DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Péntek esti időmérőt eredményez a silverstone-i sprintkvalifikáció

Néhány hete vált hivatalossá, hogy 2021-ben három F1-es nagydíjon kipróbálják a szombati sprintkvalifikációkat: a nagyjából 100 kilométeres távot felölelő, így 25-30 percig tartó futamokra szombaton kerül sor, s ennek végeredménye alapján alakul ki a vasárnapi verseny rajtrácsa, s bár pódiumceremónia nem lesz, az első három helyezett így is begyűjt sorban három, kettő, illetve egy vb-pontot.

Azt eddig is tudtuk, hogy Silverstone-ban fog debütálni az újítás (a másik két esélyesként Monzát és Interlagost emlegetik), most pedig közzé is tették, hogyan fog pontosan kinézni a Brit Nagydíj időbeosztása. Pénteken az egyetlen szabadedzés kora délutánra csúszik, a szombatról péntekre átkerülő időmérőt viszont kora este rendezik, feltehetően azért, hogy a dolgozó emberek is hazaérhessenek rá. Szombaton következik egy újabb szabadedzés délben, míg a sprintkvalifikáció helyi idő szerint 16:30-kor (hozzánk képest egy óra az időeltolódás) fog startolni. A vasárnapi nagydíj változatlanul 15:00-kor rajtol.

A Brit Nagydíj (július 9-11.) időterve magyar idő szerint (zárójelben a helyi idő):

Péntek  
1. szabadedzés: 15:30-16:30 (14:30-15:30)
Időmérő edzés: 19:00-20:00 (18:00-19:00)
   
Szombat  
2. szabadedzés: 13:00-14:00 (12:00-13:00)
Sprintkvalifikáció: 17:30-18:00 (16:30-17:00)
   
Vasárnap  
Futam: 16:00 (15:00)

f1-silverstone-start-dppi-1

fotó: DPPI

3906 napot várt Verstappen dobogójára a Honda

A 2008-as Brit Nagydíjon Rubens Barrichello a gyári Hondával végzett harmadik pozícióban – a japán márka 11 évvel később ünnepelhetett újra top 3-as pozíciót, a Red Bull motorpartnereként Max Verstappen révén. A holland még nem töltötte be a 11-et az említett verseny idején.

Hamilton összegyűjtötte az F1-es fotósokat egy fotóra

Ritkán látni olyan fényképet, amelyen egy Formula-1-es pilóta fotósokkal pózol. Lewis Hamilton így magyarázta a közösségi oldalán posztolt felvételt:

„Az időmérő után készíttettem ezt a képet valamennyi fotóssal, aki az elmúlt 12 évben fényképezett engem. Meg akartam örökíteni velük a pillanatot, mivel az élet értékes és néha el tud repülni. Tudom, hogy velem nem mindig a legkönnyebb együtt dolgozni fotózás szempontjából, de becsüllek titeket és köszönöm.”

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!

A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre:

 

Ilyen lenne Ricciardo Renault-ja az ausztrál sisakfestésével

Meglehetősen extrém bukósisakdizájn mellett tette le a voksát a csapatot is váltó Daniel Ricciardo, egy grafikus pedig megálmodta, milyen lenne, ha a teljes F1-es autója hasonló színvilágban pompázna:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If Daniel Ricciardo's new helmet design was a full livery @timholmesdesign #f1 #formula1 #danielricciardo #renaultsportf1 #australiangp #ausgp #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is

Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

BOT-toms up!

Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón

A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.

 

Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!

Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?

 

Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter

Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”

 

Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben

Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.

 

Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra

Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:

 

Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!

A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.

Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért

Videón a holland dobogót érő manővere:

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló

Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:

 

Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!

Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"

Videón Ricciardo ijesztő incidense a rajtnál

Az Ausztrál Nagydíjat szerencsére megúsztuk baleset nélkül, de nem sokon múlt, hogy már az első métereken összetört autókat lássunk: 

A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon

A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.

Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?

2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:

 

Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n!

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Magyar sportbíró segít az Ausztrál Nagydíjon

Több honfitársunk mellett Hetyey Júlia sportbíróként dolgozik ezen a hétvégén a melbourne-i Albert Parkban:

© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu