DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
Motor

Görbe Soma az IDM Pro Superstock 1000 bajnoka!

A H-Moto UNI Győr Team 18 éves versenyzője már az első évében, egy fordulóval a vége előtt megszerezte a IDM Pro Superstock 1000 bajnoki címét!

Egészen elképesztő bravúrt hajtott végre Görbe Soma, aki idén először állt rajthoz a világ legerősebb bajnokságának tartott német IDM-ben. A Northen Talent Cup sorozat 2020-as szezonjában bajnoki címet szerző motoros pontosan ott folytatta Nürburgringen a versenyzést, ahol az első három versenyhétvégén abbahagyta: a pole pozíció megszerzése után az első futamot megnyerte, majd a második futamon végül másodikként intették le, így a 18 éves motors rögtön az első IDM-es szezonjában már szeptember első napján a Pro Superstock 1000 bajnokának vallhatja magát.

2024-09-01-Gorbe_Soma2 



Pedig a hétvége nem úgy indult, ahogy azt Soma eltervezte. Esős, ködös, hideg napot hagyott maga mögött a teljes mezőny, amely motorozni sem igen tudott, előbb délutáni edzéseket törölték, majd utána a Q1-et is, így szombaton csak egy lehetősége volt Somának arra, hogy összerakjon egy jó kört. És megcsinálta, így a pole pozícióból vághatott neki a versenyeknek.

Az első futamon pedig hozta azt, amit már eddig is megszokhattunk tőle. A pole pozícióból indulva megnyerte a 12 körös futamot, talán a legszorosabban az idei viadalok közül, hiszen mindössze 3 tized volt közte és a második között a különbség, de ez semmit sem von le a pazar teljesítményéből. A második futamon végül megszakadt Soma veretlenségi sorozata, hiszen a második helyen ért célba - nyolc futamból hetet nyert meg -, de így is már a hockenheimi záróforduló előtt, az első IDM-ben teljesített szezonjában bajnok lett a Pro Superstock 1000 kategóriában. Halkan tegyük hozzá azt is, hogy ebben az évben ült először ezres motorra – ennek tudatában pedig még nagyobb elismerés illeti Somát.

2024-09-01-Gorbe_Soma3

„Rettentően szeretem az esős körülményeket, de nem itt mivel a rengeteg autós rendezvény miatt a pálya extrém csúszós a sok gumitörmelék miatt, ami ilyen időben nagyon tud csúszni, főleg egy ilyen erős motorral. Az igencsak nehezített körülmények ellenére az időmérőre minden összeállt, és ennek köszönhetően sikerült ismételten megszereznem a pole pozíciót. Az első futamon nagyon elrontottam a rajtomat, visszacsúsztam a hatodik helyre, ám gyorsan sikerült összeszednem magam, és hatalmasat csatázva végül elsőként haladtam át a célvonalon. Ez volt a legszorosabb győzelmem, de meglett, és ez a lényeg. A második futamon aztán már a biztonságra törekedtem, hiszen tudtam, hogy egy második hellyel is megvan a bajnoki cím. Leírhatatlan érzés, hogy első évemben azonnal sikerült ezt elérnem, nagyon boldog vagyok” – fogalmazott az IDM Pro Superstock 1000 idei évének bajnoka, Görbe Soma.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: