DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök

A sűrű versenynaptár ellenére a Renault birtokba vette a Hungaroringet

Hazánk autósportos központjában tesztel a Renault F1-es istállója. A szabályoknak megfelelően egy 2018-as gépet készítettek fel a Formula-2-ben versenyző Guanyu Zhou kínai pilóta számára, aki az idei szezontól lát el tesztpilótai feladatokat a gárdánál. Zhou délután háromnegyed négy környékén szállt ki az autóból, amivel 440 kilométert tett meg. A munka holnap folytatódik, addig is íme azok a felvételek, amiket a Renault a mai napról megosztott.

Martin pályacsúccsal kezdett Austinban, távozik a Yamaha MotoGP-s főnöke

Pénteken két edzéssel vette kezdetét a MotoGP Amerikai Nagydíjának programja Austinban. A tét nélküli korábbi szabadedzésen Maverick Vinales volt a leggyorsabb, de persze a lényeg a délutáni tréning volt, ahol eldőltek a Q2-es helyek. Az élen Jorge Martin zárt, a vb-éllovas spanyol 2:01,397-es idejével csaknem fél másodpercet javított a pályacsúcson. Így sem volt nagy előnye az ezúttal második Vinales előtt, míg az apriliást a COTA-n korábban hétszer nyerő Marc Marquez követte.

motogp-martin-austin-day1

A regnáló világbajnok Francesco Bagnaia negyedik lett, megelőzve az újonc Pedro Acostát. A top 10-be Aleix Espargaro, Franco Morbidelli, Enea Bastianini, Fabio di Giannantonio és Marco Bezzecchi fért még be – azaz hét Ducati, két Aprilia és egy KTM kvalifikálta magát a szombati időmérő második szakaszába. A gyári KTM-ek csak a 14. és 16. helyeken, míg a Yamahák és a Hondák az utolsó hat pozíciót foglalták el Fabio Quartararo vezérletével.

A pénteki nap fő pályán kívüli fejleménye egyébként épp a Yamahához kapcsolódott, hiszen Lin Jarvis a Motorsportnak nyilatkozva elárulta: a szezon végén távozik a csapatfőnöki posztról. Jarvis 26 évet töltött a hangvillásoknál, az ő vezetésével támadt fel a gyártó a 2000-es évek közepén, nemrég pedig neki sikerült nyélbe ütnie Fabio Quartararo hosszabbítását. További részletek minderről – és még több motorsportos hír és érdekesség – a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban.

A pénteki edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Jorge Martín Pramac Ducati 2'01.397  
2. Maverick Viñales Aprilia 2'01.473 0.076
3. Marc Márquez Gresini Ducati 2'01.806 0.409
4. Francesco Bagnaia Ducati 2'01.808 0.411
5. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 2'01.966 0.569
6. Aleix Espargaró Aprilia 2'02.024 0.627
7. Franco Morbidelli Pramac Ducati 2'02.103 0.706
8. Enea Bastianini Ducati 2'02.144 0.747
9. Fabio Di Giannantonio VR46 Ducati 2'02.244 0.847
10. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 2'02.358 0.961
11. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 2'02.466 1.069
12. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 2'02.476 1.079
13. Álex Márquez Gresini Ducati 2'02.493 1.096
14. Brad Binder KTM 2'02.551 1.154
15. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 2'02.553 1.156
16. Jack Miller KTM 2'02.802 1.405
17. Fabio Quartararo Yamaha 2'02.839 1.442
18. Alex Rins Yamaha 2'02.875 1.478
19. Johann Zarco LCR Honda 2'03.014 1.617
20. Joan Mir Repsol Honda 2'03.444 2.047
21. Luca Marini Repsol Honda 2'03.521 2.124
22. Takaaki Nakagami LCR Honda 2'03.984 2.587

Videó a 45 éves kor felett is versenyző F1-es pilótákról

Fernando Alonso 2026-ig hosszabbított, s annak a szezonnak a végére olyan idős lesz, mint senki az F1-ben a megelőző 50 évben – de pontosan hova kerül a spanyol a veteránok ranglistáin?

A kínai káoszban bízik a Williams

Nem egy olyan csapat van az F1-ben jelenleg, ahol meglehetősen keserű a hangulat, s a Williams mindenképpen ezek közé tartozik, hiszen míg tavaly a pontszerzésben, idén csak az autótörésben jeleskednek, sőt Melbourne-ben szégyenszemre nem is tudtak két autót kiállítani. Amikor a csapat első számú versenyzőjét, Alex Albont arról kérdezték, hogy vajon a soron következő sanghaji pálya lehet-e az a helyszín, ahol megszakad a grove-iak ponttalansági sorozata, a brit-thai versenyző roppant őszinte választ adott:

„Pontosan ez a helyzet. Nem hiszem, hogy a jelenlegi autónkkal erőből pontot tudnánk szerezni. Talán egy olyan pályán, ami fekszik nekünk, de ezt idén eddig nem igazán találtuk meg” – mondta Albon, majd kifejtette, hogy az a tény, hogy Kína sokéves távollét után tér vissza, ráadásul sprintes hétvégével, a kezükre játszhat: „Kína tökéletes helyszín. Mindenki felkészületlenül megy Kínába, nem tudja, mire számíthat, és ez egy nagy lehetőség számunkra, hogy jobban teljesítsünk másoknál.”

albon-2024-2

„Zűrzavar van a Mercedesnél, kétségbeesettnek tűnnek”

A mindig mindenről csípős véleményt megfogalmazó többszörös futamgyőztes Ralf Schumacher ezúttal a Mercedest vette célkeresztjébe, azt a csapatot, melynek kötelékébe unokaöccse, Mick is tartozik – de minden jel arra mutat, hogy nem számolnak vele a távozó Lewis Hamilton ülésének betöltését illetően. A német expilóta a következőképp értékelte az Ezüst Nyilak, valamint a csapat vezére, Toto Wolff helyzetét:

ralf-schumacher

„Rendkívül bizonytalannak és nehéznek nevezném. Toto nincs hozzászokva a vereséghez. Meg is lehet érteni, ő mindig is sikeres volt és mindenkit maga mögött hagyott, így ez egy új helyzet. Az ügyfélcsapatai, különösen a McLaren, verik őt. Ez a legrosszabb dolog, ami történhet” – idézi a német Sky Sports Schumachert. „Az első számú versenyzője azért hagyta el őt, mert már ő sem hisz a csapatban, ami hatalmas probléma a számára. Most támadnia kell, gondoskodnia kell arról, hogy csapatként vonzó maradjon, hogy a jó pilóták hozzá jöjjenek.”

„A Mercedesnél jelenleg zűrzavar van, és ez látszik Toto Wolff reakcióiból is a médiával szemben” – folytatta Schumacher. „Nagyra értékelem őt, kedvelem, de katasztrofális, amit most csinálnak. Néhányan nem is tudják, mit csinálnak: azt mondják, hogy kíméltük a gumikat, csak éppen túl sokáig kímélték a gumikat. Két autójuk van, és nem értem, miért nem tudnak két különböző stratégiát használni. Pillanatnyilag ez egy kisebb zűrzavar, szinte kétségbeesettnek tűnnek.”

hamilton-melbourne

Hamilton szavait idézte a Ferrari elnöke

A többek között a Ferrariban, a Stellantisban és a Juventusban is komoly részesedéssel bíró Exor N.V. vezérigazgatójaként írt levelet a részvényeseknek a Ferrari elnöke, John Elkann, melyben a Scuderia csapatát hozta fel pozitív példaként, többek között Lewis Hamilton szavait idézve: „ A 2024-es az az év lesz, amikor felgyorsítjuk azt a célunkat, hogy a tulajdonosi, irányítási és vezetési struktúrák megfelelő összehangolásával nagyszerű vállalatokat építünk.”

„A Scuderia Ferrari jó példát szolgáltat erre a fejlődésre, miután több dobogós helyezéssel kezdte az új F1-es szezont. A sikert illetően fontos, hogy emlékezzünk Lewis Hamilton szavaira: A versenyzésben mindig van mit tanulni, minden egyes nap. Mindig van lehetőség a fejlődésre. Azt hiszem, ez az életben mindenre érvényes” – írta a levélben Elkann, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy Hamiltont sikerült elcsábítani a Mercedestől, s 2025-ben immár a Ferrari versenyzője lesz.

hamilton-ferrari-3

Bemutatták Micheliszék Hyundaijának 2024-es festését

Felpörögtek az események a TCR World Tour háza táján egy héttel a vallelungai évadnyitó előtt: azok után, hogy a Cyan Racing bejelentette idei versenyzőit és felállását, a BRC Hyundai leleplezte 2024-es festését. Az immár trióvá bővülő, a bajnoki címvédő Michelisz Norbert mellett Mikel Azconát és Nestor Girolamit indító koreai márka autója némileg megújult dizájnt kapott az idei szezonra, a márka típusát jelölő N és a fehér hangsúlyosabbá vált a Hyundai klasszikus kékesszürkéje és a piros mellett:

tcr-hyundai-1

tcr-hyundai-2

Változatlan kvartettel támad a Lynk & Co a TCR World Tourban

Egy héttel a TCR Világsorozat vallelungai évadnyitója előtt bejelentette a Cyan Racing, hogy 2024-ben is négy – legfrissebb generációjú – Lynk & Co 03-ast indítanak a szezon hét állomásán. A versenyzői felállás sem változik, így továbbra is kékben láthatjuk a kétszeres WTCR-bajnok Yann Ehrlacher-t, a világbajnok Thed Björköt, valamint az egyaránt futamgyőztes Santiago Urrutiát és Ma Qing Huát.

Ezzel kilencre nőtt a bejelentett állandó indulók száma a TCR World Tourban, ami megegyezik a tavalyi számmal: a Lynk & Co négyese mellett a BRC Hyundai Michelisz Norbertet, Mikel Azconát és új igazolásként Nestor Girolamit indítja, míg az új hondás alakulat, a GOAT Racing Esteban Guerrerivel és Marco Buttival támad. Persze az egyes futamokon ennél népesebb lesz a mezőny, hiszen a Világsorozat rendre helyi vagy regionális TCR-szériákhoz csapódik. A TCR World Tour versenyeit egyébként idén a Sport TV közvetíti.

tcr-cyan-lynkco

A Honda újra együtt akar dolgozni Verstappennel az F1-ben

Hiába szálltak ki hivatalosan 2021 végén a Formula-1-ből és térnek vissza oda gyári szinten 2026-ban immár az Aston Martin partnereként, a Honda jelenleg is technikai partnerként dolgozik együtt a Red Bull-lal az erőforrást illetően. Így Max Verstappen jelenlegi dominanciájában is komoly szerepük van, a két fél kapcsolata viszont szűk két év múlva véget ér, hiszen a holland 2028-ig szerződéssel rendelkezik az energiaitalosokkal, a Honda viszont immár az Astonnal fog együtt dolgozni, míg a Red Bull Powertrains új partnere a Ford lesz. A Honda Racing Corporation elnöke, Koji Watanabe a Motorsport.com portálnak nyilatkozva beszélt arról, hogy a későbbiekben újra szeretnének együtt dolgozni Verstappennel:

„Nem hiszem, hogy rövid időn belül eljön ez a nap, de ha mindketten folytatjuk a Formula-1-es tevékenységünket, akkor remélhetőleg újra együtt dolgozhatunk majd. Nagyon jó a kapcsolatunk. Bízunk egymásban, és a Honda dolgozói is kedvelik Maxot. Büszkék vagyunk rá, hogy együtt dolgozhatunk Maxszal, szóval hiányozni fog a jövőben. De még van két évünk együtt, és ígérjük, hogy mindent megteszünk, hogy újabb világbajnokságokat nyerjünk a Red Bull-lal és Maxszal. Rendkívül fontos a személye, ő jelenleg az első számú Formula-1-es pilóta. Persze a csapatvezetés és a versenygép is fontos, de az egész kombinációja számít, és Max egy fontos darabja ennek.”

Watanabe megjegyezte: Verstappen mindig kifejezi a háláját a Hondának, és kedvenc emléke, amikor a spielbergi dobogón a pilóta a logójukra mutatott. Mindenesetre a Verstappen–Honda kapcsolat tényleg megszakad 2026-tól – hacsak egy fordulattal Verstappen nem dönt úgy, hogy átnyergel az Astonhoz (a hosszabbító Fernando Alonso mellé), amiről halovány pletykák már terjengtek is, hogy a csapat csábítgatja őt és Adrian Newey-t is.

f1-verstappen-redbull-honda

„Nem fogok a Pramacnál maradni” – Martin

Minden eddiginél nyíltabb utalást tett a jövőbeli szándékaival kapcsolatban Jorge Martin. A MotoGP világbajnoki összetettjét két forduló után vezető spanyol már korábban is többször elmondta, hogy 2025-re mindenképp gyári csapathoz szeretne szerződni: erre a legjobb esélye akkor lehet, ha a Ducati feljebb lépteti a Pramac Racingtől az első számú gárdájához, de Martin azt is jelezte már, hogy ha nem öltözhet vörösbe, akkor másfelé fog nézelődni. A hétvégi Amerikai Nagydíj csütörtöki sajtónapján pedig azt is egyértelművé tette, hogy akkor sem maradna a jelenlegi – egyébként tavaly csapatbajnokságot nyerő és jelenleg is gyári specifikációjú Ducatikat indító – istállója mellett, ha az esetleg a friss pletykáknak megfelelően a bolognaiak helyett a Yamaha szatellit partnerévé (a hangvillások állítólag őket is megkeresték ezzel) válnának:

„Nos, jelenleg jobban kapcsolódom a Ducatihoz, mint a Pramachoz. De ez így volt az egész MotoGP-s karrierem során. Mindenki tudja, mi a prioritás számomra. Várjunk még, mert eléggé korán van még, de remélem, hogy egy gyári csapathoz tudok szerződni. Még ha a Pramac motort is vált, úgy hiszem, nem fogok itt maradni” – mondta el Martin. A spanyolt egyébként korábban a Yamaha gyári csapatával hozták szóba arra az esetre, ha a Ducati nem kínálna neki gyári ülést, de Fabio Quartararo múlt heti hosszabbításával erre némileg csökkentek az esélyei, bár nyilván Alex Rins helyét még esetleg átveheti.

motogp-martin-pramac-austin-day0

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Alonso egyetlen dolgot tart még a fejében az F1-en kívül

Egyetlen olyan esemény van, amin Fernando Alonso még szeretne egyszer rajthoz állni az F1-en kívül: a Dakar Rali. Ezt válaszolta arra a kérdésre az F1-es szerződéshosszabbítása kapcsán tartott sajtóbeszélgetésen, hogy vannak-e egyéb tervei a száguldó cirkuszon kívül.

„Jelenleg nem, most szuperfókuszált vagyok az F1-re és csak az jár a fejemben. De szinte 100%-ra mondom, hogy meg fogom próbálni a Dakart, majd a jövőben, amikor befejezem az F1-et. Ez is ott van a fejemben” – erősítette meg ismét korábbi kijelentését, hogy az egy Dakar-próbálkozás nem volt elég számára.

f1-alonso-astonmartin-2024

F1-es karrierje után is maradhat az Astonnál Alonso

Egyértelmű utalást tett arra a kétszeres F1-es világbajnok, hogy az Astonnal kötött megállapodása eddigi pályafutása leghosszabb kontraktusa, ami nem lehet igaz, ha csak a kétéves versenyzői szerződést értené alatta.

Mint mondta, a pályafutása után is maradhat az istállónál, méghozzá sok-sok évig, de nem tért ki pontosan arra, hogy milyen pozícióban. Ahogy fogalmazott, hogy bő 25 éves versenyzői tapasztalatával tudja segíteni az Astont, és ez a szerepkör is motiválja a folytatásra. Konkrét kérdésre is inkább csak körbefogalmazta a témát, és annyit árult el, hogy 2026-ig biztosan vezet, de utána is sok-sok évig maradhat a márkával...

f1-alonso-astonmartin

Videó: Drónfelvételen az Aston Martin egyre bővülő F1-es kampusza

Folyamatosak a fejlesztések az Aston Martin Formula-1-es alakulatánál. Tavaly már átadták a technológiai kampusz első silverstone-i épületét, az idei AMR24-est már ott is fejlesztették építették. Ám ezzel még nincs vége a munkálatoknak, épül a kettes és hármas számú létesítmény, többek között egy vadonatúj szélcsatornával. Az Aston egy felvételt is megosztott minderről:

Vettel lenyűgözte a Porschét, de még nincs döntés Le Mans-ról

Sebastian Vettel néhány hete a Motorland Aragon versenypályán tesztelte a Porsche endurance-világbajnoki hypercarját. Az F1-ből 2022 végén visszavonult német mosolyogva szállt ki az autóból, ám úgy nyilatkozott, egyelőre nem tudja, lesz-e a dolognak folytatása. Mindenesetre Urs Kuratle, a Porsche gyári versenyigazgatója lenyűgözve beszélt Vettelről:

„Sebastiannak nyilván nem kell bizonyítania, hogy tud autót vezetni. Volt benne egy bizonyos fokú tisztelet az ismeretlen autó irányába, de remekül kezelte” – nyilatkozta a Motorsport-Totalnak a szakember, aki a BMW Saubernél annak idején dolgozott már együtt Vettellel: „Ő még mindig ugyanaz a Sebastian, aki nagyon beleássa magát a dolgokba. Rendkívül üdítő volt hallani a benyomásait. Még egy négyszeres F1-es világbajnoknak is sok újdonsággal kellett megbirkóznia: egy új csapattal és egy eléggé összetett autóval. De rendkívül jól elsajátította ezeket.”

A német pilóta az elmúlt hetekben már sejtelmesebben nyilatkozott egy esetleges visszatérésről, akár az F1 irányába is. Ez utóbbiról Kuratle is a sajtóból értesült, ami pedig a Porschével való esetleges Le Mans-i indulást illeti – ahol a harmadik gyári egységből még hiányzik két versenyző –, így nyilatkozott: „Semmi sincs eldöntve annak kapcsán, mit fog tenni, mikor fog vezetni vagy fog-e egyáltalán nálunk versenyezni a jövőben. Ez csak a következő néhány napban vagy hétben válik világossá. Még csak dátum sincs arra, mikor döntjük el, hogy mit, hogyan és hol fog vezetni.”

wec-vettel-porsche

Honfitársa szerint Hülkenbergnek váltani kell

Ralf Schumacher, a német Sky riportereként tevékenykedő korábbi F1-es versenyző úgy véli, Nico Hülkenberg számára elérkezett a távozás ideje a Haastól.

Hülkenberg azon versenyzők közé tartozik, akiknek a jelenlegi szerződése lejár a 2024-es szezon végén, Ralf Schumacher pedig így felelt arra a kérdésre, hogy 36 éves honfitársának maradnia kellene-e jelenlegi csapatával: „Nem, határozottan nem. A Haas egy nagyszerű csapat, jobb eredményeket fognak elérni, ám az istálló felépítése nem a jövőre fókuszál. Egyszerűen nem foglalkoznak eleget a hosszútávú tervek kialakításával.”

„Invesztálni kellene a csapatba, ám ez nem fog megtörténni, mert Gene Haas tulajdonosnak egyéb ötletei vannak. Ez egy remek kis csapat az olyan újoncok számára mint például Oliver Bearman” – tette hozzá Ralf.

Ecclestone volt a nyertese a Perez és Horner közötti fogadásnak

A hétvégi F1-es Japán Nagydíj időmérőjének végén Sergio Perez rádiózásából már kiderült, hogy a kvalifikációt megelőzően kötött egy fogadást a Red Bull csapatfőnökével arról, hogy az első sorba tudja-e magát kvalifikálni. Ez sikerült a mexikóinak – csaknem egy év után először –, ráadásul mindössze 66 ezreddel maradt el a pole-pozíciós csapattársától, Max Verstappentől. Ezzel Perez megnyerte a fogadást – ám a pénz nem sokáig maradt nála, mint azt Horner a hétvége után elárulta:

„Fogadtam vele annak kapcsán, hogy az első sorba kvalifikál-e, mert eddig a legjobb eredménye egy negyedik rajthely volt itt. Aztán valahogy megnyerte a fogadást, és mondta, hogy pontosan ugyanennyi pénzzel tartozott Bernie Ecclestone-nak. Úgyhogy tovább is adta Bernie-nek, így ő volt Checo első soros rajtjának a nyertese. Úgyhogy a drága öreg Bernie még mindig pénzt keres úgy, hogy már itt sincs!” – viccelődött Horner, akit a Motorsport idézett.

f1-perez-horner-redbull-suzuka-1

Halálos baleset Barcelonában: saját kamionja ütötte el a csapatmenedzsert

Tragédia történt még kedden az F1-es Spanyol Nagydíjaknak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán. A hétvégén itt rendezik majd a European Le Mans Series és a Michelin Le Mans Cup évadnyitóját. Az incidens utóbbi paddockjában történt az előkészületek során: a Proton Huber Competition csapatmenedzserét, Gerhard Freundorfert a saját csapatkamionja ütötte el. Az ELMS közleménye szerint a pálya orvosi csapata gyorsan ellátta őt, de sajnos Freundorfer belehalt a sérüléseibe.

michelin-cup (1)

F2-es és F3-as csapatot is indítana az Andretti

Továbbra is gőzerővel készül az elutasítása ellenére a Formula-es csatlakozásra az Andretti Global: szerdán hivatalosan is megnyitott az új silverstone-i bázisuk. Az új létesítmény mindenekelőtt a reménybeli F1-es gárdát szolgálná ki, ám mint azt Michael Andretti a Motorsport.com szakportál hasábjain elárulta: további terveik is vannak a terjeszkedésre, mindenekelőtt a száguldó cirkusz nevelőszériái felé.

„Ezek a létesítmények elsősorban a Formula-1-et fogják szolgálni. Viszont szeretnénk elkezdeni áthozni és integrálni a Formula-E-csapatunkat. A célunk, hogy legyen egy F2-es és F3-as alakulatunk is, segítve az F1-es istállót, aztán pedig talán még egy WEC-csapatunk is. Úgyhogy ezt szeretnénk az európai versenyközpontunkká tenni” – jelentette ki a csapattulajdonos.

Andretti azt is elmondta, hogy ezáltal szeretnének lehetőséget biztosítani a fiatal amerikai tehetségeknek, de nem csak róluk szólna az F2-F3-as projekt: „Nemcsak az amerikai pilótákról van szó, de jó ranglétrát fog jelenteni számukra. Így is a világ legnagyobb tehetségeit fogjuk keresni, viszont fair esélyt fog kínálni egy amerikainak, mert általában amikor egy amerikai idejön, nem ugyanúgy kezelik őket” – mutatott rá. Andrettiék hozzátették: a két utánpótlás-sorozatban való részvételük nagyban függ attól, hogy az F1-es jelentkezésüket végül mégis elfogadják-e.

f2-start-2024

Az Audi és az Aston Martin is sietteti az F1-es pilótapiacot

Legalábbis erre tett utalást dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, amikor a sajtó az energiaitalosok 2025-ös pilótafelállásáról kérdezte.

„Az F1-es pilótapiac felrobbant áprilisban, pedig ilyenkor még általában senki sem beszél erről. nevetséges, de mi nem fogunk beleugrani ebbe a játékba, inkább várunk és figyelünk, majd csak később fogunk döntést hozni. Nem tudom, hogy mi történik, hallom, hogy az Audi nyomást gyakorol és nagyon hamar szeretne választ kapni Carlos Sainztól, de az egy kicsit furcsa, hogy egy újonnan érkező szereplő generálja a nyomást a pilótapiacra. Úgy hallom, hogy az Aston Martin is több irányba gyakorol nyomást. A Red Bulltól viszont nem fogunk ilyenről hallani a szezon közepéig” – mondta Marko.

Az F1-es pilótapiac híreiről a legfrissebb Pitwallban beszéltünk többet:

Újabb helyszín jelentkezett be az F1-nél

Dél-Korea visszatérne az F1-be, ráadásul egy teljesen új helyszínnel lennének jelen a száguldó cirkusz körforgásában.

A kelet-ázsiai országban 2010 és 2013 között már rendeztek F1-es versenyeket, a Szöultól 400 km-re fekvő yeongami pálya (Korea International Circuit) azonban négy futamot követően kikerült a versenynaptárból.

Amennyiben Dél-Korea ismét helyet kap az F1-ben, Incheon városa rendezhet futamot egy utcai pályán, Yoo Jeong-bok, a város polgármestere pedig a Japán Nagydíj alatt már értesítette terveiről Stefano Domenicalit, az F1 vezérigazgatóját.

„F1-es futam rendezéséhez Incheon a legjobb helyszín Dél-Koreában” – mondta Yoo Jeong-bok polgármester a Yonhap News-nak.

Yoo Jeong-bok kiemelte, hogy Incheon infrastruktúrája kiemelkedő, a város nagyon könnyen megközelíthető, illetve számos luxus szálláshely van a környéken, mely szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy F1-es versenyt rendezzenek a közeljövőben. Amennyiben a tárgyalások pozitívan zajlanak, az új városi pálya 2026-ban vagy 2027-ben debütálhat a Formula 1-ben. Incheon egyébként 2,6 millió lakosával Dél-Korea harmadik legnépesebb városa.

Marko: Tsunoda Verstappen szintjét hozta

Nagyon magasra értékeli Yuki Tsunoda formáját dr. Helmut Marko: a Red Bull tanácsadója összességében az egész szezonra jó osztályzatot ad a japánnak, most pedig megfogalmazott egy olyan összehasonlítást, amelyre talán minden F1-es pilóta vágyik:

„Yuki hétvégéje szemmagasságban volt Maxéval, Alonsóéval. Hibátlan volt, szuper teljesítményt nyújtott nyomás alatt a hazai futamán. Szenzációsan jól rajtolt, az előzései voltak a nap manőverei. A nézők a föld felett jártak ettől” – örvendezett Tsunodának Marko.

f1-tsunoda-rb