Nem úsztuk meg utólagos büntetés nélkül a Monacói Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/22124
Bár Max Verstappen Lewis Hamiltonnal történt koccanását nem szankcionálták a felügyelők, egy másik incidenst is vizsgáltak még a leintés után. Kevin Magnussen Sergio Perezzel csatázott, a dán pedig védekezés közben átvágta az alagút utáni sikánt. A felügyelők ezt szabálytalannak találták, így öt másodperces büntetéssel sújtották, ezzel a Haas pilótája a 12. helyett a 14. pozícióban végzett a hivatalos eredmények szerint.

Fotó: Ollé Iván
Steiner: „Ha Piastri nem nyer, akár távozhat is a McLarentől”
https://formula.hu/parc-ferme/39970
Guenther Steiner, a korábbi F1-es csapatfőnök szerint Oscar Piastri előtt nyitva áll az ajtó más topcsapatoknál, ha nem sikerül megnyernie az idei világbajnokságot.
Piastri három futammal a szezon vége előtt 24 ponttal van lemaradva a bajnoki pontversenyben Lando Norris mögött, az elmúlt hetekben ráadásul látványosan megtorpant, és saját bevallása szerint is más vezetési stílusra kényszerült, mint a szezon nagy részében.
Steiner szerint, ha az ausztrál nem fordítja meg a küzdelmet, komolyan el kell gondolkodnia a váltáson: „Ha nem nyeri meg a bajnokságot, szerintem komoly esély mutatkozik arra, hogy bármely másik jó csapat autójába beüljön. Néha jót tesz a változás: fiatal, és tud alkalmazkodni. Ha nem tudja megfordítani a bajnoki állást, akkor a váltás lehet a legjobb út számára. Mindezek ellenére szerintem képes lehet megcsinálni, sokra tartom őt.”

MotoGP: Acostáé a szezon utolsó pénteki edzésnapja Valenciában
https://formula.hu/parc-ferme/39969
Pedro Acosta zárta az élen a pénteket a MotoGP idényzáró Valenciai Nagydíján: a KTM spanyolja 1:29,240-es időt produkált a délutáni egyórás gyakorlás hajrájában. Őt az apriliás Marco Bezzecchi követte a sorban, megelőzve a VR46-os Franco Morbidellit és a vb-ezüstérmes Alex Marquezt. Kiemelendő Ai Ogura ötödik és Jack Miller hatodik helyezése is, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be Fabio di Giannantonio, Fermin Aldeguer, Joan Mir és a menet közben műszaki gondokkal is küzdő Fabio Quartararo fért még be.
Kiszorult viszont a tízből a két gyári Ducati: Francesco Bagnaia a 14. lett, míg az ismét a sérült Marc Marquezt helyettesítő Nicolo Bulega a sor végén zárt. A visszatérő Jorge Martin sem sokkal előzte utóbbit a 22. pozícióban, miközben a két szabadkártyás közül a hondás Aleix Espargaro 13. helye egészen biztató, míg az újfent a V4-es Yamahát próbálgató és azt egyszer el is dobó Augusto Fernandez 20. lett, igaz az ő lemaradása is alig egy másodperc volt az éllovassal szemben.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Pedro Acosta | KTM | 1'29.240 | |
| 2. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'29.293 | 0.053 |
| 3. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'29.425 | 0.185 |
| 4. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'29.473 | 0.233 |
| 5. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'29.555 | 0.315 |
| 6. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'29.556 | 0.316 |
| 7. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'29.593 | 0.353 |
| 8. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'29.597 | 0.357 |
| 9. | Joan Mir | Honda | 1'29.634 | 0.394 |
| 10. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'29.673 | 0.433 |
| 11. | Brad Binder | KTM | 1'29.729 | 0.489 |
| 12. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'29.806 | 0.566 |
| 13. | Aleix Espargaró | Honda | 1'29.832 | 0.592 |
| 14. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'29.833 | 0.593 |
| 15. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'29.891 | 0.651 |
| 16. | Luca Marini | Honda | 1'29.896 | 0.656 |
| 17. | Alex Rins | Yamaha | 1'29.999 | 0.759 |
| 18. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'30.147 | 0.907 |
| 19. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'30.237 | 0.997 |
| 20. | Augusto Fernández | Yamaha | 1'30.267 | 1.027 |
| 21. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'30.304 | 1.064 |
| 22. | Jorge Martín | Aprilia | 1'30.404 | 1.164 |
| 23. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'30.529 | 1.289 |
| 24. | Nicolò Bulega | Ducati | 1'30.552 | 1.312 |

Wheatley Verstappent akarja az F1-es Audiba
https://formula.hu/parc-ferme/39968
Nem köntörfalazott Jonathan Wheatley: a leendő Audi F1-es csapatvezetője szeretné Max Verstappent leigazolni magukhoz. Wheatley közeli kapcsolatot ápol a Red Bull négyszeres világbajnokával abból az időből, amikor sportigazgatóként dolgozott az energiaitalosoknál. Ám a jelenleg még Stake néven futó Sauber főnöke tudja: ez még önmagában kevés ahhoz, hogy át tudja csábítani a jövőre átalakuló istállóhoz a hollandot.
„Igen, azt akarom, hogy Max Verstappen vezesse az autónkat. Milyen csapatfőnök lennék, ha nem akarnám ezt?” – nyilatkozta Wheatley a De Telegraafnak az Audi festéskoncepció-bemutatója után. „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Maxszal régóta barátok vagyunk, ahogy az apjával, Josszal és a menedszerével, Raymonddal is. És egy ilyen barátság akkor alakul ki, ha mindig őszinték vagytok egymással és sosem áruljátok el a kiépített bizalmat. De nem hiszem, hogy ez jelenleg elegendő ahhoz, hogy közvetlenül kapcsolatba hozzuk Verstappent az Audi Formula-1-es ülésével.”

Már a hivatalos teszt előtt pályára viszi F1-es autóját a Cadillac
https://formula.hu/parc-ferme/39967
Graeme Lowdon, a jövőre tizenegyedik csapatként beszálló Cadillac Formula-1-es csapatfőnöke elárulta: még a január végi barcelonai közös gyakorlás előtt pályára viszik a 2026-os autójukat. A háttérben már hosszú hónapok óta zajlanak az előkészületek az amerikai formációnál, több versenyhétvégén párhuzamosan leszimuláltak a valós eseményekkel, a minap pedig egy feketére festett Ferrari segítségével a pályán is megkezdték a munkát. Egy újabb fontos mérföldkő azonban az autójukba beszerelt motor beindítása, majd pedig a 2026-os F1-es versenygép pályára vitele lesz – ennek időtervéről nyilatkozott Lowdon még a Sao Pauló-i Nagydíjon:
„Minden az ütemterv szerint halad. Ami azt illeti, kevesebb mint 50 napon belül beindítjuk a motort, az autót pedig jövő januárban fogjuk először pályára vinni. Utána megyünk tesztelni január végén Barcelonába” – fogalmazott a csapatvezető. Azaz még karácsony előtt várható, hogy felbőg a Ferrari-motorjuk, és az első teszt előtt pályára fognak hajtani jövő januárban. Ezt alighanem egy filmforgatási nap keretében fogják megtenni, ahol maximum 200 kilométert tehetnek meg, de arra mindenképp jó egy ilyen alkalom, hogy a legelső és legkomolyabb gyerekbetegségeket kiszűrjék.
Lowdon amúgy elmondta: az idő a projekt fő ellensége, hiszen tudják, hogy március elején szezonnyitó Ausztrál Nagydíj, az a határidő nem fog változni, emellett plusz nehézségként említette, hogy mivel új szabályrendszerről van szó, nincs referencia sem arról, ki vagy kik lesznek majd a leggyorsabbak, akikhez viszonyítaniuk kell magukat.

Tsunoda észre sem vette, hogy meglökte Strollt
https://formula.hu/parc-ferme/39966
Yuki Tsunoda saját bevallása szerint nem is észlelte, hogy hozzáért Lance Stroll autójához a vasárnapi F1-es Sao Pauló-i Nagydíj elején. A biztonsági autós fázist követő újraindítás utáni kanyarokban a japán jóval nagyobb tempóval érkezett meg a kanyarba, mint az előtte haladó Franco Colapinto, az Alpine-t el is kellett kerülnie, így viszont hátulról épp megkoccolta az Aston Martint, amely megforgott ettől.
„Hogy őszinte legyek, észre sem vettem a kontaktot. Nem tudom… vissza kell néznem, hogy mi történt” – fogalmazott a leintés után Tsunoda. A Red Bull pilótáját a felügyelők megbüntették, azt viszont rosszul töltötte le a bokszban, amiért újabb büntetést kapott, így Tsunoda végül a pontszerzéstől is nagyon messze volt Interlagosban.
„Kár a koccanásért, de szerintem a tempó rendben volt, főleg az utolsó etapban. Teljesen pozíción kívül voltam, szóval… Kár a büntetésekért és az extra bokszkiállásért, amire nem volt ráhatásért. Kár ezért, mert valami jól működött, ugyanakkor más meg nem. Ezen a hétvégén számomra semmi sem működött.”

Betörtek az Alpine F1-es gyárába – de nem vittek el semmit
https://formula.hu/parc-ferme/39965
Furcsa eset történt a napokban az Alpine franciaországi, Viry-Chatillonban található gyárában: a rendőrségi jelentősek szerint hétfő este 10 óra körül két tolvaj tört be az F1-es istálló központjába. A Le Parisien lap szerint betörték a bejárati előcsarnok ablakát, majd onnan az emeleten található vezetői irodákba mentek: több ajtót is feltörtek, a nyomozati anyag szerint úgy tűnik, ismerhették a járást a tolvajok. Ami az ügyet érdekessé teszi, hogy a rendőrség szerint nem történt anyagi kár, üres kézzel távoztak a betörők.
A nyomozás még zajlik, egyelőre senkit nem tartóztattak még le. Az Alpine részéről egyelőre ennyi kommunikáció történt az idézett lap számára: „Semmit sem loptak el, minden rendben van, egyetlen alkalmazott sem volt jelen” – írták.

Cadillac: TikToktól érkezik az F1-es marketingigazgató
https://formula.hu/parc-ferme/39964
A 2026-ban bemutatkozó Cadillac F1-es csapata újabb kulcsembert szerződtetett: bejelentették Ahmed Iqbal, a TikTok korábbi autóipari stratégiavezetőjének megszerzését, aki marketingigazgatóként csatlakozik az amerikai márkához.
Iqbal feladata lesz a Cadillac F1 márkaidentitásának és kommunikációs stratégiájának kialakítása, valamint a rajongói elköteleződés és a nemzetközi partnerségek irányítása. A vállalat célja, hogy a sportágba belépve egy modern, digitálisan aktív és erősen amerikai karakterű F1-csapatot építsen fel.
„A Cadillac F1-hez való csatlakozás generációs lehetőség, hogy új fejezetet írjunk az amerikai motorsport történetében. Olyan márkát akarunk létrehozni, amely a pályán és azon kívül is inspiráló” – nyilatkozta Iqbal.
A szakember a TikToknál töltött időszakot megelőzően a Twitter (X) autóipari részlegét vezette, pályafutását pedig a JP Morgan pénzügyi vállalatnál kezdte, de az Audi USA-nál is megfordult.

„Stroll folyamatosan kiüt másokat” – Colapinto
https://formula.hu/parc-ferme/39963
Mögöttük haladva a páholyból nézte végig Franco Colapinto a Gabriel Bortoleto és Lance Stroll közötti első körös összeérést a vasárnapi F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon, amelynek köszönhetően az első hazai futamán szereplő a falban kötött ki. Bortoleto külső íven haladt Stroll mellett az egyik kanyarban, amikor finoman összeért a két autó, ez vezetett a Stake-pilóta kieséséhez. Colapinto a történtek után alaposan beleszállt a kanadaiba:
„Stroll folyamatosan kiüt másokat, egyszerűen csak nem néz a tükörbe, nem hagy helyet a pályán, és ő rakta Gabit a falba. Ezt csinálja minden alkalommal” – fogalmazott a MotorsportWeek által idézett pilóta. Maga az érintett Bortoleto azonban sokkal elnézőbb volt az Aston Martin versenyzőjével szemben:
„Fej fej mellett voltunk a 9-es kanyarból kijövet. Nem mutogatok ujjal senkire. Első kör volt, kívül voltam. Kicsit jobban nyitott a kormányon, mint amennyi hely még volt ott. Hozzáért az első gumimhoz, és a falban kötöttem ki. Szerintem ez versenybaleset. Természetesen ha kicsivel több helyet hagy, bevettem volna a kanyart, és talán meg is előzöm, mert rosszabb abroncsokon volt, hiszen én lágy gumin rajtoltam. De ismétlem, ez egy versenybaleset, biztosan nem direkt csinálta. Akárhányszor csatázom vele, mindig fair velem. Szóval ilyen a versenyzés.”
Veja o exato momento em que Lance Stroll e Gabriel Bortoleto se tocam.
— Aston Martin F1 Brasil (@AstonMartinBRF1) November 9, 2025
Gente, sendo bem sincero a culpa no foi do Stroll não. Sei que ele faz muito burrada, mas dessa vez ele no teve culpa no.#F1NaBand #BrazilGP pic.twitter.com/rk3zCbyQBa
Luke Browning újra F1-es autóba ül Abu Dhabiban
https://formula.hu/parc-ferme/39962
A Williams hivatalosan megerősítette, hogy junior versenyzője, Luke Browning részt vesz az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén decemberben. A brit pilóta számára ez lesz a harmadik FP1-es szereplés az idei szezonban, miután korábban Bahreinben és Mexikóvárosban is lehetőséget kapott a csapattól.

Fotó: Williams
Browning jelenleg a Formula–2-es bajnokságban versenyez teljes idényben, ahol két fordulóval a vége előtt az összetett harmadik helyén áll. A fiatal tehetség az abu dhabi hétvégén ismét kettős feladatot lát majd el: az F2-es finálé mellett vezeti majd a Williams F1-es autóját is a Yas Marina pályán, ahogy azt tavaly is tette.
A versenyző a szezon zárását követően részt vesz a fiatal pilóták tesztjén is. „Felejthetetlen hétvége lesz Abu Dhabiban a Formula–2-es címért harcolni és újra visszaülni az FW47-be – ez egy kihívás, amit nagyon várok” – mondta Browning. „A fiatal pilóták tesztje újabb lehetőséget ad, hogy segítsem a csapatot a 2026-os felkészülésben. Köszönöm a bizalmat a Williams Akadémiának és az egész csapatnak.”
Sajtó: Wolff eladja a Mercedes-részvényeinek egy részét?
https://formula.hu/parc-ferme/39961
Sajtóhírek szerint Toto Wolff előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy eladja a hozzá tartozó Mercedes-részvények egy részét. Az értesülésről saját információk alapján a Sportico számolt be először: úgy tudják, az F1-es csapat vezetője nagyjából 5 százaléknyi, de mindenképp egy számjegyű részesedést adna el a jelenleg a nevén lévő 33 százalékból. A riport hozzáteszi, hogy Wolff rekordáron válhat meg a részvényektől, az idézett lap szerint ugyanis a Mercedes Formula-1-es gárdájának érte 6 milliárd dollár körül mozoghat (ami felülmúlná a nemrég szintén részvényeket eladó McLaren 4,7 milliárdos értékét).
A Mercedes egy szóvivője a Sportico megkeresésére így reagált: „Nem fogjuk ezt kommentálni. A csapat vezetése változatlan marad, és mindhárom partner teljes mértékben elkötelezett a Mercedes-Benz Formula-1-es sikerei érdekében” – fogalmazott. Az említett három partner maga a Mercedes, az INEOS és maga Wolff, ők jelenleg egyaránt 33-33 százalékos részesedéssel rendelkeznek.

Január közepén mutatja be új festését a Red Bull és a Racing Bulls
https://formula.hu/parc-ferme/39960
A Red Bull és a Ford megerősítette a 2026-os szezonra vonatkozó autóbemutatási terveit, amelyek egy új korszakot jelentenek a sport számára.
A Milton Keynes-i csapat január 15-én egy amerikai rendezvényen mutatja be az új szezonra készült festését, akárcsak testvércsapata, a Racing Bulls.
A festést a Michigan állambeli Detroitban, az új motorpartner, a Ford székhelyén mutatják be, még a január végi barcelonai zártkörű teszt előtt.

Szavazás: Jogos volt Piastri brazíliai büntetése?
https://formula.hu/parc-ferme/39959
Oscar Piastri tíz másodperces időbüntetést és két büntetőpontot kapott, amiért a verseny eleji újraindításnál belül próbált elmenni Kimi Antonelli mellett a vasárnapi F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon, de elfékezte magát, így nekicsúszott a Mercedesnek, amely ettől nekiforgott a külső íven haladó Charles Leclerc-nek (akinek fel is kellett adnia a verseny).
A stewardok teljes mértékben az ausztrált látták felelősnek, de Piastri, a McLaren-főnök Andrea Stella, sőt még Leclerc is azon az állásponton volt, hogy Antonelli is hibás volt. Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is: szerintetek jó ítélet született? Szavazzatok az alábbi modul segítségével:
Így pontoztuk a MotoGP-sek portimaói teljesítményét
https://formula.hu/parc-ferme/39958
Bár a Formula Motocast majd csak a szezonzáró Valenciai Nagydíj után jelentkezik adással, az idén bevezetett versenyzői pontozás az Ausztrál GP kapcsán sem maradhat el. A műsor két állandó stábtagja, Balogh Tamás és Ferenci Péter ezúttal is 1-től 10-ig terjedő skálán értékelte a motorosok teljesítményét, a két pont átlagából pedig kijött a végső pontérték.
A mezőnyből a sprint és a verseny három dobogósa, Marco Bezzecchi, Alex Marquez és Pedro Acosta emelkedett ki, ám mivel egyikük sem futott tökéletes hétvégét, mindhármukat 9 ponttal jutalmaztuk. Kiemelendő még a Yamahával a márkatársai fölé növő Fabio Quartararo és a Tech3 KTM-nél Maverick Vinalest top 10-es helyezésekkel pótló Pol Espargaro, de abszolút megállta a helyét a Marc Marquez motorján debütáló Nicolo Bulega is – miközben átmeneti gyári ducatis csapattársa, Francesco Bagnaia ismét bukott, de ezúttal legalább elfogadható tempó produkálása után.
| Ducati Team | Aprilia Racing | ||
| Francesco Bagnaia | 4,5 | Marco Bezzecchi | 9 |
| Nicolo Bulega | 6,5 | Lorenzo Savadori | 2,5 |
| Gresini Ducati | Trackhouse Aprilia | ||
| Alex Marquez | 9 | Ai Ogura | 7 |
| Fermin Aldeguer | 6,5 | ||
| Monster Yamaha | |||
| VR46 Ducati | Fabio Quartararo | 8,5 | |
| Fabio di Giannantonio | 6 | Alex Rins | 4 |
| Franco Morbidelli | 3,5 | ||
| Pramac Yamaha | |||
| KTM Factory | Jack Miller | 4,5 | |
| Pedro Acosta | 9 | Miguel Oliveira | 4 |
| Brad Binder | 6,5 | ||
| Honda HRC | |||
| Tech3 KTM | Joan Mir | 5,5 | |
| Enea Bastianini | 4,5 | Luca Marini | 5 |
| Pol Espargaro | 7 | ||
| LCR Honda | |||
| Johann Zarco | 7 | ||
| Somkiat Chantra | 3,5 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Leclerc: Ez nagyon frusztráló, nehéz lenyelni...
https://formula.hu/parc-ferme/39957
Lewis Hamilton mellett Charles Leclerc is nagyon frusztráltan értékelt a kettős Ferrari-kieséssel záruló interlagosi hétvégét követően – a monacói pilóta szerint ha másodikak akarnak lenni a konstruktőrök között, akkor tökéletes teljesítményre lesz már szükségük a hátralévő három hétvégén.
A Scuderia visszacsúszott a negyedik pozícióba, a Red Bull mögé, a második Mercedeshez képest pedig 36 pontra nőtt a hátránya, amely persze még behozható, de hasonló betlik már biztosan nem férnek bele.
„Ez az egész nagyon frusztráló a bajnoki harc miatt. Csak mi nem tudjuk befejezni a futamot, így nagyon nehéz lesz már megszerezni azt a második helyet a csapatok között. Nagyon frusztrált vagyok ezzel, nehéz lenyelni. A következő három hétvégét abszolút tökéletesen kell végrehajtanunk, ha másodikak akarunk lenni” – értékelt Leclerc.

fotó: Scuderia Ferrari HP
„Ha lenne hozzá tehetségem!” – Verstappen számára a MotoGP volt a B terv
https://formula.hu/parc-ferme/39955
Max Verstappenről eddig is tudni lehetett, hogy kedveli a MotoGP-t és a motorversenyzést, most azonban azt is elárulta, hogy gyerekként a két kerék iránt is érdeklődött. A Pelas Pistas podcast vendégeként nem hezitált az F1-es világbajnok, amikor arról kérdezték, melyik versenysorozatot kedveli a legjobban: „A MotoGP-t. Ha választhatnék valamit, ha nem tudnék négy keréken, autókkal versenyezni, akkor a MotoGP-t mondanám. Ha lenne hozzá tehetségem!” – tette hozzá nevetve.
Gyerekként ugyanis a motorozásba is belekóstolt a holland: „Versenyeztem minimotorokkal valamikor 8-12 éves koromban. Nagyon élveztem, de hamar ráeszméltem, hogy a négy kerékhez több tehetséggel rendelkezem, de igazán szerettem. De így is szeretem nézni a MotoGP-t. Őrültek, de jó értelemben őrültek” – fogalmazott Verstappen, aki megerősítette, hogy a motorversenyzés lett volna a B terve: „Ez lett volna, ha nem lettem volna sikeres négy keréken. Mármint… valamit csak csinálnod kell!”
Verstappen azt is elmondta, hogy szívesen kipróbálna egy MotoGP-motort, bár hozzátette, hogy elsőként több értelme lenne egy Moto2-es vagy Moto3-as géppel kezdenie. „Szívesen megcsinálnám, de megértem a csapatom aggályait. Egyelőre megelégszem azzal, hogy nézőként élvezem.”

Hamilton és Tsunoda is büntetőpontokat kapott az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj után
https://formula.hu/parc-ferme/39956
Nem csak Oscar Piastrit szankcionálták a verseny közben és részben utána a felügyelők vasárnap Interlagosban: Lewis Hamilton és Yuki Tsunoda is kapott büntetőpontokat a licenszére (az ausztrál bajnokesélyes kettővel „gazdagodott”, az ő szankciójáról itt írtunk bővebben).
Hamilton Franco Colapintónak ment neki hátulról az első kör végén. A felügyelők teljes mértékben a hétszeres világbajnokot látták hibásnak, ám enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy kis tempókülönbségnél történt az ütközés, Colapintóra nézve nem volt közvetlen hatása, és a kontakt is kis mértékű volt, ezért kapta a brit a szokásos 10 másodperc helyett az 5 másodperces időbüntetést, valamint az egy büntetőpontot – ez utóbbival a Ferrari pilótája háromnál jár az elmúlt 12 hónapban.
Tsunoda esetében már nem voltak elnézőbbek a stewardok, hiszen „sokkal nagyobb sebességgel” érkezett meg a kanyarba, mint az előtte lévők, és megpöckölte Lance Stroll autóját, aki ettől megforgott. A Red Bull-os ezért tíz másodperces időbüntetést kapott – majd mivel azt nem megfelelően töltötte le, mert a szerelők hamarabb hozzáértek az autójához a bokszban, egy újabbat is –, illetve két büntetőpontot, amiből így már öttel rendelkezik összesen.

Bokszutcából rajtolhat Verstappen?
https://formula.hu/parc-ferme/39954
Max Verstappen és a Red Bull számára katasztrofálisan alakult a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzése – a holland versenyző csapattársával együtt már a Q1-ben búcsúzott, ami az energiaitalos gárda első dupla Q1-es kiesése volt 2006 óta.
A Red Bullnál drasztikusan hozzányúltak a beállításokhoz az az időmérő előtt Max Verstappennél, de ez épp visszafelé sült el: kockázatot vállaltak, nem jött be.
Helmut Marko a kvalifikáció után az ORF-nek megerősítette, hogy a csapat fontolóra veszi annak a lehetőséget, hogy további módosítások miatt megszegjék a parc fermé szabályokat: „Most meg kell néznünk, mit fogunk tenni ebben a helyzetben. Az is benne van, hogy további drasztikus változtatásokat eszközölünk. Ez azt jelentené, hogy a bokszutcából kell rajtolnunk, de le kell ülni nyugodtan, és eldönteni, mi a legjobb megoldás.”

Verstappen: Miért dobna el Palou mindent az F1-ért?
https://formula.hu/parc-ferme/39952
Max Verstappen elismerően beszélt az IndyCar jelenleg megkérdőjelezhetetlenül legnagyobb sztárjáról, Alex Palouról, akit szerinte „teljesen érthetően” nem csábít el a tengerentúlról a Formula–1. A négyszeres világbajnok egy podcastben idézte fel, hogy régóta ismeri a spanyol pilótát: „Gokartban csapattársak voltunk a CRG-nél, és a szimulátoros Redline-csapatban is. Néhányszor együtt is versenyeztünk. Nagyon jó srác, barátságos, és amit az IndyCarban elért, az tényleg lenyűgöző, és az is, ahogy elérte.”
Verstappen szerint Palou a lehető legbölcsebb döntést hozta azzal, hogy nem hagyta el az IndyCart az F1 kedvéért: „Ha a helyében lennék, nem hagynám ott az IndyCart. Kevés embernek adatik meg, hogy győzhessen. Jól kell élni, pénzt kell keresni, és ha domináns helyzetben vagy, biztosíthatod a saját jövődet. Miért kockáztatnád, hogy eldobd mindezt pár F1-es évért, ha azt nem topcsapatban töltöd?”
A holland pilóta szerint a Formula–1-be való átigazolásnak csak akkor lenne értelme Palou számára, ha azonnal ütőképes autóba ülhetbe: „Mondhatod, hogy megpróbálom, hátha működik, de ha nem, akkor elveszíted a lendületet, amit felépítettél. Szerintem jól döntött, hogy marad ott, ahol továbbra is nyerhet.”

Bearmant és Lawsont is büntették az F1-es sprinten történt incidens után
https://formula.hu/parc-ferme/39953
Mindkét pilótát elmeszelték a felügyelők az Oliver Bearman és Liam Lawson között az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj sprintversenyének elején történt jelenetsorért. Kezdjük Bearmannel, aki kapcsán a stewardok arra jutottak, hogy miután lendületet veszített a 3-as kanyarból kijövet és ezért Lawson megérkezett rá, majd mellé, a brit nem hagyott elegendő helyet a Racing Bullsnak, így az új-zélandi autója két kerékkel a nedves fűre került. Bár sem kontakt nem történt, sem Lawson nem veszítette el az irányítását az autó felett, potenciálisan veszélyesnek ítélték a Haas-pilóta megmozdulását, amit öt másodperces időbüntetéssel és egy büntetőponttal „jutalmaztak” – utóbbiból így ismét kilenccel rendelkezik Bearman, azaz háromra van az automatikus egyfutamos eltiltástól.
Ugyanilyen büntetéscsomagot kapott aztán Lawson is, de ő már a 4-es kanyarban történt ütközésükért, ami Bearman megforgását eredményezte. A felügyelői indoklás szerint a felvételek alapján nem egyértelmű, hogy Lawson autójának első tengelye legalább egy vonalba került-e Bearman visszapillantójával a kanyarcsúcspont előtt és közben, ahogy azt a versenyzési irányelvek előírják. Lawson magyarázata szerint a kontakt az előző incidens következménye volt, a hidegebb és nedves gumik miatt vált alulkormányzottá az autója. A stewardok végül úgy ítélték meg, hogy ő volt „elsősorban” a felelős az ütközésért, ám enyhítő körülménynek tekintették az új-zélandi által említetteket, ezért nem a szokványos tíz másodperces büntetést szabták ki rá. Az időbüntetések egyébként érdemben nem befolyásolták a pilóták eredményét, hiszen eleve a top 10-en és a pontszerzőzónán kívül értek célba a történtek után.
— RacingPrix (@racing_prix) November 8, 2025
„Rejtélyes” – Tsunoda nem érti, miért szenved
https://formula.hu/parc-ferme/39951
Ismét már az első szakaszban búcsúzott az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj pénteki sprintidőmérőjén Yuki Tsunoda, aki így csak a 18. helyről startolhat majd szombaton. Bár ezúttal Max Verstappen is küszködött a Red Bull-lal, hiszen csak hatodik lett, így is jelentős volt a különbség kettejük között. A japán pedig nem is tudott magyarázatot adni minderre – de állítja, hogy nem az első szabadedzésen történt kisebb autótörésre vezethető vissza a kiesése:
„Nem, nem mondanám, hogy őszinte legyek. Nem segített, de így is elég jól zártam az FP1-et. Így is elegendő rövid és hosszú etapot futottam” – idézi Tsunodát a RacingNews365. „Az időmérős köröm is eléggé rendben volt, szóval rejtélyes a dolog. Egyszerűen csak hiányzott a tapadás összességében. De ha magát a kört nézem, nem igazán tudom megtalálni, miért voltam lassú.”
A várható esős körülményektől sem vár megváltást a pilóta: „Meglátjuk. Nem igazán imádkozom sem az esőért, sem azért, hogy száraz legyen, csak találni akarok valamit az autóban. Egyszerűen csak nem értem, miért küszködöm.”
