DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 24. kedd

Egyelőre ennyit ismerünk a Formula-E új generációs autójából

Az ötödik szezonra (2018-19) tervezett, szélsőségesen megújuló versenygépet ma mutatják be teljes valójában: eddig négy sejtelmes fotót kaptunk a versenygépről, melyeken az első szárny, diffúzor és halo rajzolódik ki.

Montoya: Max vállaljon nagyobb felelősséget!

Juan Pablo Montoya, a korábbi F1-es pilóta szerint Max Verstappen visszafoghatná magát az F1 kritizilásában – a kolumbiai arra reagált így, hogy a négyszeres világbajnok két erős kijelentést is tett a két bahreini teszthét alatt, amelyben alaposan lehúzta az újgenerációs autókat.

A versenyzők nagy része egyetértett Verstappennel, de ő volt a leghangosabb és a legnyersebb a témában – Montoya szerint pedig ez nem vet jó fényt a sportágra. 

„Ha valaki olyan világbajnok, mint Max – és tudom, hogy azt mondhat, amit csak akar –, akkor nagyobb felelősséget kell vállalnia, mert ő az egyik vezető alakja ennek a sportnak” – mondta a kritikus Montoya az AS Colombia podcastjában. 

„Nincs baj azzal, hogy van véleménye, de ugyanakkor ő képviseli a terméket. Ahogy Lando Norris mondta neki: ha nem tetszik, ne versenyezz. Maxnak nincs gondja a versenyzéssel, ha megkapja a havi fizetését. Ha nem kapja meg, akkor valaki más fogja helyettesíteni. Ha Max nyilvánosan azt mondja: ’Ez egy katasztrófa’, akkor az emberek azt fogják gondolni: „Ez egy katasztrófa”. Más lesz, de én nem hiszem, hogy rossz.”

f1-verstappen-redbull-2026-ford_1

fotó: Red Bull Content Pool

„Máris meglehet Max utódja” – mondta Marko a túraautós ász fiáról

Elismerően beszélt egy róla készült dokumentumfilmben Rocco Coronelről Helmut Marko, a Red Bulltól azóta már távozott sportszakmai tanácsadó. Nem véletlenül csenghet sokaknak ismerős a név: a 15 éves holland a túraautózásból és Dakar-indulásairól is jól ismert Tom Coronel fia, akit a Red Bull 2024 őszén vett fel a juniorprogramjába egy szigorú kiválasztási folyamat végén. Ez utóbbin Marko egy Formula-4-es autó kipróbálása után egy GP3-as gépbe is beültette, a Viaplay által sugárzott dokumentumfilm szerint pedig nem győzte dicsérni az ifjabb Coronelt:

„Az életkorához képest Rocco rendkívüli teljesítményt nyújtott. A GP3-as autó már egy eléggé gyors gép, de nagyon jól ment vele. Azonnal ő volt a leggyorsabb. Biztos vagyok benne, hogy amikor Max Verstappen abbahagyja, máris meglehet az utódja nálunk. Már most nagyon érett és magabiztosságot sugároz. Elmagyarázta, hogyan kombinálja a versenyzést az iskolával, és hamarosan tudni fogjuk együtt az útját” – fogalmazott Marko, aki az előző esztendő végén távozott az energiaitalosoktól.

Rocco Coronel a gokartban elért sikerek után 2025-ben a brit Ginetta Junior Championshipben nyert bajnoki címét rekordot jelentő produkcióval – 19 futamból 11-et megnyert –, idén pedig megteszi első lépéseit a formulaautózásban, hiszen a spanyol F4-es szériában fog szerepelni. A mögöttünk hagyott hétvégén amúgy újoncként dobogóra állhatott a spanyol Formula-4-es téli sorozat portimaói állomásán.

rocco-coronel

Korábbi F2-es bajnokot igazolt le fejlesztőpilótának a Mercedes

Új fejlesztőversenyzőt jelentett be a Mercedes: Theo Pourchaire csatlakozik ebben a minőségben az F1-es alakulathoz. Pourchaire-t az előző évek egyik legnagyobb ígéretének kiáltották ki, miután 2020-ban kis híján megnyerte a Formula-3-as bajnokságot, majd a Formula-2-be fellépve is győzelmeket aratott. Miután azonban ott „csak” a harmadik idényében lett bajnok, az akkor még a Sauber által patronált francia útja megakadt az F1 felé: bár néhány szabadedzésen részt vett, komolyan egyszer sem merült fel a neve a hinwili gárda versenyzői ülése kapcsán.

Pourchaire aztán 2024 végén távozott a Sauber kötelékeiből, rövid ideig feltűnt a McLaren IndyCar-alakulatában, míg tavaly sportautózásra váltott, az ELMS-ben versenyzett és rajthoz állt a Le Mans-i 24 óráson is. Idén a Peugeot WEC-csapatának tagja, a Mercedes bejelentése értelmében viszont váratlanul újra kapott F1-es szerepkört is: a fejlesztőpilótaság vélhetően főleg szimulátoros munkát takar majd az istálló brackley-i központjában. Rajta kívül amúgy az F2-es futamgyőztes Joshua Dürksen, az F1 Academy-bajnok Doriane Pin és a jelenleg a Sky szakértőjeként is tevékenykedő Anthony Davidson tölti még be ezt a pozíciót a Mercedesnél, míg Frederik Vesti az alakulat hivatalos tartalékversenyzője.

porchaire-mercedes-f1

30 évvel az F1-es vb-címe után visszatér a Williamshez Damon Hill

A Williams bejelentette, hogy újra csatlakozik hozzájuk Damon Hill – de persze nem versenyzőként, hanem „hivatalos nagykövetként”. Hill 1993-tól 1996-ig versenyzett a Williamsnél, ez idő alatt 21 győzelmet aratott, 1996-ban pedig megnyerte a világbajnokságot is.

Hill a nagyköveti minőségében akkori csapattársához, az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve-höz, valamint a háromszoros W Series-bajnok Jamie Chadwickhez csatlakozik.

damon-hill

fotó: DPPI

Sajtó: Drámai mértékű lehet a Honda-motor lemaradása

Kétségkívül az Aston Martin–Honda a 2026-os F1-es tesztidőszak legnagyobb csalódása: az Adrian Newey által tervezett AMR26-os egyszerre tűnt bántóan lassúan és ijesztően megbízhatatlannak. Jól illusztrálja mindezt, hogy miután csütörtök délután leállt Fernando Alonso alatt az autó és a Honda akkumulátorproblémát diagnosztizált a hajtásláncban, végül a tartalékalkatrészek hiánya miatt az utolsó napon csupán hat installációs kört tudtak teljesíteni.

Ebből is érződik, hogy a gondok egyik – de nem kizárólagos – forrása a Honda motorja, amely a feltételezések szerint erőben és megbízhatóságban is messze gyengébb a riválisoknál. A BBC Sport információi szerint pedig a csapatfőnöki posztot is betöltő Newey erről kendőzetlenül beszélt a szabályalkotó testület, az F1 Bizottság múlt szerdai ülésén, ahol „számos forrásuk” szerint úgy fogalmazott, hogy a Honda még a szabályokban alsó limitként meghatározott 250 kW-os limiten sem tud visszatölteni, „nem beszélve a magasabb 350 kW-os határról, amely bizonyos körülmények között lép életbe a szabályok értelmében”. Azaz a hibrid komponens terén különösen hátrányban lehetnek a japánok.

A motorokat március 1-jéig kell homologizálni, ugyanakkor az idei szabályok értelmében lesz lehetősége a jelentős hátrányban lévő gyártóknak évközi fejlesztésre: ez az angol kifejezés rövidítéseként ADUO-nak nevezett fejlesztési opció hatfutamonként ad lehetőséget korrigálásra, amennyiben az FIA mérései is kimutatják, hogy maga a hajtáslánc – azaz nem az autóval együtt – valóban kimutathatóan nagy lemaradásban van a többiekhez képest.

newey-aston-honda-f1

„Néhány kanyarban sokkal gyorsabb lenne az IndyCar az F1-nél” – Grosjean

Az idei szezonban újra az IndyCarban versenyző, de korábban egy évtizedig a Formula-1-ben szereplő Romain Grosjean az Off Tracknek nyilatkozva beszélt arról, hogy szerinte mi a fő különbség az amerikai széria és az F1 között:

„A legnagyobb különbség az, hogy a Formula-1-ben arra koncentrálsz, hogy egyáltalán ne csússz meg és nagyon hamar a gázra tudj lépni, hogy igazán jól tudj kijönni a kanyarokból. 1000 lóerő hajt téged, szóval ott szerzel köridőt. Az IndyCarban ez kicsit más. Inkább a kanyarbejárati tempóról, a minimum sebességről szól és arról, hogy akkor lépj gázra, amikor tudsz és úgy jöjj ki a kanyarban. Azt mondanám, vezetési szempontból ez a különbség.”

„A kedvenc részem az IndyCarban, hogy milyen jól képes bevenni a lassú tempójú kanyarokat az utcai pályákon a lengéscsillapítóinkkal és a tapadásunkkal. Ha vesszük például Monacót, az utolsó kanyart vagy a hajtűt, egy IndyCar-autó sokkal gyorsabb lenne ott, mint egy F1-es.”

grosjean-indycar

Videó: Kigyulladt Tsunoda alatt az F1-es Red Bull San Franciscóban

Először ülhetett F1-es autóba Yuki Tsunoda azok után, hogy a tavalyi szezon végén elveszítette a versenyzői ülését a Red Bullnál. Teszt- és tartalékpilótaként viszont maradt az energiaitalosok kötelékeiben, ebben a minőségében pedig bemutatókon is szerepet vállal. Nos, egy ilyen esemény siklott kissé félre: a közösségi médiában megjelent videók alapján lángra kapott Tsunoda alatt egy utcai bemutató során a korábbi Formula-1-es Red Bull. A japán pilóta természetesen sértetlenül szállt ki az autóból, amelyet sikerült hamar eloltani:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Thomas Leonczik (@leonczik) által megosztott bejegyzés

WSBK: Bulega fölényes triplával kezdett be Phillip Islanden

Érvényesítette a papírformát, mindhárom versenyt megnyerte a fő esélyesnek tartott Nicolo Bulega a Superbike-világbajnokság Phillip Island-i évadnyitóján. A Ducati motorosa már azzal favorittá lépett elő, hogy az előző két évet behúzó Toprak Razgatlioglu átigazolt a MotoGP-be, majd a téli teszteken is kiemelkedő formát mutatott az olaszt. Ezt pedig átültette az ausztrál hétvégére is: Bulega a pole-ból indulva mindkét rendes futamot, valamint egy gyengébb start ellenére a Superpole-versenyt is kényelmes fölénnyel nyerte meg – és az sem ingatta meg, hogy az utolsó viadalra megérkezett az eső.

Ami a többieket illeti: szombaton két privát ducatis, Yari Montella és Lorenzo Baldassarri szerezte meg első dobogóját a WSBK-ban, míg vasárnap a Superpole-versenyen a Bimota hozott kettős pódiumot Axel Bassanival és Alex Lowesszel. Bassani az esős záró versenyen is második lett, míg a dobogóra Montella bukása után az immár a Barni Racing Ducatiján ülő Alvaro Bautista állhatott fel. A gyári Ducati új igazolása, Iker Lecuona legjobbja egy hatodik hely volt Phillip Islanden – és ugyanez volt igaz Razgatlioglu nélkül a BMW-re is: a bajorok két új ex-MotoGP-s szerzeménye közül Danilo Petrucci kaparintotta meg ezt a pozíciót a vizes aszfalton, míg csapattársa, Miguel Oliveira nagy felzárkózásokkal és egy hetedik hellyel vétette észre magát.

A Supersport-világbajnokságon korábbi Moto3-as világbajnokok villogtak: szombaton Jaume Masia dominált, vasárnap viszont a szemerkélő esőben, de még száraz pályán rendezett második futamon Albert Arenas zsebelte be első győzelmét.

A Superbike-vb állása a szezonnyitó után:

1. Nicolo Bulega Ducati 62
2. Axel Bassani Bimota 42
3. Yari Montella Barni Ducati 26
4. Lorenzo Baldassarri GoEleven Ducati 25
5. Alvaro Bautista Barni Ducati 19

wsbk-bulega-phillipisland-ducati

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Eladó a 2021-es szezonzáró biztonsági autója

A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj két főszereplője Max Verstappen és Lewis Hamilton volt, a harmadik pedig az a rengeteg vitát kiváltó biztonsági autó. A spanyol Motorsport most kiszúrta, hogy az ominózus Aston Martint - amely idén már nem látja el biztonsági és orvosi autókkal a száguldó cirkuszt - eladásra kínálják. Az információk szerint mintegy 700 000€-t kérnek érte.

Perez: Jól halad a Cadillac

Ugyan a Formula-1 új csapata sem tempó, sem megbízhatóság szempontjából nincs még a legmagasabb szinten - a tesztek során sokat kényszerültek a garázsban ülni, és a körszámot tekintve is ők gyűjtötték a második legkevesebb kilométert -, a pilóták egyelőre nem aggódnak. Legalábbis Sergio Perez nem, aki rendkívül örül annak, hogy a Cadillac új lehetőséget adott neki a királykategóriában.

"Szerintem elég jól mennek a dolgok ennél a csapatnál. Minden egyes teszten ott tudtunk lenni és gyűjteni az adatokat, ami jelenleg a legfontosabb. Tudtuk, hogy a kezdet nem lesz könnyű, de a lényeg, hogy minél gyorsabban tudjunk fejlődni. Úgy gondolom, sikerült elkapnunk a ritmust és közelednünk a többiekhez, szóval várom Melbourne-t" - fogalmazott a mexikói az F1 hivatalos oldalának a tesztet követően.

 

Átalakul Piastri csapata, Webber hátrébb lép

Korábban Mészáros Sándor kollégánk érdekes információt hozott Oscar Piastri háza tájáról. Miután 2025-ben elvesztette a világbajnoki csatát, a McLaren ausztrálja úgy döntött, idén változtatásokat eszközöl az őt körülvevő stábban. Ennek egyik leglényegesebb lépése, hogy menedzsere, Mark Webber feladatköre leszűkül. Az egykori F1-est rendszeresen láthattuk a fiatal pilóta mellett a garázsban, az idei szezontól azonban már nem lesz ott vele, vagy legalábbis csak elenyésző számú versenyen. Helyette egykori F2-es versenymérnöke, Pedro Matos kíséri majd Piastrit a futamokra. Webber ettől függetlenül továbbra is a menedzsere marad, amit most maga a fiatal ausztrál is megerősített.

„Mark továbbra is a része lesz ennek a stábnak, csak már nem fog annyi helyszínre elutazni velem. Ennyi. A döntés mögött nem áll semmi különösebb ok” – mondta röviden az újságírók kérdésére a bahreini tesztet követően.

Érdekesség, hogy korábban – főleg Ralf Schumacher részéről – voltak olyan feltételezések, miszerint Webber a McLaren nyomására marad távol a futamoktól, miután az ő és Zak Brown közötti viszony elég hűvőssé vált.

Az FIA szerint elfogadható a Ferrari hátsó szárnya

Az FIA megszólalt a Ferrari radikális hátsószárny-megoldásával kapcsolatban, amelyet először a bahreini teszt csütörtöki napján láthattunk. A különleges kialakítás Lewis Hamilton csütörtöki, rövid pályára gördülése során tűnt fel, mielőtt technikai problémák hátráltatták volna a programját.

Az új megoldásnál az aktív aerodinamikai elem nem a megszokott DRS-szerű módon nyílik, hanem felfelé billen, majd mintegy 270 fokot fordulva áll meg vízszintes állásban. Szerdán még a hagyományos DRS-szerű megoldást használta a csapat, és Hamilton csütörtök délután is visszatért ehhez a változathoz, ám Fred Vasseur csapatfőnök nem zárta ki, hogy a különleges verzió akár nagydíjhétvégén is bevethető lesz.

A rendszer működés közben felhajtóerőt termel, hasonlóan egy repülőgép szárnyához, ami tovább csökkenti a légellenállást és növeli a végsebességet. Nikolas Tombazis, az FIA együléses autókért felelős technikai igazgatója a sajtónak, köztük a Formula.hu-nak nyilatkozva világossá tette, hogy a szövetség szándékosan adott nagyobb mozgásteret ezen a területen.

„Általánosságban ösztönöztük azokat a megoldásokat, amelyek csökkentik a légellenállást” – mondta Tombazis. „Ezért nem tartottuk fenn idén a tavalyi DRS-szabályokat, amelyek korlátozták a nyitás mértékét. Nagyobb szabadságot akartunk adni, és úgy gondoljuk, hogy a Ferrari megoldása rendben van.”

Bevonták Antonelli jogosítványát

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kimi Antonelli incidens február 7-ről 8-ra virradó éjszaka közúti balesetet szenvedett San Marinóban, Serravalle közelében – mindössze napokkal azt követően, hogy átvette a vadonatúj járművet. A rendőrségi közlemény szerint a fiatal olasz egy Mercedes-AMG GT 63 PRO Motorsport Collectors Edition típusú „céges autóval” közlekedett egy emelkedős, kétsávos úton, elveszítette uralmát a jármű felett.

A közlemény szerint az autó kiütött egy közlekedési táblát, majd kétszer is nekicsapódott egy védőkorlátnak, végül pedig egy falnak ütközött. A hatóságok becslése szerint az esemény mintegy 144 méteres távoságon zajlott le. A járműben senki nem sérült meg, és a gyér forgalomnak köszönhetően másokat sem érintett az incidens.

A közösségi médiában felmerült, hogy Antonelli akár 180 km/órával is haladhatott egy 70 km/órás szakaszon, ám a rendőrség nem erősítette meg a sebességre vonatkozó találgatásokat – azt viszont igen, hogy a vezetői engedélyt ideiglenesen bevonták.

A bahreini teszten Toto Wolff is reagált az esetre. A Mercedes csapatfőnöke a Sky Deutschlandnak nyilatkozva így fogalmazott: „Szerintem ő van a leginkább zavarban az egész miatt, és ez a legfontosabb.” Hozzátette: „Az első gondolatom az volt, hogy megsérült-e, vagy ne adj’ Isten más megsérült-e. De nem, nem történt ilyesmi. Kár a nagyszerű autóért, de végső soron csak egy autó volt, még ha a legjobb AMG is” – tette hozzá mosolyogva.

antonelli-roadcar

Több F1-es pilóta is kipróbálná az új Formula–E autót

A Formula–E idén decemberben mutatja be az új Gen4-es autót, amely minden eddiginél közelebb kerülhet a Formula–1 tempójához. Az első gyártói tesztet már tavaly novemberben megtartották, az FIA pedig már az elmúlt év eleje óta dolgozik a projekten. Az új konstrukció állandó összkerékhajtást kap, kétféle aerodinamikai csomaggal rendelkezik, teljesítménye eléri a 600 kW-ot (több mint 815 lóerő), és már 338 km/órás végsebességet is mértek vele. A köridők a tervek szerint a Formula–2 és a Formula–1 közé esnek majd, ami komoly előrelépést jelent.

A bahreini teszten a kategória neve az F1-es paddockban is téma volt, miután a négyszeres Formula–1-es világbajnok, Max Verstappen úgy fogalmazott az új F1-es szabályokról, hogy azok „olyanok, mint a Formula–E szteroidokon”. Jeff Dodds, a Formula–E első embere erre válaszul tesztet ajánlott a hollandnak, s amikor a RacingNews365 részéről feltették neki a kérdést, hogy ez egy valódi meghívás-e, így felelt:

„Száz százalékig. Amióta a Gen4 pályára gördült a teszteken, több F1-es versenyzővel is beszéltem, persze soha nem mondanám el, kik voltak, akik azt kérdezték: Mehetek egy privát tesztet? Nagyon szeretném kipróbálni. Max nem volt köztük, de mások igen” – mondta Dodds.

Hozzátette: „Teljesen nyitott a meghívás, nemcsak Maxnak, hanem bármelyik F1-es pilótának. Ha látni akarják, merre tart ez a sport, üljenek be a Gen4-be. Óriási előrelépésről van szó. A Gen4 köridői nem lesznek számottevően lassabbak egy Formula–1-es autóénál. A Formula–2 és a Formula–1 közé esnek majd, de ami a Gen4 után jön? Véleményem szerint az már olyan gyors lesz, mint a Formula–1, vagy akár gyorsabb. Ebbe az irányba haladunk.”

batmobil

Szerződést hosszabbított a Visával a Red Bull és a Racing Bulls

A Red Bull és a Racing Bulls bejelentette, hogy „hosszú távú” megállapodással hosszabbítják meg szponzori szerződésüket a Visával.

A Visa a Red Bull számos szponzora közé tartozik, és a 2024-es szezon előtt csatlakozott a csapathoz, amikor a második csapat, hivatalos nevén „Visa Cash App Racing Bulls” két névadó szponzorának egyike lett.

Az új megállapodás kiterjed az F1 Academyre is, ahol két autó versenyez a Visa támogatásával, valamint „továbbterjed a Red Bull ökoszisztémájában” a Red Bull showcar csapatának támogatásával, amelynek rendezvényeit San Franciscóban, Phoenixben, Detroitban és Atlantában tervezik Yuki Tsunodával.

2262241841

Sajtó: Visszatérhet az F1-es Török Nagydíj 2027-ben

A Motorsport török kiadása szerint jövőre újra Formula-1-es versenyt rendezhetnek az Istanbul Parkban. A lap úgy tudja, hogy a régóta visszatérni szándékozó helyszín, valamint az F1 és az FIA már meg is állapodott. Így a Török Nagydíjjal válhatna teljessé a 2027-es versenynaptár, hiszen az idei 24 fordulóból Zandvoort nem rendez több futamot, míg Barcelona Spával került rotációba a friss bejelentés szerint, helyettük pedig egyelőre csak Portimao visszatérése biztos, azaz egy hely még kiadó a menetrendben – ezt töltheti be Isztambul. Arról egyelőre nincs szó, hogy hány évre szólna a megállapodás, hiszen rengeteg ország érdeklődik az F1-es futamrendezés iránt (a Portugál Nagydíj szerződése is csak két idényre szól).

A pilóták és a rajongók körében is népszerű Istanbul Park 2005-ben rendezett először F1-es nagydíjat, és 2011-ig volt állandó része a naptárnak, majd a koronavírus-járvány sújtotta 2020-as és 2021-es idény során beugróként szerepelt a menetrendben.

isztambul-f1

Phillip Island helyett Adelaide utcáin rendezik a jövőben a MotoGP Ausztrál Nagydíját

Hosszú hónapok találgatása után a MotoGP Sports Entertainment Group (korábbi nevén Dorna Sports) bejelentette, hogy 2027-től az adelaide-i városi pályán rendezik az Ausztrál GP-t. A sokak által a világ legjobb motorversenypályájának tartott Phillip Island sorsa jó ideje a levegőben lógott azok után, hogy elmaradtak az évekkel ezelőtt ígért fejlesztések, ráadásul a MotoGP vezetősége inkább az F1-es futamnak otthont adó melbourne-i Albert Parkban látta volna szívesen a versenyt. Victoria állam inkább maradt volna a Phillip Island-i helyszínnél, ám végül egy másik állammal, Dél-Ausztráliával kötöttek megállapodást.

phillipisland2

A szerződés hat évre szól, azaz 2027-től 2032-ig rendezik az új helyszínen az ausztrál fordulót. A közlemény szerint a csütörtökön bemutatott nyomvonal a Formula-1 által 1985 és 1995 között használt pálya vonalvezetésének alapjait követi, de mint azt hangsúlyozzák, a MotoGP biztonsági standardjai által megkövetelt módosításokkal. A nyomvonal nagyjából 4195 méter hosszú lesz 18 kanyarral Adelaide belvárosi utcáin, ezzel ez lesz a motorsport királykategóriájának első ilyen jellegű helyszíne és futama. Carlos Ezpeleta, a MotoGP SEG sportigazgatója hangsúlyozta, hogy nem kötöttek kompromisszumokat az első számú prioritásként kezelt biztonság terén, de a kalkulációk szerint akár 340 km/h-s órás tempót is elérhetnek majd az új helyszínen a MotoGP-s gépek. Az első adelaide-i futamot 2027 novemberében rendezik majd.

adelaide-motogp

Jack Miller jelenlétében mutatták be a tervezett nyomvonalat (Fotó: Yamaha Motor Australia)

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Nem aggódik a Red Bull Verstappen esetleges távozása miatt

Laurent Mekies, az energiaitalosok F1-es csapatfőnöke nem tart attól, hogy Max Verstappen távozna az istállótól és a Formula-1-ből amiatt, mert nem élvezi az új autók vezetését. A holland a múlt héten és szerdán is kritikusan értékelte a 2026-os szabályokat, „szteroidos Formula-E-nek” nevezve az új generációs versenygépeket, amelyekből szerinte inkább ki kellene hajítani az akkumulátorokat, nem pedig növelni az elektromos komponens jelentőségét. A négyszeres világbajnok azt is elhintette, hogy akár távozhat is a sportból és más szakágakban versenyezhet tovább, ha nem élvezi már itt a vezetést.

Mekies azonban a szerdai csapatvezetői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy nem tart ettől: „A rövid válasz erre a kérdésre, hogy nem, zéró aggodalmunk van emiatt. És igen, emlékszem a tavalyi beszélgetéseinkre, amikor a szimulátorban az egyik modellről a másikra, a 2025-ösről 2026-osra váltott. És igen, a különbség akkora volt egy ponton, hogy szerintem jogosan úgy döntött, inkább a 2025-ösre koncentrál.”

„De a valóság az, hogy óriási kihívást jelentenek ezek a szabályok: óriásiak a csapatok, a motorgyártók és a versenyzők számára egyaránt. Mindannyiunk számára más, de egyúttal ez az, amit imádunk: megpróbálni keresztüljutni ezeken a kihívásokon, megoldásokat találni, amelyekről úgy éreztük, nem lehetségesek. És ezt fogjuk tenni Max segítségével. Biztos vagyok benne, hogy ki fog derülni, hogy valószínűleg ő lesz a legjobb abban, hogy kihozza ezekből a szabályokból a maximumot, elsajátítsa a technikai részleteket és a trükköket, ahogy így volt ez az előző szabályrendszerben is.”

verstappen-redbull-teszt-f1-2

Akár az F1-es nagydíjhétvégék felén sprintet rendezhetnek a jövőben

A 2026-os szabályokról és autókról való visszajelzések mellett még egy témát megvitattak az F1 Bizottság szerdai ülésén a testület közleménye szerint. „Egyeztetések zajlottak a sprinthétvégék számának 12-re emelésének lehetőségéről a rajongók és a promóterek sprintekre tartott igénye kapcsán” – olvasható a rövid megjegyzés a kommünikében. Ez azt jelenti, hogy az F1, az FIA és a csapatok megvitatják, hogy a jövőben akár a szezon 24 fordulójának felén rendezzenek sprintversenyeket.

A sprintek 2021-es bevezetésekor még csak három hétvégén futottak szombaton is harmadtávú futamot, ez a szám aztán hamar a mostani hatra emelkedett. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója azonban többször beszélt róla, hogy pozitívak a visszajelzések a szurkolók és mindenekelőtt a nagydíjrendezők oldaláról, ezért fontolgatják, hogy tovább növelik a számukat – a jelek szerint az új limit a 12, azaz a 24 versenyes naptár fordulóinak fele lehet. Döntés a közlemény alapján azonban egyelőre nem született. 2026-ban egyébként Sanghajban, Miamiban, Montrealban, Silverstone-ban, Zandvoortban és Szingapúrban rendeznek sprinteket.

f1-sprint-start

Szteroidos Formula–E? Verstappent meghívták, hogy próbálja ki az igazit!

Max Verstappen „szteroidos Formula–E-hez” hasonlította a 2026-os Formula–1-es autókat, amire gyors reakció érkezett az elektromos sorozat vezetőjétől. A hétvégén Szaúd-Arábiában versenyző széria első embere, Jeff Dodds nyíltan meghívta a négyszeres világbajnokot, hogy próbálja ki a Formula–E egyik versenygépét.

„Meghívom Maxot” – mondta Dodds a Soymotornak. „Tegnap este üzentem is neki, mert Dzsidda nincs messze Bahreintől. Ha idejön, adunk neki egy kört az autónkban, és utána megnézzük, mit mond.”

Dodds reagált a „szteroid” hasonlatra is. „Ha Max ezzel arra gondolt, hogy természetellenes, akkor bizonyos értelemben igaza van. Összességében viszont nagyon szívesen látnám a volán mögött, tekintse ezt hivatalos meghívásnak.”

Verstappen kritikája ismét felerősítette azokat a találgatásokat, hogy a holland elégedetlen az új, energiamenedzsment-központú iránnyal. A Red Bull technikai igazgatója, Pierre Wache ugyanakkor egyértelművé tette: a csapat feladata nem a szabályok kritizálása, hanem a lehető legjobb autó építése az adott kereteken belül: „Nem az a dolgom, hogy boldoggá tegyem Verstappent” – mondta. „Az a feladatunk a csapattal, hogy olyan autót adjunk neki, amellyel nyerni tud. A szabályok megalkotása nem a mi hatáskörünk.”

verstappen-miami-beach