Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 29. szerda
Motor

Kovács Bálint: Lábtörés, majd dupla dobogó

Elképesztő bravúrt hajtott végre a H-Moto Team versenyzője, aki Barcelonában lábát törte az időmérőn, ám óriási fájdalmai ellenére versenyzett és dobogóra „állhatott”.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Kovács Bálint vélhetően sosem fogja elfelejteni az elmúlt hétvégét, ugyanis Barcelonában úgy vágott neki mindkét futamnak, hogy sok sportoló a versenyzés helyett az ágyat nyomta volna. Történt ugyanis, hogy a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) Open 1000 kategóriában a soron következő versenyhétvé-géjén a szabadedzéseken olyan jól szerepelt, hogy a futamgyőzelem reális célként magasodott előtte. Azonban jött az időmérő, egy az első mért köre után – amivel kategóriájában így is második lett – hatal-masat bukott, és már akkor sejteni lehetett, hogy nem egyserű zúzódásokat szenvedett.

2021-H Moto Team-Kovács Bálint-ESBK-Barcelona-beszámoló4



Noha iszonyú fájdalmai voltak, beinjekciózva mégis rajthoz állt mindkét futamon, és ami igazán hatalmas bravúr, az az, hogy mindkétszer harmadikként intették le. Hogy mekkora eredmény az, hogy dobogóra állhatott, az igazából hétfő kora reggel derült ki, amikor a röntgen megállapította, hogy a bal lábában az esés következtében eltört a lábközépcsontja, tehát törött lábbal motorozott és lett dobogós. És ha ez nem lenne elég, a keze súlyosan zúzódott, a lábát begipszelték, ám Bálint kijelentette, ha kell, maga ve-szi majd le a gipszet, de augusztus végén mindenképpen rajthoz áll Navarrában, az ESBK következő ver-senyhétvégéjén. Összetettben ugyan visszacsúszott a 3. helyre, de abszolút nem ledolgozható az a hét-pontos hátrány, ami az éllovastól elválasztja. A következő versenyhétvégét Navarrában, augusztus 28-án és 29-én rendezik meg.

2021-H Moto Team-Kovács Bálint-ESBK-Barcelona-beszámoló6

„A szabadedzések után bizony nem örültünk volna annak, hogy ha valaki azt mondja, a mindkét futa-mon harmadikként zárok, ugyanis minden jel arra utalt, hogy akár győzhetek is Barcelonában. Azonban az időmérős bukásom, valamint az egészségügyi állapotom alakulását követően igencsak elégedett lehe-tek azzal, hogy mindkét futamon dobogóra állhattam. Mint utólag kiderült, törött lábbal álltam rajthoz, és ez alapvetően határozta meg a lehetőségeimet, de végigcsináltam mindkét versenyt. Összetettben egy kicsit nőtt a hátrányom, de ez a hét pont bőven behozható lesz a hátralévő versenyeken. Legköze-lebb azon a navarrai ringen megyünk, ahol idén már versenyeztünk, és dobogóra is tudtam állni. Termé-szetesen mindenképpen indulni fogok, annak ellenére, hogy egy hétig fekvő, utána az újszerű, levehető járógipsz lesz öt hétig a lábamon. A hangsúly a levehetőn van, hiszen mindenképpen szeretném az össze-tett bajnoki címet megszerezni az idén, és ehhez a navarrai jó szereplés elengedhetetlen lesz” – jelentette ki Kovács Bálint.

A Spanyol Superbike Bajnokság pontversenyének állása, Open 1000 kategória:

1. Marc Miralles (spanyol, BMW) 124 pont, 2. Daniel Saez (spanyol, Kawasaki) 120 pont, 3. Kovács Bálint 117 pont, 4. Christian Palomares (spanyol, Kawasaki) 116 pont, 5. Ville Valtonen (finn, BMW) 100 pont, 6. Roberto Blazquez (spanyol, BMW) 71 pont.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?