Ez is Barcelonában történt: teljes életnagyságban itt a Roborace autója
https://formula.hu/parc-ferme/13436
Mint ahogy a Vissza a jövőbe című filmklasszikusban furcsa módon több kulcsesemény is éppen 1955. novemberében történik, úgy ezen a héten valahogy az autósport több fő eseménye is Barcelonára koncentrálódik. A közeli versenypályán zajlik az F1-es tesztelés, a városban pedig a Mobilitási Világkongresszust tartják, amelyen a jövő mobilitását meghatározni igyekvő Roborace megálmodói is felszólaltak, egyben lerántották a leplet arról a modellről, amit eddig csak számítógépes képeken láthattunk.
A kezdési időponttal még nem rendelkező sorozat két szülőatyja, Denis Sverdlov és Alejandro Agag, valamint az autók külsejét megtervező dizájner, Daniel Simon is felszólaltak az eseményen. Az idei cél egyelőre az, hogy két ilyen autóval egyidejűleg lefolytassanak egy tesztet, noha a technológiát tartalmazó, de más külsővel rendelkező DevBotok már futottak egy hete Buenos Airesben, még ha az az egyik önjáró jármű balesetével is végződött. Az alapító atyák ígérete szerint az autók 300 km/óra körüli végsebességre lesznek majd képesek.




Rekordszámú büntetés és Red Bull-tripla – érdekes statisztikák az Osztrák Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/29418
Max Verstappen vasárnapi sikerével folytatódott a holland pilóta és csapata győzelmi szériája, de van még más érdekesség is a futammal kapcsolatban. Született még néhány érdekes statisztikai adat, melyeket érdemes megtekinteni.
- 2012-ben fordult elő utoljára, hogy a McLaren egy idényen belül legalább háromszor dobogós pozíciót szerzett, az utolsó győzelmük is innen származik, akkor Brazíliában Jenson Button tudott győzni.
- Az idei esztendőben az Osztrák Nagydíjon osztották ki a legtöbb időbüntetést egy futamon belül, ezúttal összesen tíz esetben volt erre példa. Korábban az Emilia-Romagna-i Nagydíj tartotta a csúcsot három esettel.
- 2013-ban nyert utoljára zsinórban háromszor a Red Bull Racing. Szintén ugyanebben az esztendőben láttunk olyat legutóbb, hogy pole-pozícióból tudtak nyerni egymás után három alkalommal, akkor Sebastian Vettel volt képes ugyanerre az Olasz és a Koreai Nagydíjak között.
- Immáron öt olyan pilóta van a mezőnyben, akik legalább 200 versenyen elindultak a karrierjük során. Sergio Perez most érte el ezt a számot, rajta kívül Raikkönen, Alonso, Hamilton és Vettel mondhatja el ezt magáról, Daniel Ricciardo pedig még az idén csatlakozhat hozzájuk.
- A tavalyi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon fordult elő utoljára, hogy Valtteri Bottas legyőzte Lewis Hamiltont. A finn pilóta a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan ezúttal is a második helyen végzett, igaz akkor mindkét Mercedes a dobogón zárt.
- 2021-ben az Osztrák Nagydíj volt a negyedik olyan verseny a szezonban, amikor három különböző csapat pilótái állhattak fel a dobogóra. Az idei esztendőben Imolában, Monacóban és Bakuban láthattunk eddig hasonlót.

Videó: Hét percbe sűrítve az Osztrák Nagydíj izgalmai
https://formula.hu/parc-ferme/29420
Megérkezett a szokásos mozgóképes összefoglaló a szezon kilencedik F1-es futamáról – IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:
Már tíz büntetőpontnál jár Norris
https://formula.hu/parc-ferme/29419
Az Osztrák Nagydíj első körében történt incidensért az öt másodperces időbüntetés mellé két büntetőpontot is kiutaltak a versenyfelügyelők Lando Norrisnak: indoklásuk szerint „nem hagyott elegendő helyet és kikényszerítette a pályáról” Sergio Perezt, aki a harmadikról egészen a tizedik pozícióig esett vissza. Norrisnak is sokba került a kihágás, mivel a legvégén csupán két másodperccel maradt el a második helyezett Valtteri Bottastól.
Az időbüntetés mellett két büntetőpont is járt a britnek, ami azt jelenti, hogy már tíznél tart 12 hónapos periódus alatt. Mint jól tudjuk, 12 pontnál automatikus eltiltás jár egy versenyhétvégére, de Norris lába alatt nem annyira forró a talaj, mint az előbbieket olvasva tűnik: július 10-én, azaz még a Brit Nagydíj előtt kettő pont elévül, így nyolcnál fog járni.
Norrisszal megegyező vétségért büntették az első esetben kárvallott Perezt, ráadásul kétszer is: a pozícióvesztések után fejben széteső mexikói kétszer is lekényszerítette a pályáról Charles Leclerc-t. Ezért kétszer öt másodperces időbüntetést – ötödikként futott be, de csak hatodikként rangsorolták emiatt – és kétszer két büntetőpontot is kapott. Ő az elmúlt évben kifejezetten jó magaviselettel versenyzett, így ezzel együtt is csak hat ponttal rendelkezik.
Még több büntetést kioszthatnak a futamot követően, ugyanis számos versenyzőt vizsgálnak, aki nem lassított a verseny utolsó körében – Raikkönen–Vettel ütközést miatt – lengetett sárga zászlónál: Sainz, Perez, Ricciardo, Leclerc, Gasly, Giovinazzi, Latifi és Mazepin a stewardok látóterében. Russellt ettől független okból, fékezés alatti bemozdulásért vizsgálják.

Senna nyomdokain: parádés első kört teljesített Doningtonban a török motoros
https://formula.hu/parc-ferme/29414
Minden idők egyik legszenzációsabb F1-es első köreként vonult be a történelembe Ayrton Senna 1993-as doningtoni produkciója, amikor a rajt után az ötödik helyre visszaesve még a kör vége előtt átvette a vezetést az esős pályán. Nos, hasonlót hajtott végre a Superbike-világbajnokság ugyanott rendezett hétvégi fordulóján Toprak Razgatlioglu is, aki mindössze a 13. helyről várhatta az első verseny startját. A szintén még helyenként nedves aszfalton azonban már az első kanyarig feljött az ötödik helyre az#54-es rajtszámmal szereplő török, az első kört pedig már a második pozícióban teljesítette. Az alábbi videón már nem látszik, de a yamahás a második körben a hatszoros vb-győztes Jonathan Rea-t is elkapta és meg is nyerte a futamot. Vasárnap amúgy újra nyert Razgatlioglu, s mivel Rea bukott, így a vb-tabellán is az élre állt a török.
1993: Ayrton Senna
— WorldSBK (@WorldSBK) July 4, 2021
2021: @toprak_tr54 @DoningtonParkUK magical opening laps never fail to amaze us on two wheels or four! #GBRWorldSBK pic.twitter.com/yjnGAX9SSh
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Videó: így vívtak az F3-asok Spielbergben
https://formula.hu/parc-ferme/29417
Előzésekkel teli, izgalmas harmadik futamot szolgáltatott a Formula-3 mezőnye az Osztrák Nagydíj vasárnapján. Harc a dobogós helyekért, csaták a mezőny közepén és végén, virtuális és valódi biztonsági autó – mondhatni csak a szokásos. Aki az ebédidőben lemaradt róla, az most hét percben pótolhatja. A másik videón pedig a verseny legkomolyabb ütközése látható, az érintett Arthur Leclerc szemszögéből.
Meghekkelték a hivatalos F1-es applikációt, furcsa üzeneteket kaptak a felhasználók
https://formula.hu/parc-ferme/29415
Szombat este különös értesítést kaphattak a hivatalos Formula-1-es applikáció felhasználói: egy rövid „Foo” üzenetet küldött ki az app, majd utána nem sokkal egy „Hmm, ellenőriznem kellene a biztonsági beállításaimat… :)” üzenet is érkezett. Már ekkor egyértelmű volt, hogy meghekkelték az applikációt, ezt pedig vasárnap az F1 meg is erősítette. Közleményükben kiemelték, hogy átvizsgálják a biztonsági rendszereiket, emellett hangsúlyozták, hogy a hekkertámadás csak az értesítések kiküldését felügyelő szolgálgatásra korlátozódott, ezért nem gondolják, hogy kiszivárogtak volna a felhasználók adatai.


Közel áll Perez az új szerződéséhez
https://formula.hu/parc-ferme/29416
Sergio Perez szerződtetésével hosszú idő után először fordult elő, hogy a Red Bull nem a saját tehetségei közül választott pilótát, ám az eredményeket látva ez jó döntésnek bizonyult. A mexikói pilóta nagyszerű formában van, Bakuban pedig már futamot is nyert, így az energiaitalosok az egyéni mellett a konstruktőri világbajnoki címért is harcba szállhattak a Mercedes ellen.
A 200. versenyére készülő Perez még nem rendelkezik szerződéssel a következő évre, de úgy tűnik már nincs messze ettől. Az osztrák istálló csapatfőnöke, Christian Horner a Sky-nak nyilatkozva tett erre egyértelmű utalást.
„Nagyon elégedettek vagyunk azzal a munkával, amit Checo végez, szóval hamarosan leülünk vele. Van még néhány futam a nyári szünetig, de boldoggá tesz minket, ahogyan dolgozik, nem hinném, hogy ez egy hosszadalmas vita lesz. Elég egyértelmű a dolog, a megfelelő időben pedig beszélni fogunk erről.” – mondta Horner.

Ericsson most tényleg megkoccolta Grosjeant
https://formula.hu/parc-ferme/29413
Mémmé vált a 2018-as F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjról a pillanat, amikor Romain Grosjean biztonsági autó mögötti falba csapódása után a Haas-mérnök a rádión azt közölte a franciával, hogy „Ericsson eltalált minket”, miközben a svéd a közelében sem volt a pilótának. Nos, a két versenyző az IndyCarban most ismét egy mezőnyt erősít, s a hétvégi, mid-ohiói fordulójának egyik szabadedzésén Ericsson tényleg finoman megpöckölte Grosjeant, aki emiatt leszaladt a pályáról:
Play nice, @Ericsson_Marcus and @RGrosjean.
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) July 3, 2021
There's slight contact between the two that pushes Grosjean off-track as Practice 3 is winding down.#INDYCAR // #Honda200 // @Mid_Ohio pic.twitter.com/ovSXI3OJ3O
2019 után újra F1-es nagydíjon a kétszeres világbajnok
https://formula.hu/parc-ferme/29412
„Jó ismét itt lenni. Az első F1-es versenyem a 2019-es Abu Nagydíj óta” – posztolta lényegretörően Mika Hakkinen, aki a koronavírus-világjárvány kitörése óta most, Ausztriába utazott el először egy nagydíjhétvégére. Belépőjén a VIP-vendégeket fogadó Paddock Club neve szerepel.
It’s good to be back. First F1 race since 2019 Abu Dhabi #AustrianGP #f1 pic.twitter.com/034gb5p7IY
— Mika Häkkinen (@F1MikaHakkinen) July 3, 2021
Alonso és Verstappen szívesen lennének egymás csapattársai – még ha nem is az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/29401
A csütörtöki médianapokon idén rendre véletlenszerűen párosítják össze a versenyzőket, az Osztrák Nagydíjon pedig Max Verstappen és Fernando Alonso tartott közösen sajtótájékoztatót. Ennek apropóján pedig fel is merült a kérdés, hogy a lassan 40 éves spanyol és a jelenlegi vb-éllovas szeretne-e egymás csapattársaként versenyezni, amire mindkét pilóta pozitív választ adott – igaz, nem az F1-ben, hanem inkább például a Le Mans-i 24 óráson tartják ezt elképzelhetően (amelyet Alonso kétszer már meg is nyert):
„Még lehet rá lehetőségünk a jövőben. Talán nem az F1-ben, mert az szerintem nem lehetséges. De a jövőben ki tudja? Mindketten imádunk versenyezni, imádjuk az endurance-versenyeket, a Le Mans-t és még sok mást. Szóval jó lenne egyszer valamikor egy csapatban szerepelni” – fogalmazott Alonso a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón, míg Verstappen így reagált: „Természetesen, izgalmas lenne ugyanabban a csapatban versenyezni vele. De ahogy mondta, később számos lehetőségünk lehet erre a Formula-1-en kívül. Ki tudja? Klassz lenne szerintem.”

Ezredekkel, de meglett: ezzel a körrel vitte el a pole-t Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/29408
Alig tudta lebirkózni Lando Norrist, de végül ez a kör elég lett a pole-pozícióhoz Max Verstappennek az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén (a videó ezen a linken, vagy a képre kattintva indul):
Versenyez az F1, az F3 és az IndyCar is – itt a vasárnapi menü
https://formula.hu/parc-ferme/29405
Spielbergre (F1, F3), Mid-Ohióra (IndyCar) és Doningtonra (Superbike-vb) is érdemes lesz figyelnünk ma:
11:05-11:45 Formula-3, harmadik futam (11:00-től M4 Sport)
12:00-12:20 Superbike, Super Pole futam (Aréna4)
15:00-15:40 Superbike, második futam (Aréna4)
15:00 Formula-1, futam (M4 Sport)
18:05 IndyCar, futam (Aréna4)

Nemcsak büntetést, tortát is kapott a születésnapos Vettel
https://formula.hu/parc-ferme/29411
Nem feledkezett meg Sebastian Vettel 34. születésnapjáról az Aston Martin: az időmérő után büntetett németet – a minap ünneplő Daniel Ricciardóhoz hasonlóan – egy tortával lepte meg csapata.
Feliz Navidad, Seb. pic.twitter.com/ZT7n0hrtfU
— Aston Martin Cognizant F1 Team (@AstonMartinF1) July 3, 2021
Verstappen pole-ja, Norris és Russell bravúrja, Vettel feltartása - így zajlott a spielbergi időmérő
https://formula.hu/parc-ferme/29407
A Formula-1 által készített összefoglaló ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!
Első győzelmét aratta az F3-ban David Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/29410
Izgalmas napot zárt a Formula-3 mezőnye szombaton. A fordulatos első futamon a Dennis Hauger győzött, mögötte viszont többen bosszankodhattak, összesen 11 pilótát büntettek a délelőtti verseny után. Az érintettek nagy része pályaelhagyás miatt kapott időbüntetést, többek között a második helyezett Caldwell és a harmadik helyen végző Sargeant is, utóbbi viszont leszorult így a dobogóról. Rosszabbul járt viszont Iwasa, akit kizárták, miután figyelmen kívül hagyta a fekete-narancssárga zászlót.
A délutáni versenyen David Schumacher indulhatott az élről, aki korábban még pontot sem szerzett, ennek ellenére kiválóan tartotta a pozícióját, pedig kétszer is eltűnt az előnye. Nem sokkal a rajt után Sargeant járt ismét szerencsétlenül, miután Van der Helm autójával ütközött össze, a rajt után, Crawford autója pedig a 10-es kanyar bukóterében állt meg a 11.körben. Előbb egy biztonsági autós, majd egy VSC fázis következett az esetek miatt.
A mezőnyben ezúttal is hatalmas volt az adok-kapok, Schumachert viszont ez nem zavarta, így élete első futamgyőzelmét aratta az F3-ban. A német pilótát egyedül Victor Martins kaphatta volna el, ám két körrel a leintés előtt megállt az autója. A dobogóra Frederik Vesti és Hauger fértek még fel, a Campos magyar pilótája, Tóth László pedig a 21. helyen zárt.
THAT'S A WIN FOR DAVID SCHUMACHER!
— Formula 3 (@FIAFormula3) July 3, 2021
A clean start for Schumacher led to him keeping a cool head in a hectic race #AustrianGP #F3 pic.twitter.com/Rtqyp9Jw1S
W Series: Győzött a címvédő, 18 éves orosz újonc a dobogón
https://formula.hu/parc-ferme/29409
Nemcsak a Formula-1, hanem a második idényét teljesítő W Series is duplázott a Red Bull Ringen: az Osztrák Nagydíj szombatján idei második versenyüket futották a hölgypilóták. A pole-ból a 2019-es kiírás bajnoka, Jamie Chadwick indulhatott, s egy pillanatig nem is forgott veszélyben a győzelme a britnek.
A dobogó második fokára az az Irina Sidorkova állhatott fel, aki Beitske Visser rajtnál lefulladó autóját remek helyezkedéssel kikerülve jött fel ebbe a pozícióba: a 18. életévét néhány napja betöltő orosz mindössze második futamát teljesítette a W Seriesben. A pódiumot a finn Emma Kimilainen tette teljessé, aki próbált nyomást gyakorolni Sidorkovára, de támadó pozícióba nem tudott kerülni. A szezon két hét múlva Silverstone-ban folytatódik, aztán pedig a Hungaroringre utazik a mezőny.

ERC: Gryazin nyert, Herczig pontszerző
https://formula.hu/parc-ferme/29406
Péntek-szombaton rendezték az idei Rali Európa-bajnokság második futamát, a Liepaja Ralit. A speciálisan gyors murvás pályákon a magyar Herczig Norbert és Ferencz Ramón nagyon hamar jelentős hátrányt szedett össze, az elrontott kvalifikáció után ugyanis pocsék rajtpozíciót kapott a páros, így a pénteket még a 20. helyen zárták. Szombaton már jobb helyről rajtolhattak, mentek ötödik-hatodik időket is, így végül a 14. helyig jöttek fel, amellyel két pontot szereztek, igaz, a Lengyel Ralin elért ötödik helyük után ezzel is hátrébb csúsztak a bajnokságban.
A futamot az a Nikolay Gryazin nyerte, aki az év elején a magyar Boldogkő Ralit is behúzta, illetve a világbajnokságon is sorra nyeri a szakaszokat - a második helyet a világbajnoki dobogós Craig Breen, a harmadikat pedig a kétszeres Európa-bajnok Alexey Lukjanuk szerezte meg.
Az ERC2 értékelésében a második helyre jött be ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán.
Az eredmények itt követhetőek!

fotó: Skoda Rally Team Hungaria
Még jövőre is a Honda létesítményéből érkeznek majd a Red Bull motorjai
https://formula.hu/parc-ferme/29404
Miután a Honda tavaly bejelentette, hogy a 2021-es idény végén kiszáll a Formula-1-ből, a Red Bull úgy döntött, a japánok projektjének továbbvitelével saját maguk fognak gondoskodni az erőforrásukról. Ennek érdekében a Red Bull Milton Keynes-i gyárát úgy kezdték el kibővíteni, hogy ott alakíthassák ki a külön motorrészleget is. Most azonban kiderült, hogy a 2022-es év még átmeneti lesz ilyen szempontból: Christian Horner Red Bull-csapatfőnök és Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója egyaránt megerősítette az Osztrák Nagydíj helyszínén, hogy jövőre még a Honda sakurai létesítménye látja majd el motorral az energiaitalosok mindkét alakulatát.
Horner hozzátette: a Red Bull 2023-ra viszont már teljesen a saját lábára szeretne állni, valamint azt is megemlítette, hogy jobban örülne neki, ha a 2025-re tervezett új hajtásláncokat – amelyről éppen ma fognak nagy tanácskozást tartani az illetékesek – egy évvel később vezetnék be.

Nem lesz rózsaszín az Aston Martin, de a zöld változhat
https://formula.hu/parc-ferme/29398
A közönség tetszését elnyerte az Aston Martin színe, amikor a Formula-1-be gyári csapatként visszatérő márka télen bemutatta autóját, az AMR21-et – az első versenyhétvégék során azonban bebizonyosodott, hogy tévéképernyőn keresztül a sötétzöld árnyalat már nem tűnik ki annyira, össze lehet téveszteni a Mercedes feketéjével vagy szemből az AlphaTauri sötétkékjével.
Az elődcsapat, a Racing Point főtámogatója, az istállót továbbra is szponzoráló BWT üzleti okokból rózsaszín Aston Martint preferálna. Ettől Otmar Szafnauer csapatfőnök elzárkózik, de azt nem zárja ki, hogy a zöld árnyalata változzon a jövőben.
„A nevünk Aston Martin, az Aston Martin pedig tradicionálisan zöld, ezért ez a szín szerintem maradni fog. A Ferrari vörös, az Aston Martin zöld” – mondta a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján a Red Bull Ringen Szafnauer. „Ez a szín lenyűgöző napfényben és élőben, de azt hiszem, kicsit feltűnőbbé kellene tenni a tévéképernyőn keresztül, anélkül, hogy a zöld alapvetően változna. Gondolkozunk ezen, hogy jobban megkülönböztethetőek legyünk más sötét színű autóktól.”

Figyelmeztetést kaptak a versenyzők a feltartások miatt
https://formula.hu/parc-ferme/29403
Az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzései során több esetben is óriási forgalom alakult ki a pálya utolsó szektorában. Ennek oka, hogy a versenyzők sokszor szándékosan lassítottak le az utolsó kanyar előtt, hogy egy tiszta kört kezdhessenek meg, ám a versenyigazgató Michael Masi figyelmeztette a pilótákat, hogy ezzel a sportszabályzat 27.4. cikkelyét sérthetik meg. A szombat reggeli útmutatás szerint aki előnyszerzés céljából lassít a 9-es és a 10-es kanyarok között, az szabályt szeg ezzel. Masi elmondása szerint az FIA már mérlegeli, hogy a pályahatárok betartása érdekében milyen módosításokat tudnának végrehajtani az utolsó két kanyaron a jövőben.



