Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. október 21. vasárnap

Hivatalos: megvan, hogy hol fut teljes szezont 2018-ban Jenson Button

Bár már voltak erre utaló jelek, a Honda most hivatalosan is bejelentette, hogy a japán Super-GT sorozatban velük fog teljes szezont teljesíteni 2009 F1-es világbajnoka, Jenson Button, egyik csapatuk, a Team Kunimitsu színeiben. Button tavaly már debütált a sorozatban és egy év kihagyás után ismét teljes idényt vállal, igaz, nem a Formula-1-ben - a McLaren kötelékéből már korábban kilépett, így nyílt esély a csapatnál Lando Norrisnak.

button2

fotó: dppi

 

 

Megidézte az indianapolisi gumibotrány szellemét az egyik austini betétfutam

Mindösszesen hat autó részvételével rajtolt el az F3-as Észak-Amerika-bajnokság (a Mick Schumacher által megnyert F3 Eb kontinentális megfelelője) első futama az austini pályán, amely a Formula-1-es USA Nagydíj egyik betéteseményeként funkcionál ezen a hétvégén. Egyes helyszínen tartózkodó megmondóemberek az F1 presztízséhez méltatlannak tartják, hogy egy ilyen gyér mezőnnyel rendelkező bajnokságot társítottak hozzá, másoknak viszont rögtön a 2005-ös indianapolisi USA Nagydíj jutott eszébe, ahol a királykategória mezőnye is pontosan ennyi autóból állt, miután a Michelin-gumikat használó csapatok a veszélyesnek titulált abroncsok miatti bojkott okán nem álltak rajthoz.

Az észak-amerikai F3-at idén indította útjára az FIA, ám egyelőre nem egy sikertörténet az új sorozat, ráadásul ez a hatautós mezőny már szezonbeli csúcsnak számít: akadtak olyan versenyhétvégék, ahol mindösszesen négy volt a nevezők száma. A kétes értékű bajnoki címet mindenesetre már az austini szezonzáró előtt bebiztosította az amerikai Kyle Kirkwood, aki azonban idén emellett egy jóval népesebb bajnokságot, az USA F2000-es sorozatát is dominánsan nyerte.

Dp9zujaUcAAAfVs

Dp9zt5-WsAI2vCE

Lorenzo nem versenyezhetett a hétvégén, de még így is majdnem megsérült

Az előző két versenyhétvégén elszenvedett láb- és csuklósérülései miatt Jorge Lorenzo nem állhatott rajthoz a MotoGP Japán Nagydíján, így a kommentátori szakmába kóstolt bele egy kicsit. Nem sokon múlt azonban, hogy ezt a tevékenységes se ússza meg baleset nélkül, hiszen ahogy azt az alábbi videó is rögzítette, leszakadt a függönytartó a kommentátorfülkében. "Ha fél méterrel közelebb van, a fejemre esik!" - írta harag nélkül a spanyol.

Magnussen rosszul tette, hogy leállt teniszezni Dánia leghíresebb sportolójával

Merthogy Dánia leghíresebb sportolója jelenleg nem ő, hanem Caroline Wozniacki, a női tenisz egyik meghatározó alakja, aki az idei szezon óta grand slam-győztesnek is mondhatja magát. Magnussen pechére pedig kettőjüknek nem autóversenyzésben, hanem teniszben kellett összemérniük a tudásukat egy hazai termék reklámfilmjében, így pedig nem sok esélye volt nyerni. Jöhetett is a viccelődő magyarázkodás a Haas pilótája részéről: keresztbe fújt a szél, rossz minőségű volt a pálya talaja az ő oldalán, csakis ezért maradt alul.

VIDEÓ: Így 'versenyzett' egymással Hamilton és Vettel a harmadik edzésen

Egy kör Lewis Hamiltonnal a Mercedes AMG GT volánja mögött

Az ötödik világbajnoki címe küszöbén álló brit pilóta egy rajongót vitt el egy fuvarra az austini F1-es pályán.

Tassi győzött Barcelonában, Michelisz a dobogón

A Hell Energy Racing with KCMG magyar pilótája egyetlen pillanatra sem adta ki kezéből az éllovas pozíciót, miután az élről rajtolt a TCR Europe szezonzáró hétvégéjének első futamán, Barcelonában. A 19 éves pilóta sikerrel vette a verseny eleji biztonsági autós fázist, végül több mint három másodperccel húzta be szezonbeli második diadalát. Mivel a listavezető Mikel Azcona leszorult a dobogóról, a bajnoki cím eldöntése az utolsó futamra maradt - a spanyol mellett Tassi Attila, a futamot második helyen záró Dusan Borkovic, illetve Jean-Karl Vernay reménykedhet még.

A beugró Michelisz Norbert szintén remek versenyt zárt, kőkemény csatákat vívott riválisaival, melynek eredménye egy jó megérdemelt harmadik pozíció lett.

A TCR Europe utolsó futamát vasárnap 15:55-től a Sport 1 közvetíti.

Nyoma sincs esőnek az USA Nagydíj helyszínén

Noha az időjárás-előrejelzések alapján szombaton is komoly mennyiségű esőre lehetett számítani Austinban, néhány órával a harmadik szabadedzés kezdete előtt csontszáraz az aszfalt, és a nap is ki-ki kandikál a felhők mögül. Az FIA jóslata alapján az utolsó gyakorlás és az időmérő alatt 10% a csapadék esélye.

Láttátok már driftelni a safety cart?

Tömör gyönyör!

Egy nem is olyan rég még F1 ajtaján kopogtató fiatal sirámai

Jordan King tette közzé az alábbi szomorkodó posztot: „Két éve még F1-es autót vezettem a COTA-n, ma tévén nézem.”

Aki esetleg nem emlékezne, kicsoda Jordan King: a most 24 éves pilóta több GP2-es versenyt nyert, dúsgazdag apja pedig a Manor egyik vezetője volt. Ennek hála a csapat fejlesztőpilótaként alkalmazta, 2016-ban pedig az USA Nagydíj első szabadedzésén próbálhatta ki az autót. Útja azóta az IndyCarba vezetett.

Sapkadobálás az USA Nagydíj dobogója előtt? Rosberg ilyenre nem emlékszik

„Bocsánat fiúk, ez biztosan kamu. Nem emlékszem” – osztotta meg a 2016-os világbajnok az F1 posztját.

Tassi a pole-ban a TCR Europe szezonzáróján, Michelisz 5. helyen

A második szabadedzés után Tassi Attila az időmérőn sem talált legyőzőre Barcelonában, a hondás szerezte a rajtelsőséget csapattársa, John Files előtt. Harmadik helyre kvalifikált a bajnoki cím fő esélyese, Mikel Azcona, míg legközelebbi üldözője, Jean-Karl Vernay csak 13. lett.

A M1RA két magyar pilótája, a szezonzáróra beugró Michelisz Norbert, valamint Nagy Dániel ötödik és nyolcadik helyen zárta a kvalifikációt. Tassi matematikailag még bajnoki címre is esélyes, elsősorban azonban Naggyal együtt azért hajtan, hogy a legjobb három között zárják a bajnokságot. A pontverseny első 6 helyezettje jelenleg így fest (az időmérős pontokkal együtt): Azcona 167 pont, Vernay 145, Borkovic 136, Tassi 128, Nagy 114, Files 113.

Az első futam 17:30-kor indul, a Sport2 közvetíti.

Íme a Pirelli 2019-es színei

A Formula-1 abroncsai idén a szivárvány színeiben pompáztak a rózsaszíntől a narancssárgáig, hiperlágytól a szuperkeményig (amelyet egyszer sem vetettek be), jövőre azonban a nézők érdekében egyszerűsít a Pirelli, amely rövid bemutatót tartott Austinban.

 

Öt-hat különböző keménységű keverék marad, ezekből azonban arra a háromra, amely az adott versenyen szerepelni fog, egyszerűen lágy, közepes és kemény keverékként fognak hivatkozni, a hozzá tartozó színekkel: a lágy piros, a közepes sárga, a kemény fehér jelölésű lesz.

Ugyanakkor az sem merül feledésbe, hogy nem csupán három keverék létezik. A hiperlágy, ultralágy stb. kifejezések helyett a Pirelli számokat vagy betűket fog alkalmazni, és minden verseny előtt nyilvánosságra hozza, hogy például a kemény a 2-es, a közepes a 3-as a lágy a 4-es számú keveréket takarja.

Amikor Ricciardo és Verstappen másféle autóban is kipróbálják Austint

Bár Verstappen elvárásai kimondottan alacsonyak voltak ("Reméljük, életben maradunk."), végül felettébb jól szórakozott a Red Bull két pilótája, miután csütörtökön kiküldték őket a vizes pályára kicsit szórakozni egy Aston Martin DB11 Volante-tal. Ricciardo ült a volán mögött, és hát mondjuk úgy, hogy nem mindig a legrövidebb utat kereste. 

A Formula-E bemutatta a világító halót

Az új szezontól az elektromos sorozat autóin is ott lesz a nézők által kevésbé kedvelt fejvédőelem, ám a Formula-E tulajdonosai ezt is próbálták úgy felturbózni, hogy ne csak a repülő tárgyak eltérítésében legyen szerepe, és hozzáadjon valamit a látványhoz, ne pedig elvegyen belőle. Már korábban beharangozták, hogy a halo keretének külső oldalára LED-fényeket helyeznek, és a valenciai teszt utolsó napján első alkalommal fel is gyulladtak ezek a fények. A halo többféle színben is tud pompázni, és a versenyeken fontos szerepük lesz: ezek jelzik majd, ha a pilóta használja a FanBoostot, vagy ha a pályán ráhajtott a négy percig extra teljesítményt adó hiperboost felületre, amit mindenki kétszer használhat majd egy futamon. 

Dp3FplkWwAAilo6

Dp2wDOlXcAA8dO3

Dp3qlC6X0AA8Sll

Hamilton könnyebben választ Alonso és Rosberg közül, mint Bottas és Button közül

A Mercedes pilótájának villámkérdésekre kellett válaszolnia az alábbi interjúban – a felsorolt két dolog vagy személy közül kellett kiválasztania, hogy mi vagy ki áll közelebb a szívéhez.

Persze azok az F1-es vonatkozású kérdések voltak a legérdekesebbek, amikor eddigi csapattársai közül kellett egyre rámutatnia. Fernando Alonso és Nico Rosberg közül azonnal rávágta előbbit, ám Jenson Button és Valtteri Bottas esetében passzolt. „Nem igazán érdekel” – mondta kicsit lekezelő hangvétellel.

Még egy eset volt, amikor Hamilton nem bökött rá senkire, mégpedig amikor a két futólegenda, Mo Farah és Usain Bolt közül kellett volna választani. A saját kutyái között viszont kicsit kelletlenül, de hajlandó volt sorrendet felállítani: halkan megsúgta, hogy Roscoe-t jobban kedveli, mint Cocót.

Vettel piros zászlós köre – látjátok a büntetés okát?

A német három rajthelyes büntetést kapott, amiért nem csökkentette időben és kellő mértékben a tempóját, amikor elhaladt az első pirosan villogó tábla mellett. 

Vettel nem úszta meg, lépkedhet hátrafelé a rajtrácson

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Sebastian Vettel vétségét vizsgálni kezdték az USA Nagydíj versenybírói, a német ugyanis nem csökkentette kellően sebességét az első szabadedzésen a piros zászlók belengetésekor. A döntés fél órával a második gyakorlás leintése után született meg, ennek értelmében pedig a Ferrari pilótája három rajthelyes hátrasorolásban részesült az időmérőn elérendő eredményéhez képest, emellett pedig két büntetőpontot is kapott. Ha figyelembe vesszük, hogy két héttel ezelőtt Esteban Ocon is pontosan ugyanilyen büntetést kapott ugyanezen szabálysértésért, következetesnek nevezhető az ítélet. Az FIA közleményében "rendkívül komoly ügynek" nevezte a piros zászló figyelmen kívül hagyásának vétségét.

Az tehát már biztos, hogy Vettel nem rajtolhat a 4. helynél jobb pozícióból a vasárnapi austini futamon, ami a legkevésbé hiányzik neki egy olyan hétvégén, amikor egyébként is a küszöbén áll annak, hogy utolsóként ő is kiessen a bajnoki címért folyó küzdelemből. Ha ezen a hétvégén több mint hét pontot veszít Lewis Hamiltonhoz képest, a brit már most ötszörös bajnokká avanzsál.

vettel

Dp5hwK0XcAUIrmT

A Toro Rossók voltak a leggyorsabbak a kvalifikációval: meg is van az utolsó két hely

Mert bizony, ismét kicserélték az erőforráselemeket Brendon Hartley és Pierre Gasly autójában, ami automatikusan utolsó rajthelyes indulást jelent a Toro Rosso-Honda két pilótája számára. A Honda F1-es főnöke, Toyoharu Tanabe elmondása szerint a Japán Nagydíjon használt egységek átvizsgálása során találtak némi okot az aggodalomra, és úgy vélték, hogy stratégiailag a cserével járnának legjobban a szezon hátralévő versenyeire.

Dp4RuaUX4AAv9po

Vettel túl gyors volt a piros zászlónál, rajtbüntetést kaphat

Sebastian Vettel már most is minimális bajnoki esélyei a Föld középpontjáig lezuhanhatnak, a németet ugyanis a versenybírók magukhoz hívatták egy az első szabadedzésen történt olyan incidens miatt, amelyet elég nehéz rajtbüntetés nélkül megúszni. Az adatok alapján az a gyanú merült fel, hogy Vettel nem csökkentette kellően a sebességét, amikor az első edzésen belengették a piros zászlót, miután a kicsúszó Charles Leclerc autója jelentős mennyiségű kavicsot hagyott a pályán. Egy futammal ezelőtt, Suzukában Esteban Ocon három rajthelyes büntetést kapott ugyanilyen vétségért, így hacsak a Ferrari pilótája nem tudja nyomós érvekkel kimagyarázni tettét, ő is ilyesmire számíthat az USA Nagydíj rajtrácsán. 

00118020_088

Toyota márkatalálkozónak is beillett a Kiss Norbi nevével fémjelzett alapítvány ünnepsége

Toyota márkatalálkozónak is beillett idén a Heves megyei Kápolnán a Macskaárvaház Alapítvány Állatok Világnapi ünnepsége. A Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok nevével fémjelzett állatvédő alapítvány aktivistái a Toyota Magyarország és a Toyota Gyöngyös jóvoltából állatterápiás meseerdőt telepítettek és tiszafa csemetékből elkészítették a legkörnyezettudatosabb autógyártó márkalogóját is, amely innentől kezdve a levegőből is látható lesz Kápolnán. Ráadásul az, hogy szinte minden meghívott vendég Toyotával érkezett, csak a véletlen műve volt, viszont az autók nagyon jó díszletül szolgáltak a márka által támogatott állat- és természetvédő rendezvénynek.

Olvastad már?