két és az utolsó kanyarban, most pedig hirtelen lila szektorokat szerzett a Q3-ban. Az utolsó kör fej-fej mellett volt George ellen, de az utolsó kanyarban sikerült megoldani.”

„Az autó sokkal jobb tartományban működik. Nagyon hideg van, így a gumik felmelegítése és megóvása kulcsfontosságú lesz holnap” – mondta a brit csapatvezető, aki abban bízott, hogy nem büntetik meg versenyzőjét a felvezető körön történt incidens miatt.

horner-7

Drugovich szabadedzésen és teszten is vezetheti az F1-es Aston Martint

Felipe Drugovich vezetheti az Aston Martin F1-es autóját az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén – jelentette be a silverstone-i alakulat szombat délután.

Több csapat is adós még az újonckvóta teljesítésével, ami a szabadedzéseket illeti, Drugovich eddig csak Mexikóban kapott lehetőséget, ez lesz a második alkalom, hogy beülhet az AMR24-esbe.

Az Aston azt is megerősítette, hogy a szezonzárót követő teszten is vezethet majd Drugovich, aki Jak Crawforddal együtt ülhet majd a zöldek autójában.

f1-drugovich-astonmartin

Perez és Colapinto is csak a bokszból rajtol a katari sprinten

Csak a bokszutcából rajtolhat az F1-es Katari Nagydíj sprintfutamán Sergio Perez és Franco Colapinto: mindkét csapat futómű-beállítást módosított a parc fermé idején, ezért nem állhatnak fel a rajtrácsra.

Ott így 18 autó foglal majd helyet, de nagy változást nem láthatunk: Perez a 16. helyről csúszik vissza, Colapinto pedig amúgy is az utolsó pozíciót szerezte meg a korábbi alkatrészekből összerakott Williamsszel.

A teljes rajtrács itt található!

f1-perez-redbull

F2: Aron dominált a katari időmérőn

Két forduló van hátra a 2024-es Formula-2-es szezonból, a juniorkategóriák csúcsa Katarban tért vissza egy hosszabb kihagyás után. A megszokott nevek mellett több fiatal újonc is pályára gurult a péntek délutáni időmérőn.

Az első gyorskörök után a szabadedzést az élen záró Paul Aron ugrott a sor elejére bő négy tizedmásodperces előnnyel, őt a Haas 2025-ös F1-es versenyzője, Oliver Bearman követte a Premával. Később az ART-s Victor Martins és a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto is csatlakozott az élmezőny versenyzőihez, de továbbra is Aron tűnt a legerősebbnek. Bortoleto összetettbeli riválisa, a Red Bull-junior Isack Hadjar csak a tizedik hely környékén mozgott.

A kvalifikáció záró szakaszában folyamatosan jöttek a javítások: Aron sikeresen megtartotta első helyét egy nagyszerű körrel, Bortoleto és Martins kevéssel elmaradva végeztek mögötte. Az F2-ben debütáló Ferrari-akadémista Dino Beganovic remekül mutatkozott be, a negyedik helyet szerezte meg, a csapatot váltó, immár MP Motorsport-os Richard Verschoor pedig az ötödik leggyorsabb volt. A fordított rajtrácsos pole-pozíció Bearmant illeti meg, aki az utolsó pillanatban utasította hátrébb csapattársát, Antonellit, és végzett a tizedik helyen. A sprintfutam holnap 17:20-kor kezdődik, az M4 Sport 20:30-tól ismétli a versenyt.

Mindössze két csapat hozott fejlesztést az F1-es Katari Nagydíjra

A Formula-1-es csapatok minden nagydíjhétvége előtt kötelesek lejelenteni az FIA-nál az adott futamra szállított fejlesztéseiket, amelyeket aztán a Szövetség listába szedve publikál is a nagyközönség felé. Ezek a dokumentumok rendszerint eléggé részletesek és sok elemből állnak, most Katarban viszont meglehetősen rövidre sikerült: tízből nyolc csapat ugyanis egyáltalán nem készült újításokkal. Ez persze nem annyira meglepő, elvégre a szezon utolsó előtti állomásáról van szó, amely ráadásul sprinthétvége is, így eleve csak egyetlen egyórás szabadedzésen lehet próbálgatni a fejlesztéseket.

A két kivételt a konstruktőri hatodik helyért harcoló Alpine és a nulla ponttal sereghajtó Stake jelenti. Az Alpine egy új első szárnnyal készült, amelynek minden eleme új profilt kapott a jobb légáramlást célozva, ehhez kapcsolóan pedig egy rövidebb orrkúpot is bevetnek a franciák Katarban. A Stake-nél pedig szintén az első szárnyhoz nyúltak hozzá: lenyestek a jelenlegi szárnylapból, hogy a légterelő megfeleljen a pályaspecifikus igényeknek.

f1-alpine-stake

Marko elmondta, mi hiányzik Tsunodából

Yuki Tsunoda már negyedik szezonját teljesíti a Red Bull második számú, jelenleg Visa Cash App RB névre hallgató alakulatánál, idén ráadásul jelentősen javult is a teljesítménye. Ennek ellenére a japán neve nem igazán merül fel komolyan, amikor arról esik szó, ki vehetné át esetleg az alulteljesítő Sergio Perez helyét az energiaitalosok nagycsapatánál.

Tsunoda maga is beszélt erről, hogy nem érti ennek az okait és nem tudja, mit tehetné még – Helmut Marko, a Red Bull F1-es sportszakmai tanácsadója viszont a Kleine Zeitung hasábjain elemezte a fiatal pilóta képességeit, amely alapján képet kaphatunk arról, miért is mellőzik őt: „Két nagyon jó versenyt teljesített Brazíliában és Las Vegasban. Sajnos előtte két ostoba hibát követett el. Yukinak megvan a tempója, de hiányzik belőle a kiegyensúlyozottság és a stabilitás. De amikor működnek a dolgai, akkor nagyon jól működnek” – jegyezte meg Marko.

f1-tsunoda-visarb-3

Alonso szerint Verstappennek nincsenek gyenge pontjai

Amikor 2026 elején megkezdődik az F1 új korszaka, Fernando Alonso már a 45. születésnapja felé fog tartani, ennek ellenére a spanyol arról ábrándozik, hogy az Adrian Newey által tervezett Honda-motoros Aston Martinnal lehetősége nyílik majd arra, hogy megkísérelje megszerezni harmadik világbajnoki címét. Amikor a spanyol versenyzőt arról kérdezték, véleménye szerint le tudná-e győzni a friss négyszeres világbajnok Verstappent, így felelt a kérdésre:

alonso-cota-1

„Nos, nagyon szép dolog lenne, amit megpróbálhatnánk, ha olyan helyzetben lehetnénk, hogy a világbajnoki címért harcolhatunk. Jelenleg nem vagyunk ebben a helyzetben, a jövő év pedig mindig is nehéznek ígérkezett. De remélhetőleg 2026-ban, az új szabályokkal új esélyünk lesz arra, hogy megpróbáljuk” – mondta a spanyol klasszis, aki szerint Verstappennek nincs igazi gyengesége:

„Max megmutatta, hogy gyakorlatilag nincsenek gyenge pontjai. Vasárnaponként mindig teljesített, és amikor jó volt az autó, sok pontot szerzett, de akkor is többet a várhatónál, amikor nem volt jó. Ez az erőssége segítette hozzá, hogy megnyerje a bajnokságot.”

verstappen-champ-2024-4

Hülkenberg megfázott, kihagyja a mai napot Katarban

A Haas megerősítette, hogy Nico Hulkenberg betegség miatt kihagyja a Katari Nagydíj előtti médianapot. 

A német versenyző megfázás miatt nem lesz jelen csütörtökön a Lusail International Circuit versenypályán, a Haas pedig úgy döntött, hogy óvja őt a hétvége hátralévő részére.

„Nico egy megfázás miatt kihagyja a médianapot, ezért a mai napon nem áll rendelkezésre” - áll a csapat közleményében.

„Ez pusztán egy megelőző intézkedés a hétvége előtt.”

f1-hülkenberg-haas

fotó: MoneyGram Haas F1 Team

Helyszíni: hűvös az idő Katarban

A Formula.hu utazó tudósítója, Mészáros Sándor megérkezett a Katari Nagydíj paddockjába, és bár tavaly egészen pokoli hőség fogadta itt a mezőnyt, most teljesen más az időjárás: kifejezetten hűvös van, fúj a szél, és néhány csepp eső is esett nemrég a helyszínen. A várakozások forró aszfaltot és hőséget jósoltak, ez azonban egyelőre egyáltalán nem az, mint amire számítani lehetett.

paddock1

paddock2

paddock3