Keke és Nico Rosberg is bemutatózik Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/18567
Különleges eseménnyel fűszerezik a csütörtöki F1-es programot Monacóban: az első szabadedzést követően egyszerre gördül pályára világbajnok apa és világbajnok fia, azaz Keke és Nico Rosberg. Ráadásul mindketten a világbajnok autójukat mutatják meg - Keke az 1982-es Williamset, Nico pedig a 2016-os Mercedest. Nico szerint néhány kört teljesítenek majd a pályán.

Elnököt vált az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media
https://formula.hu/parc-ferme/39918
Fontos személyi változást jelentett be a Formula-1 és immár a MotoGP kereskedelmi jogait tulajdonló Liberty Media: az igazgatótanácsi posztot hosszú évek óta betöltő alapító, John C. Malone 2026. január 1-jével távozik a pozíciójáról. Malone ezt követően tiszteletbeli elnök lesz a cégnél, míg a helyét az idén alelnökké előlépő, de korábban is számos vezetői poszttal rendelkező Robert R. „Dob” Bennett veszi át. A közlemény hozzáteszi: Malone lemondását követően jövő évtől nyolc tagból áll majd az igazgatótanács a Libertynél, akik közül öt független lesz. Az igazgatótanács végrehajtó bizottságát Bennett mellett a vállalat év elején kinevezett vezérigazgatója, Derek Chang, valamint a Liberty F1-es hatalomátvétele után a sportágat éveken át irányító Chase Carey alkotja majd.

Már nem kritikus a Moto3-as balesetben súlyosan megsérült Dettwiler állapota
https://formula.hu/parc-ferme/39916
Jó híreket közölt szerdán délben a CIP Green Power Team csapata: stabil és immár nem kritikus a vasárnapi Moto3-as Malajziai Nagydíj kivezető körén nagy balesetet szenvedő Noah Dettwiler állapota. A futam előtt a rajtrácsra kivezető körön történt az ijesztő ütközés: a friss világbajnok Jose Antonio Rueda szaladt bele hátulról a feltehetően műszaki hibás motorral araszoló svájciba. Mindkét versenyző kórházba került, de hamar kiderült, hogy Rueda úszta meg könnyebben: nála kéztörés mellett zúzódásokat és agyrázkódásokat diagnosztizáltak.
Dettwiler kapcsán ugyanakkor annyi volt a hivatalos kommunikáció eleinte, hogy több műtét vár rá, miközben a svájci Blick az apját megszólaltatva arról írt, hogy információik szerint többször is leállt a fiatal motoros szíve, sok vért veszített, sérült a tüdeje és a lépe is, valamint nyílt lábtörést is elszenvedett. Ezek után csapata, a CIP hétfőn annyit közölt, hogy stabil és továbbra is kritikus az állapota – most ehhez képest jött a fent említett biztató fejlemény, miszerint Dettwiler állapota immár nem kritikus. Hozzátették: továbbra is folyamatos megfigyelés alatt tartják az intenzív osztályon.

Mindeközben a KTM Ajo is közölt friss információkat a születésnapját épp ma ünneplő Ruedáról, akinek ugyancsak javul az állapota. Az istálló kommünikéje szerint a spanyolt hétfőn egy privát kórházba szállították, ahol alaposabban szemügyre vették a tüdőzúzódásait, amelyek szintén szépen gyógyulnak, ezért az orvosok úgy ítélték meg, hogy holnap hazautazhat, hogy aztán a napokban Barcelonában a törött kezét is megműtsék.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A héten tárgyalják Massa ügyét, 64 millió angol fontos kártérítést akar
https://formula.hu/parc-ferme/39915
A napokban hallgatják meg a feleket a londoni bíróságon abban az ügyben, amelyben Felipe Massa perli az FIA-t, az F1-et és Bernie Ecclestone-t annak érdekében, hogy ismerjék el őt a 2008-as Formula-1-es szezon jogos világbajnokának. Massa azok után indított jogi eljárást, hogy két éve Ecclestone egy interjúban arról beszélt, hogy már abban az évben tudomása volt neki és Max Mosley akkori FIA-elnöknek a szingapúri „Crashgate-ről”, amikor Nelson Piquet Jr. a Renault-főnök Flavio Briatore utasítására csapta falnak az autóját, hogy a jól időzített safety carral Fernando Alonso kerüljön győztes helyzetbe. Massa úgy érzi, ezzel megfosztották őt a vb-címtől, hiszen a biztonsági autós fázis során kialakult káoszból elrántotta a tankolócsövet a bokszutcában, így biztosnak tűnő győzelem helyett nulla ponttal távozott a Szingapúri Nagydíjról – az évad végén pedig drámai körülmények között végül egyetlen ponttal maradt alul Lewis Hamiltonnal szemben.
Massa a mostani tárgyalással nem azt akarja elérni, hogy megfosszák Hamiltont az első világbajnoki címétől, „csak” azt, hogy mondja ki az F1 és az FIA, hogy ő a 2008-as világbajnokság jogos győztese, és hogy megszegték a saját szabályaikat azzal, hogy nem vizsgálták ki egyből a botrányos esetet. Emellett a brazil expilóta nagyjából 64 millió angol fontos kártérítést is követel, mivel állítása szerint ennyi bevételtől esett el azáltal, hogy nem nyerte meg a világbajnokságot.
A tárgyalás kedden kezdődött, az üléseket Sir Robert Jay bíró vezeti, aki az ügyiratok átolvasása után meghallgatja Massát, a 95. születésnapját a minap ünneplő Ecclestone-t, valamint az F1 és az FIA képviselőit. A Motorsport információi szerint már pénteken döntés születhet arról, hogy a per indokol-e teljes meghallgatást: ha a vádlottak járnak sikerrel, akkor a hét végére le is zárulhat a több mint két éve húzódó ügy.

Herta az F1-es tesztpilótaság és az F2 mellett az IMSA-ban is versenyezni fog
https://formula.hu/parc-ferme/39914
A Formula-1-be jövőre tizenegyedik csapatként megérkező Cadillac által tesztpilótának szerződtetett Colton Herta 2026-ban az IMSA-ban, azaz az amerikai sportautós bajnokságban is „részmunkaidős” programot fog futni a Formula-2-ban való szereplése mellett. Herta azért csatlakozott a Cadillachez, hogy megvalósítsa az álmát és bekerüljön a Formula-1-be, ennek érdekében a tesztversenyzői státusz mellett az IndyCarból az F2-be igazol, ahol a Hitech kötelékeiben gyűjtheti a szuperlicenszpontokat, és persze a tapasztalatokat a pályákról és a közegről.
Viszont emellett az IMSA három fordulóján is rajthoz áll: az évad eleji Daytonai 24 óráson, a Sebringi 12 óráson, valamint a szezonzáró Petit Le Mans-on indul majd a Wayne Taylor Racing – amely alakulattal versenyzett már korábban ugyanitt, sőt Sebringben győzni is tudott – autójában a full idényt teljesítő Jordan Taylor és Louis Deletraz mellett.
A Cadillac egyébként a teljes IMSA-felállását ismertette: a WTR másik autóját Ricky Taylor, Filipe Albuquerque fogja vezetni, az említett viadalokon Will Stevensszel kiegészülve, míg az Action Expressnél Jack Aitken és Earl Bamber lesz az állandó páros, akikhez Frederik Vesti csatlakozik alkalmanként.

F2-es autóval tesztelt Rovanpera
https://formula.hu/parc-ferme/39913
Először tesztelt Formula-2-es autóval a szakágváltásra készülő Kalle Rovanpera: a gyakorlásról maga a kétszeres ralivilágbajnok számolt be a közösségi oldaláról. Az idén is a WRC vb-címéért harcoló finn néhány hete jelentette be, hogy év végén búcsút int a ralizásnak, és formulaautós karrierbe kezd: 2026-ban a japán Super Formulában fog szerepelni, de kimondva is az a célja, hogy idővel eljusson az F1-be. A felkészülés egy fontos lépcsőfoka lehetett ez az F2-es teszt, amelyre a fotók tanúsága szerint Jerezben került sor, Rovanpera pedig itt is a Toyota Gazoo Racing gyári támogatását élvezte, ahogy az az autó festéséből is látszik.
„Elégedett vagyok a tesztnapokkal. Fizikailag kemény a vezetés, ahogy azt tudjuk. Komoly G-erők hatnak, amelyeket nehéz lemásolni, és némi időbe telni fog hozzászokni, szóval örülök, hogy sikerült ennyi időt autóban töltenem, és alig várom a továbbiakat!” – írta Rovanpera, hozzátéve, hogy hamarosan utazik Japánba a WRC-szezon utolsó előtti állomására, ahol tovább harcol az idei világbajnoki címért (jelenleg 13 pontos hátránnyal a harmadik helyen áll toyotás kollégái, Elfyn Evans és Sebastian Ogier mögött).
F1-es tartalékversenyzővé lépteti elő amerikai tehetségét az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/39912
Az Aston Martin bejelentette, hogy 2026-ban Jak Crawford lesz a harmadik számú versenyzőjük a Formula-1-ben. Ebben a minőségében az amerikai fog tartalékpilótaként funkcionálni a tervek szerint az összes jövő évi nagydíjon. Ezt a pozíciót az elmúlt években és idén is Felipe Drugovich töltötte be, ám a korábbi F2-es bajnok brazil decembertől a Formula-E-ben fog versenyezni az Andretti csapatával.
Crawford idén csatlakozott az Aston pilótaprogramjához, amelynek keretében már több mint 2000 km-et tesztelt korábbi F1-es autókkal, és a szimulátoros munkájával is segítette az istállót. Emellett a Formula-2-ben is vitézkedik: már négy győzelmet aratott, és két fordulóval a szezon zárása előtt mindössze 19 pontos hátránnyal a bajnokság második helyén áll Leonardo Fornaroli mögött. A 20 éves pilóta a múlt hétvégi Mexikóvárosi Nagydíjon pedig első hivatalos F1-es szereplését is teljesítette, amikor lehetőséget kapott a pénteki első szabadedzésen.

260 millió eurós vagyonnal szerepel a leggazdagabb hollandok között Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/39911
Max Verstappen továbbra is felfelé halad a Quote 500 listán, amely a világ 500 leggazdagabb hollandját sorolja fel.
2022-ben Verstappen 120 millió eurós nettó vagyonával először került fel a Quote 500 listára, majd azóta is felfelé vándorol rajta, tavaly már a 322. helyen járt.
Az idei verzióban Verstappen jelentősen javított a ranglistán, és most 260 millió eurós nettó vagyonával a 264. helyen áll.
Fontos megjegyezni, hogy Verstappen továbbra is a Quote 500 legfiatalabb tagja, ezt a címet 2022-ben szerezte meg, amikor először került fel a listára.
Ő az egyetlen sportoló a listán, olyan prominens személyiségek hiányoznak róla, mint Virgil van Dijk és Xander Bogaerts.

Alonso: Ez kissé sportszerűtlen...
https://formula.hu/parc-ferme/39910
Nem volt túl elégedett a hétvégi kanyarlevágásokkal Fernando Alonso – vagy inkább ő sem volt az, hiszen többen is kifejezték nemtetszésüket azzal kapcsolatban, hogy az első kanyarkombinációt hányan vágták át, és hányan kaptak érte büntetést.
„Én is javítottam pár helyet, mert agresszív voltam az egyes kanyarban és minden jól alakult. Aztán több autó is simán átment a füvön egyenesen a kettes-hármasban, aztán három-négy autóval elénk jött vissza a pályára. Ez kissé sportszerűtlen, hogy úgy mondjam. Ez a második ilyen már egymás után, hogy az egyes kanyarban ez történik a rajt után, az FIA pedig félrenéz. Megtanultuk” – mondta az Aston Martin végül kieső versenyzője.

fotó: Aston Martin Aramco
Miért nem büntették a Verstappen–Hamilton kontaktot?
https://formula.hu/parc-ferme/39909
Egymásnak feszült a vasárnapi F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon a két egykori nagy rivális, Max Verstappen és Lewis Hamilton: a két többszörös világbajnok még a futam első fázisában, az 1-es kanyarban ért össze, amikor a holland előzte a britet. A stewardok vizsgálták az incidenst, ám végül egyik félnek sem osztottak ki büntetést a manőverért és a kontaktért.
Az FIA indoklása szerint Verstappen első tengelye egyértelműen Hamilton tükre előtt volt a kanyarcsúcsponton, így a Red Bullé volt a kanyar joga. A Ferrari végig mellette maradt a kanyarban, ez vezetett az összeéréshez. Ám mivel a felügyelők úgy ítélték meg, hogy Hamiltonnak limitált lehetőségei voltak nagyobb helyet hagyni a pályán, és egyik autó sem sérült az incidensben, s a korábbi hasonló esetben sem szankcionáltak, ezért versenybalesetnek minősítették a történteket.
Hamilton egyébként a teljes eseménysort nem úszta meg, hiszen a 4-es kanyarig tartott a csata közöttük, ahol a brit a bukótérbe sodródott. Ennek kapcsán duplán vizsgálták a hétszeres Formula-1-es világbajnok, és noha azt megúszta, hogy nem a versenyigazgató által kijelölt útvonalon tért vissza a pályára, mivel túl nagy volt az autója tempója, azt már nem, hogy Verstappen előtt maradt a pályán és ezzel tartós előnyt szerzett, így emiatt tíz másodpercet róttak ki rá – amivel sem ő, sem a Ferrari nem értett egyet.

A Lawson-esetet még vizsgálja az FIA, de a futam végi VSC-re magyarázatot adott
https://formula.hu/parc-ferme/39908
A Mexikóvárosi Nagydíjon két szokatlan incidens is borzolta a kedélyeket, amelyekre az FIA hivatalos közleményben reagált. Az első eset a futam elején történt, amikor Liam Lawson előtt pályabírók szaladtak át a pályán, miközben a verseny még zajlott. A szövetség magyarázata szerint az 1-es kanyarban törmeléket észleltek, és a pályabírókat készenlétbe helyezték, hogy eltávolítsák azt, amint minden autó áthaladt a kanyaron. Azonban amikor kiderült, hogy Lawson a boxba hajtott, az utasítást visszavonták, és sárga zászlóval jelezték a veszélyt. Az FIA ugyanakkor hozzátette, hogy tovább vizsgálják, pontosan mi történt ezt követően, hiszen a pályabírók mozgása így is veszélyes helyzetet teremtett.
A második vitatott eset a futam hajrájában történt, amikor Carlos Sainz megpördült, és a 14-es kanyar bukóterében állt meg Williamsével. Bár sok néző és szakértő szerint a helyzet nem indokolt semmilyen versenymegszakítást, az FIA álláspontja szerint az autó veszélyesen közel maradt a pályához, majd füstölni kezdett, és tűzriadó-jelzések is érkeztek a versenyirányításhoz. Mivel fennállt a tűzveszély, a pályabírók közbelépése elengedhetetlenné vált, ezért a szabályoknak megfelelően VSC-fázist rendeltek el. A VSC addig maradt érvényben, amíg a Williams biztonságosan a korlátok mögé nem került, ezt követően pedig újraindult a verseny, és a futam zöld zászló alatt ért véget.
„Szeretnénk hangsúlyozni tiszteletünket és elismerésünket a helyi ASN, az OMDAI, valamint az Autódromo Hermanos Rodríguez és az ottani pályabírók iránt, akik önkéntesek, és kulcsszerepet játszanak sportágunk biztonságos és sikeres lebonyolításában. Szakmai hozzáértésük és elhivatottságuk felbecsülhetetlen értékű minden egyes eseményünk során.”

Elképesztően veszélyes jelenet: pályabírók szaladtak át Lawson előtt verseny közben – videó
https://formula.hu/parc-ferme/39907
Elképesztően veszélyes jelenet zajlott le a Mexikóvárosi Nagydíj elején: pályabírók szaladtak át Liam Lawson előtt, éles versenykörülmények között.
WHAT THE FUCK IS THIS????????????pic.twitter.com/lSNHgDkuuA
— Holiness (@F1BigData) October 26, 2025
Tsunoda: „Őrült kérdés” – tudom, hogyan működik a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/39906
Yuki Tsunoda elmondta, pontosan tisztában van azzal, hogyan zajlanak a döntések a Red Bullnál, ezért nem foglalkozik a jövőjéről szóló találgatásokkal. A japán versenyző a Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén reagált a kérdésre, miszerint aggódik-e amiatt, hogy még nem született döntés a 2026-os üléséről.
„Őrült kérdés” – vágta rá Tsunoda.
„Öt éve vagyok a Red Bull család tagja, és tudom, hogyan működnek itt a dolgok. Eddig szinte minden évben ilyen helyzetben voltam. Tudom, hogyan kezelik ezt a Red Bullnál. Továbbra is bizonyítani akarok, és maximálisan ki kell használnom a lehetőséget. Nagyon hálás vagyok ezért az esélyért, csak erre fókuszálok.”

Többször is leállhatott a szíve a Moto3-as horrorbalesetben megsérült versenyzőnek
https://formula.hu/parc-ferme/39905
Ijesztő balesettel indult a versenynap a Malajziai GP-n: még a Moto3-asok futama előtt, a kivezetőkörön ütközött bele hátulról nagy tempóval a világbajnok Jose Antonio Rueda a – meg nem erősített hírek szerint műszaki gond miatt – lassan haladó Noah Dettwiler motorjába. A versenyzőket több mint fél órán át ápolták a baleset helyszínén, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. Csupán a másfél órás késéssel megrendezett Moto3-as és a MotoGP-s nagydíj után közöltek annyit, hogy Rueda viszonylag megúszta az incidenst: kéztörés mellett néhány zúzódást szenvedett, de magánál volt a spanyol.
Dettwilerről nem osztottak még meg hivatalos információkat, a svájci motoros édesapja viszont a Blicknek nyilatkozva elárulta, hogy nála súlyosabb a helyzet, a fia életéért kellett küzdeni: a lap arról ír, hogy többször is leállt a szíve, újra kellett éleszteni, sok vért veszített, sérült a tüdeje és a lépe is, valamint nyílt lábtörést is szenvedett. Mindezek ellenére a lap úgy tudja, hogy Dettwiler túl van a közvetlen életveszélyen.
A cikkünk élesítése után pár perccel aztán Detwiller csapata, a CIP Green Power annyit közölt a közösségi médiában, hogy a versenyzőre több műtét vár majd a súlyos baleset után, de jó kezekben van, és kérik a privát szféra tiszteletben tartását, egyelőre pedig nem osztanak meg több információt.
A MotoGP-mezőnyből egyébként többen is nehezményezték, hogy a történtek után megrendezték a Moto3-as futamok: Francesco Bagnaia szerint nem volt jó ötlet a fiatal versenyzők számára, hogy ezek után versenyezniük, de Joan Mir is arról beszélt, hogy még nekik is nehéz volt fenntartaniuk a koncentrációt, miután látták a jelenetet.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
„Miért nem a csapatnak teszed fel ezt a kérdést?” – Stroll
https://formula.hu/parc-ferme/39904
Lance Stroll csalódottan értékelt időmérőt követően Mexikóvárosban, ahol már a Q1-ben búcsúzni kényszerült.
„Őszintén szólva, nem lepett meg az eredmény. Az autó egész hétvégén visszafelé megy, egyszerűen nem volt tapadásom. Gyakran előfordul, hogy az edzésen minden rendben van, aztán jön a kvalifikáció, és hirtelen eltűnik a tapadás” – mondta Stroll a Formula.hu jelenlétében.
Arra a kérdésre, hogy mi lehet ennek az oka, a kanadai csak ennyit válaszolt: „Nem tudom. Őszintén, nem ismerem az összes választ, de valamiért ez mostanában mindig így van.”
Amikor Ian Parkes, a RacingNew365 újságírója megjegyezte, hogy a probléma hosszú ideje fennáll, Stroll kissé csípősen reagált, majd elsétált az interjúzónából: „Miért nem a csapatnak teszed fel ezt a kérdést?”

„Még Hamilton is szenvedne Verstappen mellett”
https://formula.hu/parc-ferme/39903
Sergio Perez szerint nincs olyan pilóta a mezőnyben, aki könnyen boldogulna a Red Bullnál Max Verstappen csapattársaként – még a legnagyobb nevek sem. A mexikói versenyző négy szezont töltött az energiaitalos alakulatnál, és bár több győzelmet is szerzett, gyakran került a teljesítménye miatt a kritikák kereszttüzébe.
„Nem szeretek más pilótákat kritizálni, mert tudom, min mennek keresztül” – mondta Perez a Sky Sportsnak. „Amikor aláírtam a Red Bulltól való távozásomat, egyből arra gondoltam, szegény srác, aki jön utánam. Nekem is sikerült túlélni, de ez egy nagyon nehéz hely. Nyilvánvaló, hogy Max mellett versenyezni rendkívül nehéz, ezt az emberek nem értik.”

Perez szerint a Red Bull környezete és az autó működése is kihívást jelent minden pilótának, nem csak neki. „Rengeteg dolgot el tudnék mondani erről, de egyszerűen csak annyit mondhatok, hogy ez egy nagyon nehéz feladat. Nincs olyan versenyző, aki ott képes lenne tartósan megmaradni. Mindegy, hogy Hamiltonról, Leclerc-ről vagy bárki másról van szó, mindenki szenvedne ott.”
A mexikói hozzátette: a Red Bull autóját vezetni különösen összetett, mert a pilótának állandóan alkalmazkodnia kell. „Folyton azon kell gondolkodnod, hogyan vezesd, és amikor ez történik, az sosem ideális. Ez egy rendkívül nehéz feladat, még a legjobb versenyzők számára is.”
„Ő nem igazi újonc” – 2009 óta először vezetett olasz Ferrarit egy nagydíjhétvégén
https://formula.hu/parc-ferme/39902
A Ferrari fejlesztőcsapatába tartozó Antonio Fuoco sokat várt az F1-es lehetőségre: 2012-ben, 16 évesen csatlakozott a versenyzői akadémiához, tíz évvel ezelőtt tesztelte először a csapat királykategóriás modelljét, melyet számtalan fiatal versenyzőknek dedikált, Pirelli által szervezett és korábbi autós gyakorlás követett azóta, Charles Leclerc-rel együtt versenyzett a nevelőkategóriákban, a márka WEC-versenyzőjeként Le Mans-i 24 órást nyert 2024-ben, mielőtt az újoncszabály értelmében a Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén versenyhétvége keretén belül Ferrariba ülhetett.

A Scuderia számára is különleges pillanat volt Fuoco bevetése, hiszen Giancarlo Fisichella óta először vezetett egy olasz Ferrarit nagydíjhétvégén. Fred Vasseur így nyugtázta a pénteken Lewis Hamilton autóját átvevő 29 éves fejlesztőpilóta teljesítményét és különleges házon belüli státuszát:
„Antonio nagyon jó munkát végzett. Ő nem igazi újonc, egyike referenciaversenyzőinknek a Hypercarban, megnyerte Le Mans-t és rengeteg idő tölt a szimulátorban. Ez volt a legjobb alkalom, hogy pályaidő is adjunk neki” – mondta a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján Vasseur.

„Antonio más helyzetben van, mint más versenyzők, akik pályán voltak pénteken, mivel nincs mit bizonyítania. Megvan a saját programja, ahol bajnokságot vezet, Le Mans-okat nyer. Másik úton jár, de nagyon jó munkát végez a csapatban, és közel áll mindenkihez. A Ferrari versenyző akadémiájáról érkezett, a Ferrari terméke” – dicsérte Fuocót a francia csapatfőnök.
(A méltatásban egy valamiben tévedett Vasseur: összekeverte Fuocót a másik saját nevelésű Antonióval, mivel Giovinazziék ferraris egysége vezeti a Hypercar összetettjét a szezonzáró bahreini 8 órás előtt, Fuoco, Molina és Nielsen tavaly ezüstérmes triója már nem lehet bajnok a WEC-ben.)
Újoncot hozna, Tsunodát kitenné – Villeneuve tanácsa Markóéknak
https://formula.hu/parc-ferme/39901
Jacques Villeneuve szerint a Red Bullnak érdemes lenne az IndyCar sztárját, Alex Palou-t is megfontolni 2026-ra a Racing Bulls egyik ülésére.
A 1997-es világbajnok úgy véli, a spanyol versenyző tökéletesen illene a Red Bull rendszerébe.
„Nyert versenyeket nyomás alatt, mindenféle körülmények között. Ő a tökéletes jövőbeli Red Bull-pilóta – teszteljék le! Rengeteg tapasztalattal rendelkezik, az Indy 500 győztese, négy bajnoki címe van, és Európában is könnyen beilleszkedne” – mondta Villeneuve.
A faenzai alakulat jövő évi felállása továbbra is kérdéses, miközben Liam Lawson, Yuki Tsunoda és Arvid Lindblad neve is felmerült – azt az álláspontot pedig Villeneuve is osztja, hogy Hadjar jövőre már Verstappen csapattársa lesz az első számú istállónál. A versenyzőkkel kapcsolatos döntést a Red Bull egyébként a Mexikóvárosi Nagydíj utánra ígérte, de Laurent Mekies csapatfőnök szerint „nem sietik el” a választást.

A szabadedzés után rosszul lett, az orvosi központba került Pato O’Ward
https://formula.hu/parc-ferme/39900
A mexikói első szabadedzésen szereplő kilenc újonc között volt az idei IndyCar-ezüstérmes Pato O’Ward is, aki Lando Norris MCL39-esével látszólag gond nélkül teljesített 30 kört, valamint végzett a 13. pozícióban, ezt követően azonban ételmérgezés gyorsan romló tüneteit mutatta.
A Motorsport.com információi szerint a mexikói az orvosi központba került kezelésre, ahol gyógyszereket és infúziót kapott, valamint EKG-vizsgálatot is elvégeztek rajta.
A McLaren részéről nem kommunikálták O’Ward rosszullétét – a csapat sajtóközleményében kapott egy rövid megszólalást, melyben köszönetet mondott a McLarennek és sikeresnek minősítette a napi programot –, a versenyző azonban kihagyta a média- és szponzori megjelenéseket, melyeket az edzésrészvétel után terveztek be.

Az IndyCar a szezonon kívül akár külföldre is mehet
https://formula.hu/parc-ferme/39898
Az IndyCar hosszú ideje kizárólag Észak-Amerikában versenyez, az elmúlt években jellemzően egyetlen kanadai futam mellett az összes többi versenyt az Egyesült Államokban rendezik. A széria legutóbb pedig 2013-ban hagyta el a kontinenst, amikor a brazil Sao Paulóban versenyzett, ezen kilencszer látogatott el Japánba, valamint egyetlen alkalommal Ausztráliába. Most újra felmerült, hogy a bajnokság visszatérhet a nemzetközi porondra – a szezonon kívül.
Mark Miles, a Penske Entertainment vezérigazgatója a Motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy bár az IndyCar továbbra is egyértelműen észak-amerikai sorozat marad, az idényen kívül akár más kontinensekre is ellátogathat. „Úgy döntöttünk, hogy a bajnokságunk véget ér, amikor az NFL alapszakasza elkezdődik szeptemberben. Ezután hosszú holtszezonunk van, és tudjuk, hogy jelentős nemzetközi rajongótáborunk van” – magyarázta.

„A bajnokságot továbbra is észak-amerikai sorozatnak tekintjük, az Egyesült Államok, Kanada és remélhetőleg hamarosan Mexikó tartozik bele. De a szezonon kívüli események külföldön, Európában, a Közel-Keleten vagy Dél-Amerikában szerintem izgalmas lehetőséget jelentenének” – tette hozzá Miles.
A sorozat emellett továbbra is dolgozik azon, hogy a jövőben Mexikóvárosban bajnoki futamot rendezzen, részben az Arrow McLaren versenyzője, a mexikói Pato O’Ward népszerűségének köszönhetően. „Nem mennénk Mexikóba, ha nem hinnénk abban, hogy fantasztikus, a márkánkat erősítő eseményt tudunk ott rendezni. A rajongótáborunk megvan hozzá, és szerintem előbb-utóbb meg fog történni” – fogalmazott a vezető.
„Mint amikor sarokba állítják a rossz fiúkat” – Villeneuve beleszállt a McLarenbe
https://formula.hu/parc-ferme/39899
Keményen kritizálta Jacques Villeneuve azt, ahogy a McLaren a két világbajnoki esélyes pilótát kezeli vagy kezelni próbálja. Mint megírtuk, a szingapúri koccanást követően Lando Norrist találták felelősnek, ami házon belül „következményekkel” járt számára – ám mivel az austini sprintes rajtbalesetről pedig Oscar Piastri tehetett a wokingiak belső vizsgálata szerint, ezeket már törölték is. Az 1997-es F1-es világbajnok kigúnyolta a konstruktőri világbajnok alakulatot a Sky Sports F1 kamerái előtt:
„A papaja szabályok nem működnek erővel: álljanak ki és harcoljanak a bajnokságért! Olyan volt, mint amikor két gyereket a szoba sarkába állítva büntetnek. ’Rossz fiú voltál, menj a szobádba. Ó, te is rossz fiú voltál. Oké, akkor mostantól tiszta lappal folytatjuk.’ Ne már! Egy világbajnoki címért harcolnak. Nézzük meg Szingapúrt: oké, Norris hozzáért az elöl haladó autóhoz, belecsúszott Oscarba, aztán tíz körön át panaszkodást hallottunk. Ez nincs rendjén.”
Villeneuve egyébként a két McLaren-pilótát egymással is összevetette: „Mindketten első számú pilóták. Volt idő a szezonban, amikor Piastri kicsit gyorsabb volt, de végső soron Norris kicsit erősebb. Bakuban mindketten összeroppantak, de aztán visszavágott. Norris jobb versenyző, amikor Max [Verstappen] ellen harcol, és sokkal jobb, amikor a csapattársa ellen” – vélekedett a kanadai. A Mexikóvárosi Nagydíj előtt amúgy Piastri 14 ponttal vezet Norris előtt, de már a Red Bull-os Max Verstappen is csupán 40 pontra van az ausztrál éllovastól.
