Nemzetközi hírek
Rossz után jó következik
Spiztmüller Csaba és Juhász István számára az idei rally bajnokság nem úgy alakult, mint ahogyan azt eltervezték. Minden egyes versenyhétvégén voltak biztató eredményeik, de összességében ...
részletek10 nap alatt több, mint 12 millióan ...
A Gymkhana 6-ban Ken Block megépítette a legkeményebb pályát - egy olyan játszóteret, amit a sebesség mámora, a vezetés öröme és lélegzetelállító izgalma tesz feledhetetlenné. A pálya tele ...
részletekDoohan is jelezte részvételét a ROC-on
A 2013-as Race of Championson a motorozás egyik legnagyszerűbb versenyzője, Mick Doohan is részt vesz.
részletekOriola csak a Citroennel maradna a ...
Pepe Oriola jövője saját bevallása szerint nagyon bizonytalan, ugyanis csak a Citroen gyári alakulatával tudna a túraautó-világbajnokság mezőnyében maradni. A Hondák és a Ladák már ...
részletekNagy dobásra készülnek az Észtek!
A Rally Estonia 2014-ben új szereplőként léphet be az Európa Bajnokság vérkeringésébe, ha decemberben a FIA megerősíti a nemrég kiadott naptártervezetet. A szervezők bizakodva tekintenek a ...
részletekDakar: Sainz faképnél hagyta Al ...
A korábbi Dakar győztes és kétszeres rali-világbajnok hátat fordított a katari projektjének és az SMG-vel tér vissza a 2014-es Dakar Ralira.
részletekA Jaenner Rali készen áll
Alig lett vége az idei Európa Bajnokságnak, már a napokban nyilvánosságra került néhány info a 2014-es osztrák szezonnyitóról. Több mint 200 versenykilométer, 18 gyorsasági szakaszra ...
részletekOpel Dakar Team: A Mokka "új ruhája"
Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden leleplezte versenyautóját, amellyel a december 29-én rajtoló Africa Eco Race-re készül. Az Opel Mokka nem csupán ""új ruhát" kapott - színeiben már ...
részletekItt a jövő évi Eb naptár
Ãgéretes szezont tükröz a 2014-es Európa Bajnokság nemrég kiadott, tervezett menetrendje. Az idei év elején megújult sorozat több havas futammal szeretné még izgalmasabbá tenni a ...
részletekOgier győzelemmel zárta diadalittas évét
Sebastien Ogier Wales Ralin megszerzett győzelmével ér véget a Rali Világbajnokság 2013-as szezona. A Volkswagen francia pilótája már korábban, Franciaországban megszerezte első ...
részletekMagyar mérleg: Egy 8. és egy 10. hely a ...
Az Egyesült Ãllamokban megrendezett Rotax Világdöntőn becsülettel helyt állt a magyar különítmény, hat pilótából négyen a döntőbe jutottak, ketten - Kancsár Ferenc és Habsburg Ferdinand - ...
részletekMichelisznek egy negyedik hely jutott ...
A hétvégén, Makaóban rendezték meg a FIA túraautó-világbajnokság 2013-as szezonjának záró fordulóját. A világbajnoki cím sorsa már korábban eldőlt Yvan Muller javára, aki negyedik ...
részletek
