DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Motor

Bravúrozott a magyar motorversenyző, pontot szerzett a JuniorGP európai futamán

Kecskés Bence szabadkártyával indult a JuniorGP világbajnoki sorozat aragóni fordulóján a Stock ECh – azaz a 600 köbcentis – kategóriában indult az MDR Team Competicion csapatával.

Amit érdemes elmondani a Junior GP-ről, hogy sok MotoGP- és WSBK-versenyző is itt pallérozódott. Ez nem meglepő, hiszen nagyon erős a mezőny, itt a világ legjobbjai mérik össze tudásukat. A szabályrendszer is a fent említett két világversenyhez hasonló. Bence hétvégéje már csütörtökön, az edzésekkel kezdődött, amelyek folytatódtak még pénteken is, tehát volt idő a beállítások finomhangolására. Szombaton két időmérő edzés, vasárnap csak egy felmenetel: a verseny várta a résztvevőket. 

Kecskes-Bence-JuniorGP-3



Kecskés Bence az időmérők összesített rangsorában a 15. helyet foglalta el a 24 versenyző közül. Sajnos a versenyigazgatóság büntetést rótt ki rá egy szabály akaratlan megsértése miatt. Mivel Bence a megengedettnél több lassú szektort produkált, vagyis lassan ment, az időadatok szerint sokat várt egy szektorban, ezért úgy vélték, be akart várni egy másik, gyorsabb versenyzőt, ami szabálytalan ebben a sorozatban. Illetve minden bokszba való kihajtás is lassú szektornak számít, hiszen a bokszutcába érve és azt elhagyva a szokásosnál lassabban teljesíti azt. A két bokszkihajtás és a kisodródások összeadódásából lett Bencének büntetése, ami miatt hátra sorolták – további két versenyzővel együtt –, ő a 22. helyről kezdte meg a hétvége egyetlen versenyét vasárnap. 

Kecskes-Bence-JuniorGP-1

Ezen egy nagyon jól sikerült rajttal a harmadik kanyarban már a tizenötödik pozícióba hozta fel a technikát, innen kezdett utána feljebb törni. Azonban az ötödik kör után piros zászlót intettek egy versenytárs súlyos bukása miatt. Bence az addigra elért tizennegyedik pozícióból rajtolhatott a verseny újraindításakor. Hat kört kellett megtenniük, hogy véglegesíthessék az eredményeket, a magyar motorversenyző a 13. pozícióig tudta magát felküzdeni. Az előtte lévő versenyzőtől fél kerék választotta el a leintés pillanatában, de ez is hatalmas teljesítmény, tekintve, hogy soha nem indult meg ebben a bajnokságban.

Kecskes-Bence-JuniorGP-2

„A versenyhétvége sok kihívást tartogatott számomra, nagyon gyorsan kellett alkalmazkodnom a versenysorozatban kötelező, általam már megismert gumigyártó különböző méretű első gumijához, ami bizony megtréfált az elején, de sikerült közel ideális beállításokat találni hozzá, és már én is könnyebben kezeltem a motort az edzések végére. Váratlanul ért a büntetés, megdöbbentem, milyen furcsa szabály ez, de elfogadtam, tanultam belőle, és igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, mint mindig. A piros zászlós megszakítás után sikerült ideális állapotban tovább folytatnom a futamot, és nagyon szerettem volna még egy hellyel előrébb végezni, de elsőre elégedett vagyok az eredménnyel. Köszönöm a munkát a csapatnak. Köszönöm a drukkolást, nagyon jó volt érezni, hogy lélekben mennyien vagytok velem!” – mesélte Bence a hétvégéről. 

Magyarországot most már nyilvántartják a JuniorGP-ben Bencének hála. A bajnokságban sikeresen gyűjtött néhány pontot kis hazánknak. Bence jövőjéről jelenleg is folynak a tárgyalások, ugyanis meg van annak az esélye, hogy jövőre állandó versenyzője legyen a JuniorGP-nek…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: