DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

Alonso NASCAR-autóba ül a hónap végén

Már több videó is napvilágot látott arról, hogy Fernando Alonso és a NASCAR-szupersztár Jimme Johnsin készül valamire, az Autosport forrásai pedig most már el is árulták, hogy mire: autót cserélnek egymással. Johnson a NASCAR-szezonzáró után elutazik a McLarenhez és a szimulátorban próbál felkészülni az eseményre, majd csapatával megérkezik Abu Dhabiba, az F1-es szezonzáró helyszínére. Innen aztán "mindenki" együtt vonul majd tovább Bahreinbe, ahol november 26-án ő az F1-es McLarenbe, Alonso pedig a Johnson csapata által felkészített NASCAR-gépbe ülhet majd be.

pf7_5

fotó: dppi

„Fantasztikus” – így jellemezte Colapinto debütálását a Williams F1-es főnöke

Első Formula-1-es nagydíját teljesítette Monzában a Logan Sargeantot váltó Franco Colapinto. Aki abszolút megállta a helyét: bár a Q1-ben belehibázott a mindent eldöntő körébe és kiesett a 18. helyen, a futamon egészen a 12. pozícióig kapaszkodott előre, ami még úgy is megsüvegelendő teljesítmény a Williamsszel, hogy a csapattárs Alexander Albon közben pontot szerzett. Colapinto úgy érzi, neki is lett volna erre a sansza a kvalifikációs hiba nélkül, míg a Williams F1-es csapatfőnöke, James Vowles ezzel együtt is csak dicsérni tudta az argentin újoncot a csapat futam utáni videójában:

„Franco ezen a hétvégén, figyelembe véve, hogy kivettük az F2-ből és egyből beraktuk az F1-be – de természetesen jelentős felkészüléssel a színfalak mögött –, jó munkát végzett. Tökéletesen hajtotta végre a versenyt, előrelépdelt, előzött autókat. És szerintem ha az időmérő tényleg a tervek szerint alakul – és csak az átláthatóság kedvéért mondom: bőven egy tizeden belül volt Alexhez, ahogy átment a 7-es kanyaron, vagyis nagyon-nagyon közel –, akkor vasárnap valószínűleg esélye lett volna harcba szállni a pontokért. Ez pedig fantasztikus első alkalommal egy adott autóval.”

f1-colapinto-williams-monza_1

Sainz szerint a vb-címért is harcolhat a Ferrari

Akár a konstruktőri vb-címet sem tartja kizártnak Carlos Sainz: az Olasz Nagydíjon a Ferrari szerezte a legtöbb pontot, és bár az utóbbi hetekben, hónapokban nem beszéltünk róluk ilyen kontextusban, de látótávolságon belül vannak az olaszok a Red Bullhoz és a McLarenhez is a gyártók tabelláján.

„Olaszországban éles meccsben voltunk a McLarenekkel, olyanok jelentettek különbséget, mint a szélárnyék. Fontos volt a konstruktőri bajnokság szemszögéből, hogy mi szereztük a legtöbb pontot. Ez azt jelenti, hogy van esély, nemcsak arra, hogy idén még több győzelmet arassunk, hanem arra is, hogy harcoljunk a vb-címért. Szerintem ha gyorsak tudunk lenni máshol is, akkor szoros lesz a küzdelem a McLaren és a Red Bull ellen” – mondta a spanyol.

Sainz azért azt is hozzátette, hogy Monza speciális helyszín, így nem lehet ebből kiindulni – mindenesetre nyolc versenyhétvégével a szezon vége előtt 39 pont a hátrányuk a Red Bullhoz és 31 a Mclarenhez képest.

240829_R16_ITALIA_CA_R1607145_60125920-77f9-4b65-8f29-1ede9f229a77_resize

fotó: Scuderia Ferrari HP

Dupla műszak: Lawson Red Bullt és Visa RB-t is tesztel Monzában

A hétvégi Formula-1-es Olasz Nagydíj után sem csendesedett el teljesen a monzai pálya, a Pirelli ugyanis kétnapos gumitesztet teljesít(ett) kedden és szerdán. Kedden a Mercedes és a Red Bull volt ebben a gyártó segítségére: előbbieknél George Russell teljesített szolgálatot 127 megtett körrel, amelyek közül 1:20,747 volt a leggyorsabb, míg utóbbiaknál a hivatalos teszt- és tartalékpilóta, Liam Lawson ült a volán mögé és futott 104 kört, amelyek közül 1:22,126 volt a legjobb idő.

A Pirelli-teszt szerdán is folytatódik Monzában, ám ezúttal már a Visa RB lesz a gumigyártó segítségére – viszont az ő autójukat is Lawson fogja vezetni. Ennek kapcsán az érdekesség, hogy az új-zélandi jó eséllyel pályázik a Red Bull két csapatának valamelyik ülésére 2025-re: Helmut Marko sportszakmai tanácsadó szeptemberre ígért bejelentést a pilóta kapcsán.

Szerdán amúgy Fioranóban is dolgozni fog a Pirelli, ahol az esős abroncsok tesztjében fog segédkezni nekik a Ferrari és Oliver Bearman.

f1-lawson-redbull-teszt-pirelli

Vasseur a fejlesztések fontosságát emelte ki

A Ferrari csapatfőnökének véleménye szerint a Monzában aratott győzelmük leginkább a gumikezelésnek volt köszönhető, ám az Olasz Nagydíjra hozott fejlesztéseik jelentősek voltak.

„Hogy őszinte legyek, a monzai pályán elég nehéz látni azt, hogy mennyit is jelentenek a fejlesztéseink. A soron következő pályák karakterisztikája nagyon eltérő lesz” – mondta Fred Vasseur.

A francia szakember úgy véli, hogy az élcsapatök közötti szoros verseny miatt minden egyes újítás kiemelet fontossággal bír.

„Azt látjuk, hogy az időmérőn hat vagy hét autó is kevesebb, mint egy tizeden belül van egymáshoz képest. Minden egyes fejlesztés különbséget jelenthet. A mostani csomag természetesen kulcsfontosságú volt, de a mutatott tempónk leginkább a gumikezeléshez volt köthető” – tette hozzá a Ferrari csapatfőnöke.

 

Erősorrend: A McLarenek Verstappen nyomában, Albon a top10-ben

A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsor két szereplője, Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, valamint Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik.

A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.

A rangsort az Olasz Nagydíj is  Max Verstappen vezeti, de az üldözők közelítenek rá, Alexander Albon pedig újabb remek produkciójával már betört az első tízbe. A monzai hétvégén aligha meglepő módon Charles Leclerc kapta a legmagasabb pontszámot, de nagyon jóra értékeltük Piastri, Albon és az újonc Colapinto teljesítményét is.

Itt látható az F1-es versenyzők erősorrendje az első 16 nagydíj alapján – az összesítésbe csak azok kerültek be, akik már legalább három futamon rajthoz álltak.

podcast-rankings_16

A Formula Podcast Olasz Nagydíjat értékelő adását – benne a pontszámokkal – itt tudjátok meghallgatni:

Formula1.5 – Alonso kiemelkedik a „vert mezőnyből”

Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2024-es szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből azt a négy csapatot, mely az összes idei győzelmet és dobogót megszerezte, s rendre elhoz hat-hét helyet az első nyolc közül?

A gyenge ausztriai szereplés óta sorozatban ötödször végzett a „másodosztály” első három helyének valamelyikén Fernando Alonso, így továbbra is magabiztos fölénnyel vezeti a tabellát. Hülkenberg tisztes lemaradással a második, és jelen állás szerint Stroll ellenében küzd a második helyért, Albon idei első győzelmével nagyot lépett előre, negyedik hellyel debütált a Williams újonca.

pf-bliga16

A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.

Videó: Alonso Aston Martin Valkyrie-je lerobbant Monacóban

A videót posztoló Instagram-oldal szerint egy órával az átvétel után már meg is állt Fernando Alonso vadonatúj sportautója, az Aston Martin Valkyrie, Monaco utcáin adta meg megát a technika.

Célkeresztben 2026 az Astonnál: hosszú távú megállapodást kötöttek technikai partnereikkel

„Jelentős mérföldkőhöz” ért közleményük megfogalmazása szerint az Aston Martin a 2026-os Formula-1-es szabályokra való felkészülésben, ugyanis a keddi bejelentés értelmében technikai és stratégiai megállapodást kötöttek partnereikkel, a Hondával, az Aramcóval és a Valvoline Global Operationsszel.

Az együttműködés egyik féllel sem új keletű vagy legalábbis nem hat újdonságként, hiszen azt már jó ideje tudni lehet, hogy a Honda az Aston Martin gyári partnereként „tér vissza” 2026-ba az F1-be teljes értékű motorgyártóként, az Aramco és a Valvoline pedig szintén korábban is a silverstone-i gárda partnere volt. A Honda dolgozik az új erőforráson, amelynél 50-50 százalékos aránya lesz a belsőégésű motornak és az elektromos komponensnek; az istálló nevében is megjelenő Aramco látja majd el őket üzemanyaggal, a Valvoline pedig kenőanyagokkal.

aston-aramco-honda-valvoline

„Köszönjük a sportszerűségüket!” – a McLarenen gúnyolódik Marko

Az első sorból rajtolhatott a két McLaren a vasárnapi Formula-1-es Olasz Nagydíjon, a Ferrari azonban megviccelte őket Charles Leclerc egykiállásos taktikájával, így csak a második és harmadik helyen futottak be. Ráadásként Oscar Piastri a start után megelőzte Lando Norrist, és később sem kérték őket pozíciócserére, így a brit csupán nyolc pontot faragott a hatodikként célba érő Max Verstappennel szembeni hátrányán.

Helmut Marko, a Red Bull F1-es tanácsadója némileg élcelődött is a wokingiak újabb elszalasztott esélyein, amikor arról kérdezte a De Telegraaf, hogy csalódásként élik-e meg a monzai teljesítményt: „Csalódáskeltő eredmény? Dehogyis! Bizonyos mértékig tudtuk, hogy ez lesz, és szeretnék gratulálni a Ferrarinak a győzelemhez, és megköszönni a McLarennek a sportszerűséget. Értékelem, ez könnyíti a helyzetünket.”

A McLaren helyzetéről és az esetleges csapatutasításról már Toto Wolff Mercedes-főnök is kifejtette a véleményét, de természetesen Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője sem kerülhette ki a kérdést a rivális gárdánál zajló eseményekről: „Nem tudom, mik a ’papaja szabályok’, de majdnem kiütötték egymást a második sikánban. A pilóták világbajnoksága szempontjából ez segített ma nekünk” – idézi Horner a RacingNews365.com portál. „Mindig nehéz helyzet ez csapatként. De elkerülhetetlen, hogy egy ponton a jobbik lábadat rakd előrébb. És ezt lehetetlen megtenni, ha ilyen helyzet alakul ki.”

f1-marko-redbull

Piastri: Stroll olyan volt, mint egy kezdő gokartos

Az Olasz Nagydíjat megnyerő Charles Leclerc egy kiállásnyi előnye 2,6 másodpercre csökkent a végén a második Oscar Piastrihoz képest: a győzelemért hajrázó ausztrál felzárkózását ketten akasztották meg, Carlos Sainz, aki a Ferrari sikere érdekében érthető módon megtette a tőle telhetőt, valamint a lekörözött Lance Stroll, akinek ügyetlensége kevésbé volt elfogadható. Piastri kritikusan beszélt az amatőr elengedésről a futamot követően:

„Lényegében olyan tempóra volt szükségem, mint az első körökben, és egy ponton optimista is voltam” – mondta az FIA-sajtótájékoztatón Piastri. „De jelentős időt vesztettem Carlos mögött, aztán Stroll úgy vezetett, mintha az első gokartversenyén lenne. Nem tudom, mi futott át az agyán, amikor a kék zászlót látta. Ez még egy másodpercembe került.”

A felvételek tanúsága szerint Stroll rögtön reagált a kék zászlóra, de rosszul helyezkedett, az Ascari sikán bemenetének külső ívén maradt, ezért akadályozta az ideális ívet, Piastrinak fékeznie kellett. A szektoridők alapján fél másodpercet veszített azon a pályaszakaszon.

„Tökéletes etapra lett volna szükségem, hogy megnyerjem a futamot. És látjuk, ezek az apróságok végső soron elvették az esélyt” – mondta a 2024-ben már negyedik alkalommal másodikként leintett Piastri.

Fotó: Ollé Iván

„Kevin olykor túlságosan is agresszív” – Komatsu

Kevin Magnussen tíz másodperces büntetést és két büntetőpontot kapott a Formula-1-es Olasz Nagydíjon a Pierre Gaslyval történt incidenséért – utóbbiból pedig összegyűlt neki idén a tizenkettő, ami azt jelenti, hogy ő lett az első versenyző, akit a büntetőpontok miatt eltiltanak egy futamra: a dán kénytelen kihagyni az Azerbajdzsáni Nagydíjat. A Haas pilótája kifakadt a felügyelőkre, de még maga Gasly sem értett egyet ellenfele szankciójával.

Megszólalt az ügyben Magnussen csapatfőnöke, Ayao Komatsu is: „Kev keményen versenyez, agresszíven versenyez, és olykor a büntetései alapján talán túlságosan is agresszíven” – nyilatkozta a Viaplay kameráinak. „Ezúttal is keményen próbálkozott, elfékezte magát és leszorította Gaslyt a pályáról. Úgyhogy ezért megbüntették, ezt elfogadom.”

Komatsu amúgy kiemelte, hogy pilótája „fantasztikus” versenyt futott, hiszen a tíz másodperces időbüntetésével együtt is az egy vb-pontot érő tizedik helyen végzett Monzában. A Haas-főnök azt is egyértelművé tette, hogy Magnussen a bakui forduló kihagyása után természetesen vissza fog ülni az autóba az idény hátralévő versenyeire.

f1-magnussen-haas-monza-1_1

Antonelli első győzelme: elhappolta Doohan elől az F1-es rajtszámát

2014 óta állandó rajtszámokkal versenyeznek a Formula-1-ben a pilóták, amely egész ottani karrierjüket végigkíséri, így amit újoncként választanak, az lesz „örökre” a rajtszámuk a száguldó cirkuszban. Nos, most a hírek szerint érdekes helyzet állt elő, ugyanis két jövő évi debütáns, Jack Doohan és Andrea Kimi Antonelli is a #12-est szemelte ki magának. A 12-est korábban Felipe Nasr használta, de mivel eltelt már bőven a szabályokban foglalt három szezon a brazil távozása óta, újra le lehetett csapni rá.

Az FIA szabályzata kimondja, hogy ha két versenyző is azonos számot szeretne, azé az elsőbbség, aki a kérelmet előbb benyújtotta. A Motorsport.com értesülései szerint pedig a Mercedes már jóval Doohanék előtt elindította a folyamatot, így Antonellié lesz a #12-es. Ami kissé kínos, mivel Doohan nemrég egy Instagram-videóban még arról beszélt, hogy a 12-es lesz a száma, miközben a monzai hétvégén a saját szerződésének bejelentése után Antonelli is kijelentette, hogy azt fogja használni: „Igen, a 12-es lesz. Sok számot kedvelek, de a 12 különleges, egy példakép miatt is. Az F4 óta használom, és jól is szerepelek vele, úgyhogy nincs okom változtatni jövőre” – magyarázta a Mercedes 18 éves olasz reménysége.

f1-antonelli-mercedes-monza

Dupla dráma Milwaukee-ban, Power közelített Paloura

A hétvégén 2015 óta először látogatott a legendás egymérföldes oválpályára, a Milwaukee Mile-ra az IndyCar mezőnye, amely rögtön dupla fordulót teljesített a helyszínen. A szombati versenyen Pato O’Ward idén harmadszor győzött – igaz, ebből az egyiket megörökölte a szezonnyitós Penske-kizárások után – az Arrow McLarennel, miután maga mögött tartotta Will Powert. Aki így sem lehetett teljesen elégedetlen, hiszen mivel Alex Palou ötödik lett, minimálisan közelített az éllovas spanyolra a bajnoki összetettben.

 

A vasárnapi második futam aztán rögtön drámával indult, Palounak ugyanis a felvezető körön műszaki gondjai adódtak, és csak hosszú körök után tudott beszállni a versenybe. Amely ezen kívül is kaotikusan indult, hiszen a visszafújt startnál Linus Lundqvist belement Marcus Armstrongba, aki pedig Josef Newgardent találta el, aki egyből ki is esett. De Power sem úszta meg, egy újraindítás után ugyanis hibázott és megcsúszott, és körhátrányba került.

A győzelmet így Scott McLaughlin húzta be, aki idén másodszor nyert oválpályán, megelőzve Scott Dixont, aki második helyével és karrierje 142. pódiumával a dobogós örökranglista élére állt. Power végül 10. lett, Palout pedig a 19. helyen értékelték, ezzel 33 pontra csökkent közöttük a távolság a nashville-i szezonzáró előtt – és matematikai esélye még McLaughlinnak is maradt a bajnoki címre a kereken 50 pontos lemaradásával.

„Akarta ezt a kontaktot” – Bagnaia az Alex Marquezzel történt ütközésről

A MotoGP Aragóniai Nagydíja Marc Marquez első ducatis győzelme mellett az Alex Marquez és Francesco Bagnaia között történt ütközésről és a kettős bukásáról marad emlékezetes. A felek azok után értek össze, hogy a spanyol besokallt az egyik kanyarban, az olasz pedig kívülről igyekezett megelőzni őt, a gresinis azonban nekiment. A felügyelők vizsgálták az incidenst, de egyiküket sem büntették: az indoklás szerint a stewardok elfogadták a versenyzők azon érvelését, hogy befolyásolta a lehetőségeiket a kontakt elkerülésére, hogy roppant poros volt az aragóniai aszfalt az ideális íven kívül.

A verseny utáni nyilatkozatokban ugyanakkor Bagnaia nem fogta vissza magát Alex Marquez kapcsán: „Szélesre futott, én pedig jóval nagyobb tempóval voltam előtte. Nem zártam az ívet, úgy mentem be a kanyarba, mert tudtam, hogy ott van. De a sebességem elég volt ahhoz, hogy gond nélkül megelőzzem. Amint bementem a kanyarba, hallottam, hogy megnyitja a gázt. Szóval el akarta érni ezt a kontaktot. Meg akartam nézni az adatokat, és 40-60 százalékban nyitva hagyta a gázt, amíg el nem esett. Ez nagyon veszélyes, ha valaki ilyesmit csinál” – idézi a The Race a Ducati versenyzőjét, aki a nullázással 23 pontos hátrányba került a vb-összetettben Jorge Martinnal szemben. Alex Marquez eközben úgy vélekedett, hogy nem látta Bagnaiát – amit az olasz kétlett –, és ha valaki tehetett volna a baleset elkerüléséért, az a címvédő, hiszen ő tudta, hogy ott van.

motogp-bagnaia-crash-aragon

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ilyen még nem volt: 20. alkalommal győzött a Ferrari Monzában!

Különleges rekordot ért el a Ferrari, hiszen a maranellóiak lettek az első csapat az F1 történetében, akik 20 alkalommal tudtak F1-es futamot nyerni ugyanazon a pályán, ráadásul épp Monzában érték el ezt a történelmi sikert. A hazai győzelmeket Ascari (2), Phil Hill (2), Surtees, Scarfiotti, Regazzoni (2), Scheckter, Berger, Schumacher (5), Barrichello (2), Alonso és Leclerc (2) szállította az olaszoknak.

leclerc-monza-hoda

Nincs egyetlen másik csapat sem, akik 15-nél többször nyertek volna valamelyik helyszínen, Monacóban a McLarennek, Silverstone-ban a Ferrarinak van ennyi sikere. Csak a wokingiak és a maranellóiak tudtak legalább tízszer nyerni egy pályán, rajtuk kívül a Williamsé és a Mercedesé a legmagasabb szám kilenc hockenheimi, illetve silverstone-i sikerükkel.

Egyébként van egy nagydíj, ahol ennél is többször nyert a Scuderia, méghozzá a Német Nagydíjon, csakhogy ezek a győzelmek 11-9-1 arányban megoszlanak a Hockenheim, Nürburgring és az AVUS között.

A hétvége további statisztikai érdekességeivel a következő napokban jelentkezünk a Formula+ rovatban!

„Szürreális és érzelmes” – Hamilton az Antonelli-bejelentésről

Az F1-es Olasz Nagydíj szombat reggelén vált hivatalossá, hogy a 18 éves újonc Andrea Kimi Antonelli ülhet majd a Mercedesbe 2025-ben Lewis Hamilton ferraris átigazolása után. Az Ezüst Nyilakat 12 szezon után elhagyó hétszeres világbajnok elismerte: érdekes volt megélnie azt, hogy valaki elfoglalja a helyét, még ha ezzel tisztában is volt.

„Már régóta tudom, szóval… De tudtam, hogy ma reggel fogják bejelenteni, és határozottan szürreális volt, amikor felkeltem. Egyszerűen csak az, hogy hivatalosan megerősítették, hogy kié lesz az ülésem, amelyet olyan sokáig én foglaltam el. Rendkívül érzelmes volt a ma reggel. De nagyon örülök Kiminek és a csapatnak. Tudom, hogy Kimi remek munkát fog végezni” – tette hozzá a Formula.hu jelenlétében Hamilton, aki már csütörtökön is dicsérte Antonellit, s ezt szombaton újfent megtette: „Nagyszerű kölyök, jó család veszi körbe, és rendben van a feje. Nagyon tehetséges. Remekül fog teljesíteni, izgatott vagyok miatta.”

f1-hamilton-mercedes-monza

Vowles tisztázta, hogyan értette azt, hogy Mick Schumacher „nem különleges”

James Vowles pénteken egy sajtóbeszélgetésen magyarázta el, miért Franco Colapintót választották a menesztett Logan Sargeant helyére, nem pedig Mick Schumachert (vagy Liam Lawsont). A Williams F1-es főnöke ekkor ejtette el azt a megjegyzést, hogy szerinte Schumacher „csak jó, de nem különleges” lett volna, amely miatt még a németet tartalék- és tesztpilótaként foglalkoztató Mercedes vezére, Toto Wolff is kissé odaszúrt egykori alkalmazottjának. Vowles ugyanakkor az F1 TV-nek nyilatkozva igyekezett tisztázni, hogyan értette mindezt:

„Olvastam utána a szalagcímeket. Ami a leginkább átment, hogy Mick kapcsán használtam a ’különleges’ kifejezést. Szeretném ezt tisztázni. Mindenekelőtt nem azért vagyok itt, hogy leszóljam Micket. Mick egy világbajnok csapatnál szerepel, akik tartalékversenyzőnek választották őt, aminek jó oka van. Ez azért van, mert ő egy nagyon erős jelölt.”

„A ’különleges’ szót az olyan többszörös világbajnokok kontextusában használtam, mint Ayrton Senna vagy Lewis Hamilton. Egyértelmű, hogy ostoba dolog volt ez az összehasonlítás. Mondom, hol tart Mick: kemény időszakon volt túl, kivételes fejlődést ért el, és egy nagyon erős csapat van körülötte. A döntésünk azon múlt, hogy a saját akadémiánkkal és versenyzőinkkel akartunk menni” – hangsúlyozta a csapatfőnök, aki hozzátette: nem Schumacher kérte meg erre a nyilatkozatra, ő akarta tisztázni a dolgokat, mert rosszul ment át az üzenete.

f1-mick-schumacher-mercedes

„Apró hiba volt, ami sokba került” – Colapinto a Q2-re is látott esélyt

Teljesítette karrierje első F1-es időmérőjét szombaton a Williamsnél Logan Sargeantot váltó Franco Colapinto. Az argentin újonc nem is vallott szégyent, hiszen 18. lett, megelőzve a Stake duóját, tempó tekintetében pedig elfogadható távolságban volt a Q3-ig jutó csapattársához, Alexander Albonhoz képest. Colapinto azért azt bánta, hogy az első szakasz utolsó körében rontott a Lesmo-kanyarban, megnyalva a sóderágyat is, mert szerinte anélkül a Q2 elérhető lett volna:

„Éreztem egy kis alulkormányzottságot. Eléggé a határon voltam abban a körben, és elúszott két kerék abban a kanyarban, és már nem tudtam összeszedni. Úgyhogy egy apró hiba volt, ami sokba került nekem, talán a Q2-be jutás esélye múlt rajta. Egy tizeden múlt, szóval kár érte, de ez is része ennek, és szerintem rövidesen sokkal erősebb leszek” – idézi a williamses szavait a RacingNews365.com portál.

Colapinto azt is elárulta, milyen elsődleges céllal vág neki vasárnap délután a Formula-1-es Olasz Nagydíjnak: „Kemény lesz. Igyekszem a lehető legtöbbet tanulni, hogy jobban megértsem a gumikat. Úgy gondolom, ez a legfontosabb. Aztán meglátjuk, hogyan alakul.”

f1-colapinto-williams-monza

Rosberg: Russell ülése veszélyben van

A 2016-ban a Mercedesszel világbajnoki címet szerző Nico Rosberg arról beszélt a Sky Sportsnak, hogy George Russell egyáltalán nem érezheti magát biztonságban, ugyanis Toto Wolff minden bizonnyal újra meg fogja próbálni Max Verstappen leigazolását, és ha sikerrel jár, egyáltalán nem biztos, hogy a ma bejelentett szupertehetséget, Andrea Kimi Antonellit fogják félreállítani.

„Russell egyáltalán nincs biztonságban, mert Toto még mindig akarja Maxot, és 2026-ra újra megpróbálja, hiszen a feladni nem szerepel Toto szótárában” – kezdte Rosberg, majd így folytatta: „Ha Max mégis elérhetővé válik, és szerintem ez lehetséges, akkor jövőre jöhet a szétlövés George és Kimi között.”

„Nagy nyomás nehezedik George-ra, mert igazából mindent elveszíthet. Nem könnyű a helyzet. Csapaton belül neki kellene előrébb lennie, mert Kimi 18 éves, teljesen újonc, és hatalmas nyomás alatt van.”

antonelli-wolff-russell

Fontos szponzor távozik a Ferraritól

Az idei szezon végén újra búcsút int egymásnak a Ferrari és a Santander – jelentette be az olasz gyártó. A spanyol bank 2010-től 2017-ig volt a Scuderia támogatója, majd 2022-ben kötöttek egy új hároméves szerződést, ami 2024 végén lejár.

A közlemény szerint ezt most nem újítják meg, így egy régi, jelentős szponzor köszön el a maranellóiaktól – amely egyébként nemcsak az F1-es, de a WEC-projektet is támogatta.

ferrari

fotó: Scuderia Ferrari HP