DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 24. vasárnap

Amit nem láttunk: Ricciardo bemutatott Bottasnak

Daniel Ricciardo a 68. körben összeütközött Valtteri Bottasszal – a vétkes a korábbi balesete miatt már sérült autóval versenyző finn volt, amiért utólag meg is büntették –, majd az utolsó körben utolérte a Mercedest, és az 1-es kanyarban meg is előzte a negyedik helyért (kérdéses, hogy ebben mennyire segítette Bottas, akit csapata a pozíció visszaadására szólított fel korábban). Az előzés után Ricciardo középső ujjal fejezte ki Bottasról alkotott véleményét.

Eső miatt féltávnál megszakították az Indy 500-at

Scott Dixon vezetésével gurult be a mezőny a pitbe nem sokkal az Indy 500 féltávját követően, amikor a lábát jó ideje lógató eső végül úgy döntött, hogy elkezd cseperegni – márpedig oválpályákon ilyen körülmények között nem lehet versenyezni. Még hosszú órák vannak hátra, mielőtt a sötétedés miatt véget kell vetni a versenynek, azaz bőven megvan az esély arra, hogy folytatni tudják a versenyt, de a pálya körül kóborló esőfelhők miatt az sem elképzelhetetlen, hogy mindössze 105 kör után véget ér az idei viadal.

Scott Dixon és csapattársa, a legtöbb versenykört az élen töltő bajnoki éllovas, Alex Palou taktikai alapon folyamatosan előzgették egymást az utolsó sárga zászlós megszakítás előtti periódusban, s ha nem lesz folytatás, akkor a vakszerencse dönt a győzelemről, hiszen Will Power autójának meghibásodása épp olyan a pillanatban következett be, amikor a hatszoros bajnok vezetett.

Dixonnak egyébként rengeteg balszerencséje volt már a legendás 500-ason, ennek köszönhető, hogy hat bajnoki címéhez mindössze egy indianapolisi elsőség tartozik – e sorok írásakor viszont újraindításra készül a mezőny, így aztán úgy tűnik, hogy a győzelem nem fog az ölébe hullani, hanem a pályán kell kivívnia második bajnoki gyűrűjét.

FRISSÍTVE (20:45): Szűk 10 kör jutott csak a mezőnynek, mielőtt egy újabb eső miatt újra megszakították a versenyt – David Malukas vezeti jelenleg az Indy 500-at.

110th Running of the Indianapolis 500 Presented By Gainbridge - Sunday_ May 24_ 2026_Large Image Without Watermark_m155317

F2: Norvég győzelem, olasz vezetés az SC-fesztivál végén

Az előző négy formulaautós szezonjából csak egyben, az ezek közül kétségkívül a leggyengébb mezőnyt felvonultató Euroformula Openben futamot nyerő újonc Noel Leon szerezte meg a győzelmet a kanadai F2-es forduló sprintversenyén, Gabriele Mini második helyével az élre állt a bajnokságban, miután Tsolov nem találta a tempót, a harmadik helyre pedig az első dobogóját szerző norvég Stenshorne ért oda.

Másnap a csúszós pályán rendezett főverseny igazi safety car-fesztivált hozott: az eddig remek szezont futó holland van Hoepen a Bajnokok Falában fejezte be a versenyt, Fittipaldi a bokszból kijövet rontotta el az első balkanyart, később egy ütközés és Villagomez kiesése miatt kellett VSC-t elrendelni, majd Beganovic autójának meghibásodása miatt tért vissza ismét a safety car, s mindez teljesen felborította a stratégiát.

Végül aztán végig sem tudott menni a verseny, hiszen az időkeret lejárta miatt idő előtt leintették a versenyt – sőt bő két perccel a vége előtt Miyata és Goethe ütközése miatt még egyszer utoljára be kellett lógatni az SC táblát. A kotikus verseny kettős Rodin-győzelmet hozott, Stenshorne nyert Dunne előtt, Mini a harmadik helyével megtartotta a bajnoki vezetést, míg a szezonban már két győzelmet szerző Tsolovot ezúttal egy incidens hátráltatta, de így is bejött ötödiknek a versenyen, melyen a mezőny harmada célba sem ért.

f2-goethe

„Max a projekt szíve” – továbbra sem tart Verstappen távozásától a Red Bull

Hiába szól 2028-ig Max Verstappen szerződése a Red Bull-lal, időről időre felmerülnek találgatások arról, hogy idő előtt távozhat. Ezek mostanában két forrásból fakadnak: egyrészt egyesek azt gondolják, hogy a négyszeres világbajnok követheti versenymérnökét, Gianpiero Lambiasét a McLarenhez; másrészt maga Verstappen többször is belebegtette – legutóbb épp a Kanadai Nagydíj szombatján –, hogy ha nem változtatnak a motorszabályokon, akkor hátat fordíthat az F1-nek. Laurent Mekies azonban nem tart egyiktől sem:

„Nézzétek, nem aggódom amiatt, hogy Max követné GP-t” – idézi a Red Bull csapatfőnökét a Crash.net portál. „Mindig viccelődünk ezen. Nem fogjuk minden héten megkérdezni Maxtól, hogy marad-e. Max azt mondja nekünk, hogy boldog a Red Bullnál. Minden stratégiai döntésünkbe bevonjuk. Ő a projekt szíve. Velünk együtt hajt, és mind ugyanazt akarjuk: hogy újra versenyképesebb csomagunk legyen. És ő ennek a középpontjában áll.”

mekies-verstappen-redbull-f1

A PETA felszólalt az F1 ellen a mormoták védelme érdekében

Komoly nyomást helyez a Formula–1-re és a Kanadai Nagydíj szervezőire a PETA állatvédő szervezet, miután Alex Albon az első szabadedzésen elütött egy pályára rohanó mormotát. Ingrid Newkirk, a szervezet alapítója nyilatkozatában nyomatékosan felszólította a rendezőket, hogy végre vezessenek be hatékony elrettentő intézkedéseket a vadon élő állatok védelmében. A PETA hangsúlyozta: a mormoták nem értik a száguldó autók veszélyeit, így a szervezők felelőssége, hogy hermetikusan elzárják a pályát az élőlények elől, megóvva ezzel mind az állatok, mind a pilóták testi épségét.

A szervezet ugyanakkor „győztesnek” nevezte a Williams versenyzőjét, Alexander Albont amiért a másodperc töredéke alatt hozott döntésével – saját testi épségét és autóját sem kímélve – elrántotta a kormányt, hogy megpróbálja elkerülni az ütközést. Bár a mormota életét végül nem sikerült megmenteni, a PETA szerint Albon együttérzése és bátorsága példaértékű, ő a helyzet erkölcsi győztese. Az elkerülő manőver miatt Albon csúnyán összetörte a Williamst, autója darabokra tört, így a motor- és váltócsere miatt ki kellett hagynia a pénteki sprintidőmérőt.

A Szent Lőrinc-folyó mesterséges szigetén fekvő Circuit Gilles Villeneuve egyébként évtizedek óta hírhedt a pályára tévedő vadvilágról, ám a promóterek a mai napig nem találtak állandó megoldást. Korábban Anthony Davidson és Sebastian Vettel is került már centikre a tragédiától a montreali rágcsálók miatt, a PETA szerint pedig a mostani incidensnek kell lennie az utolsó figyelmeztetésnek a sportág vezetése felé.

Sajtó: Prost megsérült egy rablótámadásban

A svájci Blick információi szerint a hét elején erőszakos betörés áldozata volt Alain Prost, a négyszeres F1-es világbajnok pedig könnyebb fejsérülést is szenvedett állítólag. A lap úgy tudja, hogy az incidens Prost nyoni villájában történt, ahol maszkos behatolók törtek be a házba, és állítólag a fiát arra kényszerítették – elképzelhető, hogy fegyverrel –, hogy kinyissa a családi széfet. Az ellopott vagyontárgyak értékéről egyelőre nincs információ, de a svájci hatóságok nagyszabású hajtóvadászatot indítottak az elkövetők ellen.

alain-prost

fotó: DPPI

Hülkenberget megbüntették, Hamiltont hasonló esetért felmentették a felügyelők

Nico Hülkenberg 10 másodperces időbüntetést kapott az F1-es Kanadai Nagydíj sprintfutamán, mivel a Liam Lawson elleni védekezés közben elhagyta a pályát, és ezzel őrizte meg vele szemben a pozíciót a 13-as kanyarban, azaz az utolsó sikánban. A stewardok úgy ítélték meg, hogy az Audi németje ezzel tartós előnyre tett szert, ezért büntették – igaz, a pontszerzés szempontjából ennek nem volt jelentősége, 15. lett Hülkenberg.

A hatodikként befutó Lewis Hamilton esetében lehetett volna, ugyanis őt is vizsgálták hasonló pályaelhagyás miatt: a Ferrari pilótája még az Oscar Piastri elleni védekezése közben szaladt le ugyanott a pályáról. A felügyelők őt mégsem büntették: ennek pedig oka az volt, hogy bár a stewardok szerint is volt hasonlóság a két eset között, szerintük Piastri nem volt elég közel még Hamiltonhoz, ezért úgy értékelték, hogy a hétszeres világbajnok még nem védekezett a McLaren ellen, így előnyszerzésről sem volt szó.

hamilton-f1-ferrari-kanada-1

Verstappen: Maradok az F1-ben jövőre is!

Max Verstappen jövőjéről számos találgatás kering, a hollandot már több ízben is összehozták a Mercedesszel, Kanadában pedig szintén kérdezték a terveiről, miután az előző hétvégén részt vett a Nürburgringi 24 óráson, és kijelentette, nagy terve még visszatérni oda. Verstappen csütörtökön arról beszélt, hogy amennyiben a 2027-re tervezett módosítások megvalósulnak, az őt mindenképpen maradásra bírja, pénteken viszont már a de Telegraafnak egészen konkrét mondatot fogalmazott meg.

„Ha csak nem történik valami nagyon őrült dolog, itt leszek. Remélhetőleg mindenki tartja magát az ígéretéhez. Viszont igen, elmondhatom, én jövőre is a Formula-1-ben leszek” – nyilatkozta. Egyúttal azt is elárulta, nem szeretne kiszakadni a Red Bull kötelékéből. „Szívem szerint életem végéig a Red Bullhoz szeretnék tartozni. De hogy mit hoz a jövő, az nem csak az F1-es szerződésen múlik.”

Verstappen elmondta, fontosak számára más projektek is, amikről rendszeresen beszél csapatával is. Ezekben jelenleg az F1-es szerepvállalása mellett vesz részt, azonban leszögezte, ha egyszer elhagyja a száguldó cirkuszt, akkor azt a történetszálat végleg lezárja. „Nem fogok kihagyni egy-két évet, majd újra visszatérni, én nem az az ember vagyok. Ha abbahagyom az F1-et, akkor az végleges lesz.”

Fotó: Red Bull Content Pool

Mekies: Természetes, hogy Toto és Jos beszélget

Szinte folyamatosan téma a paddockban Max Verstappen esetleges átigazolása a Mercedeshez. A pletykákra a múlt hétvégi Nürburgringi 24 órás is ráerősített, melyet Verstappen a Mercedes színeiben teljesített, Kanadában pedig apját, Jost a csillagosok motorhome-ja előtt kapták lencsevégre, ahogy Toto Wolffal beszélget. Ez utóbbi ismét kérdéseket vetett fel a holland Red Bull-os jövőjével kapcsolatban.

A csapatfőnökök pénteki sajtótájékoztatóján Laurent Mekies véleményét is kikérték erről. A francia csapatvezető lehűtötte a kedélyeket, szerinte egyáltalán nem kellene egy egyszerű társalgásba mindent belelátni. „Kívülről bármennyire is izgalmasnak tűnhet, szerintem semmi hátsó szándék nincs emögött. Ha itt az emberek elkezdenek bárkivel beszélgetni, abból mindig sztori lesz. Teljesen természetes, hogy Max és Jos beszélnek Totóval, elvégre Max múlt hétvégén egy GT3-as Mercedesszel versenyzett. Szerintem nem terveznek semmit” – kommentálta.

Pénzbüntetést kapott a technikai hiba miatt a Racing Bulls

Nem alakult jól Liam Lawson napja a Kanadai Nagydíj péntekjén; a hétvége egyetlen szabadedzésén megállt alatta az autó, majd, miután a csapat nem készült el a szereléssel, a sprintkvalifikációt is ki kellett hagynia.

A pénteki nap végén aztán a csapat kapott még egy ütést: az FIA 30 000 eurós büntetést szabott ki rájuk, amiből 20 000 euró „felfüggesztett”. A szövetség az alábbi indoklást fűzte a döntéshez: „Minden autóban lennie kell olyan eszköznek, ami a motor leállása után minimum 15 percig kinyomja a kuplungot. Ennek a rendszernek folyamatosan üzemképesnek kell lennie, még akkor is, ha az autó hidraulikus, pneumatikus vagy elektromos rendszerei elromlanak. A csapat mérnökei elmagyarázták, hogy náluk ez az eszköz két funkciót tölt be, egyrészt azt, amit eredetileg is kell, másrészt a lefulladásgátlóhoz is kapcsolódik.”

„Ebben az adott esetben egy sérült illesztés szivárgást eredményezett a hidraulikus rendszerben, ami miatt az autó leállt. A kuplungkioldó azonban nem működött, aminek következtében az autót nem lehetett megmozdítani. Ez egy nagyon komoly probléma, emiatt ugyanis piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést. Ha a rendszer a szabályoknak megfelelően működött volna, elég lett volna csupán a virtuális biztonsági autót bevetni.”

Érdekes módon az FIA ugyanakkor némi saját felelősséget is elismert, mert mint kiderült, a sportbírók sem megfelelően kezdték el menteni az autót, rossz gombokat nyomva rajta.

Leclerc jelentősen gyorshajtott a bokszutcában, de csak a Ferrarit büntették meg

16,3 km/h-val túllépte a bokszutcában megengedett 80 km/h-s sebességet az F1-es Kanadai Nagydíj szabadedzésén Charles Leclerc. A monacói pilótát vétkesnek is találták a stewardok, de végül őt a megszokottnál jóval jelentősebb gyorshajtás ellenére sem büntették meg, csak a csapatot sújtották: a Ferrari 1000 eurós pénzbüntetést kapott a kihágásért.

Esteban Ocon is elkerülte a büntetést, miután 1,1 másodperccel a bokszutca lezárása után hagyta azt el és tért vissza a pályára. A stewardok a videófelvételek elemzésekor arra jutottak, hogy ugyan a Haas franciája szabályt vétett, de nem volt esélye meglátni, hogy pont abban a pillanatban váltott zöldről pirosra a lámpa a bokszutca végén.

leclerc1_5

fotó: Scuderia Ferrari HP

 

Alonso: Én vagyok a legjobb, nincs mit bizonyítanom

Bár az Aston Martin csak küszködik, a saját képességei kapcsán nincsenek kételyek Fernando Alonsóban. Miközben az autó és főleg a Honda-motor az abszolút sereghajtók közé tartozik, felmerülhet a kérdés, hogy a kétszeres F1-es világbajnok hogyan tudja felmérni a saját szintjét így, hogy nem versenyképes alatta a technika:

„Nem mérek semmit. Én vagyok a legjobb. Nem kell semmit bizonyítanom. Nem kell semmit éreznem ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a megfelelő szinten vagyok” – felelte Alonso a Kanadai Nagydíj médianapján, hozzátéve, hogy az F1-es pályákon kívül megfelelő visszajelzéseket kap a formájáról:

„Ha elmegyek egy gokartpályára és nem én lennék a leggyorsabb, aggódnék. Ha beülök egy GT-autóba és nem én lennék a leggyorsabb, aggódnék. Miközben ezeket csinálom, még mindig a leggyorsabb vagyok, szóval a Formula-1-es hétvégén csak idő kérdése, hogy jobb autóm legyen. Várok a lehetőségre, és közben igyekszem segíteni a csapatnak. És nem veszítem el a versenyképességemet, ami szükséges az F1-ben. Szóval más kategóriákban, más autókkal, más sorozatban tesztelem magam, és versenyképesnek érzem magam.”

alonso-f1-aston

Verstappen visszatérne a Nordschleifére: „Befejezetlen ügyem van”

A Red Bull négyszeres világbajnoka az F1-es jövőjét firtató kérdéseken túl az elmúlt hétvégéjéről is beszélt a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtónapján. Ahogy emlékezhetünk, Verstappen és csapata majdnem végig vezette a Nürburgringi 24 órásat, azonban három órával a vége előtt széthullott alattuk az autó.

A holland lelkesedését hallhatóan cseppet sem törte meg a verseny alakulása. „Ha összességében nézzük, nagyon jó hétvége volt. Elképesztően élveztem, mert ez volt az első komolyabb endurance versenyem, és nagyon jól ment. Az autó remek volt, és mindenki mindent jól csinált. Sajnos, mivel technikai sportról beszélünk, a műszaki hiba mindig benne van a pakliban, nekünk pedig ez most a győzelembe került. De az élmény maga, az esőben vezetés, a változó körülmények, és a csapatmunka semmihez sem volt fogható” – fogalmazott a RacingNews365-nek.

Verstappen azt is megerősítette, nem most járt utoljára a Zöld Pokolban. „Befejezetlen ügyem van ott. Meg akarom nyerni ezt a versenyt, mindenképpen vissza akarok menni oda, de persze ehhez a versenynaptáraknak is úgy kell alakulniuk. Viszont biztos, hogy még többször is teljesítem majd.”

Hamilton már nem szimulátorozik

A jövője mellett egy másik érdekes kérdéskörről is beszélt Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtónapján. A hétszeres világbajnok elárulta, az utóbbi időben elkezdte hanyagolni a szimulátorozást; Montrealt sem gyakorolta virtuálisan. Ugyan sosem tartozott az eszköz legaktívabb használói közé, elmondása szerint idén még kevesebbet ült benne, mint eddig bármikor.

„Úgy éreztem, hogy a szimulátorozással csak a kapufákat rugdosom. Tavaly, amikor minden héten gyakoroltam vele, folyamatosan azt tapasztaltam, hogy na, megtaláltuk a jó beállításokat, aztán amikor kimentünk a pályára, az autó viselkedése a szöges ellentéte volt a virtuálisnak. Nagyon könnyű mellélőni vele” – indokolta a döntését. Mint mondta, szívesebben ül le a mérnökeivel, hogy velük együtt keresse a választ olyan kérdésekre, mint egyensúly, kanyarvétel vagy fékerő-eloszlás. Ezeket sokkal hatékonyabbnak gondolja.

Ettől függetlenül nem zárja ki teljesen a lehetőségét annak, hogy újra beépíti a virtuális gyakorlást a rutinjába. „A szimulátorunk nagyszerű, igazán remek érzés dolgozni benne. A legjobb, amit valaha láttam, és a legjobb csapat is kezeli, szóval alapvetően nagyon élvezem a szimulátoros napokat. Nagyon erős szerkezet, és folyamatosan fejlesztjük is. Nem mondom, hogy soha többé nem fogom használni. De például akkor teljesítettem a legjobb hétvégémet idén, amikor nem gyakoroltam benne.”

„Majdnem szerződtettem Kimi Raikkönent a Force Indiához!” – Szafnauer

Érdekes történetet osztott meg a Force Indiánál – és később az Alpine-nál – csapatfőnöki posztot betöltő Otmar Szafnauer arról, hogyan próbálta meggyőzni Kimi Raikkönent arról, hogy menjen a Force Indiához. Raikkönen 2009 végén a Ferraritól és az F1-ből is távozott, belekóstolt a raliba, majd 2012-ben tért vissza a száguldó cirkuszba a Lotus színeiben. Ám Szafnauer szavai alapján a Force India is benne volt a pakliban 2011 végén – minderről a High Performance Racingnek beszélt:

„Majdnem szerződtettem Kimi Raikkönent a Force Indiához, mielőtt a Lotushoz igazolt. Brazíliában jártunk az utolsó versenyen, már nem emlékszem az évre, akkor találkoztam Kimivel a Hyatt hotelben. Találkoztam vele és két társával, próbáltam meggyőzni őt, hogy jöjjön a Force Indiához. Azt mondta, hogy ’oké, a szezon végén gyere és beszéljünk’. Azt hiszem, a társai voltak az Angry Bird játék alapítói.”

„Raikkönen mondta, hogy menjünk el a Red Bull partijára. Óriási partit tartottak az idény végén. Odaértünk, és az járt a fejemben, hogy nem fognak beengedni minket, hatalmas a tömeg. Nem is tudtunk bemenni, de felismerték Kimit. Neki mutatták az utat, kinyitották előtte az összes ajtót, ő pedig megvárta, hogy mind bemenjünk, mielőtt ő is belépett.”

„Mint kiderült, nem sikerült meggyőznöm, hogy jöjjön a Force Indiához. Kicsit minden benne volt ebben. Arról is meg kell győznöd a pilótákat, hogy a jövő rózsásabban fest nálatok, mint a többi ajánlattevőnél. És hogy legyünk igazságosak, ahhoz a Lotushoz ment, amely akkoriban több futamot nyert, mint mi. Jobbak voltak akkor, még ott volt náluk James Allison.”

raikkonen-2012-f1

fotó: DPPI

„Több mint egy évtizedet elveszítettünk a tiszta versenyzés szempontjából” – Alonso

Lesújtó véleményt fogalmazott meg az F1 hibrid korszakáról Fernando Alonso. A téma annak kapcsán került elő a spanyol pilóta montreali sajtóbeszélgetésén, hogy az FIA a Miami Nagydíj óta eltelt időben döntött arról, hogy az idei autókkal és motorokkal kapcsolatos kritikákra reagálva 2027-től növelik a belsőégésű motor szerepét a jelenlegi 55-45 százalékos arányról nagyjából 60-40-re.

Amikor erről kérdezték a kétszeres Formula-1-es világbajnok véleményét a kanadai sajtónapon, hogy szerinte előrelépést jelent-e majd a módosítás, így felelt az idei szabályokkal rendre kritikus 44 éves pilóta: „Várom a következő ciklust. Ezeknek a hajtásláncoknak a DNS-e mindig ugyanaz marad, és mindig azt fogja jutalmazni, ha lassan mész a kanyarokban. Szóval nem hiszem.”

Amikor pedig felvetették Alonsónak, hogy legalább az jónak tekinthető-e, hogy ha késve is, de hallgatnak a megszólalásokra az FIA-nál, a spanyol így reflektált: „Mindig hallgatnak. Végigsöpört anno forgószélként az elektrifikáció gondolata. Azt gondolták, ez a jövő, de ez nem vonatkozik a versenyzésre. A versenyzés más tészta. Most visszatérünk a 60/40-es arányhoz, aztán a jövőben még egyre kevesebb lesz. Sajnos itt volt ez az időszak, 2014 óta a turbókorszakkal, és most már majdnem egy évtizedet vagy még többet is elveszítettünk a tiszta versenyzés szempontjából.”

alonso-f1-aston-martin-kanada-day0

Mikor áll működésbe a Red Bull új F1-es szélcsatornája?

Továbbra is a Formula-1-es mezőny legrégebbi szélcsatornáját használja a Red Bull, amelynek hiányosságaira az elmúlt két évben látott kisebb-nagyobb küszködés során többször is rámutattak az energiaitalosok szakemberei. A korábbi csapatfőnök, Christian Horner is beszélt róla annak idején, hogy mindez kihatással van a korrelációra, azaz nem feltétlenül ugyanazt tapasztalják a szélcsatornában, mint a versenypályán, ami nyilván nehezíti a problémáik beazonosítását és megoldását.

Az idei szezont szintén gyengébben kezdte a Red Bull, Miamiban viszont a fejlesztések révén előreléptek. De vajon javult-e az a bizonyos korreláció? Erre Pierre Wache technikai igazgató válaszolt: „Igen, jó irányba haladunk vele, de továbbra is ugyanazok az eszközeink és problémánk. Korlátoz minket… Nos, próbáljuk kihozni a maximumot abból, amink van, aztán a többit meglátjuk. De hamarosan jön az új eszköz, és az remélhetőleg újabb előrelépést jelent számunkra” – utalt Wache a készülő új modern szélcsatornájukra. A szakember ugyanakkor azt is elárulta, hogy a tervek szerint csak 2027-ben számíthatnak az újításra: „Reméljük, hogy a jövő év elején működésbe állhat” – fogalmazott a technikai igazgató.

redbull-f1-miami_1

„Ez egy rakás szemét” – Hunt így látná a mai F1-et?

Az 50 évvel ezelőtt Niki Lauda ellenében egy legendás szezon végén világbajnoki címet nyerő James Hunt pályafutása befejezése után televíziós kommentátorként is rendkívül népszerű lett, Murray Walker oldalán dolgozott a BBC közvetítésein, mielőtt 45 éves korában szívroham következtében elhunyt.

Fia, Freddie Hunt most a The Telegraphnak beszélt arról, hogy időnként régi közvetítéseket néz vissza csak azért, hogy újra hallhassa édesapja hangját: „Még mindig emlékszem a hangjára” – mondta. Néha megnézek régi nagydíjakat, amelyeket ő kommentált, csak hogy halljam őt. Hangulatfüggően van úgy, hogy apáról beszélve úgy sírok, mint egy kisgyerek, és teljesen elérzékenyülök. Máskor viszont nem.”

A formulaautós és endurance-versenyzéssel is próbálkozó ifjabbik Hunt arról is beszélt, szerinte mit gondolna apja a modern Formula–1-ről és annak jelenlegi irányáról: „Mindent a mesterséges intelligencia irányít” – fogalmazott. „Már önmagában ez az akkumulátoros irány is elég rossz… El tudom képzelni, hogy azt mondaná, hogy ez egy rakás szemét, aztán inkább más munka után nézne.”

hunt

Vasárnapra megérkezhet az eső Kanadába

Újabb kaotikus Kanadai Nagydíjra számíthat a Formula–1 mezőnye, miután az előrejelzések szerint vasárnap eső zavarhatja meg a montreali hétvégét. A Gilles Villeneuve-versenypálya hírhedt a kiszámíthatatlan időjárásáról: elég csak a 2011-es, több mint négyórás futamra vagy a 2024-ben a hétvége egyes pontjain feltűnő jégesőre gondolni.

Pénteken jelen állás szerint nyugodt körülmények várják a csapatokat. Az egyetlen szabadedzésen nincs esőveszély, a hőmérséklet 19 Celsius-fok körül alakulhat, mérsékelt szél mellett. Ez különösen fontos lehet a sprintes lebonyolítás miatt, hiszen a csapatoknak kevés idejük lesz az autók finomhangolására. Szombaton sem várható komoly fennakadás: a sprintverseny és az időmérő idején mindössze egy százalék az eső esélye, miközben a hőmérséklet és a szélviszonyok is hasonlóak maradnak.

Vasárnapra azonban teljesen megváltozhat a helyzet. Az eső valószínűsége 60 százalékra emelkedik, a hőmérséklet csökkenni fog, a szél pedig erősebbé válhat. A Szent Lőrinc-folyó szigetén fekvő pályán ráadásul az időjárás rendkívül gyorsan képes változni, ami komoly stratégiai fejtörést okozhat a csapatoknak.

montreal-rain-2023-1

Nem a tabella, hanem a pszichológia számít, ezért kell válaszolnia Russellnek Brundle szerint

Martin Brundle arra figyelmezteti George Russellt, hogy Kanadában mindenképpen válaszolnia kell Kimi Antonelli remek formájára – főleg a Miamiban kapott méretes pofon után. Nem a húszpontos lemaradása, hanem elsősorban a pszichológiai előny miatt lenne kulcsfontosságú ez a Sky Sports munkatársa szerint.

„Még hosszú út áll előttünk. Még 482 pontot lehet szerezni ebben a bajnokságban. Nem hiszem, hogy a ponthátrány olyan nagy probléma lenne George Russell számára. De George-nak meg kell állítania Antonellit, és kicsit csökkentenie kell a lemaradását, és szerintem ez inkább pszichológiai kérdés, mint matematikai” – utalt arra, hogy egyelőre nem a pontállás számít, hanem a forma, és a mentális fölény.

„Kimi Kivételesen jól teljesít; a sebessége, a stabilitása. Miamiban nyomás alatt is megőrizte a hidegvérét. Russell viszont mindig küzd Miamiban, de Kanadában nagyon erős. Tehát Kimi nagyobb kihívásra számíthat Montrealban, ráadásul sok csapat hoz fejlesztéseket. De Kimi puszta sebessége és kiegyensúlyozottsága eddig rendkívül lenyűgöző volt.”

M582194_Australian_Grand_Prix__Saturday__Steve_Etherington_resize_1

fotó: Mercedes-AMG Petronas F1 Team

„Antonelli lemészárolta Russellt”

A korábbi GP2-bajnok, jelenleg népszerű televíziós szakértő Davide Valsecchi szerint Kimi Antonelli már messze túl van azon, hogy egyszerűen csak jól kezelje a Formula–1 jelentette nyomást – az olasz úgy véli, fiatal honfitársa „mészárlást rendezett” házon belül. Valsecchi szerint a Miami Nagydíj különösen látványosan megmutatta a két pilóta közötti különbséget: „Az első körtől az utolsóig lemészárolta Russellt” – mondta a Formula1.it-nek. „Miamiban egyszerűen nem volt összehasonlítható a tempójuk. Az egész hétvégén három tizeddel gyorsabb volt nála.”

Az olasz szakértő szerint Russell helyzete különösen érdekes, mert sokan a szezon előtt még világbajnokjelöltként tekintettek rá: „Nem tudom, Antonelli hogyan kezeli majd hosszú távon a nyomást” – fogalmazott. „De Russell számára sem könnyű ez, mert én például arra számítottam, hogy harcban lesz a vb-címért, ha a Mercedes erős autót ad neki. Sokkal rutinosabb, és az elmúlt években bebizonyította, hogy a világ öt legjobb versenyzője közé tartozik.”

Éppen ezért tartja ennyire meghökkentőnek Antonelli fölényét: „Mondjatok nekem egy versenyzőt az elmúlt évekből, aki folyamatosan három-négy tizeddel lassabb volt a csapattársánál” – mondta. „Verstappennel kapcsolatban erről ne is beszéljünk, ilyen gyakorlatilag soha nem történt. Ha a csapattársa megverte, az inkább véletlen volt.”

Valsecchi szerint Antonellit most már hagyni kellene versenyezni anélkül, hogy folyamatosan túlzott elvárásokat helyeznének rá: „Szerintem nem egyszerűen mestermunkát végez, hanem annál is többet” – fogalmazott. „Még mindig csak egy srác, és közben legyőz valakit, akit az elmúlt két-három évben a világ öt legjobb pilótája között emlegettek. Hagyjuk, hadd csinálja a dolgát, és egyszerűen örüljünk neki.”

antonelli-miami-3